Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

by **Ammon Einarson** Pént. 17 Feb. 2012, 00:30

Teljesen jól sikerül elhelyezkednem és csapásra készen állok mikor kilép az ajtón a fazon. Le is sújtok azonnal a karddal de túl gyors és időben reagál még így is a fazon és védi a csapást. Pár centire állítja meg a pengémet. Nem hagyom ennyiben viszont és rögtön új támadást indítok a fazon ellen. Rúgok egyet a térdére oldalról olyan erővel, hogy az eltörjön és ha sikerül ha nem a karddal a nyaka felé vágok, hogy elvágjam azt és továbbhúzva a pengét a mellkasán is halálos sebet tudjak ejteni.
Egyáltalán nem tétovázom vagy tartom magam vissza.Ridegen cselekszem, nem számít, hogy ez most ki, az otthonomba törtek be. Nem ússzák ezt meg büntetlenül. Teljes erőmet beledobom a rúgásba és a vágásba is. Nem lehet csak így büntetlenül betörni ide. Ezt megtanítom neki!

by **Tyler** Pént. 17 Feb. 2012, 10:42

Gránátok! Ennyi időm marad, ahogy utána robbannak is. A repeszek azonnal megölik Rachel-t, látom az élettelen testét, ahogy a földre kerültem. S David és Ethan a földön. Semmi, semmi.....
Csak a mindent elemésztő düh és bűntudat tölti ki a bensőmet. Felpattanok, amilyen gyorsan csak tudok. Kapok egy lövést, de nem foglalkozok vele. Nem érdekel, nem árt nekem.
Átalakulok, oldalra gurulok, próbálok kitérni a gránát elől, s a mozdulat végén láncot létre hozva, meglendítve azt a férfi kezeire célzok. Hogy kibillentse az egyensúlyából, lefegyverezve. Ha sikerül, újabb láncot próbálok meg a lábaira tekerni, de ha kitér, dühösen üvöltve próbálok egy hatalmas tűzgömböt a férfihoz vágni. Olyan erőset, hogy még a csontjait is elégessem.

by **Sarah** Pént. 17 Feb. 2012, 15:08

Végre nekilát a sebem begyógyításának, pontosan ideje volt, a érzés el is áll, de aztán... Valami repül felénk, és nagyon nem jól néz ki, hiszen a természetben ismeretlen tárgyak nem repülnek csak úgy maguktól, hacsak nem az űrben van az ember, ott megtörténhet a dolog. A következő pillanatban egy robbanás, ami leküld a földre, és egy jó adagnyi repesz fúródik a testembe.
- ÁGH! - Ismételt pokoli fájdalom, ennek vége... Érzem, innen nincs kiút, s ezen a ponton villámgyorsan fontolóra veszem az egyetlen épkézláb lehetőséget ami kiutat nyújthat eme helyzetben. Vagy én... Vagy az egész csapat. Egyenlőre nem tudom hogy hol találtak el a repeszek, de elkezdem erősen harapdálni a szám szélét, hogy elvonjam a figyelmem a fájdalomról, mindeközben pedig a fegyveremhez kapok s célra emelem. A kezem kissé remeg a fájdalomtól, ezt próbálom kompenzálni azzal hogy egyrészt fekszem, tehát biztosabb a célzásom, másrészt pedig visszafojtom a levegőmet.
~ Sajnálom anya, én tényleg sajnálom... De meg kell hoznom ezt az áldozatot a csapatomért. ~ Hiszen ha ez így megy tovább itt mind meghalunk, és... Én pedig szeretem a csapatom, valamilyen szinten még a sárgadinnyét is, pedig őt aztán rühellem. Megcélzom a lábait, majd meghúzom a ravaszt, igyekszem mindkettőbe combtájon 2-2 lövedéket lőni, majd felkelni a földről, s közben a tár maradék részét bele üríteni a mellkasába. A következő lépésem attól függ hogy mennyire tudok mozogni, még ha kegyetlen fájdalommal együtt is, és a saját testem roncsolásával, de megpróbálok felé sprintelni, ahogyan csak bírok, természetesen azért úgy hogy lehetőleg nem egyenesen bele a lövedékeibe. Ha sikerül közel jutnom akkor megpróbálom izomból a fejéhez vágni a fegyvert, majd egy ugrás kíséretében kipattintani a pengéket a csuklómon és belevágni mindkettőt a nyakába. Mindeközben pedig még lelki támaszként egy ősrégi zene ritmusa pörög a fejemben, amit még anyám mutatott, hiszen ő is szerette az ilyeneket, meg a régi filmeket... Természetesen ha egy társam veszélyeztetné az épségem, akkor próbálom a nekiugrásos manővert úgy időzíteni hogy lehetőleg ne haljak bele a támadásába.

by **Serena Davidson** Szomb. 18 Feb. 2012, 09:21

Hallottam, ahogyan a léptek elhaltak, bizonyára csak csapda volt, hogy előmásszak a helyemről és ebbe haljak bele. Legalább is én ezt tettem volna, hogy az egyik fél elindul, a másik meglapul az ajtóknál. Csak hát négy ajtó volt, igaz ők tudták, hogy melyik mögött mi rejtőzik és melyik lehet nyitva, melyik nem. Az átokba! Gyorsan végignéztem a konyhán megint és próbáltam valami kisebb tükröt találni, ha nem volt ilyen, akkor… ez japán. Az átokba! Kanalat, vagy kést, bármit, aminek fényes része is volt, hogy azt kinyújtva kellően körbe tudjak nézni a visszaverődő felülete miatt. Ha találtam ilyet, akkor óvatosan nyitottam ki az ajtót néhány centire és a „tükrömet” is kinyújtottam, hogy lássam mi is van odakint. Ha nem voltak ilyenek, akkor is nyitom az ajtót, azonban csak a szaglásomra támaszkodhattam. Ha a folyosó üres volt és ki tudtam menni, akkor ezt gyorsan igyekeztem is megtenni, ha pedig nem. Nos, akkor majd attól függ, hogy mit is találtam, éreztem odakint és aszerint fogok majd csak cselekedni. Amiatt pedig igencsak kezdtem nyugtalan lenni, hogy Yusuf-ról még mindig semmilyen hír nem volt, sem pedig Andrew-ról. Mindegy, morogtam magamban, lássunk neki, és ezzel kinyitottam az ajtót résnyire.

