Kína melletti ideiglenes katonai központ - (Szimbionták hajnala)

Hiába futottam a szélnél is sebesebben és hiba volt rövid a távolság mire odaértem a csetepaté már befejeződött. A katona főnök mellkasa fel volt hasadva a szimbionta pedig a földön hevert össze zúzott koponyával. Örömmel konstatáltam ennek a vezérnek nem csak a parancsolkodáshoz van ereje. Arra gondoltam ha végeztünk a küldetéssel megkérdezem lenne-e kedve egy kis barátságos mérkőzésre bár valószínűleg az nem fog belemenni de próba cseresznye. De először ezt a munkát kellet elvégezni ezért amint odaértem szóltam az érkező tömegről.
-Hé emberek pucolás váratlan vendégek közelednek!- majd a már látható tömeg felé mutattam.
Erre mindenki el kezdett szaladni Jameson kívül de ő hatalmasak ugrott még sérülten is. Ez még inkább felcsigázta a harcolhatnékomét. Felnéztem a dombra és láttam Darrent kissé foltosan de még életben. Intettem neki, hogy kövessen minket majd a többiek után rohantam. James sérülése ellenére gyors tempóban tudtunk haladni ezért pillanatok alatt elhagytuk a várost. A táj újra azt a rémes lepusztult arcát mutatta mint az előbb egy pillanatra csakhogy most nem tűnt el. Hamar egy autópályára értünk ki ahol rengeteg roncs autó volt. Nem lehetett tudni mi történt a járgányokkal de nagyon ramatyul néztek ki. James azt mondta az autók között jobban tudunk védekezni kolibri meg azt hogy keressünk egy épp kerekekkel és motorral rendelkező kocsit. Azt talán a szimbiontája még be tudná indítani. Miközben ezt mondta egyenesen rám nézett mintha ezt a parancsot személyesen nekem adta volna ki. Én neki is álltam a járgányok között keresgélni de mikor megláttam az újabb és veszélyesebb szimbionta csapatott megsokszoroztam a sebességem. Úgy cikázok az autók között akár a villám.
Amint sikerül megtalálni a keresett járművet amíg kolibri beindítja a járművet én megpróbálom kicsit hátráltatni a vendégsereget. Keresek olyan roncs darabokat amiket elbírok és a tömegbe tudok hajítani. Esetleg ha találok pár robogót azt a tömeg közé hajítva az egyik szuper katona szét tudná lőni és egy kis tűzijátékot idézve időt nyerhetne nekünk. Feltéve ha lesz bennük üzemanyag.

Szerencsére a két szimbionta megelégedett egy ellenféllel is, így Borzalmino sikeresen le tudott lépni. Ekkor megkezdődött a harc, a stratégiám jónak bizonyult, ugyan nem számítottam rá, hogy olyan gyorsak, mint én de szerencsére a védelmük nevetséges volt. Egyszerűen halálra szabdaltam testüket, bár nem mondanák, hogy úgy szeltem őket mint forró kés a vajat… De azért elég szépen ment. Ennek eredményeként én kerekedtem felül egyenlőtlennek indult küzdelmünkből. Bár eközben elszenvedtem néhány kisebb nagyobb sérülést, érzem a törött bordákat és a karjaim is fájnak kissé. De ez benne volt a pakliban, a lényeg, hogy élek. A karomra nézve látom, hogy a regeneráció már rend szerint elindult. Ekkor tekintetem a társaim felé terelődik, akik harcom közben végeztek ellenfeleikkel és a figyelmeztetés is elért hozzájuk. Most a legpraktikusabb lépést választották, a futást. Ugyan nem szeretek elmenekülni, de nem vagyok idióta sem, hogy ekkora túlerővel szemben kiálljak. Ha azt vesszük, hogy az előbb csak kettővel küzdöttem és ők is ennyire helyben tudtak hagyni, mielőtt végeztem velük… Hát még belegondolni is rossz lenne, mi történne, ha ezek utolérnek bennünket. Elkezdek rohanni a csapat felé, majd becsatlakozom a menekülők társaságába. Ugyan sérüléseim lassítják futási sebességem, de még így is gyorsan haladok. A táj ismét elkomorodik. A békés kis falu helyett ismét a modern kori épületromok, és hullák sokasága fogad bennünket, ahogy elhagyjuk a várost. De most nem csak ideiglenes kép, már ez is marad. James javaslatára az autópálya felé vesszük az irányt, ott talán a járművek között menedékre lelhetünk. Ugyan a mondata második részével nem teljesen értek egyet, hisz ha harcra kerül sor, ekkora túlerővel szemben nem tehetnénk túl sokat, de az optimizmus jó dolog. Tsakuro is előáll egy ötlettel, a szimbiontájával talán betud indítani nekünk egy autót, már ha annak vannak kerekei és a motorja is nagyjából működőképes. Habár láthatólag ezt a feladatot Borzalmino kapta, több szem többet lát alapon a járműveket is pásztázni kezdem tekintetemmel. De ekkor valami olyasmit látok meg, amit nem nagyon akartam észrevenni. Megérkezett az erősítés, de sajnos nem számunkra, hanem a szimbionta oldalnak… Ráadásul ezek körülbelül kétszer annyian vannak és modernkori fegyvereket vélek felfedezni náluk. Ha eddig nem volt sok esélyünk, akkor most már harc esetén egyszerűen lehetetlen a túlélés. De nem adom fel, minden tőlem telhetőt megteszek...

