Terraria HQ

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Go down

Terraria HQ - Page 3 Empty Re: Terraria HQ

Témanyitás by Edric Kane Hétf. 01 Jún. 2020, 18:15

Terraria HQ - Page 3 3SlNIIX

Idő: 16:20 GSI, 81.5 MU
Helyszín: Terraria HQ, Samorah
Cél / Feladat: Nyomokat találni a Kane családi dolgaival kapcsolatban
Játékostárs: Alt'or T'orak

Terraria HQ - Page 3 QBCnhVd



Ahogyan alkalmi társuk felé fordult Edric, valami egészen nyugtalanítót kezdett érezni. Hiába volt ezen a helyen szinte minden halott, az Erőben ettől függetlenül is érezte azt a zavart, a sötétséget, ami épp Alt’or felől érkezett és kezdett eluralkodni rajta. A férfi arcán egy vigyor vette át a főszerepet Lady Lore szavaira, Edric szíve ezzel együtt mintha pedig több ütemet is kihagyott volna, ahogy egész teste megfeszült és reménykedett, hogy ez csak egy újabb múló zavar volt Alt’or lelkében, nem pedig valami komolyabb. Nyelt egyet, visszagondolt arra, hogy egyszer már sikerült észhez téríteni, de az is megmutatta, hogy nem volt teljesen immunis a kísértésre, amit a sötétség jelentett, de a mostani valami egészen más volt, szinte ismerős, túlságosan is. Hasonló sötétséget legutóbb akkor érzett Edric, amikor Rhyst elvitte az a szőke fickó a T.H.O.R.N. bázison lévő szobából, miután megosztották egymással a holocronról az információkat. Az akkori érzés sokkalta rosszabb volt ugyan, de Alt’or felől is egyre csak erősödött, Edric pedig tartott tőle, hogy ha nem tettek valamit, amivel kissé kirántották ebből a transzból újdonsült társukat, enyhén szólva is kellemetlen helyzetbe kerültek volna. Szeme sarkából látta, amint a katonák is tettek hátra egy lépést, s mintha Lore is kissé feszültebb lett volna, legalábbis mozdulatainak volt egy apropója, mintha készítené a reflexeit egy esetleges támadásra. Edric pont a harcot kerülte el volna inkább, bármennyire is érezte volna magát Alt’or hatalmasnak a sötét oldaltól, azért nem kellett volna alábecsülnie négy lézerpuska tűzerejét és az osztag célzását, annál is inkább, hogy ezek nem sima rohamosztagosok voltak, hanem elég jól képzett halálosztók. Fejét Max felé fordította, aki mintegy türelmetlenül tárta szét kezeit, kérdezvén, hogy mi a fene lesz már az indulással. Edric egyik kezével türelemre intette, majd Alt’or felé bökött, amire az öregebbik egy szemforgatással válaszolt.
- Már megint ezek a jedi hülyeségek!- mormolta el a bajsza alatt a fejvadász, úgy, hogy a tiszta szavakat csak Edric hallotta a társaságon belül. Bár részben egyetértett a megállapítással, azért örült volna, ha mentora nem akart volna ennyire könnyen farönköket dobálni a tűzre, amit a kialakult helyzet volt. Megfordult a fejében, hogy talán jobb lett volna sarkon fordulni és elindulni, bármi is legyen, de nem igazán tudta rávennie magát a dologra. Bizonyos szempontból Alt’or hasonló cipőben járt vele, így volt némi rálátása a belső vívódásaira. A családtagok megtalálása úgy tűnt egyikőjüknek sem ment könnyedén, hiába lett volna fontosabb lassan bárminél a csillagködben, a jedi tanok pedig itt már semmit sem értek, hiszen ott azon felül, hogy “engedjék el”, sokkal többet nem foglalkoztak a családi kötelékekkel. Annyiszor lejátszotta már a fejében bátyjával a találkozást, elképzelte, ahogyan végre találkoztak, hogy méregetik egy sort egymást, majd italok felett sztorizgatva mesélik el, kivel, mi történt az évek alatt, s végül együtt küzdenek a holocront keresők hadával. A Rend maga is egy testveriség, Edirc azonban igazi egykének érezte ott magát, és amúgy is, egészen más köteléket jelentett az, mint az, amikor hasonló vér csörgedezett az erekben. Csak elképzelni tudta, milyen lehetett egy igazi testvér, főleg egy idősebb, aki kvázi pótszülőként is kellett néha funkcionáljon. Persze Max is igazi családtag volt már a szemében, afféle zsémbes nagybácsi, aki valamiért mégis szórakoztatóbb volt, mint várná az ember. Egy pillanatra még el is mosolyodott a gondolaton. Talán ezekkel még Alt’ort is elérhette volna, hogy ellen kellett álljon a kísértésnek a húga érdekében. Bármennyire is hallatszott úgy, hogy a sötét oldal szolgája lett, onnan mindig volt visszaút, és mint testvére, talán neki lett volna a legjobb esélye ebben segítenie neki. Mielőtt azonban szóra nyithatta volna a száját, egy látomás érkezett, méghozzá szokatlan vehemenciával és tisztasággal.
