Marokkó (Afrika)

A marokkói királyság.
Államforma: Aboszulút monarchia
Uralkodó: VIII. Mohammed
Népesség: 40 millió fő (mind mutáns)

Az országban az utóbbi jó pár hétben polgárháború szélére sodródott és a trón igencsak megingott az uralkodó alatt. Ezen okokból már a turisták is elkerülik és így a legnagyobb bevételi forrásuktól esnek el.

Az elmúlt hetek elég kemények voltak Yusuf számára. Az egész a jelentések megírásával kezdődött. Először a Grigorijjal kapcsolatos tapasztalatait és aggályait vetette papírra. A nehezebb feladata a Lornával kapcsolatos események leírása volt. Ez utóbbin három napig tanakodott. Nem azért, mert nem tudta, hogy mit írjon. Egyszerű és tárgyszerű fogalmazási stílusa mit sem változott. Inkább azon töprengett, hogy mit kellett volna máshogy tennie. De utólag, még a bűntudat kínzó mardosása mellett is úgy vélte, újra ugyanúgy döntene.
A hazájából érkező hírekkel mindaddig nem foglalkozott, amíg a lakásán fel nem kereste egy másik marokkói emigráns. A közeli fűszeresnél dolgozott és már korábban felismerte Yusufot, de nem akarta vagy merte megszólítani. Egészen addig a percig, amíg nem volt rá szükség. Most pedig eljött ennek is az ideje. Az elnyomó diktátor hatalma meginogni látszik, miközben sanyargatja a népet. Az ellenállás szerint pedig Yusuf az utolsó esélyük. Bár nincsenek egy véleményem, az események alakulása pont kapóra jött a számára. Eltávozást kért. Kérdésre meg is indokolta. Az igazgató Victoriát is vele küldte. Yusuf külön kérte, hogy a nő fesse feketére a haját, hogy ne lógjon ki nagyon a tömegből. Reméli, hogy megtette és nem csak az övekre hagyatkoznak a külsőjük elválasztása terén.
A hamis papírok alapvetően csak a bejutáshoz szükségesek. Valahogy igazolniuk kellett a csempészeknek, hogy kik ők. A saját papírjait a mágustoronyban hagyja.
Nincs szükségük különösebb fedősztorira. Afrikában nem divat kérdezősködni. Ha meg már a kormány emberei kérdezgetik őket, akkor úgyis mindegy. Egy kisebb kereskedelmi hajón érkeztek Rabatba. A kikötőben engedélyt kértek és kaptak a partraszállásra, ahol mind a kettejük papírjait ellenőrizték. Amolyan arabos felületességgel. Amint elhagyták a kikötőt, Yusuf felismerhetetlenné tette a fotókat és eldobta az útleveleket. Aztán elfedve arcát kezdte keresni a forgatagban azt a személyt, akivel fel kell vennie a kapcsolatot.

Yusufék csak lassan tudtak átvágni a téren. Nem zavarta a tömeg, így sokkal kevésbé feltűnőek, mintha egy kihalt utcán haladnának. Bár nem értett egyet, amikor Victoria feltűnt csadorban, de nem tette szóvá. Afrika már rég nem az a romantikus hely, amit sokan hisznek róla. Arábiai Lawrence, meg a Rejtő regények szépségei már rég elvesztek. Ahogyan szellemben, úgy öltözködésben is.
Ahogy elérik a házakat meglátja egy régi jó ismerősét, akiben felfedezni véli az itteni kapcsolatukat. ~ Remek. ~ Fut át az agyán és elindul a kiszemelt épülettel párhuzamosan, elfelé a ismerősétől. Amikor elérik a következő ház sarkát, odahajol Victoriahoz.
- Megtaláltam. Odamegyek hozzá. Te légyszíves figyelj, nehogy meglepjenek bennünket. - azzal ellép a nőtől és elindul régi ismerőse felé. Amikor odaér, kihúzza az egyik széket s leül. Arca elől leveszi a kendőd és rámosolyog.
- Salem alejkum testvérem.

