Jork városa

Egy fejlett, virágzó város, St'vaan báró neve alatt, a hegyekben építve Virágzik a kereskedelme, de a helyi céhek munkáját is csupa jó hír övezi. Megtalálható itt minden, ami csak szükséges lehet a középkor fantasy világában. Az egész közepén pedig a báró kastélya.

*Fúria*

Napokban keresett meg egy girnyó hogy eltegyek láb alól egy haragost, hát be kell valljam nem ügy festet mint aki meg tudna fizetni de hitegetett és elém tolt egy kis motivációt. Nem volt túl nehéz dolgom a fickóval, aki habzsolja az élvezeteket azt inkább előbb mint utóbb megtalálja a végzete, ami ezúttal én voltam.
A munka végezve itt az idő hogy megkapjam érte a jussom, fel is ugrottam egy szekérre ami Jork városa felé tartott. A zsákokon pihenve rossz előérzetem támadt, lehet ma engem is utol ér valaki a vérdíjra kiéhezve amit a fejemre tűztek, jöjjön hát, nem adom olyan könnyen a bőröm.
Megérkezte a megbízómhoz, épp hogy megkoppintottam az egyik gerendát hogy felhívjam magamra a figyelmet már botorkált is kifelé a szentem, remélem a zsákocska már az oldaladon csüng csak jól eldugtad. Megállt tisztes távban, ez már nem épp egy biztató jel, majd széttárta karjait és mosolyogva köpködte hogy nem tud fizetni. Ha képes lettem volna lángra robbanni a hirtelen jött dühtől megtörtént volna de helyette kimértem mosolyogtam a maszkom alatt és kissé oldalra döntöttem a fejem és kuncogok.
-Amikor valaki megvezet és még mulat is rajta az nagyon, nagyon tud fájni.-mondom kényesen.
Majd fordulok is ki a helységből de annyit még szánok a kis goblinnak hogy hogy a homlokába állítsak egy dobótőrt.
-De nem nekem.- de arra se méltatom hogy vissza vegyem azt, egyszerűen ott hagyom még azt se várom meg hogy össze rogyik-e vagy mi lesz vele, ez az ajándékom a pimaszságáért.
Felpaprikázott hangulatban indulok meg az utcán, közben innen onnan össze csípve az útirányt ami a báró kastélyához vezet. Nem tetszik ez nekem, már csak azért se mert nagy a lelepleződés esélye, amit nagyon nem szeretnék, de ingyen dolgozni sem szeretek. Túl pénzéhes vagyok és kalandvágyó hogy vissza tántorodjak. Amikor a kapuhoz érek és közlöm hogy a bárót keresem mire egy őr beterel, bár magamtól is oda találtam volna, nem keltek feltűnést, esetleg később.
Szép számmal megjelentek a toborzásra mindenféle szerzet, mindenkit csak úgy vont a busás jutalom, talán én is ezért lehetnék itt, de annyit nem ér hogy vásárra vigyem a bőröm és éppenséggel a türelmemről se vagyok híres. A tömeg hangjából ítélve soká várakozhatnak, nekem nincs erre időm, csak adják ami jár és nem is zavarom tovább a levegőt. Még jó hogy a báróhoz kérettem magam, de itt látszólag semmiféle báró nincs, nem hogy az akié ez a palota. Lefogadom hogy betudom gyűjteni a jussom sőt még egy kis vigasz ráadást is így nem fogok a tömeggel várakozni, felmérem a helyet higgadtan körbejárva hogy kiszúrjak egy szimpatikus, alig őrzött ajtót és hozzá láthassak amiért ide jöttem.