Szinte folytatódott az egyik képsor, amelyet korábban láttak, ahogyan a Császár belekezdett egy rituáléba Lord Xethen. Az egész sokkalta intenzívebb volt, mint Organa és Kreia esetében, mintha a sötétség még így, a látomáson keresztül is átfogta és fojtogatta volna Edric teljes lényét. Reménytelenül nézte, mi történik, ahogyan a férfi testét a rituáléban közrejátszó energiák felemelték a Császár feje fölé, s Xeth ordítását, mely fülsiketítő volt, egyben fájdalmas is. Mintha a hanggal együtt az Erőben is olyan hullámot indított el, ami valamennyire közvetítette a fájdalmát, Edric egész testében ezernyi vibrokés szúrását érezte, ereiben a vér mintha forrni kezdett volna, bőre minden ponton viszketett és azt kívánta, hogy lemarhatta volna magáról az egészet. Mindez olyan intenzíven és hirtelen érte, hogy egyből térdre rogyott a való világban tőle, testében még érezte a koppanását a köves talajon, de az a fájdalom eltörpült ettől a kíntól, amit a látomáson keresztül élt át, pedig jól tudta, hogy valószínűleg ez is pusztán egy apró szellő az igazi viharból, ami Xeth testében történt. Szinte sajnálta a másikat, annak ellenére is, hogy a Birodalom szolgája volt, a Császár segítője. Minden alkalommal, ahogyan a férfi üvöltött, Edric maga is érezte a fájdalmat, mintha belülről akarta volna valami szétszedni őt, kirobbanni belőle és szabaddá válni, de Xeth bírta a fájdalmat és kitarott, noha Edric már azt kívánta, inkább szűnt volna meg az egész, csak ne kelljen továbbra is átélnie. Aztán amilyen intenzitással érkezett a kín, úgy váltotta fel helyét valami más. Elillant, elüldözte a fény, ami kellemesen melegítette fel egész belső énjét. Edric még fel is ismerte a tulajdonosát.
- Rhys!- motyogta a való világban maga elé, ám a bizakodás rövid életű volt, a Császár könnyedén pusztította el a pislákoló lángot, hogy Xeth lelkét ismét a teljes sötétség borítsa be, majd a fájdalom újra átvette az uralmat rövid időre, amíg a rituálé véget nem ért és Xeth teste a földre nem esett. A Császár Akaratává vált Lord Xeth is Organa mellett.
A látomás ekkor váltott ismét, Edricnek pedig nem kellett sok, hogy megértse: a rituálé nem véletlen okozott ekkora fájdalmat, a bolygón mintha egy lökéshullám söpört volna végig, ám ez annál sokkal pusztítóbb volt. Ahogyan útjába kerültek, élőlények váltak porrá, az egyik pillanatban még zöld területek egy csapásra igazi sivatagokká váltak, a lakók pedig ugyanúgy hamuvá lettek, mint a növények és állatok. Edric szinte érezte az Erőn át a szenvedést, ahogyan mindannyiuk egy pillanatra felsikoltott a közelgő kataklizma láttán, majd az egész gyors lezajlását követően a planéta néma maradt, s nem maradt más, csak az épületek és a tárgyak úgy, ahogyan azok tulajdonosai épp akkor hagyták őket. Az idő megállt, a bolygó pedig elpusztult, Edric arcán a valóságban pedig érezte, amint valami hideg nedvesség csurog bal orcáján. Látta, amint hajójuk kiért a hipertérből szinte rögtön ezek után, majd amint épp leszállóhelyet kezdtek keresni a kihalt bolygón. Mindez a Császár műve volt, a Birodalomé, vonta le a konklúziót. Újra a valóságban találta magát, már négykézláb volt és lihegett. Izzadság és könnyek is csöpögtek róla a talajra, hátán pedig végigszaladt a hideg, mintha egy jégcsapot húzott volna végig valaki.
- Nem, ez nem lehet- hajtogatta hitetlenül, szinte transzba esve. Szeme tele volt könnyekkel, a sós víz pedig már csípte arcát. Túl sok volt az egész. Hogyan vehették volna fel a harcot valami ilyesmivel? Egyáltalán mi célja volt az egésznek? Feltápászkodott, közben pedig egy kézzel letörölte a verejték és könnyek keverékét. Nem tudta, mit kellett volna tennie, rémesen aprónak érezte ismét magát ebben a játszmában. Mégis, mindaz, amit látott, egy furcsa csomót hagyott a gyomrában, ami kúszni kezdett a torka felé. Dühe hamar átmelegítette testét, s fülei is forrani kezdtek a hűs föld alatti csarnokban. Max azonban szinte rögtön ki is zökkentette.
- Ez mi volt?!- kérdezte, hangjából pedig Edric már előre kihallotta a rémületet. Nem erőhasználóként a látottak valószínűleg sokkal nagyobb sokkot jelentettek, és ezt egyből látta, ahogyan a fejvadász felé fordult. Arcán a rémület ült ki, szemeiből folytak a könnyek kontrollálhatatlanul, kezét pedig a tátott szája elé tartotta, és egész testében remegett. Sosem látta még ennyire rémültnek Maxet, aki még a legnagyobb pácban is tudott poénkodni, de ez neki is túl sok volt. Társához sietett, majd két vállán kissé megrázta.
- Már megtörtént, nem tudsz változtatni rajta, úgyhogy felejtsd el!- utasította, de valahol saját magának is mondta. A bolygó már halott volt, időutazni pedig nem tudtak, hogy megakadályozzák.
- Az… az a sok ember…
Edric egy pofont adott az öregnek, majd mutató ujját az arcába tette.
- Erre nincs időnk, Max! Zökkenj ki belőle, különben esküszöm kiütlek és a vállom viszlek innen ki!- mondta, ami láthatóan elérte legalább a fülét a fejvadásznak, ugyanis, arcát simogatva bólogatni kezdett, s bár még feldúlt volt, vett egy-két mély levegőt, hogy kontrollálja a pánikot, ami eluralkodott rajta. Edric ekkor fordult vissza Alt’or felé, aki még szintén a látomás hatása alatt volt, majd tekintetét Lore-ra szegezte. Ismét érezte a csomót a torkában, kezei pedig ökölbe szorultak akaratlanul is.
- És még maga szövegelt itt nekem arról, hogy a köztársaságiak és jedik szentfazekak. Ők mikor gyilkolnak meg egy egész bolygót?!- kiabálta neki, mély hangja pedig visszhangzott az üres csarnokban- Remélem büszke magára, hogy ennek a Császárnak a mitugrásza.
Edric sóhajtott egyet, aztán bemutatott a nőnek, majd hátat fordított neki és Maxel együtt elindult a kijárat felé.