Komolyabb gond nélkül szedem le a likvidálandó egyéneket, és még egy mélyebb karcolást sem szenvedek el, Jamesel ellentétben, akinek meggyűlik a baja, de mire eljutok oda, hogy esetleg segítsek neki, már szükségtelenné válik. Végül nem marad ellenfél egyikünk számára sem, így a kínai mögött haladva követem őt. A falut elhagyva, újabb drámai kép tárul elénk, és utunk minden megtett méter után különösebbé válik. A pusztaság ami fogad a számtalan hullával cseppet sem kecsegtető, habár már nem igen zaklatnak fel az ilyen és hasonló látképek. Az évek során talán túlságosan is hozzá szoktam.
Parancsot kapunk, vagy is csak javaslatot, ami hasznosnak tűnik, és én magam is egy ép jármű után kutatok, ami még nem adta fel végleg. Csak pár percet szánok rá, majd mikor kiszúrom a szimbionta rajt, ami közeledik felénk két oldalról, megvallom kicsit megrendülök, majd mosoly húzódik a számra, és a többiek felé nézek.

-Fedezlek titeket! Addig alkossatok valamit, hogy lerázhassuk ezeket a férgeket!

Mondom, majd fedezék után nézek, és fegyveremmel elkezdek céllövősdit játszani, kihasználva a távolságot, ami még köztünk van. Kezeket a magasba, vagy lövök. Ha megteszik akkor is, szóval mind egy. Meg kell mondjam élvezni fogom a szimbionta népirtást. Célra tarts, és tűz. Ritkitsuk a férgesét!

Nem csak én, de James is tüzet nyit az Isten verte lényekre. Számítottam az ő segítségére még kimondatlanul is. Két felé kell figyelni, ez kicsit nehezíti a dolgomat, de koránt sem lehetetleníti meg. Kapkodom a fejemet, és figyelmemet mind a két frontra próbálom ráerőltetni. Folyamatosan tüzelek, persze nem csak vaktában, hanem célra is tartok. Kiszemelek egyet és leszedem, majd egy újabbat és újabbat. Próbálok egyesével lépegetni előre és nem száz féregre lőni egyszerre, mert az értelmetlennek találom. Egyre közelebb érnek és a kínai meg a vámpírok eddig nem valami nagy eredményt tudnak felmutatni. Így amint az egyik szimbionta csapat közel ér egy leharcolt járműhöz, tüzet nyitok, a kocsira, hátha robban még egy nagyot. Amennyire tudom a tűz és a hang a szimbionták gyengéje, szóval szóljon nagyot.

