Sikátorok

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Pént. 22 Jún. 2012, 11:28

Résztvevők: Antef Sziamon

- Rendben főnök! – mondta a nő.
Antef még látta, hogy a két eszméletlen testet beteszik a kocsiba és besegítik a sérült lányt is. Majd amennyire tudnak elhajtanak az AIMville-i rendőrkapitányság irányába, ahonnan eredetileg is megérkeztek. Miután távoztak a nő csak akkor szólalt meg és csak ekkor válaszolt a kérdésre.
- Szólíthat Kumiko-nak – mondta. – Erre!
Mutatott a kezével a sikátor felé, ha Antef követi, akkor pár perc séta után a sikátorok végére értek és egy kisebb erdős részhez értek. Az esőnek hála, ami most is égette kellemetlenül Antef-et, ahol a bőréhez ért, az fák levelei alig pár perc alatt sárgultak meg. A ligetecske belsejéből mintha lángok látszottak volna ki és azokat pedig mozgó árnyak takarták el időnként. Kumiko az egyik autó mögött lapult meg és intett Antef-nek, hogy ő is húzódjon le.
- Vámpírok – mondta halkan. – A mágikus felhőknek hála most is kint tudnak tartózkodni. Mondja volt már dolga mágiával korábban?

Kita, Shynomy és Sleepy: Itt Folytatják.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Hétf. 25 Jún. 2012, 10:19

A járőrkocsik távozása után Antef egyedül maradt a nővel. Úgy érezte, hogy elhagyta a világot, amelyet ismert, s most egy egészen új helyzettel találta szembe magát. Mágia, vámpírok, démonok...
A hadnagy követte a sikátoron keresztül a nőt, jobb kezében tartva pisztolyát. Tekintete a sikátor és a tető között váltakozott, mivel tartott attól, hogy megtámadhatják őket. A ballonkabátja szerencsére megvédte a bőrét az égető érzést keltő esőtől, így elviselhetőbb volt számára ez a szörnyű időjárás.
Mikor elértek az erdős-parkos részhez, meghúzódtak egy kocsi takarásában. A kérdésre Antef elgondolkozott egy picit, de rájött, hogy mágiával még nem volt dolga.
- Az egész életemet lényegében ez hatja át. Még gyerekkoromban megölték szüleimet Imhotep főpap aranypálcájáért, mely eredetileg Széthé volt. A pálcával feltámaszthatóak a halottak és a világ feletti uralmat is lehet vele gyakorolni, mármint a legenda szerint. Azóta nyomozok a gyilkosok után és úton útfélen vámpírokba és mutánsokba botlom. Szerintem ez több mint véletlen. - mesélte el röviden a történetet Antef, s várta Kumiko válaszát.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 25 Jún. 2012, 11:03

Résztvevők: Antef Sziamon

- Ironikus, hogy pont abba a városba került és ott él, ahol Szehmet és Hórusz két avatárja is él – mondta a nő rejtélyesen. – Ők valószínűleg tudnak magának segíteni, bár Szehmet az elérhetőbb az X-men környékén, vagy a nagy piramisban, ami a városban található.
A piramis Antef-nek is beugrik, a Brooklyn Heights-on van, és egy hatalmas ókori egyiptomi gyűjteménnyel rendelkezik és múzeumként is funkcionál. A nő még bólintott arra, hogy a férfi nem harcolt mágiával.
- Lényegében olyan, mint a mutáns képesség, csak éppen sokkal erősebb tud lenni és sokrétűbb. A világot manipulálja és így bármit meg lehet vele valósítani, ha valaki kellően erős hozzá – foglalta gyorsan össze. – Ha valaki furcsa jeleket kezd rajzolni, vagy kántálni furcsa dolgokat, akkor azt lője le, mert varázsol.
Kapta még jó tanácsnak mindezt a férfi. Körbenézve a liget körül, a fák takarásában igencsak közel lehetett jutni, akár még kis szerencsével a belső részre is, ahol jelenleg öt árnyat lehetett kivenni. Semmi mást még, ahhoz túl messze volt. A nő végül Antef-re sandított.
- A maga, azaz a rendőrség módszerével megyünk be, vagy az enyémmel? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Kedd 26 Jún. 2012, 11:17

