Terraria HQ

Idő: 16:20 GSI, 81.5 MU
Helyszín: Terraria HQ, Samorah
Cél / Feladat: Nyomokat találni a Kane családi dolgaival kapcsolatban
Játékostárs: Alt'or T'orak




Ahogyan alkalmi társuk felé fordult Edric, valami egészen nyugtalanítót kezdett érezni. Hiába volt ezen a helyen szinte minden halott, az Erőben ettől függetlenül is érezte azt a zavart, a sötétséget, ami épp Alt’or felől érkezett és kezdett eluralkodni rajta. A férfi arcán egy vigyor vette át a főszerepet Lady Lore szavaira, Edric szíve ezzel együtt mintha pedig több ütemet is kihagyott volna, ahogy egész teste megfeszült és reménykedett, hogy ez csak egy újabb múló zavar volt Alt’or lelkében, nem pedig valami komolyabb. Nyelt egyet, visszagondolt arra, hogy egyszer már sikerült észhez téríteni, de az is megmutatta, hogy nem volt teljesen immunis a kísértésre, amit a sötétség jelentett, de a mostani valami egészen más volt, szinte ismerős, túlságosan is. Hasonló sötétséget legutóbb akkor érzett Edric, amikor Rhyst elvitte az a szőke fickó a T.H.O.R.N. bázison lévő szobából, miután megosztották egymással a holocronról az információkat. Az akkori érzés sokkalta rosszabb volt ugyan, de Alt’or felől is egyre csak erősödött, Edric pedig tartott tőle, hogy ha nem tettek valamit, amivel kissé kirántották ebből a transzból újdonsült társukat, enyhén szólva is kellemetlen helyzetbe kerültek volna. Szeme sarkából látta, amint a katonák is tettek hátra egy lépést, s mintha Lore is kissé feszültebb lett volna, legalábbis mozdulatainak volt egy apropója, mintha készítené a reflexeit egy esetleges támadásra. Edric pont a harcot kerülte el volna inkább, bármennyire is érezte volna magát Alt’or hatalmasnak a sötét oldaltól, azért nem kellett volna alábecsülnie négy lézerpuska tűzerejét és az osztag célzását, annál is inkább, hogy ezek nem sima rohamosztagosok voltak, hanem elég jól képzett halálosztók. Fejét Max felé fordította, aki mintegy türelmetlenül tárta szét kezeit, kérdezvén, hogy mi a fene lesz már az indulással. Edric egyik kezével türelemre intette, majd Alt’or felé bökött, amire az öregebbik egy szemforgatással válaszolt.
- Már megint ezek a jedi hülyeségek!- mormolta el a bajsza alatt a fejvadász, úgy, hogy a tiszta szavakat csak Edric hallotta a társaságon belül. Bár részben egyetértett a megállapítással, azért örült volna, ha mentora nem akart volna ennyire könnyen farönköket dobálni a tűzre, amit a kialakult helyzet volt. Megfordult a fejében, hogy talán jobb lett volna sarkon fordulni és elindulni, bármi is legyen, de nem igazán tudta rávennie magát a dologra. Bizonyos szempontból Alt’or hasonló cipőben járt vele, így volt némi rálátása a belső vívódásaira. A családtagok megtalálása úgy tűnt egyikőjüknek sem ment könnyedén, hiába lett volna fontosabb lassan bárminél a csillagködben, a jedi tanok pedig itt már semmit sem értek, hiszen ott azon felül, hogy “engedjék el”, sokkal többet nem foglalkoztak a családi kötelékekkel. Annyiszor lejátszotta már a fejében bátyjával a találkozást, elképzelte, ahogyan végre találkoztak, hogy méregetik egy sort egymást, majd italok felett sztorizgatva mesélik el, kivel, mi történt az évek alatt, s végül együtt küzdenek a holocront keresők hadával. A Rend maga is egy testveriség, Edirc