FELSZERELÉS:

Terraria HQ - Page 3 QBCnhVd

_________________
Terraria HQ - Page 3 MB7OtSx
Előtörténet
Edric Kane
Edric Kane
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4038-edric-kane

Vissza az elejére Go down

Terraria HQ - Page 3 Empty Re: Terraria HQ

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Kedd 02 Jún. 2020, 00:00



Hidegháború 9. – A halott világ – Nyomokat keresve





Terraria HQ


Résztvevők: Alt'or T'orak, Edric Kane és Max Daxer



Következő körváltás: 2020. június 6. (szombat)

Terraria HQ - Page 3 M10jkFu

Helyi Idő: 16:25 GSI, 81.5 MU
Helyszín: Terraria HQ, Samorah
Feladat: Nyomokat találni Alt’or húgához és Kane családi dolgaival kapcsolatban
Karakterek: Alt'or T'orak | Edric Kane | Max Daxer
Egyéb információk:


Elég valószínű volt, hogy Alt’or-t a látomás mentette meg attól, hogy valami nagyon rossz dolgot tegyen, vagy épp történjen vele. A fájdalom azonban kellően észhez téríti ahhoz, hogy rájöjjön, hogy mégis mire vágyott. Az a kellemetlen sötétség is eltűnt belőle a látomás végére, mi korábban benne volt. ő sem volt jól, ahogyan Edric sem, de Max akadt ki a legjobban talán az egészen.

Az egész hatással volt a birodalmiakra is, a halálosztagosok és a sith is a földről kellett, hogy feltápászkodjon, mert rájuk is pontosan ugyanolyan fájdalmas hatással volt, mint a három férfira is. A nő szemében most elég ijesztő dolog volt látható, az, ami korábban Alt’or-éban a hatalom megrészegülése. Nem lehetett ugyan tudni, hogy az eredmény tetszett-e neki, vagy pedig az, hogy a Császár mekkora hatalommal bír igazából.

A három férfi végül is úgy döntött, hogy nem maradnak itt tovább, hanem menni fognak. Lore továbbra is tartotta a szavát azzal illetően, hogy hagyni fogja őket távozni. Így még a bemutatás után sem emelték fel a halálosztagosok a fegyvert a hármasra. Azonban a nőnek is voltak búcsúszavai a trióhoz, vagyis főleg inkább Edric-hez, mert ő volt, aki továbbra is beszélt.

- Egy bolygó nem ár azért, ha a Csillagköd megmenekül, mert mindenki más hagyná elveszni… – kérdezte Lore lihegve.

Egyelőre nem sok értelme volt a nő szavainak, talán egyszer – vagy a következő látomásban – választ kapnak erre, de egyelőre csak szavak voltak. A hármas elhagyhatta ezt a helyet és minden gond nélkül visszaértek a liftaknához, ott mint lefele fel kellett mászniuk, de ez nem okozott nehézséget, ahogyan az sem, hogy visszaérjenek a „hídhoz”, aminek a túloldalán a kígyó várakozott.

Terraria HQ - Page 3 CGbKTYp


statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Terraria HQ - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Terraria HQ - Page 3 Empty Re: Terraria HQ

Témanyitás by Alt'or T'orak Pént. 05 Jún. 2020, 19:14

Örülök a fájdalomnak, mert tulajdonképpen ez a látomás, azok a szörnyű képek, és a fájdalom maga ami ráborzasztott milyen közel is álltam...nem is tudom mihez....nem jobb nem bele gondolni, de most nem akarok mélyebben el filozofálni ezen a helyen. Itt és most semmiképpen sem. Remegve mégis megkönnyebbülten állok fel, az a szörnyű sötét energia ami rám telepedett, eloszlik. Nem csak egyszerűen eloszlik, volt nincs, csak egyre gyengébben érzem,de egy aprócska részben még mindig ott motoszkál bennem, de már korántsem annyira csábító...nem tudom hogy is lehetett ez csábító számomra. Hogy olyanná váljak, hogy úgy lubickoljak ebben a sötét energiában, mint a Császár maga, mint a nő. Megrázom magam, csak hátat fordítok a halálosztagosoknak és a nőnek. S talán egy részem, hátat fordít a húgomnak is. Ha úgy alakul találkozni fogunk, mi lesz a kimenetele, az kérdéses.
Edric és Max is ki van akadva, meg is értem őket. Nincs kedvem megszólalni. Fáradt vagyok, nem testileg. A testi erőfeszítéshez már hozzászoktam. A látomás okozta fájdalom is lassan múlóban van. Ez a harc saját magammal, ez az erő teljesen ki szipolyozott. Úgy érzékelem mintha csak vánszorognék, de tudom, hogy ennél gyorsabb tempóban követem a másik kettőt. A nő szavaira visszafordítom a fejem és rápillantok.
-A császár ereje valószínűleg túlszárnyalja a legvadabb elképzeléseimet is, de ez nem önmagában nem jogosítja fel arra, hogy egész bolygókat ítéljen halálra, se senki másnak....-
Talán hülyén hangzik amit, mondok, de nem forog úgy az agyam ahogy kellene, nem  várok választ. Már nem érdekel a válasza....már csak el akarok tűnni innen....