A piramis alakú múzeum, hát persze. - kapott a fejéhez Antef. Ott biztos közelebb juthat Imhotep aranypálcájához és szülei gyilkosához. Talán, ha megszereznék a pálcát, akkor felhasználhatnák a démonok ellen. Bár Antef sejti, hogy az alvilág egyiptomi istenének hatalmát nem biztos, hogy jóra lehet használni.
- Ha itt elkaptuk a vámpírokat, akkor meg kell találnunk a pálcát. Nem lenne jó, ha a támadó démonok vezérének kezébe kerülne. Akik ellopták biztos, hogy szövetkezni fognak az ellenséggel. - mondta aggódva a nőnek Antef, majd észrevette ő is az öt árnyékot. Még egyszer ellenőrizte a fegyverét, majd a nő felé fordult.
- Úgy gondolom, hogy itt a rendőri módszer fabatkát se ér. Maradjunk az Ön tervénél Kumiko. - válaszolt a nő által feltett kérdésre, majd tovább figyelte az árnyakat. A hadnagy biztos volt benne, hogy vámpírok, melyek képességei messze fölülmúlják egy normál emberét, jelen esetbe az övét. Remélte a kiképzés, tapasztalata és elszántsága kompenzálni tudja az e téren mutatkozó hiányosságokat.
- Ha gondolja, indulhatunk. - szólt Kumikonak Antef.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 26 Jún. 2012, 14:41

Résztvevők: Antef Sziamon

- Az X-men már a maga ügye – mondta a nő. – Bár nem hiszem, hogy Dormammu-t érdekelne egy ilyen pálca. Egy saját démoni síkja, dimenziója van. Amennyire én tudom, színtiszta mágia alkotja és minden hozzá tartozó holt felett hatalma van. Nem tudom, hogy más istenek tárgyait mennyire tudná használni. Ennyire nem vagyok a misztikumok ismerője.
Arra, hogy az ő módszerét használja a páros csak bólintott és előhúzta a kardját. Most sokkal jobban megnézhette a férfi, hogy milyen fegyverről is volt szó. Gyönyörű fekete markolatú katana, a penge érdekessége pedig, hogy azonfelül, hogy az is éjfekete volt, teljesen matt. A fény legkisebb jele sem csillant rajta, pedig azért nem volt teljesen sötét idekint és a villámok is időnként meg-meg jelentek az égen és bevilágították a környéket. A nő felkelt a helyéről és teljesen hangtalanul osonva lépett ki a bokor takarásából.
- Menjünk – mondta. – Kerüljön a hátukba, és támadjon onnan én majd lefoglalom őket szemből.
Még megvárta, hogy a férfi a bokrok további takarásában elindulhasson, hogy megkerülje a ligetet, majd ha ez megtörtént füttyel hívta fel a vámpírok figyelmét magára.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Hétf. 02 Júl. 2012, 15:27

Kumiko kilépett a kocsi takarásából és a bokrok árnyékában elindult, hogy szemből megközelítse az öt vámpírt. Antef kicsit kételkedett benne, hogy lőfegyver nélkül esélye lenne bárkinek is legyűrnie a vámpírokat, ám a nő igazi profi volt. Amint végleg eltűnt a hadnagy szeme elől a nő, elindult az ellenkező irányban, egy másik bokorcsoport takarásában. Olyan gyorsan és nesztelenül haladta, amennyire csak tudott. Szerencsére a nagyobb fák lombjai nagyban enyhítették az eső okozta égető fájdalmat, így koncentrálhatott a feladatra.
Lassan megkerülte a ligetet és pontosan a kiinduló pozíciójával szemben helyezkedett el a túloldali sövénysor takarásában. Ekkor már Antef már láthatta az öt vámpírt, amint egy csoportban álldogálnak és talán beszélgetnek. Antef még egyszer megnézte a pisztolyát és a tartalék tölténytárakat, majd a sövény takarásában ismét szemügyre vette a vámpírokat. Tudta, hogy a szívükre kell célozni. Szerencsére az egyik legjobb céllövő volt a rendőrakadémián és hetente legalább négyszer a lótéren is gyakorolt. Bár alkonyati homály volt szerencsére ez nem zavarta a célzásban. A nő ekkor füttyentett, mire a vámpírok mind felé fordultak. Ekkor Antef a sövény egy ritkásabb részén keresztül gyors, célzott lövéseket adott le a neki hátat fordított vámpírok szíve felé.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 03 Júl. 2012, 14:58

