1-es út

Az egyetlen nagy négysávos út, ami kivezet a városból pontosan reptérig és vissza a városba. Az út egy órás.

Az egy óra semmiségnek tűnik a repülő út hosszához képest, de ezt az időt már jó lenne arra felhasználni, hogy kicsit többet tudjak meg a társaimról. Kajánul elmosolyodom, amikor Gunny felhozza a szerencsejáték ötletével. Valószínűleg itt is hasonló a helyzet, mint New York jópár illegális zugkaszinójában, amiket meglátogattam. Ott szinte bátorítanak arra, hogy csalj, nem is lehet másképp megkopasztás nélkül kijönni onnan. Viszont ha valaki jól csinálja, akkor már csak pár verőlegényt kell elintéznie, aztán futhat is a pénzzel, amerre lát. Nagyon jókat lehet szórakozni az ilyen helyeken, csak vigyázni kell, hogy ne nyúlj bele túl mélyen a sz*rba. Vagy ha valami rendes helyre megyünk, hát legyen úgy. Kevesebb a móka, de kevesebb a veszély.
- Én benne vagyok! –válaszolom neki.
Az a kérdés csak, hogy tényleg ennyire kényelmesre vehetjük a tempót? Vagy már ennek is köze van a feladathoz? Persze van annyi eszem, hogy ne kérdezzek rá ilyesmikre, amíg a sofőr is hallhatja.

Csak elkapom a táskát röptiben, Szehmetét ha minden igaz. Gunny megszólalására csak erőltetni tudom a mosolyt, majd inkább nem foglalkozom vele, én is követem a csapatot a járművünkre. Ahol hamar ki is derül, hogy Hood nem lesz a legjobb társaság, be is vágódok mögé és a kényelmes úton én is kicsit takarékra teszem magam. A kaszinós ötletre egyszerűen csak nem jelentkezem, én inkább körülnéznék a városban. Elhiszem, hogy sok mindent megtudhat az ember odabent a bűn barlangjában vagy hogy is szokás...
De valahogy nem érzem közel most magamhoz és egy teljesen idegen terepen inkább objektíven nekiindulok az utcának, mint egy igazi jó turista. Még így zötykölődés közben meg is nézem az alapadatokat a fővárosról a neten, hátha találok valami érdekességet. Valamint pár képet is lövök a útról, mint lelkes dokumentáló ügynök palánta.

Az infók amiket találnak: Genosha volt angol gyarmat, ami gyorsan amerikai szövetségé vált a függetlenségi háborúk során Ennek az eredménye az volt, hogy az 50-60as években az indiánok egy törzse ideköltözött. A törzs mára hatalmas vagyont szedett össze. Egy egész negyedet foglalnak el, ahol kaszinókat nyitottak. Az egyik legfejlettebb halászati kikötő van itt a bolygó déli felén. Nagy elismerésük van szobrászatban, Ez egy furcsa keverék a művészetük egyszerre amerikai, európai és afrikai. A politikai rendszerük is ilyen. Elégé nyitottak eme téren. A legismertebb helyszínek a Vörösbölény Kaszinó, ami egy 5 csillagos hotel is egyben.
Hood felnéz a kis alakváltó szavaira.
- Én benne lennék egy kis játékban, de majd szólj rám, hogy ne csaljak. Hozzá szoktam LA-ban.
Mondja meglepően normális hangnemben. A kocsi végre beér a városba. Végül begurul egy hotel elé.
Folyt:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1756-damda-hotel#23472

Hood és Gunny szóváltását hallva szélesen elmosolyodom. Izgalmasnak ígérkezik a játék így, hogy a többiek sem a játék gyerekverziójában vannak otthon. Még inkább feldobja a hangulatom ennek a kaszinó bolygónak az említése. Ezelőtt még New Yorkot is alig hagytam el, nemhogy a Földet, de ha már X-man vagyok tényleg lehet, hogy itt az ideje elkezdeni. Őszintén szólva vannak bennem félelmek a dologgal kapcsolatban, de ezzel majd ráér foglalkozni, ha már ott tartunk, először még ezt a földi kaszinót kell kifosztanunk. Max nem tűnik túl lelkesnek, de azért még én is megkérdezem:
- Te nem jössz velünk? Vedd ki a részed te is a munkából! -mondom nevetve.
Közben lassan megérkezünk a célhoz. Már az autóból látom, hogy a hely nem egészen olyan, mint amilyennek képzeltem. Sokkal jobbnak tűnik, mint amire számítottam, és ez amennyire látom, az egész országra igaz. Kipattanok az autóból, hogy jobban körülnézhessek.

Végül csak megjelenik az orvos, hogy elvigye Maxet. Ezzel leesik egy kő a szívemről. Nagyon aggódom miatta, de most már legalább jó kezekben van. Mi viszont nagyon nem vagyunk biztonságban, pláne miután megjelennek a helikopterek is. Bárdra nézek, várva, hogy valamit csináljon, végülis eddig is ő segített meglépni az üldözők elől, de ehelyett azzal szembesülök, hogy Hood ráveti magát, és a nyakába harap. A többiek nem tűnnek nagyon meglepettnek, így nem próbálok meg közbelépni, csak döbbenten nézem, hogy mi történik. Nem jön ki hang a számon, hogy rákérdezhessek, hogy mi történt, így szótlanul nézem végig, ahogy Hood Bárd képességét használva leszedi a helikoptereket, majd óvatosan lehoz egyet. Azt hittem, hogy ez nem így működik az X-mennél. Kicsit meglep, hogy mennyire megkönnyebbülök, amikor Amelia feldühödik. Már kezdetem azt hinni, hogy az X-ek valójában mind hidegvérű gyilkosok. Ahogy elkezdenek vitatkozni, teljesen elvesztem a fonalat, de egyre dühösebb leszek. Mi a franc ez az egész?! Mit keresek én itt, közöm sincs ehhez az egészhez! Max lehet, hogy meghal, csak azért mert a csapat úgymond vezetői sem tudják igazán, hogy mit is csinálunk. Egyre jobban elönt a kétségbeesés. Szinte kiabálok, amikor végre kiadom magamból, amit érzek.
- A rohadt életbe, mesélje már el valaki, hogy mi a franc folyik itt! Nem ugyanazt a feladatot kaptuk mind?!  Mi közünk nekünk a SHIELD-hez és mióta gyilkoltok ti csak így? Hogy kerül ide idegen technológia, és milyen lezuhant túlélőkről beszéltek? Elhiszem, hogy csak egy tapasztalatlan kölyök vagyok, és elképzelésem sincs, hogy miért hoztatok ide, de most már nagyon jó lenne, ha tudnám, hogy mit csinálunk! Vagy csak menjek előre és öljek meg mindenkit, aki szembe jön? Így működik ez a "hősöknél"? Az újonc csak kussol és csinálja amit mondanak? Most mondjátok meg, mert előre szólok, hogy ebből nem kérek!
Közben ha a többiek beszállnak a helikopterbe, nyilván én se maradok a földön, de remegek az idegességtől, miközben odamegyek.

