Könyvtár

Az iskola főépületében található könyvtár, ami folyamatosan nyitva tart.

//Előzmény: A folyosók //

Nem kellett olyan hű de sok idő ahhoz végül is, hogy bejárjam a második emeletet, bár kellemetlen volt néha egy kicsit, de azért eléggé szedtem a lábaimat, nem mintha különösebben sürgetett volna az idő, igaz, ez is volt benne egy kicsit, de szerettem volna minél gyorsabban letudni azt a részt, biztos, ami biztos, mert egyedül nem biztos, hogy ki tudtam volna vágni magamat egy necces helyzetből, ami pedig majdnem adódott is, szerencsére ott van az a majd meg a nem. Ahogyan beérek a könyvtárba szétnézek, ez az első, igaz, közben megállás nélkül haladok, még mindig sietősen és ügyelve arra, hogy ne rázzam túlzottan a dobozt, amivel az első dolgom, hogy lerakom az egyik asztalra, majd pedig helyet foglalok mellette az egyik széken és kifújom magam, így azért már nem volt annyira... Passzív, inkább negatív, de nem baj, kíváncsi vagyok most már a végeredményre, igaz, még mindig van mit lerakni. Végig nézek ismételten a könyvtáron, hatalmas ez a hely, vagy legalább is mindig annak tűnik, valószínűleg azért, mert tényleg az is... Gyökér következtetés, a lényeg, hogy egészen kellemes hely, nagy, egy épülethez képest és nyitott, valószínűleg sok érdekes olvasmányt találhatnék itt, ha csak egyszer lenne elég kedvem hozzá, hogy kutakodjak.

A legtöbb embernek a "könyvtár" szóról a "csöndben maradni" kifejezés jut először eszébe. Hát ez a könyvtár sok mindenre alkalmas lehetett, csak épp a csendes elmélyülésre és tanulásra nem - legalábbis ebben a pillanatban. Az ajtó egyszer csak óriási lendülettel kicsapódott, majd hangos dörrenéssel pattant vissza a falról. Egy fiatalnak tűnő, de korához képest magas fiú rohant be a folyosóról, majd hangos kacaj kíséretében szalomozni kezdett a polcok között, valószínűleg begyűjtve pár rosszalló pillantást a bennlévőktől, már ha voltak ilyenek. Egy másodperccel később egy másik fiú követte, aki némileg jobban ki volt fulladva, és sokkal kevésbé volt jókedvű, de minden másban tökéletesen ugyan olyan volt, mit az előző, még a ruhájában is. Zihálva és láthatóan dühösen vetette magát a másik után, majd félpercnyi fogócska után sarokba szorította egy polcsor végén, és ellenfelére vetette magát. Rövid ideig és igen bizarr látványt nyújtva birkóztak a padlón ám végül (bár ezt kívülről bajosan lehetett volna megállapítani) a második kerekedett felül, és szorította földre hasonmását.
- Elég volt! Tűnj el! - dörrent rá a torkát szorongatva.
- Kívánságod számomra parancs, uram. - mondta a másik alig érthetően, hála a nyakára fonódó ujjaknak, és derengő fénny kíséretében felszívódott.
Nick a terem falának dőlt, hogy kifújja magát. Néhány napja érkezett az iskolába, és mivel már elkezdődött a tanév, adtak neki egy kis időt, hogy akklimatizálódjon. Az iskola nagy részét már felfedezte, és lassan ideje volt elkezdenie órákra járni, ám "ördögi énje" ezt igencsak megnehezítette. Az utóbbi időben sokkal aktívabb volt mint korábban, mintha csak felvillanyozná az új környezet. Újabban már minden nap megjelent legalább egyszer, hogy felidegesítse Nicket - ezúttal az egész iskolán kellett végigkergetnie, hogy megállítsa. Nagyon remélte, hogy itt végre megtanítják irányítani ezt az átkozott képességet, különben előbb vagy utóbb hatalmas bajba fogja sodorni. Végül nagy nehezen összeszedte magát, és feltápászkodott, hogy megnézze, van-e valaki a közelben, akitől bocsánatot kérhet a galibáért.

