Re: Veszélyterem

by **Teddy** Pént. 27 Ápr. 2012, 15:00

Még mielőtt megszólalhatnék, egy kezet érzek az ajkaimon, mely igazából a meglepetés erejével folytja belém a szót, s most jönne az hogy harapok, mert beszélni akarok, és el akarom mondani, de húzást érzek, s bennem már nincs elég erő ahhoz hogy ellenálljak ennek, s ma már ez a nagyon sokadik alkalom hogy valaki konkrétan rángat, még ha ez most finomnak is mondható, mert valójában is az, nem az-az agresszív fajta, de akkor is. Mindenesetre is nem tudok hirtelen mit tenni, az ölelés az ami főleg meglep, oly annyira hogy tényleg nem tudok még csak mit reagálni sem rá, legalább is egy ideig, bár a tekintetemből kiveszik az agresszivitás, és néma szomorúság ül ki rá, ahogy realizálom a helyzetet, majd szemeimet lassan lehunyom, majd pedig egy lassú mozdulattal emelem a füleimre a kezeimet, nem akarom hallani se, így hogy még csak beszélni se beszélhetek, nem tudok semmit se tenni… Nem, akkor legalább érzékelnem ne kelljen. Nem tudom mennyi idő telik el így, de már szörnyen fáradt a kezem, s közben többször is lecsúsztak már a füleimről, ám mindezt én csak abból tudtam leszűrni, hogy hallom a hangokat, így a végére igazából már nem is érezem a kezeimet. A hangos dörrenésre megremegek, majd akaratom ellenére kinyitom a szememet, és elszörnyedve realizálom hogy valaki meghalt, csak úgy kivégezte a féreg, aki oly sokra tartja magát, mégsem több egy szánalmas gyilkosnál, s már indulna is a többiekhez, azonban a nő útját állja, és elég hatásosan lebeszéli a dologról, hála a jó égnek, nem tudnám végignézni ahogyan lelövik őket. Végül mindenki elindul befele, jómagam is, még mindig ugyan úgy egy ölelésbe fogva igazából, érzem ahogy szép fokozatosan „ leragadnak „ a szemeim, néha próbálom kinyitni azokat, s az érzés meg is van, én mégsem látok semmit a sötéten kívül, az egyetlen dolog ami miatt érzem hogy ébren vagyok, azok a lépteim, melyek igazából nem is nevezhetőek lépteknek, inkább szerencsétlen sántikálás, de talán még ezalatt is egy fokkal, a lábaimat szinte már nem is emelem, csak húzom őket, s ha nem lennék köteles haladni, valószínűsítem hogy már feküdnék, nem tudom hogy ez mitől van, talán attól a hosszú világkizárásos próbálkozástól.

by **Sarah** Pént. 27 Ápr. 2012, 19:25

Logan szavai után rátekintek az őrökre, először kissé nem értem hogy mire gondolt, de végül le esik, fegyverkeznünk kell, amit viszont nem nagyon akarok, nem vagyok az a fajta aki bárkinek is ártani tud, még akkor sem ha megérdemelné, azonban, a szükség nagy úr, és már korábban is magamhoz akartam venni valamiféle nem is tudom micsodát, talán a tűt? A lényeg hogy akármennyire is gyűlölöm az erőszak kényszeres formáját, a verekedést például, szükségem van valamire, amivel meg tudom védeni magam, az itt lévő dolgok pedig tökéletesek erre, nem mintha tudnám hogy hogyan is kell kezelni egy pisztolyt, de egyszer mindent el kell kezdeni megtanulni… A tekintetem azonban elsőként mégis az ostoron ragad meg, fenyegető, vad, fájdalmas, de nem tudom kezelni, azonban mégis magamhoz veszem, ki tudja hogy mi másra lehet majd még esetleg használni, mint valaki ütlegelésére, s emellett felveszek még egy kést, és egy pisztolyt is, nem értek hozzá és használni se hiszem hogy fogom, legalább is a lelkem csak így nem vinne rá, esetleg ha az életem múlik rajta, de ha úgy adódik akkor még jól jöhet, a kés pedig lehet egyszerűen olyan eszköz is, mely távolt tartja az embereket, közben pedig az is kiderül hogy miként kaphatjuk vissza az erőinket, nem mintha sokkal többre mennénk velük, az enyémmel legalább is egészen biztos hogy nem fogunk sokra menni. Követem a csapatot, bár kicsit úgy tűnik hogy mégsem tudjuk hogy merre kell menni, azonban a lány a szellőzővel magyarázza a dolgot, s ki vagyok én hogy ne higgyek neki? Azonban a témában ennél tovább nem is igazán jutunk, mert betoppan elénk valamiféle förtelmes behemót, amire nem is reagálnék ilyen gyorsan, de a lány sikítása megijeszt, összerezzenek tőle, a hatására ösztönösen kiélesednek kissé az érzékeim, és így nekem is sikerül kis híján szívbajt kapnom a szörnyetegtől. Logan tovább küld minket, mi pedig megyünk is, habár nem szívesen akarok nélküle menni, valamilyen szinten aggódok, de túl fogja élni, keményebb egy ilyen rondaságnál.

by **Reptile** Szomb. 28 Ápr. 2012, 01:51

A verés csak megy, megy, és megy, egy idő után akárhogy is akarom, a vigyor ráfagy az arcomra, elsőként a fejemet kell lehajtanom, hogy könnyebb legyen elviselni, majd idővel a kezeimet eresztem le lassan magam mellé, ahogy talán kezd cserbenhagyni a testem, az akarat megvan, az erőnlét viszont hiányzik, s hamarosan térdre is esek, de nem, egy pillanatra sem fordul meg a fejemben az hogy megadjam magam, s úgy néz ki hogy a többiek is elég szívósak hozzá hogy kibírják. Konkrétan ez itt msot a tökéletes alkalom arra, hogy leteszteljem mennyit tanultam az elmúlt időben, a cellámban, probálom lehunyt szemekkel, egyenletes lélegzéssel, és a gondolataim másfelé terelésével kizárni most a külvilágot, sajnos, kevesebb mint több sikerrel, az állandóan ismétlődő fájdalom könnyedén rángat vissza a "valóság" kegyetlen világába, de talán egy kicsit könnyebb így, a fehér galambokat magam előtt látva, amikor nem csattan éppen az ostor, de nem mondanám hogy jelentős javulás, nem, ezt még gyakorolni kell majd, sokat. Nem tudom mennyi idő telik el, nekem egy kisebb örökkévalóságnak tűnik, de végül véget ér az ütlegelés, s valamilyen szinten fellélegezhetünk, valaki pedig máris osztani kezdi az észt a kapitánynak, az azonban hidegvérre lövi fejbe, s mi felénk veszi aztán az irányt, jó! Meg kell valljam, sajnálom szerencsétlent, ám most itt látom a lehetőséget arra hogy elhallgattassam azt a senkiházi öntelt barmot, tele van fegyverekkel, de csak az egyiket használja, fogadni mernék hogy hamarabb húznám ki az egyiket a tokjából, és lőném gyomron vele mint ő engem fejbe azzal, még ilyen állapotban is, s hogy miből merem feltételezni? Honnan van erre bátorságom? A düh, fortyogó, kénes bűzt árasztó harag beszél belőlem, s érzem hogy az is fog majd segíteni a célomhoz, azonban, mielőtt közelebb jöhetne, az a bizonyos szőke nő állja útját, s "hála " neki, úgy tűnik hogy most jön az a rész, amikor visszazárnak minket, akiket nem sikerült megtörni, szánalmas. Hamarosan megragadnak az őrök, s már visznek is befeje a folyosókra, milyen.. Ismerős érzés is ez, s befele menet közben sikerül elkapnom a nő tekintetét, nem érzek hálát, valószínűleg ezis a haragtól van, igazából vele úgy nagyobb problémám nincs, de a dühtől a tekintetem most nem ezt tükrözi. A hátam húzódik, fáj, nem is akárhonyan, égető, mondhatni már szinte maró érzés, tartok tőle hogy ha visza kerülök a cellába, ez lesz majd az a tényező, amely miatt nem tudom majd elvonni a figyelmem, bár idővel majd javulnia kell, ez a természet rendje, s vele múlik majd a fájdalom is, de még okozhat problémát, ez majd úgyis kiderül.