Helikopterek. Szehmetnek hirtelen már semmi ideje azon bánkódni, milyen tehetetlen is. Hood pedig azonnal reagál a bajra, s a maga módján máris tesz a megoldásért, nem is eredmény nélkül. Ez az éleselméjűség, mely jellemezte őt, az idők során mit sem változott. Ám módszerei továbbra sem túl finomak, noha most finomkodásra nem is lenne idő. Meglepő, hirtelen, és bizonyára a legtöbbeknek elborzasztó, de a képességlopás ezen formája már nem lepi meg Szehmetet. Persze emellett még most is érzi a sajnálat szomorúságát, de nem érez kényszert arra, hogy ő maga kérje Bárd bocsánatát a kellemetlenségért, mint évekkel ezelőtt tette volna.
Aztán egyik gép a másik után semmisül meg, a rajtuk lévőkkel egyetemben. Nem kellett volna így lennie, de azok odafenn koránt sem voltak olyan könnyen leszerelhetőek, mint azok, akikért nemrég kiált. Egyszer majd talán épp a mostani tétlenségéért kérik majd számon, azt a tétlenséget, mellyel meg sem próbálta a megakadályozhatatlant, a pillanatnyit, megállítani, s ő kénytelen lesz a szíve mélyére pillantva válaszokat keresni... Épp csak átfutott a fején a gondolat, és Gunny máris kimondta.
-Komolyan azt akarod hallani, hogy ejnye ejnye Hood?- Hitetlenkedve és nyilvánvaló rossz érzésekkel mondta ezt ki, melyek azonban nem Gunnynak szóltak. Ugyan mit érne ezek után egy ejnye ejnye? Nem hoz vissza senkit, nem oldja meg a bajt. Ezzel a hisztivel, mely valóban jogosan kéri számon az egyenlőtlen bánásmódot, valahogy mégis jelentéktelenné zsugorítja a történteket. Ideges és komor pillantással Szehmet végül csak csendesen morgott egyet. Egyszer majd talán letisztázza önmagában is ezt a kuszaságot. Most a gyorsan pergő eseménysor másféle kérdéseket vet fel. Hood szószólóvá, és forradalmárrá emelkedik, olyan alakká, akit szinte lehetetlen nem követni ha valaki egy cseppnyi jó szándékot is érez a mutánsok iránt, legalábbis szavai és elvei alapján. Módszerei mások. Ezzel együtt parázs vita is kialakulóban volt arról, mégis mi a pontos célja annak, hogy itt vannak.
-Megyek.-nem is volt kérdés, hogy csatlakozik hozzá. Könnyed mozdulattal ugrott fel a gépre. Ide küldték őket egy olyan céllal, melynek most az előzetes tervekkel szemben is érvényt fognak szerezni, ha valóban szükség van rá.
-Látnunk kell, tudnunk kell, mi zajlik az itteniekkel. Akár szétszórva, akár valahol együttesen vannak bebörtönözve, mi miattuk jöttünk. - eközben az ifjú X-re pillantott, aki láthatóan eddig tűrte a megpróbáltatásokat.
-Nem számít ha leplezett akció volt ez idegenekért, az sem, ha a technológiát akarják néhányan a döntnökök között. Mi itt és most fordíthatunk a dolgokon, vagy előkészíthetünk egy nagyobb fordulatot.-ezt nem neki kellett volna kimondania. Erre a romlatlan szív, és ifjonti hév rendeltetett, ami ott lobogott az ifjú X-ben.

Először Hood kezdi el magyarázni a helyzetet, és amit mond, attól egy kicsit sem érzem jobban magam. Tényleg úgy van minden, ahogy gondoltam? A SHIELD arra használt minket, hogy eltereljük a helyiek figyelmét. Ezért kellhet Maxnek meghalnia?! De ami ezután jön, azt nem értem. Úgy tűnik, hogy rosszul van, de úgy látszik, hogy a többiek értik, hogy mi történik. Már szinte meg se lepődöm, hogy csak én nem tudom, miről van szó... Aztán végül Amelia válaszra méltat. Nem szólok bele abba, amit mondd. Ez a verzió sokkal barátságosabb. Azt még mindig nem értem, hogy miért nem mondták el, hogy Amelia és Gunny kapott egy másik feladatot, de ez még mindig nem annyira súlyos. Úgy tűnik, hogy ráadásul igazat mond, de még így is kezd sok lenni ez az egész. Nem tudom már, hogy mit gondoljak, kéne egy kis idő, hogy végiggondoljam ezt az egészet, de nincs. Itt vagyunk még mindig egy idegen ország kellős közepén, rengeteg hullával a hátunk mögött, és még mindig azon vitatkozunk, hogy hogyan tovább. A helikopter falának támaszkodva leülök a földre, hogy pihenjek egy kicsit. Gunny magyarázatszerűségét a kiképzéséről alig fogom fel. Hol érdekel engem, hogy mire képezték ki? Arra már jobban figyelek, amit a SHIELD-ről mond, de nem reagálok. Egy pár percig nem akarok beszélni senkivel. Tanácstalan vagyok, amikor hallom, hogy hogy bánnak itt a mutánsokkal de nem tehetünk semmit. Értem, hogy miért nem avatkozhatunk be, de mégis szörnyű érzés. Ennyit ér ez az egész X-menesdi? Amelia épp Hoodot próbálja összekaparni, amikor a célponthoz érünk, Gunny pedig mintha valamitől megvadult volna. Nem tudom, ki az a Hellstorm, de nem is vagyok biztos benne, hogy érdekel. Amikor Gunny kiveti magát a helikopterből, lassan összeszedem magam, és előveszem a botom. Úgy néz ki, harc lesz. Azt legalább értem...