Miközben szétnéztem erősen koncentráltam a sérüléseim begyógyítására, zúzott karokkal ugyanis nem könnyű a célba lövés, így nem érzem szükségesnek a kapkodást, csak a lőszerem pazarolnám, amire ebben a harci helyzetben nincs szükségem. De szerencsére a regenerációs képességem elég erős ahhoz, hogy a zúzódásokat rövid időintervallum alatt maradéktalanul eltűntesse. Így karjaim már egészségesek és harcra készek voltak. Éreztem, ahogy a bordáim kezdenek összeforrni, de az a folyamat sajnos még nem most fog befejeződni, csupán most indult el, a csontok viszont már helyre rázódtak, így nem fognak sok gondot okozni, amennyiben megfelelően képes vagyok megvédeni az oldalam.
Még a vámpír osztagon belül is jó harcos vagyok, épp ezért lettem parancsnok az egyik legproblémásabb területen. De ezt nem csak a közelharci tudásommal vívtam ki magamnak, lövésznek is legalább olyan jó vagyok. Ezen kívül van egy nagy különbség köztem és a többi lövész között, a legtöbben fejre és szívre céloznak, de épp ezért ezeket a területeket általában védik is. Viszont van egy pont, ezek közt, melyet ritkán védenek, mégis nagyon sebezhető ez pedig a nyak. Mindig is a test gyenge pontjaira céloztam, és a kedvencem a kezdetek óta a nyak volt, így lövéseim nagy távolságról még mozgó célpont esetén is meglehetősen pontosak. Gyakorta kellett egyszerűen és gyorsan leterítenem ellenfeleim a túlerő miatt, ez most is kapóra jöhet. Előrántom hűséges fegyverem és felkészülök a használatára. Amint megérkezik a rádióüzenet Borsalminotól, hogy megfelelő járművet talált nekilódulok. Próbálok a járművek takarásában haladni, hogy minél kevesebb lehetőséget adjak a szimbionta csapatoknak a támadásomra. Eközben pontos lövésekkel próbálok kiiktatni néhány közelebbi ellenfelet. Másik kezemből pedig kiengedett karmokkal várom az esetleges közelharci támadásokat. Ha egy szimbionta keresztezi utam megpróbálom kikerülni, vagy gyorsan eltakarítani az utamból, nem állhatok le vele harcolni, az a biztos halált jelentené. A távolság ugyan csupán pár száz méter, de ez most eléggé hosszú és feszült út lesz.

Olyan voltam akár egy két lábon járó forgószél. Gyors és könyörtelen. Néhány autónak szó szerint letéptem a motorház tetejét de sajnos egyikben sem volt működő motor. Úgy ugráltam egyik autótól a másikig mint egy szöcske. Azonban hiába a sok fáradozásnak nem találtam egy működő csotrogányt sem. Egy pillanatra arra gondoltam nem marad más meg kell küzdenem a dögökkel. Azonban nem lenne élvezetes a harc ugyanis agyonlőnének mielőtt elérném őket. Ezért úgy döntöttem kicsit távolabb keresgélek. A többieknek fel sem tűnt, talán, hogy eltűntem. Percekig rohangáltam az autók között de ahogy a mondás is tartja a türelem meghozza a rózsáját. Szerencsére ez beigazolódott. Pár száz méterre találtam egy alkalmasnak tűnő járgányt. A kerekei megvoltak és a motor és épnek látszott. Gyorsan elővettem az agyon rongálódott rádiómat és imádkoztam ne akkor krepáljon be.
-Hé srácok ha halótok gyertek pár száz métert hátrébb. Találtam egy jónak tűnő járgányt-
Amíg a többiek hozzám érnek fölborítok pár járgányt amiben van még egy kis üzemanyag közben beléjük nézek találok-e valami tűzszerszámot. Ha igen pár ökölcsapással kilyukasztom a földöntött kocsik tankját és ha a többiek megérkeznek belevágom az üzemanyagba és egy tűzfal állja a trutyik útját. Ha nem találok valamelyik társam felrobbantatja az autókat egy jó lövéssel.

(Elnézést kérek mindenkitől.)

Résztvevők: Tyson Chandler (JK), James Lake (NJK).

