Rumble Aréna
4 / 4 oldal • Megosztás
4 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Re: Rumble Aréna
14. Akali
Sérülések: vágás jobb oldalátol a kulcs csontnak, a derék bal oldaláig. Mély vágás a nyakán egyik oldalról.
Körök: 4
Skalpok: -
Felszerelés: farmer, top és futócipő
Én küszködöm a szagokkal, sebekkel és fájdalommal ami körbevesz, a hasi és nyaki sebekre tapasztva kezeim állok fel nehézkesen, majd az arna sárga színű lesz és víz telíti meg a helyiséget és Mojo szerint így kitakarít mindent innen. Valóban a sugárzás is eltűnt, bár ez rajtam nem sokat segített most. A vízbe úsztam és bár levegőre nem vot szükségem, de a sebeim miatt aggódtam nehogy aztán elvérezzek itt a vízben. Tudtam, hogy vérhez kell jutnom, ez az eyetlen esélyem arra, hoyg beinduljon egyáltalán a gyógyulási folyamat és ne itt pakoljak el ebben az arénában. A józan eszem egyre kevésbé volt meghatározó és szinte csak az éhes vámpír volt már csak a helyemben, aki vérre szomjazott. Mikor megjelent a patkányszerű teremtmény, az pedig csak olaj volt a tűzre. MInt amikor egy vámpír denevér elé rágcsálót teszel.
Lebuktam a víz alá, vérlátásom segítségével pedig hangtalanul csak lábbal evezve úsztam a patkány mutáns felé. Úgy úsztam, hogy végül mögötte bukkanjak fel, és amint ez megtörtént, hátulról tarkón haraptam és megkezdtem a lakomámat, ekkor engedtem csak el a ebeimet, hogy szorosan tarthassam áldozatom. Itt ezekben a pillanatokban nem volt már észnél Akali a vámpírrá vált mutáns, csak az éhes vámpír volt itt csupán, akitr nem érdekelt semmi más csak a vér.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Rumble Aréna
17. Roxan
Sérülések: -
Körök: 1.
Felszerelés: Szakadt fekete top valami banda logójával, szakadt farmer, szegecses öv, lánc, bicska a zsebében
Vígan hesszöltem a suli udvarán és tán bóbiskoltam vagy bambultam amikor hirtelen bumm-bumm....valami tök más helyen kötöttem ki, valami kis sz*r helyen, aztán megjelent valami bizarr alakzat és közölte hogy élet halál harc van hogy szórakozzon a nép... mész anyádba, mért pont engem? Néztem a terepet, nem vészes, aztán a küzdelmek, uu tetszett, szívesen lettem volna néző bár innen is élveztem, röhögtem, szurkoltam és nem akartam tudomásul venni hogy valamikor majd nekem is ott kell b*szni a rezet és szívni. Bár, az eddigiek után lesz esélyem, ügyeskedni kell és menni fog aaaaz. Aztán amikor sorban robbantak meg hulltak a passzív felek kezdtem örülni, minél kevesebben vannak annál jobb, fogyjanak csak, nagyobb az esély a túlélésre...gondoltam én. Aztán a trutymó megunta a passzívkodást és beküldött egy saját embert....NEM ÉR B*ZD MEG! 6 KARJA VAN, VEREKEDJÉL MÁR VELE G*CI! Kibuktam, ez nem fair, két kardja is van, fhuuuu nyírjátok már ki, he, én be nem megyek, harcoljál már rúgós bicskával két szamurájkard ellen, elmentek ti a f*szomba, hol itt a tiszta játék? Nem mintha az a sisak a PF pólós srácnál annyira sport szerű lett volna de az nem az én bajom volt, kit izgat, de ez a kardos p*csa, mit kezdjek vele? Valami kis csaj volt az ellenfele, denevérré vált meg ilyenek, szurkoltam neki ezerrel, kántáltam hogy "öld meg! öld meg!", de nem szét vagdosta mint sz*rt, ennyit erről. Aztán bekerült az izé is, mi az már, ilyen hülye b*zis neve van, valami La vagy Fa, mindegy egy tömör szikla ember, remélem kifingatja őket valaki mire bekerülök és azt is kifingatják, mert az a valaki biztos g*ci erős és azzal se akarok harcolni.
Erre mit ad isten, hogy nyalná meg, kék fény és repülöööök, de jó...én kapom a szopatós ellenfeleket, nagyon boldog vagyok ám, tényleg... Várom hogy belépjek erre huss nincs szilárd talaj a lábam alatt, elmerülök mint a nyeletlen balta, naggyon jóóó, egyre jobb. Felúszok levegőért kapkodva.
-NEM ERRŐL VOLT SZÓ, B*SZÓDJ MEG! - felkiáltottam mérgemben.
Óhh, ez szándékosan szopat, esküszöm, beb*szott a vízbe mint egy darab sz*rt. Jól van, kapkodom a fejem ki merre, jó a kardos p*icsa ott és morog, hallod jó neked, a kőszörny középen az is el van, hol van a szabdalt? Mögöttem kibukkan valami a vízből én meg reflekszből könyökölök hátra egyet vagy kapom el és vagy eldobom vagy elrúgom magam tőle.
-Ebből nem eszel, r*banc!
Tempózok arrébb ha tudok aztán ha úgy érzem elég távol és közel vagyok hozzá megállok és várok, a karmaim vagy a bicskám lenne célszerű, úgy se bírja sokáig, az is lehet ha megúsztatom is elég. De mi ez, te? Ilyen sebekkel úszkál, miből van ez? Nagyon utálom, HÁT DÖGÖLJ MÁR MEG!
Fojtogatni nem akarom mert hülye és harap, tudok ki menjen hozzád közel, veszett k*rva. Szájkosarat kéne rá adni, ú ez nem is rossz ötlet, mivel tudnám megoldani? Áááh, szórakozzon vele az akinek van ideje...szóval ha közel jön az egyik kezemmel megpróbálom lemarni a képét a másikkal kihalászom a zsebemből a bicskát és csak megérzi ha alulról az állánál felfelé belevágom, kicsit megmozgatom, ha az se akkor marad a szív, a gyomrán mit szurkáljak, vagy elrúgom a francba, az a lényeg hogy ne tudjon megharapni, lefogni meg ilyenek, a csapásai elől próbálok kitérni, illetve elkapni a karját és kicsavarni úgy hogy ne rendeltetés szerűen álljon illetve nem tudja használni. Hamarosan kidöglik, de mikor már? A többiekre alig ha tudok figyelni, a r*banc miatt, de a fél szemem próbálom rajtuk tartani, a fehér hajú csaj a kardjaival meg a morgásával nagyon nem tetszik nekem, a szaga is olyan...más, jobb lesz ha távol maradok a drágától. A lényeg hogy mindenből kihátrálok ahol sérülhetek és előre látom, remélem a hősies f4 tag lesz olyan önfeláldozó hogy a másik csajjal szórakozzon, elég gonosznak látszik, tedd a dolgot hősöcske.

A hozzászólást Jenna Collins összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 17 Nov. 2015, 10:57-kor.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Rumble Aréna
16. Ben Grim
Sérülések: mentális (enyhe poszt-traumatikus stressz, és ez okozta személyiségzavar, bár még nem tud róla)
Körök: 1.
Felszerelés: Ruházat, azaz nadrág.
Az a mocskos szemét úgy döntött, hogy nehezíti a dolgomat. Talán ő is azt hitte, hogy túl egyszerű lenne az egész, eltipornék mindenkit, és vége lenne a mulatságának. Ehelyett az egész aréna átváltozott, és hirtelen vízben találtam magam. Azért valljuk be, nem épp hazai terep a számomra. Tudtam úszni mielőtt átváltoztam, nem erről van szó, de jelenleg egy szikla vagyok, nagy, lomha, és nehéz. Nem az a tipikus pillangózó alkat.
Ettől függetlenül megpróbálok odatempózni a kardos nőhöz, aki eddig elég hasznosnak bizonyult. A többiekről nem veszek tudomást, most nem érdekelnek, ráadásul huszonöt percig kell kibírjam a vízben. Fárasztó, és közel lehetetlen, hacsak nem találok valami szigetszerűséget. Körbenézek, hogy látok-e ilyesmit, vagy teljesen víz az egész. Ha találok helyet, ahol megtámaszthatom a lábaimat, és állhatok, akkor inkább oda megyek. Lényegtelen, hogy végül hol kötök ki, mindenképp a kardos nőhöz szólok.
- Harcias nőszemély! Egyezséget ajánlok neked, nem szövetséget, de tűzszünetet. Egyesítsük erőinket és tiporjuk el ezeket a szánalmas korcsokat, és tartogassuk egymás elleni harcunk a végére, amikor már csak ketten maradtunk. - kiabálok neki egy kis drámai megfogalmazással. A lényeg, hogy nem akarok még harcolni vele, túl gyors, és túlságosan kifárasztana. Ahogy én is őt, egyikünknek sem éri meg, hogy lekössük egymást. Inkább valamelyik másik harcos végezzen egyikünkkel, vagy tényleg a végén harcoljunk meg. Így több esélyünk van túlélni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher

Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Rumble Aréna
26. Kör
4 résztvevő: Spirál (Mojo), Akali (Outsiders), Ben Grimm (Outsiders), Roxan (Outsiders)
Grimm oda úszik Spirálhoz, aki megmorogta Roxánát. A férfi megszólítja és ajánlatot tesz a nőnek, akin eddigre begyógyulnak az utolsó sebek is. Akali elúszik Roxán felé, aki még anyázva szidja Mojot. Mire felúszik nincsen szinte vére, éppen hogy sikerül felérnie és már csak egy állatként ráugrik a lányra. A romániai lány reflexből hátra üt, de a vámpír túl ösztönösen mozdul és harap a hátra nyújtott felkarba. Az indián lány szorosan rámarkol a felkarra miközben szívja belőle a vért minden erejével. A patkány külsejű lány nem mozdul elég gyorsan és még az új erejével és a víz is elégé lassította eddig. Akali viszont csapdában van. Csak azért él, mert issza a lény vérét és túl gyenge, hogy harcoljon. Szinte már nincs is vére, a bőre hófehér lett és smirglipapírként feszült a csontjaira. Folyamatosan veszíti a vért és már halott lenne ha Roxán elúszott volna előle, mert messzebb nem bírt volna elúszni. Megjelenik a következő személy, majd a burok felülről nézve egy negyedik sarkában indul a számítás. 3... 2... 1...
18. Játékos!
A kékes teleport fény után ő is beesik a vízbe, ami felett megjelent. Vele szemben az aréna legtávolibb pontján egy sárgás kőlény tárgyal Mojo bajnokával. Tőle egyenlő távokra balra a vámpírlány támadja a patkánylányt és jobbra a falon villognak a számok.