Résztvevők: Antef Sziamon

Ahogyan a férfi megérkezett láthatta, hogy a vámpírok közül hárman voltak felnőtt férfiak, egy nő volt a negyedik és egy olyan hat év körüli kislány az ötödik. Legalább is onnan volt valószínűsíthető, hogy vámpír, mert a haladás közben látta Antef a kislány arcát is, az minden volt, csak éppen gyermeki nem, a szemei olyan bölcsességgel voltak teli, amit nem sok személyben látott még eddig. Antef lőni kezdett, mire a vámpírok már fordultak volna vissza. Egyet sikerült hátba találni, a nőt, ami Kumiko felé dőlt ennek hála, a nő pedig egyszerűen levágta a fejét. A következő kettő férfit már szemből érte a támadás, ennek hála az egyik úgyszintén fej nélkül végezte a másiknak pedig a kard szúrta át a szívét. A harmadik férfi így már feltudott készülni és egy ugrással került Kumiko mögé és onnan támadott lefoglalva a nőt. Mikor Antef felfoghatná, hogy az ötödik ellenfelük a kislány merre lehet, hogy őt támadja éles fájdalmat érez a hátán végig, mintha valami karommal tépte volna fel az egészet. A férfi térdre rogy ennek hála. Ha hátranéz a válla felett a kislány állt mögötte, állatias karmokkal a körmei helyett, amikről Antef vére csöpögött.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Kedd 03 Júl. 2012, 19:13

Antef jól látta, hogy célba talált és pillanatokkal később három vámpír már holtan feküdt a földön, míg egy másik épp Kumikoval küzdött. Már majdnem megnyugodott, mikor hirtelen észbe kapott. Hol van a kislány? Ám a válasz erős fájdalom formájában érte. Az éles fájdalom a hátába hasított és érezte, ahogy meleg önti el a hátát. Valami végigszántotta a bőrét, így kényszeredetten térdre rogyott. Ekkor hátra nézett és a kislányt látta maga előtt. Kislány. Inkább valami szörnyszülött, ami vicsorogva néz rá, és karmait támadásra emeli.
A férfi döbbenten nézte a vámpírt, még sose kellett megküzdenie eggyel sem. De csak egy kislánnyal van dolga, nem kifejlett vámpírral, remélte Antef. Agya vadul kattogott és igyekezett néhány másodperc alatt kiagyalni a megfelelő választ a támadásra. Szerencsére pisztolyát nem ejtette el, s a kislány feje is megfelelő magasságban volt egy ütéshez. Ha félre gurul, akkor a lány egyből rátámad, ezért mást kellett kiagyalnia, melyre nem számít a szörny, s összezavarja. A hadnagy érezte, hogy csak egyetlen lehetősége van...
- Menj a pokolba! - mondta olyan nyugodtan Antef, amennyire csak tudott, s minden porcikájával az ellentámadásra összpontosított. Amint kimondta a mondatot a pisztolyt tartó kezét teljes erejéből hátra lendítette a vámpír feje felé, hogy arcon vágja, hogy elveszítse egyensúlyát, s ezt a megingást kihasználva azonnal szíven lője a szörnyet.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Szer. 04 Júl. 2012, 12:54

Résztvevők: Antef Sziamon

A várakozás pillanatai alatt a kislány a véres ujjait a szájához vette és lenyalta róla a vért, mintha csak cukorba nyúlt volna bele és nem is vér lett volna mindez. Angyali, gyermeki tekintettel nézett a férfira, valószínűleg az áldozatai soha sem jöttek rá, hogy kicsoda, micsoda volt ő, csak akkor, amikor már túlságosan is késő volt. A kislány egyelőre nem támadott, csak érdeklődve figyelte a férfit, aki végül mozdult, a fegyveres kezével csapott hátra, a kislány pedig, nos Antef nem is látta, hogy mozdult volna, de mire a keze odaért, ahol az előbb volt a vámpír a gyerek már nem volt ott. Közvetlenül a háta mögött állt, így a lövés a semmibe száguldott el. A lány megragadta Antef csuklóját és megszorította. Érezni lehetett, hogy hatalmas erőkifejtésre képes ez a törékeny test, de nem törte ki a rendőr kezét, csak addig szorította, amíg Antef el nem ejti a pisztolyt, akkor a szorítás is enyhül, de a gyerek nem engedi el a kart.
- Már jártam ott – mondta gyermeki trillázó hangon. – De te más vagy… mintha… mintha az istenek jelét hordoznád.