Nem rezzen. Remek időzítés ez az érkezésükkel egy időben. Legszívesebben Victoriára pillantana, de nem teszi. Helyette Yusuf összevonta szemöldökét. Már elkezdett pörögni az agya s áldotta a sorsot, amiért Victoria vele jött. De valószínűleg az egybeesések pusztán a véletlenek összessége. Azonban nem szeret látatlanul belelépni a futóhomok közepébe, mert kétségtelenül el fog merülni. Ezt már nagyon régen megtanulta.
- Ne rohanjunk ennyire előre. Ide jöttem egy egyszerű hívásra. De nem tudom mire számítotok, mit fogok tenni. Mit vártok tőlem? Mi a cél? És mi lesz ha megtörténik a...legvégsőbb megoldás? Mi a következő lépés? - végig halkan beszél és egyre közelebb hajol régi ismerőséhez. Hangja inkább baráti és tényleg érdeklődő, mint vádló. - Tudom, hogy túl sok a kérdés. De nem teszek semmit felelőtlenül.
A mondandója végén visszahúzódik. Nézi, hogy jön-e valahol egy pincér, akitől kérhet egy jó kávét. Amit ha kap, feketén fogja elfogyasztani. Úgy minden nélkül.

Yusuf csak mered maga elé és nem igazán érti, hogy mit is keres újra Marokkóban. Nagy levegőket vesz, de nem sóhajt. Beszívja a hely esszenciáját. Mélyen belül, a tüdejének az észlelésén túl, a csontjaiban érzi az otthonát. A nehéz, poros levegő nem közvetíti a feszültséget. Az évezredes homok túl sokat látott már ahhoz, hogy felvegye az aktuális zűrzavar rezgéseit.
- Nem kell. Mondd a címet és megtalálom. Meg, hogy milyen néven van a szoba. Sosem álltam a kirakatba. Nem igen ismerhetnek fel. Sétálok. - zárja rövidre a témát. Nem az a helyzet, hogy nem bízik az ellenállás összekötőjében, régi harcostársában. De ha megfigyelik, akkor külön-külön még mindig esélyesebbek.
- Szükségem lenne tollra és papírra. Megadok egy tucat régi barátot. Ők nem csak segíthetnek, de saját szakértői csapatot is tudnak toborozni. Egyetlen egy alkalmunk lesz vezércserére. Be kell jutnunk a bálra. Persze dolgoznánk. A személyzet.
Amennyiben kap tollat és papírt gyorsan gépelni kezd. Hat-hét név gyorsan az eszébe ötlik. A többin tanakodnia kell. Nem azért, mert nem bízik a leírtakban. Inkább azért, mert nem biztos abban, hogy a vészterhes időkben is elérhetőek. Egy részüket ő képezte ki, egy részük az ő kiképzője volt. Amennyiben megkapja a szálloda címét, feláll, meghajol és elindul.
- A papírt semmisítsd meg. - Azzal jobb kezével megérinti a barátja jobb vállát s elindul a kijelölt cím felé.