~Veresíj~

A férfi úgy döntött elfogadja a felhívást. A plakát alján találhatott egy címet is, ahova mennie kellett, a szöveg alapján a környék összes kisebb városából és falujából ide hívják a bátor harcosokat, akik elfogadták a felhívást. A férfinak szerencséje volt, mert ez a cím pont annak a falunak a közelében volt, ahol a felhívást olvasta. Ha úgy dönt, hogy felkeresi a címet, akkor könnyen megtalálhatja, a falu mellett, egy tanyán kell gyülekezniük, és egy szép földút vezetett arrafelé, amit látszott, hogy gyakran használnak, mondhatni ez volt a főút a faluban.
A címhez közeledve már messziről láthatja Jork katonáit, egy kisebb egység volt itt, illetve egy náluk sokkal nagyobb szedett-vetett brigád, a legtöbbjük harcos, vagy nyápic haszonleső. A palotához hasonlóan itt is több faj, illetve nem jelen volt. Mire a férfi odaért, a katonák vezetője is épp a sietve felállított pódiumra lépett, hogy megkezdje beszédét.
- Alantas csőcselék! - szólít meg titeket a férfi. - Azért vagytok itt, mert a báró hülye, de ezt most hagyjuk. A lényeg, hogy amelyikőtök elhozza a máguskirály fejét, az jutalmat kap. Ráadásul annyira hülye a báró, hogy ilyen szarokat is kaptok. - hozat egy zsákot, és a tartalmát egyesével szórják hozzátok a katonák. Kis tokenek, különféle színben és formában, de mindegyikbe bele van vésve a báró címere. - Ezt felmutatva megtehettek dolgokat, kérhettek dolgokat, ez így jó nektek. Használjátok. - mondja, majd befejezi a beszédét, és lelép az emelvényről. Ha Veresíj is szerez ilyen tokent, akkor a sárga korongot kapja.

~Többiek~

A palotában egyre nagyobb volt a zsivaj, és a tömeg is egyre türelmetlenebbé vállt. Ezt az időpontot választotta Stv'aan báró, hogy megjelenjen a szoba egyik falából kiálló erkélyen.
-Emberek! - szólalt meg hangosan, a hangzavar ellenére is hallhatta őt mindenki. - Barátaim. Azért vagytok itt, mert mind vállatokon cipelitek a világ sorsának nehéz terhét. Szeretnétek segíteni abban, hogy megmentsük országunkat a gonosz máguskirálytól. Természetesen önzetlen és nemes cselekedetek nem fog jutalom nélkül maradni. Mindenki, aki segít legyőzni ellenségem gazdagabb lesz, mint valaha is álmodta volna. Azonban nem fogunk mind kivonulni, és nyílt támadást indítani ellene. - miközben a báró beszél, több ajtó is feltárul, és férfiak lépnek be, mindegyiknél egy zsák található, amivel elkezdenek körbejárni. - Kérem mindenki húzzon egyet, hogy meghatározza milyen csapatban lesz. - folytatja Stv'aan, és a szolgálók valóban odalépnek mindenkihez, aki húz, az pedig egy korongot, vagy más formát talál benne, különböző színű és formájú dolgok ezek, az egyetlen ami közös, hogy mindegyikbe bele van vésve a báró címere. Mindannyian egy sárga korongot húztok. - A feladatotok egyszerű lesz. Lopakodjatok be, támadjatok nyíltan, legyetek ügyesek vagy erősek, rátok bízom, de a lényeg, hogy amelyik csapat, vagy amelyik csapat túlélői elhozzák nekem a bizonyítékot Dok'tharr Dvuhm halálára, ez lehetőleg a feje legyen, az mérhetetlen jutalomban részesül. Ezen kívül tartsátok meg a tokeneteket, ez a záloga annak, hogy az én nevemben jártok el. Amíg ez nálatok van, addig bármit megtehettek, és kérhettek, ami a küldetéseteket segíti. Sok szerencsét! - fejezi be a báró, és lép hátra, ahol már nem láthatjátok. Mint ezután kiderül, csak ti húztátok a sárga korongot.