A kislány:
Sikátorok    - Page 3 13853812787194369472862

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Szer. 04 Júl. 2012, 16:10

A kislány olyan erővel szorította Antef karját, amire egy emberi gyerek nem lehet képes. A férfi karja lassan zsibbadni kezdett, és úgy érezte a karjából kifut a vér, s közeledik a gyors vég. Ennyi volt, véget ér rövid élete...
Antef pár másodperc múlva elejtette a pisztolyát, s várta a kegyelemdöfést. Ám furcsa mód nem történt semmi ilyesmi, hanem a szorítás enyhült és a vér lassan visszatért a karjába. Mozdulni viszont nem mert, mivel akkor a vámpír szilánkosra töri a karját. Ekkor azonban furcsa kíváncsiságot vett észre a kislány szemében és a megjegyzésére a férfi szemei tágra nyíltak. Eszébe jutott Imhotep aranypálcája, ami az alvilág istenének mágikus pálcája volt, s a főpapnak ajándékozta szolgálataiért cserébe.
- Mit értesz azon, hogy más vagyok? Milyen isteni jelről beszélsz? Talán az egyiptomi istenekről? - tette fel gyors egymásutánjában a kérdéseket Antef, mert már őt is érdekelte, hogy mi is történik itt. Közben azért persze reménykedett, hogy Kumiko hamarosan a segítségére jön, ám addig is megpróbál minél több információhoz jutni a vámpírtól és elérni, hogy hagyja életben.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 05 Júl. 2012, 15:27

Résztvevők: Antef Sziamon

A vámpír kicsit lazábbra engedte a férfi karját, de még mindig nem engedte el és láthatóan nem is állt szándékában. Kumiko még mindig harcolt az ellenfelével, aki láthatóan legalább ugyanolyan jól bánt a kardjával, mint a nő is tette. Valószínűleg egy ideig nem fog elszabadulni a nő, hogy segítsen Antef-nek. A kislány közben kissé oldalra döntötte a fejét és így nézett le a rendőrre. Még mindig érdeklődve vizsgálgatta, nézegette, picit mintha nem is nagyon akarta volna elhinni, hogy látja.
- Mit értek, mit értek, azt, amit mondtam – mondta rosszallóan a lány. – Más vagy, nem ember… legalább is nem teljesen! Több annál!
A lány megvonta a vállát arra a kérdésre, hogy melyik istencsaládról is volt szó.
- Azt nem tudom, hogy melyik, oly sok van belőlük, addig nem terjed a tudásom és hatalmam. Csak annyit tudok, hogy több vagy, mint hiszed és az istenek előre megszabták az utadat, már nagyon-nagyon régen.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Pént. 06 Júl. 2012, 11:25

Antef elkerekedett szemekkel hallgatta a vámpírt, s nem akart hinni a fülének. Hogy ő nem lenne teljesen ember? Ez képtelenség. Mindig is ember volt, aki ember szülőktől származott és sosem rendelkezett emberfeletti képességekkel.
- Ha nem vagyok szimpla ember, akkor áruld el, ki tudna nekem segíteni, hogy felfedjem valód énemet. - kérdezte a férfi a vámpírt, s úgy érezte, hogy a szörny nem akar végezni vele. De akkor most mi lesz? A hadnagy vadul számolgatta magában a túlélésének esélyeit, de az semmi jót nem jelentett, hogy még mindig fogta a karját. Nincs más, fel kell fednie azt az információt, ami a mágiához köti őt és a családját. Ám nem mindent...
- Hallottál már a Széth aranypálcájáról, melyet Imhotepnek adott, hogy az nevében átvegye a világ feletti uralmat? - tette fel a másik kérdését is Antef, legalább így is szóval tartja a vámpírt, miközben továbbra is félszemmel Kumikot nézte, hogy miként áll a küzdelem.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Pént. 06 Júl. 2012, 12:52