Raten (Exiles)

"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Rumble Aréna
13. Lorna Howlett aka Spirál
Sérülések: -
Körök: 5.
Felszerelés: két katana
Mindig elgondolkodom, hogy miért nem agymosott, talán még az is jobb lenne, mint ez az állapot. Ben szavai megleptek, az arcomon is látszott, hogy így gondolom. erre végképp nem számoltam, hogy valamelyik játékos ezt fogja kérni, hogy ennyivel is tovább élhessen.
- Rendben van pubi – mondtam. – Elfogadom a szövetségedet, segítségedet.
Közben a vámpír csak nem adta fel, hanem nekiment az egérkének, aki legutoljára érkezett. mivel egyelőre ők nem velünk foglalkoztak, így volt lehetőség azt a néhány pillanatot kivárni, amíg az új játékos is meg nem érkezett.
- Ha megfelel Ben, akkor tieid a lányok, enyém az újonc – mondtam. – Kezdődhet a bunyóidő?
Ha nem értette és furcsán nézett, akkor hozzátettem még valamit.
- A mi világunkon Ben Grimm ezzel a felkiáltással megy bele a harcokba, csak nem kérdezve, hanem felkiáltva.
Nah mindegy, a páncélos felé fordultam és az ő irányába próbáltam elúszni a közelébe, hogy megtámadhassam. Arra azért ügyeltem, hogy a vámpír, az egérke, Ben, vagy az új, ha rám próbál támadni, akkor az elől próbálok kitérni, védekezni. Ha a páncélos(?) mozog, akkor próbálom követni és ha sikerül elég közel jutnom hozzá, akkor a páncél gyengébbnek tűnő részeit próbálom megvágni, mint a hónalj, vagy éppen a comb tetején. Ha nincs rajta a páncél, akkor egyszerűbb a dolgom és a végtagokat célzom meg, hogy a karokat, lábakat csukló, vagy könyökhajléknál, esetleg térdnél vágjam le.

Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Rumble Aréna
14. Akali
Sérülések: vágás jobb oldalátol a kulcs csontnak, a derék bal oldaláig. Mély vágás a nyakán egyik oldalról, sűlyos vérveszteség
Körök: 5
Skalpok: -
Felszerelés: farmer, top és futócipő
A gondolataim elhomályositották az ösztönök és a vér kritikus mértéke a szervezetembe. Akár egy vérre éhes denevér kaptam az áldozatom után, aki meg akart ütni, de helyette csak elém lendítette az egyetlen esélyemet a túlélésre.
A kart szinte röptépen kaptam el, úgy haraptam rá. A vért mohón szívtam, gyorsan és kiélvezve minden cseppjét, megfordult a fejemben, hogy talán ez lessz az utolsó vacsorám, így jól be akartam lakni. Védekezni se volt erőm úgy legyengültem, de a vér hamar segíthet ezen a dolgon feltéve, ha nem folyik ki az összes a hasamon át. Ahogy végre volt némi vér a szervezetemben, az egyik kezemmel igyekeztem a lányt jobban lefogni, míg a másik kezemmel a sebet a hasamon. ha végre elég vért szívtam magamba, vagy mindent kiszívtam áldozatomból akkor végre visszatérhetek a többiekkel való harcra. Nem akartam meghalni, és nem is akartam esélyt hagyni nekik, hogy megöljenek, még ha nagyon kiszolgáltatott helyzetbe is kerültem.
Sérülések: vágás jobb oldalátol a kulcs csontnak, a derék bal oldaláig. Mély vágás a nyakán egyik oldalról, sűlyos vérveszteség
Körök: 5
Skalpok: -
Felszerelés: farmer, top és futócipő
A gondolataim elhomályositották az ösztönök és a vér kritikus mértéke a szervezetembe. Akár egy vérre éhes denevér kaptam az áldozatom után, aki meg akart ütni, de helyette csak elém lendítette az egyetlen esélyemet a túlélésre.
A kart szinte röptépen kaptam el, úgy haraptam rá. A vért mohón szívtam, gyorsan és kiélvezve minden cseppjét, megfordult a fejemben, hogy talán ez lessz az utolsó vacsorám, így jól be akartam lakni. Védekezni se volt erőm úgy legyengültem, de a vér hamar segíthet ezen a dolgon feltéve, ha nem folyik ki az összes a hasamon át. Ahogy végre volt némi vér a szervezetemben, az egyik kezemmel igyekeztem a lányt jobban lefogni, míg a másik kezemmel a sebet a hasamon. ha végre elég vért szívtam magamba, vagy mindent kiszívtam áldozatomból akkor végre visszatérhetek a többiekkel való harcra. Nem akartam meghalni, és nem is akartam esélyt hagyni nekik, hogy megöljenek, még ha nagyon kiszolgáltatott helyzetbe is kerültem.
_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Rumble Aréna
18. Raten (Exiles)
Sérülések:
Körök: 0
Skalpok:
Felszerelés: páncélja
A páncélom volt rajtam, a szokásos tesztelési cikluson futtattam keresztül, amikor ez a valaki elrabolt. Végignéztem, ahogy az emberek sorra halnak, és nem tudtam mit tenni. Mostanra elfogadtam a sorsom, és hogy nincs mit tegyek, túl kell élnem. Ahhoz pedig meg kell ölnöm másokat. Nem szeretek ölni, hiszek benne, hogy van más megoldás, de most be kell látnom, hogy nincs. Mojo egyszerűen felrobbant, akiket megkímélnék pedig vagy szintén meghalnak, vagy másokat ölnek meg. Nincs morális kérdés.
Az arénába érve egyből megpróbálok felrepülni, és körbenézni. Látom, ahogy a Szikla, ahogy a mi világunkban hívtuk, Mojo mészárosával beszélget. Látom, ahogy a patkánylányt megtámadja a vámpír. Felmérem a helyzetet. A patkány és a vámpír elhanyagolható veszélyforrások, felesleges foglalkoznom velük. A Szikla beszédesnek, és szövetségre késznek tűnik. Ha legyőzöm a nőt, akkor megnyerhetem magam mellé. A nő is épp felém indult, mire elmosolyodom. A páncél oldalán lévő pisztolyra téved a kezem, de meggondolom magam, és inkább egy minirakétát lövök a nő felé. Láttam a sebességét, és nem hiszem, hogy egyből kiiktatom vele, de elterelésnek elég lehet, miközben közelebb próbálok repülni, és szonikus sugárral csapni le rá, mikor felette repülök. Próbálok annyira távol maradni, amennyire tudok, hogy elég hatékony legyen a támadás, de azért ne érjen el túl könnyen a katanáival.

Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Re: Rumble Aréna
17. Roxan
Sérülések: harapás a jobb felkarján + a pióca hozzá
Körök: 2.
Felszerelés: Szakadt fekete top valami banda logójával, szakadt farmer, szegecses öv, lánc, bicska a zsebében
Jól van, nem tetszik nekem az a kettő, ahelyett hogy csápolnák egymást elkezdtek szövetkezni, ez mekkora b*ziság már, ilyet lehet? Akkor mindenki szövetkezzen mindenkivel! F*szom, egymást kell mészárolni, nem csapatépítő tréning.....na mindegy, most van nagyon bajom is, ugyanis a karlendítésem tény hogy a csaj szájához érkezett de a helyett hogy köpködné a fogait bele állította a karomba, amire felmordulok, mint az áram ütés úgy ért, egyből vigyázva vágtam magam egy pillanatra, és nem enged el, szívja a vérem, szó szerint! Jaj, fáj...ezért megdöglesz!
-Harapsz, te k*rva? - muszáj leszek kicsit durvább lenni.
Megpróbálok átnyúlni a karom alatt és elkapni az alsó állkapcsát átszakítva az arcbőrét a karmaimmal és megpróbálom szétfeszíteni a száját annyira hogy stabilan megfoghassam az alsó állkapocs csontot és egy határozott és, amennyire sikerül, erős rántással letépjem, ezzel talán meg is szüntetve a harapdálás problémáját. Félre értés ne essék, a macskámnál nem így oldottam meg, nyugi! Ha mind ezt sikerült elrúgom és próbálok messze úszni tőle és a többiektől is, amíg nem ér stabil talajt a lábam nem tudok harcolni azzal a csöpp esélyemmel sem amim van ezek ellen, fhuu így még úszni se nagyon, legalábbis eléggé nem kellemes. Ja, közben befutott még egy játékos, egy páncélos fazon, talpig fegyverben....Na jól van most már tényleg menjetek a p*csába.... Nem marad más mint a menekülés, úgy fest az ürge velem amúgy se foglalkozik, remélhetőleg kiüti a kardos csajt is, hajrá bádog ember, hajrá! Utána meg nyomhatnál véletlenül egy önmegsemmisítést, mondjuk miután az atomjaira robbantottad Fabit. Addig is, ússz és evezz, ússz és evezz....már ha a csajt le tudtam vakarni végre a karomról, ú de fáj még mindig, r*hadjon meg!
Sérülések: harapás a jobb felkarján + a pióca hozzá
Körök: 2.
Felszerelés: Szakadt fekete top valami banda logójával, szakadt farmer, szegecses öv, lánc, bicska a zsebében
Jól van, nem tetszik nekem az a kettő, ahelyett hogy csápolnák egymást elkezdtek szövetkezni, ez mekkora b*ziság már, ilyet lehet? Akkor mindenki szövetkezzen mindenkivel! F*szom, egymást kell mészárolni, nem csapatépítő tréning.....na mindegy, most van nagyon bajom is, ugyanis a karlendítésem tény hogy a csaj szájához érkezett de a helyett hogy köpködné a fogait bele állította a karomba, amire felmordulok, mint az áram ütés úgy ért, egyből vigyázva vágtam magam egy pillanatra, és nem enged el, szívja a vérem, szó szerint! Jaj, fáj...ezért megdöglesz!
-Harapsz, te k*rva? - muszáj leszek kicsit durvább lenni.
Megpróbálok átnyúlni a karom alatt és elkapni az alsó állkapcsát átszakítva az arcbőrét a karmaimmal és megpróbálom szétfeszíteni a száját annyira hogy stabilan megfoghassam az alsó állkapocs csontot és egy határozott és, amennyire sikerül, erős rántással letépjem, ezzel talán meg is szüntetve a harapdálás problémáját. Félre értés ne essék, a macskámnál nem így oldottam meg, nyugi! Ha mind ezt sikerült elrúgom és próbálok messze úszni tőle és a többiektől is, amíg nem ér stabil talajt a lábam nem tudok harcolni azzal a csöpp esélyemmel sem amim van ezek ellen, fhuu így még úszni se nagyon, legalábbis eléggé nem kellemes. Ja, közben befutott még egy játékos, egy páncélos fazon, talpig fegyverben....Na jól van most már tényleg menjetek a p*csába.... Nem marad más mint a menekülés, úgy fest az ürge velem amúgy se foglalkozik, remélhetőleg kiüti a kardos csajt is, hajrá bádog ember, hajrá! Utána meg nyomhatnál véletlenül egy önmegsemmisítést, mondjuk miután az atomjaira robbantottad Fabit. Addig is, ússz és evezz, ússz és evezz....már ha a csajt le tudtam vakarni végre a karomról, ú de fáj még mindig, r*hadjon meg!