Oly mindegy mit tett pár pillanattal előbb, mikor egy pillanatra megzuhan, Szehmet szíve sajogni kezd Hoodért. Sokat adna azért, ha egy mozdulattal elűzhetné a gondokat. De kellő képességek nélkül, a kedves nővérrel a fedélzeten, inkább megkapaszkodik, hogy legalább az idegen mutánsoknak segíthessen ha célba érnek. Már megszokta a lemondást a vágyairól, céljairól, mégis próbált legalább ebbe a nagyobba belekapaszkodni, elengedve számtalan kisebbet, hogy változzon a világa.
-Nem, valóban nem voltam diplomata, de azzal, hogy beavatkozás mentesen tegyünk itt bármit is, már jócskán elkéstünk. Kétlem, hogy azzal, ha segítő kezet nyújtunk, ennél nagyobb bonyodalmat kavarhatunk. Esély adunk arra, hogy néhányak hangja elérhessen az ENSZ-hez és más nagyokhoz. De ha csak haza kullogunk, ez az egész egyetlen terror támadás lesz, anélkül hogy a mutánsok gondjai megoldásra vagy akár csak meghallgatásra találnának. Nem szereztünk semmiféle bizonyítékot az alantas játszmákra, vagy a jogok tiprására, vagy több van már a tarsolyunkban pletykáknál a táborokról?- Pillantott Gunnyra, aki élénken próbálta emlékeztetni őt arra, ami úgy tűnik saját kellemetlenségei közt valamiképp elkerülte a figyelmét.
-Nem hitegetem magam azzal, hogy ki tudunk hozni, meg tudunk menteni, minden egyes mutánst. Városnyian tűntek el. De szárnyra kell kapnia a változásnak, bizonyítékok kellenek. Tanúk. Néhányuknak esélyt kell adni, hogy szólhasson a többiért. Ezt neked is értened kell, főleg ha valóban fáj a szíved értük.- tiszta tekintettel nézett rá, majd pillantását inkább a környezetükre kapta. Ismét az arcába vágták a messiás dolgot, azt amit nem kért soha, s oly szelete lett az életének, mely miatt ismeretlen elvárásokat támasztanak felé. Régen tiszta volt, megingathatatlan a természetessége, hogy viseli e szerepet, majd a világ a fejére fordult, feladta, egyszerű halandó életet élt, s most, többszöri fellángolás után van itt újfent az idő talán, hogy megpróbálja tisztázni magában hol is a helye az isteni kéznyomnak lelkén. És hol a helye neki magának ott, hol már régen nem barátok veszik körül.
Talán igenis búcsút kellene mondania ennek a világnak. Talán igenis kívánhatná Gunny készségesen ajánlgatott golyóit. Szerény visszatérésének lángtettei, végiggondolva nem is voltak mások, mint kétségbeesett próbálkozások, hogy a múlt hamvaiból néhány maréknyit megmentsen. Bolond próbálkozások. Ökölbe szorult keze koppan a helikopter falán. Felesleges volt visszatérnie. Felesleges megpróbálni bármit is rendbe hozni. Amélia és Gunny szavai szerint bőven felesleges, sőt egyenesen tilos bármit is tennie... úgy tűnik annyi a dolga hogy végigasszisztáljon egy eredménytelen, haszontalan bábküldetést. Kevés választási lehetőség ez az élet megéléséhez. Nagyot fordult a világ egésze. Szehmet ökle után homloka is koppant a helikopter falán, majd hirtelen megrezdült a füle, s újra kinyílt a tekintete, ahogy elértek hozzá a kitörőkről szóló infók.
-Úgy tűnik nem is kell a mi beavatkozásunk- örült ennek a ténynek, ahogy előrébb merészkedett, hogy jobban lásson, pláne mikor Gunny kivetette magát a gépből, hogy csatlakozzon a csetepatéhoz.
-Meglesznek a tanúink.

Hood nincsen jól csak zavarosan bólint. Elindítja a gépet, majd mikor már megtették majdnem az utat Gunny egyszerűen kiveti magát és sólyomként neki repül a lenti társaságnak. A gép megy tovább, de a férfiak néma csöndben haladnak. Bárd kezd jobban lenni. A vérzése enyhült és már tiszta a feje. Furcsa vörös bőrű humanoidok mellett száll le a helikopter.

Folyt:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1975p50-13-as-katonai-bazis#36673