Felszerelés:
Alt'or T'orak
Alt'or T'orak
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 57
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 45
Join date : 2020. Mar. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4254-alt-or-t-orak

Vissza az elejére Go down

Terraria HQ - Page 3 Empty Re: Terraria HQ

Témanyitás by Edric Kane Pént. 05 Jún. 2020, 20:15

Terraria HQ - Page 3 3SlNIIX

Idő: 16:25 GSI, 81.5 MU
Helyszín: Terraria HQ, Samorah
Cél / Feladat: Nyomokat találni a Kane családi dolgaival kapcsolatban
Játékostárs: Alt'or T'orak

Terraria HQ - Page 3 QBCnhVd

Egy kérdés maradt Edric elméjében, amint hátat fordított Lady Lore-nak és az még válaszolt a szavaira, mielőtt elhagyták volna a csarnokot. A látomások alapján kezdett rájönni, hogy a főnixmadár eljövetele szinte biztosra vehető volt, a Császár pedig azért tette mindezt, amit tett, hogy legyen esély felvenni a harcot vele, mint azt a többi vízió is lefestette. Ha tényleg így volt, akkor Lore nyilván úgy látta, hogy a csillagköd megmentése sokkal fontosabb volt akárcsak egy bolygónál is. A kisebbik rossz, szokták erre mondani, Edricet azonban kissé jobban gondolkodóba ejtette. Visszaemlékezett a jedi éveire, amikor a Tanács előtt állt reménytelenül és szinte könyörögve nekik, hogy szabadítsák fel a Nageont a Birodalom lerohanása után. Azonban a Tanács is a magasztosabb, “nagyobb jó” mellett állt, számukra a bolygó lakosságának védelme nem tűnt fontosabbnak, mint a Köztársaság pártatlansága egy alapvetően belügyben. Hiába szenvedtek az alsóbb társadalmi rétegek, hiába tűnt el egy kultúra egyik pillanatról a másikra, a jedi mesterek épp úgy üldögéltek tovább kényelmes foteleikben, mintha semmi sem történt volna. De vajon ő maga hogyan döntött volna, ha ugyanott ül? Ismerve a következményeket, a sors folyamának megannyi medrét előre elképzelve, talán ő is hasonló véleményen lett volna. Mégis, valamiért az egész felbőszítette és nem hagyta nyugodni. Hiába szolgálta ennek az egész bolygónak a halála a teljes galaxis és mindenség további életét, mégis igazságtalannak tartotta. Mindig volt egy másik út és némi remény, hogy minderre nem volt szükség, kellett lennie alternatíváknak és csak akkor, csakis akkor erre a szörnyű útra lépni, ha tényleg zsákutca volt a labirintus többi elágazása. Hogy jobb lett volna emiatt ő vagy akár a jedik a sitheknél? Ezt nem is neki kellett eldöntenie. Eleget látott a csillagködben már ahhoz, hogy tudja, a legtöbb értelmes lény nem fekete-fehérben látta a világot, hanem több árnyalatban. Egy éhező gyermek kénytelen megtanulni lopni, hogy túléljen, de a dúsgazdag kereskedő is egyre csak többet akar. Mindenki így volt kódolva, a túlélés az elsődleges, önző módon, de az evolúció minden bolygón ezt iktatta bele a különféle fajokba. Edric sem volt különb, bármennyire is akarta volna hinni, hogy ő maga jó ember, de könnyedén felidézett akár az elmúlt percekből is olyan szavakat vagy tetteket, amelyekre utólag nem volt túl büszke, de részévé vált az életének.
Ahogy ismét a folyosón ballagtak vissza a kötelek felé, Edric kissé lelassított és bevárta mindkét társát. Max láthatóan még mindig feldúlt volt, ezt pusztán az arcából és szapora légzéséből is képes volt megsaccolni Edric. Mentora valószínűleg többet látott a kelleténél ebből a sok látomásból. Csak rá figyelve jutott eszébe, hogy Crystalia a hajón ugyanezt átélhette, méghozzá egyedül. A felismerésre bűntudata szurkálni kezdte bordái között, de egyelőre ki kellett jutniuk ebből a veremből. Gyakorlatilag egy szó nélkül mentek végig a járaton, majd érték el újra a köteleket. Edric egy ugrással megragadta az egyik kábelt, majd mászni kezdett meglepő sebességgel. Jól esett neki némi fizikai terhelés, valamennyire keserű íz maradt a szájában a sithel való találkozás után, az izompróbáló mászás pedig végre felszabadított némi endorfint a szervezetébe, hogy ne csak a tényleges aknából másszon ki, de valamennyire átvitt értelemben is a rosszkedvből mindazok után, amit az imént tapasztaltak. Amint felért a kötél végére, némi hintázás után ugrott vissza a talajra, majd Maxnek és ha kellett Alt’ornak is besegített ebben a manőverben. Némileg el is felejtette, hogy a híd túloldalán még mindig ott volt egy sith kis háziállata, amit Max is csak egy kimerült nyögéssel konstatált a fiatalabbak között. Edric letörölte arcáról az izzadságot, majd egy sóhajtás után Alt’or és Max felé fordult.
- Ha szerencsénk van nemsokára újabb látomást kapunk, azt mondom várjuk meg, és amíg zavarban van a kígyó, addig el tudjuk intézni, hogy legyen időnk kijutni. Van ellenvetés?- kérdezte a többieket.

