Sikátorok

A járőrkocsik távozása után Antef egyedül maradt a nővel. Úgy érezte, hogy elhagyta a világot, amelyet ismert, s most egy egészen új helyzettel találta szembe magát. Mágia, vámpírok, démonok...
A hadnagy követte a sikátoron keresztül a nőt, jobb kezében tartva pisztolyát. Tekintete a sikátor és a tető között váltakozott, mivel tartott attól, hogy megtámadhatják őket. A ballonkabátja szerencsére megvédte a bőrét az égető érzést keltő esőtől, így elviselhetőbb volt számára ez a szörnyű időjárás.
Mikor elértek az erdős-parkos részhez, meghúzódtak egy kocsi takarásában. A kérdésre Antef elgondolkozott egy picit, de rájött, hogy mágiával még nem volt dolga.
- Az egész életemet lényegében ez hatja át. Még gyerekkoromban megölték szüleimet Imhotep főpap aranypálcájáért, mely eredetileg Széthé volt. A pálcával feltámaszthatóak a halottak és a világ feletti uralmat is lehet vele gyakorolni, mármint a legenda szerint. Azóta nyomozok a gyilkosok után és úton útfélen vámpírokba és mutánsokba botlom. Szerintem ez több mint véletlen. - mesélte el röviden a történetet Antef, s várta Kumiko válaszát.

A piramis alakú múzeum, hát persze. - kapott a fejéhez Antef. Ott biztos közelebb juthat Imhotep aranypálcájához és szülei gyilkosához. Talán, ha megszereznék a pálcát, akkor felhasználhatnák a démonok ellen. Bár Antef sejti, hogy az alvilág egyiptomi istenének hatalmát nem biztos, hogy jóra lehet használni.
- Ha itt elkaptuk a vámpírokat, akkor meg kell találnunk a pálcát. Nem lenne jó, ha a támadó démonok vezérének kezébe kerülne. Akik ellopták biztos, hogy szövetkezni fognak az ellenséggel. - mondta aggódva a nőnek Antef, majd észrevette ő is az öt árnyékot. Még egyszer ellenőrizte a fegyverét, majd a nő felé fordult.
- Úgy gondolom, hogy itt a rendőri módszer fabatkát se ér. Maradjunk az Ön tervénél Kumiko. - válaszolt a nő által feltett kérdésre, majd tovább figyelte az árnyakat. A hadnagy biztos volt benne, hogy vámpírok, melyek képességei messze fölülmúlják egy normál emberét, jelen esetbe az övét. Remélte a kiképzés, tapasztalata és elszántsága kompenzálni tudja az e téren mutatkozó hiányosságokat.
- Ha gondolja, indulhatunk. - szólt Kumikonak Antef.

Kumiko kilépett a kocsi takarásából és a bokrok árnyékában elindult, hogy szemből megközelítse az öt vámpírt. Antef kicsit kételkedett benne, hogy lőfegyver nélkül esélye lenne bárkinek is legyűrnie a vámpírokat, ám a nő igazi profi volt. Amint végleg eltűnt a hadnagy szeme elől a nő, elindult az ellenkező irányban, egy másik bokorcsoport takarásában. Olyan gyorsan és nesztelenül haladta, amennyire csak tudott. Szerencsére a nagyobb fák lombjai nagyban enyhítették az eső okozta égető fájdalmat, így koncentrálhatott a feladatra.
Lassan megkerülte a ligetet és pontosan a kiinduló pozíciójával szemben helyezkedett el a túloldali sövénysor takarásában. Ekkor már Antef már láthatta az öt vámpírt, amint egy csoportban álldogálnak és talán beszélgetnek. Antef még egyszer megnézte a pisztolyát és a tartalék tölténytárakat, majd a sövény takarásában ismét szemügyre vette a vámpírokat. Tudta, hogy a szívükre kell célozni. Szerencsére az egyik legjobb céllövő volt a rendőrakadémián és hetente legalább négyszer a lótéren is gyakorolt. Bár alkonyati homály volt szerencsére ez nem zavarta a célzásban. A nő ekkor füttyentett, mire a vámpírok mind felé fordultak. Ekkor Antef a sövény egy ritkásabb részén keresztül gyors, célzott lövéseket adott le a neki hátat fordított vámpírok szíve felé.