Sok víz lefolyt a nagy folyókon, mióta Szeráf és társai visszatértek az Elődök Földjéről. A fiú egy kicsit átalakította az életét, hogy jobb legyen. Fizikát tanult, edzett, nőzött, gyakorolta a képessége használatát és fejlődött. A mutánsok feljebbvalóságának másik nagy hirdetője, Apokalipszis, azaz En Sabah-Nur kereste meg nemrégiben. Nem mondott nemet. Magneto-ban csalódott és a rendszer egy kissé gyengülni látszott. Apokalipszisnél pedig még annyira sem bántak finoman az ellenállókkal, mint a Mutáns Testvériség. Ez pedig nagyon szimpatikus volt a fiúnak. A másik oka az átállásra való készségnek az volt, hogy jóformán senkiben nem bízott. A saját érdekeit pedig akár Magneto mellett, akár Apokalipszis oldalán is szolgálhatta. A mutánsokért és az emberek ellen kell harcolni, csak más a főnök, az meg mindegy. Apokalipszisnél pedig a technológia is a csúcson van. Azon erősen gondolkodott, hogy megossza-e majd a Nagyúrral, amit a jövőben látott. Egy ilyen istenszerűen uralkodó valaki még a végén úgy gondolja, hogy Szeráf lebecsüli őt azzal, hogy feltételezi a legyőzetést. Még ha a körülményeket el is meséli. Ennek ellenére nem vetette el az ötletet. Ha Apokalipszis felkészül, akkor talán elejét tudják venni annak a sötét jövőnek, amit a Nagy Evolucionista hoz a világra. Szeráfot nagyon megrázta az, amit a 2076-os Seattle-ben tapasztalt.
A Nagyúr üzenetében az állt, hogy a fiúnak Marokkóba kell jönnie és egy régi ismerőse fogja fogadni. Volt egy sejtése, hogy ki lesz az, de inkább kivárt. Megérkezett az afrikai országba, bár furcsállta, hogy pont azt az államot kellett kiszúrni, amelyik egyedüliként őrizte meg a függetlenségét. Talán első feladatként épp ennek a megdöntését bízná rá Apokalipszis? És ha túléli, akkor üdvözli a klubban. Ha nem, akkor pedig nem volt méltó rá. Valami ilyesmi En Sabah-Nur filozófiája. Ez egész jól hangzik, főleg ha mást tesznek próbára, nem Szeráfot.
A marokkói tél is jó meleg volt, majdnem 30 fokot mértek. Szeráf kijött a piactérre, ahogy megbeszélték. Nézte az arab ruhába öltözött embereket. A nők szinte teljesen el voltak fedve, ez nagyon-nagyon régi hagyomány volt és eléggé bosszantotta Szeráfot. Amióta emlékezetkiesései voltak, még rosszabb lett a stílusa. A társai már szinte gyomorfekélyt kaptak, ha meghallották, hogy vele kell menniük valahova. Nem bízott senkiben, mindenkiről azt gyanította, hogy manipulálja őt és kihasználja a kiesett időket, amikre nem emlékszik. A tér tele volt erőszakosabbnál erőszakosabb árusokkal. Fülbevalót, valutát, könyvet, állatot, fegyvert, de még talán a feleségüket is eladták volna. Szeráf nagyon ideges volt már tőlük és a legszívesebben lángba borította volna az egész piacteret. Na, az aztán hatásos belépő lett volna. Így viszont csak ökölbe szorított kézzel várt és tömör angolsággal küldte el az árusokat.

Yusuf bízott meg egy feladattal, hogy két Apokalipszishez vagy Magnetóhoz köthető személyt tartóztassak le, Marokkóban. Természetesen belementem, hálás vagyok Yusufnak amiért még Vadföldön a börtönben kijátszott és elkapott, emiatt álltam át a másik, a helyes oldalra és lehettem később Angyal, így legalább megköszönhetem. Valamint még Apokalipszis is az egyik legfőbb ellenségem, ezért ha akár egy emberét is elkaphatom, az már számít.
A piacon hatalmas a tömeg, szinte lépni se tudok az árusoktól, ezért első dolgom, hogy valamilyen kisebb égszert vegyek, lehetőleg megfizethető áron. Ha ez megvan akkor intek a többi árusnak, hogy már nem érdekel az árujuk, megvan amiért jöttem. A keresést csak ezután kezdem meg, módszeresen körbe járom a piacot, egyre szűkülő, örvény szerű sugárban. Szemmel és szaglásommal gyanús kinézetű vagy illatú alakokat próbálok találni. Memóriámra is hagyatkozom, hogy hátha észreveszek egy arcot akit már korábban láttam, vagy valamilyen listán szerepelt a fényképe. Most nem az egész tömegre koncentrálok, ahogy normál esetben tenném, hanem csak a kirívó, nem a klasszikus, itt szokásos öltözetet viselőket keresem.
A környeztem is folyamatosan szemmel tartom, hátra nézek, hogy követ-e valaki, illetve rám leselkedő alakokat, vagy gyanúsnak tűnő tárgyakat is keresek. Hátha akiket keresek már tudják, hogy jövök és csapdát állítottak nekem. Nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni, főleg a civilek miatt.

