Tibet

A Szürke Eminenciás végül megérkezett Tibetbe. A reptérről hamar a hotelbe szállíttatta magát, mert közeledett a hajnal, amit nem akart a Napnak kitéve megélni. Egy rövid ideig már bírta a napfényt, de ez csak pár perc lett volna. És az is nagyon kellemetlen.
A napját a hotelszobában újságolvasással töltötte. Figyelte a világ eseményeit, a gazdaság történéseit és persze a képzőművészetét, ami gyerekkori nagy szerelme volt. Művészettörténészként végzett a liége-i egyetemen és azóta is érdekelték a műtárgyak. A tibeti buddhizmus művészetét is szerette, bár az elveikkel nem tudott azonosulni. Régebben sem, bár a katolikus hittel még jobban össze lehetett párosítani egy-két eszméjüket, mint a vámpírléttel.
Este végül elindult, hogy felkeresse a mágusrendet, ami miatt a fennsíkra érkezett. Még fiatalkorában mutatkozott meg a mágia iránti érzékenysége egy különleges nyaklánc közelében. Később kiderült, hogy a medálon lévő szem Agamotto Szemének ábrázolása alapján készült és a fiú így talált rá a rendre. Még akkor itt töltött néhány hónapot és évtizedekkel később is rendszeresen visszatért. Most néhány hónapot szándékozott itt tölteni. Ha üzleti ügyek miatt vissza kell utaznia, akkor persze megteszi. Elérhetőséget nem adott magához, senkinek nem kötötte az orrára, hogy pontosan hol lehet megtalálni. Meg volt beszélve, hogy ha vissza kell mennie, akkor a helyi lapok mely rovatában fog hirdetés megjelenni egy bizonyos szöveggel. Ennyit kellett csak figyelnie, hogy ne maradjon le semmi fontosról.

Este elment hát Az Ősi Tanítványainak Templomához. Már senki nem élt azok közül, akik még 20 évvel ezelőttről emlékezhetnének rá, így jelenleg használt nevén mutatkozott be, ahogy legutóbb is. Örömmel köszöntötték, mint mindig. Nagyon barátságos társaság volt és a varázslataik is főleg védelemről, gyógyításról szóltak. Amit persze lehetett más célokra is használni, ha volt az embernek ötlete és képzelőereje. Erre az egyik legjobb példa az illúzióteremtés, amivel Philippe annak idején kezdte itt. A gyógyítás érdekelte, de mondták, hogy az nagyon hosszadalmas. Tanult arról is, de eredményeket még nem ért el. Ahhoz több időt kellett volna itt töltenie. 
Ide szerencsére napszaktól függetlenül lehetett jönni, így akár éjszaka is. Ezen az estén Avapáni, az egyik legöregebb mester ajánlkozott fel, hogy foglalkozik vele. A rendnek saját varázslata csak egy volt, viszont szinte az összes többiét ismerték. Az Ősi, ez a hatalmas lány valaha halandó ember volt, aki vette a fáradságot, hogy feltérképezze a mágia világát és végül az egyik leghatalmasabb természetfeletti lény lett. Az illúziókeltést Ikonn követőitől tanulták meg, ezt a varázslat neve is őrizte: Ikonn Képei.

- Lássuk, mire emlékszel, Michael? - szólt az öreg. - Tegyél engem vidámmá!
A férfi koncentrált és kimondta a varázslat nevét eredeti nyelven. Ezt nagyon pontosan kellett kiejteni, csak akkor működött. Semmi akcentust nem lehetett meghagyni, különben hasztalan erőlködött volna. Közben arra gondolt, hogy az öreg mosolyog, ezt akarta kiváltani. Avapáni ekkor persze lecsökkentette magán a védelmet és hagyta, hogy a varázslat hatással legyen rá. Sikerült is, Philippe szavaira unokáját látta meg, aki viháncolva ugrált. A kép hamar eltűnt.
- Most tegyél gondterheltté! - adta ki az újabb feladatot Avapáni.
Philippe összpontosított és újra kimondta a varázsigét. A mester gondolataiban egy felsebzett tigrisfej jelent meg. Az állat támadna, pedig inkább gyógyulásra volna szüksége. Ez a látvány is hamar szertefoszlott.
- Nos, tanítványom, az igét tudod, de a kitartást és az összpontosítást még gyakorolni kell. Kevés ideig maradnak meg az illúzióid, de ezen segíthetünk.
A mester megfordult, egyenesen a Hold felé. Jobb karjával az égitestre mutatott, balját pedig csípőre tette. Elkezdett mormolni egy rövid mondatot egymás után többször, nagyon sokszor. A Szürke Eminenciásra nézett és fejével intett, hogy csinálja utána. Philippe a jelzésből már tudta, hogy ilyenkor a pózt is fel kell venni és a szavakat is mondani kell a mester után. Néhány percet töltöttek el így és a végére a férfi kiejtése már sokat javult. Kicsit már értett tibeti nyelven, de most csak egy szót tudott kivenni: kráter.
Mikor a mester befejezte, a vámpír is abbahagyta és így szólt az öreghez:
- Mit csináltunk most pontosan, mester?
- A Hold erejét hívtuk segítségül. Nézd meg, most jól látni az üregeket, amiket a testén visel. Mégis ott van, egyben van és nem változott semmit évszázadok óta.
Philippe arra gondolt, hogy ezt ő első kézből tudja, míg a mester csak a leírásokból. Ettől persze eszében sem állt lebecsülni Avapánit.
- A gondolataidban kráterek vannak, amikben elakad az összpontosítás. Ha egyenes útja lenne, sokkal könnyebben tudnád csinálni és hosszantartó lenne a hatásuk. Ezeket a krátereket tömjük be a szavakkal. Gondolom, kíváncsi vagy a jelentésükre.
- Igen, nagyon!
- Igaz, hogy úgy is működne, ha nem értenéd, de elmondom: "Világmély kráter, telj meg!" Ezt jelentik a szavak, amiket mondtunk. Még csiszolni kell a kiejtéseden és sokat kell ezt mondogatnod. Naponta legalább egy órát folyamatosan vagy kétszer felet. A két intervallum között nem telhet el több fél óránál. Azaz összesen 1,5 órád van rá, különben nem működik.
A mester észrevehette, hogy Philippe-nek ez túl monoton elsőre.
- Az elméd visszatart. Azt sugallja, hogy nincs értelme ugyanazt a mondatot mondogatni, de gondolj arra, amit már régebben is gyakoroltunk. Minden varázslat így kezdődik és a folytatásban is nagy szerepe van ennek. A mentális krátereid lassan telnek meg. Képzelj el egy autóutat, ami egy gödrös tájon vezet át. Hosszú idő megtölteni a gödröket, de ha minden nap csak egy kicsit teszünk mindegyikbe, már könnyebb lesz az utazás.
- Szóval ha ma gyakorlunk 1 órát, akkor már egy kicsit jobban fog menni?
- Így van, fiam. Először ezek csak másodpercek lesznek. De ha már napokig, hetekig gyakorolsz, akkor egyre több időt tudsz nyerni magadnak. Végül, mikor már egyenesre alakítottad az elmebeli utat, hatalmas dolgokra leszel képes. Olyan képeket vetíthetsz ki, hogy akár egy hadsereg elől is elmenekülhetsz.
- Csodálatos, mester! Lenyűgöz a tudományuk - mondta a valóban fellelkesedett vallon. - Folytassuk is!
A mester bólintott és ismét felvette a pózt és mantrázni kezdett. Philippe csinálta utána. Egy órán keresztül mondogatták a bűvös mondatot. A mester szája kiszáradt és az egy helyben álldogálás is megterhelte, de a vámpírnak nem volt ilyen gondjai. Állóképessége messze az emberi felett állt.
- Lássuk, mire mentünk! Tegyél újra vidámmá! Észre fogom venni, ha csak egy kicsit is fejlődtél.
Avapáni visszavett a védelméből és hagyta, hogy Philippe igéje hasson rá. Kb. 1 másodperccel már tovább tartott a kép, ami most egy gyönyörű, színes, repkedő pillangó volt.

- Látod? Már 1 másodperccel tovább ment. Vészhelyzetben ez is sokat számíthat. Ha így haladsz, messze fejlődhetsz. Mára viszont ennyi volt. Holnap is várlak.
A Szürke Eminenciás megköszönte Avapáninak a foglalkozást és vidáman indult vissza a szálloda felé. Tudta, hogy hosszú út vezet a magasabb szintekig, de eltökélt volt és egy kis eredményt már ma is elért.

Másnap este ismét megjelent a templomnál és szemeivel kereste Avapánit. Az öreg épp egy másik tanítvánnyal foglalkozott, ezért egy fiatalabb varázsló, Pradzsata a türelmét kérte és beszélgetni kezdett vele.
- Régóta foglalkozik mágiával?
- Mondhatni régóta - válaszolt Philippe nem említve, hogy ez esetben a "régóta" évszázadokat jelent. - Avapáni már korábban is tanított.
- Szerencsés ember! Ő a legtapasztaltabb közülünk. Minden varázslatot ismer, még Vishanti Könyvéből is.
A vámpír hallott már a híres könyvről és előbb-utóbb meg akarta szerezni.
- Igen, a mester említést tett már arról a legendás irományról. Idővel majd engem is érdekelne.
- Nem olyan könnyű azt megszerezni! Avapáninak is évtizedekbe telt.
- Nos, ami azt illeti, időm van - reagált a Szürke Eminenciás és ekkor meglátta Avapánit.
Szóval és meghajlással köszöntötte a mestert, aki viszonozta az üdvözlést. Megivott egy teát, amit itt honos, speciális füvekből készítettek. Mikor felfrissült, ismét kimentek a szabadba.
- Tegnap este óta még gyakoroltál, fiam?
- Bevallom, nem, mester.
- Mondtam, hogy legalább 1 órát kell naponta. De ha többet csinálod, gyorsabban fogsz haladni. Persze ha van időd. Ha nem érsz rá külön gyakorolni, én szívesen foglalkozom veled itt.
- Időm van, mester. De először meg akarom tanulni tőled a helyes kiejtést.
A mester bólintott, majd felvette a pózt. Bal kéz a csípőre, jobb a Hold felé mutat és elkezdte a mantrázást. Philippe utána csinálta és megint eltöltöttek így egy órát. Utána a vámpír megkérdezte Avapánit:
- Mester! A póznál van valami különös, amire figyelni kell?
- Nincs, fiam. Különben már szóltam volna. A lényeg, hogy jobb kezeddel rácsatlakozz a Hold energiavonalára és így végigvezesd karodon a tartósság erejét. Bal kezeddel pedig a belsődbe juttatod azt. Jól csináltad, itt nincs is mit elrontani. Nem számítanak centiméterek, csak hogy jobbal az égitest felé mutass, a balod pedig a csípődön legyen.
- Értem, mester.
- Ha még bírod, megcsinálhatjuk még egyszer. Én készen állok.
- Rendben! Bírni fogom - mondta a vámpír, aki valószínűleg ötször annyi ideig is bírta volna, mint a mester.
Ismét felvették a pózt, csatornát nyitva a Holdtól belsejük felé. A görög misztikusok már pedzegettké, hogy a mágia központja valahol a belső szervek között, a hastájékon van és ezt Tibetben is tudták. Nemhiába fejlesztett Buddha is olyan tekintélyes bélrendszert. Újabb egy órányi mantrázás után Philippe észrevette, hogy már majdnem olyan a kiejtése, mint a mesteré. Igyekezett a szavakat hasonló tempóban formálni és közben figyelt is a pontos szájtartásra. Belgiumban, ahol született, több népcsoport élt együtt. Vallonok, hollandok, németek és ezeket a nyelveket még fiatalkorában elsajátította. Később, mikor Amerikába költözött, az angolt is megtanulta és kb. 20 év alatt már nyoma veszett az akcentusnak. Volt ideje nyelvet tanulni és ugyan a tibeti egészen más volt, de a hatalmas tapasztalatnak köszönhetően hamar megtanulta a varázsige pontos kiejtését.
Miután végeztek, a mester egy kicsit megmozgatta tagjait és megnyálazta száját. Philippe is követte, bár nem volt rá igazán szüksége.
- Már majdnem jó a kiejtésed. Ez a fajta tanulás úgy is működik, ha akcentussal mondod az igéket, de hatékonyabb, ha pontosan ejted ki őket. Egészen jól haladsz egyébként.
- Köszönöm, mester! Igyekszem eltanulni tőled a kiejtést.
- Helyes, fiam! Lássuk, ezzel a két órával mennyit nyertél? Próbálj engem varázslattal megrémíteni!
Avapáni lejjebb vette a mágikus védelmét és várta Philippe varázslatának hatását. A francia koncentrált az érzelemre, amit Ikonn képeivel ki akart váltani és kimondta a szavakat.
A mester persze nem ijedt meg, mert tudta, hogy mi készül, de amit látott, az alkalmas volt a félelemkeltésre, legalábbis másoknál.
- Jól van, Michael, már 1,5 másodpercet fejlődtél.
- Avapáni, elmondod, hogy mit láttál?
- Mindig az a lényeg, hogy te tudd, milyen hatást akarsz elérni, fiam! Nem a kép számít. Ha elég erős az akaratod, olyat vetítesz ki, ami eléri a célt. De persze elmondom: egy fekete párduc vicsorgó állkapcsát láttam. Ha fejlődsz majd, az egész feje megjelenik, majd a teste és persze tovább fog tartani az illúzió.
Philippe megköszönte a mai foglalkozást és megkérte a mestert, hogy még maradhasson. Egyedül még 3 órán keresztül mondta az igéket, felvéve a pózt. Nem érzett semmi különöset, de bízott a tapasztalt mester instrukcióiban.