A tüzelés eredményes ismét, Tyson kettő, James pedig egy szimbiontát ismét leszedett. Az üzenet után mindenki rohanni kezdett Borzalmino irányába, kivéve Tysont. Már éppen James is indulni készült amikor meglátta, hogy Tyson nem mozdul hanem tovább támad.
- Megőrültél?! - ordítja neki James - Húzzunk innen minél gyorsabban! - ekkor kicsit kibújik a fedezék mögül és úgy tüzel, de indulásra kész.
Ekkor a többiek már jócskán eltávolodtak innen.
- Nem hagylak itt, ha meg kell halnunk együtt halunk. - mondja James.
Eközben hátulról pár golyó csapódik be Tyson mellé, a másik csapat is lőtávolságba került. A nagyobb csoport inkább Borzalmino felé tart és az oda igyekvő Tsakurot és Darrent támadják.
Pár szimbionta beért az autók közé, mire Tyson az egyik autó tankját kezdte el lőni. Semmi nem történt, ezért három szimbionta került közel hozzátok. Két oldalról egy-egy, és kettőtök között is van egy. Mindhárom szimbionta piros színű, hatalmas karmokat növesztenek maguknak, és azzal támadnak.

Darren Dewrey (JK), Tsakuro (NJK)

Az üzenet után, azon nyomban elindultok, Darren megfontoltan, fedezékek mögött halad, míg Tsakuro nem törődve semmivel rohan előre. Ezt addig csinálja amíg a nagyobb csapat szimbionta lőtávolba nem ér. Ekkor Tsakuro bekap jónéhány golyót a testébe, ami megtöri a lendületét. Ezután már ő is fedezékek mögött halad tovább, a sérülései meg is lassították őt, de kemény fából faragták a fickót, így tovább tud haladni.
Mindketten észreveszitek, hogy a nagyobb csapat főleg rátok koncentrál, ide csoportosítja erőit, míg a kisebb csapat le marad tőletek és az ott maradt két katonára támad.
Ahogy haladtok egyszer csak feltűnik Borzalmino a járgány mellett, már nem sok kell, hogy odaérjetek. Ekkor egy zöld szimbionta terem előttetek, aki az egyik autó tetejéről ugorva termett elétek. Egyik kezén kardot formáz, a másikon pedig pajzsot így támad rátok. Nagyon gyorsan mozog, de ez abból is kiderül, hogy ilyen gyorsan beért titeket. Darren még belelő egyet a fegyverével, de láthatóan nem hatja meg a dolog a szimbiontát. A karddal Darren felé vág, a pajzzsal pedig Tsakurót taszítja odébb. Mindeközben természetesen folyamatosan lőnek a többiek, nem törődve társukkal sem.

Borzalmino (JK)

Ahogyan elkezded borítgatni a kocsikat észreveszed, hogy sokban nincs üzemanyag, amelyikben van is, abban sem túl sok. Eszedbe jut, hogy a tankot nem ellenőrizted a járgányon amit kiszemeltél. Gyorsan megnézed, és keserűen tapasztalod, hogy éppenhogy valamicske van az alján. Ezzel nem juttok túl messzire. Nekiállsz a többi kocsiból valahogyan üzemanyagot tölteni ebbe, de elég körülményes megfelelő eszközök hiányában, ezért el fog tartani egy ideig, ezért az előző tervedre nem lesz idő, ha elég üzemanyagot akarsz tankolni a menekülő kocsiba.
Eközben hallod te is, hogy lőtávolba ért a nagyobb csapat is, és rengeteg fegyver sül el egyszerre. Szinte úgy záporoznak a golyók Darren és Tsakuro irányába, mintha esőcseppek lennének egy zivatarban. Látod azt is, hogy zöld szimbionta elképesztő sebességgel eléjük kerül. Jamest és Tysont nem látod, de a hangok alapján ők valószínűleg ott maradtak, mert csata zaja hallatszik távolabbról is.

/A szimbionták nem érzékenyek semmire, se tűzre,e s hangra vagy ilyesmikre. A tüzet és a nagy hangot nem szeretik, de ugyanúgy hat rájuk, mint bárki másra/

