Ideiglenes tábor

Ideiglenes tábor a túlélőknek a romok között.

Adrasteia

- Alul teljesítő fordítógépeink időközben megtanulták nyelved, dicsőséges. - Hajolok meg a nő felé és ügyelek, hogy ne nézzek a szemébe. Ki tudja, hogy egy ilyen sötét alak mit vélne tiszteletlenségnek és hogyan reagálna rá. Idegen harcosok gyűrűjében, fegyvertelenül a galaxis legerősebb népének legnagyobb harcosai is adnák az udvariast a puszta túlélés érdekében.
Nem tudom, hogy a társaim mit akarnak kezdeni a helyzettel, nem is nagyon érdekel. Én mindenesetre próbálom udvariasan felkelteni a figyelmét és a szolgálatába szegődni. A felderítő expedíciónk kudarcba fulladt, a hajónk oda, a bázissal nem tudunk kapcsolatba lépni, tehát beállt az az állapot, amikor pillanatnyilag nem ismerek el senkit magam felett. Semmi se gátol abban, hogy bárki zsoldjába álljak, aki megfizet és elvisz innen.
- A felderítő expedíció egyik harcosa vagyok és minden kérdésedre önként megfelelek. Kérlek bocsásd meg pimaszságom, de cserébe szállást és élelmet kérnék magam és társaim számára, ó dicsőséges, ha nem túl nagy kérés.
Akinek az alkum nem tetszik, az kössön másikat. Én innét kezdve csak magamért felelek.

Qui Genua Non

Miután a vasdarabomnak sikerült hámot csinálnom, a szokásos szótlanságommal figyeltem a történéseket, beleolvadtam a környezetembe, és totálisan semmilyen voltam. Ez vagyok én, nem szeretem a hangoskodás, és a pattogást - korábban úgy tűnik csak azért beszéltem, még a hajóban, mert dolgozott bennem az adrenalin, és az emlékek hiánya megzavart - nem voltam önmagam. De már kezdtem visszaszokni abba ami vagyok. Nem mutatkoztam be, és nem beszéltem arról mit tudok este a tábortűznél, lefoglalt hogy minél gyorsabban és pontosabban készítsem el a kardhüvelyt, és hogy strapabíró legyen. Úgy terveztem, hogy ha végzek csinálok néhány kötelet, sose tudhatjuk, azok mindig jól jönnek a természetben, de erre nem került sor, alighogy kész lettem elnyomott az álom. Nem keltettek fel hogy őrködjek, és a kiadós pihenés után - nem fordítottam túl nagy figyelmet a kényelmes fekhely kialakítására, de mégse zavart a dolog, alighanem hozzászoktam a kényelmetlenséghez és hogy bárhol elaludjak. Az ébredés viszont hirtelen volt, és váratlan, ösztönösen a mellettem fekvő fegyverhez kaptam, de hamar láttam hogy felesleges. Inkább felvettem a hátamra, és a többieket figyeltem, illetve az új érkezetteket. Nem tudom mit akarhatnak, és hogy mennyire jó ötlet megkönnyíteni a dolgukat, hogy ránk találjanak. De nem akadályozom meg ebben, felesleges, úgy gondolom hogy megfelelő műszerekkel könnyedén ránk találhatnak, talán jobb, ha azt látják nem állunk ellen. Az idegesítő tag megint okoskodni kezd, ránézésre közli, hogy kolonizáló hajók, közben erről semmilyen információnk nincs, és neki sincs, hiszen nem ismeri fel a hajókat, ő maga mondta. Seggfej, és csak örülni tudok, hogy ránk találtak, még pár nap és félek nekitámadnék. Hamarosan meg is érkeztek, többféle ruhájú és jelzésű hajók, láthatóan különböző frakciók, vagy alakulatok. Természetesen ellenállás nélkül követem őket, illetve ha kérik, átadom a vasat. Nem látom értelmét az ellenállásnak. Bár nem értjük a nyelvüket, így is ösztönös szimpátiát érzek a nő irányába, ő tűnik az egyetlen rokonszenves vezetőnek. Hamarosan a fordítógépünk valamilyen fejlett algoritmus alapján átáll a nyelvükre, és úgy tűnik elkezdi felismerni, már értjük amit mondanak. Sajnos a legirritálóbb személy beszél először a csapatunkból, és remélem hogy nem fogja elrontani az első benyomást rólunk. Ettől függetlenül nem látom értelmét hogy beleszóljak, ha hülyeséget kezd beszélni úgyis lesz valaki a csapatból, aki kijavítja. Inkább próbálok valami kényelmes, lehetőleg árnyékos helyet találni, ahol hallok mindent, illetve várhatok a fejleményekre.