by **Svarog** Szomb. 28 Ápr. 2012, 07:35

Vaszilij egy pisztolyt vett magához, kibiztosította, majd a többiekre nézett.
- A sok Call of Duty. Meg olvastam pár honlapot a témába, párszor elloptam a bácsikám fegyverét, hogy sörösdobozokra lövöldözzek. - Elindultak a csatornába, Logan türelmetlenkedett, Vaszilij pedig kezdte azt érezni, hogy rémesen szürreális az egész. Valamint az is, hogy egy bazi nagy gyíkszerű bestia ugrik eléjük, ami valószínűleg szétakarja őket tépni.
- Tiszta Doom 3 - morogja. - Kell nekem egy ilyen gép otthonra.
Elindultak Halál Kapitány irodája felé, miközben Rozsomák összecsap az X Ragadozó nevű döggel.
- Tiszta Resident Evil, de komolyan. Nem is tudtam, hogy a Rafton ilyen dögökkel kísérleteztek.
Végigrohantak a folyosón. Vaszilij hátul maradt, majd előkapta a pisztolyát, és folyamatosan hátra pillantott, ha felbukkanna valaki, akkor lőjön.

by **Steven** Vas. 29 Ápr. 2012, 00:36

A jelenleg még halott őröktől végül elveszek egy kést. Igaz hogy messze áll attól a fegyvertől, amivel megtanultam harcolni, de még mindig nagyobb az esélye, hogy ezzel fogok ártalmatlanítani valakit, mint hogy egy ostorral, vagy hogy egyáltalán eltudnék sütni egy pisztolyt.
- Hmm.. éreztem hogy nem áll távol tőled ez a fegyver nem. – Jegyeztem meg mikor megláttam, hogy Csilla egy ostort választott magának. Aztán hírtelen megtörtént az egyértelmű tény felismerése.
~ Most nem aktív az ereje.~ Bár az a kezdeti erőteljes frusztráció, amit éreztem Csilla közelében, már rég elmúlt, azért még mindig gátat képzet abban, hogy úgy nézzek rá mint a többi lányra. Azonban most ezt abszolút de nem érzem, és valahogy ez olyan érzéssel töltött, el mint ha felszabadultam volna egy kissé.
Egy kis erőltetett, de tartható tempóban lévő séta után, hírtelen Keiko sikolyára leszek figyelmes és már ugranék is a lányok elé, de Csilla mellett megtorpanok. Egyrészt mert Logan megelőz, másrészt egy falusi kis bicskával rohantam majdnem neki, Godzillát és az Alien-t összekötő hiányzó láncszemnek.
- Egy perce még feldaraboló hullákat láttunk lassan újra összeállni és te azon csodálkozol, hogy van itt egy ehhez hasonló kísérleti nyúl? – Kérdeztem idegesen Vaszilij-tól, miközben megragadtam Csilla karját és úgy próbáltam meg arra ösztönözni, hogy ne aggódjon Logan miatt, inkább miattunk, ugyanis vele ellentétben a mi karunk nem fog visszanőni, ha lenyisszantja az az izé.
- Keiko nem szeretnélek sietetni, de jó lenne mihamarabb odaérni.

by **Árny** Vas. 29 Ápr. 2012, 02:04

Pörögnek az események, és úgy tűnik hogy most egészen pozitív irányba, van egy kiutunk, és tudjuk is hogy merre, s most nem tűnik bukottnak a helyzet, azonban az őrök olyanok mint Logan, csak mivel szétszedte őket korábban, valószínűleg nem értenek annyira a harchoz, nem mintha ez bármit is segítene azon hogy mi felszerelés nélküli, legyengül és harc terén mondhatni meglehetősen esetlen fiatalok vagyunk, szóval szerintem akármit is veszünk magunkhoz, azzal sem lesz sokkalta több esélyünk, de ott van az a tény legalább hogy van valami a kezünkben, amivel megvédhetjük magunkat, csak éppen használni nem tudjuk, de akkor is több a semminél, és ezzel én is így vagyok, hiába mondom magamban hogy lehetne több is, vagy jobb is, nem vagyok kivétel, nem is igazán akarok az lenni, szeretek a csoportba tartozni... Jómagam egy pisztolyt veszek fel, van aki kést, és van aki ostort, habár nem hiszem hogy tudja használni, de valamilyen szinten máris ijesztőbbnek hat a szememben, bár nem fog ellenünk fordulni, ha csak be nem kattan szerencsétlen lány, de akkor meg valószínűbbnek látom hogy elájulna, mint ahogyan korábban az udvaron tette, amúgy még mindig nincs lövésem se hogy ő hogyan kerülhetett ide, végül is csak az egyik pillanatról a másikra feltűnt és húzni kezdett, vagyis inkább mentem vele, fogalmazzunk így, de végül is lehet hogy egy ilyen belső helyre hozták be, mert úgy számítottak rá hogy sokkal tovább lesz kiütve, vagy talán megoldotta valahogy a szökését, bár ezt erősen kétlem. Csendesen ballagok a többiek mellett, az egyetlen ami megszakítja ezt a békés sétámat, az nem más mint a lány sikolya, na meg az a meglehetősen csúnya, piranha fejű, gyík-kecske-kutyánmajom-mittudoménmi testű teremtmény egyik pillanatról a másikra való felbukkanása. Kellemetlen, meglehetősen kellemetlen, és hát nem nagyon akarok vele összetűzésbe keveredni, hála a jó égnek hogy itt van velünk Logan, aki már rá is veti magát a csúnyaságra, nem tartok tőle hogy különösebb baja lesz, mármint a tanárbának, hiszen mindenki ismeri a legendás regeneráló képességét, idővel úgyis beér minket a szag, vagy talán inkább a bűzünk alapján, mi a harcot úgymond ignorálva indulunk tovább a lány után, aki legalább tudja hogy merre kell menni, és tartok tőle hogy Vaszilij meg Jake hamarosan egymásnak esik, egyenlőre azonban nem akarok beleszólni, sokszor megesik hogy kettő egymásnak ugrana, a harmadik megpróbálja szétválasztani őket, csitítani rajtuk, és aztán neki esik mindkettő hálátlanul, ezt pedig szeretném elkerülni, így hát egyenlőre bölcsen hallgatok és figyelek, remélem hogy nem lesz vita, nem szabadna most még csak szóban se egymásnak " rontani ".

by **Thorhalla** Hétf. 30 Ápr. 2012, 09:14

Résztvevő: Jake Hamilton, Vaszilij Dragunov, Matt Lawson és Gulyás Csilla
Keiko így is gyorsabban haladt, mint ahogyan a többiek képesek voltak a sérüléseik és az izmaik nem használtsága miatt, így Jake szavai teljesen feleslegesek voltak a lány irányába. Mire megérkeztek a helységhez Keiko-t kivéve mindenki lihegett és fáradt volt. Egy irányítóterem szerűségbe érkeztek be, amit tele volt számítógépekkel és monitorokkal. Mindenfelé a Raft helységei, terei látszottak. Keiko lenyomott véletlenszerűen néhány gombot a gépen, mire mindneki érezte, mintha az ereje visszatért volna, akinek volt korábban külső elváltozása a mutációból most visszatért és nem teljesen embernek nézett ki.
- Azt hiszem ez volt az… - mondta találomra. – Segítsetek mindent elpusztítani itt…

