A Hall

"Jól lemaradtam az eseményekről. Az egyik srác valami képességről hablatyol, a tanárnő kiosztja a másik lányt, a Csillát, meg valami pár nap múlva indulunk dologról beszél. Érthetetlen" - pislog tanácstalanul Laura. Mégis valahogy jó érzések fogják el ezzel a Csillával kapcsolatban. Olyan szimpatikus neki.
"Talán beszélhetnék vele..." - tanácstalankodik ott magában. Mikor Csilla elindul, ő utána megy.
- Várj! - kiált a lánynak.
- Beszélhetnénk... valahol... - hebegi Laura kicsit zavartan. Nem szokott hozzá, hogy bárkivel is barátkozzon. Ha lány az illető, ha fiú. Most sem érti miért teszi. Valahogy szimpi neki a csaj. Talán a modora...

Meglepődve nézek hátra mikor utánam kiált valaki. Elmosolyodok a dolgon, bár valószínűleg csak a meglepetés ereje, nem gondoltam hogy bárki is megállít majd menetelés közben. A lány felé fordulok, s kedvesen megszólalok.
- Nem szeretnék bunkónak tűnni, és ne vedd bántásnak, de lécives tarts tőlem egy olyan öt méteres távolságot, ha nem akarsz a hatásom alá kerülni. E miatt volt odakint az előbb ez a... Civakodás, talán ennek mondható.- Mosolygok továbbra is kedvesen, s remélem hogy megérti. Kicsit várok, talán azért is mert nem tudok mit mondani neki.
- Lucy ha nem tévedek. - Legalább is ennyit hallottam a nevéből nemrégiben.

Nem igazán érti, hogy miért kér távoltartási nyilatkozatot Csilla, de rábólint.
- Legyen. - lép is egy-két lépést hátra.
- Sajna tévedsz. Mert Laura. - mosolyog vissza.
- Laura Pedersoli, a teljesség kedvéért. - pontosít.
- Akkor... menjünk valami nagy terembe és a terem két végéből kiabálva dumcsizzunk? - kérdi tanácstalanul pislogva.
- Vagy nem szeretnél beszélgetni? Nekem lenne kedvem! - biggyeszti le alsóajkát szomorkásan. Éppen mikor kedve támadna valakivel barátkozni és az furán visszautasítja őt. Csupa csalódás az élet!

- Ó, bocsi. - Vakargatom meg a tarkóm mosolyogva.
- Gulyás Csilla. - Mutatkozok be jómagam is, majd továbbá is mosolyogva figyelem a lányt.
~ Milyen aranyos. ~ Tűnődök magamban, és tényleg.
- De persze, mondtam hogy ne vedd magamra, a képességem miatt kell távol maradnom a többiektől. - Oké semmi ilyet nem mondtam, de szomorkásan nézek rá kissé.
- Szóval merre van az a nagy tágas terem? - Nézek ismét mosolyogva, azt hiszem kedvelem a lányt.

Szemeiben a tudás fénye gyúl meg.
- Aha! Tehát a képességed miatt nem mehetek közel hozzád! - bólogat Laura. Bár még nem érti, hogy milyen képességről is van szó. De nagyon át tudja érezni a lány helyzetét.
- Én is így voltam kezdetben. Mindenkit aki közel jött hozzám, megráztam. De ma már tudom kontrollálni a képességemet. - magasba emeli ujját, elkezd vele körözni. Egy elektromos kört alkot meg, ami szépen villog.
- Látod? Majd te is megtanulod kezelni a tiédet! - mosolyog rá Csillára.
- Hát... a szobám kicsi... szóval... az étkező? Az elég tágas. - tippel Laura. Reméli Csillának is tetszik a helyszínötlet.