Újabb este köszöntött a vámpírra, aki indulás előtt fogyasztott a vérből, amit hozott. Speciálisan kezelték ezeket a Társaságnál, hogy ne alvadjanak meg. Még kb. 1 hétre való volt nála, utána majd lehet vadászni. Megcirógatta Matthieu-t, a patkányát, akit természetesen erre az útra is magával hozott, majd az állatkát a szobában hagyva elindult Az Ősi Tanítványai rendhez.
Csillagos este volt és Philippe azon gondolkodott, amit a mester mondott a Holdról. Biztos tudja, hogy évmilliók óta megvan, nem csak évszázadok óta, de valamiért így fogalmazott. Könnyebb felfogni az embernek. Odaérve a templomba, Avapáni már várta. A Szürke Eminenciás elmondta a mesternek, hogy előző nap mennyit gyakorolt. A mester elégedett mosollyal vette tudomásul, hogy sikerült tanítványát rávenni arra, hogy egyedül is gyakoroljon. Mert nem minden az a foglalkozás, amit ő tart, sőt néha haszontalan is, ha egyébként nem gyakorol a mágiahasználó.
- Szóval tegnap 5 órát mantráztál. Ez jó. Ha csak ennyit rá tudsz fordítani minden nap, nagyon gyorsan fogsz fejlődni. A kiejtésed már egészen jó, de persze gyakorolhatunk még, ha szeretnéd. De először lássuk, hogy hol tartasz.
Az öreg elindult ki a szabadba, ahol korábban is tartotta az órákat.
- Gyönyörködni akarok. Teremts olyan illúziót, ami ilyen élményt okoz nekem.
Philippe koncentrált a szépségre, amit ki akart vetíteni és elhagyta száját a varázsige. Avapáni szemei tényleg ragyogni kezdtek.
- Jól van, fiam, már 4 másodperccel tovább tartott, mint legelőször. A kép, amit megjelenítettél, hatásos volt, de még mindig nem elég erős. Egy virágos mezőből láttam egy kis részt, csak egy fél négyzetméternyit. Ez azt jelenti, hogy erősödik az érzés, amit meg tudsz jeleníteni. De minél erősebb képet kreálsz, annál kevesebb ideig marad meg, ha nem vagy eléggé felkészülve.
- Értem, mester. A krátertöltéssel ezt is meg lehet oldani?
- Igen, de vannak más módszerek is. Ha hajlandó vagy azokat is gyakorolni, akkor elmondom.
- Persze, Avapáni! Több módszerrel is próbálkozhatunk egyszerre.
- Rendben, fiam! Az igékkel a mentális gátakat romboljuk le benned. Viszont számít az erőnlét is. Biztos észrevetted, milyen fárasztó tud lenni, ahogy 1 órán keresztül mondtuk az igét.
A vámpírok nem fáradnak el annyira könnyen, de hogy fenntartsa a látszatot, bólogatva helyeselt.
- Ha sportolsz és edzel, az is sokat segít, de van még valami. Egy speciális mozgás, ami a testnek azt a részét erősíti legjobban, amit a varázslatok igénybe vesznek. Ahogy kimondasz egy varázsigét és koncentrálsz, fárad az agyadnak egy bizonyos része és a vérkeringésed is.
"Ha tudná, hogy mikor volt nekem utoljára vérkeringésem? Több mint 200 éve." Persze ha akar, tud pulzust mutatni, de a vámpírok nem úgy működnek, mint az emberek vagy a mutánsok általában.
- És hogy lehet ezeket megerősíteni? - kérdezte Philippe.
- Nem tudom, értesz-e a harcművészetekhez vagy a meditációhoz, de valami hasonló mozgássorról van szó.
- A karate-t elég jól ismerem.
- Ott is használják, akkor nem is lesz túl idegen a számodra. Figyelj!
Avapáni felvett egy alapállást, kis terpeszt, majdnem vállszélességben. Behajlította a térdeit és jobbra fordult, törzsét egy kicsit hátradöntötte, majd elkezdte a karjait balra lendíteni. Ezután kiegyenesedett, majd megint hátradőlt, de ezúttal balra fordult és jobbra lendítette a karjait.
- Ez nem tisztán testi edzés vagy nem olyan, mint amilyen a sport általában. Itt a szellemi energiák is hatnak a testre. Ezekkel a mozdulatokkal ellököd magadtól a fáradtságot és ahogy visszahúzod  a karjaidat, begyűjtöd az energiát. Tolás és húzás, ezzel befolyásolod az energiamezőket, amik aztán megerősítik az agyad részeit és a keringést. De ez nem jó ám mindenre! Ezt kifejezetten a mágiahasználók alkalmazzák és csak mi vesszük hasznát.
- Rendben. Mielőtt belekezdünk, érdekelne ennek a története is. Hogy jöttek rá erre a módszerre?
- Mint a legtöbb dolgot, amit tanítunk, ezt is az Ősi kutatta ki. Egy isteni lény árulta el neki egész pontosan. Itt minden szög és minden centiméter számít, ezt pontosan meg kell tanulnod. A hátradőléssel kerül olyan helyzetbe az agyad, hogy tisztán áramoljanak benne az energiák, amiket a kezeddel mozgatsz, mint a szélmalom lapátjai a levegőt. Innen is jön a név: Szelek Útja.
Philippe bólintott és ahogy a mester újra felvette a pózt, próbálta utána csinálni. Figyelt a dőlésszögre és a karok tartására, meg a térdhajlításra. Csinálták a gyakorlatot egy pár percig, majd Avapáni azt mondta:
- Ebből napi 1-2 óra elég. Az ilyen erősítő energiák mozgatása elég nehéz és ha tovább csinálod, akkor sem érsz el sokkal több eredményt. A kézmozdulataid jók, de a tartásod még nem - mondta Avapáni és ahogy Philippe megpróbálta felvenni a pózt, kezével segítette. Egy kicsit lejjebb nyomta, hogy jobban be legyenek hajlítva a térdek és előrébb tolta, mert túlságosan is hátradőlt. Utána csinálta vele együtt a gyakorlatot és ha megint rossz volt a tartása, rászólt. 1 óra után hagyták abba.
- Na, fogod ezt bírni naponta? - kérdezte Avapáni, ahogy megmozgatja lábait.
- Persze, mester. A kitartásomra nem lehet panasz - felelte a Szürke Eminenciás, akinek a vámpírfizikuma ezt bőven elbírta.
- Akkor most még mantrázok veled 1 órát, hogy fejlődjön a kiejtésed. Utána még folytathatod itt egyedül, ha akarod.
Így is tettek, a mester pedig az óra leteltével visszament a tanítványokhoz. Philippe most már tökéletesen ejtette ki a szavakat és rászánt 4 órát a varázsige mondogatására. Több nem fért bele, mert túl közel lett volna a napfelkelte. Mikor végzett, kicsit kirázta kezét-lábát és visszament a hotelbe. Ahogy belépett a szobába, Matthieu már jelezte is, hogy éhes, ezért adott neki egy kis brokkolit meg cseresznyét. Sosem vett az állatainak bolti, mixelt eledelt, mindig a természetes alapanyagok híve volt. Mikor ő született, akkor még híre sem volt az ilyen mesterséges készítményeknek.

A Szürke Eminenciás újabb leckére érkezett a templomhoz. Már a legelső látogatása alkalmával is, mikor még csak a XVIII. század közeledett vége felé, tomboltak az érzékei az épület közelében. Mágiahasználóként érezte, ha valahol jelen van a mágia, bármilyen formában, kivéve ha elrejtették speciális védővarázslattal. A Templom mágiája nagyon sűrű volt, első ideérkezésekor szinte ledöntötte a lábáról. Most már persze érettebb fejjel, tapasztaltan érkezett, de még mindig nagyon erőteljes volt a hatás.
Köszöntötte Avapánit és újra kimentek gyakorolni. A Szelek Útját kezdték és Philippe tartásán még mindig javítani kellett. A mester pesze segített, kezeivel irányítva, hogy mennyire dőljön hátra, hogy tartsa a lábait. A karok helyes használatára valahogy az első alkalommal ráérzett.
Végül úgy tűnt, hogy megvan a helyes póz és a vallon igyekezett ezt megjegyezni és tartani. 1 órányi edzés után kicsit lazítottak, megrázogatták kezüket-lábukat és mantrázás következett, szintén 1 órán keresztül. Mikor ez is megvolt, Avapáni így szólt tanítványához:
- A kiejtésed már tökéletes, innentől egyedül fogod majd végezni a krátertöltést. Gondolom, megérted, hogy sok tanítványom van és amit egyedül is tudnak, ahhoz már én nem kellek.
- Persze, mester. Tegnap is még 4 órát itt maradtam és gyakoroltam.
- Remek, Michael! A Szelek Útját viszont még párszor együtt kell csinálnunk, mert ez nehezebb. Pontosan kell beállítani a testedet, hogy a lehető legjobb eredményt érd el. Aztán ha ezt is megtanultad, akkor gyakorolhatod magadban is. Akár a szállodában is csinálhatod, ehhez nem kell a Hold. Egyébként hogyhogy estére még ennyi energia marad benned?
- Jól osztom be, amim van, mester! - felelt a vámpír.
- Értem, fiam. No, akkor mozgassuk az energiákat még egy órán keresztül?
- Igen, mindenképpen! Meg akarom tanulni minél hamarabb a helyes mozgást.
Avapáni bólintott, majd felvették az alapállást és elkezdték a gyakorlatot. A 2. óra végére a térdhajlítás már megfelelő volt, de Philippe a törzsét mindig sokkal hátrébb döntötte, mint kellett volna. A mester látta, hogy ehhez még kelleni fog pár nap. Miután elmondta, mire kell majd figyelni, tették még egy próbát Ikonn Képeivel. Újabb másodpercekkel sikerült növelni a látvány hosszúságát. A mester elégedetten biztatta tanítványát a további gyakorlásra, majd visszament a templomba. Philippe-nek 3 órája marad a Nap első sugarainak megjelenéséig és ezt az időt mantrázással töltötte, immár tökéletes kiejtéssel.

A következő este megint a Szelek Útját gyakorolták a mesterrel. A kézmozdulatok még mindig jók voltak, Philippe a lábait is csak annyira hajlította be, amennyire kellett. A combnak jó erősnek kell lennie ehhez a pózhoz. 1 órán keresztül így állni nem könnyű. A törzs döntésével volt megint a probléma, azon még finomítani kellett. Avapáni mutatta, hogy kell csinálni, kezével döntötte a vallon testét és mikor megvolt a kellő dőlésszög, akkor szólt. Nem sokkal később Philippe megint hátrébb hajolt. A mester úgy döntött, egy kis elmélettel is segít:
- Michael, nagyon hátradöntöd a testedet. Ez így nem jó! Mondtam, hogy az agyadnak olyan pozícióba kell kerülnie, amiben a lehető legjobban hatnak rá az energiák. Elmondom, miről van szó. Nagyon sok varázslat az érzelmekre hat, az Ikonn Képeire ez fokozottan igaz. Az agynak van egy része, ahova befutnak az érzékeléssel kapott információk. Amit látunk, hallunk, szaglunk, tapintunk, az mind ott gyűlik össze. A biológia tudománya ezt talamusznak hívja. Nem teljesen pontos a terület megjelölése, de tényleg annak résznek a környékéről van szó. Ha ezt megerősíted a Szelek Útjával és az érzékelés szellemi vetületeit képes vagy igazán befogadni, akkor tudod mások érzékelését is igazán hatékonyan befolyásolni.
A Szürke Eminenciás bólogatott, hogy figyel és eddig érti.
- Ez a rész az agy közepe táján van, a gerinc végződése fölött. Ha csak egy kicsit dőlsz hátra, akkor szinte egy vonalban marad a karjaiddal. Ez nem jó, mert a tolással indítod a mozgást és rossz pózban a meglévő energiáidat is eltolhatod, így nem fejlődsz. Ha viszont túlságosan hátrahajolsz, akkor a visszahúzáskor érkező erőket nem tudja befogadni az agyad. Ez tényleg millimétereken múlik. Ezért hangsúlyozom, hogy nagyon figyelj a testtartásodra.
- Értem, mester! Igyekezni fogok.
A vámpír így már jobban értette, miért kell pont úgy csinálnia a gyakorlatot, mint a mester és már jobban is ment neki. Ha a kelleténél hátrébb dőlt, mindig észrevette és visszaállt a megfelelő pózba. Avapáni örült, hogy sikerült végre megtalálni a módját, hogy tanítványa helyesen végezze a gyakorlatot. Végül 2 órán keresztül csinálták. Utána a mester egy újabb próbával megállapította, hogy a kivetített látvány még hosszabb ideig marad meg. Elköszönt és visszament a többi érdeklődő mágiahasználóhoz hagyva, hogy Philippe újabb órákat töltsön mantrázással.

Másnap Philippe egészen érdekes gazdasági híreket olvasott az újságban. Az egyik japán cég, amely tudomása szerint a Kéz érdekeltségébe tartozott, dinamikus fejlődést ért el és komoly reklámkampányba kezdett. Legszívesebben már utasította volna kiszolgáló személyzetét, hogy azonnal nézzenek utána az eseményeknek és biztosítsák, hogy a vállalat új lépései ne okozzanak gondot Philippe cégeinek. Hanem ha lehet, inkább fordítva történjen. Mivel az internethez nem értett, de még a számítógép is idegen dolog, az új korok technikai fejlődésének része volt, az üzletember ilyenkor mindig a legközelebb tanácsosai és bizalmasai segítségét kérte. Most nem akarta velük felvenni a kapcsolatot, de tudta, hogy ha nagyon fontos lépnie, akkor üzenni fognak. Azért magában gondolkodott azon, hogy mi állhat a háttérben és hogy mit találjon ki, hogy fordítsa a maga hasznára a változásokat. Nem akarta félbehagyni a gondolatai összegzését és nagyon elment az idő a tervek szövögetésével. Végül éjfél is elmúlt már, mikor elindult a templomba.
A Szürke Eminenciáshoz egy másik tanító, Radsvati ment oda és elmondta, hogy Avapáni épp egy másik tanítvánnyal foglalkozik, valószínűleg még órákon keresztül. Ahogy az elmúlt napokban a vallonnal is tette. A Ősi Tanítványaihoz nagyon sokan jártak és Avapánihoz úgy szintén. Aki pedig megérkezett, azt sosem várakoztatták, kivéve, ha ő ragaszkodott egy bizonyos mesterhez. Az évszázadok alatt Philippe Lerois már számos mester keze alatt tanult kisebb-nagyobb dolgokat, így könnyebben kezelte aktuális mestere leterheltségét. A tanító, egy szintén idős, de Avapáninál fiatalabb, kb. 60 éves, teljesen kopasz, hosszú, ősz szakállát bajusz nélkül hordó férfi volt. Felajánlotta, hogy ő szívesen tanítja, csak ehhez tudnia kell, miben akar fejlődni és hogy milyen szinten áll jelenleg. Philippe hajlott az ajánlatra és elmondta, hol tartanak mesterével, miket tanult eddig és hogy miket szeretne finomítani, miben szeretné magát továbbképezni. Elmondta, hogy az illúziókeltést akarja erősebbre és tartósabbra fejleszteni és hogy a krátertöltést már hibátlan kiejtéssel tudja, saját magában is rendszeresen gyakorolja illetve a talamuszban található központ erősítésén dolgoznak most.
Ez utóbbinak neki is láttak és a Szelek Útja mozdulatsorát kezdték el gyakorolni. Néhány apró tanács és igazítás után Philippe tartása már tökéletes volt. Amikor mégis dőlésszöget váltott, azt észrevette és visszaállt a megfelelő pózba. Tettek egy próbát Ikonn Képeivel és utána Radsvati arra buzdította a vámpírt, hogy a mantrázást gyakorolja még sokáig itt a holdfényben és most, hogy a krátertöltés mellett már ismeri az energia megsokszorozására alkalmas mozgást is, gyakorolhatja ezt napközben is. A hajnali pír megjelenéséig hátralévő órákat Philippe szorgalmasan mondogatta a koncentrációt segítő varázsigét: "Világmély kráter, telj meg!" Ezután visszaindult a szállodába, ahol a Szelek Útját gyakorolta másfél órán keresztül. A Radsvatival közös edzést is beleszámítva így megvolt az a mennyiség, ami optimális a fejlődéshez. A Szürke Eminenciás kíváncsian várta, mi lesz a következő lépés, amellyel tovább haladhat a mágiahasználók különleges tudásának megismerésében.

A következő napja nyugodtan telt. Nappal alhatott, csak egyszer-kétszer kelt fel, hogy foglalkozzon patkányával, Matthieu-vel. Este pedig azon gondolkodott, hogy mit tegyen. Most már akár magányosan is gyakorolhat. A Holdat a szálloda tetejéről is látni, de persze a templom környékén sokkal nyugodtabb körülmények között lehet végezni a krátertöltés folyamatát. A Szelek Útját pedig akárhol és akármikor gyakorolhatja. Elhatározta, hogy elmegy a templomba és ha Avapáni épp nem tudja fogadni, akkor elkezd egyedül mantrázni és kivárja a sorát.

Így is tett, ellátogatott Az Ősi Tanítványai rend szent helyére. A mester éppen szabad volt, így rögtön a tárgyra térhettek.
- Radsvati beszámolt nekem a tegnapi leckéről, fiam. Mondta, hogy már tudod a pózt és ha mégis eltéveszted, akkor is visszatalálsz a helyet testtartásba.
- Így van, mester. Akár meg is mutathatom.
- Nem szükséges, Michael. Én hiszek a tanítótársaim szavának, mert nincs okom rá, hogy kételkedjem bennük. Tudod, a mi rendünk egyik alapja a bizalom és a jóindulat. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindent megengednénk vagy mindennel egyetértenénk. Támadó varázslatokat például itt hiába keresne bárki is. Ami a védelemmel kapcsolatos, azt viszont kivétel nélkül minden érdeklődőnek szívesen megtanítjuk.
A rend már több fekete mágust is kitanított, de ez azért történt, mert akiben megbíztak, az végül nem olyan célokra használta a tudást, mint ők gondolták. A vámpír sem volt a legmakulátlanabb tanítvány, bár igyekezett ezt leplezni. Tudta viszont azt is, hogy ekkora mágusok előtt nem olyan könnyű titkot tartani.

- Nos, fiam, ha mostantól egyedül szeretnél gyakorolni, előtted a lehetőség - folytatta a mester. - Nyugodtan kijöhetsz ide is és ha egymagadban mantráznál, hogy teljenek a kráterek, megteheted, ahogy a Szelek Útját is végezheted. Ez utóbbit akár otthon, munkahelyen vagy a szállodában is lehet gyakorolni. Ha viszont úgy érzed, hogy már elég jól haladsz, térj vissza és mutatok további módszereket, amikkel megsokszorozhatod az erődet.
- Rendben, mester! Egyelőre úgy érzem, ezeket kell gyakorolnom és meg foglak keresni, ha tovább akarok lépni.
- Örülök, hogy ilyen szorgalmas tanítványom van. Sokan nem hajlandóak egyedül gyakorolni. Pedig sokkal messzebbre és gyorsabban lehet eljutni, ha nem csak a tanító óráin foglalkozol a mágiával. Michael, ez esetben újra tiéd a hely!
Ezzel Avapáni vissza is ment a tanítványaihoz. A Szürke Eminenciás a napfelkelte közeledtéig mantrázott, majd visszatért szobájába, ahol az energiamozgatás gyakorlatát végezte a tanultak szerint, megfelelő testtartásban. Úgy látta, egyelőre a magányos tanulás lesz az útja és ha már nagyon magabiztos, akkor újra a mester segítségét fogja kérni.