Veszélyterem - Page 7 00120

Résztvevők: Lex Orrin, Alicia Havana, ~~Ivan Vasilovij, és Liam V. Blacksong~~
Az őrök végül leejtették a földre Ivant és Liam-ot, egyikőjük sem élte túl a program szerint az előző megpróbáltatást. Számukra itt minden elsötétedett.
Ahogyan a folyosóra beért Tara, Lex az őrökkel és Alicia az tűnhetett fel számukra, hogy az őrök teljesen ledermedtek, így Lex is leesett a földre. A képességeik egyszerre tértek vissza, ezt érezték magukban bizsergető érzésként, majd a börtönök ajtajai is kinyíltak. Rabok kezdtek kimászni onnan, majd sokan a mozdulatlan őrökre vetették magukat. Tara lépett Lex mellé és szúrt bele egy tűt a fiúba, aminek hála a fájdalom elmúlt és a sebek is begyógyultak a hátán, képes volt újra talpra állni.
Ivan Vasilovij és Liam V. Blacksong a folyosókon talála magát. Számukra az óra véget ért.

by **Svarog** Hétf. 30 Ápr. 2012, 10:29

Keiko rohadt gyorsan szaladt, szinte már emberfeletti sebeséggel. Nem látszott rajta a fáradtság, sem hogy lihegne. Vaszilij annál inkább, amikor megérkeztek az irányítóba érezte, hogy menten összeesik, nagy levegőt vett. Nem lett volna volna valami jó, hogy ha itt esik össze. Keiko lenyomott pár gombot, Vaszilij felnézett, azon volt, hogy rászól a lányra, ne hogy az az önmegsemmísitőt kapcsolja be véletlenül.
Érezte, ahogy az ereje visszatért.
- Na így már mindjárt más - mondta a srác, majd a többiekre nézett. - Romboljuk le az egészet a francba.
Feltartotta a fegyverét, majd elkezdett tűzet nyitni a komputerekre.

by **Sarah** Hétf. 30 Ápr. 2012, 12:24

Jake szavait egyenlőre ignorálom, külsőleg legalább is, nem vagyok olyan állapotban sem lelkileg, sem pedig testileg hogy kedvem legyen ilyesfajta témákba belebonyolódni, inkább csendesen követem a társaságot, legalább is egy ideig csendesen, mivel a lány aki vezet minket eléggé erőteljesen rohan, és már-már szinte lehetetlen vele tartani a tempót, így már félút körül kénytelen vagyok elég hangosan lihegni ahhoz, hogy ne fulladjak meg ott helyben ahol vagyok. Az út végén fáradtan dőlök neki az egyik falnak, majd pár másodperces önmegerőltető állás után egyszerűen lecsúszva, leülök annak a tövébe, és továbbá nem is szándékozok onnan felállni, vagy egyáltalán mozogni, nem is hiszem hogy bírnám, szimplán ott ülök, hallgatózok, felnézni vagy nézelődni pedig nem tervezek, bár a kíváncsiságomnak köszönhetően biztos hogy lesz majd egy olyan pillanat amikor meg fogom tenni, hiába tervezésen kívüli cselekmény, ilyen vagyok, a hirtelen érzések, kíváncsiság, könnyedén felülírja a dolgaimat, még ha általában nem is. Egyik pillanatról a másikra, elönt valami furcsa, mégis annyira ismerősnek ható érzés, de nem tudom hogy mi az, hogy mi okozhatja ezt, pedig meglehetősen kellemes, szinte mondhatni hogy nyugalmat sugároz felém, mintha valamit visszakaptam volna, amire már nagyon szükségem volt, de nem értem miért, mi lett ennyire más, pár másodperc lefolyása alatt? Egy kevés gondolkodás után végül sikerül rájönnöm, az erőm, hiszen konkrétan ezért jöttünk ide, legalább is egyrészt, boldog vagyok hogy visszakaptam, eddig bele sem gondoltam hogy mennyire hiányozhat ha nincsen, mostantól nem szabad visszafognom, nem, hiszen azért kaptam hogy használjam, s mi van ha egyszer megint elveszik tőlem valahogy? S akkor meg majd bánhatom hogy nem éltem vele, legalább is életem azon szakaszában, hol tudtam a létezéséről, vagyis inkább pontos mivoltából, nem akarom hogy így legyen. A pusztításos dologra nem reagálok, nem tudom hogy kéne, mivel kéne, nem az erősségem a rombolás, az erőm sem arra van kitalálva, hiszen mit árthatnék én azzal egy szobának? Semmit, így nagyon konkrétan kijelentve, így hát maradok egyenlőre itt, és maximum nézem hogy mit csinálnak a többiek, hátha elleshetek tőlük majd valami működő módszert, melyet egy következő ilyen adandó alkalommal jómagam is meg tudok majd csinálni, amikor erőnlétem is lesz majd hozzá, talán legalább is, lehet hogy az a következő alkalom is egy ilyen élmény után lesz?... Nem tudom hogy milyen idegi állapotban lennék utána, ez is sok volt már, túlságosan sok.

by **Reptile** Kedd 01 Május 2012, 04:55

Csak vonszolnak és vonszolnak, tudom hova, tudom hogy miért, ők pedig tudhatják hogy hiába, hiszen én nem fogok megtörni, kibírtam egy meglehetősen hosszú időt azon a helyen, viszonylag jól, eltűrtem egy pokoli korbácsolást, és még mindig itt vagyok, a véleményem nem fog változni, se erőszakkal, se anélkül, igaz, ez valószínűleg rajtam kívül senkit sem érdekel, szomorú dolog hogy egy ilyen világban kell élnünk, hol hasonló férgek élnek, mint ezek, vagy ahol egyáltalán ilyen dolgok megtörténtek. Az ilyen alkalmakra kellenének legendás hősök, akik csírájában fojtják el az ilyesfajta förtelmeket, vagy legalább nyíltan szállnak szembe vele, és tegyük hozzá hogy hatásosan is. Valamilyen szinten sikerült elmélyednem a gondolataim közt, így a pokoli fájdalommal megfűszerezve is, bár így meglehetősen nehezebb koncentrálni, de az elmélkedés mindig segít valamilyen szinten, ám természetesen ennek is vége szakad, amikor az őrök hirtelen a földre ejtenek. Alapjáraton, ez valószínűleg nem igazán viselne meg, hiszen mindennapos hogy az ember megbotlik és felesik, néha a saját lábában, azonban így megviselten ez is felér egy kínzással, nem is akármilyennel, ahogyan találkozok a földel, végigjárja a testemet egy erős, nyomó fájdalom, mely végigfutva minden porcikámon végül a hátamon ér véget, hol a sebek mintha jobban szétszakadnának tőle. Meglehetősen kellemetlen, mondhatni sz@r, de erőm már nincs arra hogy odakapjak, hogy legalább azzal elhitessem magammal hogy nem fáj annyira, s egy része csak pszichés alapon létezik, a valódi fájdalom pedig sokkalta kisebb. Ám, nem fekszem sokáig így, még egy kellemetlen, szúró fájdalmat érzek, gyűlölöm ezt az érzést, és pontosan tudom hogy mi ez, ismét beoltottak valamivel, elsőként végigfut az agyamon, hogy biztos a regisztrációs folyadékkal, amivel a kapitány meg van áldva, azonban ezúttal eléggé nagyot tévedek, nem sokkal a szúrás után a fájdalom kezd alábbhagyni, a hátam pedig iszonyatosan húzódni, ahogy a seb konkrétan felszívódik, s a bőröm összeforr, s mind-e mellé még egy furcsa bizsergés is hatalmába kerít, mintha visszakaptam volna valamit, azonban nem vagyok ebben az érzésben biztos. Végül, egy lassú mozdulattal állok fel a padlóról, majd a tekintetem a nőre szegezem, nincs benne gyűlölet, inkább a hála apró jelei fedezhetőek fel benne, s bár kicsit időzve is, de biccentek felé köszönet képpen, majd az őröket kezdem el vizsgálni, eléggé úgy tűnik hogy nem emberi teremtmények, hiszen valamilyen okból kifolyólag az összes megdermedt, mintha valamiféle gépek lennének, s a közös szerverük tönkrement volna, most pedig lehet hülyeséget mondtam. Mindenesetre is oda sétálok az egyikhez, nem kezdem el ütlegelni, egy gépet minek? Átnézem a felszerelését és ha találok valami használhatót, akkor azt természetesen elteszem, s ha mindezzel megvagyok akkor... Nos akkor oda ballagok a nőhöz, mert igazából lövésem sincs hogy merre vagy hogyan tovább, ő pedig nem úgy néz ki mint akit meglep az ami most éppen történik, szóval nem látom lehetetlennek hogy ő áll az egész mögött, és így biztos tudja majd hogy mikor merre, hogyan és persze hogy miért.

