Iktotch

Niomahlohan értette, hogy miről volt szó. Maa öregkorára nyugodt munkát akart. Ez mégis jobb volt, megbíztak benne, irányíthatott is. A türelme nem lett több, mint volt, ez már csak megszokás volt, ez volt a benyomása. Mosolygott, bólintott, hogy rendben volt. Örült, hogy Maa megtisztelte a válasszal és most nem zsémbeskedett.
A mandalóriaiak jobban végig gondolta és még néhány részletre rájött. Nem volt annyura furcsa, csak itt a bolygón és lehet, hogy csak neki. Még sosem beszélt olyannal, aki ilyen páncélt hordott volna és lehet, hogy azok között is volt ügynök.
Figyelmesen hallgatta a többiek szavait. Ilyen volt, mikor egy nem hozzáértő minden ötlettel előrukkolt. Nio pont ezekre számított, hogy kijavítják, kiegészítik azzal, amiben ők voltak profik.
- Ezért kérdeztem, mert a katonai tapasztalatuk előtt én meghajlok. Nem szeretnék nagyobb problémát okozni, mint amekkora már van. Kérem, akkor így programozza be!
Nio azon gondolkodott, hogy a bolygó killik telepei mennyire voltak összeköttetésben, mit tesznek, ha valóban távozni akarnak, tömegesen elrajzanak, de vajon foglyokkal vagy hajlandóak őket elengedni. Nagyon nehéz volt a helyzetük.
- Meg próbálok még informálódni a többi támadás helyszínéről.
Ha tudott újabb üzenetet küldeni, akkor megint írt az előzőeknek annyit, hogy "Szeretnék jelentéseket kérni a korábbi támadások helyszínén tapasztaltakról". Bízott benne, hogy voltak ilyenek, amiket el tudtak nekik küldeni.

Meg találták a közös hangot, az ügynök mindent be táplált, amit kellett. A kocsmában Nio idegenül érezte magát, ennél elegánsabb helyekhez szokott, de rendelt egy alkoholmentes frissítőt. El kezdte olvasni a jelentéseket.
- Úgy látom, a többi helyen sokkal messzebbre merészkedtek, akár több kilométerre és teljesen lakatlan helyeken - osztotta meg a többiekkel a tapasztaltakat.
- Valamiért ki szemelték a bolygónkat. El vesszük a kedvüket.
- Meg hívhatom önöket egy üdítőre? - kérdezte az ügynököt és Maát.
Ha meg mondták, mit kérnek, a pultostól ki is kérte és fizetett. Egy kis lazításnak bele kellett férnie.
Az ügynök szavára figyelte az adást. Nézte a méreteket, a külső biztonságot, az őrséget. Nem volt alagút, csak olyan nyomok, amik rendes járókelőkre utaltak.
- Lehetséges, hogy nem számítanak támadásra? Ez nekünk jó és igaz is, mert béke van. Nem hinném, hogy ilyen gyorsan végbe ment a folyamat. Lehet, hogy vannak szövetségeseik.
Azon gondolkodott, kinek állhatott érdekében ilyen a bolygón vagy azon kívül. A köztársaságot nem érdekelte a hely, a birodalmiak jól el voltak, de elő készíthettek egy komolyabb erőt, amit a killikek miatt kellett be vetni. A helyieken gondolkodott még, hogy képesek voltak-e ilyenre.
- Menjünk! Maa úr, nagyon köszönöm a közreműküdését, sokat segített!
Nio készen volt. Megitta az utolsó kortyot és indult az ügynökkel. Tartott attól, mi fogja ott várni, de nagyon várta is. Izgult a küldetés miatt. Mag akarta oldani, a békét akarta és a megmentő szerepét.

Niomahlohan nem lepődött meg, hogy Maa betolt egy kemény italt. Kemény férfi volt, egykori katona, illett hozzá és ez valóban semmiség lehetett a szervezetének.
- A leírás szerint ugye nekik ez teljesen jogos, az egyént feláldozzák a nagyobb cél érdekében és nem csak a sajátjaikat. Ha csak beszélni szeretnének, akkor furcsább a helyzet.
Nio arra gondolt, hogy ezek a légiók bajba kerültek és így akarhattak segítséget kérni. Jó is, hogy nem azonnali katonai csapással mentek ellenük.
A járművet sokat és sokan használhatták, megszokott volt. Az ügynök biztos kezét figyelt a diplomata és a ténykedését, mikor még távolabb voltak. Úgy volt, ahogy látták. A távolság elég volt meneküléshez is, de sétálni se kellett túl sokat. Nio most érezte magát a veszély kapujában. Próbálta magát bátorítani azzal, hogy talán nem is voltak ezek ellenségesek és hogy mit látott a jövőről. Fel emelte a kezeit, amikor meglátta a párost.
- Jónapot kívánok! Az én nevem Niomahlohan Lomaste, helyi lakos vagyok. Kikhez lenne szerencsém?
Igyekezett határozott hangot megütni, valamennyire barátságosan. A Csatlakozót figyelte nagyon, az ő testbeszédét tudhatta értelmezni, ha volt, a killikét nem. Azt tartotta veszélyesebbnek, egyben érdekesebbnek, egy pillantást vetett is rá, hogy mennyivel volt más, mint a tetem, de inkább az ügynökre hagyta. Neki beszélnie kellett.

Niomahlohan türelmesen várt, addig figyelte az iktotchit és a rovart. Támadástól nem tartott, azt rögtön véghez vihették volna és bízott az ügynökben, hogy megvédte volna ebben az esetbne.
Mikor a bányász meg szólalt, furcsán beszélt. Érthető volt, de nagyon dallamos. A korábbi hangot Nio nem ismerte, annyit vett észre, hogy nem úgy beszélt, mint a helyiek. Nio a közös nyelven beszélt, hogy az ügynök is értse, remélte, hogy a válasz is így jött.
- Értem. Mikor érkeztetek a bolygóra és honnan jöttetek? A látogatókat szívesen szoktuk fogadni.
A hódítókat nem annyira, ezt nem tette hozzá. A férfi szavaiból hallatszott, hogy azonosult a kaptártudattal és mindent vizsgálva Nio rájött, hogy ezek képesek voltak egyszerre beszélni. Eléggé ijesztő jelenség volt, mást pszichiáterhez küldtek volna ilyennel.
- Mesélsz nekem a Dalról? Mit énekelt még? A birodalom szívesen fogadja a segítséget, de a saját embereire szüksége van, mert a bányában fontos munkák folynak. Ha elmondod, milyen céllal vagytok itt, bizonyosan meg tudunk egyezni.
Cserét akart volna javasolni. Az egyéneket nem sokra becsülték, de ha az lett volna a megállapodás, hogy senkit nem visznek el, cserébe maradhatnak, Nio elég értelmesnek látta őket ahhoz, hogy ezt el fogadják. A Dalt az iktotchi képességhez kapcsolta volna, ami talán ki is bővült a killikek toxikus befolyásától és ezt érdemes lett volna vizsgálni, fel használni, ha már többet tudtak. Nagyon várta a választ és igyekezett továbbra is határozott, tárgyilagos maradni.

