Étkező

Nagy hirtelen pattan fel székéről, mint akibe villám hasított bele. Ami Laura esetében igaz is, noha az már egy régi történet. Sietősen hagyja el az étkezőt, hogy egy hosszú utat tegyen meg a Kúria folyosóin.

Mugurama meghallgatta amit mondanak. Nem értette őket. El is mentek. Mivel végzett az evéssel ezért ő is elindult kifelé. Majd beszél a tanárokkal és megkérdezi, hogy esetleg foglalkoznának-e vele. Ha nem az e baj gyakorol tovább egyedül. Ezután elindult visszament a szobájába megfürdött és elindult lefele. A hall-ba ment maga sem tudta miért csak lement hátha történik valami. Kivételesen nem volt nála a törött kard amit oly sokszor visz magával.

- Nem vetem, észre ezeket, lehet hogy ki, hagytam mikor olvastam.
Meg ettem az utolsó falatott is a szendvicsemből. Fel állok és el köszönök mindenkitől.
- Sziasztok! Remélem még majd találkozunk egy kis beszélgetésre.
Meg fogtam a kólás üveget és el vittem magammal. Kilépek az ajtón és az irodák fele veszem az utam.

//előzmény:A hall//

Betoppanok az étkezőbe, immáron másodjára, még mindig elég üresen áll itt, bár megértem mert a többiek nagyrésze még mindig a hallban tartózkodik, legalább is azok közül akik eddig találkoztam, vagy másfelé vették az irányt hála istennek. Bentébb topogok hogy Laura is nyugodtan bejöhessen, végül is elég tágas ez a hely ahoz hogy kényelmesen meglegyünk.
- Hova valósi vagy? - Nézek érdeklődve a lányra, bár feltételezem hogy amerikai, de végül is ki tudja.

//Előzmény: A hall//

Tartva egy-két méter távolságot követi Csillát az étkezőbe. Keres magának egy széket, nem túl közel a lányhoz, és leül.
- Chicagói vagyok. A szüleim egyébként olaszok. Én már a harmadik generáció vagyok, vagyis a nagyszüleim vándoroltak ki Amerikába. A te szüleid is bevándorlók? Már csak a nevedből gondolom. Nehéz kiejteni és fura a hangzása. Bár még koránt sem annyira, mint egyik másik feketének akikkel odahaza egy suliba jártam. - mosolyodik el.

//Arra ügyeljetek, hogy a 6 teli sor meglegyen azért a reagok hossza. Köszi. (nálam egyik sincs 4 teli sem)//

Érdeklődve figyelem Laurát miközben beszél, és beszél... És beszél, de mit ne mondjak, ez teszi szimpatikussá valamiért, jómagam se tudom megindokolni hogy miért. A kérdésére kicsit kések a válasszal, a kérdés utáni információkat dolgozom fel, és jót mosolygok rajta.
- Érdekes. - Jegyzem meg végül.
- Noss őőő igen. - Mosolygok. - Pár éve költöztünk ide, jómagam Magyar vagyok. - Magyarázom feldobottan, valamiért erről szeretek beszélni, talán büszkeségből... Igen. Kicsit megvakargatom az arcom, csak mert jól esik, majd látszik ahogy fény gyúlik a tekintetemben.
- Te mióta élsz itt? Mármint az épületben. -

Laurára nem a bőbeszédűség jellemző. Életének apróbb pikantériáira ki sem tért igazán. A barátkozás sem jellemző rá. Most mégis próbálkozik vele, maga sem érti miért. Ezen újból elgondolkozik. Jó, hogy itt van Csilla, de nem egészen érti, hogy ő miért is kezdet el vele beszélgetni.
- Micsoda? Éhes vagy? - néz egy nagyot félre hallva Csillag származását.
- Fura egy... nép név... de biztos a ti nyelveteken így hangzik. - kicsit viccesnek találja ezért arca vigyorgásba rándul, hiába próbál tenni ellene.
- Hogy mióta is vagyok itt... hát van annak már három kerek esztendeje... - számolja ki ujjain Laura.
- Jó pár hónappal azután kerültem ide, hogy egy villám belém csapott és kialakult a képességem. Szóval, ha lemerül az mp4-es lejátszód, bármikor feltöltöm. - nevet fel úgy lányosan.