azonban igazi egykének érezte ott magát, és amúgy is, egészen más köteléket jelentett az, mint az, amikor hasonló vér csörgedezett az erekben. Csak elképzelni tudta, milyen lehetett egy igazi testvér, főleg egy idősebb, aki kvázi pótszülőként is kellett néha funkcionáljon. Persze Max is igazi családtag volt már a szemében, afféle zsémbes nagybácsi, aki valamiért mégis szórakoztatóbb volt, mint várná az ember. Egy pillanatra még el is mosolyodott a gondolaton. Talán ezekkel még Alt’ort is elérhette volna, hogy ellen kellett álljon a kísértésnek a húga érdekében. Bármennyire is hallatszott úgy, hogy a sötét oldal szolgája lett, onnan mindig volt visszaút, és mint testvére, talán neki lett volna a legjobb esélye ebben segítenie neki. Mielőtt azonban szóra nyithatta volna a száját, egy látomás érkezett, méghozzá szokatlan vehemenciával és tisztasággal.
Szinte folytatódott az egyik képsor, amelyet korábban láttak, ahogyan a Császár belekezdett egy rituáléba Lord Xethen. Az egész sokkalta intenzívebb volt, mint Organa és Kreia esetében, mintha a sötétség még így, a látomáson keresztül is átfogta és fojtogatta volna Edric teljes lényét. Reménytelenül nézte, mi történik, ahogyan a férfi testét a rituáléban közrejátszó energiák felemelték a Császár feje fölé, s Xeth ordítását, mely fülsiketítő volt, egyben fájdalmas is. Mintha a hanggal együtt az Erőben is olyan hullámot indított el, ami valamennyire közvetítette a fájdalmát, Edric egész testében ezernyi vibrokés szúrását érezte, ereiben a vér mintha forrni kezdett volna, bőre minden ponton viszketett és azt kívánta, hogy lemarhatta volna magáról az egészet. Mindez olyan intenzíven és hirtelen érte, hogy egyből térdre rogyott a való világban tőle, testében még érezte a koppanását a köves talajon, de az a fájdalom eltörpült ettől a kíntól, amit a látomáson keresztül élt át, pedig jól tudta, hogy valószínűleg ez is pusztán egy apró szellő az igazi viharból, ami Xeth testében történt. Szinte sajnálta a másikat, annak ellenére is, hogy a Birodalom szolgája volt, a Császár segítője. Minden alkalommal, ahogyan a férfi üvöltött, Edric maga is érezte a fájdalmat, mintha belülről akarta volna valami szétszedni őt, kirobbanni belőle és szabaddá válni, de Xeth bírta a fájdalmat és kitarott, noha Edric már azt kívánta, inkább szűnt volna meg az egész, csak ne kelljen továbbra is átélnie. Aztán amilyen intenzitással érkezett a kín, úgy váltotta fel helyét valami más. Elillant, elüldözte a fény, ami kellemesen melegítette fel egész belső énjét. Edric még fel is ismerte a tulajdonosát.
- Rhys!- motyogta a való világban maga elé, ám a bizakodás rövid életű volt, a Császár könnyedén pusztította el a pislákoló lángot, hogy Xeth lelkét ismét a teljes sötétség borítsa be, majd a fájdalom újra átvette az uralmat rövid időre, amíg a rituálé véget nem ért és Xeth teste a földre nem esett. A Császár Akaratává vált Lord Xeth is Organa mellett.
A látomás ekkor váltott ismét, Edricnek pedig nem kellett sok, hogy megértse: a rituálé nem véletlen okozott ekkora fájdalmat, a bolygón mintha egy lökéshullám söpört volna végig, ám ez annál sokkal pusztítóbb volt. Ahogyan útjába kerültek, élőlények váltak porrá, az egyik pillanatban még zöld területek egy csapásra igazi sivatagokká váltak, a lakók pedig ugyanúgy hamuvá lettek, mint a növények és állatok. Edric szinte érezte az Erőn át a szenvedést, ahogyan mindannyiuk egy pillanatra felsikoltott a közelgő kataklizma láttán, majd az egész gyors lezajlását követően a planéta néma maradt, s nem maradt más, csak az épületek és a tárgyak úgy, ahogyan azok tulajdonosai épp akkor hagyták őket. Az idő megállt, a bolygó pedig elpusztult, Edric arcán a valóságban pedig érezte, amint valami hideg nedvesség csurog bal orcáján. Látta, amint hajójuk kiért a hipertérből szinte rögtön ezek után, majd amint épp leszállóhelyet kezdtek keresni a kihalt bolygón. Mindez a Császár műve volt, a Birodalomé, vonta le a konklúziót. Újra a valóságban találta magát, már négykézláb volt és lihegett. Izzadság és könnyek is csöpögtek róla a talajra, hátán pedig végigszaladt a hideg, mintha egy jégcsapot húzott volna végig valaki.
- Nem, ez nem lehet- hajtogatta hitetlenül, szinte transzba esve. Szeme tele volt könnyekkel, a sós víz pedig már csípte arcát. Túl sok volt az egész. Hogyan vehették volna fel a harcot valami ilyesmivel? Egyáltalán mi célja volt az egésznek? Feltápászkodott, közben pedig egy kézzel letörölte a verejték és könnyek keverékét. Nem tudta, mit kellett volna tennie, rémesen aprónak érezte ismét magát ebben a játszmában. Mégis, mindaz, amit látott, egy furcsa csomót hagyott a gyomrában, ami kúszni kezdett a torka felé. Dühe hamar átmelegítette testét, s fülei is forrani kezdtek a hűs föld alatti csarnokban. Max azonban szinte rögtön ki is zökkentette.
- Ez mi volt?!- kérdezte, hangjából pedig Edric már előre kihallotta a rémületet. Nem erőhasználóként a látottak valószínűleg sokkal nagyobb sokkot jelentettek, és ezt egyből látta, ahogyan a fejvadász felé fordult. Arcán a rémület ült ki, szemeiből folytak a könnyek kontrollálhatatlanul, kezét pedig a tátott szája elé tartotta, és egész testében remegett. Sosem látta még ennyire rémültnek Maxet, aki még a legnagyobb pácban is tudott poénkodni, de ez neki is túl sok volt. Társához sietett, majd két vállán kissé megrázta.
- Már megtörtént, nem tudsz változtatni rajta, úgyhogy felejtsd el!- utasította, de valahol saját magának is mondta. A bolygó már halott volt, időutazni pedig nem tudtak, hogy megakadályozzák.
- Az… az a sok ember…
Edric egy pofont adott az öregnek, majd mutató ujját az arcába tette.
- Erre nincs időnk, Max! Zökkenj ki belőle, különben esküszöm kiütlek és a vállom viszlek innen ki!- mondta, ami láthatóan elérte legalább a fülét a fejvadásznak, ugyanis, arcát simogatva bólogatni kezdett, s bár még feldúlt volt, vett egy-két mély levegőt, hogy kontrollálja a pánikot, ami eluralkodott rajta. Edric ekkor fordult vissza Alt’or felé, aki még szintén a látomás hatása alatt volt, majd tekintetét Lore-ra szegezte. Ismét érezte a csomót a torkában, kezei pedig ökölbe szorultak akaratlanul is.
- És még maga szövegelt itt nekem arról, hogy a köztársaságiak és jedik szentfazekak. Ők mikor gyilkolnak meg egy egész bolygót?!- kiabálta neki, mély hangja pedig visszhangzott az üres csarnokban- Remélem büszke magára, hogy ennek a Császárnak a mitugrásza.
Edric sóhajtott egyet, aztán bemutatott a nőnek, majd hátat fordított neki és Maxel együtt elindult a kijárat felé.