*Fúria*

Épp a megfelelő ajtó keresésén fáradoztam és azt hiszem sikeresen meg is találtam, no lám, sehol egy őr, csak nyitni kell. ám ekkor egy férfi hangja töltötte meg a teret elnyomva a zajongók robaját. Kíváncsivá tett a nagyhangú ember és amúgy is amíg ott peszterkedik nem tudom folytatni a tervem úgyhogy sóhajtva a falnak dőlök. Persze minden szavára morogva valami megjegyzést, sértetten karba is fontam a kezem, remélem rövidre fogja.
-Nem vagyok a barátja.....a saját sorsom is elég súlyos.....teszek az országra.....óha jutalom? - csillan fel a tekintetem, remélem nem kell csalódnom.
Nem nem, hatalmas gazdagságot ígér, eddig tetszik és naná ogy nem indítok szemből támadást, nem vagyok hülye, még ha parancsolnád se tenném. Közben hozzám is oda lép egy szolgáló zsákkal a kezében, a zsákra nézek aztán rá, végül csak kiveszek egy korongot, mit veszíthetek, max meggondolom magam és lelépek közben, ugyaaaan. De a fizetségem nélkül soha, nézegetem unottan a korongot, sárga és bele van vésve egy címer, ha van a teremben márpedig biztos akad egy, felnézek ellenőrzésül arra, igen, határozottan a báró címere. Egyensúlyozom és forgatom a kezemen a tokent, közben hallgatom a nagy urat, szóval a technika nem számít, tehát ér sunyizni, remek. Aztán hirtelen mozdítom a kezem a levegőbe lökve az érmét amit azon percen el is kapok ott helyben, felcsillannak újra szemeim és komisz mosolyra húzódik a szám mint egy vakarcsnak.
-Jól értettem hogy ez egy verseny?- és a győztes mindent visz, így már érdekes, van benne izgalom.
Plusz ez a kis vacak jogot ad, hogy idézzem bármire, hülye lennék egy ilyet eldobni, sőt vissza se adom. Apropó léptem volna előre hogy felkiáltsak az öregnek de addigra lelép, micsoda egy alak, na mindegy. Megfordulok szembe az ajtóval amit az imént kinéztem magamnak és dörzsölgetni kezdem a nemlétező szakállam.
-Aszonta bármire, - vonom meg a vállam, - hát próba cseresznye.- lazán hátra lépek egyet és emelem a lábam hogy berúgjam az ajtót.
De megállítanak a cselekvésben, valami nagyra nőtt gyík lép oda szintén sárga huncutsággal a kezében, hmm csapattárs. Nem túl szemtelen mód végig mérem gőgösen felvont állal, bár a maszkom ebből nem enged sokat látni neki, jó kis pengefogó lesz a szentem. Kíváncsi mire vagyunk képesek és mennyire leszünk az útjában, de édes, tetszik a csapat szelleme.
-Ne aggódj, kicsi gyík, észre sem fogsz venni. - mondom nyájasan, csak ha vége a küldetésnek és már nincs szükség a szolgálataidra.
Adok neki egy kis ízelítőt a gyorsaságomból és pár szapora lépéssel mögé kerülök, számításaim szerint, valamelyik kardjával a kezemben amit kezdek nézegetni mint akit érdekel de igazából ez csak a színjáték része, mielőtt felháborodna vissza dobom neki hogy elkaphassa a markolatát és fordulok a kapu felé indulásra.
A másik férfit pedig nem tudom hova tenni, nem tűnik egy nagy harcos alkatnak, csatába készült ez egyáltalán? De fenn áll a joga hogy meglephet még.
Közben a pikkelyes pöfög nekünk, orvul hátba szúrni, majdnem felnevettem, de kérem, ennyire ismerne? Áh, dehogy, akkor tudná hogy jelentéktelen milyen közel vagy távol vagyok hozzá, de ha jó fiú lesz a végén úgyis megtudja. De már valamivel előrébb járhatok úgyhogy hátra szólok.
-Akkor szedd a lábad, kígyópofa!

~Veresíj~
Veresíj sikeresen eltalálja a másik férfi zsákját. A nyílvessző végigszalad a vásznon, amiben a tokenek vannak, és ez a két szakadás elég ahhoz, hogy az egész kettéváljon, és kihulljon a földre a megannyi darab. Amikor megindul, Jork katonái fegyvert rántanak, de a parancsnokuk feltartja a kezét, valószínűleg ez menti meg az emberei életét. Sikeresen felveszi az aranysárga korongot, és elmondhatja a kérdésé is, de közben rászegeződnek az éles fegyverek.
- Te szemét korcs, most rögtön kivégeztethetnélek, de hagyom inkább, hogy Dok'thar tegye meg mindezt. A főúton haladva, 5-6 napi járás után eléred az országának határát. Menj, és pusztulj meg! - mondja, és láthatóan nem akar több instrukciót adni. Veresíj elgondolkodhat, hogy miért köti össze a főút a két ellentétes birodalmat, de nyilván van rá magyarázat. Amennyiben elindul, senki nem akadályozza meg, de pár lépés után mellé lép egy furcsa ruhás alak.
- Általában egyedül dolgozom, de ha hagyom, megöleted magad, kölyök. Ne legyél felelőtlen, és öntelt. - mondja a férfi, és ha Veresíj megnézi, láthatja, ahogy eltesz egy aranysárga korongot.