Laura félrehallásán nem igazán lepődök meg, de a reakcióján, vagyis pontosabban a visszafogni próbált vigyorgásán kénytelen vagyok elmosolyodni. Egészen addig hallgatom mosolyogva amíg el nem süt egy mp4-es poént, amin alapból csak mosolyognék, de így ráad egy adagot az előbbi mosolyra, minek hatására kicsit kuncogva elvigyorodok. Miután kivigyorogtam magam, megpróbálok komoly fejet vágni, de ez könnyen láthatóan nem sikerül túl jól.
- Beléd csapott a villám? - Kérdem meglepetten. - Hogy lehet hogy... Tudod az azért elég kemény dolog. - Kicsit eltöprengek ezen, hogy vajon mitől élhette túl, bár vannak szerencsések akiket az ilyesmi nem nagyon hat meg, csak kórházi szinten.
- Sose hittem volna hogy találkozok valakivel aki keményebb mint Chuck Norris. - Mosolygok, és csak remélem hogy tudja kiről beszélek.

Jó hangos nevetéstől zeng az étkező. Laurának is rég volt már ilyen természetes jókedve. Persze, egy kis bortól mindig megjön, de azt csak titokban ihat. Nem tudhatják meg a tanárok.
- Belém, biza! - bólintok rá. Látja, hogy ez meglepi Csillát. Így egy kis magyarázatot fűz hozzá.
- Kemény, de igazából meg sem éreztem. Az a legviccesebb a képességemben, hogy az elektromosság nem árt nekem. Végigfut a testemen, ahogy magamba szívom, de a finom bizsergésen túl nem érzek semmit. De az a bizsergés rendesen megmozgat, csajszi. - nyelve hegyét óvatosan dugja ki apróra nyílt száján és picit, érzékin megnyalja ajkait.
- Ha érdekel, megmutathatom. - kacsint kacéran Csillára.
- Hogy Chuck Norrisnál keményebb lennék? - döbben le, de annyira, hogy a székről is majd leesik.
- Na ne! Azért ekkora bókot hazudni! - mosolyodik el.
- De azért köszi. Jól eset. - sóhajt fel. Tényleg nagyon rég, még Chicagóban érezte ilyen jól magát baráti társaságba.

- Bocsi. - Mondom nevetve, majd óvatosan körbe nézek. - Tartok tőle hogy tarkón talál egy pörgőrúgás. - Mondom telljes beleéléssel. Az amit Laura mondott a bizsergéssel... Nos, talán az lep meg a legjobban az eddig elhangzott dolgok közül, s valószínűleg azért, mert eléggé kétértelműre sikeredett, legalább is számomra, s ezzel sikerült igencsak kíváncsivá tennie.
- Nos, kíváncsivá tettél. - Mosolygok rá. - Mutasd azt a megmozgató bizsergést. - Ezt már vigyorral mondom, és nagyon kevésen múlik hogy elnevessem magam, de még éppen sikerül visszafognom.
~ Na, úgy látszik mégse mindenki reménytelen ezen a helyen. ~ Suhan át a gondolat a fejemen, ami végül is elég pozitív dolog, mert az előbb a hallban történt dolgok után igazából azt hittem hogy bezárkózhatok a szobámba az év hátraléfő részére.