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Rumble Aréna
16. Ben Grim
Sérülések: mentális (enyhe poszt-traumatikus stressz, és ez okozta személyiségzavar, bár még nem tud róla)
Körök: 2.
Felszerelés: Ruházat, azaz nadrág(vizes).
Miután felajánlottam a nőnek a segítségem, az jelzi, hogy elfogadja az ajánlatom. Bólintok, és nézem, ahogy a vámpír odaúszik a szőröshöz, és elkezdi inni a vérét. Szánalmas, egy ilyen legyengült ribanc is képes elkapni, hogy élhetett túl eddig a való életben is? Jól választottam, hogy a katanásnak ajánlottam a szövetségem. A tervére megvonom a vállam.
- Rendben van. - mondom szűkszavúan, a következő mondatra pedig felvonom a szemöldököm. - Bunyóidő? - kérdezek vissza, és a magyarázat után elnevetem magam. Tehát kellene egy csatakiáltás? Nem az én stílusom, inkább egyszerűen csak úszni kezdek a két nőstény felé. Eszembe is jut Spielberg örökzölde, és magamban a Cápa zenéjét dúdolom. Tű düm... tű düm... tű düm tű düm tű düm.
Ha közel érek, megpróbálom lerántani a vámpírt a csajról, és eltörni a nyakát, majd odébb hajítani. Alap esetben nem ölné meg ennyi, de most eléggé le van gyengülve. Ezek után a patkánykát próbálom elkapni, és hasonlóan egyszerű módon végezni vele.
Ha viszont már korábban elszakadtak, akkor értelemszerűen a közelebb lévővel kezdem. Brutális erőmre akarok hagyatkozni, ha sikerül elkapjam valamelyiket, onnan nem hiszem hogy sok ellenállást tudnának mutatni. Fél szemmel pedig figyelem a páncélost, nehogy végezzen velem amíg a lányokkal játszok.
Sérülések: mentális (enyhe poszt-traumatikus stressz, és ez okozta személyiségzavar, bár még nem tud róla)
Körök: 2.
Felszerelés: Ruházat, azaz nadrág(vizes).
Miután felajánlottam a nőnek a segítségem, az jelzi, hogy elfogadja az ajánlatom. Bólintok, és nézem, ahogy a vámpír odaúszik a szőröshöz, és elkezdi inni a vérét. Szánalmas, egy ilyen legyengült ribanc is képes elkapni, hogy élhetett túl eddig a való életben is? Jól választottam, hogy a katanásnak ajánlottam a szövetségem. A tervére megvonom a vállam.
- Rendben van. - mondom szűkszavúan, a következő mondatra pedig felvonom a szemöldököm. - Bunyóidő? - kérdezek vissza, és a magyarázat után elnevetem magam. Tehát kellene egy csatakiáltás? Nem az én stílusom, inkább egyszerűen csak úszni kezdek a két nőstény felé. Eszembe is jut Spielberg örökzölde, és magamban a Cápa zenéjét dúdolom. Tű düm... tű düm... tű düm tű düm tű düm.
Ha közel érek, megpróbálom lerántani a vámpírt a csajról, és eltörni a nyakát, majd odébb hajítani. Alap esetben nem ölné meg ennyi, de most eléggé le van gyengülve. Ezek után a patkánykát próbálom elkapni, és hasonlóan egyszerű módon végezni vele.
Ha viszont már korábban elszakadtak, akkor értelemszerűen a közelebb lévővel kezdem. Brutális erőmre akarok hagyatkozni, ha sikerül elkapjam valamelyiket, onnan nem hiszem hogy sok ellenállást tudnának mutatni. Fél szemmel pedig figyelem a páncélost, nehogy végezzen velem amíg a lányokkal játszok.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Rumble Aréna
27. Kör
4 résztvevő: Spirál (Mojo), Akali (Outsiders), Ben Grimm (Outsiders), Roxan (Outsiders), Raten (Exiles)
Spirál és Ben szövetsége után a nő elkezd hihetetlen tempóval úszni Raten felé. A páncélos először rakétát lő, ami elől Mojo vadásza egy gyors mozdulattal kitér és a robbanást a víz nagyrészt felfogja. A robbanás közben Raten fölé repült és mire meglátja addigra a nő már neki ugrik a hona alatt kevésbé páncélozott ponton vágja meg a karját, majdnem csontig hasítva ezzel. A férfi már bekapcsolta a szonikus ágyút, ami testközből szinte szétrobbantja szerencsétlen Lorna dobhártyáit és megerősítik a vízbecsapódását, ahol merülni kezd a nő. Raten jobb karját nem bírja rendesen mozgatni a vágás idegeket ért. Spirál szemeiből, szájából vér folyik, aneurizmát kapott és megsüketült teljesen. A feje lüktet annyira, hogy alig tud koncentrálni.
Akali leszorítja a lányt és a másik kezével a belső szerveit fogja a helyükön a hasán. A vértől a nyakán a seb begyógyult, de még mindig lát minimumon van amikor Roxan hátra kap és a arcán átnyúlva a bőrén megpróbálja lefeszíteni a állkapcsát. A lányok küzdelmére érkezik meg a kőóriás, aki egy hanyag mozdulattal letépi az indián lányt a romániairól. Ezzel a mozdulattal eltöri a vámpír nyakát ezzel kivégezve őt. Sajnos így Roxána felkarjából is kivett egy hatalmas darabot. Egy nyolc centi hosszon szakadt fel a lány karja és a vár teljesen befestette a vizet körülötte, azzal a karjával nem is tud mozogni.
Megjelenik a következő játékos és mindenkitől biztos távra a számolás: 3...2...1...
Skalpok: Michael Nikostratos (Gótika) X2, Tank008 (Reneszánsz) X3, Vipra (Outsiders) X2, Svarog (Outsiders) X1, Ben Grimm (Outsiders) X1
8. áldozat: Akali (Outsiders)
19. Játékos!
A lány megjelenik a suli után hirtelen itt. Látta az eddig harcokat és ellenben társaival félig a vízben teleportálódik ahelyett, hogy beesne oda. Pont látja, ahogy Ben kezeiben az elhunyt vámpír hamuvá foszlik. A páncélos pedig a bérgyilkos felett lebeg vérző karral. Borzas világában lénynek hívják az óriást, akitől egy félig patkányszerű tini lány próbált elúszni hatalmas vérfoltot alkotva maga körül.
Borzas (Reneszánsz)
4 résztvevő: Spirál (Mojo), Akali (Outsiders), Ben Grimm (Outsiders), Roxan (Outsiders), Raten (Exiles)
Spirál és Ben szövetsége után a nő elkezd hihetetlen tempóval úszni Raten felé. A páncélos először rakétát lő, ami elől Mojo vadásza egy gyors mozdulattal kitér és a robbanást a víz nagyrészt felfogja. A robbanás közben Raten fölé repült és mire meglátja addigra a nő már neki ugrik a hona alatt kevésbé páncélozott ponton vágja meg a karját, majdnem csontig hasítva ezzel. A férfi már bekapcsolta a szonikus ágyút, ami testközből szinte szétrobbantja szerencsétlen Lorna dobhártyáit és megerősítik a vízbecsapódását, ahol merülni kezd a nő. Raten jobb karját nem bírja rendesen mozgatni a vágás idegeket ért. Spirál szemeiből, szájából vér folyik, aneurizmát kapott és megsüketült teljesen. A feje lüktet annyira, hogy alig tud koncentrálni.
Akali leszorítja a lányt és a másik kezével a belső szerveit fogja a helyükön a hasán. A vértől a nyakán a seb begyógyult, de még mindig lát minimumon van amikor Roxan hátra kap és a arcán átnyúlva a bőrén megpróbálja lefeszíteni a állkapcsát. A lányok küzdelmére érkezik meg a kőóriás, aki egy hanyag mozdulattal letépi az indián lányt a romániairól. Ezzel a mozdulattal eltöri a vámpír nyakát ezzel kivégezve őt. Sajnos így Roxána felkarjából is kivett egy hatalmas darabot. Egy nyolc centi hosszon szakadt fel a lány karja és a vár teljesen befestette a vizet körülötte, azzal a karjával nem is tud mozogni.
Megjelenik a következő játékos és mindenkitől biztos távra a számolás: 3...2...1...
Skalpok: Michael Nikostratos (Gótika) X2, Tank008 (Reneszánsz) X3, Vipra (Outsiders) X2, Svarog (Outsiders) X1, Ben Grimm (Outsiders) X1
8. áldozat: Akali (Outsiders)
19. Játékos!
A lány megjelenik a suli után hirtelen itt. Látta az eddig harcokat és ellenben társaival félig a vízben teleportálódik ahelyett, hogy beesne oda. Pont látja, ahogy Ben kezeiben az elhunyt vámpír hamuvá foszlik. A páncélos pedig a bérgyilkos felett lebeg vérző karral. Borzas világában lénynek hívják az óriást, akitől egy félig patkányszerű tini lány próbált elúszni hatalmas vérfoltot alkotva maga körül.
Borzas (Reneszánsz)
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Rumble Aréna
13. Lorna Howlett aka Spirál
Sérülések: agyi aneurizma, beszakadt dobhártya
Körök: 6.
Felszerelés: két katana
Lorna elindult az ellenfele felé, a robbanás ugyan elkerülte, ami nem is volt túl erős, de ahogyan odaért a másikhoz és megtámadta, már közel sem járt ennyire jól. Sikerült a páncélt a gyengébb illesztéseknél megvágnia, ahol kevésbé volt az védett, vagyis ahol annak látszott. Látta, hogy a páncél végigvágódik, ahogyan azt is, hogy a vér kiserken a vágása után, de a kellemetlen rész ezek után jött. A szonikus hangrobbanás közvetlen közelről. A jobb érzékei miatt a füle mondta fel azonnal a szolgálatot, ahogyan roppant fájdalmasan a dobhártyái kidurrantak, felsikoltott fájdalmában, a feje lüktetett, a látását a vér megzavarta, így le is csukta azt. Érezte, hogy becsapódott a vízbe, majd süllyedni kezdett. Alig tudott gondolkodni, de tudta, hogy most nem szabad megerőltetnie magát, kellően sokat tapasztalta már, hogyha nyugton marad, akkor gyorsabb a regenerációja. Még egy nagy levegőt vett mielőtt elmerült volna a habokban és hagyta, hogy a teste magatehetetlenül süllyedjen minél mélyebbre. Teljesen elengedte magát, így fentről úgy tűnhetett, hogy eszméletlen, a kardjait is úgy fogta, azok súlya és a mechanikus karjai kellően gyorsan süllyeszthették olyan mélyre, ha esetleg fentről rálőnek, akkor a golyók, vagy effélék már ne érjék el és ne okozzanak benne kárt. A levegőjét a fájdalom ellenére, amíg csak tudta visszatartotta, hogy az abban levő oxigén is serkentse a regenerációt. Jelenleg a regeneráció volt a legfontosabb számára, de ha esetleg a víz mélyén elveszti az eszméletét és megfullad sem zavarta, legalább megmenekül Mojo karjaiból, ha más nem is, legalább addig, amíg ki nem veszik, mert utána valószínűleg lesz olyan „szerencsés”, inkább balszerencsés, hogy a regenerációja újra beindul, amint levegőre jut és a fulladásos halálból is visszatér.