~Többiek~
A csapat hamar összeismerkedik, miközben egy kopaszodó, magas, fekete palástot viselő férfi áll meg a terem bejáratánál, és magas hangon, elég hangosan ahhoz hogy mindenki értse, beszélni kezd.
-Tisztelt hős harcosok! Ha valaki hiányt szenvedne felszerelésben, ételben, italban, az fáradjon át a szomszédos szobában, ahol a báró emberei felszerelést biztosítanak mindenkinek. Amennyiben ezzel végeztek, induljanak nyugodtan szent küldetésükre. Csapatonként egy-egy hintó viszi ki önöket az ország szélére, ahol összeismerkedhetnek a csapatuk másik felével. Ne féljenek, estére már oda is érnek. - mondja, majd mindenki mehet a dolgára. Ha a csapat átmegy a másik terembe, ott valóban találhatnak mindenféle felszerelést, ezek egyszerű, mégis gondosan megmunkált fegyverek, ruházatok és páncélok minden méretben, illetve előre bekészített élelem, és ital, bőrzsákokban. Elég sok szolga van jelen, hogy felsegítsék a hősökre a ruházatokat, illetve kiosszák a kért felszereléseket. Ha itt végeznek, vagy ha be se jönnek, akkor a kastély előtt egy egyszerű lovaskocsi várja őket, a felszálláshoz meg kell mutatniuk a tokenjüket.

*Fúria*

A megjegyzésem párosult egy kis bemutatóval, talán lehet mégis hagyni kellett volna hogy alábecsüljön, csak az a baj hogy az egóm nem engedte hogy ne villantsak valamit. Nem baj, a másik hatás se rossz ha tart tőlem egy kicsit, csak jobban rajtam tartja majd a hüllő szemeit, de mindennek vannak előnyei és hátrányai. A megjegyzésére csak szét tárom a karjaim, megvonva a vállam.
-Én is sok mindent szeretnék. - végtére is eltalálta a lényeget a továbbiakat illetően, de hogy az asszonyok fegyverei, összefonom a karjaim és kuncogva megrázom a fejem - Tudatlan...
Tovább ragozhattam volna, de elégnek tartottam ennyit megjegyezni, vagy rá jön magától vagy úgy se fogja érteni ha csak körbe nem írom részletesen, ahhoz meg általában nem füllik a fogam.  A dicséretem után fordulnék a kijárat felé indulásra amikor közbe vág a másik leendő "társam", mosolyogva! "Hát így viselkednek a csapattársak?"-itt elkezdett viszketni a tenyerem hogy levágjak neki egy nagy fülest, kezdésnek, irritálnak az ilyen alakok valamiért, de maradjunk csak annyiban hogy drámai lassúsággal felé fordultam kíváncsian oldalra döntve a fejem. Bemutatkozik ahogy egy magafajta szerzethez illik, szívem csücskei. Felvonom a szemöldököm, amiből persze kifelé nem igen látszik semmi, még jó. A harci tudásáról nem derült ki valami sok, vaaagy ezekkel a képességekkel szeretne győztes csatát vívni szörnyek ellen, énekel nekik meg mesét mond, el is ringatja őket vajon? Nem töröm rajta a fejem, egyszerű a posztja, szörny takarmány, ez is kell egy hatékony csapatba, teljesen igaza van. Értékelem az önfeláldozó lelkeket, főleg ha jól végzik a dolgukat. Barátaim? Héka ennyire ne szaladjunk azért előre, "barátom", lazán a fél lábamra engedem át a súlyom csípőre téve a fél kezem. Először a túlméretezett gyíkhoz lép oda csak aztán fordul hozzám, lehet hogy én vagyok eltájolva de nemmm a nőket szokás először...áhh, hagyjuk,  nem fogok emiatt éjjel álmatlanul hánykolódni.
-Egy igazi úriember.... soviniszta neveltetésben, hmm...-jegyzem meg viszonylag halkan, miközben a "sárkányfatty" beszélt, fél füllel figyeltem rá de semmi érdemlegeset nem hallottam, büszke a történetére, hát a hallottak alapján a helyében nem hinném hogy ilyen keményen verném a mellem büszkélkedve vele, de nem fecsérlem rá a szót, így is több energiát szántam rá mint amennyit kiérdemelt. Majd hozzám fordul, miért ezt választottam.
-Ha nem haragszol, - de felőlem, szíved joga nemes "nagyúr" - nem kötöm az orrodra. -mondom halálosan kedves hangsúllyal, majd fordulok az előlépő kopasz férfi felé, akinek egyelőre csak a megjelenése kelthették fel az érdeklődésem biztos voltam benne hogy hasznos információval szolgál - Mellesleg, nem tudhatod mi lapul a maszk alatt. Inkább hagyjuk mézesmázoskodó hazugságokat...- majd sóhajtva hozzá teszem- még véletlen megtalál csúszni a kezem és valaki elveszti a nyelvét.
Majd indulok a szobába amit az előlépő férfi mondott az ellátás érdekében. Ételt nem merek elfogadni, nem kockáztatok meg hogy lebetegedjek pont egy ilyen akció közepette, viszont ha van valami állati vérük, abból magamhoz veszek egy keveset, meg esetleg pár dobókést és egy tegez nyilat, ha megfelelőnek tartom a minőségüket számomra. Majd végre sikerül elindulni kifelé, dobálom a sárga tokenem útközben, amikor a szekerekhez érek felmutatom a kis jelvényemet és helyet foglalok a megfelelő szekérben. Az utat valószínű relaxációs bóbiskolással fogom tölteni, jobb kipihenten érkezni, minden másodperc pihenés számít, na de ha valaki megzavar ebben...