Be gorulok a könyv tárba, és közben szét nézek, de csöndben teszem mind ezt, mert egy könyvtárban, már csak ez szokás. Egy recept könyvet keresek, és hoztam magammal, egy jegyzet füzetett, és tollat is. Bár, igaz könnyebb lenne, ha internetet használ nék, de akkor az tuti, hogy a gép elött is maradnék, vagy zárásig, nem tovább semmiképen nem maradnék, mert a könytáros, tuti rám szólna. Ezért is maradok a jó öreg megoldásnál. Meg különben is ottvan a szobámban a laptop, és tök felesleges a gépet használnom. Miután, a könyv meg van, egy asztalhoz gurulok, hogy ott jegyzetelhessek. Beletelik néhány percbe, mire meg találom amit keresek, de megtalálom, és a füzetbe kezdek jegyzetelni. Bár, úgy érzem, hogy ez nem elég, ezért keresek még recept könyvet, hogy találja más receptet is. Jó pár össze gyülik, és ahogy gondoltam, van mit jegyzetelni. Jelenleg, a könyvtárossal vagyok egy helyiségben, de nincs is mit mondanom. Majd, hallom, hogy valaki belép.

Tara Strong... más néven Picur... belépett a könyvtárba. Méretére készitett sötét kék ruhát viselt, de több ekkora ruha kell majd neki. Egy rövid gyaloglás után meg találta a vendéglátással és ételkészitéssel foglalkozó könyveket. Egy pár cimet elolvasott majd nagy nehezen kivuzott egy kissebb könyvet. Igy is elég nehéz volt neki, de ugy ahogy még elbirta. Elcipelte a legközelebbi asztalhoz, ahol már volt égy kerekes székes lány. Tarának ez volt az elsö tejjes napja itt, és szinte szédült a sok sok fajta mutánstol... is mindenkit jol megnézett. A könyvet nagy nehezen sikerült feldobnia a meki nagyon bagas kékre, és kicsit ügyetlenül felmászott. A Szérköl meg szolitotta a lányt. " Hello... ne haragugy ha zavarlak... de meg engededd hogy it maraggyak? " Kérdeszte kicsit lihegve, miközben fel mutatott az asztalra. Közbe a lányt is tanulmányozta egy hosszú másodpercig.

(igy okay lesz, vagy legyen egy kicsit hosszabb? )

Épp egy másik könyvet is lapozgatok, hogy receptet gyüjtsek, mikor is egy kislány érkezik az asztalhoz, ahol én is vagyok. Fel mászik a székre, majd meg szólit engem. Én, pedig felé fordulok, és úgy szólok hozzá.
- Helló, egyáltalán nem zavarsz, és nyúgodtan maradhatsz nem kell ahoz az engedéjem. - Mondom a kislánynak, mosolyogva, de aztán vissza is térek a jegyzetelésre, hisz van még egy jó pár. Érzem, hogy egy hosszú másg percig engem nézz a kis lány, majd én is felé nézek, majd az általa választott könyvet nézem meg.
- Érdekel is téged? - Kérdem tőle halkan, miközben tollammal a könyvre bökök. Bár végig gondolva, eléggé hülye egy kérdés, nyilván nem venné el, ha nem érdekelné őt az a könyv. De, a kérdést már fel tettem neki. Bár, legfejjeb nem válaszol a kérdésemre.
- Egyébként, a nevem Szabó Éva. - Mutatkozombe neki, és közben le teszem a tollat a füzetre.

Nagyon meglepte hogy a lány nem lepödött meg rajta... bisztosan már régebb idö ota itt van.
" Hello... Tara Strong vagyok... és igen... nagyon érdekel ez a téma... tudom hogy eléggé szokatlan látvány vagyok... de ez az elsö napom itt és... nekem nem lessz könnyü beilleszkednem ide... de te szerintem már régebb ideje vagy itt... hihetetlen ez az iskola. " Szolt Tara és utána kinyitotta a könyvet, es eléállt hogy majd olvasson belöle, de elöször találomra lapozgatott a könyvbe.
" Ebböl a témából érdekelnek az éttermek, ételkészités, szállodák és a nagy fesztiválok... ez a könyv pont jó kezdés... sok recept van benne, meg egyéb érdekes dolgok. " Szolt halkan Tara.
" Egy kicsi idejig az alapokat tanultam egy szakácstól... azóta érdekel ez a téma... és téged? " Kérdeszte mosojogva de egy pár másodperc mulva le ült az asztalra és kicsit szomorubb lett. Egyetlen ember még nem volk elég vogy ez embereket mint ojat, ne utálja. A szakácson kivül csak nagyon kevés embert tisztelt igazán. Mért lett ö ennyire kicsi mutáns... sokkal nehezebb igy minden neki. " Itt legalább elfogadnak endem. " Szolt kicsit szomorúan.