Niomahlohan semmi habozást nem látott. A férfi a legnagyobb természetességgel beszélgetett, közvetítette a kaptár véleményét. Ez az összetartozás, ez a hűség kellett volna a világba, a Birodalom tartományaiba. Az volt a benyomása, hogy tanulniuk kellett a killikektől.
- Merre van a Mortis? Még nem hallottam róla.
Ha más néven lehetett ismerni, utólag kiderülhetett. Nio szektorra, elhelyezkedésre volt kíváncsi.
- Ez bizonyosan nagyon szép dal, mert ha sokan teljes egyértésben játsszák, akkor tisztán szólhat. Csodálatos adottság lehet ezt hallani. Mit üzen még a Dal?
Először az Erőre gondolt, de az más volt és a jegyzetekben nem nagyon olvasott róla, hogy a killikeknek sok közük lett volna hozzá. Ez inkább egyfajta közös érzékelés lehetett, amire a tudatuk képes volt. A sok killik és a csatlakozóik együtt énekeltek... Bizarr, de különleges dolog volt, Nio fantáziáját beindította.
- Remek szakembereink vannak, a hajó még jobb is lesz, mint új korábban! Cserébe azt szeretnénk kérni, hogy a helyieket, akik most veletek vannak, engedjétek vissza hozzánk. Hová tartottatok egyébként?
Nio kezdte kigondolni, hogy merre tarthatott még a beszélgetés. Ellenséges szándékot nem tapasztalt és a killikeket őszintébb vagy egyszerűbb fajnak látta a leírás alapján, minthogy ez álca legyen. A kapcsolódást, a tudatukat ki kellett használni. Ha a helyieket vissza tudták volna kapni úgy, hogy azok megőrizték a tudást, az páratlan előnyhöz juttatta volna őket. Azon is gondolkodott, hogy aiper vérűre hogyan hathatott a "kezelés".
- A ti nyelvetekről még senki nem készített szótárt, nem segítettek nektek, hogy könnyebb legyen boldogulnotok az űr rejtélyesebbnél rejtélyesebb, idegen és ismeretlen területein? - tette fel a kérdést, ami egy másik alapvető problémát feszegetett.

Niomahlohan meg figyelte, mennyire gyorsan reagált a másik. Habozásnak nyoma sem volt, rögtön tudta a választ, nem gondolkodott.
- Elnézést, de ezeket a helyeket nem ismerem vagy esetleg más néven ismerem.
Bízott abban, hogy nem vették támadásnak, tiszteletlenségnek, ha utána akart nézni, honnan is érkeztek. Az ügynök pedig helyt állt, hogy ő addig kutakodhasson a datapaden. Felnézett, mikor kiderült, hogy a független zónából jöttek.
- Ha nem is uralják azokat a helyeket, bizonyosan találkoztak már valamelyik frakcióval. Milyen a kapcsolatuk velük?
Szerette volna tudni, valamelyik hatalom meg próbálta-e kihasználni a killikek társadalmát úgy, ahogy például ő szerette volna. Az információt megjegyezte. A Dalról már kezdte érteni, hogy rovari sajátosság volt, a rezgéseket, amikkel ők kommunikáltak, érezték máshol is. Ezért lehetett teljesen más a gondolkodásuk is, mindent rezgéseken keresztül láttak, őt is, az ügynököt is. A testvére többet érthetett ebből, természettudományos tudással, hogy ki milyen rezgéseket keltett.
- Mit észlel pontosan a Dal, mi okozhatja az elnémulását? Ha fel tudunk rá készülni, elkerülhetjük.
Értékes fajnak látta, kiaknázatlan kincsnek és egy katasztrófát megakadályozni nagyon jó lett volna, politikai szempontból is.
A Csatlakozó szavain nem kellett volna meglepődnie, mert olvasta, hogy teljes agymosást kapnak. Bizonyos volt abban, hogy a többiek nevében is beszélt a férfi, mert mindenki benne volt a kaptártudatban.
- Értem, tehát kitárult Önök előtt a világ, olyan részeiről szereztek tudomást, amiről a legtöbben nem és ez nyilvánvalóan nagyon izgalmas lehet. A családtagjaik, a barátaik mit fognak erről gondolni?
Szerette volna tudni, hogy alakult át a gondolkodás, az érzelmek mennyire változtak, mennyire tűntek el. Hallatszott, hogy a férfi a killik társadalmat tekintette magáénak, ez lett az a közösség, aminek olyan hirtelen lett a szerves része és ehhez ragaszkodott.
- Értem. Ez bizonyára nagyon hatékony kommunikáció a feromonokkal és a kaptártudattal. Bocsásson meg, de szeretném elmondani, hogy nem minden bolygó és nem minden társadalom olyan türelmes és befogadó, mint mi vagyunk. A Csatlakozást bizonyosan sokan ellenséges lépésnek tekintenék és akár katonai erővel is fel léphetnének maguk ellen. Mit szólnának, ha segítenénk Önöknek kommunikációs felszereléssel, amivel a Csatlakozók az univerzum közös nyelvén gyakorlatilag bármelyik bolygón fel tudnák venni a kapcsolatot a helyiekkel anélkül, hogy ilyen kockázatokat vállalnának? Ne haragudjon, de első hallásra mi is értetlenül álltunk a jelenség előtt, nem volt még szerencsénk Önökhöz, de mint mondtam, nálunk nem az az első, hogy csapást mérünk. Ezért jöttem én a társammal - mutatott az ügynökre, aki felé egy mosolyt is megengedett magának.
- Ha elfogadják ezt a segítségnyújtást, ami folyamatos lehet, technikai eszközöket - mit ez - mutatta a datapadet és a másik két kommunikációs eszközét, akkor cserébe nem kérünk mást, mint hogy osszák meg velünk is a tapasztalataikat. Természetesen ezt még meg kell beszélnem a felelősökkel, de kétlem, hogy ellene lennének annak, hogy a rászorulókat segítsék és szövetségesül lépjenek fel!