by **Teddy** Kedd 01 Május 2012, 05:21

Jómagam, a többiekkel ellentétben szerencsére továbbra is nyugodtan tudok haladni, már amennyire nyugodt lehet lelkileg egy ilyen élmény után az ember, menet közben szép fokozatosan kezdtem el remegni, ahogyan távol kerültünk a fő veszélyforrástól, nem tudom meddig bírom én még ezt így, tartok tőle hogy nem sokáig. Alig teszek pár lépést, a dolgok meglepő módon felgyorsulnak, mint derült égből villámcsapás, úgy változik meg az " állás ", ám ezúttal a mi javunkra, s elfog valamiféle bizsergető érzés, olyan amilyet még nem éreztem ezelőtt soha, s talán nem is fogok már, kifejezetten kellemes, mondhatni barátságos, magához ölel, s gyengéd karjaival körbefon, teljesen hatalmába kerít, mint egy misztikus, túlvilági hatalom, mely csak engem hív, s védelmez eme szent momentumban is.
- Mi... Mi ez? - Nézek végig kérdőn magamon végül, realizálva hogy mi is történik éppen, s úgy tűnik hogy elszabadult a pokol, az őrök mozdulatlanok, a kiszabadult rabok pedig mondhatni péppé püfölik őket, s ez igazolja ama sejtelmet hogy az őrök valóban nem emberek, így már inkább mondanám őket valamiféle gépeknek, habár, Tara korábban azt emlegette, hogy sebezhetetlenek az őrök Logan génjei miatt, neki pedig köztudottan magas fokú regenerációja van, meg egy űberbrutál, de megnézném csontváza, az viszont nem a génje része, szóval ha az őrök a regeneráció miatt sérthetetlenek, akkor az azt jelenti hogy nem lehetnek gépek, ez így pedig meglehetősen bizarr, lehetetlen és gusztustalan is egyben, már csak maga a gondolat hogy ezek nem úgy viselkednek mint az emberek, inkább mint a robotok, ám mégis szervesek, hiszen regenerálnak... Bár Lexet most keltette fel Tara, úgymond felkeltette, valamiféle szurival, és a sebei is begyógyultak, s ilyen... Hogy is mondjam... Techonlógiával végül is nem tűnik lehetetlennek a regenerálódásra képes robotok képe, csupán csak azért nem lehetséges, mert akkor a mi időnkben is lennének hasonlók, fém ötvözetek, melyek helyre hozzák magukat molekuláris szinten, és igazából lehet hogy van is csak mi közemberek ugye nem tudunk róla.. Most mindenesetre is nem csinálok semmit, nem tudom hogy mit tehetnek, ja de mégis, van egy kérdésem, bár eddig nem nagyon válaszolt a szavaimra a nő, de most hátha.
- Mi történik? -

by **Árny** Szer. 02 Május 2012, 07:30

Nos, egy meglehetősen erőltetett, mondhatni már embertelenül kegyetlen tempóban zajló futólépéses séta következik, nem azt mondom hogy futunk, abba valószínűleg itt a helyszínen bele is halnánk, de a lány aki vezet nem sehogy diktálja a tempót, valahogy nem tűnik annyira megviseltnek mint mi, végül is ha belegondolok ő szokott mászkálni a szellőzőkben, oda végül is be is kell mászni, meg az valóban kúszás-mászás, legalább is ha olyan kicsi mint ahogyan én el tudom képzelni, ha meg nem, nos akkor annyira nem megerőltető, de attól még valahogy be kell jutni oda. A lényeg hogy sokkal jobban bírja mint mi, és ez nem biztos hogy jó, sőt, valószínűleg úgy hajt minket hogy amúgy fogalma sincs róla, milyen kellemes… A kimerítő menetelés közben le tekintek a kezemre, igazából csak arra vagyok kíváncsi hogy mit is hoztam magammal, konkrétan kiment a fejemből, és úgy tűnik hogy én egy pisztolyt vettem fel, még mindig nem tudom használni, végül is nem történnek csodák egyik pillanatról a másikra, nem is igazán várok el ilyesmiket az élettől. Végül megérkezünk valamiféle nem is tudom milyenteremhez, elég sok dolog van ám itt, a lány pedig máris nyomogatni kezd pár gombot, én meg csak reménykedek benne hogy ért is hozzá, természetesen eközben pedig erőteljesen lihegek, de valamilyen szinten próbálom rendszerezni a légzésem, az a baj hogy akkor pedig enyhén, mondhatni fuldoklok. A következő pillanatban egy ismerős érzés kerít hatalmába, majd pedig mondhatni kegyetlen fájdalom nyilal a jobb karomba, olyan szintű, hogy attól kénytelen vagyok térdre rogyni. Mondhatni hallom, ahogy megfáradt csontjaim darabokra törnek miközben az izomzatom átrendeződik, s a karom növekedni kezd, tudom hogy ha vége újra összeforrnak majd, de ez a folyamat alapból is fáj, így pedig még rosszabb, és úgy történik az egész hogy nem számítottam rá. Ezúttal viszont, mondhatni „ okos „ vagyok, a mutálódott karommal próbálom megtartani magam, mielőtt eldőlnék oldalra, bár igaz, kegyetlenül fáj ez, de ha sikerül így maradnom, akkor minden rendben lesz, s akkor már, miután fájdalmasan kilihegtem a dolgot a padlón térdelve felegyenesedek, egy mondhatni gorilla pózba, ez még a cellámban jutott az eszembe ha jól emlékszem, s nem is értem hogy miért nem próbáltam korábban. Lényegében úgy próbálok talpon maradni, hogy a megnövekedett kezemet is lábként használom, hiszen elbírom vele magam, bár talán most kissé kellemetlenebb, mint alapból lenne.
- Nem értem ez hogy nem juthatott eszembe ezelőtt. - Jegyzem meg kissé mondhatni elégedetten, majd pedig, ha van a közelben egy szék, megpróbálom magamat előrébb lökni, s így valamilyen szinten mondhatni lendületből belecsapni egy gépezetbe, mit tudom én milyenbe, annyira még nem néztem körül, csak remélem hogy teszek is valami hasznosat, meg hogy nem ráz meg az áram, az nagyon nem kéne most.