A kocsikat szépen egymás után elkezdtem fölborogatni ahogyan elterveztem. Csak arra nem számítottam, hogy ilyen kevés üzemanyag lesz bennünk. Akkor hirtelen beugrott, hogy nem ellenőriztem a kocsi üzemanyag szintjét. Gyorsan a járgányhoz siettem és csalódottan láttam azzal a menyiséggel nem juthattunk messzire. Valamit ki kellet találnom hogyan szerezek benzint a többi autóból. Ha lett volna egy csövem meg egy kanám és időm akkor simán elintézhettem volna. De sajnos egyikkel sem rendelkeztem.
-Szent ég miért kell nekem ilyen baromságokkal foglalkoznom.- ekkor eljött a távoli gépágyú tűz hangja. Olyan volt akár egy őszi estén az eső. Biztosan sokan támadtak rájuk. Hirtelen feltűnik a távolban Darren és a kolibri őket meg egy zöld színű szimbionta előzte meg lenyűgöző sebességgel. Jameséket nem láttam de a géppuska hangjából ítélve ők harcolnak ott távolabb. Ez teljesen felpezsdítette a véremet. Ők élet halál harcot vívtak míg én benzinkutasként rohangáltam mint pók a falon.
Döntöttem nem szórakozok ott tovább. Letépek egy kicsi ajtót majd elképzelhetetlen sebességre kapcsolva Kolibriékhez rohanok. Ha szerencsém van a lény rájuk figyel így nem vesz észre én meg faltörő kosként csapódok bele.
-A járgány megvan de át kéne pumpálni egy naftát a többi járgányból. Valaki csináljam meg én meg helyette leverem ezt a spenóthuszárt.-
Az összecsapás során használom sebességem és erőm ötven százalékát. Azonban ha szükséges fölmegyek egészen nyolcvan százalékig.
kb: 88km/h és 800 kg

A csapat része már menekül, és jól teszik. James kissé fellázad és talán nem tetszik neki a helyzet... már mint hogy én nem ugrok egyből, és menekülök. Nem tudom mit várt. Az én feladatom, hogy feltartóztassam ezeket a mocskokat, amíg a többiek elmenekülnek. Tehát nem áll szándékomban rohanni az első adandó alkalommal. Lehet ez az én sorsom, hogy itt haljak meg. De még nem most! Még kiírtok annyi szutykot, amennyit birok. Túl közel érnek a szimbionták, és egyből három támadni is készül. Nem vesztegethetem az időt, és nem is engedhetem, hogy a csapat két tagot veszítsen el.

-Mennyen a többiek után James!!!

Ordítok a férfira, láthatóan nem igazán tűrve az ellentmondást. Egykoron felettem állt az alak, de ha jól emlékszem ő mondta, hogy most mindenki egyenrangú. Tehát megengedhetem ezt a hangnemet magamnak. Amint kimondom ezeket a szavakat, talán még meg is lököm, hogy térjen észhez, és tegye amit mondok. De nincs tovább, mivel három szépfiúval kell számolnom. A fegyveremmel az egyiket megpróbálom orrba vágni, míg az után egyből tüzet nyitok a másikra, és mind végig a gyorsaságomra támaszkodva végül kibukfencezni próbálok a lények szorításából. Ha van egy pillanatnyi időm, jöhetnek a szteroid inyekciók. Nem szarozok velük, annyit nyomok magamba, amennyi nem okoz azonnali halált.

Jól sejtettem, hogy lőtávolba fognak érni, így jól döntöttem, hogy a járművek takarásában haladtam. Szerencsére rám adott lövés sem ért célt. Miközben haladtam észrevettem, hogy a két katona lemaradt tőlünk és úgy lőtték a közeledő csapatokat. Nem volt okos döntés részükről, mivel így a kisebb csapat beérte őket. Azonban ezért a nagyobb csapat inkább ránk koncentrált, és ez a legkevésbé sem tetszett. Kisvártatva észreveszem vámpírtársam a működőképes gépjármű mellett. Már csak méterek választottak el a menekülést jelentő autótól, de sajnos a szimbiontáknak más tervük volt. Egy zöld színű termett előttünk, visszaemlékezve arra, amit még Tsakuro mondott a színek és erők kapcsolatára nem örülök neki, hogy épp a legveszélyesebb fajtából fogtunk ki egyet. Jobban örültem volna egy feketének, vagy egy pirosnak. De nem egy zöldnek… Látom ahogy egyik karjából egy kardot formál, míg másikból egy pajzsot alakít ki. Fegyveremmel rálövök, hogy hátha ellenállással nem rendelkezik, de nincs ekkora szerencsénk. Valószínűleg társai is ezért lőnek folyamatosan, mert tudják, hogy nem ártanak vele neki. Mennyi az esélye, hogy pont egy olyan ellenfelet fogok ki, aki mind emberfeletti sebességgel, mind ellenállással, mint formázható végtagokkal rendelkezik. Peckes egy alak lehetek… Ha ezt vesszük alapul valószínűleg az emberfeletti erő is megadatott számára. Ekkor a kardos karjával felém suhint, gyorsan mozog, így nem sokat teketóriázhatok. Próbálok elvetődni előle, úgy hogy ne essek ki a takarásból. Eközben próbálom kihasználni a fekvő helyzetből adódó előnyöm, és próbálom megcélozni az ádámcsutkája feletti lágy szövetet, vagy pedig, ha az alkalom adja magát a szemeire próbálok célzott lövést leadni. Lehet akármekkora ellenállása, a szemgolyóit, illetve a lágy szöveteket még ő sem képes teljesen megvédeni. Amint leadom a lövést elteszem fegyverem, és karmom kiengedve, sebességem kihasználva próbálom felvenni a versenyt a lénnyel, ha az ismét támadásba kezdene.