Niomahlohan picit nyugtalan volt, mert nem tudta, hogy ez a védelmező mozdulat nem ingatta-e meg a bizalmat. Nem akarta azt sugallni, hogy féltek tőlük, hogy támadásra számítottak. Értette, hogy ezt kellett tenni, nem lehettek teljesen biztosak a szándékokban, még most sem. Jól vették, hátra léptek udvariasan.
Az összenézést a diplomata érdekesnek találta, ez volt az első eset, amikor nem gördülékenyen válaszoltak, hanem gondolkodniuk kellett. Bizalmatlan lép volt.
- Csempészek és kalózok. Ők mindenhol ott vannak.
Igaz lehetett, de még összejátszás is állhatott mögötte. Nem győzték meg, csak arról, hogy a Birodalommal nem akartak szövetkezni.
Csillagászati jelenségről lehetett szó, ami mögött sokan egy rejtélyes erőt sejtettek. Nio is olvasott erről és a bátyja is mondott neki ezt-azt a tanulmányaiból eredően. A történelem és a világ legnagyobb rejtélye volt ez.
- Azt tudjátok, halljátok esetleg, hogy körülbelül mennyi idő múlva kell bekövetkeznie?
Szerette volna tudni, hogy hetek vagy még évszázadok múlva. A jövőre gondolt, a családjára, a bolygjóára és a Birodalomra is. A killikek érezték azt, amiről a legtöbben csak elmélkedni tudtak. Érdekelte az ő véleményük is, hogy a történészek kutatásaival összevethessék. Rengeteget tanult tőlük már most.
- Igen, szeretnék beszélni az iktotchival, csak vele is.
Megvolt a lehetőség, ez már kezdte visszaállítani Nio hitét.
- Én sokat járok a világban és sok lénnyel találkozom az univerzum legkülönbözőbb helyeiből. A függetlenség nagyon szép eszme, de igazából nem létezik teljesen független nép, sem társadalom. Régen, még a galaxis különböző részeinek felfedezése előtt persze létezhetett, de már más időket írunk. Természetesen a ti döntésetek, hogy hogyan akarjátok folytatni és tisztelem, tiszteljük a hagyományaitokat. Szeretném, ha tudnátok, hogy hozzánk, az Iktotchhoz fordulhattok, ha úgy alakul, hogy mégis szükségetek lenne további segítségre.
Hogy ezért mit kértek cserébe, az még függött a bányász véleményétől is. Nio már kitalálta a másik tervét. Vetett egy pillantást az épületekre.
- Ha kész lesz a hajótok és távoztak, ezeknek a kaptáraknak mi lesz a sorsa? Fontosak a számotokra vagy lebontjátok őket?
Ha ez úgy működött, mint az állatvilágban, akkor a táj részei maradtak és még látványosságot is lehetett volna csinálni belőlük, kellő biztonsági ellenőrzések után. Ha közben a bányász levált a tudatról, Nio helyi nyelven szólt hozzá:
- Üdvözöllek most már téged is! Milyen néven szólíthatlak?
Ha megkapta, azon a néven szólította meg.
- Kérlek, meséld el a történedet a killikek táborba érkezésétől a mostani találkozásunkig, hogy mit tapasztaltál, hogyan élted meg. Valóban úgy érzed, hogy ez a bolygó már kicsi neked és világot akarsz látni, velük szeretnél menni és itt hagynál mindenkit, akit ismersz és akit szeretsz?