Az elektromos trükkjét meglepetten nézem, az alapján amit megmutat belőle kb ugyan arra képes mint Mugurama, bár ki tudja.
- Lenyűgöző. - Jegyzem meg ámulattal. Miért van vajon hogy minden ilyen trükk lenyűgöz? Jó közönség lennék.
- Remélem igazad van. - Mosolygok vissza, mint az őskori kólás üvegen a nap.
~ Megint az étkező? Hmm, nos nem vagyok valami éhes, de végül is miért ne? ~ - Rendben menjünk. - És az étkező legalább még tudom is hogy hol van.

//folytatás:Az étkezőben.//

Mosolyogva fogadja a dicséretet. Bár nem bűvésznek készül. Igazából még ő maga sem tudja, hogy mihez is akar kezdeni. Csak abban biztos, hogy meg akar pattanni innen.
- Ebben biztos, hogy igazam lesz! - erősíti meg újból állítását.
- Csak gyakorlat kérdése. - teszi hozzá.
Csilla belemegy az új helyszínbe.
- Akkor mehetünk is. - hagyja, hogy pár métert megtegyen. Csak azt követően indul meg utána. Ha tényleg távolságot kell tartania képessége miatt, akkor ahogy ígérte, meg is teszi. Így távolabbról követi Csillát.

//Folytatás: Étkező//

Egy fiatal fiú szólít meg, egy az áldozatok közül. Meglepő a merészsége, és a gondolatai, még így, befolyásoltan is, értelmesek. Tetszik nekem.
Habár talán álltamban elbóbiskoltam, rá mosolygok.
-Nem akarlak semmitől sem megfosztani, de míg nem tudod, milyen szinten eszi magát a szeretet a gondolataidba, biztonságosabb lenne, ha hagynád, hogy elmulasszam. -ez egy kicsit a többieknek is szólt. Minden elültetett érzés és gondolat észrevétlen fogan meg, és senki nem tudja, mivé fejlődik.
-Mindazonáltal...-nem akarom letörni, alternatívát javaslok hát neki
-Azt mondom, a kirándulás napjáig hagyok neked időt, és máris kapsz egy feladatot. Nem egyszerű, és nincs számolható eredménye.-felemelem az ujjam, és a homlokára bökök:
-Ki kell találnod, hogy itt, mi a tiéd, és mi nem. Ki kell találnod, mi a valós érzésed, mi az, amit Csilla keltett benned, és mi az, amit a saját konokságod, ellenállásod, vagy rossz kedved.-elmosolyodom. Több tudatosságot várok el tőle, mint mit a korabeli srácoktól el lehet. Nem hiszem, hogy teljes mértékben sikerülni fog, ám már a próbálkozás is hasznára fog válni, és egy lépést tesz vele afelé, hogy képes legyen ellenállni az ilyen hatásoknak.

Alig fejeztem be a mondandóm, Donald is megérkezett. Leplezetlen érdeklődéssel mértem végig, s meg kellett állapítanom, bármin is ment át, nem sokat változott.
-Helló Donald-köszöntöm derűsen, és örülök, hogy az öregasszony címkét nem én kaptam. Ennyi fiatal közt már így is túlkorosnak érzem magam.

Egy újabb fiú érkezik, egy igen fontos kérdéssel.
-Nem, semmiképp nem veszek el tőletek saját érzéseket, erre nem is terjed ki a képességem. -remélem ezzel meg tudom nyugtatni.
-A tehetségem az övéhez hasonlóan hat, de mivel, eddigi tapasztalataim szerint, egy időben nem kötődhettek szorosan, manipulált módon két különböző emberhez, képes vagyok a Csilla által generált hatást egyszerűen eloszlatni. Ha eddig kedvelted, továbbra is fogod, ha nem, akkor esélyt kapsz arra hogy magad dönts arról, szeretnéd-e megkedvelni, s ha már itt tartunk-emelem fel a hangom, hogy mindenkihez eljusson:

-Szeretném ha, csak a képesség alkalmazása miatt, nem ítélnétek el Csillát. Nehéz helyzetben van, s mint bármely nem tanított képesség használat során, vele is előfordulhatnak balesetek. Adjatok neki esélyt, hogy a személyisége kibontakozhasson, mielőtt beskatulyáznátok.