Szeráfnak sikerült ott hagynia a kellemetlenkedő árusokat és az utcákról kijutott egy nagy térre. Ez volt a marokkói főtér, ahol találkoznia kellett a "régi ismerőssel". A fiú tett róla, hogy ne keltsen túl nagy feltűnést, ezért napszemüvegben és olyan ruhában jött, ami alá be voltak szíjazva a szárnyai azzal az övvel, amit a Mutáns Testvériségnél kapott. Ha ki akarja terjeszteni a szárnyait, akkor a belülről jövő nyomásnak enged az öv, de egyébként nem pattan szét csak úgy. Óvatos volt, mert tudta, hogy itt nem szeretik Magneto embereit, de Apokalipsziséit sem.

A piac már majdnem olyan volt, mint más városokban. Voltak standok és voltak olyan árusok, akik biztosan nem akartak helypénzt fizetni, ezért csak szőnyegre rakodták ki az eladnivalót. A tér szélén volt a butiksor, kávézókkal is kisebb üzletekkel. Szeráf az éles szemeivel pásztázta a tömeget, hogy lát-e bárkit, aki ismerős. Régi ismerőse valószínűleg a Testvériségből való és volt is egy sejtése, hogy ki lehet. Mikor meglátta a hatszemű és hatkarú lényt, be is igazolódott a gyanúja. Pók otthagyta Magneto-t, összecsomagolt és eltűnt. Szeráf tudta róla, hogy a húgán kívül a technológia és a genetika érdekli és azt is látta, hogy nem követi ész nélkül a parancsokat. Az Elődök Földjén sem csinált jóformán semmit, miután a húgát megtalálta. Bár a végén lefogta Szeráfot a verekedéskor, mielőtt megjelent az ördög lánya. Az egy emlékezetes esemény maradt Szeráfnak. Ott jött rá, hogy vágyik a halálra és hogy valamit tennie kell ez ellen. Cél kellett neki az életben és ekkor kezdett el tanulni és minél többet edzeni, szórakozni. És íme, Pók pedig átállt a nagy szürke mutáns oldalára.
~Ha őt elfogadták, engem se fog kidobni - gondolta magában Szeráf, bár tudta, hogy Apokalipszis mennyire irigyelte Magneto-tól a telepatikus irányítást a mutánssá lett vírusfertőzötteket illetően. Megpróbál majd megegyezni vele, de most Pókot kellett megközelíteni. Egy fűszeres bazár előtt állt és még nem vette észre a fiút. Szeráf nem örült, hogy egy beszédképtelennel kell együttműködnie, ráadásul már a Testvériségnél se szerette Pókot. Bár kit is szeretett ott? Gyakorlatilag senkit. Eszébe jutott, hogy egy ilyen feltűnő jelenség hamar szemet szúrhat a hatóságoknak is és a Magneto-ellenes emberek pedig nemigen fognak segíteni. Egyelőre nem jelzett Póknak, nem is ment oda. Bement az egyik kávézóba és rendelt egy pohár hideg gyümölcslevet. Nem ment ki a teraszra, hanem különlegesen éles látásával bentről, az üvegen keresztül figyelte, hogy egykori társát nem szúrja-e ki valaki. Figyelte a tömeget, hogy nem lát-e az ellenállás körözött emberei vagy az Elődök Földjén látott új arcok közül valakit. Azok a rohadékok a legváratlanabb helyzetekben képesek felbukkanni. Azt is nézte, vannak-e rendőrök vagy katonák és hogy nem úgy mozognak-e, hogy próbálják Pókot vagy őt bekeríteni. Ezután ha úgy ítélte meg, hogy nem lát semmi veszélyt, akkor egy pillanatra kiállt a kávézó ajtajába, hogy Pók észrevegye, majd visszament és remélte, hogy a sokszemű követi és kiderül végre, mit akar Apóka.