Sérülések: agyi aneurizma, beszakadt dobhártya
Körök: 6.
Felszerelés: két katana
Lorna elindult az ellenfele felé, a robbanás ugyan elkerülte, ami nem is volt túl erős, de ahogyan odaért a másikhoz és megtámadta, már közel sem járt ennyire jól. Sikerült a páncélt a gyengébb illesztéseknél megvágnia, ahol kevésbé volt az védett, vagyis ahol annak látszott. Látta, hogy a páncél végigvágódik, ahogyan azt is, hogy a vér kiserken a vágása után, de a kellemetlen rész ezek után jött. A szonikus hangrobbanás közvetlen közelről. A jobb érzékei miatt a füle mondta fel azonnal a szolgálatot, ahogyan roppant fájdalmasan a dobhártyái kidurrantak, felsikoltott fájdalmában, a feje lüktetett, a látását a vér megzavarta, így le is csukta azt. Érezte, hogy becsapódott a vízbe, majd süllyedni kezdett. Alig tudott gondolkodni, de tudta, hogy most nem szabad megerőltetnie magát, kellően sokat tapasztalta már, hogyha nyugton marad, akkor gyorsabb a regenerációja. Még egy nagy levegőt vett mielőtt elmerült volna a habokban és hagyta, hogy a teste magatehetetlenül süllyedjen minél mélyebbre. Teljesen elengedte magát, így fentről úgy tűnhetett, hogy eszméletlen, a kardjait is úgy fogta, azok súlya és a mechanikus karjai kellően gyorsan süllyeszthették olyan mélyre, ha esetleg fentről rálőnek, akkor a golyók, vagy effélék már ne érjék el és ne okozzanak benne kárt. A levegőjét a fájdalom ellenére, amíg csak tudta visszatartotta, hogy az abban levő oxigén is serkentse a regenerációt. Jelenleg a regeneráció volt a legfontosabb számára, de ha esetleg a víz mélyén elveszti az eszméletét és megfullad sem zavarta, legalább megmenekül Mojo karjaiból, ha más nem is, legalább addig, amíg ki nem veszik, mert utána valószínűleg lesz olyan „szerencsés”, inkább balszerencsés, hogy a regenerációja újra beindul, amint levegőre jut és a fulladásos halálból is visszatér.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Rumble Aréna
// lány? //
19. Joshua Carter aka Borzas
Sérülések: -
Körök: 1.
Felszerelés: ruházat, huzat, szájharmonika a zsebben
Egyik percben még a suliban voltam az ágyamon ültem é játszottam a szájharmonikámon a következőben pedig egy őrült battle showjának egyik szereplője lettem. Először csak őrjítő várakozás és mély lélegzetvétel mindig mikor a számláló az egyhez ért. Sokáig nem kerültem sorra. Volt időm tanulmányozni a többieket és rájöttem, hogy itt csak ésszel nyerhetek, mert esélyem erővel nagyon kevés van. Ideteleportálódott velem a lepedő amin ültem és a harmonika amit fújtam. A lepedőt megcsavartam és így rövidítve rajta magam köré tekertem, csak jó lehet még valamire, a szájharmonikát zsebre vágtam. Apa megtanított rá, hogy bármit javam hasznára fordíthatok ami csak a kezembe akad. Rendőr lévén sokszor volt már szorult helyzetben így elég sok esélye volt már kitapasztalni pár trükköt. A pálya megtisztult a radioaktivitástól és hulláktól, ami jó volt, de most vízzel volt tele. Tudtam úszni, elég jól és szerintem én töltök a legtöbb időt fürdéssel annak ellenére, hogy egy túlméretezett borz vagyok. És már volt ötletem is arra, hogy mi lesz ha bejutok. Újabb visszaszámlálás közeledett a végéhez, épp időben sikerült nagy levegőt vennem, mert a következő pillanatban bent voltam az arénában és bár nem estem vízbe, mint a másik bundás, de a víz alatt jelentem meg, ami miatt külön jól jött a korábban beszívott vagy levegő mennyiség.
A látottak alapján a kardozós idegent van esélyem most likvidálni, de közben a többiekkel is foglalkozni kellene ellehetetlenítve őket, így hát összekötöttem a kettőt.
Kiengedtem a bennem lévő bűzös gázt ami kis löketett adott a víz alatt előre, és a felszínre érve még ha buborék formájában is, de pukkanáskor elég rossz kombináció lehetett azoknak kiknek erős az orra. A nő felé úsztam közben letekerve magamról a lepedőt, megpróbáltam először valamihez lent hozzákötni, majd a nő lábaira kötni, persze ügyelve arra, hogy legkevésbé se legyek neki feltűnő, és hogyha hadonászna azokkal a kardokkal, akkor még arrébb tudja siklani az útból. Hiába lassítja le a pengéket a víz, viszont ha a nő nem tud feljönni levegőért akkor az előny nálam lehet.
Akár sikerült terv akár nem, sértetlenül a többiektől kicsit távolabb jövök fel "friss" levegőért. Nekem az orrom már meg se érzi ezt a bűzt hiába kifinomultak az érzékeim evégre az én testemből származik a fullasztóan büdös gáz. Azonban a társaságban volt egy páncélos alak és az én világomban ismert lény is. A tervem az volt, hogy amelyik nem kezd el fuldokolni a bűztől, azzal próbálok meg egyezkedni, hogy fogjunk össze, persze mindezt csak tisztes távból.
Tudtam, hoyg a bűzöm nem halálos, de előnyt jelenthet a harcban, főleg ha van valaki aki együttműködne velem a végéig, aztán úgyis elválnak útjaink és azt a pillanatot fogom várni a legkevésbé.

/Upsz/
28. Kör
4 résztvevő: Spirál (Mojo), Ben Grimm (Outsiders), Roxan (Outsiders), Raten (Exiles), Borzas (Reneszánsz)
Ben utoléri Roxant, aki eddig elvérzett. A lány túl sok vért vesztett a nyílt sebén keresztül és a gyors úszás csak rontott a helyzetén. Raten látja, ahogy Spirál a vízbe süllyed szép lassan és, ahogy már a burok aljához közeledik. Az újonnan érkezett diák rögtön Mojo harcosát választja ki célpontjának és elkezd lefelé úszni utána. Szerencsére a fiú gyors és ügye úszó, de mire közel érhetne látja ő is és Raten is, hogy a nő egy kékees teleport fénnyel eltűnik a csatatérről.
- A-a. Az én sakkfiguráimat nem törjük csak úgy el.
Mondja Mojo kacarászva. Látszik is, mert az újdonsült érkező után nem villan fel azonnal a számolás újra visszamegy a régi lassú tempójába.
20. Játékos!
A kékes fénnyel érkezik az Apokalipszis Korabeli fejvadász. Rögtön szerencsésen landolt a vízben és mázlijára minden fegyvere 100%-ig működőképes a vízben is. jelenleg egy páncélos alak lebeg a víz felett, egy hatalmas kőlény úszik a víz tetején és egy borzszerű feltehetőleg mutáns van a víz közepén.
Jinx (AoA)
28. Kör
4 résztvevő: Spirál (Mojo), Ben Grimm (Outsiders), Roxan (Outsiders), Raten (Exiles), Borzas (Reneszánsz)
Ben utoléri Roxant, aki eddig elvérzett. A lány túl sok vért vesztett a nyílt sebén keresztül és a gyors úszás csak rontott a helyzetén. Raten látja, ahogy Spirál a vízbe süllyed szép lassan és, ahogy már a burok aljához közeledik. Az újonnan érkezett diák rögtön Mojo harcosát választja ki célpontjának és elkezd lefelé úszni utána. Szerencsére a fiú gyors és ügye úszó, de mire közel érhetne látja ő is és Raten is, hogy a nő egy kékees teleport fénnyel eltűnik a csatatérről.
- A-a. Az én sakkfiguráimat nem törjük csak úgy el.
Mondja Mojo kacarászva. Látszik is, mert az újdonsült érkező után nem villan fel azonnal a számolás újra visszamegy a régi lassú tempójába.
20. Játékos!
A kékes fénnyel érkezik az Apokalipszis Korabeli fejvadász. Rögtön szerencsésen landolt a vízben és mázlijára minden fegyvere 100%-ig működőképes a vízben is. jelenleg egy páncélos alak lebeg a víz felett, egy hatalmas kőlény úszik a víz tetején és egy borzszerű feltehetőleg mutáns van a víz közepén.
Jinx (AoA)
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Rumble Aréna
16. Ben Grim
Sérülések: mentális (enyhe poszt-traumatikus stressz, és ez okozta személyiségzavar, bár még nem tud róla)
Körök: 4.
Felszerelés: Ruházat, azaz nadrág(vizes).
Skalpok: Akali (Outsiders)
Mire odaértem, már eldőlt a harc, de ettől függetlenül mégis én fejeztem be. Egyszerűen fogtam, és eltörtem a vámpír nyakát, hallottam a roppanást. Normál esetben azt gondolnám, hogy ennyivel nincs vége, de sok vért veszített, és amíg figyelünk a jelenlévőkre, addig nem is tud szerezni, hogy felerősítse magát. Legalábbis gondolom, hogy a vámpíroknak erre kell a vér, aztán ki tudja. Engem viszont nem hiszem hogy fenyegetne a kőbőrömnek hála. Azonban látom azt is, hogy a szövetségesemet kiiktatta az a páncélos köcsög, Mojo pedig egyszerűen kiteleportálta. Sóhajtok egyet, nem jó ez így. Közben utolérem a másik csajt is, de már halott, sápadt és szürke a bőre, gondolom a vámpír megdolgozta. Körbenézek, látom hogy jött egy új alak, és fent repked a páncélos. Nos, repülni nem tudok, úgyhogy egyetlen logikus lehetőség az újabb szövetség.
- Páncélos! Mit szólnál egy szövetséghez? Ketten együtt szétkapunk bárkit, és könnyedén kihúzzuk a végéig. Minek gyengítsük le egymást idő előtt? - kérdezem, de azért számítok rá, hogy megtámad, és ez esetben próbálom védeni magam a karjaimmal, főleg a szememet, az tűnik az egyetlen logikus támadási felületnek rajtam. Ezen kívül az új csajra is figyelek, neki sem akarok lehetőséget adni. A páncélostól függ, hogy megindulok-e felé.
Sérülések: mentális (enyhe poszt-traumatikus stressz, és ez okozta személyiségzavar, bár még nem tud róla)
Körök: 4.
Felszerelés: Ruházat, azaz nadrág(vizes).
Skalpok: Akali (Outsiders)
Mire odaértem, már eldőlt a harc, de ettől függetlenül mégis én fejeztem be. Egyszerűen fogtam, és eltörtem a vámpír nyakát, hallottam a roppanást. Normál esetben azt gondolnám, hogy ennyivel nincs vége, de sok vért veszített, és amíg figyelünk a jelenlévőkre, addig nem is tud szerezni, hogy felerősítse magát. Legalábbis gondolom, hogy a vámpíroknak erre kell a vér, aztán ki tudja. Engem viszont nem hiszem hogy fenyegetne a kőbőrömnek hála. Azonban látom azt is, hogy a szövetségesemet kiiktatta az a páncélos köcsög, Mojo pedig egyszerűen kiteleportálta. Sóhajtok egyet, nem jó ez így. Közben utolérem a másik csajt is, de már halott, sápadt és szürke a bőre, gondolom a vámpír megdolgozta. Körbenézek, látom hogy jött egy új alak, és fent repked a páncélos. Nos, repülni nem tudok, úgyhogy egyetlen logikus lehetőség az újabb szövetség.
- Páncélos! Mit szólnál egy szövetséghez? Ketten együtt szétkapunk bárkit, és könnyedén kihúzzuk a végéig. Minek gyengítsük le egymást idő előtt? - kérdezem, de azért számítok rá, hogy megtámad, és ez esetben próbálom védeni magam a karjaimmal, főleg a szememet, az tűnik az egyetlen logikus támadási felületnek rajtam. Ezen kívül az új csajra is figyelek, neki sem akarok lehetőséget adni. A páncélostól függ, hogy megindulok-e felé.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Rumble Aréna
18. Raten (Exiles)
Sérülések: nem tudja mozgatni a jobb karját, hónalja alatti vágás miatt
Körök: 2
Skalpok:
Felszerelés: páncélja
A rakétám nem volt túl hatásos, egyszerűen elkerülte, aztán valahogy felugrott a vízből. Láttam már ilyet vízilabdásoknál, hogy kiemelkednek, de ez mindent felülmúl, úgy ugrik ki a vízből ahogy emberek a földről sem képesek. Megjelenik mellettem, és végighasít a hónom alatt, érzem hogy iszonyúan fáj, viszont a karomba épített szonikus ágyú így csak még több fájdalmat okoz neki, csak még hatékonyabb. Egyfajta játékos szleng jut eszembe, úgy tűnik min/maxoltam a helyzetet, azaz hátrányt választottam előnyért. Nem tudom használni a karom, ő nem tudja használni a füleit, legalábbis remélem. Nem tudom mennyire érte meg. Megpróbálom, amennyire tudom, elállítani a vérzést, azzal, hogy a páncél elemein változtatok. A másik karommal elkezdem összenyomni a lemezeket, nem annyira, hogy elszakítsam a karomat, de egyfajta érszorítót alkotva a saját páncélomból. Úgy se tudom használni a karom, tehát nem érdekel, ha az ebben lévő szenzorok sérülnek, sőt, még talán jót is tesz, ha sínbe fogják. Eközben ketten is csatlakoztak hozzánk, a kőlény pedig beszélni kezd hozzám. Nevetséges ajánlat, ugyan ezzel jött Mojo harcosánál is, akit említett házigazdánk kiteleportált. Úgy döntök, hogy egyelőre ignorálom, idefent nem hiszem, hogy veszélyt jelent rám, inkább a másik két tagra nézek. Az egyik a víz alatt van, vele nem tudom mit kezdjek, a másik viszont most érkezett. Egyből küldök felé több rakétát, az elsőt előbb, a többit szinte egyszerre küldöm, úgy, hogy bármerre tér ki az első elől, a többi elkapja. Nem akarom húzni az időt, főleg nem ilyen sebbel. Minél előbb győzök le mindenkit, annál előbb nyerek, és láthatják el a sérüléseim.
Sérülések: nem tudja mozgatni a jobb karját, hónalja alatti vágás miatt
Körök: 2
Skalpok:
Felszerelés: páncélja
A rakétám nem volt túl hatásos, egyszerűen elkerülte, aztán valahogy felugrott a vízből. Láttam már ilyet vízilabdásoknál, hogy kiemelkednek, de ez mindent felülmúl, úgy ugrik ki a vízből ahogy emberek a földről sem képesek. Megjelenik mellettem, és végighasít a hónom alatt, érzem hogy iszonyúan fáj, viszont a karomba épített szonikus ágyú így csak még több fájdalmat okoz neki, csak még hatékonyabb. Egyfajta játékos szleng jut eszembe, úgy tűnik min/maxoltam a helyzetet, azaz hátrányt választottam előnyért. Nem tudom használni a karom, ő nem tudja használni a füleit, legalábbis remélem. Nem tudom mennyire érte meg. Megpróbálom, amennyire tudom, elállítani a vérzést, azzal, hogy a páncél elemein változtatok. A másik karommal elkezdem összenyomni a lemezeket, nem annyira, hogy elszakítsam a karomat, de egyfajta érszorítót alkotva a saját páncélomból. Úgy se tudom használni a karom, tehát nem érdekel, ha az ebben lévő szenzorok sérülnek, sőt, még talán jót is tesz, ha sínbe fogják. Eközben ketten is csatlakoztak hozzánk, a kőlény pedig beszélni kezd hozzám. Nevetséges ajánlat, ugyan ezzel jött Mojo harcosánál is, akit említett házigazdánk kiteleportált. Úgy döntök, hogy egyelőre ignorálom, idefent nem hiszem, hogy veszélyt jelent rám, inkább a másik két tagra nézek. Az egyik a víz alatt van, vele nem tudom mit kezdjek, a másik viszont most érkezett. Egyből küldök felé több rakétát, az elsőt előbb, a többit szinte egyszerre küldöm, úgy, hogy bármerre tér ki az első elől, a többi elkapja. Nem akarom húzni az időt, főleg nem ilyen sebbel. Minél előbb győzök le mindenkit, annál előbb nyerek, és láthatják el a sérüléseim.
_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Re: Rumble Aréna
19. Joshua Carter aka Borzas
Sérülések: -
Körök: 2.
Felszerelés: ruházat, huzat, szájharmonika a zsebben
Úszok a mély felé készen arra, hogy kiüssem a sérült bérgyilkost, de az egy villanással eltűnik.
~ MI van?
Értetlenül úszom fel, majd hallom meg Mojo rosszalló hangját, mire válaszul, csak nyelvet öltök abba az irányba, ahonnan halottam. A két ellenfelet lehet nem zavarja a bűz vagy csak fel se tűnt nekik, lényegtelen. Próbáltam mozgásban maradni, hogy az égből ne szedhessenek le és a kőlény se érhessen hozzám, majd megérkezik az újabb játékos, aki a jelek szerint lazán fogja fel a helyzetet és a bűzt is inkább poénnak fogja fel. Esélyt látok egy kis szövetségre.
Odakiáltok neki, majd közelebb úszom.
- Hé csajszi! Összefogunk a két vastagbőrű ellen? Megszívathatnánk őket, aztán a végén meg még fogócskázhatunk ha a harcnak vége.
Kérdem, bár a viselkedéséből stílusából ítélve szerintem benne lesz a dologban.
20. Jinx aoa
Sérülések: -
Körök: 1.
Felszerelés: rövidgatya, katonai bakancs, fürdőruhányi felső, sok töltényes övek, fegyverek: fisbones(kisrakétavető), zapp: sokkoló, pow-pow: autómata gépfegyver.
- Wííí.
Kacagok, miközben belecsobbanok a vízbe. A fegyvereimnek úgyse árt, így még lessz bőven esélyem játszani a stukkereimmel. Villog a háttér, kicsit lejebbb merülök és rögtön látom melettem a hatalmas buborékokat, de enegm csak kicsit arrébb sodor a víz. A veszélyérzet megint megmentett, mint mindíg hihihi. Felszínre török kicsit arrébb és furi bűzt érzek, ami nekem elviselhető volt, de mást irritált volna.
- Fú, fiúk ki eregetett? A szeméttelepre emlékeztet, ahol jókat turiztam a stukkereimhez. köszönjetek csak fishbonesnak!
Mondom nevetve miközben a vállamra fordítom célzó állásba a rakéta vetőm.
Mielőtt lőnék azonban egy kutyaszerű lény úszik oda hozzám.
- De cuki vagy, nem bánom kutyapofi. Szivassuk őket. Hihi. Te fedezz én célzom a jómadarat.
Mondom kuncogva, majd elkezdem becélozni a jómadarat az égen, kiszámítva a repülési irányt és sebességet és kaboomm, ment is az első rakéta. Aztán ha talált, akkor jöhet a kőóriás is a célzókeresztbe. persze közben figyelek, de csak annyira amennyire a veszély érzet jelez, hoyg azért az én csinos kis fenekem se robbantsák itt fel, míg én célzok. De ki is tudná, mikor érinthetetlen vagyok. hahaha.
Sérülések: -
Körök: 2.
Felszerelés: ruházat, huzat, szájharmonika a zsebben
Úszok a mély felé készen arra, hogy kiüssem a sérült bérgyilkost, de az egy villanással eltűnik.
~ MI van?
Értetlenül úszom fel, majd hallom meg Mojo rosszalló hangját, mire válaszul, csak nyelvet öltök abba az irányba, ahonnan halottam. A két ellenfelet lehet nem zavarja a bűz vagy csak fel se tűnt nekik, lényegtelen. Próbáltam mozgásban maradni, hogy az égből ne szedhessenek le és a kőlény se érhessen hozzám, majd megérkezik az újabb játékos, aki a jelek szerint lazán fogja fel a helyzetet és a bűzt is inkább poénnak fogja fel. Esélyt látok egy kis szövetségre.
Odakiáltok neki, majd közelebb úszom.
- Hé csajszi! Összefogunk a két vastagbőrű ellen? Megszívathatnánk őket, aztán a végén meg még fogócskázhatunk ha a harcnak vége.