Különös sejtelem lesz úrrá rajtam. Talán női megérzés, talán Hannah valami hatása, vagy egyszerűen a nem is tudatosuló környezetből érkező benyomások hatása , de valami húz a kapu felé.
-Egy pillanatra elnézésetek kérem. Mindjárt jövök, és folytatjuk a beszélgetést.- ígérem a fiúknak, és sietős léptekkel a bejárat felé kopogok, majd kilépek az épületből.

A utolsó gondolatokra nem válaszolok. Hagyom, hagy érintse meg az épület és a diákság. Meghagyom Gwennek az első varázsos pillanatokat, mielőtt belépnék utána az épületbe, és kopogni kezdene a cipőm a padlón.
-A diákok itt, sokszor épp az elfogadás hiánya miatt menekültek. Hasonszőrűek közt végre lehetőségük van arra, hogy megtalálják valódi önmagukat. Ők általában nem félnek más mutánsoktól, legfeljebb ha annyira idegen a képessége. A tiédet el fogják fogadni. -mondom, és kezdem úgy érezni, hogy tényleg kegyetlen voltam Csillával. Alkalomadtán majd jóvá teszem.
- De nem csak az elfogadás, hanem a megismerés is fontos. Tudnod kell a határaid és a lehetőségeid. -folytatom
- Sok, képességedhez kapcsolódó gyakorlatod lesz majd. Kicsit olyanok vagyunk, mint a rendes iskolák: tehetségeket gondozunk.. csak nálunk a tehetségek összetettebbek, mint az, ha valaki jó focista, futó, vagy úszó.-ezen már vigyorgok is, és jó hangulatomban Gwen szavait fogatom a fejemben.
-Egyszer talán meg is építed azt a robotot.-igaz hogy a robotoktól a hideg ráz ki, és rossz emlékeket keltenek, de a fiataloké a jövő. Nem foghatjuk vissza őket, félelemből.
-Most pedig ismerkedj meg a srácokkal, hamarosan kerítünk neked egy szobát, de nekem van még egy kis dolgom.Ha éhes vagy, a konyha arrafelé van-intek a megfelelő irányba. Kicsit sajnálom, hogy magára kell hagynom Gwent, de a fiúknak szüksége van még rám.

-Nos, uraim, van-e még kérdés?

Arisawa figyel. Nem igazán figyel a Davidson családra. Semmi köze hozzájuk. Aztán Sweety-re néz. Megérti amit mond, és elgondolkodik rajta.
- Meg tudná most tenni? Ki tudná iktatni a mesterséges érzelmeket? - kérdezi nyugodtan. - Ez gondolom még időlegesen sem nyújt védelmet. Tehát ha megint közel vagyok hozzá ugyanolyan lesz megint nem? - folytatja tovább az őt foglalkoztató kérdések sorát. Nagyon reméli, hogy nem fognak túl sokat változni az érzelmei. Nehezére esik elhinni, hogy ennyire komoly hatást gyakorolna rá a lány ereje. Hiszen egész kiskora óta azt gyakorolja, hogyan kerülje el azt, hogy az érzelmei irányítsák. A lánnyal elvesztette a fejét de ő maga is akarta. El akart felejteni minden mást, és lány egy rövid időre elfeledtette vele. Nem igazán tudja, hogy mi lesz a bizonytalanság pedig megrémíti.

