Könyvtár

Charles elképedt azon, hogy Tara ennyire nem tudott semmit.
- Picur, neked komolyan nem mondta el senki, hogy hova jöttél? Ez a mutánsgimi, védőrendszerrel, mesterséges intelligenciával, amit Veszélynek hívnak. A gépnagyi, én így hívom, mert mindig rám szólt, ha rosszat csináltam. Stephanie Miller, a Föld főmágusa, itt tanít. Persze, hogy van varázsszoba, csak nem lehet csak úgy bejutni.
Dialin szívesen bement volna oda garázdálkodni, de attól a védőmágiától félt. Életveszélyes lett volna áthatolni. Évára mutatott és úgy magyarázott tovább Tarának.
- A mutánsokat megtámadják, Éva ennek lett az áldozata. Itt székel az X-Men és van repülőjük, amivel utaznak. Remélem, őket legalább ismered...
Dialint fárasztotta, hogy mindent el kellett magyarázni. Éva ötlete viszont tetszett neki. Repülőt vezetni jó vicc lenne. Ha ÉVa ért hozzá, akkor megpróbálhatják elkötni az egyiket és felszállni. Charlesnak beindultak az ötletei és szólt:
- Jó, akkor hagyjuk a pincét, a Veszélyterembe úgy sem mehetünk csak úgy. Te tudsz repcsit vezetni, Éva? Király lenne egyet repülni.

Én is a közelben vagyok, és hallom Tara kérdéseit, de a válasz inkább, Charles-tól kapja meg. Tarának a szájából, el hangzik egy mondat, amire én csak mosolygok, és mondom neki.
- Pedig, igen részt kell vennünk a szimulációban, de csak akkor kell tartanod, ha Johna tartja, egyébként, a többi tanár aki tartja, egész jó fej, főleg Logan. - Mondom, de félek, hogy ezzel el riasztottam őt ettől az egésztől. Charles, benne van a dologban, de Tara viszont még nem mondot se igent, de még nemet sem. Talán még megvárom, hogy ő mit mond, de azt érzem, hogy talán ebből az lesz, hogy csak ketten megyünk, de egyenlőre még várok. Közben, Charles kérdez tőlem.
- Igen, tanúltam repülőt vezetni, és jól is ment. - Mondom neki, majd a könyvet, és a füzetet az ölembe teszem, hogy a könyvet vissza vigyem a helyére, révén már, úgy sem jegyzetelek belőle, így már nem is kell.

Tara Kicsit szégyelte magát de nem tudot semmit az iskolárol. " Mért modok volna bárki bármi titkosak el, én nekem... én semmit nem tudot az iskolárol, még csak tegnap érkesztem... erre ti ketten hirtelen ojanokat montok el ami csak a... képregényekbe van vagy a filmekbe. " Rázta meg a fejét a lány és egy kicsit duhös lett hogy szinte butaként tekinti öt a fiú.
Amikor Stephanie Millert emliti, megint meglepődik. "Föld Fömágusa... akkor nem akarok a rossz oldalára kerülni." Szolt kicsit félve, majd Évára nézett. Értette, szeméjes tapasztalata miatt a situációt. " Éva... nagyon sajnálom. " Szolt öszintén és utána ránézett egy pillanatra Charles ra. " Igen tudom hogy minket üldöznek még mindig... én is tapasztaltam, mutáns vagyok, nem buta " Fintorgott a kicsi lány.
Amikor Éva szolt, a lány halgatott de utána halkan felnyögött. " Juj... neee... hogy fogok én ott egy darabban megmaradni? " Kérdeszte kicsit félve. " Remélem abban jó leszek majd és nem kell... kiskanállal majd ossze szedni engem. " Monta egy gyenge és ideges mosojjal. " Hogy lesz egy 30 centi magas és ot kiós lány hatékony a harcban? " Kérdeszte hangosan és megrázta a fejét majd hirtelen ránézet nagy szemekkel Évára. "Logan... mint... A Rozsomák? Ne... egyben meg tudna enni engem. " Szolt kicsit idegesen.
De asztán rájütt hogy a tanárok nem bánthatják a tanulokat... vagy igen?
" Repülő utat a leg első napomon... hát... nem is tudom... nem tudom... gondolom ez uán majd kirgugnak engem vagy meg eszenek. " Monta szomorúan, és nem tudta eldünteni hogy meg érné a dolog. " Mért ne... legfejebb meg esznek utána. " Monta nagyon idegesen és szorongva, és lehajtotta a fejét.


(Egy kicsi 4-edik fal áttörése )

Charles a fejét ingatta, mert nem értett egyet Tarával. A kívülállóknak nem mondtak el semmit, de azt nem gondolta volna, hogy befogadnak ide egy diákot úgy, hogy még neki sem mondják el, mi védi az iskolát, mik vannak itt. A tanárokat nem szerette, de amatőrnek nem tartotta őket. Dialin elég lekezelő tudott lenni és most is az volt. Inkább már nem is válaszolt az apró mutánsnak. Csak Stephanie Millert nem tudta megállni szó nélkül.
- Nem az a veszélyes benne, hogy főmágus, hanem hogy történelem tanár. Borrrzasztó szigorú! Majd meglátod.
A tanárnő nem volt elviselhetetlen, csak Dialinnek, aki egy tanárt sem szeretett. A tanárok a szabályok betartatói voltak, akik mindig rászóltak és parancsokat osztogattak. Éva viccesen fogta fel a mondandót és Charles nevetett is, Tarán még jobban.
- Igen, kiskanállal. A fenét, mi is voltunk ott már sokszor. Nem mondanám, hogy jó fejek, Logan a legrosszabb. Nem tudom, bökdösd a cipőket vagy mássz fel a nadrágjukba, úgy legyőzöd az ellenfeleket.
Dialin nem bírta ki gúnyolodás nélkül. Egyedül érezte magát az iskolában, unatkozott. A repülőzés érdekelte és ÉVa tudott is ilyen járművet vezetni. 
- Éva, te vagy a mi emberünk. Tara, akkor ezt most én mondom el neked és nem vicc. A diákok használhatják a suli járműveit. Ezért nem rúgnak ki.
Charles jól mondta, ez szabad volt. Több féle jármű is volt az iskolában és a repülő volt a legizgalmasabb. Ha már a teleportszobába nem jutnak be...
- Mehetünk a garázsba?
Ha menni akartak, akkor Dialin nagyon jó fejnek mutatkozott és tolta Éva székét, Tarát pedig rátette a másik lányra, hogy vele utazzon.

Első utam rögtön a könyvtárba vitt. Nem mintha olyan nagy könyvmoly lennék -bár szorult belém néi műveltség és irodalomszeretet- kíváncsi voltam. Kíváncsi voltam, mi is lényegében a bajom. Sosem találtam erről semmit, ahonnan jövök, ott meg tabunak számított az ilyesmi, hisz apámék nem kicsit íélték el a "nem normális" emberféleségeket. Mindegy is, asszem jobb lesz, ha ezt a témát mellőzöm ebben a suliban, mert még a végén kinyírnak.
Beléptem a nagy ajtón, és egy hatalmas helyiség tárult szemeim elé. Mindenki elfoglalta magát a saját dolgaival, nem is törődtek velem. A polcszövevényben részemről nagyon könnyen el tudtam volna veszni, hisz különleges tehetségem van az eltévedéshez, ráadásul nem ismerem ennek a könyvtárnak rendjét. Nem mintha bármely másikét ismerném. Bolyongásba kezdek a bonyolult útrendszerben.

Celine Ryder a könyvtárban volt és éppen egy irta a könyvét amihes a könytár könyvei kellettek. A laptotja, és láskája rá volt rakva egy kicsit magaritott asztalra és ö most a polc sorok között lépkedett és kesesett égy pár könyvet mos. Volt már egy épitészertöl, egy régi erődökröl... és most keresett egy harmadik könyvet amit még nem talált.
Amiközden lasan járt a polcok között, kicsit dühös lett hogy nem találja. Halkan káronkodott és mondott még egy két mondatott a saját démoni nyelvén és egy pillanattal késobb majdnem neki ment egy másik lánynak. " Hello... bocsánat. " monta Celine nem mosojova. Le nézett és látta hogy egy eléggé uj lány volt. "Ha nagyon eltévettél, én szivesen segitek. " Szolt egy kicsit barátságosan és kicsit mosojgott a lányra. Remélte hogy nem tul fura egy félig démon kentaur mutáns az uj lánynak. "Celine vagyon... de hivjál Centanna nak nyogottan. " Bolintott a kentaur lány.

Bámészkodásom közben belém botlott egy lány. Legalábbis félig lánynak tűnő valaki. Kedvesen mosolygott, segítséget ajánlott fel. Rövid mérlegelés után bólintottam, még valami vicsorgássá fajult, kedvesnek szánt mosolyféleséget is kicsikartam magamból. Most nincs vesztenivalóm. 
- A nevem Troublemaker. Röviden Trouble. És szeretnék néhány mutációval kapcsolatos könyvbe belelapozni. És azt hiszem eltévedtem.
Szemeim bizonytalanul vizslatták a fura, Centennának nevezett teremtés arcát, hátsó szándékot keresve. Végül észbe kaptam és leállítottam utcakölyöki ösztöneimet. Most nem vághatom el magam.
- Megmutatnád merre találok nem túl tudományos, érthető, ezzel a témával foglalkozó könyvet? Kérlek.