FELSZERELÉS:

Idő: 16:25 GSI, 81.5 MU
Helyszín: Terraria HQ, Samorah
Cél / Feladat: Nyomokat találni a Kane családi dolgaival kapcsolatban
Játékostárs: Alt'or T'orak


Egy kérdés maradt Edric elméjében, amint hátat fordított Lady Lore-nak és az még válaszolt a szavaira, mielőtt elhagyták volna a csarnokot. A látomások alapján kezdett rájönni, hogy a főnixmadár eljövetele szinte biztosra vehető volt, a Császár pedig azért tette mindezt, amit tett, hogy legyen esély felvenni a harcot vele, mint azt a többi vízió is lefestette. Ha tényleg így volt, akkor Lore nyilván úgy látta, hogy a csillagköd megmentése sokkal fontosabb volt akárcsak egy bolygónál is. A kisebbik rossz, szokták erre mondani, Edricet azonban kissé jobban gondolkodóba ejtette. Visszaemlékezett a jedi éveire, amikor a Tanács előtt állt reménytelenül és szinte könyörögve nekik, hogy szabadítsák fel a Nageont a Birodalom lerohanása után. Azonban a Tanács is a magasztosabb, “nagyobb jó” mellett állt, számukra a bolygó lakosságának védelme nem tűnt fontosabbnak, mint a Köztársaság pártatlansága egy alapvetően belügyben. Hiába szenvedtek az alsóbb társadalmi rétegek, hiába tűnt el egy kultúra egyik pillanatról a másikra, a jedi mesterek épp úgy üldögéltek tovább kényelmes foteleikben, mintha semmi sem történt volna. De vajon ő maga hogyan döntött volna, ha ugyanott ül? Ismerve a következményeket, a sors folyamának megannyi medrét előre elképzelve, talán ő is hasonló véleményen lett volna. Mégis, valamiért az egész felbőszítette és nem hagyta nyugodni. Hiába szolgálta ennek az egész bolygónak a halála a teljes galaxis és mindenség további életét, mégis igazságtalannak tartotta. Mindig volt egy másik út és némi remény, hogy minderre nem volt szükség, kellett lennie alternatíváknak és csak akkor, csakis akkor erre a szörnyű útra lépni, ha tényleg zsákutca volt a labirintus többi elágazása. Hogy jobb lett volna emiatt ő vagy akár a jedik a sitheknél? Ezt nem is neki kellett eldöntenie. Eleget látott a csillagködben már ahhoz, hogy tudja, a legtöbb értelmes lény nem fekete-fehérben látta a világot, hanem több árnyalatban. Egy éhező gyermek kénytelen megtanulni lopni, hogy túléljen, de a dúsgazdag kereskedő is egyre csak többet akar. Mindenki így volt kódolva, a túlélés az elsődleges, önző módon, de az evolúció minden bolygón ezt iktatta bele a különféle fajokba. Edric sem volt különb, bármennyire is akarta volna hinni, hogy ő maga jó ember, de könnyedén felidézett akár az elmúlt percekből is olyan szavakat vagy tetteket, amelyekre utólag nem volt túl büszke, de részévé vált az életének.
Ahogy ismét a folyosón ballagtak vissza a kötelek felé, Edric kissé lelassított és bevárta mindkét társát. Max láthatóan még mindig feldúlt volt, ezt pusztán az arcából és szapora légzéséből is képes volt megsaccolni Edric. Mentora valószínűleg többet látott a kelleténél ebből a sok látomásból. Csak rá figyelve jutott eszébe, hogy Crystalia a hajón ugyanezt átélhette, méghozzá egyedül. A felismerésre bűntudata szurkálni kezdte bordái között, de egyelőre ki kellett jutniuk ebből a veremből. Gyakorlatilag egy szó nélkül mentek végig a járaton, majd érték el újra a köteleket. Edric egy ugrással megragadta az egyik kábelt, majd mászni kezdett meglepő sebességgel. Jól esett neki némi fizikai terhelés, valamennyire keserű íz maradt a szájában a sithel való találkozás után, az izompróbáló mászás pedig végre felszabadított némi endorfint a szervezetébe, hogy ne csak a tényleges aknából másszon ki, de valamennyire átvitt értelemben is a rosszkedvből mindazok után, amit az imént tapasztaltak. Amint felért a kötél végére, némi hintázás után ugrott vissza a talajra, majd Maxnek és ha kellett Alt’ornak is besegített ebben a manőverben. Némileg el is felejtette, hogy a híd túloldalán még mindig ott volt egy sith kis háziállata, amit Max is csak egy kimerült nyögéssel konstatált a fiatalabbak között. Edric letörölte arcáról az izzadságot, majd egy sóhajtás után Alt’or és Max felé fordult.
- Ha szerencsénk van nemsokára újabb látomást kapunk, azt mondom várjuk meg, és amíg zavarban van a kígyó, addig el tudjuk intézni, hogy legyen időnk kijutni. Van ellenvetés?- kérdezte a többieket.