Biccent Jake szavaira. Az előzőek után nem várok mást, minthogy a kihívást elfogadva megpróbáljon eleget tenni neki. Jó próbája lesz annak, milyen személyiség is ő, hiszen vannak, akik hirtelen fellobbant lelkesedéssel, vagy dühből elutasítják a segítséget, majd az első próbálkozások után rájönnek, nincs erejük hozzá, és feladják. Azok azonban, akik kitartóan próbálkoznak, magukat építik, akár sikerül, akár nem, és később jó tagjaivá válhatnak a harci csapatnak is.
-Zaphire apját? Nos.. nem tudom. -tárom szét a karom, az újabb kérdésre. Az utóbbi időben én is épp hogy csak részt vette az itteni életben, szinte szellemként.
-Alkalomadtán majd rákérdezek.-Nem egy tökéletes válasz, de legalább nem kell tovább nyújtanom, Gwen ismerkedésével a másik srácra fordíthatom a figyelmem.

-Igen, most is megtehetjük.-mosolygok.
-Ne aggódj, nem fog semmiféle kellemetlenséggel járni.-kérdez, és jókat. Elfogadja a vezetést, de logikusan gondolkozik. Igen, ez a fiatal is, ha úgy dönt, jó tagja lehet a harcosoknak.
-Igen, valószínűleg, míg meg nem tanulja irányítani a képességét, újra a bűvkörébe vonhat, de erre is találhatunk megoldást. Nem szükségszerű jelen lennem ahhoz, hogy használhassuk a képességemet, de ez csupán tüneti kezelés..- Szigorúbbra veszem a hangom, mert nem szeretném, hogy könnyű megoldásnak tekintse a beavatkozást. Persze a sorsnak megvan a maga humora: lám, egész nap azon voltam, hogy eltérítsem az új megrendelőt szándékától, s amilyen a sors, Sweety különleges "parfümje" mégis idegen kézbe kerül.
-De ne várjunk tovább- enyhülök meg.
-Fogd meg a kezem, és véget vetek a mesterséges érzelmeknek-nyújtom felé a kezem, s ha megfogja, enyhén nyirkosnak, és melegnek fogja érezni, s egy pillanatra megízleli, milyen a ragaszkodás hozzám, mely egyszerre hasonló és eltérő Csillához fűződő érzelmeitől, de attól eltérően nem könnyed fűillatú-gyümölcsös, hanem mély és mámoros, akár egy pohár, nemes vörösbor sok doromboló ígérettel, majd minden átmenet nélkül érezni fogja, hogy valami láthatatlan erő két irányba cibálja, s mint egy lufi, valótlan érzései kipukkadnak.

//Előzmény: A Kúria előtti terület//
A lány bemutatkozik és nem nagyon tudom követni a nevét, kell pár másodperc, mire a magánhangzók és a mássalhangzók tömkelege jó helyre kerül az agyamban kialakul valami halvány képecske a név kiejtéséről.
- És ömm... - megköszörülöm a torkomat - hogyan hívhatlak?
Kezet fogok vele, majd a válaszolok a kérdésére.
- De, persze, gyere csak. Hívhatsz egyébként Donaldnak is, Azareus a mutáns nevem, bár ez mostanában annyira nem számít.Régen jobban megvetettek minket az emberek. - mondom és pár lépést taccsogok a sárban, majd megint picit elemelkedek a földről és bevezetem a lányt. A Hallban megállok és megvárom, hogy beérjen a nézelődésből.
- A teszthez majd keresünk valami tűzálló, vagy gyakorló termet. Ki fogjuk próbálni az erődet, hogyan működik gyakorlatban.