Sikerül egy igen szép ékszert vennem, nem is kerül sokba és igen szép, sajnos én nem hordok ilyet és jelenleg nincs senki, akinek ajándékba adhatnám... talán majd egyszer lesz valaki, de ezen nem szoktam sokat gondolkodni. Most is inkább a feladatra koncentrálok, az utcákon hiába keresek, nem találok senkit, aki nem illik ide, még idegeneket, külföldieket sem látok. Végül a piactérre jutok, ahol észreveszek egy igen feltűnő mutánst, Pókot.
~ Ő az. Már láttam őt, az Elődök Földjén, a Mutáns Testvériséggel volt együtt. Rendben, már csak nem túl feltűnően figyelnem, követnem kell. De... ez az egész túl egyszerű volt, Pók különösen feltűnő mutáns, extra végtagokkal, állatias vonásokkal. Lehet az egész csak egy csapda, tudták, hogy jövök és ezért küldték előre. Ráadásul egyedül vagyok, nagy a tömeg, könnyen el tudnak tüntetni. Most nem lehetek túl óvatos, meg kell próbálnom, bíznom kell az erőimben.
Néhány percig még teljesen nyugodtan nézelődök, majd az utam lassan a fűszeres stand felé irányítom, ahogy odaérek az árut, különböző fűszereket kezdem vizsgálgatni és csak perifériából figyelem a nőt. Folyamatosan hegyezem a fülem, élesítem a szaglásom, készenlétben vagyok, hogy ha támadás érne akkor arról tudjak és még időben saját magam felgyorsítva térhessek ki az egyik oldalra. Ha nem történik semmi, akkor nem nyújtom túl hosszúra a közeli megfigyelést és tovább állok, közben azért még egyszer visszanézek Pókra, hátha készül valamire. Ezután csak messziről figyelem a mozgását, illetve azt, hogy találkozik-e valakivel. Egyelőre nem teszek semmit. Szerintem nem egyedül küldték ide, és nem akarom, hogy a többi elmeneküljön, amíg őt megpróbálom elkapni.

Szeráf figyelt, de nem látott semmi gyanúsat. Sem az ellenállás embereit, sem rendőröket, katonákat. Talán ebben az országban nem mindennapos a köztéri harc és verekedés és ezért nem nyüzsögnek az egyenruhások még ilyen zsúfolt helyeken sem. De ha egyszer itt kitör a pánik, ennyi embert nehéz lesz nekik kontrollállni. Szeráf eljátszott a gondolattal, hogy ezt az alulfejlett fajt milyen könnyű lenne most megtizedelni. Sok ember együtt a piactéren, gyúlékony anyagok közelében és csak rájuk kell néznie, hogy lángra lobbanjanak. De jó lenne!
Vissza kellett ereszkednie a földre, mert a célszemélnyek hiába volt hat szeme, egyikkel se látta meg Szeráfot, amikor kiállt az ajtóba. Kiabálni mégsem lehet, mert kb. egyenértékű lenne azzal, hogy "Hé, Apokalipszis embere, itt van Magneto embere!" és egyenes út lenne a dutyiba. Pók teljesen másfelé indult, így a szárnyas mutánsnak várnia kellett. Eléggé idegesítette a helyzet. Pók most sorra fogja járni a kávézókat? Ezt nem akarta kivárni, ezért megnézte, melyikbe megy be a torz mutáns. Feltűnést sem akart a hirtelen távozással, így odament a pulthoz, hogy még egy kört rendeljen. Mintha várna valakit, aki még nincs itt és addig italozással ütné el az időt. Ott állt már a söntésnél és várta, hogy sorra kerüljön. Mellette a pincér egy különlegességet, lángoló banánt vitt az egyik vendégnek. Szeráf csodálkozva nézte, hogy milyen fogások vannak itt. Szerette a tüzet.
Most viszont olyat tapasztalt, amit még soha. A tűz közelségétől rosszul lett. Összerándult a fájdalomtól és a pultba kapaszkodott. Érezte, hogy rázkódik a teste, mint a Parkinson-kórosoké. Ahogy fel tudott nézni, látta, hogy a keze megváltozott. Fekete és arany színben tündökölt, nagyon szép volt, de véres. A vér a mellette eldőlő, átlyukasztott pincértől származott.
~Mi a franc? Rosszul leszek a tűztől én, akinek ez a lételeme? Aztán meg átalakulok?
Arra gondolt, hogy talán a Hentesnél látott lény maradványa dolgozik benne. Ott görnyedve elnevette magát, mikor arra gondolt, hogy kikapta és megette azt a darab belet. Azóta is sokszor eszébe jutott ez az abszolút dominancia, amit ott a fogságban érzett. Egy tehetetlen, vegyi anyagoktól lebénult mágiahasználó gyerekből evett, az pedig csak sikított és látta, mi történik, de nem tudott mit tenni. Fantasztikus érzés volt az Szeráf számára és azóta is várta a lehetőséget, hogy újra hasonlót élhessen át. Hallott róla, hogy régen azt tartották, aki megeszi az ellenfelét, az az életerejét is átveszi.
Kissé meggondolatlan lépés volt ez tőle abban a helyzetben. Meg akarta mutatni, hogy milyen kegyetlen tud lenni, hátha a Hentes kísérleti patkány helyett beveszi segédnek maga mellé. Így akart túlélni, de azt nem gondolta át, hogy mit is eszik meg valójában. A sugárfertőzésből kikezelték, de maradhatott valami abból a fekete anyagból, amit a testben látott a jövőbeli falatozás előtt. És ez talán annak az eredménye volt.