Könnyedén letéptem az egyik autó megtépázott ajtaját majd emberi szemmel alig követhető sebességre kapcsoltam. Pillanatok alatt megtettem a köztünk lévő pár száz métert. Megérkezésemkor megkértem a többieket valaki tankolja meg a járgányt mert én nem értek hozzá. Ezzel egy pillanatra megzavartam egy zöld trutyi lendületét aki épp Darrent akarta a földhöz szögezni. Éppen végig akartam vágni a kocsi ajtóval mikor az idegiekhez képest is megdöbbentő dolog történt. A föld hirtelen elkezdett nagy erővel remegni a talpunk alatt majd több helyen meghasad. A Hasadásokból pont olyan fekete trutyi tört fel gejzírként amilyent odafele láttunk hömpölyögni. Bennünk semmi kárt nem okozott a massza de a szimbiontákat lényegesen összezavarta.
Amint a lényt nézem mérgesen felüvöltök majd földhöz vágom a pajzsom.
-Mi a fene folyik itt, hogy nem lehet egy harcot normálisan végigcsinálni!- mert nagyon zavart, hogy leblokkolt az ellenfelem. Én csak becsületes harcban vagyok hajlandó részt venni. Ha a többiek nagyon erősködnek akkor talán otthagyom a harcot. A gyűlölettől mintha a vérem is fórni kezdene. Minden erőmet beleadom a testembe és egy szökkenéssel a szimbionta előtt termek majd a gyűlölet által fölerősített erőmell képen törlöm a lényt.
(Persze a gyülölet és harag csak segít hogy minden erőmet felhasználhassam egyetlen támadásban.)

Hiába is próbáltam félrevetődni, a sebességéből adódóan lehetetlen volt, hogy teljes mértékben elkerülhessem a vágást. Láttam a közeledő pengét, majd éreztem, ahogy a húsba mélyed. Szerencsére elég gyorsan reagáltam ahhoz, hogy csak egy kevésbé súlyos sebet kapjak, bár relatív, a halálhoz képest minden enyhébb sérülésnek számít. De végül is mindegy, a lényeg hogy túléltem, amint stabil helyzetet sikerült felvennem fegyveremmel néhány lövést adtam le. De még úgy is le tudta védeni, hogy Tsakuro támadásával szinte egyszerre lőttem. Majd ismét lecsapni készült, ez elől már nem tudtam volna kitérni, hiába is próbáltam volna. Már szinte elindultam a képzeletbeli fény felé, amikor hírtelen Borzalmino hangja törte meg a kellemes meleg érzést. „Ez ugye csak egy rossz vicc…” Tört rögtön felszínre tudatom mélyéről a szarkasztikus rádöbbenés. Mi a halált kezdenének ezek a stratégiai és katonai tapasztalatom nélkül? Kiengedem karmaim és próbálom kihasználni az ellenség megtorpanását, hogy elmetszhessem torkát, amikor hírtelen megremeg a föld. Fentről morajlás, lentről tör fel a pusztító massza. Kicsit kizökkenek a támadásból, de gyorsan visszanyerem az egyensúlyomat és folytatom a vágást, reményeim szerint sikerül kivégeznem a megdöbbent szimbiontát az ereje ellenére is. Ha sikerül, ha nem, ez remek esély a menekülésre, amint végeztem a vágással elindulok. Szégyen elmenekülni, de van, amikor a logika és a józanész ezt kívánja meg, melyet egy épelméjű képtelen felülbírálni a túlélési ösztön miatt…