FELSZERELÉS:

Terraria HQ - Page 3 QBCnhVd

_________________
Terraria HQ - Page 3 MB7OtSx
Előtörténet
Edric Kane
Edric Kane
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4038-edric-kane

Vissza az elejére Go down

Terraria HQ - Page 3 Empty Re: Terraria HQ

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szomb. 06 Jún. 2020, 00:00



Hidegháború 9. – A halott világ – Nyomokat keresve





Terraria HQ


Résztvevők: Alt'or T'orak, Edric Kane és Max Daxer



Következő körváltás: 2020. június 10. (szerda)

Terraria HQ - Page 3 M10jkFu

Helyi Idő: 16:30 GSI, 81.5 MU
Helyszín: Terraria HQ, Samorah
Feladat: Nyomokat találni Alt’or húgához és Kane családi dolgaival kapcsolatban
Karakterek: Alt'or T'orak | Edric Kane | Max Daxer
Egyéb információk:


Lore csak mosolygott azon, amit még Alt’or válaszolt neki, majd amint a két férfi elhagyta a csarnokot visszatért a munkájához. Mindhárom férfi ezen egészen gondolkodott. Mivel egyelőre senki sem ment tovább a központi résztől, így valószínűleg Edric tanácsa után tényleg megvárták azt, hogy újabb látomást kapjanak. Amire nem is kellett sokat várniuk, mert tényleg ez történt.

Újabb látomás követezett, ezúttal ez is valamivel kevésbé volt élesebb, mint az előző, révén most is a jövőről volt szó és nem pedig a múltról. Sokak számára ikonikus helyről volt szó, egy magaslati helyen voltak, egy épületben, ahonnan gyönyörű rálátás nyúlt a Coruscanti szenátus épületére és maga a város. Éppen naplemente volt és amennyire látszott az itt ülő tizenkét fő, a Jedi tanács tanácskozott.

Mindenki fizikailag volt jelen, először nem lehetett hallani semmit, de a testbeszédeken látszott, hogy feszültek lehetnek és valamiről nagyon tanácskoznak. Hamarosan hangok is hallhatóak lettek, hogy a közeledő eseményekről, láthatóan két fél „feszült” egymásnak és nem értettek egyet. Aki ismerte a rendet tudta, hogy három haladó gondolkodású tanácstag ült a tanácsban, Nemic Rix, a kiffar mester, Kes’vora, twi’lek mester és Morwen Avenay mester. Most kivételesen Kaylara Su is a pártjukat fogta a maradék nyolccal szemben. Arról vitatkoztak, hogy mit kellene tenni a Lángmadár ébredésekor.

A négyes arról érvelt, hogy tenni kell valamit és nem ülhetnek csak úgy, hogy nem tesznek miközben lehetséges, hogy azaz entitás eltörli az ismert civilizációkat, mindnet. A többiek emlékeztették őket, hogy az az entitá, a Lángmadár maga az Erő. A Jedi Rend pedig nem a Sith Rend, hogy uralkodni akarjon felette, a Jedik elfogadják az Erő akaratát, legyen az bármi is. Erősnek kell maradniuk és szembenézni a közelgő nehézségekkel, bármi is legyen az.

A négyesnek természetesen mindez nem tetszett, számukra az életek többet jelentettek, hiszen valószínűleg milliárdokról, sok száz-, vagy ezermilliárd lélekről beszéltek, és a Köztársaság alapvető lénye is veszélybe kerülhet. Az idősebbek természetesen nem értettek egyet. Ha a Köztársaság valaha is veszélybe kerül, megfogják védeni, de nem egy láthatatlan ellenségtől, ami nem is biztos, hogy lesújt rájuk. Ezzel pedig véget is vetettek az ülésnek, hogy nem fognak semmit sem tenni, mert az nem összeegyeztethető azzal, amit a Jedi Rend képvisel.

Helyszínváltás következett, ez a helyszín is ikonikus volt, csak épp az ellentétes körökben. A kinézetéről azonban mindenki – akinek köze van hozzájuk – is csak hallhatott, látni nem látta még senki azok közül, akik a bolygón voltak. A Sötét Tanács tanácsterme volt. Itt is tizenkét szék volt, bár ezek egymással szemben helyezkedtek el. Mögöttük csuhás szobrok. Ironikus módon ez volt a nyugodtabb helyszín.

Míg a Jedi tanácsterem forrt az elfojtott indulatoktól, itt pedig kivételesen hűvös nyugalom volt. Itt is mind a tizenkét nagyúr és nagyasszony jelen volt, mindenki páncélban, így arcokat nem lehetett látni senki esetében sem. Csöndben, olyan méltósággal várakoztak, ahogyan azt a jediktől várná az ember és a jedik viselkedése volt, amit a legtöbben ide a nagyurakhoz képzeltek. Az ajtó kinyílt, a tizenkét nagyúr és nagyasszony egyszerre állt fel és hajtott fejet.

Az ajtó kinyílt és a Császár lépett be rajta, őt egy fiatal lány követett, akit Miin ismerhetett meg, ő volt az, aki a Naboo-n megkínozta őt. Ezek után a két császárné, Lady Zelia és Lady Dodhorn következett. Zelia-t mindenki megismerte, révén ő volt a Zakuul-i bálon is. A másik császárnét kevesebben, mandaloriai páncélt viselt jelenleg is, teljes harci díszben volt. Vele Chamm volt jóban, hála annak, hogy ő vitte a nőt haza a feltámadása után.

A két nővel egyszerre egy harmadik nő is volt, arany-kék ruhákban, az arca neki sem látszott. Ő aztán senkinek sem mondott semmit, hogy ki lehet. Ezt a kompániát a Rettegés Mesterei követték, akik a birodalom hajnalán kerültek ebbe a pozícióba és nemrég tértek vissza. A Császár tanácsadói és állítólag barátai is voltak. Utánuk még a Fellegvár Csillagával érkezett egyik férfi jött be, aztán az ajtó bezárult. A császárt kivéve mindenki az ajtó közelében maradt, csak a férfi sétált a terem közepére.

- Barátaim! Minden, amit az utóbbi időben tettünk ehhez a naphoz vezetett. A Főnix, avagy a Lángmadár hamarosan, napokon belül felébred. Lady Vadrinnal felkerestük a Jediket egy közös együttműködésre a Csillagköd megóvása érdekében, frakcióink megóvása érdekében. A Jedik azonban nem tesznek semmit, hagyják, hogy a Lángmadár tegye, amit tennie kell. Mi viszont nem fogjuk hagyni, mi sithek vagyunk, mi nem behódolunk az Erőnek, hanem irányítjuk azt!