Amikor a lány monta a saját nevét, Celine majdnem nevetett. Nagyon furcsa neve volt, még mutánsoknak is. "Trouble... érdekes és egyedi név... remélem hogy nem bajkeverö vagy? " Kérdeszte a kentaur lány egy kicsi mosojjal. "Mutácioval kapcsolatos könyvek... ummm... igen... erre van. " Szolt Celine egy pár másodperces gondolkodás után. És elindult egy irányban, lassan lépkedek hogy a lánynak ne legyen tul gyors az ö tempoja. Remélte hogy az uj lány számára nem tul furcsa az ö mutácioja. Amikor oda érkesztek a mutációk témályú könyvekzez, Celine jelezte hogy honnantol meddig vannak ez olyan könyzek amiket a lány keres. "Ott van az asztalom, odaa le pakolhatsz ha meg vannak a könyvek, vagy valami szükebb témát keresel még a mutációk között is? " Kérdeszte Trouble t. "Mi a te mutáciod? " Kérdeszte Celine.

(remélem nem tul rosszak vagy rövidek a postok?)

A lány mosolyog a nevemen, bár meg is értem. Valóban nem túl szokványos, de szívesebben használom a Trouble-ot, mint az Amethystet. Jobban illik hozzám.
- Hát, valami olyasmi.
A lány elindul valamerre, halk léptekkel követem. Hálás vagyok neki, sokan nem ajánlanák fel a segítségüket egy ilyen embernek.
Mikor elérjük a kérdéses polcokat, egy kicsit megijedtem az értelmetlennek tűnő, kilóméter hosszú szakszavak rengetegétől. Riadtan néztem Celine-re, mikor a mutációm jellegéről kérdezett. Aztán eszembe jutott, hogy ő sem egészen "normális", így nem fog hülyének nézni, vagy orvost hívni, ha elmondom, mi van.
- Igazából nem tudom. Főleg abban mutatkozik meg, hogy mikor egy intenzív érzés tör rám, felgyulladnak körülöttem dolgok és a levegő izzani kezd. Szeretném tudni, mi ez és hogy lehet kezelni.
Még mindig félve pillantok a lányra, nem tudom mit szól hozzá.

(Szerintem nem, momentán nem is tudnánk hosszabbat írni.)

" Mért vagy megijedve? Mért baj hogy kérdesztelek? talán szégyeled hogy mutáns vagy? " Kérdeszte Celine de blolintott. "Régebben amikor ide érkesztem sokáig én i... én se tudtam elfogadni magam... még most is vágyok arra hogy két lábú legyek. A két év amit itt tanultam, nagyon sokat voltam egyedül, de utána rájöttem hogy itt... it végre magam lehetek. " Szolt Cleine nem mosojogva, de bolintott.
Amikor monta a szokatlan mutációját... arra gondolt hogy ö is félig démon születésü. Egy lépéssel közelebb ment Celine, és egy pár másodperc gondolkodás után oda ment a tüzzel kapcsolatos mutációk részhez... de közben kérdeszte Trouble t. Elolvasott egy pár cimet... de nem nagyon a témához tartozott. Hirtelen, megfogta az eggyik kezét. Ha félig démon, akkor lehet hogy az érzelmek miatt felmelegszik. "Volt démon vagy félig démon a családodban? " Kérsezte a neki természetes témárol. "Sokat vagy döhös vagy rossz kedvü? Mennyire szereted a melegebb dolgokat mint a hidegett? Ez lángolás akkor van amikor nagyon félsz vagy nagyon döhös vagy? " Kérdeszte Celine.
Amikor a lény megint kérdezett akkor fintorogva rénézett a lányra "Kezelni? A mutácionkat nem kell kezelni... mert nem egy betegség. Soha ne endedd hogy mést mongyanak. " Szolt Celine nagyon komolyan és a lény szemeibe nézett amikor eszt monta.
Egy hosszu másodperc mulva vissza ment a könyv cimek olvasásázos, de akaratlanul is a saját, démoni nyelvén monta a lánynak a cimeket.

(hmmm... kezd jobb lenni )