Niomahlohan egyetlen támpontot talált: megtalálni, mennyi ideig éltek átlagosan a killikek. Ez segíthetett közelebb vinni ahhoz, ami várt rájuk. Sokat beszélt és úgy látszott, feleslegesen, mert a leválás lassan ment és addig nem hallottak, nem láttak. Ezt meg jegyezte, hogy ilyenkor gyengék és sebezhetők voltak. Nem készült támadásra, de a későbbiekben hasznos lehetett az információ.
<Üdvözöllek, Arrir! Amiket eddig beszéltünk, azt te is hallottad, ugye?>
Nem mutatkozott be újra, csak akkor, ha a férfi tudata eddig nem volt felfogóképes, különben már hallott mindent. Sajnálta az iktotchit, akinek részévé vált a kaptártudat és most hiányolta. Türelmes volt vele, meg várta.
<Értem, tehát neked gyakorlatilag egy menekülés volt ez. Megértem, hogy többre vágysz, mint az itteni bányászélet. Arra kérlek, ne felejtsd el, hogy erről a bolygóról jöttél. Kiváltság, hogy te lehetsz az egyetlen iktotchi, aki velük tarthatott. Kereshettek minket, ha szükségetek lesz valamire.>
Elmosolyodott, amikor róla kérdezett a férfi.
<- Már nagyapám is a birodalmat szolgálta, én ebben nőttem fel, de persze, természetesen, amikor én is részt vállalhattam a munkában, a diplomáciában, az nagyon jó érzés volt. Valami nagynak a részévé válhattam. Még egyszer mondom, értelek és tiszteletben tartom a döntésedet. Szeretnél valamit üzenni a bányásztársaidnak vagy bárki másnak?>
Még mindig a közös nyelvet használta, hogy jobban megértsék egymást, bizalmasabb legyen a beszélgetés. A killik nyilvánvalóan már ismerte és érthette ezt a nyelvet és utólag a közös tudat miatt mindent meg fog tudni. Nem is a titkolózás volt a cél. Nio utána az ügynöknek is mindent el akart mondani. Még több kérdése lett volna, ezekkel várt, ha a férfi vissza akart kapcsolódni és megint át kellett esni a meditatív állapoton.

Niomahlohan örült, hogy Arirrnak nem kellett mindent újból elmondani és fontos volt érteni, hogy működött a kaptártudat a Csatlakozóknál. Mosollyal válaszolt, szerette volna megőrizni a jó kapcsolatot, ha már békésen sikerül most tárgyalniuk.
Türelmesen meg várta, amíg az iktotchi kitalálta, milyen üzenetet akart küldeni.