- Egyedül is képesek leszünk arra, hogy megállítsuk a Lángmadarat és megóvjuk a Birodalmat és azt, amit elértünk az elmúlt 12.000 évben. Ehhez pedig Qui-Genua Non is a segítségünkre lesz. Egyike a Fellegvár Csillagával érkezett külvilágiaknak. A faja évmilliók óta készül arra, hogy legyőzzék a Főnixet, erre képzik ki őket gyermekkoruk óta. És most ő is a mi oldalunkon áll. Mint mondtam mindenki itt van, aki segíteni tud. Egyvalakit kivéve, de az ő ideje még nem jött el újra.


A császár itt egy pillanatra Lord Xeth felé pillantott, de aztán visszafordult, hogy mindenkihez beszél.

- Hogy felvehessük a Lángmadárral a harcot, ehhez kellett létrejönnie a Hatalom Triumvirátusának, ehhez kellett az, hogy Lord Organa és Lord Xeth is halhatatlanná váljanak, hogy könnyebben tudjanak a hatalmamban osztozni, ha szükséges mindez. Minden idők legerősebb Sötét Tanács van jelen itt, a  holnapi nap folyamán elindulunk az Eshal-ra, ott lesz a végső összecsapás Lady Xanesh látomásai alapján. Ott fogunk győzelmet aratni a Lángmadár felett! Addigra mindenki állítsa össze a seregét, mindenkit viszünk.

- És Xeth!
– nézett újra a férfira. - Hozd a klónodat ezzel együtt a lelked másik felét is, rá is szükség lesz. Ezért maradhatott életben korábban, mert ezen a napon Keth Tye E’ron-ra is szükségünk lesz a győzelemhez. Ha pedig szerencséd van, még talán újra egész leszel a végére. Még, ha világos oldali is az a fél, kettő azzal a hatalommal, amivel rendelkeztek elengedhetetlen a győzelemhez.

Mindenki meglepetten kapta a fejét a nagyúr irányába, Lord Organa-t és Lord Hiuvalt kivéve, ők tudták, mindenki mást meglepve ért ez. Ez a közjáték igazából csak Kaméleonnak és Shuur-nak mondott bármit is, mert ők tudták csak, hogy az egyik legnagyobb vétség a Birodalomban a klónozás, a törvényekben is benne van a tiltása és a Császár sem tolerálja. Ezeken felül pedig mindez talán a legbeszédesebb Edric-nek lehetett. Az E'ron név pedig mindenkinek ismerős lehetett, aki volt a háborúban, ő volt a Köztársasági Havoc Squad jedi tábornoka a háború végnapjaiban...

Lord Xeth még meghajolt a császár felé, tudomásul véve a parancsot. A látomás itt ebben a pillanatban ismét megszűnt. Ez most nem volt fájdalmas, vagy ilyesmi. Azonban, ahogyan az egész szertefoszlott, mindenki megérezhetett valamit – legalább is az Erőhasználók és érzékenyek – az a vajmi kevés Erő, ami jelen volt korábban a bolygón megszűnt, eltűnt. A bolygó és az Erő maradéka, ami itt volt, „elmondta”, amit akart és ezzel pedig eltűnt. A Samorah most már ténylegesen halott volt a Császár tette miatt.

Terraria HQ - Page 3 CGbKTYp


statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Terraria HQ - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Terraria HQ - Page 3 Empty Re: Terraria HQ

Témanyitás by Alt'or T'orak Kedd 09 Jún. 2020, 18:55

Kirázott a hideg ahogy az Erő utolsó foszlányai is eltűnnek a bolygóról, a látomás végeztével. Most már minden a helyére kattan, a látomások sorozata, összekapcsolódnak. A Jedik szokás szerint nem tesznek semmit, az ellentettjük meg túl sokat is tesznek.....megbocsájthatatlan dolgokat. Én pedig senki vagyok, hogy megtudnám ítélni kinek van igaza ebben az őrületben amit láttunk....és ami következni fog. Mert hogy ezek után fog jönni a java ebben biztos vagyok. Még ha szembe is szállnak a Lángmadárral a shitek letudják gyűrni? Ha sikerülne megmenteniük a galaxist, az több lenne, mint hatalmas irónia lenne. Már ha legyőzni akarják, de ha az uralmuk alá hajtani....lehetséges lenne egyáltalán? Ismét megborzongok, nem akarok arra gondolni,mit művelnének utána, ha hatalmat szereznének a madár fölött. Mit kellene tenni? Túl kis hal vagyok, hogy el tudnám dönteni, vagy egyáltalán befolyásolni a dolgokat. Az is elképesztő és borzasztó, hogy a Császár hogy szövögette a terveit, ki tudja mióta, hogy pontosan az ő elképzeléseinek megfelelően alakuljon minden. Félelmetes...
Értesíteni tudom a bácsikámat és a Szürke Rendet, de hogy ők vajon mit csinálnának...nem vagyok jós.
Még egy jó dolog sül ki abból, hogy az Erő felszívódik teljesen, a sötétség utolsó darabkái is elpárolognak belőlem, végre ténylegesen fellélegezhetek, az alól a rettenetes nyomás alól alól, ami azóta feszegette a határaimat mióta erre a halott bolygóra tettem a lábam. Nem szólók semmit, csak kézbe veszem a fegyveremet és bólintok a többieknek...felőlem indulhatunk és leléphetünk innen végre a fenébe, amilyen gyorsan csak tudunk...