Csodálom hirtelen kibukott vallomását, miszerint neki is nehéz volt. Nem csodálom. Neki se lehetett egyszerű. Érdekelni kezd a sorsa, hogy honnan jött, s ki is ő. Még nem merek kérdezni.
Celine láthatóan jól eligazodott a szavak rengetegében, elbambultam egy kicsit kutakodása közben, így eléggé nagy meglepetésként ért, mikor megfogta a kezem. Sosem voltam a testi kontakt teremtésével híve, kifejezetten nem szerettem, mikor hozzámért valaki. Rossz tapasztalataim voltak ezzel. Ösztönből először majdnem elrántottan a kezem, de végül másképp döntöttem. Biztosan tudja, mit csinál, nem hiába tette ezt a mozzanatot. A hirtelen rám zúduló kérdésáradatot igyekeztem minél előbb értelmesen megválaszolni. Eme kitűzött cél úgy, ahogy sikerült is, bár halvány lila gőzöm sem volt, mi az a démon. 
- Hát, nem tudom, hogy lett volna. Bár ha volt is, apámék biztos kitagadták, eltakarták. Hogy dühös? Igen, viszonylag sokszor. De leginkább az életben adódó problémák miatt. Nem egyszerű mocskos csavargóként létezni. Se a hideggel, se a meleggel nincs bajom. Hát, ez a spontán gyújtogatás eddig egyszer fordult elő, vagyis egyszer hagytam a felszínre törni. Akkor dühös voltam, de nagyon. Fel is gyújtottam valakit.
A mutációra rossz kifejezést használtam. Ó, a francba. Remélem nem sértettem meg. Mikor azt mondta, soha ne engedjem, hogy mást mondjanak, hirtelen úgy éreztem bízhatok benne. Nem fog bántani. Nem Trouble! Nem csinálhatom ezt! Emlékezz, mi volt a múltkor. Akkor is ugyanezt gondoltad. Nem szabad az ösztöneidre hallgatnod. Baj lesz belőle. 
Megnyugodva láttam, hogy Celine visszafordult a címekhez. Felbátorodtam egy kicsit a bizalomérzettől, kérdezni akartam. Mondtam ami először eszembe jutott, talán a lehető legrosszabb kérdést.
- Neked mikor alakult ki a mutációd? Éreztél előjelet? Csak kíváncsiságból kérdem.

Amikor Trouble szolt, Celine figyelt. Amikor monta a régi életét, Celine bolintott. "Én is voltam az utcán... az AIM korában. " Szolt és utána amikor Trouble végzett, Celine gondolkodott. "Értem. " Szol egy perc után. "Én félig démon születésü vagyok, a démoni sikon születtem de késübb ebbe a dimenzióba költöztünk. " Szolt Celine. " Te szinte bisztosan nem vagy démon akkor... a tegtöbb démon és féldémon nem tudja elviselni a nagyon hideget. " Szolt és egy pár másodperc után vissz mentem a cimek olvasásához. Ekkor levettem egy meki talán hasznos könyvet 'Tuzes mutánsok' cimmel. Akikor hallota a kérdést, kicsit dobantott az eggyik lábával. Nem szerette a saját mutácioját.
" Neked nagy szerencséd van a mutácioddal... de nekem... a mutációm 15 évesen jött elö... egy esti alvás alatt. Nagyon megilyettem reggel. " Szol is fintorgott. "Az eredeti démoni származásom 13 évesen jött elö... és segicség nelkül most öllém az embereket... mindenkinek kell a segicség. " Szolt Celine ami közben a lány szemeibe nézet és oda adott még egy érdekes könyvet. Egy kicsit arréb ment és ott is olvasot könyv cimeket.
" Soha nem fogok olyan lenni mint te... vagy bárki más... nagyon irigyellek titeket, akik két lábon járnak. " Szolt fintorogva és utána felmutatta a kezét.
" A kezaim és lábaim mindig is lángoltak a démonségom elö törése óta. még mindig zavar néha... de másra nem veszélyes. " szolt vállat vonva.
Még egy konyvet levett, bele lapozott de utána vissa rakta a helyére.

