London romjai (Apokalipszis Kora)

A valamikori büszke várost Apokalipszis úgy söpörte el, mint egy gyermek a homokvárat. A város és egész Európa új esélyt kapott Asgard ébredésnél, de a lovasok legyűrték a felébredt "isteneket". A lovasok asgard ellen és az X-ek mellett küzdöttek, amikor a földből kiemelkedett a büszke lebegő város, amit nagy harccal a földre vitt Apokalipszis saját kezeivel majd végzett Odinnal. Halála után Asgard varázsa megtört és az istenek a halandóká váltak, az X-mennek menekülnie kellett csak egy társukat hozták el: Thorhallát.

Észak: a Big Ben romjainál
Egy teleportáló kapun át érkeznek a felénél leronatott torony tetejére. A mutánsok csendesen mérik fel a romokat. Holocaust óriásként emelkedik ki közülük és fellépve a falra kihajol.
- Odakint van tizenhárom ereklye. Az utolsó maradványai annak a bizonyos "asgardnak". találjátok meg és hozzátok elém őket. nem érdekel hogyan leltek rájuk és mibe ütköztök, nekem kellenek azok a tárgyak!
A koponya arc a lovasok felé fordul.
- Azonnal.

Dél: A "kertváros" maradványainál
A generált teleportálásból érkezik meg az X-men. Bárd komoran néz a társaira.
- Magneto... nem tudom... félek nem éli meg az estét. Ezért akartam, hogy ide jöjjünk. Thorhalla szerint az Asgardiak ereklyéi a mi világunkban maradtak. Ezekkel esélyünk lehet. Ne szépítsük, Holocaustnak hála két Apokalipszisünk van és dupla annyi lovasunk. A háború durvább lesz. Ezekkel hatalmunk lehet és esélyünk. Ha minden igaz Halla érzékeli a tárgyakat ő vezethet minket. Nincs sok esélyünk. Ennyien maradtunk. Vigyázzatok magatokra.
Mondja Bárd aggodalommal teli hangon majd átadja Thorhallának a szót. Ő máris érzékeli északra pár ereklye jelenlétét.

Asgard ostroma, az egyetlen esélyem, hogy hazatérhessek, mert képes lettem volna bizonyítani, hogy miért száműztek nem történt meg soha sem. Hogy az egészről az atyám tehet s talán a segítségükkel képes lettem volna arra is, hogy Stephanie-t megállítsuk. Nem találtam a helyem, kiszakított abból, ki voltam. Elvette az egyetlen dolgot, mit tényleg magaménak mondhattam, mivel születtem. Nem voltam többé tűzistennő… még ezt is elvette tőlem. Szinte mindenki halott, s ők halandók. Csupán atyám vére s az egykori halandó énem mentett meg a halandóságtól s emiatt voltam még istennő. Az utolsó valkűr valószínűleg, mivé otthon nem válhattam, hát Midgardon. Bárd szavaira a férfira néztem s bólintottam.
- De nem csak mi vadászunk ezekre az ereklyékre – szóltam. – Tao egykori főpapnője is, s Apokalipszis hű alattvalója, Stephanie Miller is. S ő is érzi a tárgyakat nem csak én.
S ő birtokolja mindazt a hatalmat, mit nekem kellene s mivé válhattam volna, hisz megtartotta, mikor kettészedett minket. Végignéztem a tájon s megéreztem a megszokott kissé bizsergető érzést észak felől. Egyből arra kaptam a fejemet, nem tévedtem, Asgard ereje még mindig él bennük s érzek őket. Akkor talán tényleg helyre tudom hozni a világomat is.
- Északra – mondtam halkan. – Néhányat érzek, sietnünk kell, de óvatosan. Magam sem tudom, hogy mik szóródtak szét, de ha látom őket, valószínűleg már tudom, hogy melyiket mire használjuk.
Még egyszer körbenéztem s utána a legbiztonságosabbnak tűnő úton indultam el, hogy vezessem a társaimat.



Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

Brrr… fura úgy írni Halla-val, mintha Stephanie lenne… igaz itt Steph-el kell úgy írni, mintha Halla lenne. Brrr…

~ Minő barbárság, micsoda pazarlás. Az egykor csodás várossal így elbánni... ~ Kalandozok el a pillanatban mikor feleszmélek a teleportálásból. Kezem azon a markolaton nyugszik aminek a forgatása miatt oly sok ellenszenvet kaptam. Hiszen ahogy mondják: az isten adott neked erőt, azt használd, hogy elpusztítsd ellenfeleit. Nem tudom miért, valamiért sosem fűlött a fogam ahhoz a stílushoz amit a behemót kocsmai boxosok képviselnek. A kard útja még ebben a világban is szimpatikusabb.
De vissza az életbe, Holocaust épp elharsogja a parancsot. De mind tudtuk miért jöttünk ide, az ereklyék kellenek, hogy ne lehessen a másik csapaté. Persze a végső célt csak az isten és annak fia, a megváltó Holocaust tudhatja. Ehhez már mind hozzá szoktunk. Megjátszott érdeklődéssel figyelem a részleteket. Azután az elvárt reakciót intézem is.
- Értettem! - Kiáltom elmélyített kutya ugatással. Majd már fordulok is a parlament felé, hátha ott megtalálom az első kincsem vagy legalább egy kis nyugalmam a csodás épületben.

A teleport London romjaihoz teleportált minket. A 2. Világháború alatt is volt egy rövid idő mikor itt állomásoztam. Akkor sem volt sokkal jobb állapotban mint most. A társaim is itt voltak és maga Holocaust is megjelent. A nagyúr elmondta, hogy mi a feladatunk. Néhány ereklye megszerzése ami még Asgard -ból maradt. Érdekes kis kalandnak nézünk elébe.
- Máris indulunk Nagyuram - mondtam tiszteletteljesen. Gyakorlatilag a küldetés nem érdekel túlságosan csak az, hogy végre vért onthassak. Ez az egyetlen vágyam. El is indultam a többiek után.

//Prof nem akarok kedvszegő lenni, de az én karim 1 évvel idősebb. Gondolom nem ebben a pillanatban verődtek össze, így gondolom, hogy már ismerik egymást valamennyire, de ha rosszul gondolom akkor javítsatok ki//

Észak:
A három harcos előre megy és lassan eltűnik a romok között őket pedig Tölgy és Blood Men sétál. A három alak egy árkot talál, ahol a föld besüllyedt, mert valami becsapódott oda. Mikor közelebb sétálnak látják, hogy egy pöröly van a földben félig.


Dél:
Thorhalla lassan elindul és a csapat egy nagyobb lerombolt épülethez ér, amiben szobrok serege van. Szakadt ruhás emberek, akik rettegve néznek körbe. Páran térdelnek, imádkoznak, sírnak és akik az épület közepén vannak, mind menekülnek.
- Istenem...
Középen egy kesztyű van, furcsa kőszerű anyagból, mintha valaminek a kezéről nyúzták volna le a bőrt.

Szigorúan néztem hátra a halandókra, mikor nevetség tárgyává akarták tenni az egészet. Még szerencse, hogy nem az anyám volt itt, hisz akkor nem jártak volna túl jól. Gondterhelten fürkésztem a környéket, s végül a leány szavai után már nem maradhattam tovább csöndben.
- Lehetne, hogy kicsit komolyabban veszitek az ügyet? – néztem hátra komoran. – Kilenc világ sorsa függ ettől s nem csak Midgardé.
Sosem fogom megérteni a halandókat, hogy miként lehet ilyesmit egy-egy viccel elütni, bár ezek még gyermekek, így valószínűleg tényleg nem is értik az egész súlyát. Ha itt lesz, kire számítok, akkor mind kevesek leszünk. Az egyik épületnél éreztem az ereklyét, így arra vezettem a csapatot, odabent kővé vált emberek s egy kesztyű. Furcsa, ha valaki ezt tette a halandókkal, akkor mért nem vitte magával a kesztyűt? Tán megrémítette az, hogy ezen ereklye mire is képes? Nem szörnyülködtem, láttam odahaza nagyobb pusztítást, mit atyám emberei s a jégóriások követtek el. Idegesen néztem körbe, hogy mikor tűnik fel az ellenség, vagy bárki, ki ezt tette az itteniekkel.
- Ne vegye fel senki, s ne is érintsétek – mondtam. – Tegyük azonnal egy zsákba, ha megoldható.
Rájuk hagytam, hogy megtegyék, én odakint maradtam, hol kissé fedezékbe húzódtam, hogy messziről ne lehessen látni engem s a falak, vagy romok takarjanak. A környéket fürkésztem, hogy mikor tűnik fel az ellenség.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