Résztvevők: Antef Sziamon

A kislány felnevetett, de végül csak megszólalt.
- Nem tudom, hogy ki tudna segíteni neked – mondta. – Nem csak én éreztelek furcsának, hanem a többi vámpír is, akik itt voltak. És bizonyosan a macskanő is, de hogy miért nem osztotta meg veled, azt nem tudhatom.
Antef a válla felett láthatta, hogy a kislány a fejével Kumiko és a másik vámpír felé bökött.
- Ő harapta meg azt, aki miatt utánunk jöttetek, ha meghal a lány ember marad. Hallani hallottam a legendákat és meséket – mondta. – Úgy tudom, hogy a pálca helyzete ismeretlen, miután eltűnt Kairo-ból. De azt, hogy tényleg mágikus ereklye lenne, abban már nem vagyok annyira biztos. Hiszek a mágiában, hiszen az első vámpírok is úgy keletkeztek. De holtakat irányító ereklyéből én csak Damballah amulettjeit ismerem, amik egy Roy De Kalwer nevű személynél vannak.
Ez a név ismerős volt Antef számára is, egy tömeggyilkos, Apokalipszis lovasa, és úgy emlékezett, hogy maga a mutáns isten adta az ereklyét a lovasának. És igen, Apokalipszis is köthető volt az ókori Egyiptomhoz.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Pént. 06 Júl. 2012, 22:43

Apokalipszis lovasa, a Halál. Ennél jobb már nem is lehetett volna. Antef úgy érezte, hogy élete nagy változáson megy keresztül, de ez a változás meg is rémítette. Eleve a gondolat, hogy emberi természete mellett valami más is bujkálhat benne, elképzelhetetlen volt a számára. De itt volt az ideje, hogy összekapja magát, s hagyta, hogy zsaruösztöne ismét a felszínre törjön. Nem engedhette meg magának, hogy ebben a helyzetben összeomoljon, ezért megpróbálta összerakni a részleteket és valahogy meggyőzni a vámpírt, hogy segítsen neki. Veszélyes játék, de nem olt más lehetősége.
- Ha engem valami nagy dologra rendeltek, akkor segítsen. Hol találom ezeket az amuletteket? Mert biztosra veszem, hogy ahol az amulettek vannak, ott megtalálom Szeth mágikus aranypálcáját, vagy azt a személyt, aki tudja, hogy hol van. - kérte Antef, s reménykedett, hogy a vámpír nem fogja bántani, s talán Kumiko is a segítségére lehet.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 07 Júl. 2012, 12:47

Résztvevő: Antef Sziamon

- Nem az én dolgom, hogy segítsek – mondta. – Magadnak kell majd ezen az úton végigmenni. És, hogy az egykori Halál hol lehet, nem tudok róla.
A lány ekkor elengedte Antef kezét, a férfi pedig egy üvöltést hallhatott Kumiko felől, a nő ebben a pillanatban fejezte le a vámpírt, akivel harcolt. Kissé lihegve lépett oda a térdelő rendőrhöz. Láthatóan keresett valakit, vagy valamit.
- Hova lett az utolsó? – kérdezte. – Megharapta magát?
Ekkor ha Antef felnézett, akkor már nem látta sehol sem a vámpírlányt. A nő és ő már teljesen egyedül voltak ezen a helyen, négy vámpírtetemmel együtt. A távolból pedig lassanként közeledő szirénahangot is lehetett hallani. És még valami tűnt fel ekkor Antef-nek, az eső is abbamaradt, illetve az égről eltűnt a hamis viharisten.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Vas. 08 Júl. 2012, 20:06

Hitte is és nem is, de végül a vámpír elengedte a karját, s amikor látta, hogy Kumiko lefejezi a másik vámpírt, a kislánynak már hűlt helye volt. Antef ekkor újra érezte a hátába belenyilalló fájdalmat, s közben felvette a földről a pisztolyát, melyet a pisztolytáskába süllyesztett. Ekkor ért mellék a nő kissé fáradtan, s a férfi látta, hogy a nő idegesen keresi a kislányt.
- Elengedett és elment. De előtte még azt mondta, hogy nem vagyok teljesen ember. - nézett komoly tekintettel Kumikora nézett, majd folytatta.
- A kislány azt is mondta, hogy Te ezt tudod, de akkor miért nem mondtad meg? - kérdezte továbbra is komoly hangon Antef, majd végre felegyenesedett. Ekkor észrevette, hogy kitisztult az ég és a démonok vezérének se híre se hamva volt.
- Áruld el, tudsz e valamit a sorsomról, mert nem véletlen, hogy az utunk összefutott. - kérdezte Antef a nőt.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 09 Júl. 2012, 11:42