FELSZERELÉS:

Kirázott a hideg ahogy az Erő utolsó foszlányai is eltűnnek a bolygóról, a látomás végeztével. Most már minden a helyére kattan, a látomások sorozata, összekapcsolódnak. A Jedik szokás szerint nem tesznek semmit, az ellentettjük meg túl sokat is tesznek.....megbocsájthatatlan dolgokat. Én pedig senki vagyok, hogy megtudnám ítélni kinek van igaza ebben az őrületben amit láttunk....és ami következni fog. Mert hogy ezek után fog jönni a java ebben biztos vagyok. Még ha szembe is szállnak a Lángmadárral a shitek letudják gyűrni? Ha sikerülne megmenteniük a galaxist, az több lenne, mint hatalmas irónia lenne. Már ha legyőzni akarják, de ha az uralmuk alá hajtani....lehetséges lenne egyáltalán? Ismét megborzongok, nem akarok arra gondolni,mit művelnének utána, ha hatalmat szereznének a madár fölött. Mit kellene tenni? Túl kis hal vagyok, hogy el tudnám dönteni, vagy egyáltalán befolyásolni a dolgokat. Az is elképesztő és borzasztó, hogy a Császár hogy szövögette a terveit, ki tudja mióta, hogy pontosan az ő elképzeléseinek megfelelően alakuljon minden. Félelmetes...
Értesíteni tudom a bácsikámat és a Szürke Rendet, de hogy ők vajon mit csinálnának...nem vagyok jós.
Még egy jó dolog sül ki abból, hogy az Erő felszívódik teljesen, a sötétség utolsó darabkái is elpárolognak belőlem, végre ténylegesen fellélegezhetek, az alól a rettenetes nyomás alól alól, ami azóta feszegette a határaimat mióta erre a halott bolygóra tettem a lábam. Nem szólók semmit, csak kézbe veszem a fegyveremet és bólintok a többieknek...felőlem indulhatunk és leléphetünk innen végre a fenébe, amilyen gyorsan csak tudunk...

Felszerelés:

Idő: 16:30 GSI, 81.5 MU
Helyszín: Terraria HQ, Samorah
Cél / Feladat: Nyomokat találni a Kane családi dolgaival kapcsolatban
Játékostárs: Alt'or T'orak



