Kánaán, Afrika

Wakandával szomszédos valamikor nagyon fejlett Közép afrikai állam.

//Előzmény: Ős Atlantisz//

Ha hosszú életem során nem hallottam volna cifrább kérdést, még meg is lepődtem volna. De ismeretem a fajtáját, nagyon jól, hisz jómagam is ily személy voltam atyámnak „hála”.
- Hogy mikor? – kérdeztem vissza. – Abban a pillanatban, mikor érdeked úgy kívánja Sinister.
Mikor megérkeztünk rögtön megláttam, hogy mi is zajlik ott, már készültem volna a pörölyt emelni az égbe, hogy azzal létrehozott viharral taszítsam szét a két oldalt, mikor ellenségüknek is feltűnt a megérkeztünk s meg is indult felénk a halandók között. Megvető tekintettel néztem le rá. Undorítónak találtam őt s azt, amit mondott.
- Elég volt, hallgass! – mennydörögtem.
Míg itt éltem Midgardon s mit Stephanie emlékeiből tudtam, ismertem ezt az Istent, kit említ.
- Isten szemében minden gyermeke egyenlő! – feleltem. – Bemocskolod a nevét szavaiddal halandó! Ő a megbocsátást tartja erénynek s bosszút, megtorlást elvetendőnek. Már pusztán léteddel bemocskolod az ő létezését s tanait hamis próféta!
A halandók felé fordultam.
- Midgard népe, emberek, ez az illető kihasználja félelmeiteket, ne adjátok meg neki, mit kíván. Mióta köztetek élek azért küzdök, hogy minden nép szabadon élhessen ezen a világon. Ne váljatok olyanná, mint Apokalipszis vallásának vezetői. Ti vagytok a remény s a jövő arra, hogy békés világban élhessetek a mutánsokkal közösen!
Fél szemmel az idegent figyeltem s ha támadni készül próbálok kitérni előle.

Dühös tekintettel néztem a halandóra mikor arról beszélt, hogy mit is fog tenni. Már támadásra készen markoltam ár a pörölyöm markolatára. Meglepetten pillantottam fel azonban, mikor említette, hogy mindenhol velem fut össze s Thordottir-ként kérdez rám. Létezik oly világ, hol a nagybátyám leánya lennék s akkor ott mi lehet Einar-ral?!
- Thor, a nagybátyám s halott jegyesem atyja, Lokidottir vagyok ezen világban – feleltem. – Tévedsz ember, minden fajnak ugyanolyan joga van az élethez s egyik sem áll a másik felett!
Még folytattam volna, de nem tudtam szólni, mert elhangzott a parancsa, hogy öljenek meg. Kérdő arckifejezéssel néztem hátra s pillantottam meg a fiam tekintetét. Már ő irányította Thor-Vell-t.
- Fiam, ne! – kiáltottam fel.
Azonban már késő volt, felnyögtem a fájdalomtól s csupán a kezeimmel tudtam az esésemen tompítani, mígnem megálltam a földön. Mikor felnéztem a mellkasom még mindig sajogott s lüktetett a fájdalomtól, s megláttam a tőlem pár lépésnyire álló maszkos férfit. Máskor talán még fáradtam volna azzal, hogy a lelkére próbálok hatni beszéddel, de ezen esetben, miként anyám is fogalmazott volna, a beszéd ideje lejárt. Nem próbáltam feltápászkodni csupán a pöröllyel igyekeztem meghívni a viharok erejét s így próbáltam megcsapni a férfi mellkasát teljes erőből a fegyverrel s a villámokkal együttesen.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

Ismét felnyögtem, a seb nem akart gyógyulni s erőm sem volt. Az ősi istenekre, mi történik velem?! A sérülés miatt nem voltam képes a pörölyt sem megemelni, hiába próbáltam odébb gurulni s védekezni a férfi ellen sem sikerült. Mintha… mintha minden erőm s az, ki lettem volna cserbenhagyott volna. Mikor Doria megérkezett s a levegőbe repültem egy kiáltás szakadt ki belőlem s belekapaszkodtam az engem elkapó karba. Hálásan pillantottam Lyronra, ki elkapott.
- Valami történik… - feleltem rekedten a fájdalomtól.
A kislányos sikolyra összerezzentem, oly szívbemarkoló s még számomra is fájdalmas volt.
- Menj hozzá, neki nagyobb szüksége van rád, én rendben leszek.
Egy átlátszó hazugság, nem tudtam, hogy mi lesz velem, ha nem kezd el gyógyulni a sérülés gyógyító, vagy vajákosra lesz szükségem. Vicsorogva néztem a halandó irányába s a kezeim önkéntelenül is ökölbe szorultak. Istenek tüze, egykor én voltam a tűzistennő, míg Stephanie el nem vette tőlem mindazt.
- Tűzistennő voltam! – mondtam dühösen. – Az istenek tüze engedelmeskedett nekem!
S ekkor értettem meg, nem arra gondolt, a Főnixre. Korábban képességeket adott, erősítette őket, most elvenne? Miért fél év távlatából s Doria… ő erősebbnek tűnt, noha nem volt a Főnix gazdateste. Mi történik most itt?