A fiú felvetésére lassan megrázom a fejem.
-Ha annyira könnyű lenne, ahogy a Jaknek szóló szavaim alapján gondolod, s talán ő is gondolja, a képességem szinte semmit nem érne, ám nem egy alkalom bizonyítja- mélyül a hangom dorombolóra, ahogy a múltbéli sikereim idézem fel
-hogy e képesség, attól függetlenül, miként éreztek kezdetben irántam...igencsak hasznos.-nem bírom ki vigyorgás nélkül, bármilyen komoly a téma. Sweety az ellenállhatatlan.. Mit nem mondjak, hiányzik.
-Az ilyen tudatosság, az érzelmek ilyen szintű manipulálása, illetve elemzése jóval túlmutat az emberek képességein, illetve azon mutánsok képességein is, akik nem rendelkeznek ilyen irányú képességgel. Nem kétlem, hogy ha azt akarnám, akár a dalai láma érzéseit is képes lennék manipulálni-Őt talán ismeri, s talán elismeri, mint a tudatos létezés egyik legkiemelkedőbb alakját. A srácra nézek. Nem is tudom, miként magyarázhatnám tovább, ahogyan azt sem, hogy képes lennék-e szavakba önteni az érzelmek manipulálásának azon finomságait, melyekkel Csilla tudat alatt, én pedig tudatosan dolgozom.
-A legjobb védelem ellene-döntök végül az egyszerű lezárás mellett
-Ha Csilla megtanulja kordában tartani, illetve ha nem akarják majd ellened az ilyen képességeket alkalmazni.-Azt hiszem, most lelombozom. Engem nem érint kellemetlenül Jake borítékolható veresége, de ha az ember azt hallja, hogy a szabadságán csorba esik, ami ellen tenni sem tud... az könnyen lehet hogy erős lelki trést jelent neki.
-Jake, ugye te is hallottad?-emelem fel a hangom, remélve, hogy a srác Gwennel való beszélgetése ellenére ezt a néhány fontos információt meghallotta.
- Mindenesetre a megértés segít valamennyit.-szólok ismét Mugurama-hoz.
- Hasonló, csakhogy valaki mondhatja magát teljesen függetlennek az érzelmeitől, azok, még ha nem tudatos szinten is, de befolyásolják őt. Finom szinten ezek "csupán" önkéntelen reakciók, a környezet történéseire. Így hát nagyban függ a manipulált érzések megtalálása attól, milyen szinten hatnak: mennyire tudatosulnak, milyen erős reakciót váltanak ki, és milyen gyorsasággal. Csilla esetében ahogy látom, könnyen körvonalazható, könnyen megnevezhető érzéseket jelent a képessége hatása, és ez az, amit most még kihasználhattok arra, hogy megtanuljátok az erős, nem saját érzések felismerését.-Áldás az átokban. Talán egyszer összefoglalom egyfajta titkos, belső használatra szánt jegyzetként ezt a diákoknak. Talán.. talán nem. Veszélyes lenne egy ilyen tudás kikerülése, még a most baráti kezekbe is, nem csak ránk, vagy egyes emberekre, de a mutáns társadalomra is.
-A használóra?-egy pillanatig elgondolkozok a dolgon.
-Az, azt hiszem a képességtől függ, annak pontos megjelenésétől, hatásától. Biztosan vannak, akik szerelmet keltenek, és maguk is beleszeretnek az áldozataikba, ahogyan olyanok is, akik vagy a képesség miatt, vagy annak hatásának alapos ismeretéből nem szenvednek el ilyen másodlagos hatást. Csilla esetében-nyilván róla van szó
-nem tudom, hogy így van-e. Meg kell ismernünk őt és a képességét, hogy erről bármit is mondani tudjunk.-végül bátorítóan elmosolyodok.
-Ha közvetlen érzelmekben nem is, de a létrejövő események tapasztalatai alapján könnyen kialakulhatnak hasonló, saját érzések. Ne érezd magad rosszul. Ami történt, megtörtént, találd meg a módját, hogy előnyödre változtasd.-Mire Gwen szobájának kérdésével foglalkozhatnék, a fiatalok már találtak maguknak egy illetékesebb felnőttet. Jól van.
-Nos.. van még kérdés, vagy sikerült teljesen lelomboznom téged?