Nevetve rázza meg fejét a lány.
- Azzal nem szolgálhatok. Nem tudok verekedni. Bár is nem jobban mint egy műkarmos plázacíca 20 centis sarokban. - nevet tovább most már saját poénján.
A bizsergés említése felkeltette Csilla figyelmét. Laura bólint az ötletre.
- Okés. De ahhoz közelebb kell menjek. Pontosabban szólva úgy egy lépésnyire tőled. Tudod csak közelről tudom a 'villámaimat' célba juttatni. - magyarázkodik picit Laura és ha Csilla nem tiltakozik a közelség ellen, úgy odasétál mellé.
- Lehet elsőre fájni fog picit vagy fura lesz, de aztán már sokkal jobb lesz. - figyelmezteti, bár igazából ezzel csak azt fejezi ki, hogy nem tudja mit fog érezni. Eddig máson még nem próbálta ki képességének ezen fajtáját.
Jobb kezét előre nyújtva mutatóujját Csillára szegezi. Koncentrálni kezd amitől elektromosság fut ujjába. Ezt pár apró lepattanó szikrácska is jelzi. Ujjával Csilla altestére céloz és tüzet nyit egy gyenge erősségű szikra formájába, ami kárt semmiképpen sem okoz a másikban, de megérzi altestében és lefelé is picit.

Lassan kezd fájni az arcom a sok vigyorgástól, és a hasam is, ebből kifojólag végre sikerül abbahagyni egy kicsit. Miután eleget pihentettem a hasam, csak azután válaszolok Laurának.
- Hát... Ha megígéred hogy utána ismét eltávolodsz, akkor nem lehet probléma. - Mondom a lánynak, majd érdeklődve figyelem hogy mit csinál. Amikor viszont elkezd lent szikrázni az ujja kicsit megrendül az elszántságom.
- Biztos hogy ez... - Nem tudom végig mondani mert egy elég intenzív csípésrt érzek az alfelemben, ami mit ne mondjak, szörnyen kellemetlen érzés. Oda is kapok miatta, bár elég gyorsan elmúlik, és... Tényleg bizsereg, de konkrétan minden és elég bizar érzés.
- Hát ez... Azt hiszem hogy... - Nem nagyon tudok mit mondani, inkább kellemetlen mint kellemes. Kis kellemetlen ácsorgás után megpróbálok lépni egyet, de elég esetlenül sikeredik és konkrétan ledőlök a földre.
- Azt hiszem, nem érzem a lábaim. - Dörzsölgetem a combjaimat, és ténylegesen nem érzem, csak hogy zsibbad.

Laura rábólintott, hogy majd eltávolodik az akció után. Akkor még nem sejtette, hogy ezt az ígéretét nem fogja teljesíteni.
Balsejtelme ugyanis beigazolódott és az elektromos bizsergésből kisülés lett.
Ijedten kap Csilla után, mikor látja, hogy a lány rosszul lép és elesik. Persze nem egy izmos nőci ő, így hát őmaga is padlót fog. A porban való fetrengés azonban most a legkevesebb, ami zavarja.
- Jaj ne! - ül ki ijedtség ábrázatára.
- Ne haragudj! Nem ezt akartam! - ijedsége bűnbánatba csap át s valami megmagyarázhatatlan reflex folytán átöleli Csillát. Pedig nem jellemző rá, hogy ölelkezős lenne.
- Kérlek, bocsáss meg! - szipogja, közben észre sem veszi, hogy gyenge elektromosság fut végig a testén és át Csillába. Csak akkor eszmél fel, mikor az ismerős bizsergő érzés fogja el. Elereszti a lányt legújabb rémületében, de mozdulni sem mer ezek után. Lehet még nagyobb rosszat csinált érzelmi kitörésével, mint az előbb.