Bárcsak ennyire előrelátó tudott volna lenni a szerencsejátékokban is, legalábbis hirtelen ez futott át az elméjén, ahogyan kimondta a korábbi mondatot a kígyó elleni stratégiáról, ugyanis azonnal újabb látomást érzett a szeme mögül előkerülni, és igaza is lett. A való világ elillant, ismét kissé homályosabbá vált a kép, mint amelyek a múltbéli eseményeket mutatták, így szinte biztos volt, hogy a jövőt látta. Nehezen tudta megsaccolni, mégis melyik látomás mennyire lehetett pontosan távoli, de abban elég határozottan állást foglalt, hogy akármennyi idejük is volt, amint kijutottak innen tenniük kellett valamit. De vajon mégis mi a fenét tudna ő bármit tenni? A holocron megtalálása csak egyike volt a lehetséges lépéseknek, bár azt már elkönyvelte magában, hogy valahogyan el kellett juttatnia egy üzenetet Rhysnek. Még talán a Jedi Tanácsnak is. Ahogyan korábbi otthona eszébe jutott, szinte rögtön el is hessegette a gondolatot. Nem, valószínűleg ők elüldögélnének a Tanácsterem kényelmes foteljeiben és vitáznának órákat mielőtt úgy döntenének, hogy hagyják a csillagködöt a szenvedésbe zuhanni. Vissza akart volna térni ahhoz a pillanathoz, amikor kérlelte őket. Mai fejjel nem hagyta volna annyiban a dolgot, nem nyelte volna le egy egész bolygó szenvedését, hanem minden mestert rendesen kiosztott volna. Csakhogy akkor félt, ismerte fel ezt később.
Ahogyan a kép tisztulni kezdett, rájött, hogy valójában pont a gondolataiban is felbukkanó Jedi Tanács termét látta maga előtt. Coruscant épp az éjszakába készült, napjának narancs sugarai meleg szűrőt borítottak a városbolygóra, a homályos képtől pedig Edricnek az egésztől egy nem túl éles festmény jutott eszébe. A kör alakú tanácsterem minden fotelében ott ültek a mesterek, arcukról még párnak a neve is beugrott az ex-jedi fejvadásznak. Nem igazán tudta, hogyan reagált volna, ha ma beséltált volna ugyanebbe a terembe. Mit mondott volna a tétlen jediknek, és ők vajon mivel próbáltak volna mentegetőzni? Elsőre csak elnyomott hangokat hallott annak ellenére, hogy néhányuk szája mozgott. Mintha víz alatt lett volna. Aztán egyre inkább kezdett kitisztulni, immár pedig nem csak a testbeszédből, de magából a hanglejtésekből is érezte, hogy parázsló vita folyt, méghozzá szokatlanul nagy feszültségekkel a jedik között. Csupán négyen érveltek a Lángmadár feltámadásának megakadályozása mellett, míg a konzervatív oldal visszaverte a javaslataikat a lény elleni harcról, mondván annak feltámadása az Erő akarata és maga az Erő, a Jedi tanok pedig elfogadják annak útját, bármi is legyen az, nem pedig saját kedvükre formálják. Edric némi szimpátiát érzett a reménytelenül érvelő négyessel szemben, de a többiek hamar lezártnak vélték a dolgot. Csakúgy, ahogyan Edric is elképzelte az egészet, szinte pillanatokkal a látomás előtt. Ráadásul tudták, pontosan tisztában is voltak azzal, mit jelentett a Lángmadár eljövetele, és mégis úgy döntöttek, hogy nem érdekli őket. Mégis milyen Rend tagja volt Edric éveken át? Hogy lehet a galaxis békéjének és a demokrácia védelmezőinek ennyire önző gondolata?
Szerencsére a kép megszakadt és egy teljesen más helyre vitte őket a látomás. Ez is Tanácsterem volt, csak épp az ellentétes oldal, ezt már magából az architektúrából is le tudta szűrni Edric, hála a korábbi kalandjainak sith romokban. Ellentétben a jedikkel itt senki nem tűnt túlságosan feldúltnak, mindenki a páncéljában ült a helyén és várt, egy szót nem szólva. A terem ajtaja feltárult, ekkor mind megadta a tisztelet az érkező Császárnak és egy… fiatal lánynak, akit Edric még életében nem látott. Egy sor további személy is csatlakozott, de elsőre Edric egyiket sem ismerte fel. Talán nem is volt épp ez túlságosan lényeges. Nem kellett sok idő, a Császár a terem közepén kezdett a beszédébe. Első mondataira ugyan meglepődött Edric, főleg, hogy ő maga kereste fel a Jediket szövetséget ajánlva a közelgő veszedelem ellen, de az előbbi látomás után meg sem lepődött a találkozó végkimenetelén. Így is csoda, hogy egyik fél sem próbált meg valami trükköt a másikkal szemben. Azon persze így is felvonta a szemöldökét, hogy irányítani akarta a Császár a madarat. Kissé nevetségesnek is tartotta a dolgot, bár valójában teljesen beleillett a Sith felfogásba, azért Edric egészen másképp közelítette meg a dolgot. Talán ebbe is fog mind a Jedi mind a Sith Rend belebukni: egyik sem látta a fától az erdőt, hogy az Erő nem csak világos és sötét, de mindkettő. Meg kellett találniuk az egyensúlyt, amiről a jedik papoltak, de valójában fogalmuk sem volt róla. A Császár aztán nagyjábóli terveit mesélte el, hogy szinte mindenki velük volt a harcban, illetve, hogy a végső összecsapás hol is lesz. Edric biztosra ment, hogy megjegyezze a nevet, így párszor elismételte magában. Ami igazán meglepte az Xeth-hez intézett személyes szavai voltak, amiben ecsetelte, hogy Keth Tye E’ron valójában az ő része volt. Mi a fenét csináltak ezek?
Amint a látomásnak szertefoszlott, még Edric is érezte, hogy a maradék Erő is elillant a bolygóról, ezzel együtt szinte biztosra is tudta venni, hogy a látomásoknak is vége szakadhatott. Bármennyire is szerette volna kissé átgondolni a látottakat és megállni, a kígyó még mindig probléma volt, így futásnak eredt a hídon, s fénykardját aktiválva kiabált vissza Alt’ornak és Maxnek.
- Fedezzetek!- kiabálta, remélve, hogy társai néhány lövést leadnak a vadra, aki remélhetőleg még mindig össze volt zavarodva a látomástól. Ha sikerült elég közel kerülnie Edricnek, megpróbál egy újabb hasonló sebet ejteni, mint korábban, de ha kissé későn ért oda és a lény már támadt, akkor megpróbált visszatérni a hídra, amit korábban sem szívlelt túlságosan a hüllő.

FELSZERELÉS: