C épület: Étkező és pihenő központ

A pihenéshez, kikapcsoldóáshoz tartozó helységek vannak itt, ahogyan az étterem is.

Hát túl sokat nem tudott meg az igazgatóhelyettes. A távol-kelet említésére egy kicsit felcsillan a szeme. Mindig is második otthona lesz Thaiföld. Örülne ha érkeznének onnan diákok. Bár hogy ismerőst találjon arra elég kevés esélyt lát. Mindegy is.
-Köszönöm. Már várom akkor.
A szobájába érkezve, átöltözve kényelembe helyezve magát elgondolkodik. A mostani helyzeten. Miért van itt. Hogy került ide és, hogy tényleg alkalmas-e erre a feladatra. Megállapítja, hogy alkalmas a feladatra és ha nem akkor is annak kell lennie mert a diákoknak és az iskolának szüksége van rá. A megszólaló hangosbemondó meglepi.
~Nem sok időt adtatok lepihenni. Na, mindegy legyünk túl rajta.~
Ki is lép a szobája ajtaján immár egy öltönyben. Persze nem láthatóan, de a fegyvere most is nála van. Az út leírására bólint. Rendben ha azt mondják, hogy mennek akkor mennek. Lehet úgy is mondani, hogy ha menni kell akkor menni kell. Fél kéz a zsebben, szemüveg felvéve minden a legnagyobb rendben. Jöhetnek azok a diákok. Ha a saját diákjainak semmi kérdése, bánata, óhaja, sóhaja akkor hallgatagon megy.

X-Men: Iskolák találkozása
16+

Hallani ezt-azt Miss Davidsonról, és ahogy a kutyafajzattal szemben egyértelműen semmilyen tiszteletet nem volt képes kicsikarni magából Felix, addig a nővel szemben moderálta magát. Mert azt hitte, hogy ilyen előzményekkel, amiket hallani lehetett róla legalább az tudta, hogy mit csinál. De amilyen szemmel nézi most őket, meg arckifejezéssel, és a sóhajtozása... éppen most vált a nő éppen olyan hitelessé, mint egy plüssjáték. Egy nagy pélót tud ő bármit is a kínzó gondolatról, hogy valaki uralja a létezését, hiszen semmi, de semmi empátiát nem mutat a kölykök felé, leszámítva persze a hígromantikusan enyelgő sérült lány-fiú párocskát. Jellemző. Jellemző és szomorú. A nő immár teljesen hiteltelen. És minden, amit valaha róla hallott, és tisztelhetett benne. Lehet, hogy az oroszlán sem valódi. Mondjuk, tényleg, nem oroszlán anya születe.
Rávigyorog Antonra, mikor lehülyézi, egészen jámboran hagyja, pedig ezért már törtek orrot.
- Jah, aztán a fejedre teszed és beszippantja az agyadat - ijesztgeti az oroszt, nem mintha komolyan mondaná, bár nem is egészen komolytalan. Hiba volt eljönnie, és hagynia, hogy Anton eljöjjön. Meg kellett volna szökni, mintha mindenki az ellenség lenne. A paranoiás baljós érzés végigsimogat a gerincén, rámered a cuccra a szőke fejen, és szeretné onnan letépni, de nem teszi. Ugyan már, egy kis félelem.
- Ez elég furcsa, bár... azt hiszem vannak az iskolában olyanok, akik a jövőből jöttek - megvonja a vállát, mintha semmi furcsa nem lenne a jövőben megjelent játékokban, de igazából a gondolat csak egyszerű védekező mechanizmus. Nem nagyon tud mit kezdeni ezzel a dologgal. Neki nincs, így nem is sóvárog utána, izgalmas, de nagyon sok egyéb izgalmas dolog van az életben.
- Rá se ránts, még új vagy itt amerikában, a shield egyetlen képessége a blokkolás. Nem a veszély blokkolása, hanem a lehetőségeké. Tökéletes pajzs. Egyébként... én se tudom. Menjünk haza - veregeti meg a nekiszomorodott srác vállát, nem eszik olyan forrón ezt a kását.
- Na, látod, már vezényelnek is - felpattan, a dobozt, amiből eszik a kukába dobja egyszerűen, senki nem mondhatja, hogy nem ügyel a talált rendre, nem szemetel.
- Gyere, menjünk - felkel, megvárja, amíg Anton is vonulóra áll, a fejére húzza a kapucniját, a visszatérő nőre néz, ő teljesen készen van, megvárja, amíg a többiek előre indulnak, hacsak valamelyik tanár nem akar a seggükbe kerülni, ő ballag hátul Antonnal a biztonság kedvvért. Kevésbé beszédes, mint szokott lenni.

felszerelés:

Megkönnyebbülten hallgatja az igazgató nőt, magában leszidja magát. Tényleg, az ottani sérülések, itt nem jelentek meg rajtuk. Csak az emlékek és a furcsa érzések bukkantak fel néha...de akkor is....még senki nem jött rá, hogy mi is folyik itt tulajdonképpen. Mi van ha Arcade egyszerűen megváltoztatja ennek a gyomorfogató versenynek a szabályait...Elég, jobb hogy ha nem filózik ezen a mi lesz ha kérdéseken, lesz ami lesz. Most hogy résztvevője ennek a játéknak, az lesz a legjobb, ha az itt és most-ra koncentrál. 
-Köszönöm, remélem tényleg minden rendben lesz...-
S valóban megnyugodott valamennyire, hisz akik itt vannak felnőttek köztük az igazgató nő is, rengeteg mindenen mentek keresztül...előbb utóbb fognak megoldást találni erre az egészre. Itt és most pedig biztonságban van. Bólint és követi az igazgató nőt, a többiek nyomában.

Felszerelés:

Meg is érkeztek. Most út közben senki sem beszélt. Két diák egymás közt duruzsoltak. Cody azt már megállapította ide úton is, hogy azok ketten barátok. Megérkezve az épületbe helyet is tudtak foglalni majd megnézhették milyen intézmények vannak jelen. A lista gyors átolvasása után Cody gyorsan megállapította, hogy ezek nagy részéről nem tudna túl sok mindent elmondani. A kedvencei a Japánok. A szokatlan ajándékkal rendelkező megnevezés kimondottan szimpatikus számára. Nem kellett sokat várni el is kezdődött a tájékoztatás, hogy mégis miért vagyunk itt. A nyugtatás nem épp a legsikeresebb ugyanis Cody első gondolata az, hogy honnan tudhatják ezt. Az sem jó hír, hogy nem tudják mégis mi folyik itt még mindig. Arcade valahonnan szinte isteni erőkre tett szert és nekik valamiért ott kell lenniük a játékában egy másik dimenzióban és ez ellen a SHIELD nem is tehet.
~Szép kezdés. Bár ennél csak jobb lehet már. Azt hiszem most kezdi majd el sorolni a pozitívumokat.~

X-Men: Iskolák találkozása
16+

Valami más típusú agrová vált a kezdeti agro, de azért a neo még nem kezesbárány. Talán soha nem is lesz az, könnyű kihozni belőle az állatot, ahogy azt Anton megtapasztalhatta az erdőben, bár... igazából még ott is lábujjhegyen jártak azok az indulatok, amik a fiúban vannak.
- Ellopja a látomásaid - elmélkedik tovább agytémában különösebb meggyőződés nélkül, megragadva a remek lehetőséget arra, hogy hízelgőzzön egy kicsit a kölyöknek és biccent. Ha baj van, leszedi.
- Én se járok - egyszerű érdektelenség okán. A jelenből lesz a jövő. Nem igazán kíváncsi arra, hogy milyen jövő lesz ebből a jelenből. Az viszont egyenes és gyorsan bekövetkező jövő, hogy elkapja Anton nyakát, ahogy közel hajol, az alkarját a tarkója mögé fonja, olyan közel húzza magához, amennyire csak lehetséges, hogy a fülébe súgja Tökéletes Tervet - Arra gondoltam, hogy elkapjuk a kutyafülűt és az oroszlánt, kötünk rájuk egy hámot, befogjuk őket a repülő elé, aztán uccu neki, mint egy szánnal, meghajtjuk őket Salemig - az utolsó szavai már elnyomja a bemondás, hamar menetkész, dünnyög valamit ősemberül, aztán elrejti a fejét amennyire csak lehetséges, a fiú mellé igazítja a lépteit, szemmel tartja az "övéiket", végignézi a házakat, a komplexum utcáit.
- Höh, miért? - feszül meg a hangja azonnal, mint a nagyszülős berendelő valami olyasmi lenne, mint katonai parancs. Aztán eszébe jutnak a megnyugtató sztereotípiák, a süteményillat, a konyakosmeggy és hasonlók.- Ez baró, feltankolnak megi... hogymi? - hökken meg, rámered Antonra, már majdnem odaértek, így legfeljebb két lépésnyit forgathatja magában a szavakat, így gyors, és talán kissé meggondolatlan választ ad, mintha elhinné, hogy a meghívás valódi. - Hát persze! - lapogatja meg Anton hátát.

Besorolva éppen csak menekülőutak szintjén méri fel a környezetetét, aztán amennyire lehetséges a sor szélére ül a szöszivel, megmutatja neki a répakarú srácot, a térdére könyökölve előrehajol, elég sötét pillantással néz ki a kapucni alól, az Anton felőli oldalon rángani kezd egy izom a szeme alatt.
- ... remélem ezt is leadják élő adásban.... röhöghessenek... - hallhatja Anton amit dünnyög valami indulatszóba ágyazott szusszanással, de nem kezdeményez a szőkével beszélgetést, valahogy ő mindig is olyannak tűnt neki, aki odafigyel arra, amit a felnőttek mondanak, mint egy helyes kis szurikáta. Megül a seggén, jó gyerek, amíg az előadás tart és oszoljt nem vezényelnek.

felszerelés:

Lehet nem éppen illik, az előbbi hangulatához és ehhez az egész találkozóhoz, de mikor megpillantja Hadiyát, mosolyogva integet neki, majd elfoglalja a kijelölt helyét. Persze a mosoly kicsit lefagy az arcáról, mikor az egész végre tényleg elkezdődik. Önkéntelenül is elkezdi rágni a száját idegesen miközben a doktornőt hallgatja.
Egyrészt megkönnyebbül, hogy teljesen egészséges, ahogy mindenki aki belekeveredett ebbe az egészbe, másrészt tulajdonképpen csak még jobban összezavarodik. Ha ők itt vannak és semmilyen módon nem piszkálták meg a résztvevőket, akkor mégis mi a fenének vannak emlékeik, érzéseik a szigeten történtekről.
Felszisszen halkan, ahogy erőteljesebben ráharap az ajkára idegességében. Körbe pillantva a nagy többség ugyan ezekre gondolhat, lát egy-két ugyan olyan zavarodott arcot, mint most az övé lehet. 
Le sem veszi a szemét Dr. Churchill-ről, van egy olyan érzése, hogy ezzel koránt sincs vége az egésznek...talán a legrosszabbat még csak most fogják bejelenteni. Próbál mélyeket lélegezni, a szék szélét szorítja....nem most akar pánikrohamot kapni, pedig úgy érzi erősen kerülgeti a dolog, de egyenlőre talán sikerül felülkerekednie rajta....

~Úgy látszik, hogy csak a mi diákjaink ilyen zárkózottak. Ki hitte volna, hogy ilyen lesz a Xavier. Remélem észhez térnek majd. Ezek a fiúk és lányok rendesnek tűnnek.~
Ez a gondolat tovább nőtt Cody-ban a bekiabálásokat hallva. Meg is mosolyogta. Kell egy kis csitítás és ez teljesen természetes ebben a helyzetben és a diákok korát figyelembe véve. A nő pedig neki is kezdene a felvilágosításnak, de megremeg a föld. Cody szemöldöke összébb húzódik. Lehet csak egy földrengés is, de ebben a helyzetben az ember tényleg nem szeretne semmi rossz meglepetést. Ami pedig itt történik az a lehető legrosszabb meglepetés. A két alakot meglátva Cody szeme kikerekedik. A keze szép lassan a fegyverére csusszan. Az igazgatónő mondatára ő is odanézett és látta. Bólintott.
-Ha kijutottunk akkor merre?
Teszi fel az egyetlen fontos kérdést ebben a helyzetben. Sokat nem beszélhetnek. A tanárnő nekiszánt mondatára komoly arccal bólint. A többi diákra is vigyázni kell. Nem tehetik meg, hogy csak ők menekülnek és magára hagyják a többi iskolát.
-Vigyázzon magára Serena.
Majd ő is követi a diákokat.

X-Men: Iskolák találkozása
16+

Jobb, ha Anton nevet, Felix határozott sikernek könyveli el. Azok az ijesztő, nagyszemű, fekete meredt jelenetek lehet, hogy menők, de annyira nincsenek a kedvére, mert azt sugallják, hogy mindjárt elnyeli valami nem evilági sötétség a szőkét, és azzal még ő sem tud mit kezdeni. Sok szart látott már ebben az életben, de az ilyesmivel ő nem tud megbirkózni.
- Nahát. Egy születésnap király. Egyszer nekem is volt egy király - valahogy zavarbahozza a gyertyatortaajándékünnep szóbahozása, de szerencsére Antont elfoglalja a saját zavara, így szépen elsikkad mellette. Sose gondolta volna, hogy egy egyszerű igennel fogja mentegetőzésre késztetni a kölyökpajtást, ez újra vigyort csal a képére. Más nehézsége mindig szórakoztató.
- Ezen ne kapj sokkrohamot. Majd élvezd a műsort, ahogy a nagyanyád szenteltvízzel leborít és seprűvel kerget el a háztól - látja már szomorú vesztét, micsoda dicsőséges halál egy kölyökneonak: a halál oka: nagymama!

Neki se jön be a reflektorfény, gyorsan leseggel, nagyon mélyre süpped a kapucnijában, de szeretné, ha csuklyája volna, vagy inkább egy láthatatlanná tevő köpönyege.
- Hát... egy nagy sziget, miért érné be a nyomorult Xavieresekkel? - kérdezi vissza halkan Anton megjegyzésére. Rohadtul nem voltak szórakoztatóak, leszámítva Kevin ultragáz jelenetét a kerítésbe rohanással. Visszanézte őket, amit csak lehetett.
Nem nyugodt, ezt a pillantásába sűríti, ahogy Antonra sandít, de aztán visszafordul a beszélő felé. Nem állhatja, hogyha hülyének nézik. Senkitől sem. Lehet, hogy még kölyök, de ehhez azért már nagyon öreg. Nem is érti ezeket a nagy mosolygós integetéseket. Talán mindenki be van drogozva, csak ő lekésték a cukorkaosztogatást. Vagy senkinek sincs realitásérzéke...
A robbanás hallatán felfelé pillant. Nem Istent keresi a tekintetével, hanem a mennyezetet ellenőrzi, nem akar-e a fejükre szakadni, félig felpattan, de aztán visszaül a seggére, és Antont is begyűri a két ülés közé, hogy az előttük levő támlák között lássák csak az elöl levő történéseket és ők se nagyon látszódjanak a félhomályban. Nem is gondolkodik ezen, automatikusan jön a ködbéli és hadi tapasztalatokból, aztán kezd csak gondolkodni, hogy a félhomályban felismerte az idegen alakokat, és rögtön le is vonja a megfelelő következtetéseket.
1: Halál és Háború simán bejutottak a bázisra
2: Arcade és Apokalipszis alighanem összedolgozik
3: Valószínű, de nem biztos, hogy annak ellenére, hogy abban a másik dimenzióban "elvileg" nem ők vannak, igen valószínűnek tetszik, hogy a műsorvezetőnek pontos információi voltak arról, hogy hova jöttek a kis játékszerei, ahogy nekik is vannak visszatérő emlékei is az ottlétükről
4: Teljesen biztos, hogy sem a SHIELD, sem az Angyalok, sem a tanáraik nem képesek felelősen megvédeni őket. Ezért ő nem haragszik rájuk, csak azért, mert vágóállatként összeterelték őket, aztán meg úgy csinálnak, mintha meg tudnák oldani a helyüket.
- Maradj - súgja oda Antonnak, felpillant a tanárnőre a mélységi helyükről, a két ülés közéből, a nő a szimbionta segítségével alighanem jobban lát a nem különösebben emberbarát megvilágításban, így Felix arckifejezését tisztán kiveheti, kirajzolódik rá minden megvetése és csalódottsága, na meg a bizonyossága, hogy pont valami ilyesmire számított, de a szeme és a hangja nyugodt.
- Ha maga előtt megyünk, nem tudunk maga mögött maradni, ez ellentmondás... mindegy kurvára semmi értelme, hogy megölessük magunkat. Ide is maga hozott minket Miss Davidson, oldja meg a helyzetet felnőtt módon, vagy hallgassa meg, mit akarnak azok, akik tudják, hogy mit csinálnak - azaz a két férfi. Nem mozdul. Nem kell fel. Nem tesz semmit, amivel fenyegetné azokat, akiknek volt hatalma kideríteni, hogy itt vannak, és betörni oda, ami elvileg a világ legbiztonságosabb helye. Náluk van minden létező erő és technikai fölény. Felix pedig nem fog feldühíteni ilyen mutánsokat, annak a nőnek az ötletét követve, aki idehozta őket, és egészen eddig egy osztálykirándulás stílusában társalgott velük.