by **Steven** Szomb. 18 Feb. 2012, 11:52

~Sötétség… Mi történt?~ Erőteljesen lüktet a fejem és cseng a fülem. Nem tudom, hogy hol vagyok. Ahogy kinyitom a szemeimet, az eget látom meg az egyik kiszáradt fának a lombjaival együtt, de csak homályosan láttok. Pár pillanatig nem tudom, hogy mi történt, de aztán beugrik, hogy mi is történt illetve történhetett. Épp befejeztem David karját, mikor jöttek a feltehetőleg gránátok és a robbanás. Először végig néztem a testemen, hogy lássam milyen sérüléseket szenvedtem, bár biztos voltam benne, hogy belső sérüléseket is szenvedtem. Ahogy körbenéztem, láttam hogy David rá lő a támadóra. Elég rossz ötletnek tartottam, de most már itt volt az ideje, hogy azok szerint cselekedjünk. Én és David ugyan ott voltunk a robbanás pillanatában, így legalább olyan sebesülései lehetnek, mint nekem, ami azt jelentette, hogy most egyikünknek sem lenne szabad közelharcba folyamodnia. Reméltem, hogy a kiképzése elégé felkészítette, hogy így is hatásosan harcoljon. Ezután Rachelre néztem. Egyértelműen halott volt.
~ Ez nem lehet.. Manón áll vagy bukik most a dolog.~ Megpróbáltam odahúzni magam Rachel-höz, majd a fegyverét, amit mindig magánál hordott próbáltam megkeresni majd elvenni tőle. Ha megtaláltam akkor a támadó fegyverét céloztam meg, és ha még nem volt ott David, vagy ha már nem volt köztünk, akkor tüzeltem vele. Közben próbáltam fedezékbe húzódni, plusz felkészültem rá hogy az Eltérítéssel védekezzem.
- Fegyverezzük le! – Kiáltottam, bár kételkedtem benne, hogy a többiek vissza fognák magukat.

by **Bishop** Szomb. 18 Feb. 2012, 13:39

Az ajtó mögött egy rizs raktár van, semmi érdekes, legalább nem valami felfegyverkező hely közepére nyitottam be, hogy egyből ezer dobócsillag repüljön felém. Semmi nincs itt, amikor kifelé tartok, megérkezik az őrség, és már rögtön karddal támadnak.
Hátrébb ugrok ahogy tudok, és felkészülök valamiféle kardcsatára, de azért közbe keresek a szemmel valami jó kis fedezéket, vagy esetleg használható tárgyat. Ha kell védekezek és nem próbálom elérni, hogy sarokba szorítsanak.

by **Thorhalla** Szomb. 18 Feb. 2012, 14:12

??:?? – ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Ethan Jackson, David Ethan, Daniel Hamilton és Grigorij Taylor

A robbanás és az átalakulás egyszerre történik, ez sem okozott Manóban túl nagy kárt, a következő lövés és a láncok egyszerre indulnak, a lánc megcsapja Grigorij karját és így megakadályozza azt, hogy tárat tudjon cserélni a fegyverében, de az utolsó golyók is eltalálják Manót, aki ismét kibillen a becsapódás erejétől az egyensúlyából, de hamar vissza tudja szerezni azt.
Lövések, David szedte össze az erejét és lőtt bele kettőt Grigorij combjába, a fiú ettől elterült a földön az egyik szikla mögött, de pontosan ez volt az, ami megmentette ebben a pillanatban az életét, ugyanis a következő golyók ott érték volna, ahol a mellkasa volt. Grigorij így most a szikla takarásába került és nem látott rá az ellenfeleire, ahogyan azok sem rá. David összeszedte minden maradék erejét és futni kezdett, a lövedékek egyébként őt és Danielt is főleg vállon, hason és a comb felső részén érték. Így a fájdalom ellenére igaz, de úgy két méterre meg tudja közelíteni Grigorij-t. Ilyen közel kellett menni, hogy rálásson a támadójukra, mivel Grigorij valószínűleg nem számít arra, hogy valamelyik sérült indulna felé, így David az, aki előbb látja meg ellenfelét és neki lesz előbb esélye lőni.
Eközben a földön kúszva Danielnek sikerült egy fa és egy szikla mögé bebújnia fedezékbe.

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 5 00120

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 5 00120

??:?? – Japán, ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Lorna Howlett, Andrew Ramirez, Yusuf Azeem Omnim és Hjuchia Algernon

Lorna, ahogyan kinéz valóban meg is látja a késsel az ellenfeleit, öten voltak, minden ajtónál 1-1 állt, ahogyan figyelték, merről is fog jönni, illetve egy a saroknál. És aki ott volt az ő ajtajánál már sújtott is le pusztakézzel a lányra, ahogyan észrevette mit csinál.

Andrew és Algernon meccse tovább folytatódott. Algernon egyből rúgott, a lába pedig még elérte az éppen hátraugró Andrew térdét. A férfi lábába fájdalom hasított, ahogyan a térd roppant egy hatalmasat, eltörni nem sikerült, mert nem találta telibe Algernon, de kiugrott és igen fájdalmas volt. A vágás elől azonban hála Andrew gyorsaságában teljesen sikerült kitérni és hátrébb tudott húzódni a rizses zsákok mögé, de valószínűleg be lesz előbb vagy utóbb szorítva, mert nem volt több kijárat a helységből, csak ahol Algernon állt.