~Veresíj~
A férfi újdonsült társa kényelmes, és kellemes társaságnak bizonyul, ugyan olyan szótlan, mint maga Veresíj. Egészen naplementéig sétálnak így, a tag nem szól semmit, de ha az íjász kérdez, akkor természetesen felel. Egyedül arról nem hajlandó mesélni, hogy honnan jött, ha felmerülne ez a kérdés. Estére elérnek egy tanyához, ahol a fura figura - ha eddig nem szólt hozzá - először szólal meg.
- Itt álljunk meg lepihenni, és enni. Semmi értelme túlerőltetnünk magunkat, és éhes is vagyok. - mondja, és már indul is a tanya felé. Ha Veresíj nem tart vele, egyszer még szól neki, aztán hagyja, hadd menjen. Ha viszont mégis a tanya felé veszik az irányt, akkor egy átlagos farmer jelenik meg az ajtóban, mikor már elég közel értek.
- No végre, csak nöm a kirá katonái! Monták hogy gyünnek, ezé' nöm is köllöt adóni a hó'apban. Gyüjjenek, jut elíg. - int, hogy kerüljenek beljebb.

~Többiek~
Miután mindenki megtalálja legalább részben, amit keres. Svarog egy átlagos nyílpuskát, és egy teljes tegez nyilat kap, egyszerű, de hibátlan munkájú a fegyver, látszik, hogy nem olcsó darab. Fúria ugyan ilyen minőségű dobókéseket és nyilakat talál, a dobókések fekete színűek, és fekete festésű bőrtartósort is választhat hozzá, dönthet hogy combra, vagy derékra erősítőset kér, vérből viszont csak hagymás vér van, amit az emberek enni szoktak. Günther találhat bort, bár inkább frissítőként szolgálják fel, azonban ha hajlandó fizetni érte, akkor a szolga szívesen ad neki egy üveggel.
Miután felszállnak a lovaskocsiba, rájönnek, hogy össze vannak zárva egy relatív kis helyen. Beszélgethetnek, aludhatnak, rájuk van bízva mit szeretnének, az út viszont elég hosszú, az utak természetesen rázzák a kocsit, szóval nem a legkényelmesebb utazási eszköz, de a lovaglásnál jobb. Már jócskán benne vannak a délutánban, amikor megáll a kocsi, és hallhatják a kocsis hangját.
- Sárga tokenes csapat?... Mi az, hogy elindultak?... A Fergusson farmnál? Rendben. - ez után a kocsi továbbindul, és nem sokkal naplemente után áll meg újra.
- Nos, megjöttünk bátor kalandorok, innen gyalog kell folytassátok utatok. A csapatotok két további tagja odabent van. - mondja, és kinyitja a kocsi ajtaját, majd egy tanyasi házra mutat, ahol láthatóan ég a lámpa.