Elindultunk hát, hogy megkeressük azokat az ereklyéket. Nem telik bele sok időbe és találunk egy krátert aminek a közepén egy pöröly van belefúródva a földbe. Mivel semmi információt nem kaptunk arról, hogy miket is keresünk így közelebb kellet mennünk, hogy megvizsgáljuk a különös tárgyat.
- Hé vigyori óvatosan nehogy a képedbe robbanjon valami - mondtam a társamnak aki lement a kráterbe, hogy megnézze a fegyvert. -Mi lenne velünk a gyönyörű mosolyod nélkül? - piszkálódtam egy kicsit és remélem, hogy érti a viccet és nem akar nekem támadni. Nem tőle félek, csak nem akarok Holocaust-al összetűzésbe keveredni emiatt. Az tényleg kellemetlen dolog lenne. Kíváncsian várom, hogy kihúzza a földből a fegyvert. Kezdem már unni magamat.

Észak:
Smiley felveszi a pörölyt és az ég beborul felette. Érzi a fegyver hatalmát, mintha az ég szófogadó ebévé vált volna.

Dél:
A csapat elrakja a kesztyűt és Hellstorm befogja Teddy száját.
- Elég volt kismedve.
Thorhalla érzékeli, mintha az asgardi erő egy része felébredt volna. Északra viharfelhők kezdenek gyülekezni. Bárd a zsákot Thorhallának adja.
- Holocausték itt vannak. Sietnünk kell.
A nő már érzi is a következő ereklyét a közeli fák között.

A két halandóra pillantottam, s ismét felsóhajtottam, továbbra sem akarták felfogni, hogy mi folyik itt. Átvettem Hellstormtól a zsákot, mibe beletették a kesztyűt.
- Ki szeretnéd próbálni? – kérdeztem. – S mihez kezdenél, ha a társaid válnának kővé, mint ezek a nyomorultak? Mert Asgardi vagyok s egykor tűzistennő voltam, még nem jelenti, hogy értek a törpök mestermunkáihoz, kik az ereklyéket gyártják. Mert értesz az autóvezetéshez, még te sem fogsz repülőt, vagy tankot vezetni. Ugyanez igaz a mágiahasználatra s ereklyehasználatra is.
Éltem egy Midgardi hasonlattal. Azzal már nem foglalkoztam, hogy min nevetgélnek tovább, már nem érdekelt, legalább kiderült, hogy ki érdemes arra, hogy később segítsek rajta, ha szükséges lesz s ki az, kit utolsóként mentenék.
- Nem tudom, hogy mely ereklye milyen hatalmat birtokol. Nem ismerhetem nyolc világ minden csodáját jómagam sem.
Már csak azért sem, mert nem is nagyon tanultam, valkűr voltam s orvgyilkos képzésem volt, ezekben járatosabb voltam, mint a misztikában sajnos. Felkaptam a fejemet, még egy ereklyét éreztem a közelben. A viharfelhők egyértelműek voltak, hogy mi okozhatja.
- A fák között van még egy, egy ereklyét találtak, minek hatalma a Mjölnirével egyezik, miként látom.
Ezzel el is indultam a fák közé óvatosan karddal a kezemben, hátha azok itt is felbukkannak már.