Kérdem, bár a viselkedéséből stílusából ítélve szerintem benne lesz a dologban.
20. Jinx aoa
Sérülések: -
Körök: 1.
Felszerelés: rövidgatya, katonai bakancs, fürdőruhányi felső, sok töltényes övek, fegyverek: fisbones(kisrakétavető), zapp: sokkoló, pow-pow: autómata gépfegyver.
- Wííí.
Kacagok, miközben belecsobbanok a vízbe. A fegyvereimnek úgyse árt, így még lessz bőven esélyem játszani a stukkereimmel. Villog a háttér, kicsit lejebbb merülök és rögtön látom melettem a hatalmas buborékokat, de enegm csak kicsit arrébb sodor a víz. A veszélyérzet megint megmentett, mint mindíg hihihi. Felszínre török kicsit arrébb és furi bűzt érzek, ami nekem elviselhető volt, de mást irritált volna.
- Fú, fiúk ki eregetett? A szeméttelepre emlékeztet, ahol jókat turiztam a stukkereimhez. köszönjetek csak fishbonesnak!
Mondom nevetve miközben a vállamra fordítom célzó állásba a rakéta vetőm.
Mielőtt lőnék azonban egy kutyaszerű lény úszik oda hozzám.
- De cuki vagy, nem bánom kutyapofi. Szivassuk őket. Hihi. Te fedezz én célzom a jómadarat.
Mondom kuncogva, majd elkezdem becélozni a jómadarat az égen, kiszámítva a repülési irányt és sebességet és kaboomm, ment is az első rakéta. Aztán ha talált, akkor jöhet a kőóriás is a célzókeresztbe. persze közben figyelek, de csak annyira amennyire a veszély érzet jelez, hoyg azért az én csinos kis fenekem se robbantsák itt fel, míg én célzok. De ki is tudná, mikor érinthetetlen vagyok. hahaha.
_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Rumble Aréna
29. Kör
4 résztvevő: Ben Grimm (Outsiders), Raten (Exiles), Borzas (Reneszánsz), Jinx (AoA)
Borzas és Jinx szövetségre lép pontosan ahogy Ben és Raten felveti az ötletet. Raten és Jinx szinte egyszerre lövik ki a rakétáikat. A lány mázlijára eltud úszni az elsők elől, de a férfi vértje többet tud kijönni, mint amennyit Jinx egy mozdulattal. Jinx rakétája pont berobbant Raten előtt a buroknak csapva őt. A férfi vértje több helyen törve. Esetlenül a vízbe zuhan. Közben a bérgyilkost is elérik a robbanások hihetetlen mázlival EGY SEM sebzi őt meg csak letaszítják a víz alá és kiesik a kezéből a rakétavetője, amit az utolsó robbanás darabokra szed. Ben gyorsan megindul felé.
A falon pedig számok kezdenek peregni: 7...6...5...
4 résztvevő: Ben Grimm (Outsiders), Raten (Exiles), Borzas (Reneszánsz), Jinx (AoA)
Borzas és Jinx szövetségre lép pontosan ahogy Ben és Raten felveti az ötletet. Raten és Jinx szinte egyszerre lövik ki a rakétáikat. A lány mázlijára eltud úszni az elsők elől, de a férfi vértje többet tud kijönni, mint amennyit Jinx egy mozdulattal. Jinx rakétája pont berobbant Raten előtt a buroknak csapva őt. A férfi vértje több helyen törve. Esetlenül a vízbe zuhan. Közben a bérgyilkost is elérik a robbanások hihetetlen mázlival EGY SEM sebzi őt meg csak letaszítják a víz alá és kiesik a kezéből a rakétavetője, amit az utolsó robbanás darabokra szed. Ben gyorsan megindul felé.
A falon pedig számok kezdenek peregni: 7...6...5...
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Rumble Aréna
//Ne várjatok rám, vegyétek úgy hogy a karaktereim feladták, + Z megölheti az összeset amik még nem jöttek ki mint Darrennél. Bocsi mindenki. //
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Rumble Aréna
//sajnálattal hallom. -.-//
19. Joshua Carter aka Borzas
Sérülések: -
Körök: 3.
Felszerelés: ruházat, huzat, szájharmonika a zsebben
Úgy tűnik a két rakétás tökéletesen lefoglalja egymást és az egyik az én oldalamra állt.
~ Egy lekötve, a másikat nekem kell lefoglalnom, mert a csajszi felé tart.
Jegyzem meg, mielőtt lebukok a víz alá, hogy a vízben úszkáló lénnyel játsszak be hasonlót, amit amit a kardos k**vával szemben terveztem végrehajtani. Felmérem a víz mélységét, ha az alját könnyedén elérhetem és oda tudom kötözni a monstrumot az aljához úgy, hoyg lehúzzam a víz alá akkor ez a terv, ha nem, akkor egy vízben a lány lábára kötöm előbb a lepedőt és kihasználva az erőm és a víz okozta súlyvesztést, lerántom a mélybe és az energiát és lendületet kihasználva használom ki az időt és gyorsan odakötözöm őt valamihez, hogy fel se tudjon jönni. Próbálok a kapálódzásai, csapásai elől kivédeni, és ha kell taszítani rajta, elég nagy erőm van hozzá és remélhetőleg a vízben el tudom vezeti a többletenergiát, így nem sérülök meg a mozdulatoktól. Remélem legalább egy kis időre sikerült ezzel lefoglalnom, még ha nem is én voltam a célpontja.
Ezek után feljövök és látom, hogy a csajszi eltűnt majd a pajzsos a vízbe zuhant. Én ahogy leesik odaúszom hozzá és ha nem merült el, akkor felemelem és adok neki egy akkor a nyaklevest, hogy remélhetőleg kitörik a nyaka is belé.
20. Jinx aoa
Sérülések: -
Körök: 2.
Felszerelés: rövidgatya, katonai bakancs, fürdőruhányi felső, sok töltényes övek, fegyverek: fisbones(kisrakétavető), zapp: sokkoló, pow-pow: autómata gépfegyver.
- Double shoot! Juhéj.
Örvendezek, mikor a két rakéta kiüti egymást. Azonban jön még pár és a környezet villog.
- ajaj.
jegyzem meg mielőtt alá merülök. A robbanások lökéshulláma csak mélyebbre vitt engem, de nem sérültem meg. Ellenben ezt nem mondhattam el fishbones-ról, akit az egyik rakéta darabokra szedett.
~ Ne, fishbones...
Szomorodom el, majd mikor a lökések abbamaradnak elindulok felfelé és dühösen, és levegőhiánytól levegőt kapkodva érek fel.
- Kh, kh. Páncélos. Meghalsz azért, amit fishbones-sal tettél. Mondom, majd mikor látom, hogy a kutyapofi püföli őt. Fellelkesedem, a harag elszáll és örömömben kiáltok.
- Éljen. Adj neki Kutyapofi, hajrá!
19. Joshua Carter aka Borzas
Sérülések: -
Körök: 3.
Felszerelés: ruházat, huzat, szájharmonika a zsebben
Úgy tűnik a két rakétás tökéletesen lefoglalja egymást és az egyik az én oldalamra állt.
~ Egy lekötve, a másikat nekem kell lefoglalnom, mert a csajszi felé tart.
Jegyzem meg, mielőtt lebukok a víz alá, hogy a vízben úszkáló lénnyel játsszak be hasonlót, amit amit a kardos k**vával szemben terveztem végrehajtani. Felmérem a víz mélységét, ha az alját könnyedén elérhetem és oda tudom kötözni a monstrumot az aljához úgy, hoyg lehúzzam a víz alá akkor ez a terv, ha nem, akkor egy vízben a lány lábára kötöm előbb a lepedőt és kihasználva az erőm és a víz okozta súlyvesztést, lerántom a mélybe és az energiát és lendületet kihasználva használom ki az időt és gyorsan odakötözöm őt valamihez, hogy fel se tudjon jönni. Próbálok a kapálódzásai, csapásai elől kivédeni, és ha kell taszítani rajta, elég nagy erőm van hozzá és remélhetőleg a vízben el tudom vezeti a többletenergiát, így nem sérülök meg a mozdulatoktól. Remélem legalább egy kis időre sikerült ezzel lefoglalnom, még ha nem is én voltam a célpontja.
Ezek után feljövök és látom, hogy a csajszi eltűnt majd a pajzsos a vízbe zuhant. Én ahogy leesik odaúszom hozzá és ha nem merült el, akkor felemelem és adok neki egy akkor a nyaklevest, hogy remélhetőleg kitörik a nyaka is belé.
20. Jinx aoa
Sérülések: -
Körök: 2.
Felszerelés: rövidgatya, katonai bakancs, fürdőruhányi felső, sok töltényes övek, fegyverek: fisbones(kisrakétavető), zapp: sokkoló, pow-pow: autómata gépfegyver.
- Double shoot! Juhéj.
Örvendezek, mikor a két rakéta kiüti egymást. Azonban jön még pár és a környezet villog.
- ajaj.
jegyzem meg mielőtt alá merülök. A robbanások lökéshulláma csak mélyebbre vitt engem, de nem sérültem meg. Ellenben ezt nem mondhattam el fishbones-ról, akit az egyik rakéta darabokra szedett.
~ Ne, fishbones...
Szomorodom el, majd mikor a lökések abbamaradnak elindulok felfelé és dühösen, és levegőhiánytól levegőt kapkodva érek fel.
- Kh, kh. Páncélos. Meghalsz azért, amit fishbones-sal tettél. Mondom, majd mikor látom, hogy a kutyapofi püföli őt. Fellelkesedem, a harag elszáll és örömömben kiáltok.
- Éljen. Adj neki Kutyapofi, hajrá!
_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Rumble Aréna
/Hát alkalmazkodjunk a helyzethez/
30. Kör
2 résztvevő: Borzas (Reneszánsz), Jinx (AoA)
A világ hirtelen újra aranysárga fénybe borul. Mindent elvakít ez a világosság és a résztvevők érzik, hogy megszáradtak. A víz eltűnt és minden betonná vált. Újra biztos földön áll Borzas és Jinx, de senki mást nem látnak. Valamiért csak őket hagyta élve Mojo. A falon kékes fény kezd megjelenni nem messze Borzas mögött. A falakon négy irányba hatalmas szövegben jelzi, hogy már csak HÁROM játékos van hátra.
21. Játékos!
A fényből tigris csikós macskanő lép ki igencsak vonzó ruhákban. Előtte nem sokkal áll egy furcsa borzszerű fiú és távolban egy őrült jelmezes kék hajú lány.