Philippe a nappal egy részét átaludta, kb. 6 óra alvás után kelt fel. Általában nem volt szüksége sokkal több pihenésre, kivéve akkor, ha nagyon kimerítő napokat élt meg. Most is tettrekész volt, mint általában. Nem tétlenkedett sokat. Megetette Matthieu-t a friss zöldségekkel, amiket hozatott és megnézte az aznapi újságot. Semmi egetrengetőt nem látott benne, de azért figyelemmel kísérte az aktuális történéseket. A gazdaság és a képzőművészet érdekelte ezekből a legjobban, bár a politikán is rajta tartotta a szemeit. Ugyanis ez mindkét ágazatot erősen befolyásolta.
Miután a napi rutint letudta, nekilátott mágiahasználatot tanulni, immáron egyedül. A Szelek Útjával kezdte. Bemelegítette a tagjait, körzött a karjaival és lábaival, nyújtott egy keveset, majd felvette a pózt. Kis, vállszélességű terpeszbe állt, a térdeit behajlított. Hátradőlt, épp csak annyira, amennyire kellett. Már tudta a megfelelő dőlésszöget és nem tért el attól se pozitív, se negatív irányban. Elkezdte a kézmozdulatokat, tolás és húzás műveletét imitálva. Illetve nem is csak mímelte ezeket, hiszen valóban tolta és húzta az energiákat, de persze ez nem volt látható. Itt kellett a hit és az megvolt benne. Avapánitól sokat tanult már a legutóbbi szezonban is és mostani látogatása alatt is. Látta, hogy az öreg nem a levegőbe beszél. Amit mondott, azt bizonyította is, már az első alkalommal fejlődést ért el a módszereivel.
A gyakorlatot két órán keresztül végezte megállás nélkül. Utána kicsit lazított, nyújtott. Ebből teljesítette a napi adagot és tovább léphetett a következőre. Nem akart a szálloda tetején gyakorolni, mert zavarták volna a tudatlan turisták. Elkezdenek fényképezni, jönni-menni, beszélni, kiabálni, ahogy a messzi országba érkezett látogatók közül sokan szokták. Olyan körülmények között pedig nem lehet a szellem útján fejlődni. Elindult hát a templom környékére, ahol nem fordulnak meg ilyen zavaró egyének. Oda csak az megy, aki előbb hasonló célok lebegnek.
Véletlenül éppen összefutott Avapánival, aki egy másik tanítvánnyal indult egy órára. Üdvözölték egymást és a mester jó gyakorlást kívánt neki, ő pedig jó munkát a mesternek. Most korán érkezett és 6 teljes óra állt a rendelkezésére, amíg újra felkel a nap. Az elmebeli korlátok lerombolására szolgáló, ún. krátertöltés gyakorlatába kezdett bele és nem is akarta abbahagyni 3 órán keresztül. A mondatot hamar megtanult tökéletes tibeti kiejtéssel és így a lehető leghatékonyabb formájában tudta mondogatni. Egyik keze a csípőjén, a másikkal pedig a Hold felé mutatott. Az éjszakai égitest fennmaradásának titkát szívta így magába, hogy az ő varázslatai is tartósak legyenek, hogy sokáig megmaradjanak az illúziók. A három óra leteltével tartott egy kis szünetet. Ugrált, sétált, megmozgatta a lábait és a karjait. Kicsit olyan volt ez, mint egy edzés. A szellem kapta a legerősebb terhelést, de a testnek is állnia kellett a sarat. Körülbelül negyed órát mozgott és utána megkezdte a következő 3 órás mantrázást. Mikor ezzel is végzett, újra lazított, majd visszaindult a szállodába.
A következő napokban ugyanezt a módszert alkalmazta: a szobában a Szelek Útját, a templom közelében pedig a krátertöltést végezte. A vérkészletei eddigre elfogytak, ezért már időnként magányos áldozatokat kellett szereznie. A több mint 100 éves rutinnak köszönhetően nem volt gond a nyomok eltüntetésével, így nem bukott le. Az ölés nem zökkentette ki a mágiahasználatból. Nem volt ez több a vámpír számára, mint egy oroszlánnak leteríteni egy antilopot. Egyszerűen ez volt az életben maradás módja.
Két hét után elérkezettnek látta az időt egy újabb módszer elsajátítására és mikor pihenni tért a hajnali órákban, elszánta magát, hogy másnap újra jelentkezzen Avapáninál. Remélte, hogy jó eredményeket fog mutatni több hetes intenzív gyakorlás után.

Miután leterítette aznapi áldozatát és eleget ivott a véréből, gondosan eltüntette a nyomokat. Szétvágta a nyakat és a test többi részét úgy, ahogy kutyák szoktak marcangolni. Senki nem fog rájönni, hogy nem egy állat támadta meg az illetőt. Ezt még Duprintől leste el.
Szájáról letörölte a vért, a ruhájára pedig nem is ment, mert erre különösen vigyázott. Jóllakottan indult hát a templom felé. Két hete nem vett már órákat, csak magányosan gyakorolta, amit a mester mutatott neki. Odaérve meglátta Avapánit, aki épp szabad volt.
- Rég láttalak, fiam! Hogy ment a gyakorlás egyedül?
- Igyekeztem megtenni, ami tőlem telt, mester! Minden nap mondtam az igéket és mozgattam az energiákat. Megnézzük, mennyire növekedett a tudásom?
- Persze, Michael. Kíváncsi vagyok rá, mennyit sikerült haladnod? Mutass nekem valami csúnya, undorító látványt!
A Szürke Eminenciás koncentrált arra, hogy megjelenítsen valamit, ami taszítja a mestert. Amitől felfordul a gyomra, ami facsarja az orrát vagy csak lelkileg, érzelmileg viseli meg. Kimondta az Ikonn Képei varázsigéjét és figyelte Avapáni arcát. A mester lejjebb engedte a mágikus védelmet, ami általában rajta volt. Mikor végeztek, beszámolt Philippe-nek.
- Jó úton haladsz, fiam! Már egy percnél is tovább tartott a látvány és erősebb is lett. Egy megsérült egér testét láttam, amit beleptek a legyek. Hiába küzdött, nem tudta őket elhessegetni. Ez már egy mélyebb, erőteljesebb kép volt, ami jobban hat, mint amiket korábban tudtál kelteni bennem.
- Mester, biztos voltam benne, hogy amit tanítasz, az úgy igaz, ahogy mondod. Ezért is voltam oly szorgalmas a gyakorlásban.
- Akkor maradjon is így, fiam! Úgy vélem, nem csak a bemutató miatt jöttél, hanem szeretnél további feladatokat is. Így van?
- Igen, pontosan úgy van, ahogy mondod, Avapáni. A krátertöltést itt a Holdra nézve minden nap órákig művelem. A Szelek Útjával 2 órát töltök el. Még beleférne az időmbe egy vagy két újabb feladat, ami segít megerősödnöm a mágiahasználatban.
- Az Ikonn Képeit ezzel a két módszerrel tudod felerősíteni. Van még persze más is, de ezek a legerősebbek és neked elég jól mennek is, úgyhogy a többivel egyelőre felesleges foglalkoznod. Majd ha már egy komolyabb szintet érsz el, akkor jönnek a nehezebbek.
- Már tanultam Raggadorr Hét Gyűrűjéről is. Foglalkozhatunk ezzel?
- Igen, emlékszem, hogy legutóbb is ezt a kettőt tanultad. Itt már egy kicsit másképp kell gyakorolni. Ez ugye kifejezetten védő varázslat, míg a másikat a hétköznapokban is tudod használni, például hogy jobb kedvre deríts valakit. Ez pedig jól jön, ha sziklaomlás van vagy ha megtámadnak az utcán. Az állóképességnek itt döntő szerepe van. A gömb, amit magad köré vonsz, felfogja a támadásokat. Amivel a gömböt illetik, azt az erőt az állóképességednek kell kibírnia. Ez a legfontosabb.
- Ezek szerint itt a testi erőt és kitartást kell fejleszteni?
- Nem a hagyományos módon. Nem elég, ha futni jársz vagy súlyt emelsz. A sport is segít, de a mágia használata más módon terheli meg a szervezetet. Erre kell felkészülni. Sokféle gyakorlat van és ha bírod, ezeken sorban végig fogunk menni.
- Állok elébe, mester!
Avapáni elkezdett helyben futni, csípőre tett kézzel. Biccentett Philippe-nek, hogy utánozza. Körülbelül egy perc után hagyta abba és elmagyarázta:
- A csípőre tett kéz szerepét már ismered a krátertöltésből. A szellemi erők központjára irányulnak ilyenkor a kezeid. A futás felpezsdíti a véredet és felélénkíti a szervezetedet. Nem muszáj egy helyben, lehet hagyományosan is. Ez nem egy szokványos futópóz, úgyhogy azért nehezebb, az egyensúlyozás is. A karoknak végig a csípődön kell maradniuk. Ha egy kicsit is elemeled őket és megszűnik az érintkezés, elölről kell kezdened. Sok tanítványom fulladt már ki emiatt.
Philippe magában mosolygott, mikor Avapáni a vérről beszélt. Van benne vér, de másé és nem úgy működik, ahogy ezt a mester mondta.
- Tehát itt a kezeimmel a szellemi erőközpontba vezetem a mozgás erejét, a futás hatását?
- És mivel ez csak az erőnlétedtől függ, addig csinálod, amíg bírsz futni. Itt nincs időbeli határ, bár kevesen futnak így több órát naponta. Ha például húsz percet már rá tudsz szánni, az nagyon jó. De öt perccel is elkezdheted, ha csak annyi időd van. Mondtad, hogy edzett vagy és az eddigi feladatokat is bírtad fizikailag, úgyhogy szerintem ezzel sem lesz gond.
- Mester, fontos, hogy a csípőmön pontosan hová helyezem a kezeimet?
- Nem. Az a lényeg, hogy ne hátul legyenek a derekadon, de ne is elöl, a köldöknél. Az is fontos lesz majd később, de itt egyszerűen az oldaladra kell tenned őket. A kondíció mellett arra kell nagyon figyelni, hogy ott tartsd. Ezt szokták elrontani.
Philippe kérésére még egy percet rászántak és a vallon látta, hogy a mozgásban és a testtartásban tényleg nincs semmi különös. Kivéve azt, hogy senki más nem fut így, csak aki ezt a varázslatot tanulja. A mester utána elmondta, hogy mellékesen ez a fizikai állóképességet is javítja, tehát nem vész el a futás megszokott hatása, hanem szellem és test együtt fejlődik. Biztatta a Szürke Eminenciást, hogy bátran gyakoroljon egyedül és amikor idejét érzi, jöjjön vissza, hogy újabb erősítő gyakorlatokat taníthasson neki.

Philippe már előző este is futott néhány kört a templom környékén abban a pózban, amit a mester mutatott neki. Nagyon furcsa volt ez a mozgás. Futás közben az ember általában hajtja magát a karjaival is, vagy csak egyszerűen hagyja őket maga mellett lengedezni a rohanás tempójában. Senkit nem látott még csípőre tett kézzel futni. Ebből is látszik, hogy ez nem egyszerűen sport volt, hanem a szellem edzése is. Hitt a mesternek, mint mindig és húsz percen keresztül végezte ezt a gyakorlatot, hogy legyen idő a többire is.

A nappali pihenés után a szobájában megcsinálta az energiamozgató gyakorlatot. Lábait behajlította, megkereste az egyensúlyi helyzetét és törzsét épp csak olyan mértékben döntötte meg, ahogy Avapánitól tanulta. Kezdte a törzscsavarást és a karok lengő mozgását az egyik irányba, majd utána a másikba, egymás után. Matthieu közben érdeklődve figyelte, hogy gazdája hogyan tolja és húzza a láthatatlan energiákat. A Szürke Eminenciás ugyan még nem tapasztalta, de azt olvasta, hogy sok mágiahasználó le tudja mérni a kisugárzását az állatai reakciójából is. Talán ez a szint csak évek múlva lesz elérhető a számára. Két órát edzett így, majd egy kicsit lazított és megmozgatta alsó végtagjait is.

Miután elolvasta és áttanulmányozta az aznapi lapokból a híreket, nekiindult, hogy a templom mellett gyakorolja az új metódust és persze, hogy mantrázzon is. A fennsíknak ez a része nagyon békés volt. Akadt néhány mágiahasználó, aki szintén itt edzett, de a terület elég nagy volt ahhoz, hogy ne zavarják egymást.
Philippe úgy gondolta, a több órás egy helyben álldogálás után jól fog esni neki egy húszperces futás. Éppen ezért a krátertöltéssel kezdte a külszíni gyakorlást. Mondta az igét, sokszor ismételve. Most már szinte hadarta: "Világmély kráter, telj meg!"

