Veszélyterem

Sikerül elfutni, és az az izé sem jön utánunk, kisebb csodának is merném ezt nevezni mindkét dolog miatt, de messze nem szerencsénekm de sajnos mint ahogyan az életben megannyi "jó" dolog, ez sem tartott örökké, sőt igazából csak egy kanyar erejéig volt jelen, mert a forduló után ama bizonyos tán tucatnyi felfegyverzett őrrel találom szemben magam, akiknek valószínűleg fél perc sem lenne hogy lelőjenek, azonban a hangosbemondó megszólal, és talán az abban elhangzó dolgok mentenek most meg minket egy nagyon csúnya végtől. Indulnék én magamtól is, ám megragadnak, és egyáltalán nem kellemesen elkezdenek rángatni, ez pedig azzal jár hogy igazából elesek, s az adrenalin szép fokozatos felszívódásával az a kevés erőm amit kaptam is kezd ismét felhagyni, így hát hagyom hogy csak vonszoljanak, amúgy is megérdemlik hogy legalább ebben " szenvedjenek ", ha bár nem vagyok egy nehéz darab amúgysem, nem hogy így, de tessék dolgozzanak! A megérkezés nem kellemes, úgy tűnik hogy az őröket, meg a nagy robotokat nem tanították meg ilyesmire, mármint hogy hogyan kell finoman letenni valamit, s most ebbe belemennék részletesebben, de nincs időm megtenni, ugyanis egy kissé szellősen őltözött nő jelenik meg a láthatáron, s a szavai alapján valakit vagy valakiket el akarnak engedni... Szerencsés valakik lehetnek, most mindenesetre is hallom a nevemet, egyenlőre nem tudom miért, tartok tőle hogy valamiféle büntetés következik, visszazárnak vagy rosszabb de kénytelen vagyok úgyis megszólalni, így hát csak annyit nyögök ki rá nagy nehezen hallhatóan hogy:
- Jelen... - Majd pedig figyelek tovább, és úgy tűnik hogy a másik három felsorolt nincsen itt, s a nő már folytatja is, és... Várjunk... Ez akkor azt jelenti hogy vége? Tényleg itt hagyhatom ezt a helyet és hazamehetek majd? Egyszerűen annyira hihetetlennek tűnik, hirtelen egész testemben megborzongok, s egy könnycsepp hagyja el az egyik kissé kiszáradtá vált szememet, mondhatni örömkönny. Ha van időm még Liam felé fordulok, s egy meglehetősen gyenge ölelés kíséretében a fülébe súgom hogy:
- Ha ez igaz.. Ha tényleg igaz... Még megpróbállak kihozni valahogy... - Majd pedig még egy pillantást vetek rá, elszomorít hogy őt nem engedik el, de nem tudok mit tenni jelen helyzetben, így hát végül sakron fordulok, és valahogy ha bírok akkor átbotorkálok a tömegen, aminek a végén valószínűleg már csak kúszni fogok, és nem vagyok egy.. Pszichológus, de a nőn is amúgy mintha látszana hogy nem ért talán egyet azzal amit az előbb elmondott, s ezzel valóban kilóghat a sorból, mert ha jól értem akkor ő az a bizonyos akit korábban hallottunk.

- Megmondtam súgta oda Jake-nek, ahogy követte a lányt a csövekbe. Úgy festett, hogy Keiko tud valami kijáratot, vagy bármit ami segítheti a szökésüket. Persze Vaszilij úgy érezte, hogy győzött. Ez igazi csapatmunka, zendülést kirobbantani, megszökni egy nagyon jól őrzött börtönből, lehet hogy a program folytatásában már az AIM ellen kell ellenállást szervezniük. Menni fog az is...
Közben mindenkit kihívtak a börtönudvarba, Vaszilij jól érezte magát, hogy neki most nem kell ennek az elborult helynek a szabályai szerint élnie.
- Pontosan hova megyünk Keiko?

- Üdv a klubban - válaszolta Jakenek a cellás megjegyzésére, bár ő egyre jobban kezdte élvezni ezt a tanórát. Ha megkérdezik a szülei, hogy mit csinált, akkor ő csak ennyit mondd.
Kitörtem egy börtönből, és kirobbantottam egy lázadást. Amikor lemásztak a csőből, Vaszilij meglátja az örjöngő fickót, aki néhány ismerős alaknak támadna neki. A sárkánysrác már felkészül arra, hogy felvegye vele a harcot, mikor az leveszi a sisakját.
- Tan...Log...Rozsomák? Tényleg ő az. - Kicsit furcsa volt a helyzet, hogy ismert egy valóságos Logant, és most már egy virtuálisat is. - Vaszilij Dragunov vagyok, és ez egy tan... tanítandó helyzet. Behoztak minket mert regisztrálatlanok vagyunk.
Vakarja a tarkóját, kezd kiesni a szerepéből.