Laura megpróbált elkapni, de nem jött össze neki és ő is lekerült velem a földre, majd átölel, ami eléggé meglep.
- Nem probléma megesik néha az ilyesmi. - Mosolyodok el. - Ma már ez a máso... - De nem tudom tovább mondani mert megint megcsap kissé az áram, de ezúttal annyira már nem vészes, bár a végére kicsit megszédülök és egy nagyon picit homályos a kép, de ez elég hamar kitisztul és csak egy kellemetlen feszülő érzés marad, csak az az egész testemben.
- Öh mit is akartam mondani? - Vakargatom a tarkóm. - Áh igen, ma már ez a második alkalom hogy valaki megrázott. - Mosolyodok el, a történtek alapján elég tiszta hogy ő se tudja olyan nagyon jól irányítani a képességét. Várok még egy picit amíg kicsit stabilizálódnak az érzékeim, úgymond, amíg magamhoz térek, s ezután próbálok valahogy felkecmeregni a földről.
- Hát mit ne mondjak, ez meglehetősen érdekes volt. - Mosolygok a lányra, hiszen végül is ez bárkivel megeshetett volna.

Csilla megértő. Nem haragszik rá. Laura még sem tud megnyugodni. Különösen az érzelmi reakcióját követő elektromos kisülés után. Látja Csillán az áramütés hatásait, amit egy rövid távú memóriazavar is bővít. Laura arca remeg az aggodalomtól és félelemtől. Most mi lesz? Látja, hogy mosolyog, még sem érzi vidámnak a szituációt. Gyorsan felpattan és vissza iszkol az étkező túlsó végébe, eddigi helyére. Hiába hallja, hogy "érdekes volt" neki nem volt az. Neki egy csalódás képességeiben. Amire rég volt példa.
- Azt hiszem jobb lesz tőlem is tartani a távolságot. - nyöszörgi miután kicsit lenyugodott és biztonságos távolságba került.
- Nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Ügyetlen vagyok! - hajtja le fejét az asztal lapjára szomorúan. Fekete haja arcába lóg. Halk zokogása mégis jól hallható a teremben.

Kis szenvedés után sikeresen véghez viszem hatalmas, mindent felülmúló tervemet, és végül sikeresen két lábra állok. Laura reakcióját pedig furcsállva nézem, szerintem nem volt ekkora dráma a dolog, és kicsit nehezemre esik felfogni hogy ennyire megviseli a lányt. Kicsit össze szedem magam, és bár esetlenül, de közelebb sétálok hozzá és leülök mellé egy székre.
- Na, ugyan. - Simogatom meg a fejét. - Nem vagy te ügyetlen, ez bárkivel megtörténhetett volna. - Próbálom vigasztalni. - Csupán egy baleset történt, az ilyesmi sajnos elkerülhetetlen, de nem szabad ilyen apróságok miatt keseregni. Így belegondolva talán a heves érzelmi reakció váltotta ki. - Mosolygok. - Már értem hogy miért mondta nekem Serena korábban, hogy fogjam vissza az erős érzelmeket. - Igazából remélem hogy ezzel semmi rosszat nem mondtam, mert abszolulte nem szándékom, csak egy kicsit hangosan gondolkodtam.

Könnyei között alig látja a közeledő Csillát. Csak azt a baráti érzést érzi, amit korábban is érzet. Jobban lesz tőle és attól, hogy elkezdi simogatni a fejét. Könnyhullatása abbamarad.
- Nem szeretem a baleseteket. Az mindig eszembe juttatja, hogy milyen veszélyes az erőm. - szipog még picit. Fejét felemeli, farmerja zsebéből előbányászik egy zsepit és hangos trombitálás közepette fújja ki orrát. Majd arcát törölgeti.
- Azt hiszem lenyugodtam. - nézz Csillára.
- Nem kell tartanod tőlem. - légzése is nyugodtabb. Még sem tud vissza mosolyogni.
- Főleg mert lemerültem. - kissé mechanikus szó arra, hogy elfogyott az elektromossága.
- Szóval nem lesz újabb baleset. - nézi Csilla arcát. Egész szépnek találja.
- Tudod, ilyen jó barátom nem volt sosem. - rebegi szendén, szemérmesen. Kezében zavartan forgatja zsebkendőjét. Mintha valamit akarna mondani vagy tenni, de nem meri.