Heiwanna Miin Klodov

Solam füstöt csinál, hát mindegy, de legalább a kis katona lánykánkat sikerült visszatartani, ami talán egy kicsit jó hír is most. Úgy fest, hogy felderítőket küldtek ki és azok a romokat nézik át, ami némi gondolatot ébreszt bennem, majd mikor ránk akadnak a gépek, akkor csak várok addig míg megérkezik a földi csapat amire nem kell annyira sokat se várni. Nyugodtan állok és figyelem ahogy körbe vesznek, majd sóhajtok egyet. Úgy állok, hogy látható legyen mind két kezem és nem teszek hirtelen mozdulatokat, csak figyelek, egy kis ideig. Igen hamar kiderül, hogy kommunikációs nehézségeink vannak, amit némi mutagatós jelbeszéddel próbálok orvosolni, két ujjammal lépést utánozva a levegőbe, majd arra amerre bök, és mikor helyeslő választ kapok akkor megindulok arrafelé.
Egyenlőre úgy fest, hogy a technika nincs a hasznunkra így viszont próbálom megfigyelni kísérőink, mit hogyan is tesznek, milyen, a kommunikáció az eltérő öltözetűek között. Van erre némi időm amíg gyalogolunk a romok felé, ahol már egy kis tábor is fogad minket. Hát a nyelvi gondok itt még több gondot fognak okozni, ha nem találunk ki valamit, mert mutogatva vagy az ő nyelvüket megtanulva nem mostanában fogunk végezni bármivel is.
Míg ezen elmélkedem figyelem a három felé oszló csapatot, megfigyelve, azokat jobban, akik más öltözékben vannak, vagy külső jegyeik nagyon eltérők azoktól, akik eddig kísérgettek minket. Eközben váratlanul bekapcsol a fordító, azaz inkább eljut oda, hogy megértse az előttünk állókat. Remek, így már jutunk valamire ha csak... Elég látványosan egyik mancsaomba temetem a képem, mikor meghallom beszélni Adrasteia-t.
-Alul, mi... megnézném te mennyi idő alatt tanulsz meg akár csak egyet is a kis csapatunk nyelvéből nem hogy egy vadidegent – morgom magam elé – tipikus katona... – majd veszek egy mély levegőt és előre lépek a nő felé kihúzva magam.
-Üdvözlöm, Heiwanna Miin Klodov vagyok. Elnézést kérek társam viselkedéséért, sajnos a zuhanás után a hajónk Mesterséges intelligenciájának túl gyorsan kellett ébresztenie minket és ez okozott némi károsodásokat, remélhetően csak átmeneti emlék vesztéseket, de ez se biztos teljesen. – közben reménykedek, hogy valaki veszi a lapot és kicsit félre vonja Adrasteia-t, miközben folytatom. – Köszönjük, hogy ilyen hamar ideértek és külön köszönet, hogy nem ellenséges szándékkal. Az előttem szólót kicsit pontosítanám és inkább békés felfedezők vagyunk. Egyes népeknél nálunk is van eme két hasonló szónak egy enyhe jelentés beli különbsége és nem szeretném, ha ebből félreértés adódna. Bár sajnos nincsenek emlékeim az ébredés előttről, eme kis idő alapján, amit a többiekkel töltöttem kezeskedek értük, hogy provokáció nélkül senki se önökre támadni. – kedves, nyugodt hangon beszélek. Remélem, hogy valamennyire sikerül egy kis bizalmat kiépíteni, mert ezen most sok múlhat és csak remélni tudom, hogy aki megszólal az próbálja ésszel megtenni.
-Mielőtt belekezdenénk jobban a beszélgetésbe, láttuk, hogy küldtek ki hajókat, és bár a Mesterséges Intelligencia mielőtt lekapcsolt volna azt mondta mások nem élték túl a lezuhanást, azonban én mégis azt kérném, hogy ha lehetséges a roncsokat kutassák át, hátha mégis a több ezer főnyi legénységből még életben maradtak néhányan, és ha megoldható és aránylag éppen maradt, a MI adattárolóját is ha sikerülne megtalálni, az számos kérdésre választ adhat, amire sajnos nem emlékszünk. Remélem nem túl nagy kérés, így az elején, mielőtt jobban megismernénk egymást, de ha vannak kint túlélők, akkor számukra életmentő lehet, ha hamarabb rájuk bukkannak, míg itt megpróbálunk választ adni egymás kérdéseire. Van egy érzésem, hogy önöknek is számos kérdésük van, ahogy nekünk is, mert, mint említettem, sajnos a személyes emlékeink remélhetően csak átmenetileg, de elvesztek. – fejezem be végül és csak reménykedni tudok abban, hogy elsőre nem túl nagy kérés ez mindenek előtt, de teljesen komolyan gondolom. Ha az MI tévedett, és vannak még kint, akkor nekik szükségük lehet minél előbb segítségre. Remélem a nő megérti ezt, mert ő kicsit szimpatikusabbnak tűnik, mint a másik két vezető, akikhez a többi katona masírozott.

Claye Yaro


Az esti őrség ötlete úgy látszik nem vált be és a beszélgetésekből sem mindenki vette ki a részét. Viszont legalább mint kiderült van egy orvosuk ami nagyon jó még úgy is, hogy felszerelés nélkül nem sokat tud tenni. A reggeli ébresztő durvára sikeredett. Ő is a társasággal tart és ugyan azt meg tudja állapítani mint a többiek a katonalányon kívül.
-Érdekes megállapítás. Mindenesetre számomra sem ismerősek.
Azt, hogy jelezzenek-e vagy nem azt ő sem tudja pontosan. Heiwanna ötlete tetszik neki leginkább, hogy figyeljék meg kik érkeznek. Meg is érkezik egy elég vegyes társaság. Talán katonáknak tűnnek. Az ellenállás butaság, a nyelvet nem beszélik úgyhogy elég kínos séta várhat rájuk. A tábor látványára Yaro csak kapkodja a fejét. Idegen fajok, idegen technológiák, őszintén szólva a helyzet neki tetszik csak jó lenne ha értenék miről van szó. A nő aki igyekszik beszélni velük csinos és kitartó, de csak az utolsó mondatainál sikerül megérteni mit mondd. A katonahölgy ismét előadja magát és Heiwanna kijavítja. Tényleg nagyon jól válogatja meg a szavait. Tipikusan olyan mint aki ha nem tud segíteni akkor is megköszönöd neki. Ő maga nem is szól közbe csak igyekszik meggyőzően mosolyogni.

- Tasu -

Kapcsolatba kerültünk a helyiekkel! Ez már biztosan nagy előrelépés. Érteni még nem értjük őket, de az mindannyiunk számára egyértelmű, hogy velük kell tartanunk. Fejlett népnek tűnnek, a jelzéseikből látható, hogy különböző, de feltehetőleg szövetséges frakciókat képviselnek.
Egy táborhoz érünk, ahol a kísérőink szétválnak. A lárvát nem ismerem fel, de egészen szimpatikus. Sokra vitte ahhoz képest hogy... ilyen... életképtelen szegény. A másik két vezetőről nincs sok véleményem. A nőből valószínűleg egy örökkévalóság lenne kihúzni bármit is, a sötét alakkal meg már próbálkozni sem érdemes.
A nő nagyon próbál mondani nekünk valamit. Felveszem a legszebb idétlen mosolyomat, amivel remélem jól ki tudom fejezni, hogy értékelem a próbálkozását, de semmit sem értek. Aztán egyik pillanatról a másikra megértem. Időszerű volt már.
Éééés mindenki beszélni kezd... Mindenki azt hiszi, hogy ő tudja jobban, és zavarodottnak vélik egymást. Részben igazuk van, nálam biztosan jobban tudják. Legalábbis az egyikük jobban tudja, a többi nyilván tényleg hülye. Legjobb lesz ebből a beszélgetésből inkább kimaradni.

Qui Genua Non

Miután kiderült hogy tudunk kommunikálni, a nő egyből szívélyesen bemutatkozott, és beszélni kezdett. Bár sok információval szolgált, leginkább csak adatokkal szolgált, nem tudtam magamban információvá alakítani. Nem tudtam mi az a Jedi Tanács, és ahogy a legtöbb fogalom is ismeretlen volt számomra, de próbáltam ezeket nem mutatni, és mindenre figyelni. Magamban próbáltam mindent szóról szóra elraktározni, hogy később, ha esetleg további válaszokat kapunk, akkor azokkal kiegészíthessem. Mint egy kirakós darabkái, amiknek még nem találtam meg a helyét, de bármikor szükség lehet rájuk. Úgy tűnt hogy a hold, ahol landoltunk veszélyes, ennek fényében szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy eddig túléltünk egyedül, fegyverek nélkül. Bár továbbra is magamnál tartottam a fegyverem, tudtam, hogy milyen nevetségesen nézhetek ki egy vasdarabbal, állig felfegyverkezett katonákkal körülvéve. Bármikor könnyedén lemészárolhattak volna minket, és nem is áltattam magam, hogy sokra mennék ezzel a semmiséggel a kezemben - csupán jelzés értékű volt, ezért tartottam magamnál. Nem bízom bennetek. Ezt sugallta, ahogy a tekintetem, és a járásom is, nem akartam leplezni hogy mit gondolok erről az egész helyzetről. Amúgy is, ha körülvesznek, és sarokba szorítanak, akkor jobb ha nem kezdesz titkolózni és megjátszani magad, azzal csak arra adsz okot, hogy jobban figyeljenek rád, hogy még kevésbé legyél szimpatikus. Ellenben egy őszinte fogollyal elnézőbbek, mondhatni kedvesebbek is. Persze ez nem jelentette azt, hogy ha rákérdeznének, elmondanám a telepata képességeimet, azért még nem ettem meszet. A gyors bemutatkozás után látszott, hogy nem akarnak még a kérdéseinkkel foglalkozni, és elvezettek minket hogy megvizsgáljanak. Bár nem bíztam bennük, nem láttam okát, hogy ellenálljak. Ha szükséges, a fegyverekkel kényszerítenének, ha pedig rosszat akarnának, már megtették volna. Egyelőre úgy tűnt, az együttműködés a legcélszerűbb, és ezt is tettem. Alávetettem magam a vizsgálatoknak, és hagytam hogy minden tesztet elvégezzenek, remélhetőleg kimutatták hogy számomra előnyös a melegebb ruha, és később ilyet kapok - amit szintén elfogadok. Természetesen lezuhanyoztam, úgy gondoltam hogy ez a minimum, ha már idáig jöttek értünk, akkor megadhatunk nekik annyi tiszteletet, hogy nem mocskosan, és bűzösen állunk le velük beszélgetni. Másrészről jól esett a meleg zuhany, és utána jobb hangulatban húztam fel magamra a ruhámat. Ez után mehettünk étkezni, továbbra is hurcolva magammal a vasdarabot, ha nem akadályoznak meg benne. Bár nem kerestem a társaságot, ha valaki leülne mellém, nem utasítom el, de a magánnyal sincsen problémám. Kényszeredett társaim közelsége semennyivel sem volt megnyugtatóbb számomra, mint az új idegeneké. Mikor evés közben engedélyt adtak a kérdések feltevésére, úgy döntöttem ideje kissé pofátlannak lennem. A homlokomhoz érintettem a kezem, és erősen koncentráltam, hogy a nővel kezdve megpróbáljak a frakciók vezetőinek elméjébe jutni, jellemüket feltérképezni, és felszíni gondolataikat megismerni, persze mindent óvatosan, figyelve arra, hogy ha valamilyen módon védekeznek ellene, akkor önön elmém ne sérüljön. Ha kell inkább visszavonulót fújok, bár ez esetben a korábbiaknál is bizonytalanabbul méregetve az illetőt.