A tanév már rég véget ért, a következőig már alig egy hét volt hátra. Charles számára az évzáróval nem csak a tanév ért véget, hanem a közmunkák is, amiket kiszabtak neki büntetésül. Az iskolában mindenki tudhatta, hogy ő volt az a gyerek, akinek a karácsony sem volt szent és a tavaly decemberi bálon úgy viselkedett, hogy maga Emma Frost küldte el az igazgatóhoz telepatikus hatalmat alkalmazva. Azóta pedig órák után mindenki láthatta őt folyosót pucolni, gazolni, kertet, termeket rendezni. A takarítók és gondnokok munkájába kellett besegítenie, ezzel büntették és ezzel foglalták le. Nagy panaszokat nem hallottak róla. Nyáron vége lett a munkáknak és jött az unalom. Nem mehetett ki, az iskolában kellett elfoglalnia magát és nem a tanulást választotta. Ma a könyvtárba jött, hogy kivegyen egy pár jó komolyzenei cd-t. A sajátjait már unta, újakat nem kap a szüleitől, amíg nem végzi el az iskolát. Belépett a könyvtárba és a zenei osztályra ment. Hátulról hangokat hallott, két női hangot főzésről beszélni és meg akarta nézni, kik vannak itt. Meglátta a kerekesszékes lányt, akiről tudta, mitől lett ilyen. A másikat alig látta meg, mélyen, a padlónál kellett keresnie.
- Helló, lányok vagy hogy is mondjam!
A kicsiről nem tudta eldönteni, micsoda, volt-e egyáltalán neme.
- Mit főztök?

- Nagyon örvendek Tara. - Mondom neki, egy kedves mosolyal, az arcomon. Majd a kérdésemre is kapok választ, tehát érdekli őt a főzés.
- Nem, szerintem, te pontosan így vagy normális, ahogy vagy. - Mondom neki ezt már mosoly nélkül, és komolyan. - Késöbb ezzel szeretnél foglalkozni, vagy csak ez ilyen hobby dolog nálad? Mármint ez a szakácskodás. Engem is érdekel a téma, és ezzel is akarok foglalkozni, hiába vagyok tolószékes, nem érdekel engem, Bár a szüleim meg jegyezték, hogy nagyon makacs vagyok, de nem érdekel engem. - Mondom neki, de már se a füzet, se a könyv nem érdekel most. Tara utolsó montatától én érzem magam rosszúl, és kezemet rá helyezem az ő kis kezére, és megszólalok.
- Salynálom. - Csak ennit tudok kinyögni, bár nem én tehetek róla, hogy ezt gondolja. Majd, megjelenik valaki, akit nos a diploma osztón láttam utoljára azt hiszem, de már ebben sem vagyok bíztos.
- Helló Charles. - köszönök neki, majd a kérdésére is válaszolok. - Én, nem főzök, csak recepteket jegyzetelek. - Mondom neki a magam nevében, hisz Taráéban nem beszélhetek, és nem is akarok beszélni.