Résztvevő: Antef Sziamon

A nő megtorpant és értetlen arccal nézett a férfira.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszél – mondta. – Én a vámpírokra vadásztam, az csak mellékes volt, hogy összefutottunk. És ha maga nem egyszerű ember – megvonta a vállát. – Ezen a helyen van olyan, hogy egyszerű ember? Senki sem az, hiszen mindig visszajönnek ebbe a városba úgy, hogy tudják, hogy mi ez a hely.
Kocsikerék nyikorgását lehetett hallani, és a parkhoz SHIELD feliratú autók közeledtek, a szirénák is innen származtak.
- Bizonyára még találkozunk!
Mondta még a nő, majd futni kezdett az ellenkező irányba és hamarosan el is tűnt. A kocsikból két SHIELD ügynök sietett oda Antef-hez és mivel nem tudták, hogy ki ő pisztolyt emeltek rá.
- Emelje fel a kezét, kulcsolja össze a tarkója mögött, térdeljen le és engedje, hogy megmotozzuk! – mondta az egyik.

Sikátorok    - Page 3 00120

Én macskanőt mondtam, nem Kumiko-t. Smile És majd nézz be az adatlapodhoz is.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Kedd 10 Júl. 2012, 10:56

Mielőtt még Antef válaszolni tudott volna, a nő gyorsan elbúcsúzott és pár másodperccel később eltűnt a szeme elől. Ennek egyszerű volt az oka, mivel két autó közeledett feléjük, s Antef kicsit bizakodva látta, hogy a S.H.I.E.L.D. tulajdonában vannak a kocsik. Bár kicsit sajnálta, hogy Kumiko elment, de legalább leesz egy kis ideje rendszerezni az információkat és szusszanni egyet.
Az ügynökök viszont nem bíztak semmit a véletlenre, kezükben fegyverrel közeledtek a férfi felé, aki az utasításnak engedelmeskedve térdre ereszkedett és a tarkóján összekulcsolta a kezeit. Ekkor belenyilalt a fájdalom a hátába és felszisszent.
- Nyugalom fiúk! Rendőr vagyok. A jelvényem az övemre van felcsatolva. - mondta nyugodtan Antef, mert nem volt kedve összeszólalkozni az ügynökökkel. Legalább hamarosan a S.H.I.E.L.D.-ben lesz, akik talán tudnak neki segíteni a továbbiakban, s megtudhatja, hogy társai épségben visszatértek-e a rendőrségre.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 10 Júl. 2012, 21:30

Résztvevő: Antef Sziamon

A SHIELD ügynök, aki odalépett Antef-hez bólintott a férfinak, majd először a pisztolyt vette el tőle, majd azt a helyet nézte meg, ahol állítólag az igazolvány volt. Amint ez megvolt és valóban meggyőzködhetett róla, hogy Antef tényleg rendőr intett a társainak, hogy engedjék le a fegyvert. A kezét nyújtotta végül a térdelőnek.
- Bocsásson meg – mondta az ügynök. – Nem lehetünk eléggé elővigyázatosak ebben az időben.
Ekkor vette csak észre a sebesült hátat.
- Elvisszük orvoshoz, ahogyan látom szüksége van rá. A SHIELD negyedbe nem vihetjük, még mindig támadás alatt van, de egy másikba igen. közben elmondhatná, hogy mi történt itt.
Ha Antef elfogadja a segítséget, akkor az ügynök eltámogatja őt az autókig.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Szer. 11 Júl. 2012, 12:10