A napkelte előtt egy órával hagyta abba, hogy legyen idő a futásra is és kényelmesen visszaérjen a szállodába a nappalt uraló égitest vámpírok számára oly veszedelmes sugarai elől. Csípőre tett kézzel futott néhány kört. Nem érzett semmi azonnali eredményt, de tudta is, hogy a mágiatanulás ilyen. Nagyon ritka az, amikor az ember az érzékszerveivel egyből felismeri, hogy fejlődött. Hetek, hónapok kitartó gyakorlása kell és ezt megnehezíti, hogy nincs közvetlen visszajelzés. A Szürke Eminenciás először csak egy hetet szánt erre és utána akart visszamenni, hogy Avapáni megnézze, mennyire erősödött a védővarázslatban. Ezen az estén véget is ért az edzés a számára. Egy kicsit még nyújtotta a lábait, feszítette az inakat, majd elindult újra a hotelszobába. Most már hosszú ideje gyakorolt itt és úgy gondolta, kelleni fog egy kis kikapcsolódás. Szerette az intenzív tanulást, az idő legjobb kihasználását, mert az üzleti ügyek mellett nem tudott mindig kiruccanni Tibetbe. Mindezek mellett azért azt is tudta, hogy néha jó megszakítani egy rövidke időre a felkészülést és valami olyat csinálni, ami már az élvezetek, esetleg a luxus kategóriájába tartozik. Ezért következő estére egy kis városnézést tervezett.

A Szürke Eminenciás ezen az estén a nyakába vette a várost. Megnézte, amit a környéken talált, többnyire buddhista emlékhelyeket és hasonlókat. Szerette a művészetüket és a szüleitől örökölt ékszervállalat foglalkozott is ilyenekkel. Visszaemlékezett arra, hogy került kapcsolatba ezzel a kultúrával. Vendégségben voltak egyszer és ott egy műtárgy közelébe érve összeesett. Később kiderült, hogy az egy mágikus ékszer volt és hogy Philippe-ben jelen van a mágia. Ekkor kezdett kutatni és egy könyvben rábukkant arra a szemre, amihez hasonlót az ékszeren látott. Ezért utazott először ide, több mint 200 évvel ezelőtt és lenyűgözte a Rend, de emellett a buddhista, távol-keleti kultúrát is megszerette.

A városnézés után Az Ősi Tanítványainak temploma felé vette útját. Most már csak néhány órája maradt a Nap első sugarainak megjelenéséig. Ezt az időt a futásra szánta. Kezeit a csípőjére helyezte és elkezdett rohanni ebben a testhelyzetben, ami lassan már megszokottá vált a számára. Tudta, hogy miért csinálja és a mestertől tudta, hogy ez nem valami ostoba babona vagy hóbortos szokás, hanem így vezeti a fizikai állóképesség fejlődését a szellemébe is. Raggadorr Hét Gyűrűjéhez pedig erre szükség volt. A mantrázást már sokat csinálta az elmúlt napokban. Persze abban is kellett még fejlődnie, nem akart megállni, de most nem az volt az elsődleges. Sem a Szelek Útja, amire pedig lesz idő és lehetőség a szállodában is. Most a szellem kitartását, az állóképességet akarta fejleszteni. Tovább futott, nem állt meg húsz perc után. Vámpír fizikumának köszönhetően akár 5 órát is bírta volna, de nem volt annyi ideje. Végül két és fél óra elteltével állt meg. Kifújta magát, lazított, nyújtott. Karjait is megmozgatta, hogy ne zsibbadjanak el a merev póz után.
Nemsokára visszaért a szálloda elsötétített szobájába. Behúzta a függönyt, amit a takarító elhúzott. Ő maga persze sosem nyitott teret a napfénynek. Körülbelül öt percig már bírta volna, de nem játszott a veszéllyel. Levette izzadt ruháit és egy kevéske pihenés után nekilátott az energiák toló-húzó mozgással történő irányításának. Berogyasztott térdekkel, törzsdöntéssel hajtotta a levegőt és a láthatatlan erőket két órán keresztül, ahogy Avapánitól tanult a Szelek Útjának mozgássorát. Egyik kar a másik után, lökte és vonta a levegőt abban a tudatban, hogy itt nem csak a szoba légterét keveri, hanem elhajtja magától a gátló erőket és magába szívja a tevékeny, cselekvő szellemi energiát.
Az edzés után még egy kicsit lazított, kirázta a lábait, majd elolvasta a fontosabb aznapi cikkeket az újságokból, amiket minden nap kapott.

A Szürke Eminenciás a következő néhány napban is magányosan gyakorolt. A futást most már beállította két és fél órára, ennyit minden nap teljesített. Komolyan akart fejlődni és rászánta az időt. Ha munka van, akkor munka van és szinte minden mást félre kell tenni, így gondolkodott. A mester azt mondta, erősítse a szellemi állóképességét, amit pedig ezzel a gyakorlattal tehetett meg. Nagyon forgott a fejében, hogy vajon összesen hány fogást, módszert ismerhet Avapáni. Meg kell szereznie Vishanti Könyvét, amiről a fiatalabbik szerzetes beszélt. Szomjazott a tudásra és ha ezzel a könyvvel fejlődhet anélkül, hogy Tibetbe kelljen járnia, az kinyitja számára a lehetőségek tárházát. Nem lehet mindig otthagyni az üzleti ügyeket hónapokra.
Emellett még jutott idő a mantrázásra is. Öt órát erre is áldozott, ahogy már egy ideje csinálta.
A kiadós futás után jobban esett neki a vadászat is. A sötét mellékutcákban mindig talált valami magányos lelket, akinek a vérét kiszívhatta és miután eltüntette a nyomokat, vagy néha a hullát is, jóllakottan mehetett vissza a hotelbe.

A szállodai szobában elvégezte az energiasöprögető gyakorlatot, azaz a Szelek Útját, de ekkor már reggeledett. Az ablakokat persze elfüggönyözte és így edzette magát tovább. Jó lett volna, ha ebből a gyakorlatból nem csak két órát érdemes csinálni. Szerette, hogy ez nem helyhez kötött, nem kell a templomhoz elmennie. Persze szívesen ment oda, de ugyebár vámpír tulajdonságaiból fakadóan ezt csak sötétedés után és hajnalhasadás előtt tehette meg. Így sokkal kevesebb idő állt a rendelkezésére, tehát okosan kellett beosztania.

Miután nagyjából egy hétig e szerint az edzésterv szerint gyakorolt, úgy gondolta, ideje elmenni és megnézni, mennyit fejlődött. Felkereste hát Avapánit és elmondta, hogyan és mennyit gyakorolt.
- Fiam, egy hét nem nagy idő, de hallom, hogy azt hasznosan töltötted el. Lássuk hát, mennyit bír a védővarázslatod?
Philippe kimondta az igét és a levegő elkezdett kéken izzani körülötte. A kék pontok, részecskék lassan összeálltak egy alakzatba és gömböt formáltak a vallon köré.

A mester megvárta, amíg ez megjelenik és közben figyelő szemekkel nézte a történéseket. Mikor a Szürke Eminenciás elkészült a védőburokkal, a mester odament és először két kézzel nyomni kezdte a gömböt. Philippe már rég használta, így egy kicsit szokatlan volt. A nyomást szinte magán érezte, de nem fizikailag. A szellemi erejének kellett most állnia a sarat. Avapáni látta, hogy az egyszerű nyomásnak ellenáll a gömb, ezért nekifutásból elkezdte sípcsonttal rúgni. Ez már egy komolyabb terhelés volt és a vámpírnak jobban kellett koncentrálnia. Ezt a próbát is sikeresen állta, úgyhogy a mester most már a testi erő után a szellemivel próbálkozott. Összpontosított, mormolt valamit és néhány madár jelent meg a levegőben. Nem igazi állatok voltak, hanem csillogó, mágikus lények. Avapáni a gömb felé küldte őket és csőrükkel hamar át is törték azt. Mikor sikerült kilyuggatniuk, a mester intésére eltűntek.
- Leengedheted, Michael. Összegzem, amiben még fejlődnöd kell. Először is még nagyon lassan készül el a gömb. Ha megtámadnak, a golyók vagy más fegyverek könnyedén elérnek téged, mielőtt az egészet felhúznád. Ehhez még idő kell, amit mantrázással töltesz. Ugyanis ha a krátereket eltünteted, az akarat szavát gyorsabban követi a tett. Úgyhogy továbbra is szükséged van az ilyen edzésre. A következő, hogy a fizikai támadások ellen már elég jól véd a mágiád, de csak az ütést, rúgást próbáltam, ahogy láthattad. Lőni sosem fogok rád, de biztos, hogy ez a szint még nem elég olyan fegyverek ellen. A futással, amit mutattam, még erősödnöd kell. A madarakat egy védővarázslattal idéztem meg. Nem tettek volna benned komoly kért, de az kiderült, hogy a mágikus támadások szinte azonnal leküzdötték Raggadorr Hét Gyűrűjét. Szóval folytasd tovább, amit elkezdtél és egy jó hónap múlva gyere vissza. Annyi idő alatt már komolyabb fejlődést lehet elérni.
A vallon abbahagyta a koncentrálást és el is tűnt a gömb. Kicsit csalódott volt, hogy még egy hónapot gyakorolnia kell. A magány nem zavarta annyira. Elvégre vámpírként már most olyan kort élt meg, ami mellett sorban halt meg mindenki, akit ismert. Az zavarta, hogy három hónapra jött el és úgy tűnik, ez kevés lesz. Mindent bele fog adni, hogy a lehető legtöbbet kihozza ebből az időből.

A Szürke Eminenciás már egy hónapja Tibetben volt. Jól érezte itt magát. A szállodával is elégedett volt nagyjából, bár a szoba berendezése túl modern volt neki. De legalább itt még kulccsal zárták az ajtókat, nem mágneskártyával, ami kifogott volna a technikailag a múltban ragadt vámpírral. Az ilyen újításokkal már nem ment semmire, megmaradt a XIX. század eszközeinél és annál, ami ezekhez hasonló volt.
Meg kellett kezdenie az egy hónapos felkészülést, amivel Raggadorr Hét Gyűrűjét megerősítheti. Fejben még egyszer sorra vette, átgondolta a módszereket, amiket Avapáni mutatott neki. Az első volt a krátertöltés, amivel az elmebeli gátakat rombolja le. Fokozatosan megtisztítja az utat, amin a szellemi erőnek, a mágikus cselekvésnek végig kell haladnia, ahogy az akarat kiadja a parancsot. Spirituális "kráterek" nehezítik az útját és ezeket tölti be a varázsigével, amit már tökéletes tibeti kiejtéssel tud mondogatni. Ez mindkét varázslatban segíteni fogja, hogy erősödjön és gyorsabban hassanak az igék, amiket mond. Ebből is kellett egy pár óra naponta. Hármat fog erre szánni, mert számolni kell azzal is, hogy ezt a Hold felé nézve kell csinálni úgy, hogy közvetlenül rálásson az égitestre és annak az energiáját, maradandó mivoltát magába szívja a kéztartással. Egyik kar a Hold felé, a másik a csípőre, a szellemi erők középpontjához közel. Nem akart az ablakból vagy a hotel tetején lévő pihenőből ezzel foglalkozni, mert bárki megzavarhatja a koncentrációban. A templom környéke sokkal nyugodtabb, ott nem akadályozzák egymást a tanuló mágiahasználók, legfeljebb egy-két kíváncsiskodó lehet.

Aztán a következő feladat a futás csípőre tett kézzel. Ezt is csak Az Ősi Tanítványai rend templomának környékén lehet fesztelenül, igazán koncentrálva csinálni. Bárhol máshol bolondnak néznék és valószínűleg elkezdenék filmre venni, ő pedig ellenállhatatlan kényszert érezne, hogy megölje a gúnyolódókat és vérüket vegye. Ezt pedig nem lehet, uralkodnia kell az ösztönökön és tudatosan kell vadászni járnia úgy, hogy megfelelő áldozatot cserkésszen be. Olyat, aki ártalmatlan, nem tud segítséget hívni és ha lehet, nem keresik. Utólag pedig állattámadásnak, balesetnek álcázza majd. Visszaemlékezett arra, hogy Duprin egyszer volt elővigyázatlan és kiszemelt egy lányt, aki elég embert tudott hívni ahhoz, hogy megállítsák és halálra égessék a vámpírt, aki Philippe-et is azzá változtatta. Ez már több mint 200 éve volt, de még mindig akadtak nehézségek. Így hát a futást is a templom környékére tette, erre is napi három órát áldozva. A mozgási energiákat, amiket a rohanással szerez és mozgat, a kéztartással és a koncentrációval magába vezeti és a spirituális, akarati teljesítőképességét fogja növelni ezzel, ami alapvető szükséglet a védővarázslathoz.