" Én is örülök hogy megismerhetlek. " Szolt Tara egy mosojjal. Amikor Áva monta hogy ö is normális, ez nagyon jol esett neki. " Köszömöm... én még nem fogattam el magam tejjesen... mért ez lett a mutáciom? " Kerdezte többnyire magátol, majd halgatta Évát. "Igazábol nem is tudom... egy konyha tele van veszéjjel... és egy kicsike mutánst mint én... nem tudom hogy hasznos lennék egy konyhában, vagy bárhol máshol. " Monta kicsit szomoruan de  mosojogva és vállat vont. " Néha még mindig zavar a kicsi méretem de már ugy ahogy meg szoktam ezzel élni. " Szolt barátságosan Tara.
Ekkor egy másik valaki... egy fiú/férfi jött oda hozzájuk. Most elöször látta és mivel hogy ez egy mutánsoknak való hej volt, ez egy kicsit megnyugtatta Tarát és nem félt annyira attol hogy mit szolnak a mérete miat. Ö is köszönt " Hello Charles... még nem fözünk... az majd csak ezután jön... és is recepketek meg ijesmit nézek. " Szolt velnézve rá, és egy kicsit nevetett is. " Éva... szivesen segitek majd neked ebben ha szeretnéd... van egy kicsit tapasztalatom is. " Nézett vissza Évára. " És nem kell sajnálni... én ijen vagyok és kész... de sok hejen még mindig nem szeretnek minket... mint például a szüleim. " Szolt és fintorgott.

Charles a diplomaosztón nem volt ott. Semmilyen bálra, ünnepre nem engedték el, amióta botrányt rendezett a karácsonyi bálon. A valódi felelősök már végeztek, Price elvileg távozott az iskolából, Jonah tanár volt már akkor is. Azt nem tudhatták a lányok és senki más, hogy nem Charles Dialin állt minden mögött, amit magára vállalt. Látta ezt a két szerencsétlent, az egyiket, aki kerekesszékbe kényszerült és a képességének sem volt ura az agysérülés miatt, mert a vécében kiömlött a víz és túl sokat volt alatta és a másikat, aki nem volt nagyobb Charles papagájainál, akiket a szüleinek passzolt le, felébredt benne a vágy, hogy újabb csínyt kövessen el. Ez a szenvedélye volt, szórakoztatta, ha másokat megviccelhetett. Egyikük sem volt önmagában nagyon szórakoztató neki. Dialin a tehetősekkel értette jól meg magát, a gazdag családok gyerekeivel. Két kedves lány nem igazán hatotta meg, egyiktől sem várt semmi mást, mint hogy a tudtukon kívül hozzájáruljanak egy újabb vicchez.
- Éva, te ismersz. Mi még nem találkoztunk - hajolt le Tarához. Egy ujjat nyújtott oda. - Charles Dialin vagyok - mondta mosolyogva. Be akarta hízelegni magát, hogy később hallgassanak rá.
- Engem szeretnek a szüleim. Ha tanulok, akkor még jobban. Milyen recepteket néztek? Tehát a jövő szakácsaiba sikerült belebotlanom itt a könyvtárban?

Végig hallgatom Tarát, csendben és türelmesen. Az első mondatára, nem tudom, hogy mit is kéne reagálnom, így nem is nagyon reagálok semmit, és itt van még a kérdése is, de erre sem kell válaszólnom.
- Rendben, de akkor mi az álmod? Mivel szeretnél egyszer foglakozni, ha majd már itt végeztél? - Kérdem tőle őszintén, hisz mindenkinek van egy álma, hogy mi is akar majd lenni. Majd Charles is fel bukkan. Tara is válaszól a kérdésére, majd nekem mond valamit.
- Nagyon szépen köszönöm. - Mondom, egy mosolyal az ajkamon. Majd Charles ismét kérdez valamit.
- Én, inkább főként leveseket nézek. - Mondom neki. - Ja, valami olyasmi, szeretnék egy nap olyan híres szakács lenni, mint Gordon Remsi, vagy Stál Judit, bár szerintem, Judit neked nem mond semmit. Te, mi jót csinálsz itt a könyvtárban? - Kérdem tőle, és várom, hogy mit is mond.