Adrasteia

Számomra teljesen egyértelműnek tűnik, hogy három frakció együttes missziójáról van szó. Van a Hadsereg, amit a Nagyúr irányít. Van a polgári szekció. Az egyenruhából és a fegyverekből ítélve szintén fegyveres szerv lehet, talán rendőrség vagy polgárőrség, amit a Jedik irányítanak, hisz tanácsuk van. Ezek szerint nem feltétlen hierarchikus szervezet, hiszen minimum a legfelsőbb vezetésük demokratikus. Ez is alátámasztja a szememben azt a tényt, hogy ők nem reguláris hadsereg, hanem polgári milícia. A huttok viszont magánhadsereg. Zsoldosok, akiket az a zselépaca irányít, aki a zsoldosokat pénzelő kartellt képviseli. Kartell, mint drogkartell, azaz az idegenek világában a maffia és a szervezett bűnözés nyíltan tevékenykedik és nyílt befolyásuk van mint a politikai mind a katonai felső vezetésre. Ezért is néznek Nyunyára vagy kire ferde szemmel, hisz se a rendőrségnek, se a hadseregnek nem nyerhette el a tetszését, hogy bűnözőknek befolyásuk van rájuk, de tenni nem nagyon tehetnek semmit, különben a kartell zsoldoshadserege nem lenne itt. Konklúzió: a legbefolyásosabb a triumvirátusból a zselépaca, a legjobban felszerelt és legjobban pénzelt alakulat az övé, hisz a szervezett bűnözésben rengeteg pénz van. A rendőrség még az anyaviláguktól távol, a hadsereg támogatása mellett sem mer fellépni ellenük. Konklúzió kettő: vagy a hadseregben, a Nagyúr alatt, vagy a zselépaca zsoldosseregében találnám meg a számításom. Mivel az amnéziával nyilvánvalóan elveszítettem a személyiségem egy részét is, különben komolyan vettek volna a társaim, hisz hiába tudom, hogy még egy akadékoskodó beszólás és felrúgom a Miin nevűt, aki amellett, hogy nagy a pofája, állandóan hülyére vesz, de még idióta is, neki ez nem tűnik egyértelműnek. Egy reguláris hadseregben nem lőhetném le parancs nélkül, de amint sikerülne elnyernem a zselépaca védelmét és normális fegyverhez jutnom... Végkövetkeztetés: jóban kell lennem a zselépacával, akit hangosan nem hívhatok zselépacának szóval valami publikus megszólítást kellene kieszelnem.
Mire ezt végiggondolom azalatt végzek az orvosi vizsgálattal és ételhez is jutok. Fura szagú és kinézetű ugyan, de ízletes. Nem ezt kapnánk, ha a robot szerint nem tudnánk megemészteni. Evés végeztével felkeresem a zselépacát, akit nem hívhatok így, hogy benyaljam nála magam, mint egy gombóc vaníliafagyiba.
-Őravaszsága, talán tudnánk valami kölcsönösen előnyös üzletet kötni. Felajánlom magam zsoldosnak, ha tesz egy jó ajánlatot.

- Tasu -

A három frakció kapcsolata mégsem olyan felhőtlen, mint azt először véltem. A Jedi Tanács (a Köztársaságtól) nem táplál túl sok szeretetet a Birodalom iránt. A Hutt kartellek viszonylag semlegesek ebben a nézeteltérésben. Ha szétválunk, a legdiplomatikusabb az lenne, ha velük tartanék. Nem szeretnék belekeveredni semmilyen politikai vitába, amíg nem értek mindent pontosan.
A rövid megbeszélés után én is rendbe szedem, és kimegyek az étkezőbe. Morwen már vár minket, és jelzi, hogy lehet kérdezni. Páran ezt meg is teszik. A szemem sarkából látom, hogy Adrasteia már zsoldosnak állna, igyekszem figyelemmel kísérni ennek az eredményét. Ha a csiga is jelezte volna, hogy nyitott a kérdésekre, valószínűleg én is inkább őt zaklatnám, de mivel nem tette, beérem a 'Mesterrel'.
- Pontosan mi az a ősi urdrarr szellem? - teszem fel a kérdésemet, amikor én is szóhoz jutok - Bizonyított a létezése? Látta már valaki?
Lehet, hogy hülyeség azonnal ilyet kérdezni, de valamiért úgy éreztem, hogy ez sokkal érdekesebb lesz, mint egy újabb politikai vita kifejtése. Azokból már túl sok volt ahhoz, hogy felkeltse bárki érdeklődését (aki nem közvetlenül érintett).

Heiwanna Miin Klodov

Lassan sikerült felmérnem a viszonyokat, hogy ki hogyan is viszonyul a másikhoz a három csapat tagjai közül. Hát annyira nem békés köztük a helyzet, de ez az a dolog, ami most annyira nem számít per pillanat, csak az, hogy eljutottunk addig, hogy tudjuk kikkel állunk szemben a három tábor képviseletében, és az, hogy keresnek még túlélőket és az MI-t is keresni fogják és ha találnak valamit, akkor majd jelzik.
-Azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy Köszönjük a fáradozásaikat előre is. – hajtok fejet, majd figyelem a kis beszélgetés folytatását, hogy ez a hely veszélyes, ami még jobban elsődlegessé teszi a túlélők keresését. Egyenlőre azonban mi nem tehetünk semmit, azaz csak azt, amit kérnek. Vizsgálat. Hát logikus, hogy megtudják van e valami bajunk, de ennek ellenére azért volt amit nem akartam volna, hogy megtudjanak. Nehéz kérdés, hogy mi legyen, a saját kis titkom, vagy a bizalom építés, ami mindannyiunk érdeke.
Végül nem töprengek sokat rajta, hiszen egyértelmű melyik a fontosabb és az nem a saját kis önző dolgom, hanem, hogy jó legyen mindenkinek. Így bólintok a vizsgálatra, és önként hagyom magam megvizsgáltatni, még ha így ki is derül, hogy nem teljesen az vagyok, aminek látszok per pillanat. Jelenleg nem tettek semmi olyat, amiért ne bízhatnánk meg bennünk, hát nekünk se kéne, hogy ha lehet, akkor jó benyomást tegyünk, bár valahogy azaz érzésem, hogy ez tuti nem lesz zökkenő mentes, mert erre már jött figyelmeztető jel, de majd valahogy megpróbálom tompítani az éleket.
Szkennelés és vérvétel után, amin engedtek tovább megyek, a háló körletbe amint lehetett és ott vettem egy forró zuhany, aminek végeztével száradás közben a tükörbe néztem, azon merengve, mit szólnának a többiek, ha tudnák, de aztán elhessegetem a gondolatot, azzal, hogy egyenlőre túl sok dolog történt és lesz erre még időnk. Ezek után tiszta ruhába bújtam, hogy kényelmesebben lehessek, megigazgatva hajamat, majd irány az étkezde, ahol elég sok érdekes étel fogadott minket. Elsőre némi szimatogatással kezdtem és olyan italt választottam, ami némileg emlékeztetett a gyümölcsök illatára, amik ott voltak, majd hús félékből vettem egyenlőre. Egyenlőre csak leültem egy üres asztalhoz enni. Evés közben csendesen merengtem magamban, a három népen, hogy vajon mi is lehet köztük, mi az oka az ellentéteknek, barátságoknak. Hatalom, terület, vallás, politika? Jó kérdések, amikre jó lesz ha próbálok válaszokat is találni, mert jelenlegi állapotok alapján maradunk itt egy jó ideig, vagy életünk végéig.
Csak akkor emeltem fel a tekintetem, mikor Morwen megszólalt, de egyenlőre csak figyeltem a többieket, hogy ki mit kérdez és hogyan teszi mindezt. Ha nem muszáj akkor nem akartam közbe szólni, de ha nagyon durvulna a helyzet, akkor azt jobb lesz még az elején elsimítani. Silenus kérdés áradatán csak elmosolyodom, majd mikor Adrasteia belekezd egy újabb pitizési kísérletbe, csak a plafonra nézek, és csak lemondóan sóhajtok egyet. Látszik, hogy az ész osztásnál még sorba se állt. Inkább befejezem az evést, majd Tasu kérdése után, kicsit végig gondolom a mondani valómat, azaz kérdéseimet, hogy mi legyen az ami lényeges is lehet és fontos. Kezembe veszem az italomat és iszok belőle egy kicsit mielőtt lassan felállok, és úgy állok, hogy ne legyek háttal senkinek se, majd egy kisebb levegő vétel után belekezdek.
-Az egyik kérdést ami felmerült bennem is, részben a korábban kérdező... – ezzel Silenus felé mutatok - ...már feltette, azaz miért működik együtt a most a három, nevezhetjük úgy önöket, hogy a vezető hatalmak képviselői? – nézek a három csapatból jelenleg itt levőkre és ha bólintanak akkor folytatom is – Némi megfigyeléssel észre vehetők, hogy nincs egyetértés, és érezhető már az embereik közt is a távolság tartás, vagy egyesek közt a bizalom jelei. Ha lehetséges erről esetleg megosztana velünk valamelyikük néhány gondolatot, hogy tisztábban láthassunk, mi is áll előttünk, esetleg politikai, vagy ideológiai ellentétek? – hangom teljesen nyugodt továbbra is – Csupán azért, kérdem, mert ahogy jelenleg látom a meglévő információink alapján, igen messze vagyunk onnét ahonnét megindultunk legyen az bármerre is 600 évnyire van azon idő szerint, amiben az Mesterséges Intelligencia számolt. A hajó amivel éreztünk soha többé nem lesz olyan állapotban, hogy azzal távozhassunk, amiből pedig következik, hogy az életünk hátra lévő részét itt az önök által képviselt hatalmak területének egyikén fogjuk leélni, de talán nem túl nagy kérés ez, hogy mielőtt döntünk, vagy döntenek a sorsunk felől egy kicsit átláthassuk mi is a helyzetet. – tekintetem végig siklik a négyesen, hogy vajon ki lesz az aki válaszol, bár elsőre valahogy úgy érzem, hogy a nő lesz az. – Esetleg a későbbiekben szívesen megismerném részemről a népeik történelmét, ha ez lehetséges – teszem hozzá végezetül, majd elhallgatok egy kicsit. Érdekel, hogy mi lehet a háttérben, a történelemben, politikában, esetleg vallásokban, ami megalapozza az ellentéteket és barátságokat.