Még a démon kifejezést sem értettem igazán, hát még azt, hogy ő félig démon. Akkor most félnem kéne? Mert valahogy nem tudtam félni tőle. Nem volt túl félelemkeltő. Másik dimenzió? Olyan természetesen mondja... Úgy döntöttem nem leplezem le tudatlanságom, és a hallgatás és a komoly arckifejezés álarca mögé bújom.
Nem tudom, miféle segítségről beszél, vagy mire kellett neki, és képtelen vagyok elképzelni, hogy ő ölni akarna. Annyira nem illene hozzá. Kedvesnek tűnik, olyannak, aki nem ártana még egy légynek se.
Hogy lángol a keze, és ez másokra mért nem veszélyes? Mikor az én kezem lángolt, az másokra nagyon is veszélyes volt... Mindegy. Elveszem a könyvet, amit felém nyújt. Belenézek, érdekesnek látszik. Talán még érteni is fogom. Bár neveltetésem ilyen téren felettébb hiányos. Elgondolkozom. Mit gondolna most apám, ha itt látna? Az amúgy is elég elfuserált kölyke egy mutációról szóló könyvet lapozgat, többet akar tudni a betegségről, ami eddig tabu volt és közben egy négy lábú lánnyal folytat beszélgetést. Eszembe jutnak a pofonok amiket az ilyen témában feltett kérdésekéet kaptam, szinte még a sajgást is érzem az arcomon. A kizárva eltöltött éjjelek, a magány a hatalmas tömegben, a forróság, ami elöntött, a zsebmetszés és rengeteg más is előúszik memóriámból. Végül csak megrázom a fejem és Celine-re nézek. Hirtelen mesélni kezdek, egyszerűen kijön belőlem. 
- Tudod, mikor azt hallottam egész életemben a szüleimtől, hogy a mutánsok rossz emberek, nem idevalók nem értettem, miért gondolják így. Mérges voltam rájuk ezért, igazságtalanok voltak. Amikor először elöntött egy furcsa érzés, nagyon féltem. A mellkasomból indult, égetően forró, de mégis jóleső volt. Megijedtem tőle, elfajzottnak tartottam magam. Mindenki elől titkoltam, megtanultam elfojtani. Néhány hónappal ezelőtt nem kényszerítettek vissza oda, ahova eddig. Hagytam, hogy elárasszon, a felszínre törjön, végigáramoljon rajtam. Ujjaim között apró, de fényes és forró lángcsóvák pattogtak, a fű lángra kapott és felgyújtottam egy embert. 
Végül elmenekültem. Teltek-múltak a napok, az utcán éltem, igyekeztem felejteni. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem menekülhetek örökké önmagam elől. Így hát idejöttem megtudni, mi is ez valójában.
Mély levegőt vettem, jól esett elmondani valakinek, ami olyan régen kikívánkozott. Úgy éreztem, könnyebb lettem tőle. És jól esett.

Amikor Celine aszt hallota hogy ilyenek a lány szülei, hirtelen nagyon döhös lett. Alángok a kezein és lábain háromszor akkorkák letek mint eredeti méretök és már melegséget is sugároztak magukbol. Celine hangjy ami mindig kicsit fura, mélyebb és démonibb mint az átlag lány... még mélyebb és démonibb lett. 'Nem!... a mutáció nem egy betegség! " Szoltam döhösen és egy kicsit tul nangosan. " Az emberek szinte mint ilyenek, félnek az ismeretlentöl, és nem elfogadoak a másságal. " Dobbantott döhösen az eggyik hátsó lábával. Ez után gyorsan eredeti méretüre mentek vissza a lángjai. Egy perc után ujra szolt most már a hangja is az eredeti volt
" A mutánsok nem rosszak... se az emberek... azok lesznek ha a rossz utra térnek. " Mongya a féldémon.
" De én más vagyok... még a mutánsoktol is... egy másik realitásban születtem... én rossznak születtem de sok segicséggel megtanultam szinte mindig irányitani... de sokszor nehéz nem... bántani valakit, vagy valamit. " szolt fintorogva Celine. "Ez mindig bennem leszz a gonosz... és semmit nem tudok tenni ellene... csak megprobálni irányitani... erre tanitottak 5 éves koromtol. És ezért voltam itt tanuló is" Szolt Bolintva Celine és le vett még egy könyvet amit megint oda nyujtott a lánynak. Ez után viszont megint a szemeibe nézett.
" Mindenkinek kell segicség... az hogy te egyedül megtanultad magadban tartani az nem kicsi dolog... de itt... az X-Men nál... önmagadd lehetsz... nem kell it senki elöl elrejteni a képeségaidet... aszt hogy mi vagy. " Szolt öszintén Celine.
" Van itt még egy pár tüzes mutánsokrol szolo könv, de ennyi szerintem elég lesz elsöre... pakoly le arra asz asztalra... egy perc és megyek én is. " Szolt nem mosojogva de bolintott. Celine elindult a közeli polcsorhoz. A démonokrol szoló könyvekhez.
Ö is gorsan ki válogatoot két olyan könyvet mit még az Annya irt nagyon régen, nina kettö démoni nyelven volt irva. Vissza vitte a két naagy méretü és eléggé vastag könyvet az asztalhoz és ovatosan lerakta.