by **Steven** Szomb. 05 Május 2012, 13:09

Végül még túl gyors is volt nekünk a tempó, itt látszódott meg igazán, hogy Keiko van messze a legjobb formában most közülünk. Mire sikerült oda érni az irányító teremhez, már mindannyian teljesen ki voltunk fulladva. A lábaim ólomsúlyúak lettek és végül én már csak beestem az ajtón, majd elterültem a földön. Elégé hangosan, zilálva vetem a levegőt, rendkívül fáradt voltam. Valószínűleg már csak az adrenalin tartott ébren, amit az a szörny látványa okozott, amivel Logan jelenleg is küzd. Látásom homályos volt, de lassan ahogy a földön feküdtem kezdett kitisztulni. Végül még erőt vettem magamon és átfordultam a hátamra, hogy bár fejjel lefelé, de azért mindent láthassak és ne is legyek közvetlenül az ajtó előtt. Próbálom figyelni az eseményeket, de a fáradság túl sokat ki vett belőlem, hogy tudjam, pontosan mi is történik. Olyasmiket látok, amikről még egyenlőre tudom hogy nem valóság, de nehéz figyelmen kívül hagyni őket. Egyelőre még bizonytalan formájú sötét alakokat láttok néhol pár másodpercre meg-megjelenni, majd aztán mintha a társaim is kezdenének megváltozni, elvesztve ezzel részlegesen vagy teljesen emberi külsőjüket.
~ Na de várjunk csak. Vaszilij így nézet ki eredetileg. És Matt-nek is ez az igazi karja.~ Hasít belém a felismerés és rájövök, hogy a sötét árnyakkal ellentétben társaim elváltozásai nem a fáradtság okozta hallucinációk, hanem valóság. Ez reményt is adott, mivel tudom hogy ez mit jelent. Ismét képesek leszünk használni a képességeinket. Na nem mintha ezzel én sokra mennék. Elvégre ki pihenten is csak koncentrálva tudom használni a képességemet, és akkor is csak nagy kockázat árán tudok mást magammal vinni, ilyen fáradtan meg még talán magamat se tudnám biztonságosan átjutatni. Nem beszélve arról, hogy nincs is elég sötét hozzá. De még is csak jobb a helyzet mint ez előtt, pláne hogy a többiek is visszakapták a képességüket és ők talán tudják is majd használni. Még mindig fáradt vagyok és hallucinálok, most épp képzeletbeli lángoszlopokat, de a többiekbe vetett remény elég erőt ad ahhoz, hogy megtudjam különböztetni mi valós, és mi nem az. A lángoszlopok még egy ötletet is adnak.
- Va..Vaszilij. Tudsz.. tüzet gyújtani? – Kérdem remélve, hogy veszi az adást, nem a pisztollyal kéne most a monitorokra támadni, pláne hogy akár gellert is kaphat valamelyik golyó.

by **Thorhalla** Szomb. 05 Május 2012, 13:25

Résztvevő: Jake Hamilton, Vaszilij Dragunov, Matt Lawson és Gulyás Csilla
Még senki sem volt képes arra, hogy használja a képességét, még gyengék voltak hozzá a fiatalok. Egyedül talán Csilla tudta volna a plusz regeneráló folyadék miatt, de neki amúgy is passzívan működött a képessége. Ennek ellenére a kis pihenés és állás jót tett mindenkinek és némileg összeszedték magukat. A golyók is elég hatásosak voltak és Keiko még kábeleket is kitépett a falból, amik a gépekben voltak. Percek teltek el és a gépek megadva magukat füstöltek. Őrök nem érkeztek, de a négyes a távolból robbanásokat, lövéseket hallott. Hamarosan Logan ért az ajtóba.
- Kész vagytok pubik? – kérdezte. – Ennyien voltatok kölykök vagy még volt valaki még itt?
A választól függetlenül kitereli a fiatalokat a folyosóra és elindul rajta visszafelé.

Veszélyterem - Page 7 00120

Résztvevők: Lex Orrin és Alicia Havana
Tara a két fiatalra nézett.
- Logan kiszabadult, ez pedig regenerációs injekció volt, Logan véréből készülve, egyszer meggyógyít minden sérülést – magyarázta. – Azt hiszem, hogy a képességeitek lassan visszatérnek, akkor a társaitok a vezérlőben vannak, gyertek! Vegyetek el fegyvert az őröktől, még gyengék lehettek a képességeitek használatához.
Mondta még, majd ő maga is egy pisztolyt vett elő és a két fiatalt fedezve indult el a belső csarnok irányába, ahova hamarosan meg is érkeznek. Őrök felkaszabadolt tucatjait látják, majd egy hatalmas szörnyeteget is holtan meglát a két fiatal, ez állta korábban Alicia útját is. karmok sebei vannak rajta. Logan végezhetett vele.

by **Sarah** Szomb. 05 Május 2012, 16:41

Nos, elég gyorsan lerendezésre kerülnek a szobában lévő gépek, bár szerintem főleg ennek a nem is tudom hogyan hívják lánynak köszönhetjük főleg, aki drótokat húzgált ki, mert gondolom inkább sültek meg amiatt a gépek, mint amiket mi csináltunk, hiszen konkrétan nem is csináltunk semmit, legalább is nem érdemlegeset. Az eltelt pár perc alatt sikerült magamat kifújnom, és valamilyen szinten új erőre kapnom, ami persze nem egy hatalmas dolog, de annyira elégnek bizonyul, hogy felálljak vele a fal mellől, és bár nehéz léptekkel, de oda menjek Jakehez, akit úgy tűnik hogy jobban megviselt ez az egész futás, mint elsőre gondoltam, amit igazából nem is gondoltam, nem figyeltem meg annyira a többieket, lefoglalt a saját fáradtságom, és a visszatérő erőm. Amint odaérek a srác mellé, egy mondhatni fájdalmas mozdulattal esek mellette féltérdre, majd egy óvatos mozdulattal hajolok felé, és nézek le rá.
- Megvagy? - Kérdem kissé aggódva, majd pedig a válasza után megpróbálom felsegíteni, nem mintha sokra menne velem, inkább lefele húzom magam, így hát remélem hogy ha próbálkozik valamivel akkor inkább saját erőből teszi, mert hogy én nem fogom bírni felrángatni a földről az biztos. Akárhogy is, végül felállok a földről, igazából Logan jelenléte miatt, majd megindulok utána, s remélem hogy ő nem fog olyan gyilkos tempót diktálni, mint a lány idefele, az meglehetősen kellemetlen lenne, és hát bennem pedig a remény hal meg általában utoljára, vagy mondjuk lehet hogy mégsem? Nem tudom, ezt még meg kell majd figyelnem, és hogy lehet hogy ennyire nem ismerem magam? Nem szabad most leállnom ezen gondolkodni, követem Logant, és igyekszem tartani a tempót, akkor is ha nagyon gyorsan megyünk, a kérdésére pedig egy kissé gondolkodóba esek.
- Vagyunk egy páran.. Talán még négyen, ha jól emlékszem? Vagy többen vagyunk? - Nézek kérdőn a többiekre, nem emlékszem már hogy mennyien vagyunk, legalább is biztosra nem mernék mondani semmit.

by **Reptile** Szomb. 05 Május 2012, 18:31

Az egyik őrt átkutatva találok egy kést, meg egy pisztolyt, s mivel jobb valószínűleg nem lesz, megelégszem ezzel és elteszem, nem mintha válogatós lennék fegyverek terén, nem vagyok az, mind ugyan azt a célt fogja most szolgálni, nem azt amire kitalálták őket, nem tervezek senkit sem megölni, az egyszerűen nem én vagyok, inkább az önvédelmet, hiszen biztos hogy nem lesz olyan egyszerű a dolog, hogy csak megyünk és meg is vagyunk, semmi sem lehet ilyen egyszerű, ha pedig mégis, az már inkább gyanús. A nő szavait hallgatva, ahogy Loganhoz ér, mármint hogy az ő véréből van, egy pillanatra felcsillan a tekintetem, hisz az első gondolat szerint, mely átsuhan a fejemen úgy vélem, hogy megkaphattam a regenerációs képességét, azonban ez nem tart sokáig, talán két másodpercig sem, hiszen tovább megy a téma, és mint kiderült, az a szer csak egyszer használatos, ami kár, egyszer szívesen kipróbálnám hogy milyen érzés lehet egy olyan regenerációs képességgel megáldva élni, de jó is, hiszen legalább nem rohangál mindenki ilyen „ hatalommal „ a kezében, végül is így túl egyszerűek lennének a dolgok az AIM számára. A nő eléggé képben van a dolgokkal, kissé túlságosan is, nem látom kizártnak hogy a keze eléggé benne van a történtekben, és hogy minden a számítása szerint alakul most is, legalább is ez süt róla jelenleg, de mivel ezt nem tudom közzé tenni, csak remélem hogy Aliciának is feltűnik. Megindulunk végül befele az épületbe, és hát nem nagyon ütközünk ellenállásba, pedig én jómagam eléggé arra számítottam hogy legalább egy tucat őr lesz hamarosan a nyakunkon, de szerencsére nem, ellenben belebotlunk egy rakat felkaszabolt hullába, és hát eléggé undorító, olyan szinten hogy már elfog tőle a hányinger, de egyértelműen érzem hogy ettől még nem fogom kidobni a taccsot, ó és még van itt valamiféle szörnyeteg holttest is, ez sem szebb látvány, de legalább nem emberi, s a vágások alapján azt hiszem hogy bátran rá merném mondani hogy „ igen, ez valóban Logan lehetett „, nem mintha láttam volna eddig valaha is lekaszabolni valakit, de neki vannak pengéi, és nem is akármilyenek, szóval igen.