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

Mikor Lyron letett a kezeimmel a sebemet próbáltam védeni s köpenyemet elszakítani s azzal körbefogni magam, hogy legalább a por ne érje azt, mert a heg kitisztítása még kellemetlenebbé válhat tőle. Ismét ökölbe szorult a kezem Sinister szavaira. Már tudtam, hogy mi történt velem, elvette az erőimet, mindent. Oly képességeim voltak csupán, mint egy halandónak. Ily esendőnek s gyengének utoljára akkor éreztem magam, mikor Stephanie különválasztott minket. Doria-n láttam, hogy mi történt, tekintettemmel fiamat kerestem, hogy vele mi lehet. Visszanyerte-e már saját tudatát s önmaga volt-e már. Úgy véltem, hogy igen, különben Lyron nem sietett volna segítségemre. Noha ő nem volt gazdatest, de ott volt végig mellettem, mint Doria is a közelünkben. Lehet, hogy a Főnix azokat is megváltoztatta, kik a közelében voltak? Egyet kellett értenem Sinisterrel, tudni akartam, hogy mi lelte a többieket, hogy mi történt velük. En Sabah Nur elindult s végre megláttam ellenségünk legnagyobb fegyverét.
- Aggamoto szeme – suttogtam.
Stephanie révén ismertem a midgardi ereklyéket is s Fájdalom viselte mindezt. Már tudtam, hogy miként kényszeríti akaratát azon mutánsra, ki a mészárlásért felelős s tudtam, hogy ezzel vette át az uralmat a fiam felett is.
- Ne higgyetek a szemeiteknek, képes átverni azt illúziókkal – szóltam hangosan. – S védjétek az elméteket miként csak tudjátok.
Megpróbáltam felkelni a földről s megállni, noha, hogy még nem kezdett gyógyulni a sebem, ehhez nem fűztem nagy reményt.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

A sérülés gyógyulni látszott, de átkozottul lassan s emiatt minden lélegzet s mozdulat keserves kínokat okozott. Mégis oly kevéssé számított mindez, mikor megláttam, hogy mi s ki érkezett meg oda. Nem csak az aura közelsége, hogy Asgardi személlyel állunk szemben, ez még nem lett volna oly rémes. De mikor megismertem őt s rájöttem, hogy ki áll velünk szemben oly gyűlöletet éreztem a halandó iránt, mit csak atyám mágiával tudott elérni.
< - Az ősi istenekre! – nyögtem fel. >
- Te szörnyeteg! – vicsorogtam dühösen felé. – Mit műveltél a nagybátyámmal?!
Nem volt nehéz felismernem a saját nagybátyámat, Thor-t, s Mjölnir sem kellett ahhoz, hogy mindezt megtegyem s ehhez a Midgardon ismert nevét, a Donart sem kellett kimondani. Viharóriás volt, a pöröly sem volt szükséges ahhoz, hogy a viharokat uralja s mégis a kezeimben oly veszélyes fegyver volt. Sosem érdemeltem ki, míg odahaza voltam, reméltem, hogy tettem annyit Midgardért s Asgardért száműzetésem óta, hogy most már megtegyem. Elsőként Lyron támadott s mit sem ért mindez, utána a gyermekek kezdtek támadni. Gyűlöltem, hogy tehetetlen vagyok s nem tudok mit tenni, mert a képességeim cserben hagytak a sérülésem gátolt a cselekvésben.
- Mjölnir! – próbáltam szólítani magamhoz a fegyvert kétségbeesetten.
Ha nem hallgatta meg szavaim s nem repül a kezeimbe a fájdalmam ellenére próbálok elvetődni a nagybátyám útjából ha átjut Doria-n s a saját pörölyöm felé igyekszem, hátha most már képes vagyok felemelni, hogy a sérülés gyógyult már némileg s talán az erőm is kissé visszatért már az előbbi gyengeség után.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

Megrökönyödve emeltem a tekintetem a férfira, mikor kimondta, hogy már így lelt a nagybátyámra.
- Nem – ráztam meg a fejem. – Senkit sem hoztam vissza!
Megtehettem volna, bemasírozhattam volna Helheimbe s nővéremet letaszíthattam volna trónjáról, de még képes voltam uralni s visszafogni a főnixet, így nem éltem ezen hatalommal. Ez volt az oka, hogy Einar is halott volt s minden más Asgardi. De mikor a főnix elpusztult, lehet, h-ogy az okozta mindezt? Mindez megtörténhetett. Nagybátyám felé fordultam mikor ismét felüvöltött.
< - Nagybátyám, halld meg hangom, Thorhalla vagyok, kit leányodként szeretsz, fivéred s asszonyod leánya. Találd meg magad s ismerj meg, ismerj meg kérlek! Thor Odinson, Asgard hercege, légy újra önmagad! >
Próbáltam felvenni a pörölyömet a földről, hátha már a sérülés oly mértékben gyógyult, hogy megtudom ezt tenni. Azonban a mutánsisten visszatért s megtámadta ellenfelünket s így halálra ítélt megannyi halandót is. Doria szavai sem kellettek enélkül is a midgardiakat próbáltam volna óvni.
- Apokalipszis ne! – sikoltottam fel. – A halandók nem ártottak nekünk!
< - Ősi istenek, adjatok erőt – suttogtam magamnak mindezt. >
Nem, nem pusztíthatta el őket! Minden erőmet próbálom összeszedni s a földől felemelni a fegyvert, ha sikerült, akkor annak hatalmával a midgardiakat próbálom kiteleportálni biztonságos távolba tőlünk.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

A villanás engem is elkapott, de legalább a midgardiak biztonságban voltak s itt voltak körülöttem. S ekkor történt mire nem számítottam, tekintetemmel kerestem, hogy merre van a csatatér, mikor fejemen ütést éreztem. Mire odanyúltam már minden halandó nekem esett, próbáltam védekezni úgy, hogy ne sértsem meg őket, ne okozzak bennük kárt. Próbáltam eltolni s ellökni őket a közelemből, csak áldozatok voltak s még mindig azon szörnyeteg befolyásolta őket. épp most mentettem meg életüket s gyűlölködve s dühösen esnek nekem. Mikor rájuk néztem a szemeim izzottak a dühtől, nem irányukba, hanem azon férfi irányába szólt mindez, ki ezt tette velük. Az ütések s rúgások közepette próbáltam az égbe emelni a pörölyt, hogy villámokat gyűjtse összes s ha mindezt megtette a földre ütöm, hogy az így generált lökéshullám elsöpörje a midgaridakat. Ezt az egy utat láttam úgy, hogy ne okozzak túl nagy kárt bennük s életben maradhassanak, talán az ütés s a villámok ereje még arra is elegendő lesz, hogy elméjük tisztánlátása visszatérjen hozzájuk.
Ha nem sikerül, akkor próbálom félrelökni őket s egy nagy ugrással jócskán távolabb kerülni az őrült tömegtől, hogy ne érhessenek el s ne támadhassanak irányomba.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

Néhány szívdobbanásnyi időt sikerült szereznem a lökéshullámmal s a romok között menedékre is leltem, egy magas épület s oda húzódtam be. A midgardiak csak dühödtebbek, mint előtte. Fent az emeleten a hátamat a falnak vetettem s próbáltam a zihálásom csillapítani, kezemmel letörlöm a vért a homlokomról, hogy a szemeimmel rendesen lássak. Mintha régi magamat látnám odalent a halandókban, mit atyám művelt velem miután megölte Einart. A sebek fájtak, de éltem már meg rosszabbat ifjú koromban. Végignéztem a helységen hol voltam, a dobálás egyelőre nem jelentett veszélyt számomra s csak az volt gond, hogy néhány halandó már bejutott a hangok alapján az épületbe. Keresek valamit, mivel eltorlaszolhatom hangtalanul a feljárót arra a részre, hol én is vagyok, majd további kiutat keresek, akár azt, hogy át kelljen ugranom egy másik közeli épület tetejére. Odin fél szemére, mily könnyű dolgom lett volna, ha megölni óhajtom ezeket s nem pedig megóvni. Ha sikerült kisebb barikádot emelni, ha nem volt mivel akkor a kardom segítségét veszem igénybe s mágikus fagyfallal zárom el magam. Mikor megvolt a hátamat a falnak vetettem s koncentrálni kezdtem, megnyugtatni magam s hátha így akarattal képes leszek gyorsítani a gyógyulásom folyamatát is. nem bíztam benne, de míg nem jön rendbe jobban s minden lélegzet fájt nem mehettem vissza harcolni, mert nővéremmel még nem ma kell találkoznom újra.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység