Dr. Erwin Vayne Lakosztálya

A megszállás előtti mértékben nagy, de az új Felsővárosi mértékhez képest átlagos lakosztály. Mindennel fel van szerelve ami az mostanában megszokott. Van benne szórakozási eszközök, eléri a kozmikus nethez és automatizált karbantartás. Ezenkívül Erwin, főleg nosztalgikus okokból, tart még egy-két polcnyi régi könyvet. Ezek a régi klasszikus szépirodalomtól; Bűn és bűnhődés, Faust és hasonlók; a ponyvaregényeken át egészen a segíts magadon könyvekig. Nem túl dicsőséges könyvtár, de jó emlékeztető arról, hogy mit vesztettünk.

Kora estére jár az idő, ami azt jelenti, hogy nekem takarodó van. Nincs engedélyem hogy sötétedés után kint legyek, pedig nem most kérvényeztem. Nem mintha annyira fontos lenne nekem kint tartózkodni. Nincs kivel találkoznom. Nem sok emberrel értettük meg egymást az AIM-ben és azok közül nem sokan éltek a Felsővárosban. Vagy úgy egyáltalán. Az élők közül sincs senkinek kijárása. Úgyhogy estéimet egyedül töltöm. Netezek, filmet nézek vagy könyvet olvasok. Csak olyan öregesen. Napjaim sem telnek sokkal jobban, hiszen nem engednek semmi igazán fontos közelébe. A kree-k működtetik a várost, oda nem kell hozzám hasonló. Tudományos létesítmények nincsenek itt, szóval oda se tudok menni. Ezért általában vagy a parkban sakkozok, esetleg ha van valami kulturális esemény, akkor azt nézem meg. Ezek általában unatkozó emberekről szólnak unatkozó embertől unatkozó embereknek. Ebben a pár évben elég sok kultúrát szívtam magamban, még ha ez régebben nem is érdekelt. Néha eljártam még edzeni is, nem mintha lenne értelme vagy haszna. Minden ilyen tevékenységnek egy célja volt. Eltöltsek vele időt és elterelje a figyelmemet. Ma este nem sok kedvem van semmihez. Megetettem a halakat, aztán éppen az altatómért indultam, de valami olyan történt, amire nem számítottam. Csengettek. Egy pillanatra ledermedtem. Ki lehet az? Senki nem keresett évek óta. Végül úgy döntöttem ajtót nyitok. Még fejemben van a chip és talán még reflexem is van. Talán ki tudom kerülni az esetleges veszélyt.
- Egy pillanat, megyek!- mondom, majd oda lépek az ajtóhoz és kinyitom résnyire. Kinézek, ki lehet az, de közben készen tartom magam, hogy kiugorjak az útból.

Kinyitom az ajtót résnyire és kinéztem. Semmi. Nem látok senkit, a chip sem jelez. Ettől még az ajtó jobban kinyílik. Hátrébb lépek és felveszem a védekező állást. Attól, hogy a chip nem jelez, még lehet veszély a közelben. Régóta nem kellett használni, ki tudja, hogy működik. Ezután becsapódott az ajtó. Még mindig semmi. Pár másodpercig még csak a szívverésemet hallottam. Ezután a levegő megremegett és megjelent Jonathan Miller. Pont úgy, mint ahogy az emlékeimben él. Nem öregedett egy napot sem. Másnak ez furcsa lenne, de Millerréknek az élete, ha hinni lehet a pletykáknak (meg az AIM aktáknak) sosem volt átlagos. Az, hogy nem öregedett a legkisebb nyitott kérdés. Elővesz egy kis papírt. Ahogy elolvasom nagyot sóhajtok.
- Ennyi kree techet mindenhol és még így is minden gliccsel!- mondom félhangosan. Lehet, hogy holnap megjelennek ellenőrizni, de annyi baj legyen. Oda lépek a zenelejátszóhoz és valami modern elektronikus zenét rakok be, ami éppen a lejátszási listám tetején van. Természetesen a hangerőt is maxra tekerem.
- Ezredes.- válaszoltam neki egy kézrázás kíséretében.- Tudja, csak a szokásos. Sétálgatok a parkban, nézem a naplementét, boltba járok, hogy megvegyem napi egy üveg altatóm, madarakat etetek. Pont, mint egy vén harmincvalamennyi. Italt?- kérdem, de mielőtt válaszol, elindulok, hogy töltsek neki. Ha neki nem kell, jó lesz nekem is.- És maga? Asszony? Gyerekek?- kérdezem tőle. Nem tudom, hogy maradtak életben, de valószínűleg a mágiának köze van hozzá. Legalábbis az a köntös nem olyan tech amit valaha láttam. Főleg, hogy a kreek valószínűleg figyelik az energianyomokat.