by **Teddy** Szomb. 05 Május 2012, 20:14

Nos, megtört a nem létező jég, melyet eddig a nő fent tartott a kérdéseim irányába, legalább is ha jól emlékszem, vagy értettem a dolgokat akkor eddig inkább ignorálta a kérdéseimet, még ha azok talán költőiek is voltak, de most végre válaszol, több dologra is, de arra nem amire valóban kíváncsi voltam, igazából az érdekelt hogy miért álltak meg az őrök, s miért nem csinálnak semmit, de ez a konkrétan kélt válasz is tökéletes, bár úgy beszél róla mint akit nem igazán lep meg a dolog, mert az oké hogy annak a befecskendezett szernek a hatása nem lepi meg, merthogy már tesztelték, meg a többi, de az hogy Logan elszabadulása ilyen hidegen hagyja, kissé eléggé gyanússá teszi nekem a nőt, természetesen nem negatívan, sőt mi több, eléggé pozitívan, és az eléggé alatt most azt kell érteni hogy NAGYON… NAGYON-NAGYON!
- Hogy lehet hogy ez magát ennyire… Hidegen hagyja, illetve nem lepi meg? - Kérdem érdeklődve, s remélem hogy az lesz rá a válasz, amit gondolok, bár most itt nem említem meg hogy mit gondolok válaszként, úgyis eléggé egyértelmű, menet közbe pedig elveszek egy pisztolyt az egyik őrtől, szükség lehet még rá, valószínűleg többször is, mint azt remélem. Ha válaszolt a kérdésemre felteszem a következőt, mely még mindig nagyon cseszegeti a csőrömet, hogy így finoman fogalmazzak:
- Miért álltak meg az őrök csak így? - A válaszára ha értem is akkor bólintok egyet, amolyan felfogás jelzés ként, majd sétálok tovább csendesen, egyenesen be arra a helyre, ahova korábban Liam is vinni akart, akit közben elvesztettem szem elől, hiszen oly annyira mással voltam elfoglalva, csak reménykedek hogy jól van, mármint hogy úgy a jelenlegi alap állapothoz képest, mert hát ő mégsem kapott olyan gyógyító szurit. A terembe belépve elfog a hányinger, nagyon gusztustalan és undorító ez a látvány, és erőteljesen küzdenem kell a gyomrommal, hogy minden bent maradjon, ami oda tartozik, az a kevés ami ott van most, és látok egy olyan nagy behemót hullát is, ami korábban elzárta az utunkat idefele, Logan nem sehogy lerendezte a népet.
- Nem gondoltam hogy ennyi erő… - Kisebb öklendés miatti szünet. - Hogy ennyi erő szorult abba az emberbe. - A hangomban valamilyen szinten hallani lehet az elismerést, meg az undort is természetesen.

by **Árny** Vas. 06 Május 2012, 10:34

Úgy tűnik hogy hiába volt meg a fájdalmas átalakulás, nem vagyok teljesen ura a képességemnek, nem mintha valaha is lettem volna, de most érezhetően sokkal gyengébb, mint ezelőtt talán valaha is volt, s így nem is igazán tudok segíteni a rombolásban, csak annyira elég, hogy úgy-ahogy megtartsam vele magam, hogy azért mégse boruljak el oldalra, és ne a többieknek kelljen valahogy elcipelni innen, hiszen így is eléggé fáradtak. Visszatérve kicsit a rombolásra, úgy tűnik hogy nélkülem is eléggé jól boldogulnak, a gépek hamarosan megadják magukat, közben én pedig kissé ki tudom fújni magam, jól esik, mondhatni felfrissülök ettől a kis ácsorgástól, vagy legalább is az izomzatom pihen, nem mintha nem kéne elbírnia így is engem, de még mindig jobb mintha rohanni kéne valahova. Meglepő módon, akármennyire is számítana rá az ember, az őröknek se híre, se hamva, s egyszerűen nem értem, hogy miként is lehet ez, hiszen amikor idehoztak minket, egyből a nyakunkon voltak, ott vannak mindenhol, és eléggé fel vannak szerelve ahhoz, hogy mi még így se jelentsünk nekik problémát, így hát talán felfoghatatlan számomra, hogy miért nincs itt egy darab se, igaz talán harcok hangját hallani a távolban, lövéseket, meg robbanások, de attól biztosra veszem hogy egy kisebb csapatnak már itt kéne lennie, hogy leüssön minket… Jó nem mintha én azt kívánnám hogy komolyan legyenek itt és támadjanak nekünk, az senkinek sem lenne jó rajtuk kívül, de ilyen profiknak tűnő őröktől az ember azért mégiscsak többet vár, ám végül is addig jó amíg távol vannak, szóval azt hiszem jobb ha ezt a témát itt most lezárom magamban. Logan megérkezése nem lep meg, valamiért egyértelmű volt hogy annak a behemót csúnyaságnak nem igazán lesz ellene esélye, jó persze ott volt a kételkedés valamilyen szinten, hogy na de mi van, ha mégis? De nem tartott sokáig, egyrészt a futás miatt, másrészt pedig mert mindenki tudja hogy Logan bá elpusztíthatatlan, és azt hiszem ez rendben is van így. Megindulok utána, s a kérdésére már mondanám is a választ, de csak annyi jön ki a számon hogy:
- Öm… Öh… - Nem jutnak az eszembe, pedig ismerem őket, a nevük már mégiscsak olyan, mintha elhomályosult távoli képek lennének csupán, ha látnám őket tuti eszembe jutnának, de így ez nem megy, így hát inkább ránézek erre a Keiko lányra, mert ha jól emlékszem így hívják, és inkább neki intézem a következő kérdésem:
- Van ötleted, hogy miket kapcsolhattunk le most ezzel a kisebb pusztítással? - Mert valóban jó lenne tudni, hogy mire számíthatunk, mi vár ránk, és mi az ami miatt már nem igazán kell aggódni.

by **Steven** Hétf. 07 Május 2012, 22:04

Végül az adrenalin, amit a lény látványa okozott még a folyosókon, teljesen elhagyta a testemet és így rendkívül nehéz volt ébren maradnom. Emiatt a valóság és a képzelet közötti határ is ismét kezdet elmozdulni. A tűzoszlopok egyre valóságosabbak lettek és a sötét foltok is visszatértek. A többiek is elégé eltorzultak némelyik pillanatban, és ezalatt most nem az alap mutációs torzulásaikat értem, hanem azon felül még pluszba. Nem tudtam eldönteni, hogy a füst szaga valóság, vagy csak az is képzelet, ezzel is még élet hűbbé téve a lángoszlopokat körülöttem, amik azóta már lángtengeré egyesültek. Végül még mielőtt teljesen elmerülnék a saját vízióimban egy hang ragad ki onnét, mely kellemes érzéssel tölti meg a testemet. A hanghoz csak hamar kép is társul, és látom hogy Csilla térdel felettem. Egy pár pillanatig csak hebegek, mire végül sikerül a kérdésére válaszolnom.
- Igen.. bár voltam már jobban is.. És te? – Közben megpróbáltam feltápászkodni és végül sikerült is felülni. Bár az agyam most már még fáradtabb, mint amikor megérkeztünk a terembe, a testemnek sikerült kicsit megpihennie, valamint abból az ismerős érzésből is sikerült erőt merítenem, amit Csilla közelsége okoz. Más körülmények között azonnal ráébredtem volna, hogy mi is ez az érzés, de most túlfáradt voltam már a gondolkodáshoz, így csak kis idő után esett le, hogy mi is ez. Sweety gyakorlatainak hála már sikerült eljutnom odáig, hogy felismerjem a Csilla képessége által kiváltott érzéseket magamban, és ez bizony az volt. Eddig mindig úgy gondoltam, hogy egy kicsit rossz hogy ilyen képessége van, ez volt az első alkalom mikor örültem neki, mivel képes voltam erőt meríteni belőle.
- Jó hogy itt vagy. - Jegyeztem meg halkan, bár valójában ezt nem akartam kimondani csak gondoltam rá. Ezután a többieket figyeltem meg. A füst szagát még mindig éreztem, valamint most már láttam, hogy a gépek sincsenek túl jó állapotban. Úgy tűnik sikerült ideiglenesen legalább is hatástalanítani őket. Végül robbanások és lövések hangja jelezte nekünk, hogy nem ok nélkül nem jöttek még meg az őrök, és végül már várhatóan Logan jelent meg az ajtóban.
- Még kint volt Ivan és Lex az udvaron. Liam és Alice pedig valahol az épületben voltak, mikor legutóbb láttam őket. Sidone-t nem tudom hova vitték. – Válaszoltam Logan-nek majd megpróbáltam felállni. Ha sikerült, akkor így folytattam miközben próbáltam Csilla mellett maradni.
- Nos, a járással nem lesz gond, de a futás már egy teljesen más kérdés.

by **Svarog** Kedd 08 Május 2012, 08:37

Vaszilij is elfáradt, leült a egyik sarokba, majd figyelte a többieket. A gépeket sikeresen kinyírták. Úgy érezte, hogy ő nyerte meg a francos háborút, a francos AIM ellen. Csilla odarohant Jake-hez. Vaszilij is feltápászkodott, majd odasétált Keikohoz.
- Köszi, hogy segítettél meg ilyenek. Tartozom neked.
~Jézusom, egy hologrammal beszélek. Megzakkantam, most már tuti, hogy megzakkantam itt a sitten.~ Logan ekkor lépett be, majd megkérdezi, hogy hányan vannak kint.
A többiek válaszolnak, majd elindulnak a folyosón. Vaszilij felzárkózik Logan mellé.
- Nem hittem volna, hogy összejön a lázadás, de kész szerencse, hogy rád találtunk.

by **Thorhalla** Kedd 08 Május 2012, 09:47

Résztvevő: Jake Hamilton, Vaszilij Dragunov, Matt Lawson, Gulyás Csilla, Lex Orrin és Alicia Havana

Tara elmosolyodik Alicia kérdésén.
- Már vártam, hogy megtörténjen hurrmm… - mondta. – Vagyunk az AIM-on belül többen, akik nem tűrjük azt, hogy mi megy itt.
Veszélyes szavak, főleg, hogy az életével játszik, mind Lex és mind Alicia tudta, hogy az AIM vezetőjének a lánya volt ez a nő és lassan dereng nekik a történelemből is, hogy ő valóban végig az apja cége és embertelensége ellen volt. A mutánsok és nem regisztráltak oldalán.
- Úgy vélem, hogy a központi számítógép irányító központját megsemmisítették a társaitok.
Ezzel az egyik őr maszkját letépte, hogy megmutassa a párosnak, kiborgok voltak, félig komputerizált emberek. És ebben a pillanatban fordult be erre a folyosóra, ahol a hármas volt Logan és a többiek mögötte, így most már mindenki megtalálta a másikat. Logan torkából mély morgó hang tört elő és támadóállásban állt meg, hogy a fiatalokat védje Tara-tól. Matt ekkor tette fel a kérdést.
- Nem csak itt volt kár – mondta. – Más helyeken is voltak időzítve olyan dolgok, hogy meghibásodást okozzon. Szép munka volt Keiko. A többiek meghaltak, ennyien vagytok már csak.
- Köszönöm Ms. Sunken – mondta zavartan a távolkeleti lánya.
- Akkor ő ezek szerint vele…
Beleszimatolt a levegőbe, mindenki égett szagott érzett, majd Keiko sikolyát lehetett hallani, mint végül mintha ollóval vágtak volna el, egy lézerlövés roncsolta szét a hátát és a mellkasát, valaki keresztüllőtte a fiatal lányt, aki élettelenül terült el a földön. Alicia és Lex látták meg először Halál Kapitányt, a többieknek hátra kellett fordulni.
- Akkor pubik, ti most elmentek az irodájába és ezt pedig ránk bízzátok. Futás! – mondta a férfi és már rá is vetette magát az ellenfelére.

by **Steven** Csüt. 10 Május 2012, 19:55

A folyosón haladva belefutunk egy nőbe, valamint Lex-be és Alice-be. Bár a nőről látszik, hogy az AIM-hez tartozik, de hamar (még mielőtt Logan darabokra tépné) tisztázódik, hogy ő is a mi oldalunkon áll. Aztán kiderül az is hogy több helyen is történt szabotázs, ami azt jelenti, hogy valószínűleg egész nagy felfordulást sikerült okoznunk. Az örömünk viszont nem tart sokáig. Egyrészt megtudjuk, hogy már csak mi élünk, a társaink már mind meghaltak. Elégé nehezemre esik feldolgozni a hírt, viszont próbálok nem foglalkozni vele, hogy majd csak később, ha biztonságos helyen vagyunk, akkor kelljen ezzel megbirkóznom. Aztán a levegőben a jellegzetes éget szag terjenget. Első gondolatom az volt, hogy lehet a közelben az egyik szabotázs folytán tűz keletkezet, de aztán Keiko sikolya ráébreszt, hogy nem ez a helyzet. Mielőtt még bármit is tehetnénk a Keiko hirtelen elnémul.
- Keiko! – Kiáltottam fel mikor láttam a villanást, ami keresztülhaladt a lányon, de már rég túl késő volt. Az agyam tudja, hogy nem magától hagyta abba, és hogy nem kéne oda néznem, mert azt már idegileg nem bírnám, de nem tudom megállni, hogy ne tegyem meg. Teljesen leblokkolok mikor realizálom, hogy Keiko mellkasában egy lyuk tátong. Nem kell hátra néznem ahhoz, hogy tudjam hogy ki tette, de jelen pillanatban nem is érdekel ahogy az sem, amit Logan mond vagy bármi más ami történik éppen. Amennyiben senki sem fogott le és vonszolt magával oda léptem a lány holtestéhez, lehajoltam hozzá és könnyes arccal fogtam meg a kezét reménykedve abban az esélytelen lehetőségben, hogy csak a képzeletem játszadozik megint velem.

by **Sarah** Szomb. 12 Május 2012, 17:57

Szó nélkül követjük Logant, természetesen, már csak azért is mert velünk van, és hát épeszű ember nem kóborol el egy olyan személy mellől, aki meg tudja védeni, hacsak az nem küldi el valamerre másfele, vagy haragból, vagy pedig mert olyan helyzet áll elő mint nemrégiben azzal a nagyra nőtt tüskésfejű izével. Mindenesetre is most a tempó nem annyira kegyetlen, hála az égnek, így nem köpöm ki a tüdőmet itt helyben, de… Bár a többiek nem tudom hogy vannak ezzel, engem ez is eléggé megfáraszt. Egy gyors kanyar, majd megállunk, egy pillanatra nem értem hogy miért, de jobban megnézve a dolgokat úgy tűnik hogy harc lesz, azonban ez továbbra is csak úgy tűnik, és most a látszat csal, már megint, vagy inkább mint mindig, de hát ez már csak így van. A túlsó oldalon vélek felfedezni egy ismeretlen szőke nőt, és mellette két már sokkal ismerősebb arcot, a raszta meg a néma, tudom ez most nem hangzik valami barátságos megszólításnak de nem akarok neveket mondani, nem mintha hallaná valaki rajtam kívül de most lusta vagyok hozzá és nem érdekel hogy mit gondolok!... Ez.. Furcsa volt, mindenesetre is kedvelem én őket persze, nincs bajom senkivel sem, néha fárasztóak tudnak lenni, de ki nem? Mármint úgy az egész társaság, amúgy meg közben úgy néz ki hogy a szőkeség is velünk van, komolyan mondom van olyan szőke feje mint Mattnek, ami kicsit vicces, nem tudom hogy miért, de ilyen állapotban valahogy annak tűnik, s jön egy dicséret is, nem nekem, nem is csodálom, úgy tűnik egészen jól összeszűrték itt a levet, s minden jónak és boldognak látszik, talán már mondhatni rózsaszínnek, túlságosan annak, és az ilyen dolgoknak mindig csúnya vége szokott lenni, így annyira nem lep meg, amikor beüt a mennykő. A sikítás megijeszt, össze rezzenek tőle, majd pedig szerencsétlen lány összeesik, én pedig nem akarok oda nézni, inkább fordulok arra, amerről a támadás jött, és hát ott sem sokkal szebb látvány fogad, reméltem hogy már nem fogunk vele összefutni, és nem is tudtam hogy vannak itt ilyen típusú fegyverek… Mindenesetre is ijesztő látvány, és be kell látnom hogy most félek, itt már nem először, pedig nem vagyok az a félős típus. Nem telik bele egy másodperce sem szinte, legalább is nekem így tűnik, s már jön is az utasítás, miszerint menjünk tovább valamiféle irodába, remélem hogy lesz valaki aki vezet minket, mert nem hiszem hogy mi tudjuk hogy merre kell menni, Jake pedig a holttesthez rohan oda, én pedig egy jól látható levegővétel után követem. Továbbra sem tekintek a lány testére, nem hiszem hogy kibírnám a látványt, de próbálok bele karolni Jakebe, és vinni magammal, bár húzni nem bírom, remélem hogy jön magától.

by **Reptile** Szomb. 12 Május 2012, 20:30

Nos, Tara egyértelműen sokat kockáztat, le a kalappal, főleg ilyen… Családi kapcsolattal a háta mögött, tényleg érdekesnek találom hogy pont az AIM vezetőjének a lánya az, aki az egész ellen szervezkedik, pedig azt mondják hogy a jellemet örökölni szokták, plusz még ott van a neveltetés is, de úgy tűnik hogy abból jót kapott a hölgy, s igazából talán ez az egyetlen szerencsénk, máskülönben már én is halott lennék, valószínűleg. Ahogy leszedi a maszkot az egyik őrről, szinte azonnal tisztává válik hogy mi történhetett, bár először egy egyszerű kisülésre tippelnék, hogy amiatt álltak le, de még mielőtt ezt jobban átgondolhatnám, már jön is rá a magyarázat, miszerint a többiek kapcsolhatták le őket, amit akárhogy is csináltak, szép munka. Igazából kicsit úgy érzem magam mint aki semmi érdemlegeset sem tett eddig, mert végül is valóban így van, csak sétálgattam, meg próbáltam kissé felrázni a többieket, nagyon röviden ennyi. Hamarosan felbukkannak a többiek, Logan kíséretében, aki kissé ellenségesen reagál ránk, vagyis pontosabban Tarára, ami nem meglepő, én is hasonlóan tennék, csak nem ennyire „vad” módon, eztán egy ismeretlen lány kap dicséretet, aki annyira nem ismeretlen, de hirtelen nem ismerem fel, csak kissé később realizálom hogy már találkoztam vele, ha jól értem amolyan „ beépített „ ember, aki úgyszintén rab, valóban jó munkát végezhetett, bár nem tudom miként kerülhetett a csapathoz, mármint azt sem igazán hogy ők, akik kint voltak az udvaron velünk, meg akit elhurcoltak, vagy csak bejött, hogy kerülnek pont ide. Jó Jake és a sárkány még oké, ők követték, de például csillát tényleg nem értem, nem mintha nem örülnék annak hogy látom, persze hogy örülök neki, mert legalább tudom hogy jól van, úgymond jól, de aztán eljut az agyamig hogy mi történik, plusz még az is hogy a többiek már halottak, ami felettébb.. Szomorú, sajnálom őket hogy így alakult, se nem értem hogy korábban ez, mikor ott voltunk mellettük hogy nem tűnte fel. Most azonban, mielőtt különösebben bele mehetnék ebbe, a japán, vagy kínai lányka felsikít, és elég egyértelmű hogy miért, egy egyáltalán nem szép lyuk tátong a mellkasán, s azt is látom hogy ki tette, halálkapitány, már megint… Ha csak egy lehetőségem lenne arra hogy eltegyem láb alól… Nem az én stílusom az a fajta viselkedés, de ezt már egyszerűen nem lehet elnézni, azonban még mielőtt tehetnék valamit már küldenek is minket tovább, s feltételezem hogy mindenki menni is fog, illetve nem, Jake a szerencsétlenül járt lány testéhez siet, Csilla pedig utána. Remélem el tudja hozni, s mehetünk arra amerre kell, ha a lány nem tudja rávenni Jaket, hogy jöjjön, akkor én rángatom el erővel, nem agresszíven, de nem maradhat, különben ő is így járhat.

by **Teddy** Vas. 13 Május 2012, 14:33

ÉRdeklődve hallgatom végig a nőt, és hát nagyjából úgy van ahogy számítottam rá, tényleg ő áll a dolgok mögött, vagyis legalább is sejthető votl a reakcióiból, na jó meg nem csak ő, de ő is, és ez kissé meglep, hiszen ilyen családdal... De mondjuk már rémlik is valami a történelem órákról, miszerint ez a nőszemély tényleg végig a mutánsok pártját fogta, bár arra nem emlékszem hogy mi is lett vele, hogy most meghalt-e vagy sem, de amíg itt van addig olyan nagyon hatalams baj nem lehet, ugye? Mindenesetre is azt hiszem hogy hálásak lehetünk, bár nem hiszem hogy mi különösebben benne lettünk volna a tervében, sőt, valószínűleg egyáltalán nem szerepeltünk benne, de bele lettünk rögtönözve, és ez így oké is, legalább kivesszük belőle a részünket. Amikor hozzáér az egyik őr maszkjához, kissé ledermedek, fel kéne készítenem magam arra, hogy talán valami nagyon csúnyát fogok látni, de nincs rá időm, mert már szedi is le róla, s az a felkészülés tényleg jól jött volna, mert amit látok, nos nagyon, de tényleg nagyon nem tetszik, ki az-az elmebeteg, aki ilyet képes műveltetni magával?
- Eh... Guszta... - Állapítom meg, majd a nőre tekintek.
- Miért csináltatnak az emberek magukból ilyen.. Teremtményeket? - Kérdem kissé undorodva, nekem ez szokatlan, nagyon szokatlan, bár lehet hogy nem kéne hogy az legyen de akkor is. Végül felbukkannak a többiek is, Logan kíséretében, milyen meglepő ez a találkozás, és kiderül hogy aki nincs itt, az már halott, ami kissé megráz, valahogy nehéz elhinni, és bele se akarok nagyon gondolni a dologba, mert hogy lehetnek halottak? Az előbb még itt voltunk többen is, vagyis odakint de... Nem lehetnek azok... Egyszerűen nem akarom elhinni... Szerencsére, vagy szerencsétlenségemre egy hangos sikoly magamhoz térít, először fel sem fogom hogy mivan, de a lány összeesik, a folyosó végén pedig meglátom őt, azt az arcot akinek a legszívesebben... Nem is tudom, érzéstelenítő nélkül húznám ki a fogait, mondjuk, de nem tehetem, mert máris jön az utasítás hogy fussunk, én pedig nem habozok, elindulok a megadott irányba, vagy az után, aki vezet minket, mert gondolom csak lesz rá valaki, a kapitány pedig... Nos azt hiszem ez az ő pályafutásának a vége.

by Ajánlott tartalom