Antef jól látta, hogy célba talált és pillanatokkal később három vámpír már holtan feküdt a földön, míg egy másik épp Kumikoval küzdött. Már majdnem megnyugodott, mikor hirtelen észbe kapott. Hol van a kislány? Ám a válasz erős fájdalom formájában érte. Az éles fájdalom a hátába hasított és érezte, ahogy meleg önti el a hátát. Valami végigszántotta a bőrét, így kényszeredetten térdre rogyott. Ekkor hátra nézett és a kislányt látta maga előtt. Kislány. Inkább valami szörnyszülött, ami vicsorogva néz rá, és karmait támadásra emeli.
A férfi döbbenten nézte a vámpírt, még sose kellett megküzdenie eggyel sem. De csak egy kislánnyal van dolga, nem kifejlett vámpírral, remélte Antef. Agya vadul kattogott és igyekezett néhány másodperc alatt kiagyalni a megfelelő választ a támadásra. Szerencsére pisztolyát nem ejtette el, s a kislány feje is megfelelő magasságban volt egy ütéshez. Ha félre gurul, akkor a lány egyből rátámad, ezért mást kellett kiagyalnia, melyre nem számít a szörny, s összezavarja. A hadnagy érezte, hogy csak egyetlen lehetősége van...
- Menj a pokolba! - mondta olyan nyugodtan Antef, amennyire csak tudott, s minden porcikájával az ellentámadásra összpontosított. Amint kimondta a mondatot a pisztolyt tartó kezét teljes erejéből hátra lendítette a vámpír feje felé, hogy arcon vágja, hogy elveszítse egyensúlyát, s ezt a megingást kihasználva azonnal szíven lője a szörnyet.

A kislány olyan erővel szorította Antef karját, amire egy emberi gyerek nem lehet képes. A férfi karja lassan zsibbadni kezdett, és úgy érezte a karjából kifut a vér, s közeledik a gyors vég. Ennyi volt, véget ér rövid élete...
Antef pár másodperc múlva elejtette a pisztolyát, s várta a kegyelemdöfést. Ám furcsa mód nem történt semmi ilyesmi, hanem a szorítás enyhült és a vér lassan visszatért a karjába. Mozdulni viszont nem mert, mivel akkor a vámpír szilánkosra töri a karját. Ekkor azonban furcsa kíváncsiságot vett észre a kislány szemében és a megjegyzésére a férfi szemei tágra nyíltak. Eszébe jutott Imhotep aranypálcája, ami az alvilág istenének mágikus pálcája volt, s a főpapnak ajándékozta szolgálataiért cserébe.
- Mit értesz azon, hogy más vagyok? Milyen isteni jelről beszélsz? Talán az egyiptomi istenekről? - tette fel gyors egymásutánjában a kérdéseket Antef, mert már őt is érdekelte, hogy mi is történik itt. Közben azért persze reménykedett, hogy Kumiko hamarosan a segítségére jön, ám addig is megpróbál minél több információhoz jutni a vámpírtól és elérni, hogy hagyja életben.

Antef elkerekedett szemekkel hallgatta a vámpírt, s nem akart hinni a fülének. Hogy ő nem lenne teljesen ember? Ez képtelenség. Mindig is ember volt, aki ember szülőktől származott és sosem rendelkezett emberfeletti képességekkel.
- Ha nem vagyok szimpla ember, akkor áruld el, ki tudna nekem segíteni, hogy felfedjem valód énemet. - kérdezte a férfi a vámpírt, s úgy érezte, hogy a szörny nem akar végezni vele. De akkor most mi lesz? A hadnagy vadul számolgatta magában a túlélésének esélyeit, de az semmi jót nem jelentett, hogy még mindig fogta a karját. Nincs más, fel kell fednie azt az információt, ami a mágiához köti őt és a családját. Ám nem mindent...
- Hallottál már a Széth aranypálcájáról, melyet Imhotepnek adott, hogy az nevében átvegye a világ feletti uralmat? - tette fel a másik kérdését is Antef, legalább így is szóval tartja a vámpírt, miközben továbbra is félszemmel Kumikot nézte, hogy miként áll a küzdelem.

Apokalipszis lovasa, a Halál. Ennél jobb már nem is lehetett volna. Antef úgy érezte, hogy élete nagy változáson megy keresztül, de ez a változás meg is rémítette. Eleve a gondolat, hogy emberi természete mellett valami más is bujkálhat benne, elképzelhetetlen volt a számára. De itt volt az ideje, hogy összekapja magát, s hagyta, hogy zsaruösztöne ismét a felszínre törjön. Nem engedhette meg magának, hogy ebben a helyzetben összeomoljon, ezért megpróbálta összerakni a részleteket és valahogy meggyőzni a vámpírt, hogy segítsen neki. Veszélyes játék, de nem olt más lehetősége.
- Ha engem valami nagy dologra rendeltek, akkor segítsen. Hol találom ezeket az amuletteket? Mert biztosra veszem, hogy ahol az amulettek vannak, ott megtalálom Szeth mágikus aranypálcáját, vagy azt a személyt, aki tudja, hogy hol van. - kérte Antef, s reménykedett, hogy a vámpír nem fogja bántani, s talán Kumiko is a segítségére lehet.