Yusuf ki tudta nyitni az ajtót, nem volt bezárva, odabent egy üres termet látott meg, a padló megszokott japán mód szerint volt lefedve, így még a parketta sem nagyon tudott volna megnyikordulni alatta. A falakon csak két oldalt volt két-két kisebb ablak, ami miatt leginkább fél homály uralkodott. Semmilyen támadás nem érte a fiatal férfit, ahogyan benyitott, csak varjak károgását hallhatta, majd a félhomályból egy nő lépett elő, Lady Karasu, a Kéz vezetője.
- Sokáig eljutottál, de tovább nem mész – mondta.
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 5 The_Crows_by_MichelaDaSacco

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 5 The_Crows_by_MichelaDaSacco

by **Adam Taylor** Szomb. 18 Feb. 2012, 14:58

Grigorijt eltalálja a lánc és leejti a tárat. Elesik a lövésektől. Az egyik túlélő a szétszaggatott gyomra ellenére felállt. Grigorij leakasztja a megmaradt két gránátját és a fedezéke mögé lendíti őket két másodperces időzítéssel. Aztán befejezi a tárcserét. Érzi ahogy az adrenalin végigfut a testén. Mámorító érzés. Őrült mosoly jelenik meg arcán. Lelassul számára a világ. Egyetlen határozott mozdulattal leveszi a kezéről a láncot. A pisztolyaiba páncéltörő lőszert tölt és kiemelkedik. Ha bárki közeledett is hozzá a gránátok után nem nagyon hiszi, hogy hall vagy lát valamit. A férfi mosolyogva emelkedik fel. A csak felül és kilő a fedezék mögül. Manóra céloz beleereszti az összes lőszert a két pisztolyból. Aztán visszafekszik. Ismét tárat cserél. Megint páncéltörő lőszert használ. Felül és körülnéz. Aztán visszafekszik és feláll. A lába vérzik kicsit, de valószínűleg bicegésen kívül más baja nem lesz. Feláll és megnézi ki van életben. Manóba még belelő. Ahogy Davidbe is. Aztán Daniel felé néz. Rá is rálő párat. Reméli végre meghaltak ezek a rohadt csótányok.

by **Sarah** Szomb. 18 Feb. 2012, 16:01

Meglepően jól sikerül a lépésem, láthatóan nem igazán számított arra hogy vissza fogunk támadni, ám nem értem hogy Magnetó miért küld utánunk ilyen pszichopata elmeháborodottakat, ha nekünk kéne megszerezni az ereklyéket, erre ez itt az egész előtt megkísérli kicsinálni a csapatot... Jobban megválogathatná az embereit, hogy legalább azután próbáljon minket lemészárolni hogy megszereztük amiért ideküldtek minket, ha már úgysem volt más választásunk. Vissza a lényegre: Manó megkötözi, én meg bele lövök kettőt a combjába, amitől lekerül a földre, lehet kicsit túlságosan sokat képzelt magáról?.. Hamarosan kiderül. A képzésemnek hála sikerül leküzdenem a fájdalmat, valamilyen szinten legalább is, és közel menni az ellenfelünkhöz, pontosabban egészen tisztán rálátok, és mivel sikerült ilyen jó helyzetbe kerülni, nem fogok hezitálni. Érzem magamban ahogy lüktet a szívem, és hallom a füleimben azt a kellemetlen, ám most mégis megnyugtató dübörgést, egy enyhe zúgó hang kíséretében, ahogy az adrenalin hatni kezd a szervezetemre. Igyekszem kihasználni hogy a földön van, elvileg több idő amíg előkotorja a felszereléseit, már ha még van nála valami, és hogy rajta vannak a láncok. Hezitálás nélkül célra tartok a jobb kezemmel, bal karommal pedig alá támasztok, s a fejemet oldalra biccentve azt a jobb vállamra támasztom, a jobb célzás érdekében, ezt mind egy már rég begyakorolt rutin mozdulat keretében, s ha ez megvan, akkor megpróbálom bele ereszteni az egész tárat a férfi testébe, főleg a felsőtestét és a fejét célozva, hogy minél több roncsolást vihessek véghez, és lehetőleg eltaláljak valamilyen létfontosságú szervet, vagy hogy csak elvérezzen, nekem már bármelyik megfelel, csak ő ne legyen az élők sorában! Kegyetlenül fájnak ugyan a tagjaim, még az adrenalinlöket ellenére is, de ez egy " vagy ő, vagy mi " helyzet, és nem cseszhetem el, nem hagyhatom hogy a barátaim meghaljanak, ha már hajlandó voltam a családomat feláldozni azért hogy élhessenek! Nem, egyszerűen NEM! Valamint.. Ez ami most kialakult.. Ez az egész, úgy érzem, hogy mindez eddigi katonai pályafutásom legcsúcsa, az a pont, ahonnan az ember már nem képes tovább teljesíteni, s ha innen már csak rosszabb lesz... Legalább ez a pillanat had legyen dicső számomra, még akkor is ha csak pár apró ember életéről van szó ebben a hatalmas világban...