-Hogy hívhatsz? Hát hívjál csak Aishának. Ez a nevem....
Nézek a férfire egy kicsit értetlenül, majd elengedem a kezét. Meleg keze volt, és talán érezhette, hogy az enyém is melegebb mint a szokott, gondolom a képességemnek hála. Mikor mondja, hogy ki kell próbálnunk az erőmet, egy kicst elfehéredek. Soha az életben nem használtam még rendesen, azt se tudom hogy kell előhívni vagy akármi... És jut eszembe még egy probléma amitől viszont elpirulok (már ha lehetséges ez a bőrszínemnél), félve meg is kérdem Azareust, hogy mi ilyenkor a teendő.
-Öhmm figyelj, lenne egy két problémám... Egy: nem tudom, hogy miként használjam az erőmet... kettő:-és most egy kicsit közelebb hajolok hozzá, szinte súgva folytatom: hát izé... a ruhám elégett a múltkor is,,, nem tudsz erre valami megoldást?

~ Úgymond KM reag ~
Szépen lassan ténylegesen beesteledett a kúria és a város felett is. akik most érkeztek az iskolába, azoknak már találtak szobát, és be tudtak költözni oda. A kicsiket az óvodából a szülők lefektették aludni és az egyik tanár a helységeket is körbejárta a gimnazisták után. Este 10 órakor lámpaoltás, mindenkinek kortól függetlenül. Részben, mert másnap reggel korán az egész iskola indul is táborozni.
Másnap reggel, akármennyire nem tetszett senkinek sem, reggel 6 órakor kellett felkelnie mindenkinek, a bepakolásokkal végeznie kellett mindenkinek és még a reggelin is túl kellett lenni időre. Mivel igencsak messze ment a csapat, így reggel 7kor indult a társaság, hogy dél környékére meg is érkezzen a tábor helyszínére.

//Folytatás: Belleplain tábor//

- Félre értesz.-rázom meg lassan a fejem. Talán túl sokat akartam elmondani egyszerre, ezeknek a fiatal elméknek.
- A távlatokat vetítem eléd, melyek ennél a képességnél épp olyan határtalanok, mint a telepatáknál: nincsenek fizikális határaik, mint azon képességeknek, melyek a fizikai világhoz kötődnek szorosan.-röpke levegővétel, majd folytatom igyekezve egyszerűen megfogalmazni.
- Gyengék ellen szinte mindenben lehet védekezni, ha valaki nem fejleszti magát, és nem keresi meg a határait, saját magát győzi le. De visszatérve a témához, a szerencsénk, s egyben Csilla jelenlegi tragédiája is a gyengeségében rejlik, vagyis jelen helyzetben, a hatások amiket kelt annyira erőteljesek, hogyha tudjuk mit keresünk, könnyen felfedezhetők, DE- nyomom meg a szót
-Csilla gyengesége nem jelenti azt, hogy minden hasonló képesség ellen védelmet nyújt, ha ezt megtanulod felismerni. Lehetőséget, csak lehetőséget teremthet. Nem szabad tehát biztos módszerként kezelned, mert előfordulhat hogy ebben az esetben magadat ejted csapdába. .- Beszélj a kőhöz, s kérd, hogy többé ne legyen kő. Kicsit ilyen érzésnek tűnik, mikor belegondolok, hogy a legszebb, legszabadabb éveiket élő ifjakban kell olyan lelki mélységeket megteremteni, vagy legalább megmutatni, amihez még évekig nem lesznek elég bölcsek, érettek.
-Jobb tanácsot neked sem tudok adni a védekezésre, mint Jake-nek. Ismerd meg önmagad, és tisztázd le magadban a gondolataid, érzéseid, s majd elválik éles helyzetben, mennyit ér.-látványosan besötétedett odakinn.
-Nos.. ideje aludni térni. Majd folytatjuk a beszélgetést. Jó éjt.-és elsietek, lefektetni Glorit.