Hitte is és nem is, de végül a vámpír elengedte a karját, s amikor látta, hogy Kumiko lefejezi a másik vámpírt, a kislánynak már hűlt helye volt. Antef ekkor újra érezte a hátába belenyilalló fájdalmat, s közben felvette a földről a pisztolyát, melyet a pisztolytáskába süllyesztett. Ekkor ért mellék a nő kissé fáradtan, s a férfi látta, hogy a nő idegesen keresi a kislányt.
- Elengedett és elment. De előtte még azt mondta, hogy nem vagyok teljesen ember. - nézett komoly tekintettel Kumikora nézett, majd folytatta.
- A kislány azt is mondta, hogy Te ezt tudod, de akkor miért nem mondtad meg? - kérdezte továbbra is komoly hangon Antef, majd végre felegyenesedett. Ekkor észrevette, hogy kitisztult az ég és a démonok vezérének se híre se hamva volt.
- Áruld el, tudsz e valamit a sorsomról, mert nem véletlen, hogy az utunk összefutott. - kérdezte Antef a nőt.

Mielőtt még Antef válaszolni tudott volna, a nő gyorsan elbúcsúzott és pár másodperccel később eltűnt a szeme elől. Ennek egyszerű volt az oka, mivel két autó közeledett feléjük, s Antef kicsit bizakodva látta, hogy a S.H.I.E.L.D. tulajdonában vannak a kocsik. Bár kicsit sajnálta, hogy Kumiko elment, de legalább leesz egy kis ideje rendszerezni az információkat és szusszanni egyet.
Az ügynökök viszont nem bíztak semmit a véletlenre, kezükben fegyverrel közeledtek a férfi felé, aki az utasításnak engedelmeskedve térdre ereszkedett és a tarkóján összekulcsolta a kezeit. Ekkor belenyilalt a fájdalom a hátába és felszisszent.
- Nyugalom fiúk! Rendőr vagyok. A jelvényem az övemre van felcsatolva. - mondta nyugodtan Antef, mert nem volt kedve összeszólalkozni az ügynökökkel. Legalább hamarosan a S.H.I.E.L.D.-ben lesz, akik talán tudnak neki segíteni a továbbiakban, s megtudhatja, hogy társai épségben visszatértek-e a rendőrségre.

Gyorsan tisztázódott Antef kiléte, s az ügynökök megnyugodva vették tudomásul, hogy rendőrrel van dolguk. Természetesen a férfi elfogadta a felajánlott segítséget, s miközben kocsihoz kísérték és elindultak, Antef röviden ismertette a történéseket.
- Egy sikátorba szálltunk ki társammal, ahol többszörös gyilkosság volt. Két vámpírt is magunkkal vittünk, amire később egy tetovált ázsiai nő hívta fel a figyelmünket. - mesélte Antef, majd miután beszállt a kocsiba folytatta.
- Úgy tűnt a nőnek köze lehet a KÉZ-hez, mely egy nindzsákból álló bűnszövetkezet. Közben megérkezett a hamis viharisten a rendőrök visszatértek az őrsre egy megharapott nővel és a két ájult vámpírral. Az ázsiai nővel elindultunk ide, hogy megkeressük és megöljük azt a vámpírt, aki megharapta a nőt. Itt öt vámpírral kerültünk szembe. A nő megölt négyet, ám engem meglepett az ötödik, egy kislány, de furcsamód életben hagyott. Ahogy hallottuk a szirénákat, a nő kereket oldott. S megjöttek maguk. - fejezte be fájdalmasa mosollyal Antef, majd óvatosan hátradőlt a hátsó ülésben.

Útközben Antef némán hallgatta az ügynököt, s csupa számára már ismerős dologról beszélt. Volt úgy, hogy a semmibe révedt, s az ablakon keresztül nézte a harcokkal sújtott város utcáit. Azon tűnődött Antef, hogy mit keres itt. Miért kellett neki pont a mutánsrészlegnél elhelyezkednie, s milyen szerepe van abban a nagy kirakós játékban, melynek neve az élet.
A gépkocsi hamarosan az egyik kórházhoz ért és az egyik ügynök feltette azt a kérdést, ami újabb fordulatot hozhat Antef életében. A válasz előtt néhány másodpercig a kórházra és a kórház bejáratánál álló biztonsági őrökre és rendőrökre nézett, majd tekintete visszavándorolt az előtte ülő férfira.
- Igen, a S.H.I.E.L.D.-nél akarok dolgozni. Ami a két vámpírt illeti, tudtommal a kapitányságon vannak két cellában. - mondta Antef majd nyújtózott egyet, mire a hátában ismét nyilallást érzett.
- Árulja el, mikor kell jelentkeznem a S.H.I.E.L.D.-nél munkára. Lenne egy-két elvarratlan szál, amiben kölcsönösen segíthetnénk egymásnak. - mosolygott Antef.