Gyorsan tisztázódott Antef kiléte, s az ügynökök megnyugodva vették tudomásul, hogy rendőrrel van dolguk. Természetesen a férfi elfogadta a felajánlott segítséget, s miközben kocsihoz kísérték és elindultak, Antef röviden ismertette a történéseket.
- Egy sikátorba szálltunk ki társammal, ahol többszörös gyilkosság volt. Két vámpírt is magunkkal vittünk, amire később egy tetovált ázsiai nő hívta fel a figyelmünket. - mesélte Antef, majd miután beszállt a kocsiba folytatta.
- Úgy tűnt a nőnek köze lehet a KÉZ-hez, mely egy nindzsákból álló bűnszövetkezet. Közben megérkezett a hamis viharisten a rendőrök visszatértek az őrsre egy megharapott nővel és a két ájult vámpírral. Az ázsiai nővel elindultunk ide, hogy megkeressük és megöljük azt a vámpírt, aki megharapta a nőt. Itt öt vámpírral kerültünk szembe. A nő megölt négyet, ám engem meglepett az ötödik, egy kislány, de furcsamód életben hagyott. Ahogy hallottuk a szirénákat, a nő kereket oldott. S megjöttek maguk. - fejezte be fájdalmasa mosollyal Antef, majd óvatosan hátradőlt a hátsó ülésben.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Szer. 11 Júl. 2012, 21:39

Résztvevő: Antef Sziamon

Amint mindenki beszállt a páncélozott kocsik elindultak. Odakint démonokat kellett kerülgetni és az ügynökök is időnként akciófilmhez hasonló módon az autókból tüzeltek kifelé a démonokra. Antef látta, hogy az ügynök, aki a kocsit vezette elfintorodott a Kéz említésére.
- A Főnök odáig lesz, ha ezt meghallja – morgott. – Meg Thorson is.
- Jah, feltéve ha valaha visszakerülnek ebbe a realitásba… - mondta egy másik.
Mivel Antefnek volt köze a SHIELD-hez, így halhatta, hogy az igazgatót, Miller-t hívták a beosztottak Főnöknek.
- Nem csoda, hogy lelépett a nő, az összes Kéz tag körözés alatt van, a másik két vámpírt remélem nem engedte el – sandított hátra a volán mögül. – Utoljára Rogers és Logan elengedett egy volt „orvgyilkost” a Raftról. Egyike volt azoknak, akiket Spencer elnök Thorson és Lokidottir megölésére küldött, mielőtt Asgard beszállt a harmadik világháborúba… elengedték, aztán alig két nappal később lelépett és csatlakozott a Kézhez.
Az infók ismerősek voltak Antef-nek hallott róla, annál a merényletnél is démonok voltak és Ketami-ról is hallott, a rendőrség is kereste utána egy ideig. Jó negyed óra autózás után végül nem a SHIELD negyedhez mentek, hanem egy másik kórházhoz. Mikor megálltak előtte, az, aki eddig beszélt hátrafordult az ülésben.
- Úgy tudom, hogy külsős ügynökként dolgozik a rendőrségnél. Akar teljes állásban a SHIELD-nek melózni? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Antef Sziamon Csüt. 12 Júl. 2012, 16:57

Útközben Antef némán hallgatta az ügynököt, s csupa számára már ismerős dologról beszélt. Volt úgy, hogy a semmibe révedt, s az ablakon keresztül nézte a harcokkal sújtott város utcáit. Azon tűnődött Antef, hogy mit keres itt. Miért kellett neki pont a mutánsrészlegnél elhelyezkednie, s milyen szerepe van abban a nagy kirakós játékban, melynek neve az élet.
A gépkocsi hamarosan az egyik kórházhoz ért és az egyik ügynök feltette azt a kérdést, ami újabb fordulatot hozhat Antef életében. A válasz előtt néhány másodpercig a kórházra és a kórház bejáratánál álló biztonsági őrökre és rendőrökre nézett, majd tekintete visszavándorolt az előtte ülő férfira.
- Igen, a S.H.I.E.L.D.-nél akarok dolgozni. Ami a két vámpírt illeti, tudtommal a kapitányságon vannak két cellában. - mondta Antef majd nyújtózott egyet, mire a hátában ismét nyilallást érzett.
- Árulja el, mikor kell jelentkeznem a S.H.I.E.L.D.-nél munkára. Lenne egy-két elvarratlan szál, amiben kölcsönösen segíthetnénk egymásnak. - mosolygott Antef.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 12 Júl. 2012, 17:18