Claye Yaro

Sikerült megértenünk egymást és végre megindult valamilyen irányba a társalgásunk. Meg is tudtuk kik ezek. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy a birodalom és ez a tanács nem nagyon szívlelik egymást. Vagy a tanács is a birodalom tagja és csak ezek nem szívlelik egymást akik itt vannak? Majd még kiderül. Mindenesetre elég fura alakok ezek a lordok. A vizsgálatoknak nem mondtam én sem ellent. Látszólag ilyen rutin dolgok voltak. Ezek után hálókörletekbe tereltek minket. Ez érdekes. Azt mondták, hogy ezen a holdon túl veszélyes mégis hosszabb itt maradásra rendezkedtek be. Vagy csak számunkra túl veszélyes? Lehet. Végül is az ő szemükben mi civilek vagyunk. A fürdő felfrissített és jó érzés volt tiszta ruhákat felvenni. Utána elvezettek minket enni is. Az ételek elég furák voltak, de finomak. Ha látok valamilyen katonát akkor el is kezdek érdeklődni, hogy mi micsoda amit eszek. Talán nem túl bölcs dolog, de kíváncsi vagyok. A hármas is megjelenik és kezdetét veheti a kérdezősködés. A katonahölgy ahhoz képest, hogy mindenütt a veszélyt látja igen hamar felajánlotta a szolgálatait ennek az Imdro-nak. A főbb kérdések el is hangzanak vagyis mi mégis micsoda és kik kicsodák és miért jöttek megmenteni. Én csak egy dologgal tudom még kiegészíteni.
-Ezeken kívül engem még az érdekelne, hogy mi lesz velünk a jövőben. Vannak-e egyáltalán lehetőségeink?
Ha Imdro azt mondja, hogy ő csak rabszolgának fogad fel minket, hogy a hátáról ledörzsöljük az elszáradt bőrt akkor a katonahölgyünk igencsak megbánhatta a meggondolatlanságát. Én magam még nem tudom mit akarok kezdeni magammal, de ha kapnék némi lehetőséget az segítene a döntésben.

Abi

Abi mint mindenki más kénytelen volt a fogadóbizottsággal tartani a felállított táborba. Megmosakodott, átöltözött a kényelmes és ismerősnek ható kezeslábasba és követte a többieket. Nem foglalkozott sokat a társaival most, mindenki a maga gondolatait és kérdéseit osztotta meg, ő természetesebbnek érezte a háttérbe húzódni és kivárni, úgy vizsgálni a helyzetet és az idegeneket. Rutinosan vizsgálgatta az idegeneket és bár a nyelvüket egészen addig nem értette ameddig a fordítógépek meg nem tanulták, a többi szemmel látható és halható információból próbált felállítani magának egy képet a látszólag három csoport képviselőiről. Ahogy vizsgálgatták egymást a helyiek és a katasztrófa túlélői úgy egyre nyilvánvalóbb lett, hogy minél több információt akarnak majd tőlük a csoportok és kellemetlen lehet ha nem tudnak sokat mondani. Olyan csoportot keresett akik sokra tartják a szabadságot vagy a jogokat, mert annál a csoportnál nehezen tudják elvenni az ő jogait is. Végül a kissé furcsa szürke, alacsony, nagy fekete szemű lény megfontoltan megszólal
- Tudós vagyok, fajokkal foglalkozom, az a csoport érdekelne a legjobban akiknél tudásomat és munkámat hasznosan kamatoztathatom.
Jegyzi meg érdeklődve a lehetőségek után, de inkább csak üzenve a vendéglátóknak.

Qui Genua Non

Úgy tűnt senkit nem zavart hogy egy vasdarabbal mászkálok, és hagyták azt is, hogy behozzam enni. Ahogy megpróbáltam a vezetők elméjében kutatni, először csalódottság ért. Nem tudtam egyiknek sem olvasni a gondolataiban, az óriáscsiga elméjébe egyáltalán nem láttam bele, de a nő és a férfi is blokkolta a próbálkozásom. Azonban valamennyire megérezhettem hogy mégis milyen a személyiségük, kétségem sem volt afelől, hogy a férfi nem egyszerűen gonosz, hanem a leggonoszabb akivel valaha is találkoztam. Szabályosan a rosszullét kerülget tőle. A nő ellenben teljesen nyugodt, összeszedett, semmi gonoszat vagy rosszat nem érzek az irányából, ami valamelyest megnyugtató. Tehát ők a jófiúk, nem csoda hogy korábban úgy viszonyultak egymáshoz, ahogy. Azonban csak ez után kezdődött az igazi horroshow, megéreztem hogy mindkettőben megtalálható a főnix, mire megfagyott az ereimben a vér, ez eddig példa nélküli eset. Mindig egy ember volt a főnix avatárja, és úgy is hihetetlen pusztításra volt képes - ezért kellett megállítanunk. De most, hogy kettő van... és csak egyre jobban megrémültem, amikor kiderült, hogy a katonákban is megvan a főnix ereje, és az egész bolygón is uralkodott, idegen nyelven suttogott az elmémbe, szerencsére a fordítógép a telepatikus üzenetet nem fordította. De még így is éreztem a mérhetetlen gonoszt, ösztönösen először a fülemre tapasztottam a kezem, mintha az segíthetne, és csak rövid idő elteltével próbáltam megszakítani a telepatikus erőm használatát, kizárni ezt a gonoszt az elmémből. Ahogy ezzel végzek, már kissé összeszedettebben tudom végiggondolni a helyzetet. Minél jobban megoszlik a főnix ereje, annál jobban csökken. Valószínűleg ezért nem pusztult még el minden, mert ennyien használják. Sejtem, hogy nem csak az előttünk megjelentek, de többen vannak ebben a galaxisban, akik képesek az uralmuk alá hajtani, a korábbi kirakós darabkák kezdenek a helyükre kerülni.
Épp befejezem az egészet mire a nő beszélni kezd, és figyelmesen végighallgatom őt is, és a Birodalom képviselőjét is. Remélem a társaim is így tesznek, és nem akarnak közbeszólni. Ahogy végez, megpróbálom magamhoz ragadni a szót, és elsőként reagálni a helyzetre.
- Amit önök Erőnek használnak, valójában egy Főnix. Több is létezik belőle, és mind szinte végtelen erővel bír. Ha meghal, feltámad, elpusztíthatatlan entitás, aki korábban mindig egy avatárt keresett magának. A népem azért képezték és edzették, hogy felvegyük vele a harcot, mindannyian ismerjük és felismerjük, ezért is tudom hogy miről van szó. Valószínűleg itt azért ilyen gyengék a használói, és nem pusztították még el a teljes galaxist, mert ennyien csapolják meg ezt az energiát. Bámulatos, hogy mennyien képesek ellenállni a rontásának, általában minden avatárját megrontotta, kifacsarta, és a gonosz eszközének használta eddig. Valószínűleg maguk ezt hívják a Sötét Oldalnak, ahogy korábban megjegyezte, és ezek a Szürkék nagyon veszélyes játékot űznek. Ezen kívül ezek a helyi Urdarr szellemek nagyon nyomasztóak, szeretném minél hamarabb elhagyni ezt a helyet. - fura, hogy ilyen sokat beszéltem, de úgy érzem ezt az információt célszerű megosztanom a jelenlévőkkel. Remélem, hogy nem vonnak le téves következtetéseket, és kezdenek el harcolni a minél nagyobb főnix erőért, ezt az egyet nem kellett volna kimondanom, de a sokkhatás és a hirtelen ingerek következtében nem gondoltam át rendesen amit mondok. Ez nem jellemző rám.

- Tasu -

Az ellentétek lassan kezdenek kiéleződni a frakciók között. Ezek után már nem is csodálkozom rajta, hogy egészen eddig háborúban álltak.
Az új információk mindenképpen elgondolkodtatóak. A Birodalom hirtelen már nem is látszik olyan rossznak.
- Pontosan kik is azok, akik közülünk teljes állampolgárnak számítanának a Birodalomban? - teszem fel a már értelmesebb kérdésemet. Most nem gyűjtögethetek érdekességeket. Nagyon szórakoztatóak a kísértethistóriák, de nem vezetnek sehová. (Persze ha tudtam volna róluk tegnap a tábortűznél, minden más lett volna...).
Ez az Erő dolog is nagyon érdekes. Mindenképpen a szürkék tűnnek a legbölcsebbek. Miért kéne dühöngő szörnnyé vagy faszentté válni ahhoz, hogy kiélvezzük az előnyeit? Qui Genua Non, aki eddig olyan fejet vágott, mintha csak erős koncentráció árán tudná értelmezni a hallottakat, nem így vélekedik. Hosszas prédikációba kezd az erő/főnix veszélyeiről... ÉS a benne rejlő lehetőségekről.
- Galaxisokat pusztít el, he? - szólok hozzá - Akkor bizonyára könnyen ki lehetne törni vele egy csillagködből, nem igaz? Pontosan hogy lehet használni ezt az Erőt?
Ha jól értem, itt az Erő mindenképpen magas pozícióba helyez. Mind a Birodalmat, mind a Köztársaságot látszólag a használói vezetik. Ha én is tudnám iránytani, egész kényelmesen eléldegélhetnék bárhol. De ha nem sikerül, a cégek és a csiga még mindig jó lehetőségnek tűnnek. Valószínűleg amúgy is ilyen környezetben élhettem eddig is. A Köztársaság pedig... nem tudom hogy műkőképes-e, nekem nagyon sérülékenynek hat. Soha nem hallottam róla, hogy egy ilyen állam nagyobb régiókat uralt volna.

Heiwanna Miin Klodov

Figyelem a többi kérdést, majd töprengek egy kicsit, mikor több hasonló kérdés is lesz, hogy vajon ennyire nem figyelnek csak, vagy némileg szándékos is lenne ez most. Annyi biztos, hogy Adrasteia terve eléggé visszafelé sül most el, anélkül, hogy bárki más is hozzá tenne valamit a viselkedéséhez.
Majd megkapjuk elég nyersen azt a választ, ami más okból, de már érezhető volt. Morwen próbálja enyhíteni a dolgot, hogy nem így kellett volna, bár erre talán nem is lenne most szükség.
-Elnézést Morwen. Lehet az Admirális keményebben fogalmazott, mint szükséges lett volna, de talán jelenleg jobb ily módon eloszlatni azt, hogy haza jutunk egyszer legyen az bárhol is, mint ha eme lehetetlen célba táplált reménnyel élnénk sokáig, majd csalódnánk – jegyzem meg kedves, nyugodt hangon. Ezek után csendesen hallgatom a válaszokat italomért nyúlva, és abba bele kortyolva egy kicsit.
Sokmindnet megtudunk a történelemről, hatalmi, ideológiai dolgokról, amik később segíthetnek abban, amiről szintén szó esik, hogy választanunk is kell, hogy ki merre is fog innét tovább menni. Azonban más számomra nagyon is érdekes dolog kerül szóba, az pedig nem más, mint a fajok mennyisége, ami természetellenesen sok egy ilyen relatíve kis területre. A hatalmi harcok, háborúk, nem mutatták azt, hogy nagyon sok békés időszak várna a népekre a közeljövőben se.
Közben ismét felszólal az admirális is, aki rávilágít olyan dologra, ami azt mutatja, hogy ha esetleg valami csoda folytán ki is jutnánk innen, akkor is nagyon messzire kéne mennünk, ami még jobban azt mutatja, hogy ha minden össze is jönne akkor se jutnánk haza jó eséllyel, ami már ott is probléma, hogy úgy fest, hogy nem is fogunk soha emlékezni a múltunkra.
-Talán jobb is, ha nem emlékszünk arra amit magunk mögött hagytunk és elvesztettünk, mert így könnyebb lesz új életet kezdeni itt. – jegyzem meg csendesen, majd figyelek erre a bizonyos Erőre amiről beszélnek, és van ami nem tetszik benne. Nem lenne szabad ekkora „hatalommal” rendelkezni senkinek se, és így amit felvázolnak lényegében egyensúlyt is kicsit nehezen hiszem el, mert látszólag a sötét oldal az erősebb, mert keményen élnek vagy visszaélnek eme Erő adta lehetőségekkel, míg a másik oldal nagyon visszafogja magát. Egyre jobban és jobban érezhető a szakadék az oldalak között, amikről talán több információ is kellene.
Egyre jobban és jobban az fogalmazódik meg bennem, hogy valahova felkéreszkedek, hogy vigyenek el egy kereskedelmi kikötőbe, majd ott munkát vállalva járhassam be kicsit ezt a csillagködöt és lássam a saját szememmel és halljam a saját fülemmel, hogy hol hogyan vélekednek. Azonban érdekesen hangzik a Jedik tanácsa is, akiktől lehet meg kéne próbálni kérni egy kis időt beszélgetésre. Ezután áll neki Qui egy kis monológnak. Hát összesen nem hallottam még ennyit beszélni, mint amennyit most beszélt és ráadásul amit elmondott érdekesnek tűnt, miközben ránéztem a fogadó bizottság két tagjára, akik láthatóan a két oldalt képviselték. Ezután még páran megszólalnak és Solamon már meg se lepődők, bár az is igaz, hogy jogos a felvetése, mert ő nem tűnik túl idősnek se. Jó magam ezzel nem próbálkozok, egyenlőre jobban lekötne a sok faj és a létrejöttük mikéntje ilyen kis helyen és vajon kulturális, fejlettségi szinten vajon mennyiben térnek el egymástól.
-Morwen, - ránézek a megszólítottra – említette, hogy eme bizonyos Erő már bennünk is meg van. Esetleg van valami mérés és mennyiség ami alapján kideríthető, hogy kik azok akikben töb van belőle, esetleg ajánlatosabb tanulniuk kontrollálni kortól függetlenül, hogy ne szabadulhasson el? Mivel ha jól értem Qui szavait is hozzávéve az önökéhez, akkor ez egy olyan dolog amivel célszerű nem játszadozni. – pillantok itt a Nagyúr és Quin felé is, aztán vissza a Mesterre.
-Ami az oldal választást illeti, részemről nem nagyon tudok dönteni, túl sok az információ, mégis oly kevés, egy ilyen súlyú döntéshez. Talán épp ezért egy lehetőséget szeretnék kérni a Köztársaságtól, hogy kicsit jobban belemerülhessek a tudás tárukba a fajokról, majd megindulhassak saját utamra megismerni eme elég érdekes csillagködöt, hogy hogyan is lehet itt ennyi eltérő faj, mikor ilyen kis helyen ez nem igazán megszokott. Remélem, nem túl nagy kérés mindez. – tartom a nyugodt kedves hangsúlyt és ezen nem is kívánok változtatni, hiszen okom sincs rá. Remélem, hogy így könnyebb lesz eredményt is elérni, és akkor talán tölthetek egy kis időt azzal, hogy feltérképezzem ezt a helyet hosszú hetek, hónapok, talán évek alatt és ráadásul jobban megismerjem magamat is, mire vagyok képes.