A földrengés és a fekete trutymó előbukanássa teljesen megzavarta a szimbiontákat. Azonban valamiért kolibrit nem akadályozta semmiben. Ez kicsit furcsa volt tekintve ő is egy szimbionta volt de akkor egyáltalán nem tudtam ezzel foglalkozni. Csak azzal törődtem, hogy végre egy jót bunyózhassak egy az egy ellen ahogy illik. Semmi csalás semmi segítség csak a saját erőinkre támaszkodva azonban nem jött össze. E a kis apróság megzavarta a zöld lényt így nem tudott teljes erejéből harcolni. Ez teljesen kiborított és a düh majd szét vetette a testemet. Olyan dühös voltam, hogy képtelen lettem volna kordában tartani az erőmet. Így hát mindent beleadva elindultam az ellenséges szimbionta ellen aki még mindig zavarodott volt. Ezt kihasználva vámpír társam belé mélyesztette a karmait ezután tőlem kapott egy orbitális pofont melynek erejétől összetört egy amúgy is rossz álapotban lévő kocsit. ezután sikerült kissé lenyugodnom. Kolibrivel elindultunk a kocsihoz majd megkérdezte mennyi üzemanyag van.
-Meg mondtam hogy kevés ezért kellet volna valahogy tankolnod míg elintéztem azt a lényt.- hirtelen eszembe jut az elöbbi eset és elkapom Daren ruháját és felhuztam fej magaságba.
-Volt pofád megfosztani egy jó kis bunyotól? Te már kiszorakoztad magad az elöbb ráadásul már a padlón voltál. semmi jogod nem volt ahoz, hogy beleszólj. Ha még egyszer közbeavatkozol esküszöm nem úszod meg élve!-.
Kissé elragatak az indulatok máskülönben nem beszéltem volna így vele de akkor nagyon ideges voltam.

Szerencsére jól döntöttem, amikor a támadás fiktív gondolata vágott utat a tervek tömkelege közt. Őket ugyanis sokkal jobban megzavarták a történések, melyek hatására karmaim elérhették ellenfelem torkát. Majd egy hangos fröccsenést követően érezhettem a győzelem édes ízét. Mikor már a halál szakadékának szélén egyensúlyozol, jól esik egy kis öröm is, mely visszaránt a valóságba. Majd ekkor érkezett Borzalmino, aki a feltépett torkú ellenfelem egy közeli autónak vágta, mielőtt még korhadó fatönkként rogyhatott volna össze. Ekkor Tsakuro a többi szimbiontával ellentétben ismét „magához tért” és a kocsi irányába kezdett rohanni. Természetes én is elindultam a jármű felé, bár nekem kissé lassabban ment, lévén, hogy egy vágás éktelenkedett a lábamon. Már épp elérném a kocsit, amikor a szimbointák ismét tüzelni kezdenek, folyamatosan takarásban maradok, hogy ne találhassanak el. Kinyitom a hátsó ajtót, de még nem szállok be.
Ekkor a fiatal vámpír eléggé meglepő módon elkapja a ruhám és lehadar egy értelmetlen sort. Nincs sok idő a tapasztalatlan kölyökre… Van rajta kívül is elég gond, tekintetem megacélozva, már-már ridegen rémisztő képet festek arcomra és gyorsan válaszolok az ifjoncnak.
- Kölyök jobb, ha most befogod, ez nem egy hülye játék, amiben a legyőzött ellenfelek pontot érnek, ez itt egy küldetés. Ráadásul az az én ellenfelem volt! A te dolgod a járműkeresés volt. – Eközben előveszem fegyverem és a közeledő ellenségre szegezem, majd tüzet nyitok rájuk. Amint megkezdtem a folyamatot folytattam... - Abban az esetben, ha meg akarsz halni, később megvitathatjuk, ha a küldetést befejeztük. Anno visszafogtam magam, hisz csak a nagy képed miatt játszottam veled és nem akartam, hogy belehalj a „küzdelmünkbe”, de ha ezt folytatod, nem leszek veled ilyen türelmes. – közöltem a rideg tényeket, nem finomkodva, nem visszafogva az igazságot. A lövést folytatom, de mielőtt a többiek elindulnak azért én is beszállok a kocsiba. hogy elhajthassunk innen.
Miközben lövöm az ellenséget hátulról hatalmas robbanás hallatszik, és egy szép nagy füstfelhő száll fel. Gyorsan kapcsolok, és rádöbbenek, hogy arra maradt hátul két katona. Egy pillanatra lesütöm tekintetem, majd kétszeres sebességgel kezdem irtani a közeledő dögöket, amíg időm engedi.