Türelmesen végighallgatok mindent amit mond. Próbálok rá valami értelmeset mondani, de nem nagyon megy, mindenesetre is megpróbálom
- Ugyan ugyan, eddig se kellett tőled tartanom, eztán se fogok, függetlenül attól hogy fel vagy-e töltődve vagy sem, hiszen jó ember vagy, és csak ez számít. - Veregetem meg a vállát, azt hiszem sikerült elég értelmesen beszélnem, nem értem hogy hogyan sikerült ezt így összeszednem ilyen gyorsan, de megoldottam.
- Ó igen... - Mondom a barát témára. - Tudod az én képességem, hogy mindenki őőő... Hogy magyarázzam? Annyira nagyon én sem értem. - Mondom miközben vissza húzódok oda ahol eddig ültem.
- Akik a közelemben tartózkodnak úgy 5 méteren belül, azok akaratuk ellenére megkedvelnek... Nem tudom meddig tart a hatása, de ez azt jelenti hogy eddig egy valódi barátom se volt egész eddigi életem alatt. Pocsék dolog így belegondolva, és ezért próbálok távol maradni másoktól, szeretném ha az emberek azért szeretnének aki vagyok, és nem egy kényszer miatt. - Mondom kicsit kellemetlenül, ha már ő is beavatott abba hogy mire képes.

Vaszilij belépett az étkezőbe. Farkaséhes volt, az órák szinte minden energiát kivettek az ifjú sárkányemberből. A fülében az elmaradhatatlan füles, amiből punk zene szól.
Meglát két leányzót.
Az egyik egy fekete hajú, kreol bőrű, olyan olaszos leányzó. A másik azonban elég jóféle. Közelebb lép hozzájuk, ekkor megüti valami kellemes érzet. Elég rokonszenves neki a tetovált nagymacska.
Végigméri.
A közelébe kell maradnia.
- Sziasztok, Vaszilij vagyok. Ugye nem zavarok? Pár napja rángatott el ide a nagybátyám. Tudjátok Boris bácsi, hasonlít hozzám, és arra gondoltam, hogy talán barátkozhatnék veletek- kaccsínt egyet -, de csak ha nem gond.

Egy meglehetősen furcsa, hüllőszerű szerzet sétál be az ajtón. Igencsak meglep a dolog, de azután a horrorfilmből szökött, falból előbújós hírközlős névírós hapsi után ez csakis a második helyen állhat.
- Gulyás Csilla. - Mosolygok a srácra. - Gyere csak beljebb. - Érdeklődve hallgatom hogy mit mond, s a végén csak kajánul elvigyorodok.
- Fogalmam sincs hogy ki az a Boris bácsi. - Vakargatom meg az arcom továbbra is vigyorogva, mert hát mégis honnan kéne tudnom? Kicsit nyomulósnak érzem a srácot, bár nekem ezzel személy szerint nincs problémám, sokkal inkább azzal van, hogy valószínűleg ő is a képességem hatása alá került, s azért mondja azt amit.
-Szeretem az új barátokat, csak egy kérésem lenne, a képességem miatt tudod... Tőlem tartani kell a távolságot, szóval szeretném ha most egy kicsit távolabb mennél, a saját érdekedbe.-

Végül is Laura megnyugodott és már természetesen mosolyog Csillára.
- Tudod, nem hiszem, hogy ez már csak a képességed lenne. Az ahogy most beszéltél hozzám és viselkedtél velem nem a képességedtől van. Az te vagy! Egy barát. - szemei csillognak az örömtől, mígnem valaki bejövetelét nem észleli. Mikor a hang irányába nézz, ösztönösen összerezzen a hüllőszerű megjelenéssel rendelkező mutáns meglátva. Ijedtsége arra sarkalja, hogy a legközelebbi konnektorhoz húzódjon és abból lassan feltöltse magát. Közben figyeli, hogy az új gyerek mit csinál. Csilla persze barátságosan fogadja. Talán így nem lesz baj.
- Én meg Laura vagyok! - integet a távolból és Csilla felé kezd el somfordálni. Képessége ide vagy oda, kicsit tart ettől az idegentől.