by **Steven** Szomb. 18 Feb. 2012, 17:14

Sajnos Rachel testénél nem volt semmi, de sikerült fedezékbe húzódnom. Most jöhet a következő lépés. Mivel nincs nálam semmilyen fegyver ezért egyéb alternatívák után kell néznem. Két választásom maradt.
~ 1: Maradok itt, és míg a többiek az életüket kockáztatják és harcolnak, én elkezdem begyógyítani a sebeimet, hogy később még hasznos lehessek. Bár Ethan-nek komoly esélyei vannak arra, hogy elintézze a férfit, David elégé súlyosan sérült ahhoz, hogy belehaljon. Azt hiszem ez nem megengedhető opció.
2: Támadok. De mivel? Túl messze vagyok, hogy bármire képes legyek.. Kivéve a Zaphire ködöt. Az elégé hatásos lehetne. Kétlem, hogy felkészült a sarkvidéki éghajlatra minden esetre is a ruházatán nem ez látszik. A fegyverei is mind egytől egyig befagynának, így képtelen lenne azokat használni. Persze meg van rá az esély, hogy felkészült erre és olyan fegyvereket, valamint gránátokat hozott, amik bírják a hideget, de ha ez a helyzet, akkor úgy sem tehetnénk ellene túl sok mindent.~ A fa és a kőszikla takarásából csak annyira hajolok ki, hogy láthassa azt a helyet, ahová a támadó bújt, majd a felette lévő pontot megcélozva nekik kezdek a köd megidézésének.
~ Ráadásul a sebénél a -50 fokos hideg elég komoly kárt okozhatna. Azonban ez David-re is igaz. Ethan viszont talán hamar kitudná onnét hozni.~ Az elmúlt időben sokat gyakoroltam ezt a varázslatot, hogy tudjam pontosan mikor fejti ki a hatását, így 15 másodperccel az előtt hogy létrejött volna a köd, Ethan-hez kiáltottam.
- Amilyen gyorsan csak lehet, juttasd ki David-t a ködből. - Remélhetőleg fog kapcsolni és végre fogja tudni hajtani.

by **Ammon Einarson** Szomb. 18 Feb. 2012, 20:48

Idegesítő a gyorsasága a fickónak de legalább sikerült eltalálnom a lábát ha megvágnom nem is sikerült. Elugrott előle egészen kardtávon kívülre a rizses zsákok mögé. A térde tutira fáj, remélem akadályozni is fogja a mozgásában. Csak erre tud kijönni és ott én vagyok, sajnos gyorsnak túl gyors hozzám képest így nem fogok csak így itt állni és megvárni míg kimászik és nem hiszem, hogy megakarja adni magát de a miheztartás végett kap egy lehetőséget.
- Add meg magad.
Mondom nyugodt hangon közben közeledek felé. Kardom csapásra készen tartom balomban. Ha támadna kardommal próbálom hárítani és jobb kézzel gyomorszájon vágni. De remélem erre nem kerül sor és megadva magát pontot tehetünk ennek a végére.

by **Albert Shear** Szomb. 18 Feb. 2012, 23:04

Yusuf a tőle megszokott körültekintéssel halad előre, lépésről-lépésre. Az ajtónál megáll és vesz egy nagy levegőt. Majd óvatosan a kilincsre helyezi a kezét és benyit. A célnál kezdi érzeni magát, ahogy benyit. Ellenben a siker édes íze túl jó volna a számára, így nem is éli bele magát igazán. Az "elbizakodottság" volna. Ezt a luxust pedig nem engedheti meg magának. Ezt csak alátámasztja a nő megjelenése.
- Hölgyem. - Meghajol egy kissé, majd kiegyenesedik. - Kérem nézze el nekem és társaimnak, hogy behatoltunk az otthonába. Yusuf Azeem Omni, halott. Ez volnék én. Csak azért jöttem, hogy megsemmisítsek egy dokumentumot, amire Magnetonak szüksége van. Amennyiben ön ezt nem fogja nekem hagyni, kénytelen leszek ellentmondani kegyednek. Ebben az esetben meg fogom kerülni önt, hogy még tovább jussak.

by **Bishop** Szomb. 18 Feb. 2012, 23:26

Hát nem sikerül jól a dolog, elkap az a fickó, a térdem nagyon fáj és konkrétan csak egy kijárat van.
~ Na mit tegyek. Így is elég időt nyertem már a többieknek, vagy csatáznom kellene ezzel a fickóval? Ugyan, ő van előnybe, hazudni meg sohasem hazudok.
- Jól van, jól van. Megadom magam, eldobom a fegyverem.
És tényleg, eldobom a fegyverem, az már más, hogy véletlen pont a felé, a nyakához. Közbe gyorsan felé gurítok, dobok, vagy valami egy rizses zsákot, ha nem lehetséges, egy marék rizs is jó lesz, a lényeg, hogy én addig szépen oldalra eltudjak menni a fájós térdemmel, amíg ő ott kicsit bajlódik. Azért közben ha kell a karddal védem magam, meg hátra lépek, nehogy gond legyen, mégis csak egy ninja. Megpróbálok kiszökni a háta mögött, vagy ha erre nincs idő, akkor egész közel lépni, és egy hirtelen mozdulattal, a kardot karddal hárítani és ellökni magamtól. Hogyha erre se lenne idő, akkor a másik kardom is felé hajítom amikor közel van.

by **Serena Davidson** Vas. 19 Feb. 2012, 00:00

Az ellenfelek megvoltak, ahogyan engem is kiszúrt az, amelyik ott volt nálam. A karját láttam, ahogyan sújtott lefelé máris rám, a kést kiejtettem a kezemből, arra nem volt szükségem, úgyis tudtam, hogy hol volt a többi és most már csak pillanatok kérdése volt, hogy mikor bukkannak fel ott, ahol én vagyok, addig pedig ki kellett volna érnem a helységből még azelőtt, hogy ezek ideugranak és beszorulok. Mert akkor csak halállal vágom ki magamat innen és azért pedig anya és apa fizetett volna meg. Amint ejtettem a kést nyúltam is ki oldalra, hogy megragadjam a kezet, ami sújtani készült, ezzel egy időben próbáltam felé mozdulni, így kilépve a folyosóra gyomorszájon rúgjam egy gyors mozdulattal, más esetben torkon csaptam volna, de most ezt ugyebár nem lehetett, majd próbáltam magam felé rántani és így nekilökni a társainak. Remélhetőleg mindez sikerült és az alapján, amit láttam már mögöttem nem lesz senki, ha megfordulok. Ha kint voltam a karmaimat kipattintva fordulhassak velük szembe és így készülhessek fel a támadásukra és arra, hogy miként fognak lépni ellenem. Ha viszont nem jön be, amit szerettem volna, az fájdalmas lesz, számomra.