Kitöltöm a vendégemnek a korsó sörét és magamnak a pohár whisky-t, majd leülök kanapéra. Elég jól tudom, hogy miről beszél Miller. Minden eltöltött nap után érzem, hogy az elmém egyre tompul ahogy unalom felemészti. Semmi erőm nincs, hogy a kreekkel együtt működjek. Semmi erőm nincs hogy a kreeknek ellenszegüljek. Eltudom képzelni, hogy valakiknek olyan erővel mint a Miller házaspár milyen megkötések közt kell élnie. Hm, szerintem sejtem hová megy ezzel. Főleg miután megkérdezi, hogy állok a kreekkel.
- Hát nem hiszem, hogy valaha fogok gyümölcs kosarat kapni tőlük.- mondom megy halvány mosollyal. Ezután felteszi a kérdést amire számítottam. Felkelek és megállok a hatalmas ablakom előtt. Kinézek az egyre inkább kietlen utcákra és kikötőre. Nem tudom pontosan, hogy mi fekszik a horizont túloldalán, de az biztos, hogy nem a kreeké. Nem tudom pontosan hogyan segíthetek, hiszen már évek óta nem volt rajtam a pókember ruha... De talán ha lenne pár órám a kamerákon kívül fel tudom hozni a mai technológiai szintre. A kreek technológiájával könnyű lenne. Ezután lehajtom a whiskymet és közben megfordulok. Egy mosollyal az arcomon válaszolok a feltett kérdésre.
- Miller ezredes, én egész életemben cégeknél dolgoztam. Azt hiszem felismerek egy kihagyhatatlan lehetőséget amikor látok egyet. Számíthat rám.

//Hétfőn lesz új kör.//

- Ha ön nem ezredes, én sem vagyok doktor. Ugyan attól a hatóságtól kaptuk a címet.- válaszolom neki egy halvány mosollyal. Bár Miller nem nézz ki öregebbnek biológiailag, de a hosszú évek fájdalma és fáradtsága visszaüt az arcáról. Ismerős arc, hiszen minden nap látom a tükörben. Akár harcoltál a hódítók ellen, akár megpróbáltad elejét venni a mészárlásnak, elbuktál. Ezt a terhet mindenki hordja magával. Még az is aki önként leborult a kreek elé. Lehettél akármilyen kollaborátor, valahol. az agyad mélyén, tudod, hogy mennyien haltak meg, tudod, hogy mit tettek a kreek. Nem hiszem, hogy létezik ember, aki nyugodtan aludna este. Közben átnyújt egy papírt, rajta egy cím, név és külső leírás. Holnap kettőkor van találkozóm eme ismeretlennel. Elteszem a papírt.
- Ott leszek.- mondom a férfinak. Ezután egy impresszív mozdulattal kiissza a sör maradékát, majd elindul az ajtóhoz. Egy bólintással jelzem, hogy értettem, amit mondott.
- Mr.Miller, köszönöm a látogatást.- köszönök el tőle és utána kinyitom az ajtót. Ha kimegy akkor utána lépek, hogy körülnézzek. Ezután visszamegyek, becsukom az ajtót, lehalkítom a zenét és lefekszek. Másnap egy a találkozóhoz közeli helyen ebédelek, és onnan indulok a találkozó pontra, közben próbálom figyelni, hogy követnek-e.