" Hát...én is szivesen lennék szakács. " Monta öszintén Tara, majd mosojgott eggyet. " Igen, lehet, Charles... de lehet hogy a vendéglátás egyébb részeibe is bele kostolok... még nem tudom igazábol " Vonta meg a vállát.
" Nem régen aktiválodott a mutációm, szoval remálem hogy erösebb, és gyorsabb leszek majd egyszer. " Szolt Tara és kicsit meg rugra a konyvet. " Még esz a nektek könnyünek mondott könyvet is alig birtam el... de hát, nem tehetek rola. Ez lettem. " Szolt és utána lapozott egy párat. " Én most az édességek után nézek... néha az édes dolgot a legjobbak. " Nevetett egy kicsit, majt egy hosszú másodpercig nézett egy nagy krémes képet. " Na ez már tulságosan is édes... csak egy pár nagyobb morzsát tudnék megenni az ijen dolgokbol. " Mosojgott nagyot és lapozott megint. Egy nagyon szép Francia étterem képe volt a lapon. Tara nagyot mosojgott. Volt ott egy párszor, és ettöl eszébe jutott megkérdeszni öket. " Ti miota vagytok itt... én csak tegnap érkeztem ide. " Szolt Évát és Charlest nézve.

(ehh... jo rövid )

A Dialin fiú hallgatta a terveket és őt nem kötötte le se a főzés, se a vendéglátás. Gordon Ramseyt ismerte, a másik nevet nem. Éváról tudta, hogy messziről jött, ottani szakácsra gondolt. Tara könyvében a francia étterem már tetszett neki. Bármilyen jó étterem szóba jöhetett, szerette a kiszolgálást. A Pokoltűz Klub tagjai voltak a szülei, a fényűzés hozzá tartozott az életükhöz.
- Én lemezekért jöttem. Unom a sajátjaimat, kiveszek néhány újat. Ha van itt olyan, ami érdekel.
- Tara, én azóta itt tanulok, hogy újraalapították az iskolát.
Charles-nak még egy évvel meg is nyúltak a tanulmányai, mert az ideit elrontotta, megbukott.
- Te honnan jöttél? - kérdezte a padlóból alig kilátszó lányt.
- Nincs kedvetek valami izgit is csinálni a könyvek lapozgatásán kívül? - kérdezte a lányoktól. Csínytevésre vágyott.

Végig hallgatom Tarát, majd egy kérdést is tesz fel, amire először Charles válaszol, majd aztán jövök én.
- Én tavaj elöt érkeztem ide, azóta lakom idebent. Azóta már megszoktam itt, de majd még meglátom, hogy hogyan is alakulnak a dolgok. - Mondom Tarának, majd Charles is kérdez tőle, és én is kiváncsi vagyok, hogy honnan is jött. Aztán egy ujjabb kérdés amire válaszolnom kell.
- Bocs Charles, de mára direkt ilyen unalmas programot terveztem. De, talán majd legközeleb benne leszek a dologban. - Mondom neki és közben szépen nézek a srácra, bár nem tudom, hogy milyért is, hisz erre semmi szükség. Nekem legaláb is, semmi szükségem nincs a dologra.
- Ami pedig a lemezeket illeti, remélem, találsz kedvedre valót. - Mondom eki kicsit késve, a lemezes témára.

" Én Kanadábol... ött születtem de magyon sok idöt voltam az államokban... Kaliforniában... de egy hosszabb ideig Europában is éltem. " Szolt Tara és utána dondolkodott egy másod percet. " Hát nem is tudom... mijen dologrol lenne szó?, mert lehez hogy egy kicsit késöbb érdekelne engem. " Szolt a lány Charlesnak.
"Oh... én a régi zenéket nagyon szeretem... Elton John, Joe Cocker, Phil Collins, Rod Stewart, Queen, Willie Nelson, és még vagy egy tucat nagy név " Mosojgott nagyot, és lelkesedett fel a lány. " És könyvtárban lenni nem unalmas... inkább csendes és békés... szerintem. " Vont vállat de mosojgott Tara, Évára. Hirtelen egy tanuló aki éppen sietet kifelé, a táskája arrébb lökte Tarat, aki ettöl elesett. Kicsit dühösen felült az asztalrol. "Na igen... aki kicsi az könnyebb is és nehezebb észre venni. " Morgott a lány, majd közelebb ült a könyvhöz. " Kell majd nekem valami méretre szabott páncél vagy valami. Rázta a fejét, miközven felfelé nézet Évára és Charlesra.