Végül a harmadik módszer, amit már a szállodai szobában vagy bárhol máshol is csinálhat, az a Szelek Útja. Azzal a pózzal, amit több nap alatt tudott megtanulni, de azóta sziklaszilárdan tudja, mennyire döntse törzsét, hogy rogyassza be a térdét. Ezzel eltolja magától a gátló energiákat és a mindent körbeölelő, mindenhol jelen lévő, cselekvő, spirituális energiákat magába hajtja. Ebből napi két óra elég, azt mondta a mester.
Utána pedig lazításként jönnek a napilapok. Követni kell a világ eseményeit, mert nem hagyhatja, hogy az üzletei hanyatlásba kezdjenek. Nem maradhat le, tudnia kell a gazdasági, politikai viszonyok alakulását. A képzőművészet pedig örök szerelme marad, ezért azt is figyelemmel kíséri. Visszaemlékezett arra a tibeti útra, amikor megismert itt egy nagyon kedves lányt, aki később a felesége is lett. Öt évig türtőztette magát, de végül megharapta és ezzel vége is lett a lány életének. Hiányzott már neki egy hasonlóan hűséges, odaadó társ, aki egy pár évtizedig mellette maradhat. Nyitva tartotta a szemét itt is, de a fő cél az volt, hogy a mágia használatában mélyebbre merüljön. Nekilátott hát a gyakorlatoknak a templom környékén és a szobájában, szorgalmas töltve a napokat a szellemi edzéssel. Alig várta már, hogy leteljen az egy hónap és Avapáni újra felmérje, milyen szintet sikerült elérnie.

Következő este Philippe ugyanúgy tett, ahogy előző nap. Összeszedelődzködött és a templomhoz ment. Ott véletlenül összefutott azzal a fiatal mágiahasználóval, akivel ideérkezése másnapján is találkozott. Pradzsata barátságosan üdvözölte és megkérdezte, hogy halad a mágia útján. Egy keveset beszélgettek és említett néhány ereklyét. Ahogy beszélt róluk, Philippe-nek feltűnt, hogy a fiú is érdeklődik a képzőművészetek iránt. Egészen hosszasan társalogtak végül, majd egy órán keresztül. A fiatal mágus elköszönt, mert tanítványa érkezett. A vallon ekkor indult neki a napi edzésnek. Most kiszűrte az agyából frissen szerzett élményeket és összpontosított. Mivel egy órával kevesebb állt a rendelkezésére, úgy döntött, hogy a futást nem mellőzi, de a mantrázást rövidíti meg. Csípőjére tette a kezeit, vett egy nagy levegőt és nekiiramodott. Figyelte az utat is, nehogy elessen vagy megbotoljon és közben éberen tartotta az elméjét és a szellemét is. A mester egyszer azt mondta, hogy az lesz igazán jó a varázslásban, akinek nem csak az esze van a helyén, hanem a szíve is. Aki élénk érzelmi életet él, akit meg tud hatni egy könny, aki nagyon dühös, amikor dühös. A visszafojtott vágyak és érzések meggátolják a mágiahasználókat a kiteljesedésben. A Szürke Eminenciás egészen jó úton járt, ami ezt illette. A művészetek iránti érdeklődés nagyon erős volt nála, mindig nagy benyomást tettek rá a képek és a szobrok. Az emberi kapcsolatokban már nem volt minden ennyire tiszta. Tudott szeretni és tudott gyűlölni, de meg kellett tanulnia elengedni azokat, akik nála előbb meghalnak. A vámpírlét egyik hatása volt ez. Igazából nagyon vágyott egy újabb, mély kapcsolatra, amilyenek eddigi házasságai is voltak. Az üzlet megint más volt, ott mindenki szerepeket játszik. A sok titok mellett pedig barátokat tartani nagyon kockázatos volt, ezért csak kevesen érdemelték ki ezt a címet. Itt a rendnél viszont néha majdnem elfeledkezett magáról. Megnyerte az a bizalom és elfogadás, ami Az Ősi Tanítványait jellemezte. Avapánival már az első alkalommal is remekül szót értettek. Lehet, hogy Pradzsata is elér majd erre a szintre, mindenesetre a közös érdeklődés miatt még biztosan fognak beszélni.
A három órás energiagyűjtés után Philippe elkezdte az elme és a szellem útját tisztítani és felvette a Hold felé mutató pózt. Ismételgette az igét: "Világmély kráter, telj meg!" Ez már rutinszerű volt és közben egy kicsit járatta még az agyát. Ha már tökéletesen fogja tudni használni az Ikonn Képei varázslatot, hasonló lesz a telepatákhoz. Érzelmeket, gondolatokat tud majd létrehozni másokban és gond nélkül el tud majd rejtőzni. Ez jól jön majd a vadászatban is és az egyre veszélyesebbé váló világban amúgy is szükség lehet még hasonló praktikákra. Raggadorr Hét Gyűrűje már kifejezetten arra jó, hogy túléljen veszélyes helyzeteket, mint egy közlekedési baleset vagy még rosszabb. A mesterrel megbeszélték, hogy egy hónap múlva megy vissza megnézni, mennyivel lett ellenállóbb a védőgyűrűje. Viszont annyit minden nap megtehet a szállodában is, hogy a szobában megpróbálja maga köré vonni a kéken izzó gömböt és figyeli, hogy mennyire gyorsan sikerül. Szinte csodálta ezt a varázslatot, mivel valami olyan természetesen szép kék színben jelent meg, amit kikeverni is csak a legjobb festők tudnak.
Miután végzett a szabadtéri gyakorlatokkal, visszament a szállásra. A hotelszobában a Szelek Útjának gyakorlása következett. Az érzelmi, érzékelési erők megsokszorozásán is kellett még dolgoznia. Érezte, hogy az élete, a gondolkodása mind színesebb és teljesebb lesz a tanultaktól. Azon gondolkodott, hogy akinek nincs ilyen érzékenysége, mint neki, az vajon mennyivel nehezebb tanulja meg ezeket. Mert vannak ilyen mágiahasználók, akiknek évtizedekig semmi közük nem volt a varázslatokhoz.
Elérkezett az edzés végére és rögtön tett is egy próbát a védelmi burokkal. Már egy kicsivel gyorsabban álltak össze a gyönyörű színben pompázó részecskék egy masszív gömbbé és ez elégedetté tette. Persze csak annyira, hogy tovább folytassa, amit elkezdett.

A Szürke Eminenciás kitartóan gyakorolt, de már várta, hogy leteljen az egy hónap. Tudta, hogy a mesternek rengeteg dolga van. Sok tanítvány vár rá, mert egyike a legjobbaknak. Még Vishanti Könyvéből is ismeri a varázslatokat. Az pedig nagy szó, mivel a főmáguson kívül nem sokan mondhatják ezt el magukról, ahogy Philippe hallotta. Igaz, hogy fehér mágiával foglalkozik a könyv, de veszélyes. Nem is megfelelő szó az, hogy "foglalkozik", hanem annak a legmélyebb ismeretanyagát tartalmazza. Állítólag volt olyan, hogy rosszul alkalmaztak egy igét és végül vámpír lett abból, akire irányították. A vallon fantáziáját nagyon felcsigázta ez a könyv, amikor először hallott róla. A megszerzéséig még hosszú út vezethet, de nem tesz le erről a szándékáról. Most tölti a krátereket, erősíti a szellemét, rombolja az elmebeli gátakat és növeli az állóképességét. Az energiákat mozgatja, tolja, húzza, irányítja. Ez a mágus útja. Akármilyen unalmas is heteken, hónapokon át csinálni, kell a fejlődéshez.

Philippe újabb napot töltött el a gyakorlatokkal, amik a megszokottak voltak. Futás, mantrázás a templomnál és a Szelek Útja a szobában. Kíváncsi volt, mennyit fejlődött, de embereken nem akarta még kipróbálni Ikonn Képeit. Egy arra sétálgató galambot szúrt ki és rámondta az igét. Koncentrált, hogy a galamb barátságosnak érezze a közeledést. Persze elmondani nem tudta, hogy a varázslat miatt vagy attól függetlenül ment közel a férfi lábához. A szobában maga köré vonta a gömböt és nézte, hogy Raggadorr Hét Gyűrűje milyen gyorsan áll össze. Egy nap alatt nem volt látványos növekedés, de akkor is jólesett látni a művét. Ilyenkor mindig egy nyugodt mosollyal konstatálta, hogy megint közelebb került a célhoz. Uralni azt a képességet, ami benne rejtezik. Gondolkozott azon, hogy mit tesz majd, ha ezeket a varázslatokat tökéletesen ismeri. Mihez kezd velük és mit fog majd tanulni utánuk? Mert amit tudott, azt használni is akarta. Így élt egészen eddig és nem is akart ezen változtatni. Végül a jövőre hagyta a döntést és pihenni tért.

Újabb nap telt el és Philippe a nappali pihenés után megkezdte aktív időszakát, úgy este nyolc felé. A vámpírok már csak ilyenek, ha egyszer nem bírják a napfényt. Lassan kétszázötven éves lesz és már rég megszokta ezt az életformát. Nem ő akarta, de ha már így alakult, megragadta a lehetőségeket. A vérszívó, vadászó életmódját valószínűleg nem tolerálnák a Rendben, ezért hallgatott róla. Ahogy jóformán mindenki más előtt is. Tele volt az élete titokkal. Az üvszázados üzleti szálakat különböző fantomcégeken és összekötőkön keresztül kapcsolta magához, nehogy feltűnő legyen. Biztosan szemet szúrna, ha valaki meglátná a XVIII. századi születési dátumot. A Társaságnál persze nem volt titok, hiszen az öltönyös vámpírok egy csapatot alkottak. Már amennyire, hiszen ott is üzletemberek voltak, mindenki a maga érdekét kereste.

A Szürke Eminenciás is élen járt ebben. Például idejött és Az Ősi Tanítványai mágiaiskolájának bizalmát élvezte. Szeretettel fogadtak mindenkit és örömmel megtanították a varázslatokat. Remélték, hogy jóra fogják őket használni a tanítványok. Persze ezért tettek is, Avapáni és társai minden alkalommal hangsúlyozták, hogy a mágiahasználat fő célja a rend és az egyensúly megteremtése és megtartása. A mágiahasználó megvédheti magát, segíthet másokon és ez feladata is, ha már ilyen tudás birtokába jutott. A vallon ezeket mindig végighallgatta és bőszen bólogatott. Őt egyszerűen érdekelte a mágia, ami rátalált kiskorában. Hogy mire használja, az már az ő dolga, gondolta. Ha jobb üzleteket köthet így, akkor nem lesz rest felhasználni az erejét, ahogy a vadászatok során sem.

Ilyen és ehhez hasonló eszmefuttatások jártak a fejében a mai gyakorlás során. Már rutinként ment a futás, a mantrázás és az energiamozgatás, úgyhogy kicsit szabadjára engedte a gondolatait. Azon morfondírozott, mit fog csinálni a tudással, ha visszamegy. A védőgyűrű jól jön, ha közlekedési balesetbe keveredik vagy leomlik egy háztető. Ikonn Képei viszont egyelőre még nem tűnt annyira hasznosnak. Ezen a szinten legalábbis még nem túl erős, hónapok kellenek ahhoz, hogy komoly hatást érjen el velük. Ha minden jól megy, idén év vége felé vagy jövőre újra vissza fog jönni. Vagy ha sikerül hozzájutni Vishanti Könyvéhez, akkor egyszerűbb módja is lehet a tanulásnak. Nem akarta hanyagolni az üzletet sem, az újabb kapcsolatok kialakítását és a meglévők ápolását, de nagyon vonzotta ez a tudás a világ legmélyebb összetevőiről. Olyan dimenziók nyíltak meg így, amikben szinte végtelen a lehetőség és ez tette számára annyira attraktívvá a mágia útját.