*Fúria*

A bárd válaszára csak állok mereven és pislogok rá, az utóbbi tevékenységből semmit nem lát ugye csak hogy felé van fordítva a fejem, rá jöttem hogy ő az akivel nem érdemes vitatkozni, úgyhogy csak sóhajtok egyet, majd elindulok az ellátó szoba felé feltartva a kezeim nyitott tenyerekkel.
-Én kérek elnézést!
A fegyverigényemet kellően teljesítették, megfelelő minőség, addig se csak a sajátjaimat hajigálom illetve lövöldözöm el. A "kaja" viszont elszomorít, nincs sima vér, csak ilyen hagymás sült pacsmag, még a szaga is csavarta az orrom, úgy fest ezt magamnak kell majd megoldani, max ha nagyon kopog már a szemem rá fanyalodok kicsit egy bajtársra, csak nem bánja majd. Elfoglaltuk a kocsijainkat, talán először én érkeztem meg és örültem hogy nyugodtan ellehetek de a szép dolgok nem szoktak sokáig tartani, megérkezett a két társam. Nem mintha baj lenne hogy egy ilyen csatába nem egyedül megyek de túl kicsi ez a kocsi hármunknak, bár ha hagynak pihenni az úton akkor békésen meglehetünk egymás mellett. Közben az eddig csak a kezemben pihenő bőr tőrtartókat elkezdem felpakolni a combomra és a derekamra, közben a kis térre hamarosan más is felfigyel, aki nem más mint a gyíkunk. A másik férfit csúnyán gorombán leszólja, tőlem meg mintha tartana de mégis megenged magának egy nem túl kedves hangnemet, nem igazán nyeri el a tetszésemet mit ne mondjak. Mosolyra húzódik a szám a maszk alatt és kuncogok is hozzá.
- Szerencséd hogy kellesz még, hüllő. - mondom kissé lenéző hangnemben.
Majd kényelembe helyezem magam és készülök hogy hunyjak kicsit, legalábbis amíg meg nem állunk. Gondolkodom hogy a zárt kocsiban talán levehetném a maszkom hogy kényelmesebb legyen, de nem biztos hogy a régi vérdíj plakátok miatt és az esetleges ajtó tépés miatt ajánlatos lenne ez nekem, igaz a nap égető sugarainak simogatása a fő indok amiért az arcom takarásban marad. Ha hagytak pihenni, arra ébredtem meg hogy a szekér megállt és a sárga tokenes csapatot keresik, akik már elindulnak, meg valami farm, hm ott a jószágok gondolata mondjuk csábító. Látványosan nem reagáltam azt hihetik még alszok vagy esetleg meghaltam, egészen addig folytatódik ez a mozdulatlanság amíg a kocsis közvetlen hozzánk nem szól. Felkelek és amint kiléptem a kocsiból nyújtózok egyet, közben válaszolok a sárkánfattynak.
- Minket? Eddig nem arról volt szó hogy te harcolsz mi meg nem leszünk láb alatt? -megrázom a fejem- Nem lesz ez így jó, pikkelyes. - a további szavait meg egyszerűen ignorálom, akadt érdekesebb dolog ami leköti a gondolataim illetve majd a figyelmem.
Majd indulok meg az irányba amerre a fény pislákol kifelé az ablakon, szóval két plusz társ, remélem hasznosak lesznek, egészen megnőtt az érdeklődésem irántuk.
Amint felérek normálisan kopogok ha nem várna vagy vett volna minket észre a gazda.

~Veresíj~
Veresíj úgy döntött, hogy bemegy, odabent pedig a farmer boldog családját találta. Láthatott egy testes menyecskét aki süt-főz, illetve egy rövid, vörös hajú farmerlegényt, aki áhítattal a szemében nézett rájuk. Kaptak enni és inni, ha kértek.  