Résztvevő: Antef Sziamon

A férfi elvigyorodott a válaszra.
- Ez esetben üdv a SHIELD-nél Sziamon ügynök – mondta. – Hivatalos jelentkezést amint felszabadult a negyed akkor tudja megtenni. Már megkapja az igazolványát is, ha bejön a főépületbe. Csak hivatkozzon rám, George Anders századosra. Sok szerencsét!
Ahogyan a kocsi megállt még két ügynök betámogatta Antef-et a kórházba, ahol így is rengeteg sérült volt már. Több fegyveres vigyázta a bejáratot is, hogy a démonok ne tudjanak ide jönni. Odabent néhány perccel a beérkezés után végül felvették a betegek közé a rendőrt is, a sebeit ellátták, néhányat össze kellett varrni és egy tetanuszt is kapott. A biztonság kedvéért, mivel nem hétköznapi lényekkel harcolt bent tartották megfigyelésre, majd néhány nappal később ki is engedték a kórházból.

Vége.

Sikátorok    - Page 3 00120

Köszönöm szépen a játékot, ettől kezdve a SHIELD-es bónuszok is járnak a karakterednek, nyugodtan élj velük és válassz magadnak fegyvereket is a szabály szerint. Ha bármilyen kérdésed felmerül, nyugodtan keress meg a későbbiekben.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Tyler Csüt. 27 Szept. 2012, 19:20

Egy romos, kietlen sikátor sarkán ácsorog. Egyik-lábáról a másikra, tétován. Szárnyai, az egész teste egy sárga hosszú ballon kabáttal takarva. Körülötte a falak réseiből apró indák, növények burjánzanak. A széttöredezett betontömbök közt, virágok pattannak ki, virágoznak teljes színes pompájukban.
Még jobban fejébe húzza az ócska kalapját, egy csalódott pillantást vett a növényekre, majd sietve - mielőtt valaki észreveszi - befordul a sarkon, és a város széle felé indul sietve. Útját zöldellő fű követi.
Mióta ebben a világban van rejtőzködik. Sokszor gondolt arra, hogy felveszi a kapcsolatot az itteni X-mennel vagy másokkal, de képtelen volt rá. A szégyen, a dolog amit tett, túlságosan nagy volt, ahhoz, hogy idegenek megbocsájtását kérje, vagy hogy ő maga felfogja a dolgot....
Így hát a város szélén kóborolt és próbált kimaradni a dolgokból, pedig itt a városban aztán folyt az élet...vörös viharok, démoni jelenlét, ami szinte égette a szemét, ilyen távolságról is, tudta, érezte, hogy ez csak démoni élőlények lehetnek. Szinte fekete lyukakként érzékelte őket. Sokan meghaltak...... de nem akart belekeveredni, egyedül akart maradni, az önsajnálat mocsaras vizében taposva...pedig tudta jól, a képessége, az Élet Magjának erejével sokakat megmenthetett volna.....
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla Pént. 28 Szept. 2012, 11:22

Résztvevő: Troy Conroy /Angyal

Ez a város semennyire sem hasonlított az otthon látott világra. Annak ellenére, hogy Troy látta a hírekben azt, hogy a démonok megszállták a várost még mindig sokkal szebbnek és biztonságosabbnak hatott, mint a sajátjuk. A romok kevesebbek voltak, az emberek a megszállás ellenére magabiztosak voltak, nem féltek annyira, volt bennük remény. Annak ellenére, hogy elvileg három Apokalipszis létezett ezen világban semmi sem mutatta annak a jelét, ami abban volt, ami az övében. A fű és fák is kizöldültek ezen a helyen, minden, amerre haladt, gyönyörű nyomot hagyva maga után. Pár perccel korábban ő is látta a hatalmas robbanást az égen, ami valahogyan ismerős érzést keltett benne, valamiért mélyen tudta belül, hogy az a robbanás és a két érkező, akiket látott a fényben otthonról jöttek, neki otthonról, Apokalipszis világából. Ahogyan befordult a sarkon az egyik sikátorba, majdnem beleütközött valakibe, egy indián férfi állt előtte, gyönyörű tiszta fénylő folt volt, tele élettel, majdnem annyira fényesnek tűnt, mint az asgardiak.
Sikátorok    - Page 3 2489286-shaman_cover_high_res
- Napok óta figyellek fiú – szólalt meg. – Láttam mire vagy képes, a természet haldoklik itt New Yorkban, az én erőm véges a tieddel ellentétben. A segítségedet szeretném kérni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Sikátorok    - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sikátorok    - Page 3 Empty Re: Sikátorok

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.