Jenna (Tükörvilág)
30. Kör
2 résztvevő: Borzas (Reneszánsz), Jinx (AoA)
A világ hirtelen újra aranysárga fénybe borul. Mindent elvakít ez a világosság és a résztvevők érzik, hogy megszáradtak. A víz eltűnt és minden betonná vált. Újra biztos földön áll Borzas és Jinx, de senki mást nem látnak. Valamiért csak őket hagyta élve Mojo. A falon kékes fény kezd megjelenni nem messze Borzas mögött. A falakon négy irányba hatalmas szövegben jelzi, hogy már csak HÁROM játékos van hátra.
21. Játékos!
A fényből tigris csikós macskanő lép ki igencsak vonzó ruhákban. Előtte nem sokkal áll egy furcsa borzszerű fiú és távolban egy őrült jelmezes kék hajú lány.
Jenna (Tükörvilág)
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Rumble Aréna
21. (szerencsés szám) Tigris Jenna
Sérülések: -
Körök: 1.
Felszerelés: Fekete rövid topp, fekete rövid nadrág, fekete ujjatlan kesztyűk, fekete cipők amik ellenálló de könnyű rugalmas anyagból vannak
Épp edzeni indultam, összevesztem megint a szállítóval, nem képes akkor megérkezni amikor kell, ott voltam hogy megcibálom a kis köcsögöt, azért mert apuci a főnök már mindent lehet, na majd ha a járdaszigeten köpködöd a fogaid...de szerintem így is sikerült eléggé hatnom rá. Legjobb levezetés egy kis relax torna idő a teremben, ja, csak épp az öltözőből nem oda léptem be ahova szoktam hanem valami sötét kis zugba, megjelent valami sárga hájas izé is ami elmagyarázta hogy lényegében egy gladiátorjáték közepébe csöppentünk, harc addig amíg egy nem marad, remek, igazán jól hangzik. Gondoltam Mich nagyon kilehet hogy csak úgy eltűntem, aztán megláttam a játék téren, baromira aggódtam érte, mondjuk elég furán viselkedett, nem gondoltam volna hogy ilyen kegyetlen lenne, megrémített de attól még megviselt hogy végig néztem hogy meg hal, ki akartam törni de nem tudtam. Már a játék elején sikerült leépülnöm és már az agyam is tikkelt ahogy néztem a kegyetlen ütközetet, én ebben nem akarok részt venni....csakhogy az a baj hogy muszáj, az ösztöneim úgy sem fogják hagyni hogy csak úgy bedobjam a törcsit, önkéntelenül is küzdeni fogok az életben maradásért, ha lenne nálam fegyver, már valszeg megpróbálkoztam azzal hogy fejbe lőjem magam már itt bent. Aztán bejelentik már csak 3-an maradtunk, akkor nem soká én jövök. Szerencsére a ring vissza változott, vagy inkább sajnos, nem tudom még, bár a tigrisek az egyik legjobb úszók, lehet szerencsém lett volna. Beléptem az arénába, egy borz szerű srác, olyan mint én, érzem a szagán, meg a bűzét is és az őrült rakéta vetős csaj. Állok egy kicsit és csak fókuszálok, nem rájuk de azért rájuk is figyelek a periférián, asszem itt át engedem a játékot az állatnak. Szagolok nagyot a levegőbe, kissé átmozgatom magam és hirtelen megindulok. Megpróbálom neki rúgni vagy vágni a srácot a csajnak, itt most én vagyok rosszabb helyzetben, ugyanis ha jól emlékszem ők szövetséget kötöttek. Figyelem a csaj mozdulatait, kikalkulálni hová is céloz és kitérni a lövések elől, szabálytalan pályán indulok meg feléjük és próbálok a fegyverét kilökni a kezéből az egyik kezemmel a másikkal pedig karmolni ott ahol érem és úgy hogy minél nagyobb sebet ejtsek rajta majd elugrani a fegyver felé és megpróbálom széttörni. Amennyiben ezekre halvány esélyt látok csak kerülgetem őket és kitéregetek előlük, valszeg elég gyorsan mozgok hogy menjen. Persze a srácra is figyelnem kell majd, de első sorban a fegyveres a potenciális ellenfél így őt csak ütésekkel rúgásokkal csapásokkal próbálom távol tartani, esetleg ha sikerülne bevinni neki egy öklöst és kiütni amíg a csajt kipipálom. Ha kinyúlok se nagy gond, valahogy nem érdekel.
Sérülések: -
Körök: 1.
Felszerelés: Fekete rövid topp, fekete rövid nadrág, fekete ujjatlan kesztyűk, fekete cipők amik ellenálló de könnyű rugalmas anyagból vannak
Épp edzeni indultam, összevesztem megint a szállítóval, nem képes akkor megérkezni amikor kell, ott voltam hogy megcibálom a kis köcsögöt, azért mert apuci a főnök már mindent lehet, na majd ha a járdaszigeten köpködöd a fogaid...de szerintem így is sikerült eléggé hatnom rá. Legjobb levezetés egy kis relax torna idő a teremben, ja, csak épp az öltözőből nem oda léptem be ahova szoktam hanem valami sötét kis zugba, megjelent valami sárga hájas izé is ami elmagyarázta hogy lényegében egy gladiátorjáték közepébe csöppentünk, harc addig amíg egy nem marad, remek, igazán jól hangzik. Gondoltam Mich nagyon kilehet hogy csak úgy eltűntem, aztán megláttam a játék téren, baromira aggódtam érte, mondjuk elég furán viselkedett, nem gondoltam volna hogy ilyen kegyetlen lenne, megrémített de attól még megviselt hogy végig néztem hogy meg hal, ki akartam törni de nem tudtam. Már a játék elején sikerült leépülnöm és már az agyam is tikkelt ahogy néztem a kegyetlen ütközetet, én ebben nem akarok részt venni....csakhogy az a baj hogy muszáj, az ösztöneim úgy sem fogják hagyni hogy csak úgy bedobjam a törcsit, önkéntelenül is küzdeni fogok az életben maradásért, ha lenne nálam fegyver, már valszeg megpróbálkoztam azzal hogy fejbe lőjem magam már itt bent. Aztán bejelentik már csak 3-an maradtunk, akkor nem soká én jövök. Szerencsére a ring vissza változott, vagy inkább sajnos, nem tudom még, bár a tigrisek az egyik legjobb úszók, lehet szerencsém lett volna. Beléptem az arénába, egy borz szerű srác, olyan mint én, érzem a szagán, meg a bűzét is és az őrült rakéta vetős csaj. Állok egy kicsit és csak fókuszálok, nem rájuk de azért rájuk is figyelek a periférián, asszem itt át engedem a játékot az állatnak. Szagolok nagyot a levegőbe, kissé átmozgatom magam és hirtelen megindulok. Megpróbálom neki rúgni vagy vágni a srácot a csajnak, itt most én vagyok rosszabb helyzetben, ugyanis ha jól emlékszem ők szövetséget kötöttek. Figyelem a csaj mozdulatait, kikalkulálni hová is céloz és kitérni a lövések elől, szabálytalan pályán indulok meg feléjük és próbálok a fegyverét kilökni a kezéből az egyik kezemmel a másikkal pedig karmolni ott ahol érem és úgy hogy minél nagyobb sebet ejtsek rajta majd elugrani a fegyver felé és megpróbálom széttörni. Amennyiben ezekre halvány esélyt látok csak kerülgetem őket és kitéregetek előlük, valszeg elég gyorsan mozgok hogy menjen. Persze a srácra is figyelnem kell majd, de első sorban a fegyveres a potenciális ellenfél így őt csak ütésekkel rúgásokkal csapásokkal próbálom távol tartani, esetleg ha sikerülne bevinni neki egy öklöst és kiütni amíg a csajt kipipálom. Ha kinyúlok se nagy gond, valahogy nem érdekel.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Rumble Aréna
19. Joshua Carter aka Borzas
Sérülések: -
Körök: 4.
Felszerelés: ruházat, huzat, szájharmonika a zsebben
Újabb fény, ami ezúttal mivel az arénában ért szinte el is vakított.
- Bakker a szemem.
Káromkodok röviden és hunyorgok, míg minden a helyére nem áll. Szárazak vagyunk és sehol egy csepp víz sem, viszont a talpam alatt beton van, ami nem túl kedvező az én adottságaimhoz, de ebből is azt kell kihozni ami van.
Körbenézek és látom, pontosabban nem látom, hogy a többiek hova lettek. Csak én és a rakétátlanná vált fegyveres csaj maradt, remélem nem azt jelenti, hogy ellene kell majd bírkóznom. Érkezik a válasz még hárman vannak hátra. A hátam mögül meg fény jön és gyors léptek zaja.
- Azt már nem.
Lépek egyet oldalra és a lábam direkt kinyújtva a földön hagyom, míg négykézlábra érkeztem a földre, hogy az új csajszi a lendületétől menjen tovább míg én csak kigáncsolom.
- Több szerencsét legközelebb cicus.
Mondom miközben még a farkammal egy csapással rá is segítek a lendületére. A társam felé esik ami nem jó.
- Rakétás, félre!
Bár szerintem tö feleslegesen szólok, de mindegy lesz ami lesz egyelőre nem az én bajom, ha kinyírják egymást. Igaz szövetséges a kék hajú, de a jelek szerint elég szívós, ha azt a rakat rakétacsapást túlélte.
20. Jinx aoa
Sérülések: -
Körök: 3.
Felszerelés: rövidgatya, katonai bakancs, fürdőruhányi felső, sok töltényes övek, fegyverek: zapp: sokkoló, pow-pow: autómata gépfegyver.
- Újabb fényshow.
Kuncogok majd érzem, hogy szokatlanul száraz leszek és a fény úgyis vakít így még nem látom, de hamar leesik, hoyg megint kitisztult a pálya, viszont a két tankot semerre se látom.
- Hé Mojo, hova lett a szikla meg a páncélos? Csak most kezdődött a buli.
Mondom mosollyal az arcomon, majd megnyugtat a jelzés, hogy még van 3 jómadár.
- Akkor készítem a stukkereket.
Fény szemből és veszély jelző villog. Oldalra lépek és egy bundást látok elsuhanni mellettem.
- Ez közel volt.
Ha támad a kitérek miközben az új jövevényt akár ő repült felém akár nem, gyorsan meglövöm kedvenc sokkolómmal zappel.
- Mondd szépen Zappnek, hogy helló.
Majd a találat után újra büdös lessz, de már csak röhögök rajta.
- Beégtél. Ahahaha.

31. Kör
3 résztvevő: Borzas (Reneszánsz), Jinx (AoA), Jenna (Tükörvilág)
Jennát megpróbálja kigáncsolni Borzas, bár elsőre kiesik a lendületéből aztán a lány sikeresen végig karmolja a hátát. Négy véres csíkot hagyva ott. Jennának nincs ideje újra támadni, azonnal kiszámíthatóan megpróbálja elkerülni a teaser lövését és milliméterekre a lábujjai elcsapódik a sokkoló tűpár. A tigris lány villámgyors és alig lehet tervezni merre mozog, de Borzas és Jinx sikeresen egymás mellé álltak, velük szembe a sárga bundás leányzó. Jinx a lányra koncentrál, de Borzas látja, hogy pár lépésre mögöttük jelenik meg az ember méretű szám... 7...5...4...