felszerelés:

Cody-nak eddig is volt egy olyan érzése, hogy a diákok elképesztő módon megváltoztak azóta mióta ő utoljára ide járt és most is meg lett erősítve. Ahelyett, hogy a diákok egy veszélyes helyzetben azt tennék mint amit egy tapasztaltabb felnőtt mond ahelyett nemet mondanak és a saját ostoba gondolataikra hallgatnak. Ezt igazán megtanulhatták volna a suliban, hogy ha baj van akkor hallgassanak a tanárokra és ne álljanak le gondolkozni. Ha nincsenek tanárok akkor kell tudni maguknak ötletelni. Cody-ban fel is megy a pumpa alaposan. A tököléstől pedig sikerül is veszélybe kerülni. Cody a robbanásra el is repül a lépcső felé. Az egyetlen diák aki hallgatott a tanárnőre már ott van.
-Várj ott!
Majd feljebb megy, hogy lássa a helyzetet. Közben fegyvert ránt. A diákokhoz szól.
-Gyertek azonnal és hozzátok a tanárnőt!
Ezen kívül ha úgy tartja, hogy az ellenség felfigyelt rájuk és velük akar foglalkozni akkor néhány lövéssel igyekszik rávenni őket, hogy inkább azzal foglalkozzanak, hogy menedéket találjanak akinek ez nem sikerül az pedig megérdemli a jelen helyzetben a golyót.
~A rohadt anyátokat, hogy nem bírtok magatokkal. Robbantgatni akartok mi? Majd adok én nektek a k-rva anyátokat!~

X-Men: Iskolák találkozása
16+

Ő egyáltalán nem blokkol be, de nem kap lehetőséget a képességeinek megfelelő mozgásra. Anton halk szólására oldalra pillant rá, ezzel a tekintettel próbálja megnyugtatni, miközben megtörténik a robbanás, aminek a töltési ideje alatt elosonhattak volna a takarásban, de talán éppen a nő vagy az oroszlán miatt nem volt helyük, az igazgatónőjük visít, a kutya meg átmegy cowboyba és lövöldözni kezd az egymással elfoglalt ellenséges erőkkel. Oké. Elkönyveli a tényállást, a legjobban az összemarakodó lentiek tetszenek neki, lerázza a pernyét és égett faszilánkokat a válláról, óvatosan megérinti Anton karját, az egyik felső ajtót mutatja nekik, vagy a felszakadt padló rését, vagy bármilyen rést és hasadékot, ahol ki lehet menni innen, és ha elindult, akkor megy utána ő is. Megvan a véleménye a tanári munkásságról, és arról, hogy felesleges koloncokat vonszolnak magukkal, így különösebb kímélet nélkül emeli le a rugóról a nő testét, és a lehető legpraktikuabban viszi, hogy ne akadályozza a mozgásban. Ha minden jól megy, hamarosan már a csöndben haladnak, vagy az újabb robbanások kísérőfüggönyében, sötétben, gyorsan, lapulva, természetesen.

felszerelés:

Egyik pillanatról a másikra elszabadul a pokol, fel sem fogja igazán a dolgot. Rákiabálnak, hogy menjenek a menekülő alagút felé...mintha kívülről látná saját magát, ahogy dermedten a terem közepére siet, a lépcsőkhöz. 
Az igazgató helyettes rákiabál, hogy maradjon ott, miközben a másik kettő a csurom vér igazgató nőt próbálják ide húzni.
-Túl lassúak, túl lassúak...-
Motyogja maga elé meredten, összerezzen a következő robbanásra, ahogy újabb alakok jelennek meg, akik valószínűleg nem csak az imént kiválasztottakat akarják hanem mindenkit, a két lovas pedig nyilvánvalóan őket akarja megölni. Kétségbeesetten nézz körbe, de semmi nem jut eszébe, a menekülésen kívül, annak pedig nem lenne jó vége. Eszébe jut az alagút, körbe néz és megpróbálja valahogy kinyitni ha esetleg zárva lenne, ha egyáltalán megtalálja. Ott toporog középen, kétségbeesetten, s ha nem érnek ide a többiek másodperceken belül...ott fogja hagyni őket...

X-Men: Iskolák találkozása
16+

Anton segítségét köszönné, ha nem maradna inkább biztonságosan csendben, ám mert abban marad, csak a gondolat marad, köszöni szépen, de nincs szüksége rá. A nő súlya kevés ahhoz, hogy kikezdje egy félneo erejét, vonszolja, ahogy mennek az alagút felé, aztán ott már, ahogy lenéz észleli a bőrt elfutó feketeséget. Undorral eldobja, elvégre nem tud semmit, ahogy senki nem tud semmit, szokás szerint senki nem tud sehol semmit. Majd a kutyafejű eldönti, mit akar kezdeni az új problémával.
Anton kezét is ellöki, ha esetleg segíteni akarna a fekete gecivel befutott nőn, a jóindulatnak és a türelemnek is megvannak a határai, eltereli a alagútban. Nem zárja ki az utánuk jövőket, ha minden igaz a fajzat lesz az, nem hiszi, hogy lesz annyi esze, hogy zárjon, de a lehetőség adott. Végighaladnak a folyosón, aztán ki a szabad ég alá, a pillantása a menekülési útvonal után kutat, persze, energiamező, mi más is volna, de a többi iskola képviselője is talán valami szuperjárművel jött, ha lehetne, elmenne velük. Akármelyik vágottszemű bandával. Természetesen elrejtőzik, bár láthatóan arra van igény, hogy a diákok agy nélkül létezzenek, nem tud felhagyni a használatával és takarásba vonja Antont is.

felszerelés:

A két kölyök most már megfogadta azt amit Cody mondott. Helyes. A tanár előre engedte a diákokat és hátulról igyekezte fedezni őket ha mégis megjelenne mögöttük apokalipszis két lovasa. Ahogy mentek a folyosón a nagyszájúbb gyerek egyszer csak eldobta a tanárnőt.
-Hülye gyerek!
Fejtette ki Cody gyorsan és fojtott hangon a véleményét a kölyökről. Majd látva azt a fekete valami ő is elgondolkozott mi lehet az.
~Apokalipszis csinálta ezt? Nincs idő. Ha fertőző talán meg tudják gyógyítani ha meg a sebeit gyógyítja akkor nem érdekel. Nem hagyjuk itt.~
-Nem hagyjuk itt. Ti viszitek vagy én fél kézzel?
Mivel nála fegyver volt és szükség van rá ha harcra kerül a sor ezért a kölykök közül legalább az egyik leszűrhette, hogy a tanár fél keze fontosabb a jelen esetben mint a kis viszolygásuk. Ha nem akkor Cody sóhajtott egyet lemondóan és tényleg a vállára vette a tanárnőt. Fél kezében pedig a fegyver. A kinti helyzetet meglátva Cody elég hamar leszűrte a dolgot.
~Nem megyünk el, nem jönnek értünk, mágia, a diákok közt vannak mágiahasználók segíteni kell a harcban miután a sajátjaimat biztonságba helyeztem.~
-Próbáljunk meg eljutni a Blackbird-höz. Ha le nem is tudunk lépni vele, de a lopakodó mód tökéletes lesz elrejtőznötök.

Sikerül, a többiek végre odaérnek és be is sietnek a szerviz alagútba, és ahogy tudnak le is lépnek. Menet közben hátra-hátra pillant, de úgy tűnik a zűrzavarban el is felejtkeztek róluk. Hála az égnek, persze valószínű, hogy nem lesz ez mindig így...El kell tűnniük innen, vagy értesíteni valakit, bárkit hogy mi a fene történik itt. Még mindig merőpánik, de valahogy legyűri, főleg ahogy látja mit művelnek az igazgatónővel.
-Majd én....-
Szól az igazgató helyettesnek halkan, s bár eléggé pánikol - (mitől nem? ) attól a fekete trutyitól, ami körbe folyt Serena testén, azért vesz egy mély levegőt és megfogja tovább cipeli, Cody nyomában, remélhetőleg elfogja bírni ameddig kell. Szívesen beszólna valamit Felixnek, de inkább visszafogja magát.
-Már ha egyáltalán eljutunk a repülőig...-
A szigetet valami energia kupola zárja körül, több mint valószínű, hogy itt ragadtak, ebben az őrültek házában. Mivel nincs jobb ötlete, a pánikba esésen kívül, így próbál Cody mögött maradnia, az igazgatónőt, cipelve és reménykedve, hogy elérik a repülőt épségben.