A másnapi krátertöltés és futás után Philippe megint vadászni indult. Hamar elfogytak a vérkészletek, amiket hozott és így maradt a hagyományos, régi módszer. Frissen mindig is jobb volt a vért kiszívni. Az áldozat nyaki ütőereiből inni a friss, sós ízű, zamatos vért olyan volt a számára, mint másnak kristálypohárból kortyolgatni egy 1986-os évjáratú rajnai bort. Gondolta, hogy játszik egy kicsit az áldozattal. A futás után amúgy is jobban esett neki a vadászat, így pedig még szórakoztató, sőt hasznos is lesz. Kiszemelt egy fiatalembert egy magányos helyen és mikor meggyőződött róla, hogy biztosan senki nem látja, akkor megszólította. Pár mondatot beszélgettek, mielőtt a fiú megijedhetett volna. A Szürke Eminenciás rámondta a varázsigét és reménytelenségre koncentrált. A fiú szavaiból kiderült, hogy egy pillanatra egy bezárt, ajtó nélküli szobában látta magát. Nem tartott sokáig a látomás, úgyhogy a vallon eltörte a fiatalember nyakát, majd ivott az artériákból.

Miután a nyomokat eltüntette, elégedetten ment haza. Erős képet sikerült megjelenítenie a jelek szerint, ami már alkalmas arra, hogy valakit megzavarjon és ezzel időt nyerjen. Hitt a mester szavainak, de kellett neki az is, hogy lássa az eredményt. A kitartó mantrázás és a Szelek Útja segítettek a fejlődésben. Persze még nem ért véget az út, így Philippe tovább folytatta a szellem edzését. Ezen a napon kivételesen még felment a szálloda tetejére is mantrázni. Figyelt, hogy ha lehet, ne lássa senki és elkezdte. Nem érezte magát olyan nyugodtnak, mert bármikor feljöhetett egy vendég, aki a kíváncsiságával kizökkentheti a gyakorlásból. A hajnal már nem volt messze, ezért csak fél órát mondogatta az elme korlátainak legyőzését szolgáló varázsigét. Fél órát töltötte a krátereket, majd lement a lépcsőn vissza a szobájába és következhetett az a mozgássor, ami hasonló volt a harcművészek által használtakhoz. Philippe egy kínai mestertől tanult karatézni hosszú időkkel ezelőtt és ezért ismerte a meditáció alapjait és az ilyen mozgásokat. Felvette a pózt a Szelek Útjához. Már ez is alaposan begyakorlott alap testhelyzet volt. A térdeit behajlította, kicsit hátradőlt és törzscsavarás közben elkezdte a karjaival hajtani az energiákat. Nem érzett semmit, csak arra támaszkodott, amit Avapáni mondott neki. Láthatatlan negatív, akadályozó erőket tolt el magától láthatatlanul és erősítő energiákat húzott magába. A szállodái szobában aznap is így hajtotta az energiákat, két órán keresztül, mivel tovább csinálni felesleges lett volna. A mester azt mondta, ne erre fordítsa az idejét és az erejét. Avapáni pedig tudta, hogy érdemes fejlődni, ezért a Szürke Eminenciás követte a tanácsait.
A végén a napi edzést megkoronázva kimondta az igét maga köré vonta a védőgyűrűt. Figyelte, hogyan épül fel, hogy állnak össze a részecskék. Próbálta megtapintani, mert még mindig lenyűgözte a jelenség. A színe is gyönyörű volt, akárcsak az ég legtisztább kéksége vagy a tengerek ragyogó vízfelszínéé. Tengert már rég látott nappal, de emlékezett a hajóutakra még abból a korából, amikor nem volt vámpír. Szerette a tengert és hiányzott neki, de sajnos nappal már nem mehetett oda. Életveszélyes lett volna. Raggadorr Hét Gyűrűje lassan felépült. Már nem olyan lassan, mint amikor Avapáninak mutatta, hiszen fejlődött azóta, de még mindig nem volt igazán gyors. Ennek ellenére örült neki, hogy megint sikerült egy kicsit fejlődni. Csodálatos ez az út és kiismerni ezt a világot hosszú folyamat lesz, de legalább annyi örömöt és élvezetet tartogat, mint a képzőművészet szépséges alkotásai, gondolta magában a Szürke Eminenciás.

Még egy napot töltött a gyakorlással. Intenzíven akarta kihasználni azt a kevéske időt, amit ki tudott szakítani a dolgos hétköznapokból. Három hónap távollét sok volt egy üzletembernek, de kevés egy vámpírnak, aki már évszázadok óta élt. És még kevesebb egy mágiahasználónak, aki el akart mélyedni a tudományokban. A mester mindent megtett, hogy tanítványa haladjon. Ahogy a jó tanárok, nem csak az órán nyújtotta a lehető legtöbbet, hanem hangsúlyozta, hogy milyen fontos az otthon, foglalkozáson kívüli gyakorlás is. Elmondott mindent, amit kellett, megmutatta a pózokat. Minden apró részletre kitért, a varázsigék kiejtésétől a pontos dőlésszögig, de aztán saját magára bízta a diákot. Philippe jó tanítvány volt, mivel megvolt benne a tudásvágy. Ez vonzotta ide, nem holmi felületes kíváncsiság vagy szülői erőltetésből fakadó, kényszeredett, igazi érdeklődés nélküli tanulmányút. Akik hasonló okokból jöttek, azokon látszott, hogy túl mély nekik, amit a Rendnél találtak. Nem is maradtak sokáig és a mesterek is jobban szerették azokat a tanítványokat, akik hajlandóak voltak edzeni, gyakorolni két óra között is.

A Szürke Eminenciás számára teljesen egyértelmű volt, hogy ő nem lazsálni jött ide. Bár a mágiahasználat fejlesztése kikapcsolódásnak is jó volt, elég intenzívvé vált a tanulás. Órákon keresztüli futás, aztán egy helyben állva egy varázsige mondogatása, figyelve a tökéletes tibeti kiejtésre. Utána pedig a hotelben szinte balettszerű, színpadias, lassú mozgás, aminek persze a szellem adott értelmet. Mint a többinek is. Erőnléti edzésnek, tornának is megfelelt volna mindez egy átlagember számára, bár a vámpírfizikumot annyira nem terhelte meg. Legfeljebb azon a szinten tartotta, amit már elért. A vallon előtt ott lebegett a cél, hogy megismerje azt, amiről bebizonyosodott, hogy van hozzá érzéke és érzékenysége. Visszaemlékezett az első találkozásra. Amikor látogatóban voltak a Procron családnál és a háziasszony ékszerén a csukott szem képe kinyílt. Mindenki megrémült, Philippe pedig szinte lemerevedett, ahogy a körbenézegető szem rajta állapodott meg. Ekkor bukkant fel a mágiaérzékenysége. Végül egy könyvben talált említést Agamotto Szeméről, amihez hasonlót látott a medálon. Így ismerte meg Az Ősi Tanítványai mágusrendet, ahova azóta is jár gyakorolni. A napi kiadós spirituális gyakorlás után elolvasta a hírlapokat és megetette patkányát, Matthieu-t, aki mindig érdeklődve figyelte, ahogy a vámpír gyakorol.

A következő napon Philippe újra nekilátott a gyakorlatoknak. Még mindig elszánt volt, de már kezdte érzeni, hogy egy kissé monoton az edzés. Kell valami változatosság. Úgy döntött, kicsit körülnéz a vidéken. Múltkor már tett egy nagyobb sétát a városban, most inkább a természetben, a fennsík nem annyira lakott részein fog kirándulni. Így hát erre a napra csak egy rövidített edzést tervezett. Elment a templomhoz és elsőként a futást vette sorra. Kezek a csípőre és elindult, hogy erősítse a szellemi állóképességét. Ezen a napon csak két órát csinálta. Utána egy rövid nyújtást és lazítást követően mantrázni kezdett. Mondta az igéket egymás után, hogy teljenek a kráterek és egyenes útja legyen a gondolatnak a cselekvésig. Ebből is két órát csinált a megfelelő pózban, a Hold felé mutató karral.

Most pedig következett a kikapcsolódás. Elindult a templom környékén a fennsíkon. Sétálgatott, nézte a kopár sziklákat és a környéken gyakorló mágiahasználókat. Sok különböző gyakorlatot űztek. Néhányat már ismert közülük, de rengeteg újat is látott. Ahogy tovább haladt, már egyre kevesebb tanuló volt. A meredek sziklafalak méltóságot sugároztak. Erőt, ami itt tartja őket, a természet megint megmutatta itt az erejét. A szakadéktól nem messze állt meg a vallon. Lenézett és nagyon érdekes volt a látvány. Nem volt annyira késő, de igazából az sem számított volna. Vámpírként teljes éjszakai sötétségben is ugyanúgy látott volna, mint fényes nappal. A mágusrend templomát már elhagyta ugyan, de mégis érzett itt valamit. Talán az egész helyet megszentelte, áthatotta a mágia, amit a gyakorló mágiahasználók ki is hoztak magukkal és vitték egyre messzebbre. Talán ezt az egész fennsíkot átjárja és így még varázslatosabb, mint amilyen ez a gyönyörű hegység magában lenne. Arra gondolt, hogy itt van a világ legmagasabb pontja is, a Himalája. Nem pont ezen a helyen, de ebben a hegységrendszerben. Nyilván nem véletlen, hogy ilyen magason lévő vidék adott helyet ennek a rendnek, amely a világ összes védő, gyógyító és hasonló fehér mágiával kapcsolatos tudását magáénak mondhatja. Philippe-et feltöltötte energiával a séta és a táj, így újult erővel látott neki az edzésnek. Még maradt egy órája, így újabb köröket futott a megbeszélt pózban és csak utána ment vissza szállodába, ahol vidáman, energikusan hajtotta az energiákat. A Szelek Útja gyakorlat volt talán a kedvence. Nehezebben tanulta meg ezt a pózt, mint a többit, de azt szerette benne, hogy bármikor és bárhol csinálhatta. A krátertöltéshez a Hold kellett, a futáshoz pedig szabad tér, ezt viszont még a hotelszobában is lehetett folytatni.