Dialinnek Tara hozzáállása tetszett jobban. Éva csak könyvekkel akart foglalkozni most, ez Charlest nem kötötte le. Csendes és békés volt a könyvtár, ahogy Tara mondta. Ez a fiúnak az unalmat is jelentette.
- Én a komolyzenét szeretem. Van is egy szép nagy gyűjteményem, de már kívülről fújom. Valami új kell, friss kiadvány vagy elfogadható kortárs zene. Azt nem annyira szeretem, de néha vannak jók. A popzenét se szeretem, annyira egysíkú, nem? - kérdezte Charles a lányokat. Tara biztos nem fogja szidni a kedvenceit Évára kíváncsi volt, hogy ő mit szeretett.
- Gondoltam, meg lehetne nézni a pincét. Az is csendes és békés hely, nem? Sokkal érdekesebb, mint a könyvtár, mert oda ritkán megyünk - kacsintott Dialin a lányokra, hátha vevők lennének valamire. Ha a könyvtárban maradtak, arra is megpróbált kitalálni valamit, hogy feldobja a szokásos hangulatot.
- Tara, neked nehéz lehet így, hogy majdnem eltaposnak, de bejuthatsz olyan helyekre, ahová más nem fér be. Nem gondoltál még erre? Izgalmas lenne így felfedezni az iskolát - csábította tovább a lányokat.

Végig halgatom a többieket, majd aztán én is kinitom a számat.
- Én, a zongora versenyeket imádom, a pop meg hát eleve nem az én világom, én inkább rap-et hallgatok. A kedvencem, Eminemtől az a szám, amit az anyjának, vagy pedig az anyjáról írt. - Mondom, bár nem vagyok benne biztos, hogy tudják-e azt, hogy mire is gondolok. Bár, nekem aztán mindegy. Jah, és ott van még Dopeman is aki szintén az anyjának írt egy számot, de azt nem mondom. Most már becsukom a könyvet, hisz most semmi kedvem az íráshoz, és hát nem tagadom, kicsit fellettem csigázva. Észreveszem, hogy Tarát valaki fellöki, és még csak megsem fordul, hogy legaláb bocsánatot kérjen, pedig szerintem látta, hogy ott van.
- Hé, és bocsánatotkérni kifog? - Kérdem tőle, és látom, hogy zavarában oda nézz a székre, ahol Tara ül, majd egy elnézés félét nyőg ki, aztán indul is tovább.
- Ami a pincét illeti, engem is érdekel mostmár a dolog. - Mondom, de csak engem zavar, hogy ennyire bizonytalan vagyok? Minden esetre, érdekel a dolog.

Amikor a bocsánat szerügég jött. Tara duhosen felállés hangosan utána szolt. " Én is egy mutáns vagyok nem csak te! " Szolt dühösen de addigra a fiu vagy lány arrébb ment már. Egy percig ez után csak halgatta Évát és Charliest. Egy hosszú pillanatig gondolkodott majd vállat vont. " Mi izgalmas lehet egy régi de annál szebb ház pincéjében... boros pince meg régi butorok... a boron kivül... amit szivesen innék... nem todom hogy mi izgalmas lehet ott lent. " Szolt öszintén Tara.
Egy pár másod perccel késobb mejött egy másik lány és kicsit lassan körbe nézett. Majd meglátta Éva mellet a kicsi Tarát és oda ment hozzá. " Hello... éppen tégedet kereslek, ne haragyuggy de nem volt tul könnyü megalálnom téged... itt az órarended és asz is üzeni az igazgató hogy a szobáb is készen áll a pontos hej ott van az órarend másik oldalán... és légy üdvötölve a mutáns iskolában. " Átnyujtott egy kicsi kinyomtattot papirt Taránat és utána elment. "Köszönöm." Szolt mielött a lány elment volna.
Tara meg forditotta a lapot és elolvasta "Második emelet... 5 ödik ajtó balra... szobatárs... Jasmine Lee. " Szolt inkább magának és utána elolvasta az ora rendet. " Mi esz a Veszéj Terem edzés? " Kérdeszte Évátol és Charlestol, kicsit megijedve és aggodva.