2 kör múlva érkezik a következő játékos!
3 résztvevő: Borzas (Reneszánsz), Jinx (AoA), Jenna (Tükörvilág)
Jennát megpróbálja kigáncsolni Borzas, bár elsőre kiesik a lendületéből aztán a lány sikeresen végig karmolja a hátát. Négy véres csíkot hagyva ott. Jennának nincs ideje újra támadni, azonnal kiszámíthatóan megpróbálja elkerülni a teaser lövését és milliméterekre a lábujjai elcsapódik a sokkoló tűpár. A tigris lány villámgyors és alig lehet tervezni merre mozog, de Borzas és Jinx sikeresen egymás mellé álltak, velük szembe a sárga bundás leányzó. Jinx a lányra koncentrál, de Borzas látja, hogy pár lépésre mögöttük jelenik meg az ember méretű szám... 7...5...4...
2 kör múlva érkezik a következő játékos!
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Rumble Aréna
21. (szerencsés szám) Tigris Jenna
Sérülések: -
Körök: 2.
Felszerelés: Fekete rövid topp, fekete rövid nadrág, fekete ujjatlan kesztyűk, fekete cipők amik ellenálló de könnyű rugalmas anyagból vannak
Az arénában végül csak elengedtem az állatot, akkor játszunk, vadásszuk le a kis senkiháziakat. Igazából ha a csajnak nem lennének fegyverei nem hinném hogy olyan nagy ellenfél lenne, kettétörném mint egy ropit, a srác meg, hát elvileg hasonlóak vagyunk így biztos van ereje és gyorsasága neki is. Indítom is a támadást, a lényeg hogy lefegyverezzem a csajt ha tudom, de azért kapásból ne ölessem meg magam, a kis bundás egyből a védelmére kel, először azt hinném előlem tér ki de előttem hagyja a lábát hogy kigáncsoljon, vesztek a lendületemből de rögtön kapok is oda aminek meg lesz az eredménye és végig hasítom a hátát, majd újra elrúgom magam. Figyelem erre mit reagál a csaj, előkap valami sokkolót, ha pár másodpercet csúszok, eltalálhatott volna, de így épp vissza hátráltam és a lábam előtt koppannak a tűk.
-Előbb tanulj meg célozni... - vetem oda a csajnak mosolyogva, ha felhúzza magát a csaj, az jó, mert ha valaki ideges az nem tud normálisan koncentrálni.
Most egy kis pihi, megállok velük szemben, de ha emeli bármelyik fegyverét a csaj, igyekszem kitérni, ugyanúgy összevissza mozogva mint eddig de most kicsit energia takarékosabban mert így hamar fáradni fogok. Elindul újra a számláló, az egyiket legalább ki kéne ütnöm, ki tudja ki és mi lesz a kövi ellenfél. Így újra lendülök valamivel lassabban szabálytalan cikk-cakkban a lány felé majd ha elég közel sikerül érnem, nagy lendületet veszek és egy morgás kíséretében ugrok, de ezúttal nem a fegyverét célzom meg hanem az arcát vagy a bordáit, a lényeg hogy fájjon és hatásos legyen, esetleg a torkát végig kapni az éles karmaimmal, aztán elrúgni magam tőle, folytatni a kitérést ha ez esetleg nem lett volna ellene hatásos. Ezzel nagy kockázatot vállalok tudom, túl közel merészkedem, de nem tehetek mást, különben itt kerülgetjük egymást a játszma végéig. Ha éreznék bennük egy kis félelmet talán jobban pörgetne az ösztön, meg is próbálom őket félemlíteni és járok egy félkört szép lassan mint egy éhes tigris, fókuszálom őket morogva, vicsorogva ami kicsit szadistára sikerül mert mintha a mosoly is bujkálna mögötte.
-Ciiic, ciiic kedveskéim, nem bánt a néni. - morgok a végén újra, közben igyekszem kitérni a lövések támadások elől is.
Ezt amúgy időhúzásnak szánom hogy erőt gyűjtsek egy kicsit, reméljük sikerül. Szerencsém van hogy a rakétavetőjét már kiütötték, de addig nem nyugodhatok amíg még fegyver van a kezében, utána játszadozhatok is vele hacsak nem egy érdekesebb ellenfél fel nem bukkan.
Sérülések: -
Körök: 2.
Felszerelés: Fekete rövid topp, fekete rövid nadrág, fekete ujjatlan kesztyűk, fekete cipők amik ellenálló de könnyű rugalmas anyagból vannak
Az arénában végül csak elengedtem az állatot, akkor játszunk, vadásszuk le a kis senkiháziakat. Igazából ha a csajnak nem lennének fegyverei nem hinném hogy olyan nagy ellenfél lenne, kettétörném mint egy ropit, a srác meg, hát elvileg hasonlóak vagyunk így biztos van ereje és gyorsasága neki is. Indítom is a támadást, a lényeg hogy lefegyverezzem a csajt ha tudom, de azért kapásból ne ölessem meg magam, a kis bundás egyből a védelmére kel, először azt hinném előlem tér ki de előttem hagyja a lábát hogy kigáncsoljon, vesztek a lendületemből de rögtön kapok is oda aminek meg lesz az eredménye és végig hasítom a hátát, majd újra elrúgom magam. Figyelem erre mit reagál a csaj, előkap valami sokkolót, ha pár másodpercet csúszok, eltalálhatott volna, de így épp vissza hátráltam és a lábam előtt koppannak a tűk.
-Előbb tanulj meg célozni... - vetem oda a csajnak mosolyogva, ha felhúzza magát a csaj, az jó, mert ha valaki ideges az nem tud normálisan koncentrálni.
Most egy kis pihi, megállok velük szemben, de ha emeli bármelyik fegyverét a csaj, igyekszem kitérni, ugyanúgy összevissza mozogva mint eddig de most kicsit energia takarékosabban mert így hamar fáradni fogok. Elindul újra a számláló, az egyiket legalább ki kéne ütnöm, ki tudja ki és mi lesz a kövi ellenfél. Így újra lendülök valamivel lassabban szabálytalan cikk-cakkban a lány felé majd ha elég közel sikerül érnem, nagy lendületet veszek és egy morgás kíséretében ugrok, de ezúttal nem a fegyverét célzom meg hanem az arcát vagy a bordáit, a lényeg hogy fájjon és hatásos legyen, esetleg a torkát végig kapni az éles karmaimmal, aztán elrúgni magam tőle, folytatni a kitérést ha ez esetleg nem lett volna ellene hatásos. Ezzel nagy kockázatot vállalok tudom, túl közel merészkedem, de nem tehetek mást, különben itt kerülgetjük egymást a játszma végéig. Ha éreznék bennük egy kis félelmet talán jobban pörgetne az ösztön, meg is próbálom őket félemlíteni és járok egy félkört szép lassan mint egy éhes tigris, fókuszálom őket morogva, vicsorogva ami kicsit szadistára sikerül mert mintha a mosoly is bujkálna mögötte.
-Ciiic, ciiic kedveskéim, nem bánt a néni. - morgok a végén újra, közben igyekszem kitérni a lövések támadások elől is.
Ezt amúgy időhúzásnak szánom hogy erőt gyűjtsek egy kicsit, reméljük sikerül. Szerencsém van hogy a rakétavetőjét már kiütötték, de addig nem nyugodhatok amíg még fegyver van a kezében, utána játszadozhatok is vele hacsak nem egy érdekesebb ellenfél fel nem bukkan.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Rumble Aréna
19. Joshua Carter aka Borzas
Sérülések: -
Körök: 5.
Felszerelés: ruházat, huzat, szájharmonika a zsebben
A lendületből úgy tűnt sikerült kibillenteni, de elég hamar korrigált a cicamica ugyanis, akkorát karmolt a hátamon, hogy sokk minden elhagyta a számat de sípszót nem kellett volna kímélni hozzá. Társam lőne rá de nem talál, a kék hajú mellé kerülök, és velünk szembe a cicamica, aki egyre kevésbé szimpi. Már morgok rá meg minden, mi a franc?
Akár egy állat indulok meg és vetődöm rá végül a nőre, hacsak eddig le nem lőtte a társam.Aztán az eszeveszett lövöldözés elől próbálok biztonságosabb távba kerülni, majd mikor vadászosat akar játszani a cicus közelebb sietek puha léptekkel, majd kihasználva a lassúságot ráugrok a macskára, igyekszem a hátára érkezni egyik karmommal megküldeni a nyakát és egy pofonnal a másik iránybók is. ha nem elég, akkor rúgok karmolok, harapok, mint egy vadász aki védi a területét a betolakodótól.
20. Jinx aoa
Sérülések: -
Körök: 4.
Felszerelés: rövidgatya, katonai bakancs, fürdőruhányi felső, sok töltényes övek, fegyverek: zapp: sokkoló, pow-pow: autómata gépfegyver
- Ugorj cica hopp- hopp hopp.
Mondom, kacagva miközben látom, hogy elhibázom a célt, nem sűrűn fordul elő ezért is annyira vicces. Büdös bundás mellé állok, akinek szépen megjelölték a hátát.
- Szép a tetkód Kutyuli, legközelebb inkább kapd el!
Mondom míg újra célzok és lövök. Bár közben ügyelek arra, hogyha veszélyt éreznék, a közeledő baj elől ki tudjak térni és ne járjak úgy, mint Büdös bundis haverunk. Ezek után indul meg a kutyuli és majd besegítek neki ha kell, de azért őt még nem puffantanám le, mondjuk később úgyis le kell.
Megint villog a háttér. hátra szökkenek közben pedig másik kezembe kapom a zappot(a sorozatlövőt) és ugrálva, mindig oda ahol nem villog a veszélytől a háttér. Két fegyverrel több felé is tudok lőni, így ha ugrál nagyobb esélyem van eltalálni. Persze kutyulit próbálom elkerülni mint célpont, de csak nem lessz annyira nyomorék, hogy ott marad ahol eddig volt.
A cica lelassít és körözni kezdd. Én meg kissé visítva elröhögöm magam, főleg, hogy látom amit a cica még nem és csak jót röhögök rajta.
- Ahahahaha. Cica, nekem kutyusom van. gyerünk kutyi!
Mondom mikor látom, hogy büdös Bundi rá akarja vetni magát a cicára. Közben meg tapsolok és szurkolok.
- Hajrá Bundis, edd meg a macskát! Haha.
Röhögök, de persze esetleges támadások elől ettől még figyelek valamennyire kitérni.

4 / 4 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|