Mikor felébredt a szállodai szobában, este hat óra körül járt az idő.
 Ez egyigen fényes nap volt, úgyhogy Philippe még várt az indulással. Felöltözködött, megetette a patkányát és elkezdett olvasni. Először az apróhirdetéseket nézte meg a lapban. Ha azonnal szükség lenne a Szürke Eminenciásra, a megbízottja feladna egy hirdetést egy bizonyos szöveggel. Szerencsére aznap se volt ilyen az újságban, így örömmel vette tudomásul, hogy nem kell félbehagynia a tanulmányokat. Az üzlet miatt megtette volna, de nem szívesen. Arra is gondolt, hogy most csupa olyan dolgot tanult, amit máshol is lehet űzni. Bár azért ez nem is olyan egyszerű odahaza. Kell találnia egy magányos helyet, ahol mantrázhat és ahol nyugodtan, feltűnés nélkül futhat órákon keresztül. A Szelek Útja az egyetlen, ami nem okozhat gondot. Azt akár a fürdőszobában a katlan mellett is lehet majd csinálni.
Átolvasta az újságban a fő híreket, koncentrálva az őt leginkább érdeklő és érintő eseményekre. A bulvárt is elolvasta, de inkább olyan szemmel, amivel a sorok mögé látott. Kiderült belőle, mi érdekli az embereket, miről beszélnek. Persze ha egy hírességről volt szó, akkor jobban figyelt a hírre. Nem feltétlenül hitte el, de megjegyezte, hogy ezt írták róla. Néha jókat derült, mikor egy-egy üzleti partnere belekerült ezekbe a rovatokba és tudta, hogy a leírtak köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Mire végzett a napilapokkal, kezdett esteledni. Ekkor telt meg energiával. Ha nem vámpír lett volna, úgy is mondhatnánk, felpezsdült a vére. Elment a templom környékére és kis bemelegítés után futni kezdett. Csípőre tett kézzel, ahogy kellett a mozgási energiák szellemi állóképességgé alakításához. Ezen a napon már nem ruccant ki sehova, megcsinálta a három órás futóedzést, kisebb szünetekkel. Csak a legedzettebb emberek és persze a szuperképességűek tudnak így teljesíteni  a vámpírokon kívül, gondolta magában. Ezt tudatosította, hogy ha rákérdezne valaki, akkor fel legyen készülve egy jó válasszal.
A mantrázásnak is adott három órát, segítségül hívta a Hold erejét, hogy simítsa a gondolat útját a megvalósulásig. Hogy töltse a krátereket, amikben elakad az akarat ereje. Mikor ezzel is megvolt, egy nagy levezető nyújtást, lazítást csinált és visszament a hotelbe, hogy ott az energia tologatásával fejezze be az aznapi gyakorlást.

A vámpír útja ezen a napon is a templom környékére vezetett, miután a szobában összekészülődött. A kocogás előtt megint összefutott Pradzsata-val és beszélgettek egy kicsit.
- Hogy megy a gyakorlás, Michael? - szólította a szerzetes azon a néven, amit kb. 20 éve használt.
- Köszönöm kérdését, szorgalmasan edzem a testemet és a szellememet is.
- Hallottam arról, hogy milyen keményen trenírozza a képességeit. Tényleg órákon keresztül fut?
- Igen, valóban így van. Az erőnlétem szerencsére jó, hála a rendszeres sportnak. Tanultam harcművészetet és edzési technikákat, amiket naponta elvégzek. A szellem élénksége mellett ezt is fontosnak tartom.
- Jól is teszi. Ahogy látja itt is, mindkettőre szükség van.
- Pradzsata, felmerült bennem egy kérdés. Ha majd visszatérek a városba, ahol lakom, ott is folytatni akarom a felkészülést. Vannak olyan gyakorlatok is, amikhez nem kell ekkora tér vagy a Hold? Tudja, rengetegen élnek arrafelé és nem igazán lenne lehetőségem zavartalanul tanulni.
- Vannak igék és egyéb mozdulatok is, de ebben inkább Avapáni segítségét kérje! Én csak egy-kettőt ismerek még ezek közül. A legtöbb tanítvány, aki idejön, nem áll elő ilyen kérésekkel. Sőt örülünk, ha egyáltalán itt hajlandó gyakorolni - mondta Pradzsata, aki láthatóan örült a szorgalmas mágiahasználónak, még ha nem is az ő tanítványa.
- Értem. Engem tényleg érdekel a tudásuk mélysége, úgyhogy mindenképpen meg fogom keresni ezzel Avapánit. Adja át üdvözletemet neki!
Philippe elköszönt és nekikezdett az edzésnek. Rótta a köröket, hogy szívósabbá tegye a szellemét. Utána ismételgette a tibeti varázsigét, amivel legyűrheti az akarat útjába gördülő akadályokat: "Világmély kráter, telj meg!" Ezzel 6 órája el is telt. Utána még csinált egy levezető edzést, amiben már csak a tagjait nyújtóztatta és rázogatta, majd visszaindult a hotelszobába.
A napi rutin vége ismét a Szelek Útja volt. Hajnalban végigfutotta még az újságokat, majd reggel végre aludni tért.

Hosszú ideje tartott már a tibeti látogatás. A Szürke Eminenciás három hónapot tudott most szakítani az idejéből. Mivel elég sok cég és ügy volt a kezében, ez sem volt egyszerű feladat. A Társaság, az öltönyös vámpírok között talált segítőket, akik ilyenkor el tudtak látni egy-két feladatot. Jobban szerette azonban saját kézben tartani a dolgait, ahogy már évszázadok óta csinálta. Ez olyan szülői örökség volt nála, mivel a szülei is üzletemberek voltak, ő is az lett.
Mivel meg kellett becsülni azt a rövidke időt, amit a mágiahasználat tanulására tudott fordítani, nem lustálkodott. Néha tartott pihenőnapokat, amikor egy kicsit kevesebbet gyakorolt és inkább szórakozást, aktív pihenést keresett magának. Tudta, hogy ez is kell, nehogy a megcsömörlés szélére kerüljön. Nem szabad túlzásba vinni a szorgalmat.
Ezekkel a kivételes napokkal elég sokat spórolt, nem adott helyet nekik túl gyakran. A mai napot is rászánta az edzésre. Futás, mantrázás, energiamozgatás. Ez a hármas gyakorlat ment már régóta. Avapáni egy hónapot adott neki a magányos gyakorlásra, mielőtt visszamenne. Philippe pedig szorgalmasan erősítette a szellemi erőnlétét, egyenesítette az akarat útját az elméjében és igyekezett megszabadulni a gátló energiáktól, az így keletkezett űrt erősítő energiákkal betöltve. Lenyűgözte ez a világ, a mágia működése. A látható világon túl volt egy láthatatlan erőtér, amit ugyanúgy meg lehetett ismerni, ahogy a fizika, a kémia és a többi tudomány segítségével a láthatót megismerte az emberiség. És a vallon ezt kutatta, a titkos, elsőre megmagyarázhatatlan, de kitartással és alapos felkészüléssel megtapasztalható különleges erőt.
A templom környékén ma nem látott ismerős arcokat. Sem Avapáni, sem Pradzsata nem volt ott, de még a tanítványok is mintha kevesebben lettek volna. Itt is voltak frekventáltabb részek és üresjáratok, mint általában mindenhol. Persze a vámpírt ez nem zavarta. Gyakorolt 2x3 órán keresztül, futva és mondva az igéket. A nap végét a hajnali órákban megint azzal zárta, hogy két órán keresztül hajtotta az energiákat a Szelek Útja pózában.

A tibeti fennsíkon a szállodai szobában kora este ébredt fel a vámpír. Kicsit megdörgölte a szemeit, majd felöltözött és nekilátott a teendőknek. Már sötét volt, így elemében lehetett. Megetette a patkányát, aki már az ébredést is nagy örömmel és érdeklődéssel cincogva kommentálta. Éhes volt, ahogy a gazdája is. A vadászatra a legsötétebb időszakot jelölte ki, ami éjfél és hajnali kettő között jött el. Ilyenkor az emberek is könnyebb prédának bizonyultak.
Előtte elment a templomhoz, az épület mögötti tágas, sík részre, ahol egy rövid bemelegítést végzett. Megmozgatta a végtagjait, láb- és karkörzésekkel, -lendítésekkel készült. Amikor kellőképp benne volt a lendület, elkezdte a futást csípőre tett kézzel. Már tuinként csinálta, így közben tudott elmélkedni. Pradzsata felkeltette az érdeklődését azzal, hogy vannak olyan gyakorlatok, amiket bárhol végezhet és erősítik a mágiáját. Valószínűleg csak haladóknak mutatják meg ezeket. Ahogy a tanító mondta, a kezdő tanítványok még csak nem is keresik az otthoni gyakorlás módját. Philippe viszont kíváncsi volt ezekre. Alig várta már, hogy leteljen a hónap és visszamehessen Avapánihoz kérdezősködni ezekről. És persze arra még kíváncsibb volt, hogy mekkora fejlődést tapasztal majd az egy havi, elég sűrű és intenzív gyakorlás és felkészülés után. Volt idő, úgyhogy a három óra futás után egy kicsit nyújtott és belekezdett a krátertöltésbe. Ebből is megcsinált három órányi adagot és jöhetett a vadászat.
Elkezdett követni egy fiatal leányzót és a megfelelő pillanatban lecsapott. Azonnal a nyakát törte és ivott a véréből. Alaposan megcsapolta, majd megtörölte a száját egy elegáns mozdulattal. A ruhájára egy csepp sem ment. Duprin már a legelején megtanította neki, hogy táplálkozzon nyomok nélkül. A végén még gondoskodott az álcázásról, majd visszament a hotelbe. A szobában az a gyakorlat következett, amivel az energiákat tisztította meg. A rosszaktól megszabadult és pozitív, erőt adó energiákkal töltődött fel. Ehhez felvette a megfelelő pózt: rogyasztott térd és hátradőlés. A törzsét kissé kicsavarta és elkezdte a karjával hajtani a levegőt, mozgatva így kézzel a légtömegeket, a szellemével pedig az energiákat. Ezt is két órán át űzte, majd kipróbálta, hogy sikerül felvonnia Raggadorr Hét Gyűrűjét maga köré. Talán egy vagy két másodperccel már gyorsabban ment. A szín pedig még mindig lenyűgözte. Szerette belülről megtapintani a varázsgyűrűt. Tudta, hogy ez egy védő varázslat, de esztétikai élményt is nyújtott a számára.

A tegnapi zsákmánnyal annyira jóllakott, hogy a héten talán még egy kellett összesen. Az élvezet kedvéért persze lehet, hogy fog még lesben állni többször is. A vámpír nem csak enni vagy inni szeretett, hanem vadászni is. Nem tartotta magát rossz embernek, egyszerűen ez a vámpírléttel járt. Ami másnak a sonkás szendvics vagy a babfőzelék, az neki a mások ütőereiben csordogáló friss, finom, meleg vér volt. Örömmel gondolt vissza az előző napi trófeára és a finom nedűre.
Hogy Matthieu se éhezzen, friss káposztát és néhány szem szőlőt is adott neki. A patkánynak jó sora volt Philippe mellett, mindig friss gyümölcsöket és zöldségeket kapott. A vallon el is indult a templomhoz a napi edzőprogramjára. Avapáni épp egy tanítványtól búcsúzott el és a Szürke Eminenciás odament hozzá, mikor a mester egyedül maradt.
- Tiszteletem, Mester!
- Jó estét, fiam! Hogy vagy? Csinálod az edzéseket?
- Remekül vagyok, Mester! Igen, lelkesen futok, mantrázok és hajtom az energiákat. Egyik nap összefutottam Pradzsatával és ő mondta, hogy vannak más utak is. Hogy ismersz olyan igéket és mozdulatokat, amikkel otthon is gyakorolhatok.
- Nos, vannak ilyenek, de nem véletlen, hogy eddig nem hoztam őket szóba. A legerőteljesebb fejlődést azzal éred el, amit most csinálsz. Ha viszont otthon is akarsz gyakorolni, akkor majd megmutatom ezeket.
- Köszönöm, Avapáni! Alig egy hónap van már csak és vissza kell utaznom, de nem akarom abbahagyni a tanulást.
- Boldoggá tesz a lelkesedésed, Michael. Remélem, hogy nagy hasznát veszed majd a varázslatoknak és szükség esetén jól tudod majd használni őket.
A vámpírnak eszébe jutott, hogy ha a mester sejtené, hogy Ikonn Képeivel például áldozatokat akar megzavarni vadászatkor, nem lenne ilyen boldog. Bólintott, majd elköszönt és végigcsinálta az aznapi edzést. 6 óra intenzív edzés kinn a templomnál, plusz a bemelegítés és a levezető nyújtás, aztán a Szelek Útja a szállodában, az érdeklődően nézegető és szaglászó Matthieu szemei előtt.