Charles-nak a zongoraversenyekre felcsillant a szeme. Végre valami, amiben közös volt az érdeklődésük.
- Liszt Ferenc, Beethoven, Rimszkij-Korszakov? A rapet én nem bírom.
A modortalan diákkal Dialin nem állt szóba. Távozott már, a lányok megmondták a magukét. Évát érdekelte a pince, Tara picit el volt tévedve. Dialin elnevette a kérdést.
- Bor az nincs. Ha lenne, én fel se jönnék a pincéből. Próbáltam már becsempészni, nem is egyszer, Veszély mindig észrevett. Ki se szolgálnának titeket még fent. Vagy te hány éves is vagy, Tara? Évával mi már betöltöttük a korhatárt.
Charles számára az iszákos időszaknak vége lett, mikor megvonták a kimenőjét. Odakint mindig ment házibulikba és ivott, amennyit akart a barátokkal. Dialin megnézte azt a lányt, aki hozta a papírt. Szemrevaló volt és ráköszönt:
- Szia édes!
A lány lesütötte a szemét és halkan köszönt vissza, Tarára mosolygott és gyorsan elment. Nem mert szóba állni az iskola egyik problémás gyerekével, pedig Charlesnak tetszett.
- Jasmine Lee? Nem ismerem, biztosan ő is új.
Charles a Veszélytermet nem szerette, ha Jonah vezette az edzést. Mindig szívatva volt. Harcolni szeretett, de másnak a felügyelete alatt.
- Szimuláció. Olyan, mintha kint az utcán támadnának meg téged és meg lehet tanulni a harcot igazi ellenfelekkel. Meg is lehet sérülni. Ha nem Jonah Wright vezeti, akkor jól lehet ott harcolni és teljesen élethű. Minő véletlen, az is a pincében van és a mágusszoba is. És a teleport - kacsintott Charles a lányokra.

- Igen, imádom őket, hallgatni. - Mondom röviden, aztán látom, hogy jön valaki egyenesen Tarához. Hozzta neki az órra rendjét. Majd hallóm Tara kérdését, de Charles megelőz, és válaszól a kérdésre, amire én csak bóllogatok nagyokat, és közben a csukot könyvön tartom a szemem. Bár, engem sosem bír, és pont ezért van az, hogy mindent megtesz azért, hogy le járasson, de ez engem már nem érdekel, hisz azok az évek már el multak hála az égnek. Hirtelen, egy ötlet jut az eszembe, de nem értem, hogy pontosan miért is, de eszembe jut, és fel is hozom mint ötlet.
- Szerintem, hagynunk kéne a pincét, és inkáb tegyünk egy kőrt a repcsivel. Mit szóltok hozzá? - Kérdem tőlük, és remélem jóbb ötletnek fogják tartani, mint a pincében való császkálást. De, azért még megvárom, hogy ők mit mondanak.

Tara szóhoz se jutott a meglepödésektöl ." Veszéj... az meg mi?... valami fegyver vagy valami? " Kérdeszte érdeklödve. " És én 16 éves vagyok... túl fiatal mindenhez. " Szolt egy kicsit szomorú fintorral. Ami ezután hallot szinte hitetetlen volt. " Szimulácio... ami étetszerü... és meg lehet hanulni harcolni... és meg is sérültetek? " Monta lassan maga elé bámulva a semmibe. " Varázs szoba? " Ekkor megrászta a fejét egy kicsit. Majd halgatta Évát is. " Ez az információ neki tul sok volt egy szerre. Egy repülö is van lent? " Kérdeszte szinte mentélis sokkban. " Nem vagyok képes elhinni... ijen nincs, csak a mesében. " Szol még mindig maga elé bámulva. " Mi ez a hej? valami titkos katonai bázis? " Kérdeszte ami közbe probálta feldolgozni az adatokat. Egy hosszú pect mulva Évára nézett. "Nem tudom... kicsit félek oda le menni... és ettöl a Veszéj Teremtol... is... de érdekes lenne egy ijen simulációt látni. De remélem nem nekünk kell a szimulcácioban részt venni. " Szolt aggodva a kicsi lány.

(rosz és tul rövid post... de remélem okay legalább)