//Előzmény: Dél-Amerikai esőerdők//

Döbbenten néztem Kolosszia után, aki csak így szinte köszönés nélkül távozott a kapun keresztül. Bánatosan figyeltem, hogy Charles mikor lépett csak el Szehmettől. Sírva fordítottam el a fejem és inkább a kisfiúra figyeltem tovább. Hamarosan otthon leszünk, vajon miként fogja fogadni azt a helyet? Távol az otthonától, mindazok után, amin keresztül ment. Mielőtt átléptünk a kapun még megfogtam a kezét és próbáltam bíztatóan rámosolyogni.
- Minden rendben lesz.
Mondtam neki még a lehet legkedvesebben és legmegnyugtatóbban. Tudtam, hogy nem érti, de talán a hangsúly segít neki abban, hogy megértse mit szeretnék mondani neki. Ahogyan hazaértem valakire rábíztam a fiút, hogy kísérjék Hannah-hoz, így biztosan tudnak majd vele beszélni, mert a telepátiához nem kell nyelv. Leültem az egyik kanapéra és felhúztam a lábaimat, sírva öleltem át őket. Soha sem hittem, hogy ennyire fájhat ez, én feleltem értük és meghaltak. Nagyon csúnyán megbuktam, mint vezető, de… de én harcos sem voltam. Mennyivel könnyebb volt őket vezetni, amíg nem igen kellett harcolni. Az első éles helyzetben hárman meghalnak, egyvalaki pedig másik világba távozik és egy személy kómába került. Ráadásul Elisabeth alig volt itt egy kis ideje, ez lett volna a tesztje, hogy bekerül-e közénk. James szerint alkalmas voltam erre a feladatra, ha ezt ma látta volna, vagy megtudja, hogy mi is történt, többé nem fogja így gondolni. Égboltot pedig még ismertem is egy ideje és remek mutáns volt, akárcsak Kolosszia. A skrullt nem ismertem különösebben, sem Küklopszot, de segíteni akartak. És mindezeket még tetőzte még az is, hogy ő sem emlékszik rám. Próbáltam a könnyeimet letörölni, így Namorhoz sem mehettem fel… de hiába próbáltam a letöröltek helyett csak újabbak kerültek az arcomra.

//Előzmény: Főbejárat//

A lány temetős példájára kissé megvakarom az államat, s a helyzetből adódóan be kell hogy lássam, ezzel most igencsak jól fogalmazott, csupán csak a sírkövek hiányoznak, és a kiszáradt fák.
- Valóban. - Mondom még rá helyeslően, s a diákos megjegyzését egyenlőre hanyagolom, később is rá érek elmagyarázni neki, legalább is egy darabig így hiszem, de még nem jött el az ideje hogy rádöbbenjek, ezzel most tévedtem... Először azonban, a megerősítésére, miszerint körbe akar nézni, enyhén, talán alig láthatóan, de elmosolyodok, nem mintha örülnék neki hogy kísérgethetem itt körbe-körbe, de tetszik az egyedi stílusa, ezt be kell hogy valljam, s valószínűleg ez csalt akaratlan mozdulatot az arcomra, amit aztán pár másodpercen belül vissza is rendezek, nem szabad elkorcsosodnom. Na és itt jön el az hogy rájövök, mégiscsak be kell avatnom őt abba, hogy miért nincs éppen sehol senki, még egy fiatal se.
- A diákok jelenleg órán vannak, úgy hallottam hogy most egy erősen idegnyúzó órát kapnak a veszélyteremben. - Mondom unottan, majd egy apróbb levegővétel után belépek a hallba, aminek az ajtaját ugyebár nyitva hagytam miután... Finoman fogalmazva kisétáltam rajta.
- Nos ez a terem nem más mint a hall... - Beszéd közben szép lassan elcsendesedek, egy síró nő, Serena természetesen, egy gyerek, és egy... Átjáró? Felsóhajtok, majd közelebb lépdelek Serenához, s mikor elég közel értem hozzá hogy hallótávban legyek:
- Mi történt? - kérdem unottan, miközben tovább megyek felé, majd megállok mellette, és összefűzött karokkal, az egyik szemöldökömet felvonva nézek rá, semmi agresszió, vagy megbántási kísérlet, csak kivételesen kíváncsi vagyok, és látszik az arcomon is, őszintén szólva valójából az átjáró miatt érdekel különösebben a dolog.