~Többiek~
Elindultatok a farmerház felé, és háborítatlanul tehettétek meg ezt a csekély pár métert. Odaérve Fúria gond nélkül tudott kopogni, mire halk motoszkálás hallatszott a túloldalról, és végül egy farmer lépett az ajtóhoz.
- Há mán mög is gyütt a csapat másik föle? - nézett rátok boldogan, ahogy kinyitotta az ajtót. Irina érezhette a farmerek jellegzetes szájszagát, ahogy megcsapta az orrát.
- Most hogy mindenki itten vagyon, mondom mit kő mondjak. A báó üzenni, hogy ez az utósó megálló az ószágban. Innön maguk lösznek, oszt uccu neki, csapjanak oda annak a Setét Királynak. Jó irányba halattok, erre tovább kő menni, oszt el se tudjátok tíveszteni. De ma öste egyetek igyatok, ismörjétek meg egymást. Ez itt a menyecském, Bözske. - mutatott a testes asszonyra, aki esetlenül próbált pukedlizni, több-kevesebb sikerrel. - Az oszt mög a fiam, Samu. Írözzétök otthon magatok. - a csapat itt találkozhatott Veresíjjal, és néma társával, akik már az asztalnál ültek. A hallgatag férfi kezében egy átlátszó palackban ital volt, átütő szeszszagát mindenki érezhette a házban, a tapasztaltabbak tudhatták, hogy nem gyenge alkohol lehet az üvegben. Ezen kívül üres poharakat is láthattak előtte az asztalon, valószínűleg a ház tulaja készítette ki őket, csak amíg beengedte a többieket, a férfi már nekilátott egyedül az ivásnak. Egyelőre nem köszön a társaságnak, némán ül, de azért éberen figyel.

*Fúria*

Mielőtt felbotorkáltunk volna a házhoz a hüllő morgását a ficsúr sem hagyta figyelmen kívül , kissé finomabban de megfogalmazza, lényegében ugyanaz csak én mentem volna vele végig nézni ahogy legyapják, de az sem rossz ötlet hogy egy másik esélyes csapattal lenyomjuk a sötéteket és a hulláját később nézzük meg.
-Nem gondoltam volna hogy ezt mondom de igaza van. - csapok finoman a bárd hátára ahogy elhaladok mellette szapora léptekkel a házhoz.
Bekopogtam de bár másra hagytam volna ezt a megtisztelő feladatot ugyanis gazduram lehelete majdnem levett a lábamról, és még hozzá az a hangerő meg dialektus amiben beszélt, asszem imádni fogom az emberünk, hátráltam is egyből párat. Iszkiri be a házba és minél messzebb állok tőle annál jobb lesz mielőtt elvesztem a türelmem, bent éreztem ez étel és a tömény alkohol szagát, ami abból az üvegből párolgott amin egyik új társunk pihentette a mancsát. Közben a gazda bemutatta a családot és elmondta a lényeget, jól vagyunk, viszont rossz hír, igényt kell jeleznem a gazda felé ami közvetlen kapcsolatot jelen amit kerülni akartam. Bár ha segítségemre tud lenni úgyis megtudják mind, azért félre hívom mégse így ordítva tárgyaljuk már meg.
-Gazduram egy szóra! - emelem az egyik kezem majd a kis ház egyik szegletébe lépek és intem magamhoz, ha oda jött bele is kezdek - Sajnos van egy olyan nyavalyám hogy nem fogyaszthatok akármit, konkrétan semmi olyat aminek nem volt anyja. - itt hajolok kicsit közelebb mazochista módon és mondom kicsit halkabban és lassabban, talán fenyegető is lett ez a hangnem akaratlanul is - Megköszönném ha feltudnának áldozni egy jószágot és megkaphatnám a vérét, csak úgy tisztán, nyersen.
Ha ennek nem látja semmi akadályát bólintok majd vissza tévedek a többiekhez az asztalhoz és itt megvárom hogy elém kerüljön a kívánt italom. Addig is leszedem magamról a kés kisebb kardot és az ijjat a tegezzel, de nem rakom őket messzire, majd kényelmesen helyet foglalok. Gondolkodom levegyem e a maszkot vagy sem de előbb utóbb le kell, inni ezen keresztül sajnos szinte lehetetlenség így most vagy soha, hátra lököm a csukját és lekapom a maszkom azt már az asztalra rakva, vagy helyesebben dobva, majd hátra dőlök a támlának azzal a kis sunyi mosolyommal ami oly megszokott azoknak akik jól ismernek és így nem túl szégyenlős módon végigmérem a társaim, főleg az újakat. Aztán mégis megszólalok.
-Ha már csapatba kényszerültünk, jó lenne tudni ki miben jeleskedik, nem igaz? -nézek körbe véleményeket várva, feldobtam a kérdést de nem én fogok válaszolni először, remélem valami tovább viszi, nemes barátunk remélem nem hagy cserben és most is olyan beszédes mint a palotában volt.