A nő jóindulatúan terelget oda maga mellé, úgy érzem mintha egy hatalmas kő esne le a szívemről, vagy akár a hátamról, s a kérdésére egy gyors pillantást vetek a tömegre, melyből korábban kiléptem, s ez nem igazán egy kereső pillantás, hiszen biztos hogy senkit sem tudnék kiszúrni ebből a sok emberből, főleg nem így.
- Nem tudom... - Nyögöm ki kissé nehézkesen, és ténylegesen fogalmam sincs, bár tartok tőle hogy valami eléggé nagy szarba keveredhettek, főleg ha még ez a nő sem tudja hogy hol lehetnek, vagy lehet csak jól játsza a szerepét, bár nem, a hang és a név... Stimmelnek, elvileg ez a nő, még ha nem is olyan közvetlenül, de legalább a mi pártunkon van, s talán ez az oka annak hogy végre elmehetünk innen, habár nem mindenki, de páran mindenképpen, s már ez is haladásnak tudható be, ám ekkor, mint derült égből villámcsapás, úgy érkezik meg közén egy rég nem látott, és továbbá sem kívánatos személy.. Ama bizonyos kapitány aki ide hozott minket a maga mocskos módszerével, s már le is áll vitatkozni a nővel a szabadon eresztésről, meg valami x alanyról, vagy mi a fészkes fenéről, amitől úgy tűnik hogy elég sok dolgot megszereztek, s így már valahogy ez a nő sem tűnik annyira... Jónak, hogy ilyen egyszerűen fogalmazzam meg a dolgot, de továbbra is bízok benne hogy inkább az erő jó oldala felé húz, és nem a sötét oldalhoz, akkor sem ha ott van süti is, a vitában pedig úgy tűnik hogy sajnálatos módon a kapitány áll jobban, és ez végül is rossz, nagyon rossz, ha valamit gyorsan megtanul róla az ember az nem más, minthogy egy szívtelen patkány, ó s meg kell hogy említsem, valamiféle halk, ismétlődő hangot hallok az épület felől, nem tudom mi lehet az, de most egészen kellemesen érint.
- Nem... Hazudik... Tudom hogy hazudik... Mindenkit csak bántani fog... Kérem, ne hagyja. - Mondom halkan, aki távol van az valószínűleg nem fogja hallani, aki közel van az viszont igen, s az hogy valami rosszat fog úgyis tenni, az már csak megérzés, talán az általa előkapart tűk miatt, meg persze az eddigi hozzá kapcsolható tapasztalatok miatt, de nem, én, ha nem lennék regisztrálva, nem mennék oda hozzá, ó és az utolsó mondatnál olyat teszek amit nem szoktam, konkrétan "könyörgően" nézek a nőre, talán a megtörtség miatt, talán csak mert átéltem azt a sok szenvedést, nem tudom, de az átlaggal ellentétben, most egyszerűen nem érzem ezt megalázónak. Jó fenn áll a lehetősége hogy tévedek, de ő gonosz!

Ivan zavarodottan sétálgatott fel alá, a hangosbemondó szavára felnézett és a többiekkel együtt egy kupacba verődött, és figyelte a közjátékot. Feje kezdett kitisztulni. A férfire néz aki az injekciós tűket tartja a kezében, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve magabiztos léptekkel elindul felé. Nem néz a társaira, vagy a többi rabra, csak felszegett fejjel lép közelít Halál Kapitányhoz, kék szemeiben meglepő tisztaság tükröződik. Mikor odalép a férfihez, nyújtja a karját az injekcióért, mintha csak arra várna, hogy belészúrják...
De abban a pillanatban, hogy az állig fegyverzett férfi megmozdul, Ivan egy hirtelen mozdulattal megpróbálja kilökni a kezéből az injekciókat, esetleg egyet belevágni a férfi testébe és belefecskendezni.
Nem tudja mi van bennük, de erősen kétli, hogy akármi jó kisülhetne a dologból. Nem, mégsincs magánál... elméje még mindig játszik vele, az orosz fogság emlékei megvannak még, azok a sérelmek még mindig jelenvannak az elméjében. Az, hogy a férfi akinek a kezéből kiveri az injekciókat orosz vallató férfi, vagy Halál Kapitány, számára nem annyira nagy eltérés, egy azonban közös. Mindkettő pokoli helyzetbe hozta, és ez az ős gyűlölet most felkelt, és elgyengült testét megtöltötte erővel a cselekvéshez.

A nő maga mögé terel, nem értem hogy miért, hogy mi történhetne még velem, ennyi hosszú szenvedés után, regisztrált vagyok szabadnak kéne lennem, semmiféle bűnt nem követtem el, a füvezésen kívül, a véleményemet pedig elfogom mondani, akár tetszik egyeseknek, akár nem, és nincs szükségem mások védelmére miatta, ha mondok valamit azt fel fogom vállalni, le is lőhetnek, tőlem aztán, sosem féltem a halált, a mának élek, nem a holnapnak, és nem ragadtam a múltban sem, élek azzal amim van, és ha olyan sérülés ér, ami miatt oly súlyos bajom eshet hogy abba belehalok, akkor ez van, ennyi volt az én időm ezen a földön, és nem fogok azon izélni hogy " ó ezt meg kellett volna tenni, meg ezt is "... Nem, boldogan fogok majd akkor visszagondolni az életemre, hogy mennyi dolgot csináltam, és mertem. Mindenesetre is valami megváltozik az udvaron, pár pillanatig realizálni sem sikerül hogy mi lehet az, ám végül feltekintek az égre, és elképedve tapasztalom hogy a köd, mely oly nagyon sokáig tartotta leple alatt az épületet, most semmivé vált, reakcióként finoman megpiszkálom Tara karját, ő valóban jobb, mint a többi itteni förtelem, kik embernek merik nevezni magukat, s ha felkeltettem a figyelmét akkor felbökök az égre.
- Süt a nap. - A hangomban szinte hallani a gyönyört, régen láttam ilyen szép tiszta eget, s bár napfényt láttam már korábban bent az épületben, az mégsem volt ehhez fogható, nem, egyáltalán nem, ez sokkal szebb. Sokan regisztráltatják magukat, megértem őket, de ki tudja hogy mi van abban a folyadékban, ha ez a nő hozakodott volna elő azokkal a tűkkel, valószínűleg nem problémáznék ezen, de sosem tudni hogy a kapitány mit kevertetett bele például, és rossz belegondolni hogy mi lehet majd a következménye. Páran ellenállnak, olyan személyek akiket én is ismerek, Liam, Ivan és a néma srác, valamiért nem lep meg, tudom hogy kemény fából faragták őket, már rég bebizonyították már, illetve nem mind, Liam csak az elmúlt rövid időben, de ott nagyon. Előkerül pár meglehetősen ronda kinézetű ostor, először nem akarom elhinni hogy mi történik éppen, pedig de, ez a kegyetlen valóság, ütlegelni kezdik őket, mintha valamiféle rabszolgák lennének, elszörnyedve kapom a szám elé az egyik kezemet, és a lélegzetem is eláll, szerencsétlenek, senki sem érdemli ezt a bánásmódot, ez még számomra is tiszta.
- Miféle szívtelen patkány az, aki ilyet tesz a saját fajtársával? - Kérdem kissé dühödten, főleg a nőtől, majd mivel valószínűleg nem fog tenni semmit sem, előrébb lépek, majd a kapitányra nézek.
- MEGÁLLJ! - S ezzel remélem hogy magamra vonom a figyelmét, az is lehet hogy jómagam is ott végzem majd közöttük, de nem érdekel, ők a társaim, és nem hagyhatom annyiban azt amit velük tesznek jelenleg.
- Halál Kapitány! Lenne önhöz egy szimpla kérdésem... Miért? Mi jó magának ebben? Mikor süllyedt az emberiség le erre a szintre, hogy ezt teszi a sajátjaival, pusztán azért mert nem csörgedezik az ereiben egy folyadék? Valamint tudja maga hogy mit csinál éppen? Egy csapat gyereket ütlegeltet, akik még csak itt sem lehetnének, maga szerint milyen képet fest ez az AIMről? Azt akarják hogy az emberek kövessék magukat, de a kegyetlenkedéssel csak el fogják maguktól űzni a követőiket, s lehet hogy most nem hisz nekem, és semmibe veszi a szavaimat, de meglátja, előbb vagy utóbb elfogy az emberek türelme is, akiket most félelemben tart ugyan, de ez nem lesz örökké így. - Eztán pedig várok a válaszára, regisztrált vagyok, szabadnak kéne amúgy is lennem, de nem érdekel hogy mi történik velem, ezt egyszerűen nem hagyhattam csak így, valamilyen szinten reménykedem benne hogy lát valamennyi igazságot a szavaimban, de sajnos tudom hogy a saját nézeteinek megfelelő válasszal fog majd rá előállni, és valószínű hogy ezért jómagam is bűnhődni fogok, de van a kezemben most valami nagyon nagy dolog, ami nem számít sokat, hiszen úgysem tudom megváltoztatni a dolgokat, de ebben a helyzetben az egyike vagyok azon keveseknek, aki ismeri a jövőt, bár valószínűleg ezt ugyan így elmondanám akkor is, ha fogalmam sem lenne a dolgokról. Innentől pedig készülök arra hogy velem is valami szörnyű fog történni, mert úgyis ez lesz, kiszámítható helyzet, bár lehet tévedek, de valószínű hogy úgy lesz.

- Szép volt- kiáltott fel Vaszilij, amikor Logan darabokra vágta az őröket, nem hitte el, hogy győztek, és végre minden jóra fordul. A következő pillanatban az őrök lassan talpra állnak, a végtagjaik a helyükre kerülnek, a mély sebeik begyógyulnak. - Hopp, úgy látom ezek tényleg nem emberi lények.
Keiko szerencsére tudja az utat, közben Logan megkérdezi, hogy mivel intézték el a képességüket.
- Valami sugárral, ránk lőttek, és a következő pillanatban csend és hullaszag. - Megállt, eszébe jutottak a többiek. - A barátaink, őket is ki kell szabadítani, ki tudja, hogy most mit művelnek velük az AIM-es mocskok.