Szeráf hirtelen nem tudta, mit csináljon, de a lábai döntöttek helyette. Úgy vitték, mint a rongyot. Futott a sikítva menekülő emberek után. Érezte, hogy eltűnik róla a ruha és az öv, ami elrejtette a szárnyait. Kint már a levegőbe emelkedett és érezte, hogy az egész teste megváltozott. Látta a színeket és az erőt sugárzó testet, de nem tudta irányítani. Mintha egy páncélba zárták volna. És ez kezdte idegesíteni. Eddig nem akart feltűnést, most viszont akkorát sikerült csinálni, hogy az egész tér rá fog figyelni.
~K...va jó, nem tudok semmit se csinálni. Na, Pók, kerülj elő, aztán tűnjünk el innen, mielőtt nem csak a szárnyaim visznek, hanem a zsaruk.
A pókfajzat biztos kiszúrja, ahogy az összes árus is, de ő is nézte, hogy mikor kerül elő a hatszemű. Nem tudta, mi lesz most. Próbálta irányítani a testét, de az szinte önálló életre kelt. Talán a tűz miatt vált ilyenné? A pincért sem égette el, hanem átszúrta és így oltotta el a banánt. Hát ezt a módszert se fogják bevezetni a tűzoltóknál... De akkor most már nem is tud tüzet gyújtani? Ki kéne próbálni, gondolta magában. Kiválasztott egy távoli célpontot, lehetőleg olyan standot, ahol például dohányt vagy hasonlóan veszélyes és talán robbanékony anyagot árultak és megpróbálta a tekintetével felgyújtani. Ha nem sikerült, akkor most híján van ennek a képességnek, de talán helyette van más. Ha sikerül, akkor pedig megint megöl vele egy pár embert, az pedig csak jó lehet. Ha már úgyis kiszúrták, mindegy, hány halott van és akkor már legyen minél több.

Figyelem Pókot, nem sokat áll egy helyben, mozgásban van, amint odaérnék mellé máris meg tovább az egyik kávézóhoz. Nem megyek utána, túl gyanús lenne és nem is merek, lehet csapdába csalna. Inkább kint várok percekig, hogy mi fog történni. Hirtelen egy másik kávézóból valami kirepül, a tömeg pánikolva kezd menekülni. Néhány másodpercig, csak figyelem az alakot, a mozgását, határozottan ellenségesnek tűnik.
~ Ha megtámadom az alakot, lehet elveszítem szem elől Pókot. De ha nem teszek semmit és ártatlanok sérülnek meg az még rosszabb... főleg, ha Apokalipszis emberéről van szó.
Gyorsan megpróbálom előszedni a jelmezhez tartozó kesztyűimet, amiben a karom vannak, felveszem, amilyen gyorsan csak tudom. Ha azok nincsenek nálam, akkor azok nélkül vagyok kénytelen cselekedni, de ugyanazt teszem. Felgyorsítom magam a képességemmel, és amilyen gyorsan csak tudok megindulok a szárnyas alak felé, egy szilárd magaslaton, lépcsőről, oszlopszerűségről, magaslatról esetleg egy árus asztaláról, próbálok meg elrugaszkodni. Egészen a szárnyas lény magasságába, egy erőteljes jobb ütéssel vagy karmolással igyekszem megsebezni a mellkasán, ami elég nagy felületnek tűnik. Mivel a levegőben már nem igen tudok korrigálni, ezért ha kitárne előlem, vagy nem sikerülne a támadás, már rögtön az érkezésre készülök, hogy talpra essek és ne sérülhessek meg. Amint leérkezek akár sikeres akár sikertelen támadás után igyekszem rögtön szembefordulni az ellenséggel. Ha védekezne vagy ellentámadna, megpróbálom megragadni, vagy megrúgni, hogy a saját testéről elrugaszkodva lendüljek tovább, és térjek ki a támadás irányából.

Felveszem a karmokat és támadásba lendülök, még látom perifériából, hogy valahol tűz üt ki, az egyik árus standja kaphatott lángra, de sajnos most ezzel nem tudok mit kezdeni, a szárnyas alakra kell koncentrálnom. Sikerül elég gyorsan és hirtelen támadnom ahhoz, hogy ne tudjon kitérni vagy visszatámadni, meglepetésemre még a földre is viszem miközben megsebesítem a mellkasát.
~ A tömeg pánikolva menekül, egymást fogják taposni, a tűz még csak ront a dolgon. Most kellene a hatóságok segítségét kérné. De addig ez nem lehetséges, amíg veszélyben vannak, Magneto vagy Apokalipszis emberei miatt... Minél gyorsabban harcképtelenné kell tennem őt, és Pókot is. Ez az egy lehetőség van.
Nem akarok súlyosabb sebet okozni az ismeretlennek, nem az a feladatom, hogy megöljem, hanem, hogy letartóztassam. Próbálok úgy helyezkedni rajta, hogy egy erős rúgással vagy dobással ne tudjon leszedni magáról, még meg is térdelem alul, hogy biztosan ne próbálkozzon semmilyen piszkos trükkel. Ezután bal kezemmel megragadom a vállánál és kicsit belemélyesztem karmaim, majd jobb kezemmel a lehető leggyorsabban és legerősebben orrba vágom, ha kell többször, hogy ezzel kiüssem. Az egyik ütésnél még hátra is nézek, hogy láthassam, ha Pók hátba akarna támadni.
Ha valamilyen nem várt fordulat, támadás érne, akkor minél előbb messzebb próbálok kerülni a sérült személytől és az egyik bódé mögé futni, vagy vetődni, hogy egy időre fedezékben lehessek.