by **Thorhalla** Vas. 19 Feb. 2012, 00:25

??:?? – ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Ethan Jackson, David Ethan, Daniel Hamilton és Grigorij Taylor

Daniel nekilát a varázslásnak, még látja a közeledő gránátokat, amik megpattantak a köveken, így nem pont az érkezőkhöz érkezik, hanem megpattanva hátrébb felé, majd a sérülések mellett a mágiahasználat olyan sokat vett ki belőle, hogy eszméletlenül dőlt el a földön és a varázslata sem jött létre.
David megérkezett és pontosan egyszerre lőttek Grigorijjal, aki ekkora cserélte ki a tárat páncéltörőre. Daniel még látta, hogy az egyik golyó az ellenfele nyakát találta el oldalról és ömleni kezd belőle a vér, ez volt az utolsó is, amit látott, Grigorij lövése pontosan a homloka közepén találja el és a fiú holtan terült el a földön. Ő már nem is hallotta a gránát robbanását.
Manó látta a gránátot, de már mozdult odébb, a gránát a háta mögött robbant fel, nem messze Daniel-től és az eszméletlen fiút egyből megölte a robbanás. Grigorij ekkor ült fel, hogy a Szellemlovasra lőjön, azonban őt nem látta, helyette csak tüzet, aminek a szele el is érte, a lovas a sziklán jelent meg, ahogyan a férfi lőtt rá, Ethan még ugrott felé, miközben tüzes láncokkal és pokoltűzzel terítette be a féloroszt. Ő pedig lőtt tovább, a golyók most már eltalálták Manót is, aki végül holtan zuhant centikkel ellenfele előtt a földre, eddigre azonban már Grigorij sem volt életben, a pokoltűz szinte pillanatok alatt emésztette fel őt.

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 5 00120

??:?? – Japán, ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Lorna Howlett, Andrew Ramirez, Yusuf Azeem Omnim és Hjuchia Algernon

A nő elmosolyodott Yusuf szavai után és elismerően bólintott neki azok után, hogy bevallotta, hogy miért is érkeztek.
- Halott valóban, de a bátorságod és a becsületed tiszteletreméltó Omnin-kun – mondta a nő. – De a halál nem az én kezem által ér el.
Yusuf ebben a pillanatban lebénult néhány másodpercre, a szemei előtt holoképen jelent meg Magneto.
- Végzetes hiba fiam! – mondta a mutáns. – Pedig már a végén voltál, hogy megments mindenkit.
Egy szerkezet volt a kezében, amin lenyomott egy gombot, mire Yusuf még őrjítő fejfását érzett, majd elsötétült a világ előtte, azt ő már nem látta, hogy az agyveleje és a vére szinte az egész szobát betelíti.

Algernon szavaira Andrew úgy tesz, mintha megadná magát, a kardot éppen készült dobni, de a mozdulat félbeszakadt, ahogyan lebénult néhány pillanatra. Látta a fenti szituációt, ahogyan Yusuf már felért a célhoz és a holoképen Magneto is megjelent.
- Végzetes hiba fiam! – mondta a mutáns. – Pedig már a végén voltál, hogy megments mindenkit.
Egy szerkezet volt a kezében, amin lenyomott egy gombot, mire Yusuf feje néhány pillanattal később egyszerűen felrobbant, az agyveleje és a vére szinte az egész szobát betelíti.
A támadása megkezdése miatt pedig Algernon vágott a karddal védekezően, egyetlen íves vágással csapta le Andrew fejét a helyéről, ami koppanva ért földet.

Lorna sikeresen ragadta meg az őt támadót és még oda is tudta hajítani a többi ninja-ra, amikor ő is lebénult. Látta a fenti szituációt, ahogyan Yusuf már felért a célhoz és a holoképen Magneto is megjelent.
- Végzetes hiba fiam! – mondta a mutáns. – Pedig már a végén voltál, hogy megments mindenkit.
Egy szerkezet volt a kezében, amin lenyomott egy gombot, mire Yusuf feje néhány pillanattal később egyszerűen felrobbant, az agyveleje és a vére szinte az egész szobát betelíti.
Ez a néhány másodperc nála is végzetes volt, a közeledő ninja-k már ott voltak, a lány még egy szúrást érzett a gyomrában, majd a következő éles fájdalom a nyakába nyilallt és ő is fejetlenül ért a földre.

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 5 00120

Kéretik mindenkit, hogy a történtek ellenére írjon. Manót én irányítottam révén jelezte, hogy fogalma sincs mikor lesz.

by **Albert Shear** Vas. 19 Feb. 2012, 00:44

~ Ez a nő készült. És kapcsolatban volt Magnetoval... ~ fut át az agyán a gondolat, ahogy Lady Karasu száját elhagyják a szavak. Mert tudnia kellett a nanobotokról. Amikor a fájdalom belehasított a fejébe még megpróbálja szólásra nyitni a száját.
- الله، وآمل أن أراك ... - majd csend és némaság.

by **Ammon Einarson** Vas. 19 Feb. 2012, 00:58

Az hagyja el a száját, hogy megadja magát, ennek ellenére támad de most nem elég gyors és egy tiszta vágással választom le a fejét ami a földön koppan. A vér a raktárat se kímélve fed le sok mindent. A kardról letörlöm a vért majd leteszem a földre, a fickó fejét pedig a teste mellé teszem majd egy ronggyal vagy hasonlóval letakarom a hulláját.
- Miért nem adtad meg magad? Ostoba...
Kézbe veszem a katana-t és kilépek a szobából és körbenézek, ha az őrök egyike a közelben van akkor befelé bökök a szobába és - Tüntessétek el - adom ki mint egy egyszerű parancsot és elindulok a felsőbb szintek felé. Ha nincs a közelben egy se akkor egyszerűen a szemközti falnak dőlök, letámasztom a katanát és várok.

by **Serena Davidson** Vas. 19 Feb. 2012, 07:58

Egyelőre remekül ment, amit kigondoltam, megvolt az alak karja és még neki is tudtam hajítani az ellenfélnek. Itt azonban olyasmi történt, amire nem számoltam és nem is készülhettem, valami miatt megdermedtem. Ahogyan a szemeim előtt megláttam a majdnem nem is létező holoképet már tudtam, hogy miért nem tudtam volna erre felkészülni. A nanobotok miatt nem voltam képes mozdulni, sem pedig semmit sem tenni semmit. Yusuf, az átokba! Ezt nem tehette az a nyomorult vén szatír! Felnyögtem, ahogyan attól is, hogy a következő pillanatban a kard a gyomromba állt. Gyűlöltem az efféle fájdalmat, de már hozzászoktam, ahogyan mozdulni képes voltam már, nyúltam volna a kard után, hogy kirántsam magamból, amikor egy utolsó éles fájdalmat éreztem és minden elsötétült.

by **Thorhalla** Vas. 19 Feb. 2012, 08:19

??:?? – Ismeretlen helyen
Résztvevők: Lorna Howlett, Ethan Jackson, Andrew Ramirez, Yusuf Azeem Omnim, Rachel Wilcox, David Ethan, Daniel Hamilton és Grigorij Taylor

Ami ebben a percben elvárható lett volna, hogy mindent forróság leng körbe, tűz és mindenki kedvenc sátánja, Mephisto kezd el poénkodni széles megszokott vigyorral a visszatérő vendégeken és azon, hogy már hiányolta a társaságotokat nem ez történt. A sötétség után néhány pillanatra mindenki fehérséget látott, majd azt, hogy a körülöttük levő hely egyszerűen kezd megszűnni, hogy az egész nem volt más, csak egy illúzió, egy számítógép által. Pillanatokon belül csak egy szürke fémfalú teremben volt mindenki, semmilyen sérülése nem volt senkinek sem és a megszokott csapat ott volt egy helyen a földön fekve. Egy fémajtó nyitódását lehetett hallani, és ha társaság arra nézett három alak lépett be a helységbe. Kettőt azonnal mindenki felismert, a harmadikat azonban csak azok, akik a szigetnél voltak. Steve Rogers, Victoria Miller és Grigorij Taylor érkeztek meg a helységbe.
- Először is, mind éltek és a szüleitek jól vannak, otthon vannak és senkinek sem esett semmi baja – kezdte Steve. – Szeretném bemutatni leendő társatokat Grigorij Taylor-t, a csapat egy része már találkozott „vele”. Gondolom mindenkiben felmerült a kérdés, hogy miért volt ez jó, sajnálom, hogy ilyen messzire kellett elmenni, de mint az előző küldetésen kiderült a legtöbben nem vagytok tisztában a közös munkával, sem pedig azzal a kérdéssel, hogy miként kell cselekedni, ha mások élete függ tőletek. Ezért volt a feladat, a Japán csapat remekül dolgozott együtt, bár még ott is van, mit finomítani, de a másik fele. Remélem ezek után mindenki látja, hogy hol és mit kellene fejlődnie.
Halvány kézmozdulattal jelezte Taylor felé, ha mondani is akar valamit, akkor lehetőleg finoman tegye, mert nem kellene a fiatalokat még inkább összetörni.

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 5 00120

Bocs, hogy mégis most írok, de kíváncsi leszek délutánra a véleményekre. Mert úgy érzem, nagyon, de nagyon utálni fogtok. Azokat pedig kérlek ide írjátok.

by **Adam Taylor** Vas. 19 Feb. 2012, 09:59

Grigorij a fiatalokra nézett. A férfi nem igazán tudta, hogyan kell ezt finoman kezelni. Ezért a szigeten harcoló csapathoz ment.
- Három végzetes hibát követtetek el. Az első nem választottatok vezetőt. A második túlságosan kapkodtatok ahhoz, hogy bármilyen épkézláb csapatmunkát produkáljatok. A harmadik pedig az, hogy arra, hogy a "küldetés" csak kamu és kínzás senki nem számított. Ezek voltak a legfontosabb hibáitok. Ami még fontos hiba, hogy a jelenlegi szervezettségetek mellett én kb.: 3 perc alatt lerendeztem volna a csapatot. Azért mert én ismerem a képességeiteket. Tudom, hogy melyikőtök mit tud, hogyan és meddig. - fejezi be. Aztán Ethanhez fordul. - Te vagy köztük a legerősebb és a leggyengébb láncszem is. Ha a nyers harci képességet nézzük te vagy a legjobb. Viszont nem is próbáltál vezetővé válni. A másik csapatot megkérdezhetitek mi volt. Az sem volt tökéletes, mert valami demokrácia félének indult. Ám a végén egész jó kis terv alakult ki. - fejezi be a végén. A férfi elgondolkodva nézi a csapatot. A világ hőseit az ifjú angyalokat. Aztán Steve Rogersre néz.
- Uram egy kérdés. Hol van Zyro. A csapaton nagyon látszik a hiánya. Ha ő nincs akkor ki kell nevezni új vezetőt az élére. Persze nem engem. Nem ismernek és egy részük még a torkom is elvágná. Yusuf volna az egyik javaslatom. A csapat létszáma miatt esetleg mellé két segítőt, ha szétszakadnánk, is legyen biztos pontunk. Azt hiszem mindent elmondtam ami lényeges. A többi majd idővel változik. - fejezi be a férfi. A hangneme beszéd közben végig tárgyilagos. A férfi mosolyogva figyeli az angyalokat. Ha esetleg valaki neki próbálna ugrani félreugrik. Ha bunyózni akarnak ő áll elébe.

by **Sarah** Vas. 19 Feb. 2012, 12:06

Végül is sikerül nyakon lőni az ellenséget, és ez tökéletesen meg is felel az elvárásaimnak úgymond, innen már el fog vérezni, ami azonban kellemetlen, hogy kapok én is egy lövést és aztán sötétség...

Számomra csak pár pillanatnak tűnik az egész, pár pillanat mely alatt átgondolom az életem, és türelmesen várom hogy vajon a pokolba, vagy a mennybe fogok-e átkerülni, hiszen sokat áldoztam fel, de sok rosszat is elkövettem már az életemben. Végül azonban nem az történik amire számítottam, nagy világosság, majd egy ismeretlen teremben térek magamhoz. Fáradtan törlöm meg a homlokomat, majd egy nyíló ajtó hangjára leszek figyelmes, aztán pedig beszédre, amire hirtelen nem tudok mit mondani. Egy kis nyugodt pihenés után végül felülök, és végignézem azokat akik bejöttek, igen valóban ismerem azt a bizonyos ismeretlent, és nagyon nem fűlik hozzá a fogam hogy itt legyen. A magyarázkodását és elvileges hiba felsorolását türelmesen végighallgatom, de közben a pumpa szép fokozatosan felmegy bennem, úgy beszél mint aki nem volt tisztában azzal hogy milyen helyzetben voltunk. A szavai végén megköszörülöm a torkomat, majd végül megszólalok.
- Az elsőben egyet kell hogy értsek, nem volt vezető, ellenben ha valakinek volt egy jó ötlete akkor aszerint cselekedtünk, a második... Nézzük a kialakult szituációkat, víz alatt úszunk ki egy barlangból, te hasba lövöd Rachelt egy szigonnyal, és cápák közelednek, ilyen helyzetben mit csináljunk he? Várjuk meg tök nyugisan hogy te elkezdj ránk lövöldözni a víz alatt és hogy Rachelt megegyék? Következő szituáció: Kint a parton látjuk el a sérüléseinket NEM KAPKODVA... - Nem ordibálok, csak ezt a két szót erőtelljesebben megnyomom. - ... hogy újult erővel mehessünk tovább, és te hozzánk vágsz két gránátot és mindez azért mert nem siettünk. A harmadik pedig, gondolom ha téged elfognának, a családoddal fenyegetőznének hogy megölik őket, elküldenek egy szigetre hogy szerezz meg valamit, gondolom neked ez lenne az első gondolatod hogy " óh biztosan csak meg akarnak kínozni minket, és akkor minek csináljuk a feladatot. " Hát nagyon kétlem hogy így állnál hozzá, a családod lenne az elsődleges, hogy ők jól legyenek, kivéve az utolsó helyzetben amit te idéztél elő. A negyedik pedig... Mert a három ellenére te elvileg négyet hoztál fel, honnan is kellett volna ismernünk téged? És ez mióta hiba? Talán valami mágikus módon tudnunk kellett volna hogy ki vagy mi a ****** vagy te?... Ennyit erről, ha már itt hibákkal akarsz dobálózni akkor legalább olyanokat mondj ami... Az elsőn kívül, ami valóban hibának sorolható be. Gondolkodj logikusan, ha nekünk nem lett volna megtiltva a vérontás, már a vízben szitává lőttem volna a seggedet, nem éltél volna két percnél sem tovább, csak tudod veled ellentétben nekünk " meg voltak kötve a kezeink", pszichopata degenerált seggfej.- Majd eztán végül fel is állok már rendesen, jó tudni hogy a családom biztonságban van, és több véleményem pedig nincs is az elmeháborodott felé, szánalmas alak, és úgy magyaráz mintha ő nem tudná hogy mi volt ott.

by **Steven** Hétf. 20 Feb. 2012, 20:37

A sebesüléseim miatt a nem tudtam befejezni a mágiát. Éreztem, ahogy elvesztem az egyensúlyomat és eldőlök, de az esést már nem kellett átélnem, mivel addigra mindent elborított a sötétség.

Mikor ismét kinyitottam a szememet, egy erőteljes villanás miatt nem láttam semmit, majd utána homályosan, bár de azt láttam, hogy a körülöttünk lévő tér kezd, megszűni. Egy fajta virtuális valóság lehetett. Mindenki itt volt már a teremben. Végül egy ajtó nyílt ki, amelyből 3 ismerős alak lépet ki. 3-juk közül Victoria volt az, akinek leginkább örültem.
~ Még is csak igazam lett, hogy nem volt halott. Bár sajnos a teljes igazságra nem jöttem rá.~ Nyugtattam magamat. Felálltam mikor bejöttek. Amikor Amerika kapitány elmondja az eredményt, ismét erőteljesen ökölbe szorítom a kezemet. Dühös vagyok és ez látszik is rajtam, de nem szólok semmit. Tudom hogy igaza van, de még is elégé felháborít, hogy így próbált tesztelni minket. Mindenek a fejébe ezt az egészet úgy, hogy a kinevezett csapatvezetőnk nélkül kellett csinálnunk.
~ Egész életemben egyedül gondoskodtam magamról. Egyedül harcoltam és csak magamról kellett gondoskodnom. Még csak egy hete vagyok itt és semmilyen csapat építő gyakorlaton nem vettünk részt, még is azt várta volna el, hogy képes legyek már is csapatban dolgozni? Ráadásul ilyen tét mellett? Ez egyszerűen kegyetlenség volt.~ A kapitány után a támadónk szerepét eljátszó Taylor is neki állt, hogy milyen hibákat követtünk el. Ennél a pontnál már nem tudtam vissza fogni a haragomat, a pengém előcsusszant a kezemből. Felesleges lett volna takarni elvégre igen erőteljesen fénylett. Azonban látható volt, hogy nem szándékosan húztam elő, mivel az alakja elégé képlékeny volt. Nem volt egyenes és merev. Egy kis ideig csak Taylort néztem miközben David elmondta az ő álláspontját. Ezután a pengére került a tekintettem és megfogtam a bal kezemmel a jobbat csuklómnál. Egy kis koncentráció segítségével sikerült végül elfojtanom az elszabadult pengét, majd egy mély levegő vétel után a többiekre néztem.
- Sajnálom. – Ezzel le is tudtam a dolgot, majd elindultam kifelé. Látszódott rajtam hogy bánt elégé a dolog. Mielőtt elhaladtam volna Amerika kapitány mellett előbb megálltam és ránéztem, hogy elenged-e vagy van-e még valami. Utána Viktória mellett megint megálltam egy kis időre.
- Örülök hogy legalább te épségben vagy. – Mondtam neki, majd aztán tovább mentem. Nem igazán volt kedvem most senkivel se beszélni, szerettem volna egyedül maradni. Mióta itt vagyok most először volt, hogy azért akartam egyedül lenni, hogy egyedül legyek, nem pedig azért mert a többiek nem kedveltek igazán.

by **Quentine Constantine** Kedd 21 Feb. 2012, 14:25

A pulzusom még mindig magas, ahogy felébredek, de hamar leesik, hogy hol vagyok. Az első érzés, ami elönt, a méreg, a megkérdezésünk nélkül végeztek rajtunk szimulációt, és komoly lelki sérüléseket is okozhattak azzal, ahogy végig kellett néznünk a saját szüleink brutális meggyilkolását. Ezt nem gondolták át alaposan, az biztos. Aztán mielőtt üvöltözni kezdhetnék velük, be kell ismernem, hogy valóban szánalmas a teljesítményünk, egyetlen fickó végzett velünk. Lehet mentegetőzni, hogy meg volt kötve a kezünk, hogy hátrányból indultunk, mert nem ismertük az ellenséget, mert nem kaptunk fegyvereket, nem onthattunk vért, satöbbi... De akkor is elbuktunk, egy ehhez hasonló helyzetet nem tudunk megoldani. Más kérdés, hogy kurvára el kell szúrni mindent ahhoz, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk.
David úgy kifakad erre a Grigorij gyerekre, hogy mindjárt nekiesik, erre elmosolyodom, és eszembe jutnak az utolsó szavai, amiket nekem mondott a szimulációban, meg amikor a szigetre kerültünk, és... Hm, talán csak hallucinálok, de szerintem egy kicsit belém van zúgva.
-Zyro lelépett, visszament a saját kis álomvilágába, és ha rajta múlik, szerintem sosem jön vissza. Ha jól értem, most elmehetünk.
Kikászálódok a székből, vagy ágyból, amiben eddig voltam, és kicsit kinyújtóztatom az ízületeimet.
-Kávé? - Kérdem röviden Davidtől, és ha igent mond, vele együtt távozom a szimulációs teremből.

by **Tyler** Szer. 22 Feb. 2012, 08:40

Ccsak a mindent felemésztő dühre, fàjdalomra majd azt követő harcra emlékszem. A veszélyteremben térek magamhoz.
-Csak szimulàciò volt az egész??-
A dühtől remegve kelek fel, önkéntelenül is átalakulok lángolva teszek Rogers ès a másik alak felé pár lépést, majd megállok előttük, ökölbe szorított kézzel.
-Soha többet ne próbáljatok ilyet, soha...-
Rachelre pillanatok, majd a többiekre. Szánalmas voltam, igaz...A többiek élete rajtam múlt én pedig hagytam, hogy ez történjen. Végig kellett néznünk a szeretteink halálát, csak mert nem voltam képes össze fogni a csapatot.
- Sajnálom, ennek soha nem szabadott volna megtörténni.-
Azzal sietős léptekkel elhagyom a termet.

by **Serena Davidson** Szer. 22 Feb. 2012, 11:54

Kinyitottam a szemem, ezek szerint visszarakta valaki a fejemet a helyére és azt is képes voltam begyógyulni? De nem ez történt, nem haltam meg, hanem fémes terem, egy veszélyterem?! Azt hiszem lassan ideje lesz, hogy a Kapitányunkat felszeleteljem igen alaposan. Kinyílt az ajtó, két ismerős szag és egy idegen. Megkönnyebbültem, amikor Vic-et megláttam, legalább ő életben volt. Felmordultam, ezek szerint tényleg próba volt, és edzés, csak éppen igen kegyetlen módon. Többen kiborulnak az új srácra, ezek szerint náluk ő volt az ellenfél. Érdekes, nálunk vagy nem volt, vagy pedig jól végeztük a feladatunkat, végül is Yusuf már majdnem ott volt a tárgynál. Felkeltem a földről és kinyújtóztattam a tagjaimat, az előbbiek után szükségem volt is erre. Igen, határozottan láttam, hogy mit kéne javulnunk, csapatmunka és együtt dolgozni, nem pedig mindenki a feje után megy. Többen elindulnak kifelé, felvontam a szemöldökömet, mondta igazából bárki is, hogy mehetünk innen? Rogers katona, nem mondta, hogy leléphetünk. Azt hiszem még a fegyelmen is kellene valamit csiszolni.
- Pubik, mondta Rogers, hogy leléphetünk?! – kérdeztem. – A csapatmunkán felül a fegyelem is hagy kivetni valót – morogtam.

by Ajánlott tartalom