Megriadtam egy kicsit, mikor a mellettem álló lány megváltozott. Úgy határoztam, nem jó piszkálni az alvó oroszlánt, és nem is hozom többet szóba a múltam. Láthatóan felidegesítette a dolog.
Mikor lenyugodott, kimondta a mondatot, amit én is régóta rágogattam magamban, de ezt is bezártam.
"A mutánsok nem rosszak... se az emberek... azok lesznek ha a rossz útra térnek."
Hallgattam. Elképzelni sem tudtam, milyen lehet úgy élni, ahogy Celine teszi. Nem tudtam semmit a démonokról, más dimenziókról, a pokoltűzről és semmiről. De elhatároztam, hogy kiművelődöm ebben a témában majd egy egyedüli látogatásom alkalmával. A lány a kezembe nyomott még egy könyvet, hasonlót az előzőhöz, én pedig hálásan néztem rá, még egy halk köszönömöt is elrebegtem. Gondolkodóba ejtett, amit arról mondott, hogy önmagam lehetek. Féltem önmagamtól, attól a valakitől aki a fecsegő felszín alatt él, a hallgató mélyben. Pár másodperctöredéknyi fáziskéséssel elindultam az asztal felé. Odarántottam egy széket, levágódtam. Felcsaptam az először kapott könyvet az első fejezetnél. Tűz irányítása. Miért kell a felszínre jönnie mindannak, amit elrejtettem? A tűzzel kapcsolatos mutáció kialakulása. Meg fog ölni belülről az elnyomott valaki. Az ilyen jellegű elváltozás a gének furcsa csoportosulásának, a ... Miért is próbálkozom én ezzel? Úgyse fog menni. Mikor a másik visszaért két nem kicsit súlyos könyvvel csak felpillantottam, majd a tekintetem ismét a könyvre szegeztem. Bár olvastam, egy betűt nem fogtam fel az egészből. Egyszerűen csak bámultam a könyvet és teljesen más dolgok jártak a fejemben. Mért ilyen nehéz ez?

Egy pár másodpercel az után hogy akaratom ellenére dühös lette, le néztem a kicsit meg riatt lányra. "Bocsánat... érröl beszéltem, nme akartam dühös lenni csak... nem tudok mit tenni a dühöm és rosszaság gal. " Szoltam és kicsit fintorogtam is. Utáltam hogy nem tudtom a saját belsömet meg változtatni, de én ilyen vagyok. Amikor oda mentem a kicsit magasitott asztalhoz, a patáim halkan kopogtak ahogy lépketem, és le raktam a két könyvet és ehy néhány márodcercig figyeltem az uj lányt.
Amikor elkezdem lapozni az eggyik  könyvet véletlenül a démoni nyelven beszéltem magamba de halkan. Az ösi Kentaurokrol kerestem valami olvasni valót és nem emlékesztem hogy meik könyvbe is van.  Kicsit elraktam az utbol a könyvet de nyitva hagytam, még kellet majd. Emi közben a másik könyvet lapoztam találtam egy részt a régi harc i kiképzésröl, Spárta, a Görögök, Ókori Róma. hirtelen eszembe utott a lány és ujra oda néztem. "Segicsek valahogy? " Kérdezem egy kicsit mosojogva. " Mindem nutánsnak végig kell mennie ezen... és nagyon változo hogy hogy alakul ki a mutációnk, mien gyosan, mitől lesz aktiv, meddig tart meg tanulni irányitani... ezek mindenki nél mások... ha egyedül akarsz segicséget... felmehetünk a szobámba? " Mondom és utána teszem az ajénlatot Trouble nek.

Pár percig meresztettem a szemem a sorokra. Most képtelen voltam kapcsolatot találni betű és betű között. A gettónegyed, a régi nyomorúságos, de jól ismert helyzetem, minden, amit el kell most engednem. El kell engednem minden ismerőst a kifürkészhetetlen ismeretlenért. Ráadásul akkor, ott, abban a pillanatban iszonyúan egyedül éreztem magam. Ott volt a kedves lány, aki tényleg minden tőle telhetőt megtett, hálás voltam neki... De ő tartozott valahova, ahova én talán soha nem fogok. Nem új érzés a hontalanság, de még sosem volt ilyen erős. 
Celine észrevehette tépelődésem, mert beszélni kezdett. Azt éreztem, hogy érti, miről beszélek. Tudja, hogy most állok a fordulóponton, ahol eldől, megzavarodik-e az elmém, vagy sem. Ajánlatára hebegni kezdtem.
- Hát... Nem tudom, tudsz-e segíteni... Vagy bárki más tud-e. De... Jó lenne erről egy kisebb helyen beszélni. 
Reméltem, hogy megérti mért nem akarom az esetleges errejárók előtt felfedni bizonytalanságom. Nem, én nem tehetek ilyet. 

"Trouble... mi vagyunk azok akit tudnak segiteni... tudom hogy nem könnyü de hamar meg szokor itt a másságot. " Monta Celine nem mosojogva de bolintva.
Bolintot amikor a lány kérte hogy ne a könyvtárban beszéljék meg. Tejyesen nyugottan ott hagyta mindent dolgát, lapot, konyvek és táska. Tudta hogy kenki nem forra meg rongálni a dolgait. "Hozzad a könyveket. " Mutatott a lány elötti Tüzes mutános könyvekre és elindult. 3 lépés után irányithatatlanul duhös lett, nem bizott másokvan akiket nem ismert. nagyon nem akarta volna hogy mások nyuljanat a könyveihez vagy laptop jához. káronkodott a saját dámoni nyelvén és kicsit megnöttek a lángai. ota ment ujta a z asztalhoz és gyorsan elpakolta a laptop ját és nagyon régi és nagy könyveit. A könyzevez is mert nem akarta hogy a benne levö varázslatokat valaki meg tudja, nagyon veszélyes marázstalok is volttak bennök... meg nagyon féltette a könyveket meg több szász évesek voltak.
Az elpakolás uán gyoran meg nyugodott a kezében hozta a táskát és elöl ment. Nem gondold bele hogy esetleg az uj lány esetleg jol meg nézi a ló testét, de ha igy volt... akkor sem tudot máshogy kinézni a testével.
Amikor fel értek Celine szobájába a dél démon belépett és meg fordult. oda mutatott a ajtó melleti eggyik székre. "A vendégeknek van a két szék. " Monta és lerakta a táskáját. Fintorgott mert nem volt túl nagy rend nála, az asztalon volt egy pár könyv és e földön is néhány.

(Fojtassuk itt... vagy Celine szobájába? )

Mikor a lány elindult, először furcsálltam, hogy így itt mer hagyni mindent. De nem firtattam a dolgot, ő tudja. Meg ez nem is a gettónegyed... Végül ő is visszajött a könyveiért. Megkönnyebbülten követtem Celine-t. 
Támadt egy furcsa érzetem. Már nem találtam furának lábait, mutációját, mintha mindig is láttam volna ilyet. Olyan... Természetesnek tűnt. Aggódtak egy kicsit, mi lesz, ha nem egészen tudok úgy viselkedni, ahogy azt a társadalmi normák elvárnák, de az istenért is, utca gyerek vagyok, vagy mi! Szerintem a másik sem várja el a távolságtartó, hűvös udvariasságot, hiszen elég közvetlenül kezelt. Ez tetszett. 
Mikor a szobájába értünk fellélegezhettem egy kicsit. A szanaszét szóródott könyvek mutatták, hogy nem egy katonás rendet szerető alkat. Ezek szerint van közös pontunk.
Lezuttyantam a kijelölt helyre, térdeimre fektettem a mutánsos könyveket. Várakozón néztem a lányra, kíváncsi voltam, mit is értett a segítség alatt. Az eddig leforgott idő alatt jobban a bizalmamba tudott férkőzni, mint bárki más az elmúlt tizenöt évben. Kedves volt, elfogadó és eredeti. Ez nagyon jó volt.
//Szerintem folytassuk a szobában!//

Kayato és Ayumi
Az egész napomat mászkálással töltöm, mert Meko-chan valami rágcsálni valót akart, hogy eszegessen valamit dvd zés közben, mert Ritával egy egész estés animét néznek meg Rita szobájában. Meko-chan, jól ki jön vele ami engem nem zavar, sőt jónak tartom, hogy másokkal barátkozik. Utam, egyből a könyvtárba vezet, ahol álltalában csönd szokott lenni, vagy halk suttogó beszélgetések, hogy nezavarjanak másokat. Egy jó könyvet keresek, amit olvashatok mert ugyan van a szobámban mit olvasnom, de azokhoz nincs semmi kedvem. De, azért olvasnék vagy valami. Nem figyelek oda, csak meg ragadok egy könyvet, az asztalhoz viszem, kinyitom és bele kezdek az olvasásba. A könyv, nagyon érdekesnek igérkezik, és izgalmasnak. Már az ötödik oldal felénél tartok, mikor is az ajtó kinyillikés valaki be jön. Nem nézzek fel, csak ha meg szólítanak.

Kayato és Ayumi
Egy eléggé jó napnak nézek elébe. Kivételesen jól tudtam aludni, senki se baszogatott és eddig Füst hangját egyetlen egyszer se hallottam, így ma én leszek a megtestesült boldogság. Ami az örörmöket illeti, jó lenne egy kicsit fejleszteni az angoltudásomat, ezért el is teperek a könyvtárba, hogy kivegyek valami bonyolult nyelvezetű könyvecskét. Nem értem ezt az angolt, szerintem ha mindenhol japánt beszélnének, akkor minden egyszerűbb lenne, de nem kaphatok meg mindent amit akarok, nem? Amint benyitok a könyvtárba, körbe is nézek, majd észreveszem, hogy egy tanár is van bent a könyvtárban. Oh, akár észrevett, akár nem, illik a modoros köszönés, vagy mi. Mélyen meghajolok, majd köszönök az anyanyelvemen és elindulok keresni egy jó kis könyvet. Rövidesen találok is egyet, de nem igazán van kedvem az asztalhoz ülni, főleg, hogy a nő az én helyemen ül. Mindig is ott szoktam ülni, de most ez elmarad. Észre sem veszem, hogy a könyvel a kezemben már fél perce állok és a helyemet szugerálom, mint valami töketlen.