Szeráf tűzgyújtási akciója sikerrel járt. Fellélegzett, hogy a képessége megmaradt és arra gondolt, hogy talán még erősebb is lett. Csak nem így kellene megtanulni egy számára ellenséges országban egy forgalmas főtér közepén gyilkolászva. De ha már így alakult, igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Begyújtott valamit és a tűz el is kezdett szépen terjedni. Egyik bódé után gyulladt meg a másik. Ebből óriási tűz lehet. Ha a szája engedelmeskedett volna a gondolatainak, akkor most gonosz vigyor ült volna ki az arcára. Örömmel töltötte el, ha embereket ölhet.
Az viszont aggasztotta, amit a fejében érzett. Mintha lett volna ott valaki más. Mintha belülről veszéltek volna hozzá. Ez okozta volna az amnéziás időszakokat? Már mindenkire gyanakodott, de ezek szerint az ellenség belül volt. Egy tudat, ami átveszi az irányítást valakinek a teste fölött is, átalakítva azt. Ekkor esett le neki, hogy egy szimbiontát zabált meg a Hentes laborjában. Tudhatta volna már a tűzből is, amire ezek érzékenyek. Nem tudott róluk túl sokat és még nem találkozott eggyel sem. Amire emlékezett, hogy erős hanghatásokal és tűzzel lehet őket támadni és hogy az előző hordozó emlékeit és képességeit viszik magukkal. A kis fekete ficánkoló élősködőt egy mágiahasználó gyerekből vette ki. Akkor most mágikus képességei is lennének vagy lesznek? Az nem lenne rossz, meg az új erő sem. Egyelőre viszont valaki másnak a kezében van az irányítás és ez nem jó.
A gondolatmenetet egy körözött ellenálló szakította meg. Szeráfot rettenetesen dühítette, hogy látja a támadót és nem tud kitérni, mert blokkolják a testét. Az egyetlen remény a tűz lehet és azzal el tudja magától űzni a szimbiontát is. Bár ebben nem volt biztos, mert sosem próbálta még. De ha lemászik róla, akkor mindenki fel fogja ismerni, hogy Magneto embere van itt. Egyelőre pedig csak egy őrült ismeretlennek tartják.
Andrew Ramirez volt az ellenség, vele már az Elődök Földjén is találkozott. Valami szuperkesztyűt vett fel a fickó és felhasította vele Szeráf mellkasát. Ordított volna az öt karom okozta sebtől és a földre zuhanástól, de még mindig nem azt csinálta a teste, amit ő akart.
Mikor leestek a földre, akkor a fájdalom és a vérzés győzte le az idegen tudatot. Szeráf keze végre meg tudott mozdulni akkor, amikor ő akarta. Egyelőre nem a tűzzel próbálkozott, mert az inkognitóját meg akarta őrizni és ehhez kellett a szimbionta, ami viszont irtózik a tűztől. Akik látták bent a kávézóban átváltozni, azok kevesen vannak és nem akar egy egész térnyi tömeg előtt így megmutatkozni. Ha el tudott rugaszkodni a földről, akkor felröppent a fogásokkal és ütéssel próbálkozni ellenséggel. Ha a felszállás egy kicsit megzavarta, akkor igyekezett eldobni vagy elrúgni magától. Minél magasabban vannak, annál veszélyesebb ez a másik számára.
Ha nem tudott felszállni, akkor megpróbálta Ramirez szemét célozni a bal kezével, hogy kinyomja vagy legalább megüsse a másik szemét. Eközben a jobb vállába karmok fúródtak és megpróbálta alkarból a lehető legerősebb ütést bevinni a támadó jobb karjának hajlatába, ami erős nyomásra talán enged a szorításból. És ha így történik, akkor jobb öklével a torkot támadja. Ha tud reagálni annál az ütésnél, amelyiknél Ramirez hátranéz, akkor igyekszik teljes erőből torkon vagy szemen ütni, attól függően, hogy melyiket éri el.

Ha közben felbukkanna valami mágikus képesség, akkor megpróbálja azt a támadó ellen vagy a saját védelmére/gyógyulására fordítani. Ha nem érti vagy nem megy az irányítás, akkor a fent leírtak szerint jár el. És közben nagyon várja, hogy Pók megérkezzen. Tudnia kell, hogy ez a lény Szeráf, bár a szimbionta eredetéről nem tudhat. A szárnyas mutáns mesélt neki is a jövőről, de nem ennyire részletesen. Sőt senkinek nem mondta el, hogy kikapott egy darab belet az egyik fogolyból. Ha Pók hátulról közelít és megzavarja vagy lerántja Andrew-t, akkor egy tökönrúgással és torokütéssel próbálkozik. Utána pedig igyekszik felröppenni a lehet legmagasabbra és még több bódét és embert meggyújtani a távolabb állók között. Ha ezek az ellenállók tényleg olyan nagylelkűek, akkor a fickó azzal fog foglalkozni, hogy az embereket minél kevesebb sérülés érje. Ő meg addig szépen felgyújtja, amit és akit tud. Csak Pók ne legyen útban. A levegőből már tűzbe borítaná Andrew-t, de a hatkarú elég közel van, őt pedig nem akarja felgyújtani. Nem sajnálja, csak kell ahhoz, hogy Apokalipszis foglalkozzon vele. Vagy mégsem?