Felszerelés:
Alt'or T'orak
Alt'or T'orak
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 57
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 45
Join date : 2020. Mar. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4254-alt-or-t-orak

Vissza az elejére Go down

Terraria HQ - Page 3 Empty Re: Terraria HQ

Témanyitás by Edric Kane Kedd 09 Jún. 2020, 21:38

Terraria HQ - Page 3 3SlNIIX

Idő: 16:30 GSI, 81.5 MU
Helyszín: Terraria HQ, Samorah
Cél / Feladat: Nyomokat találni a Kane családi dolgaival kapcsolatban
Játékostárs: Alt'or T'orak

Terraria HQ - Page 3 QBCnhVd


Bárcsak ennyire előrelátó tudott volna lenni a szerencsejátékokban is, legalábbis hirtelen ez futott át az elméjén, ahogyan kimondta a korábbi mondatot a kígyó elleni stratégiáról, ugyanis azonnal újabb látomást érzett a szeme mögül előkerülni, és igaza is lett. A való világ elillant, ismét kissé homályosabbá vált a kép, mint amelyek a múltbéli eseményeket mutatták, így szinte biztos volt, hogy a jövőt látta. Nehezen tudta megsaccolni, mégis melyik látomás mennyire lehetett pontosan távoli, de abban elég határozottan állást foglalt, hogy akármennyi idejük is volt, amint kijutottak innen tenniük kellett valamit. De vajon mégis mi a fenét tudna ő bármit tenni? A holocron megtalálása csak egyike volt a lehetséges lépéseknek, bár azt már elkönyvelte magában, hogy valahogyan el kellett juttatnia egy üzenetet Rhysnek. Még talán a Jedi Tanácsnak is. Ahogyan korábbi otthona eszébe jutott, szinte rögtön el is hessegette a gondolatot. Nem, valószínűleg ők elüldögélnének a Tanácsterem kényelmes foteljeiben és vitáznának órákat mielőtt úgy döntenének, hogy hagyják a csillagködöt a szenvedésbe zuhanni. Vissza akart volna térni ahhoz a pillanathoz, amikor kérlelte őket. Mai fejjel nem hagyta volna annyiban a dolgot, nem nyelte volna le egy egész bolygó szenvedését, hanem minden mestert rendesen kiosztott volna. Csakhogy akkor félt, ismerte fel ezt később.
Ahogyan a kép tisztulni kezdett, rájött, hogy valójában pont a gondolataiban is felbukkanó Jedi Tanács termét látta maga előtt. Coruscant épp az éjszakába készült, napjának narancs sugarai meleg szűrőt borítottak a városbolygóra, a homályos képtől pedig Edricnek az egésztől egy nem túl éles festmény jutott eszébe. A kör alakú tanácsterem minden fotelében ott ültek a mesterek, arcukról még párnak a neve is beugrott az ex-jedi fejvadásznak. Nem igazán tudta, hogyan reagált volna, ha ma beséltált volna ugyanebbe a terembe. Mit mondott volna a tétlen jediknek, és ők vajon mivel próbáltak volna mentegetőzni? Elsőre csak elnyomott hangokat hallott annak ellenére, hogy néhányuk szája mozgott. Mintha víz alatt lett volna. Aztán egyre inkább kezdett kitisztulni, immár pedig nem csak a testbeszédből, de magából a hanglejtésekből is érezte, hogy parázsló vita folyt, méghozzá szokatlanul nagy feszültségekkel a jedik között. Csupán négyen érveltek a Lángmadár feltámadásának megakadályozása mellett, míg a konzervatív oldal visszaverte a javaslataikat a lény elleni harcról, mondván annak feltámadása az Erő akarata és maga az Erő, a Jedi tanok pedig elfogadják annak útját, bármi is legyen az, nem pedig saját kedvükre formálják. Edric némi szimpátiát érzett a reménytelenül érvelő négyessel szemben, de a többiek hamar lezártnak vélték a dolgot. Csakúgy, ahogyan Edric is elképzelte az egészet, szinte pillanatokkal a látomás előtt. Ráadásul tudták, pontosan tisztában is voltak azzal, mit jelentett a Lángmadár eljövetele, és mégis úgy döntöttek, hogy nem érdekli őket. Mégis milyen Rend tagja volt Edric éveken át? Hogy lehet a galaxis békéjének és a demokrácia védelmezőinek ennyire önző gondolata?
Szerencsére a kép megszakadt és egy teljesen más helyre vitte őket a látomás. Ez is Tanácsterem volt, csak épp az ellentétes oldal, ezt már magából az architektúrából is le tudta szűrni Edric, hála a korábbi kalandjainak sith romokban. Ellentétben a jedikkel itt senki nem tűnt túlságosan feldúltnak, mindenki a páncéljában ült a helyén és várt, egy szót nem szólva. A terem ajtaja feltárult, ekkor mind megadta a tisztelet az érkező Császárnak és egy… fiatal lánynak, akit Edric még életében nem látott. Egy sor további személy is csatlakozott, de elsőre Edric egyiket sem ismerte fel. Talán nem is volt épp ez túlságosan lényeges. Nem kellett sok idő, a Császár a terem közepén kezdett a beszédébe. Első mondataira ugyan meglepődött Edric, főleg, hogy ő maga kereste fel a Jediket szövetséget ajánlva a közelgő veszedelem ellen, de az előbbi látomás után meg sem lepődött a találkozó végkimenetelén. Így is csoda, hogy egyik fél sem próbált meg valami trükköt a másikkal szemben. Azon persze így is felvonta a szemöldökét, hogy irányítani akarta a Császár a madarat. Kissé nevetségesnek is tartotta a dolgot, bár valójában teljesen beleillett a Sith felfogásba, azért Edric egészen másképp közelítette meg a dolgot. Talán ebbe is fog mind a Jedi mind a Sith Rend belebukni: egyik sem látta a fától az erdőt, hogy az Erő nem csak világos és sötét, de mindkettő. Meg kellett találniuk az egyensúlyt, amiről a jedik papoltak, de valójában fogalmuk sem volt róla. A Császár aztán nagyjábóli terveit mesélte el, hogy szinte mindenki velük volt a harcban, illetve, hogy a végső összecsapás hol is lesz. Edric biztosra ment, hogy megjegyezze a nevet, így párszor elismételte magában. Ami igazán meglepte az Xeth-hez intézett személyes szavai voltak, amiben ecsetelte, hogy Keth Tye E’ron valójában az ő része volt. Mi a fenét csináltak ezek?
Amint a látomásnak szertefoszlott, még Edric is érezte, hogy a maradék Erő is elillant a bolygóról, ezzel együtt szinte biztosra is tudta venni, hogy a látomásoknak is vége szakadhatott. Bármennyire is szerette volna kissé átgondolni a látottakat és megállni, a kígyó még mindig probléma volt, így futásnak eredt a hídon, s fénykardját aktiválva kiabált vissza Alt’ornak és Maxnek.
- Fedezzetek!- kiabálta, remélve, hogy társai néhány lövést leadnak a vadra, aki remélhetőleg még mindig össze volt zavarodva a látomástól. Ha sikerült elég közel kerülnie Edricnek, megpróbál egy újabb hasonló sebet ejteni, mint korábban, de ha kissé későn ért oda és a lény már támadt, akkor megpróbált visszatérni a hídra, amit korábban sem szívlelt túlságosan a hüllő.



FELSZERELÉS:

Terraria HQ - Page 3 QBCnhVd

_________________
Terraria HQ - Page 3 MB7OtSx
Előtörténet
Edric Kane
Edric Kane
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1. szint/200 kredit
Reputation : 105
Join date : 2019. May. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Edric Kane
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4038-edric-kane

Vissza az elejére Go down

Terraria HQ - Page 3 Empty Re: Terraria HQ

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 10 Jún. 2020, 00:00



Hidegháború 9. – A halott világ – Nyomokat keresve





Terraria HQ


Résztvevők: Alt'or T'orak, Edric Kane és Max Daxer



Következő körváltás: -

Terraria HQ - Page 3 M10jkFu

Helyi Idő: 16:35 GSI, 81.5 MU
Helyszín: Terraria HQ, Samorah
Feladat: Nyomokat találni Alt’or húgához és Kane családi dolgaival kapcsolatban
Karakterek: Alt'or T'orak | Edric Kane | Max Daxer
Egyéb információk:


A látomás után Alt’or megkönnyebbült, hogy megszűnt az Erő és így végre az őt mardosó sötét oldali dolgok ezzel el is tűntek belőle. Legalább is addig, amíg a bolygón volt, de addig valószínűleg meg is tud nyugodni majd, mire innen kijutnak. Alt’or még szinte magához sem tért, mikorra Edric lerázta magáról az egészet és már mondta, hogy megy előre és elintézi a kígyót, ők pedig fedezzék a fegyverekkel.

Mire bárki szólhatott volna a fejvadász már előre is lendült és átrohant a hídon, ám odaát egy meglepetés érte, valószínűleg kellemes. Ugyanis most ez a lény, a kígyó nem volt ott, sehol sem látszott, hogy hol lehet. Így a hármas minden gond nélkül eltudta hagyni a Terraria cég főépületét. Itt még látszott a kígyó nyoma, nem messze is, ahogyan befúrta magát a homokba, de nem jött elő. Innen pedig már csak pár perc séta volt, hogy visszaérjenek a hajókhoz, ahonnan indultak. Azok ugyanúgy ott voltak, mint korábban. Mindkét hajón mindenki remekül volt – a látomásokat nem nézve.

Mivel semmi sem akadályozta őket, így mindkét hajó elhagyhatta a légkört. Az űrben több nagyobb hajó is látszott, volt itt hutt hajó, az Örök Birodalom hajója, természetesen Birodalmiak, huttok és chissek is. Furcsa módon egyetlen egy féle hiányzott, a köztársasági. Bár annak fényében, hogy ez birodalmi űr volt, talán mégsem lehetett olyan meglepő. Pár percen belül azonban egy Birodalmi hajót kivéve mindegyik elfordult a bolygótól és elhagyta azt, belépve a hipertérbe.

Hazaérkezve Alt’or még tapasztalhatta, hogy a rokona, akit látott a látomásban még tökéletesen volt, amit látott, láttak még nem történt meg. Edric pedig feltudta venni a kapcsolatot Rhys-el, ha akarta, aki elmondta, hogy a férje is látta a látomások egy részét, így tudnak róla, de köszöni a figyelmeztetést. Egyvalami teljesen biztos volt, a végjáték nagyon közel volt, a Samorah-i események pedig a látomások és minden nagyon, de nagyon gyorsan terjedtek szét a csillagködben, nem kis pánikot és elégedetlenséget szülve.

Vége a kilencedik résznek.

Terraria HQ - Page 3 CGbKTYp

Akkor a kaland véget ért extra gyorsan, mert egy kört sem kellett kihagyni, ilyen eddig szerintem nem is volt! Éppen emiatt is a bővítés csupán 2,5 hónapnyi időt ölel fel, március vége – június közepe közöttit.
A remek játék miatt mindenki kap +1 pontot és +5.000 creditet, azaz összesen mindenki 3 pontot és 15.000 creditet kap.
Köszönöm szépen a remek játékot, a korszakzáró kaland a Lángmadár pedig már ki van írva, lehet jelentkezni.
statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Terraria HQ - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Terraria HQ - Page 3 Empty Re: Terraria HQ

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.