Eddig, csak Meko-channal beszélek Japánul, így egy kicsit meg lep, mikor a srác az anya nyelvemen köszön. Ez, a hangjából jönl, de akkor is mikor fel nézek a könyvemből a srácra akkor már nyilván valóvá válik a dolog.
- Szia. - Köszönök vissza a fiúnak, szintén Japánul. És meg hajlok, mint az szokás. Majd, vissza térek az olvasáshoz, de csak pár sórt olvasok, mikor fel tünik nekem, hogy ott áll és úgy olvas. Nem értem, hogy miért áll hisz van itt ülőhely bőven.
- Gyere ülj le nyugodtan, nem foglak megenni. - Vigyorodom a fiúra kedvesen, közben a könyvet már nem figyelem, mert a srácra figyelek. Ha jelzi, hogy a helyén ülök, akkor át telepszek egy másik székre, hogy leülhessen. Aztán, én tovább olvasok, ha csak nem szeretne tanácsot kérni, vagy valami mást, de azt viszont kötve hiszem. Majd meg látjuk, vagy látom. Minden esetre, itt vagyok ha kellenék.

Kayato és Ayumi

Határozottan meglep, hogy akinek köszöntem, az szintén Japán. Ilyen szerencsém még sosem volt, ha esetleg beszélnem kéne vele, akkor nem kell az angolt használni. Esküszöm, kezd beletörni a nyelvem. Miután azonban fél percen keresztül bámulom a helyemet, amit elfoglalt, megszólít.
- Gyere ülj le nyugodtan, nem foglak megenni. - mondja vigyorogva, én pedig kicsit hezitálok, majd leülök úgy, hogy egy szék legyen közöttünk. Eddig nem láttam nagyon ezt a tanárt, ezért fogalmam sincs, hogy vajon milyen lehet, meg e tudok benne bízni. A tanárok kedvesek szoktak lenni, de nem biztos, hogy ő is az. Bár az első benyomás eléggé jó, tehát lehet, hogy vele is szerencsém van. Ezek után elkezdem olvasni a könyvet, ami angolul van, hogy fejlesszem a szókincsemet, mikor elakadok egy szónál.
- Diskir...diszrikm...diszkrimná... - próbálom kiolvasni az egyik szót (diszkrimináció), de mivel nem megy, ezért az éppen olvasó tanárhoz fordulok.
- Elnézést, ezt a szót hogy kell kiolvasni? - kérdezem japánul, miközben az érintett szóra mutatok. Remélem fog segíteni, mert akkor a válaszadástól függően fogom eldönteni, hogy milyen emberrel is van dolgom.

A fiú, valamivel arréb ül, és így én is ott maradok, aholjelenleg vagyok. Egy, szék választ el tőle, amit meg is értek, hisz még nem ismer, így végül is oda ül ahova akar. A fiú, olvasni kezd mondjuk engem nem zavar a dolog. Mondjuk néha Meko-chan is foghatna egy könyvet, mint azokat a mangákat. Ezek is vannak olyan jók, mint a mangák, vagy még jobbak. Igaz nincs bennük kép, de hát az embernek azért van kébzelete, hogy használja. A fiú, egy szót kérdez, hogy azt hogyan kellkiolvasni. Tekintetemet el veszem a könyvemről, hogy elolvassam a szót, amirre rá kérdez.
- Diszkrimináció. - Mondom ki angolul a szót, majd megint az én könyvemre fordítom a tekintetem. Nagyon érdekes, nem értem, hogy Meko-chan miért nem olvas ilyeneket.

Kayato és Korabi

Néha kissé meggondolatlanul cselekszek, és ilyenkor hajlamos vagyok olyan dolgokat tenni, mondani, amiket talán nem kéne. Egy szót nem bírtam kiolvasni és segítséget kértem, ebben nincs nagy kunszt, persze azért még mindig bennem van a félelem.
- Diszkrimináció - mondja nekem a nő, majd visszafordul a könyvéhez.
- Köszönöm - mondom halkan az anyanyelvemen, elvégre egy másik japán előtt nem kell angolozgatnom. Nos, egy jó emberrel van dolgom, vagy legalább is szeretném ezt hinni. Nem figyeltem oda túlzottan, ezért nem tudtam kifürkészni, hogy szívesen segített-e, vagy csak nem akart parasztnak tűnni. Talán egy újabb kísérletet kéne tennem, hátha akkor többet tudok meg róla. Gyorsan keresek is egy bonyolult szót, majd halkan, de azért hallhatóan újra törni kezdem a nyelvemet.
- Trasnf...transf...tra..a.a.. - tördelem a választott szót (transzformáció), remélve, hogy a nő automatikusan segíteni fog. Ha nem, akkor újból megkérem, hogy segítsen nekem.


///bocsi a késésért ///