//Borzalmino, felhasználtam az általad kitalált múltbeli küzdelmet, amit még az első körökben írtál le, remélem nem gond. //

Kicsit sikerült lehigadnom és ell kellet fogadnom Darren igazát is. Iratlan törvény, hogy amíg egy harcos nem hal mag addig az ellenfél az ővé. Csak annyira harcolni szerettem volna, hogy nem bírtam magamall. Erre kolibri rátett egy lapáttal hogy mindent elszúrtam. Erre újra egekbe szökött a vérnyomásom. Odafordultam a szimbonta fickohoz és kiabálva tiltakoztam a rágalmaira.
-Ha én nem hősködök ti már rég alulról szagolnátok az ibolyát. Ráadásul megmontam, hogy nem tudok benzint tölteni a tankba. Amig mi a zöld trutymót kezelgettük csinálhattál volna valami hasznosat!
Erre a lábam elé csapodott egy golyó. Mindig utáltam a löfegyvereket nincs bennük semmi tisztelet persze vannak kivételek. A Darrenhez hasonlóak müviszein forgatják fegyvereiket. De én akkor is lyobban kedveltem a pusztakezes harcot mikor egymásnak feszülnek az elenfelek. Szerencsére az az egy két autó amit felbórítottam adott egy kis haladékot de nem túl sokat. Ezért odafordultam Darrenhez és vázoltam a tervet.
-Megprobálok a kocsik között villámgyorsan cikázni és közben a legközelebieket lecsapom. Mire indulni kell itt leszek.-

Erre elindulok minden erőmet a sebeségembe adva az elszórt autókat fedezékül használva. Mikor megálok egy pillanatra, hogy lecsapjak egy szimbiontát vérfagyasztó üvöltást halattok. Ha szerencsém van akkor az elszántságomtól megrémülhetnek az ellenfeleim és nyerünk egy kiss időt. Amint meghalomm a felbögő aotó motorját lélekszakatával rohanok vissza. Minden erőmet a hietettlen sebeségeb és ütésbe adom tehát ha sikerül viszaérnem a kocsihoz teljesen ki leszek készülve.

Ugyan folyamatos tűz alatt tartom a szimbiontákat, látszólag ez őket nem nagyon érdekli, néhányat ugyan el-el találok, de mintha misem történt volna, rohannak tovább. Ehhez a katona fegyvere kellene, de ő már… fogalmazzunk úgy, hogy nem fog jönni segíteni. Ettől eltekintve még rájuk engedem a lőszerem, ha már ennyi van nálam ne patkoljak el úgy, hogy a tárak még tele vannak. Ha csak kicsit is javul a helyzet attól, ha párat telibe találok, már megérte. Borzalmino idiotizmusa kissé megakaszt a tüzelésben… De gyorsan visszarázódom fittyet hányva az ifjúra. A lövést mindaddig folytatom, amíg Tsakuro be nem indítja a járgányt. A hátsó ajtó már nyitva, csak arra vár, hogy beugorjak. Amint ez szükséges meg is teszek. Onnantól pedig a járműből folytatom a tüzelést, akár menet közben is. A lényeg, hogy hulljon a férgese…

//Bocsánat a késésért...//

Esetleg folytatás? Ha gondoljátok befejezhetjük, és akár új jelentkezőket is szívesen fogadok, mert pont egy olyan rész jön amikor be tudok mesélni új karikat.

Hát, ha gondolod, akkor befejezheted, de akkor bekell érned velem, mivel ha jól tudom Borzalmino már hónapok óta inaktív. Szóval ha nincs új jelentkező, akkor magánkaland jelleg lenne.

Borzi Vipra, szóval nem inaktiv, csak Borzival