Azt problémásnak látta, hogy hatalmas tudással jött volna vissza, mert akár vezető is válhatott volna belőle és ez már igen fontos kérdés volt, szembe mehetett a birodalmi érdekekkel.. Mást már nem kérdezett, hagyta, hogy a férfi újra magára találjon. Érdekes volt, hogy már csak egységben érezte jól magát. Mindezt kémiai anyagokkal érték el.
Amíg a visszakapcsolódás megtörtént, Niomahlohan összefoglalta az ügynöknek:
- Arrir Dalának hívják a bányászt. Mikor a killikek megérkeztek, megijedt. Nem léptek fel támadóan, amit láttunk, azt önvédelemből tették. Félt tőlük, de látta, hogy nem ellenségesek, etették, itatták. A bolygó másik felén egy emberrel akarták ugyanezt tenni, de elengedték, mert nem vállalta a feladatot.
Nio bizonyosan tudta, hogy azt az embert később meg kellett keresni és azt is, hogy ez az gynöknek is eszébe jutott.
- Nincs senkije, meghaltak a rokonai, a killikeknél találta meg a helyét, most már tartozik valahova. Azt üzeni az itt maradtaknak, akik ismerik, hogy semmi baja, önként távozik és lehet, hogy egyszer visszatér, hogy jobb sorsa legyen a bolygónak.
Már a beszéd felénél megtörtént a visszaalakulás, erre nem számított. Csak idézte a férfit, nem egészítette ki saját véleménnyel, nem volt titkolni való abban, amit mondott.
- Elnézéseteket kérem, el kellett mondanom a társamnak is, hogy minden rendben van. Köszönöm, hogy jól bántok Arrirral. Lenne még kérdésem? Ha kész lesz a hajótok és távoztak, ezeknek a kaptáraknak mi lesz a sorsa? Fontosak a számotokra vagy lebontjátok őket? Illetve még a hajótok helyét és típusát szeretném elkérni, hogy tudjuk, milyen szerelőket küldjünk. Ha a hibát is tudjátok, az még jobb, mert fel tudnak készülni, de ha nem, az sem baj, bizonyosan meg tudják oldani.
Kiváló szakemberekből volt bőven a Birodalomban.

Niomahlohan megállapította, hogy az ügynök nagyon kevés testbeszéddel tudott nagyon sokat mondani. A hallgatása is sokat el árult, bizonyosan mindent értett és már tovább is gondolta a dolgokat. Öröm volt vele dolgozni és arra gondolt, hogy ha később szükség lesz hasonlóra, jó lenne őt kapni társul, ha a feladatai engedték.
- Köszönöm, hogy ezt megosztottátok velünk. A területről nem én döntök, de el fogom mondani az itteni vezetőknek, hogy mindez természetes.
Látványosságnak nem volt utolsó, egy ilyen épületegyüttes pedig le köthette a népet. Még a rémhistóriák is segíthettek, hogy a valós problémák ne kössék le őket annyira. Azokat is meg kellett oldani persze. Nio vetett néhány pillantást a kaptárakra. Azon gondolkodott, hogy meg kellett ezeket is vizsgálni, ahogyan majd a tetemet is. Ez a Xenobiológusaik dolga volt.
- Intézzük, küldjük a szerelőket, amint tudunk. Még egyszer köszönöm, hogy jól bántatok a barátunkkal és hogy elmondtátok, mi történt. Legyen szép estéket!
El köszönt, meg figyelte, ők hogyan tették. Ebben a sötétben már nem sokat látott, azt sem, honnan jött a másik példány. Lett volna még kérdés, hogy mivel táplálkoztak, akik nem Csatlakozók voltak s így tovább, de már így is sok idő ment el és ez már a tudományos kutatáshoz tartozott.
- Indulhatunk? - kérdezte a társát.
Meg próbált óvatos lenni, figyelt az ügynökre. Ha veszélyt jelzett, igyekezett fedezéket keresni. Nem ismerték ezeket a lényeket, őszintének hangoztak, de nem lehetett erre mérget venni. A killikek füle hallatára nem akart mást mondani, egészen a hajóig hallgatott. Megnézte, jött-e válasz Cerieléktől vagy bármi más. Ha ott úgy látta, hogy minden rendben volt, nem történt vele semmi, akkor szólt az ügynökhöz:
- Az elhangzottakon kívül megállapított valami érdemlegeset? Bámulatos, milyen gyorsan reagálnak. Csak akkor látszott, hogy gondolkodtak, mikor a frakciókról kérdeztem. Ez a faj megérne egy még alaposabb kutatást, a holttestet jó lenne alaposan meg vizsgáltatni.
Nio szívesen eldöntött volna mindent, de nem volt olyan pozícióban, még tárgyalások előtt állt, jóváhagyást kellett kapnia. Az is erősen foglalkoztatta, hogy az ő aiper szervezetére hogyan hatott volna a killikek hatóanyaga. Elhatározta, hogy ezt megbeszéli majd a tudósokkal. Határtalan lehetőségeket látott, amiket kár lett volna el szalajtani.