13-as katonai bázis

~Mentális világ - Lev Hudson~

Emberfeletti ügyességemmel, gyorsaságommal, erőmmel és szerencsémmel akkorát adok az Ezermesternek, hogy egy pillanatra a földre kerül, sőt ez még nem elég. Az egyik saját fegyverét felhasználva ellene még egy kiadós agyrázkódást is okozok neki amitől földre kerül, természetesen a plüssmedve azonnal a kezembe került, nem is vártam mást, jogosan engem illet.
~ Senki nem veheti ahhoz a bátorságot, hogy szándékosan megsebezzen. Ha megöl az nem számít, de ha megsebesít... az fáj.
Ahogy látom, hogy Ezermester kezdi összeszedni magát és fegyverért nyúlt kettőt dobbantok, és akár aktiválódik a cipőm titkos pengéje akár nem kétszer jó erősen megrúgom a fegyvert vagy a karját, legalábbis próbálom, de amit én próbálok az megtörténik. Ha a fegyver meg van vagy valamiért nem érem el, háromszor torkon rúgom, szépen, stílusosan, féllábbal, lendületből. Aztán egy nagy ugrással a hátára huppanok, megragadom hátul a haját és miközben rajta ülök az arcát igyekszem a földbe verni, egymás után, folyamatosan. Remélem összejön azért. Ha támad, nem térek ki, feltámadok, nem érint.
- Mond szépen utánam... Kegyelemért könyörgök Levi... Gyerünk!
A medvét végig magamhoz szorítom, nem adom senkinek, főleg nem a bohócnak.

~Fizikai sík (ha nála van még a medve)~

Légió hirtelen üresnek és unalmasnak érzi a világot, az idegen lények és furcsa csapat tagjai egyszerűen sablonosak, ráadásul még a ritmus sincs meg. Koncentrál és teremt maga köré fél tucat Connor klónt, mankónak két szép szőkeséget, a kezébe egy üveg vodkát, és a környezetbe villódzó kék-zöld fényeket, hogy meg legyen a hangulat. Természetesen az üvöltő zene sem maradhat el, kötelezően olyan hangosan, hogy ordibálva se lehessen beszélni. Kell egy kis kikapcsolódás az akció után.

~Gaia~

A bohóc bemutatkozik nekem így én is viszonozom azt.
- Szia Peter. Engem Gaia-nak hívnak.
Mondom bájosan. Nem tudom miért kissé megnyugtat a bohóc jelenléte, talán azért is, mert végre van valaki aki nem megölni akar. Megyek a bohóccal ezermester nyomán, bár kissé félek még az ezermestertől, de próbálom ezt az érzést előzni.
Mikor belépünk az ajtón, akkor Ezermestert épp Hudson intézi el. A bohóc segítőkész és rögtön a számomra szerezné meg a macit. bevallom nagyon örülnék neki. Főleg azért, mert én vagyok most erő nélkül a legsebezhetőbb.
Mikor látom, hogy az ezermester a fegyveréért nyúl, a bohóc már rögtön fedezékbe is húz, nem mintha nem kerestem volna magamtól, amint megláttam a férfi reakcióját, de legalább biztonságban leszek.
Ha a bohóc megszerzi a macit, majd odaadja a macit, akkor pedig meg is nézhetem végre, mi is folyik "odakint".

~Mentális világ~

Isteni erőm legyőzhetetlenné tesz, hiába próbál az őrült fegyveres védekezni, gond nélkül, elegánsan elintézem. Ahogy ülök a hátán és az arcát egyre erősebben verem a betonba lassan kezdem unni magam. Hiába vagyok halál stílusos, a megtestesült tökély, most valahogy nincs hangulatom. Ekkor érzem meg, hogy a medve erejével képes vagyok uralni a környezetet, és rögtön eltölt a kellemes érzés. Mindjárt minden rendben lesz, csak egy kis hangulat kell az estéhez.
~ Ez az, végre, eljött az én időm. A hatalmas Lev Hudson birodalma most eljön.
Első dolgom, hogy egy nagy tróntermet teremtek, kellemes hangulatú, modern, háttérben valamilyen party zenével. Magamnak egy kényelmes trónt, amin úgyis elférek, hogy közben az Ezermesteren ülök és a fejét most már az aranyozott karfához verem ritmusosan. A trón elé kell vörös szőnyeg, mellé két oroszlán, élő, akik láncon vannak, teljesen nyugodtan heverésznek, ha már oroszlán kell még egy cicalány, valamilyen csinos feline, aki a mellkasomnak támaszkodik és a vállamon a sebet nyaldossa, csak finoman, emellé fejemre egy félrecsapott aranykorona is kell, na és persze egy jogar is a szabad kezembe. Utolsó simításként a falakra nagy betűvel kiírom a nevem, a bohóc pedig kap egy színes, csengős udvari bolond sapkát. Valahogy üresnek tűnik az előttem lévő királyi pompa, ezért teremtek egy nagyobb tömeget is, a zenére táncolnak, jól érzik magukat, esznek, isznak.
- Királyság van. - jelentem ki. Ha alattam nagyon mocorog a srác akkor kicsit közelebb nyomom a fejét az egyik oroszlánhoz.

~Fizikai sík~

Minden jól alakul, már nem is foglalkozok az idegenekkel meg a feltűnő csapattal, hatalmasabb vagyok egymagam is az összes szuperhősnél vagy képesség használó idegennél, nincs szükségem rájuk. Ritmusra biccentgetek a fejemmel és magamban mondom a szöveget, valamikor hangosan is, de csak magam elé, elégedetten nézek végig a társaságon, teljesen korrekt így már minden. Connorok ugrálnak a ritmusra és hangosan üvöltik a nevem, amikor kell. Teljesen beleélem magam, mikor egy furcsa alak jön elém, végighallgatom, de csak meglepetten végignézek rajta, majd értetlenül az egyik lányra nézek.
- Csá. Xorn a Testvériségtől, jól hangzik. Nem ismerek Légió nevű személyt, én a hatalmas Lev Hudson vagyok, a legyőzhetetlen. És nem kell megmenteni, esetleg ha kedvem tartja megengedem az ellenségnek, hogy elengedjen és bocsánatot kérjen térden állva. De egy ország mutánsokkal jól hangzik, jobb hely mint itt a romok között. Számíthatsz rám.
Nem izgulok annyira az egészen, teljesen nyugodt vagyok, ha tud jobb helyet, megyek.

~Gaia~

Ahogy a medve Lev-hoz kerül a környezet megváltozik. Az élettelen szürke raktár átalakul bárteremmé, amelybe egy egész party-t teremtett, táncoló embereket, akik esznek isznak, vagy táncolna a zenére. meg magának egy trónt vörös szőnyeggel, ami mellett két oroszlán pihent lustán nyakukon láncokkal. Lev a trónon ülve is folyamatosan veri az ezermester fejét ezúttal a trónszékébe.
Ekkor pedig az is feltűnik, hogy a bohóc kapott egy csengős sapkát, ami egészen tetszett rajta.
- Jól áll neked az új sityak.
Mondom, majd próbálok Levhoz közel jutni, miközben ügyelek arra, hogy ne tapossanak el a táncolók. Nem akarom elvenni a medvét, csak megtudni mi is folyik odakinn, elvégre elég rég volt már nálam a medve. És ebben a környezetben legalább van élet, amit szeretek, bár nem egészen ilyen környezetet teremtenék magamnak, de még mindig jobb az előzőnél.
- Lev király? Elárulná nekem, mi is folyik a kinti világban. Nagyon kíváncsi lenék rá.

/Mentális sík/

A Bohóc látta, hogy a fiatalember elintézte a katonát. Ehhez bele kellett rúgni kétszer, megvágni a karját és ráülni a hátára. A kislány már nem törte magát nagyon a maciért, így ő sem igyekezett. Most, hogy végre nyugalom volt, Peter elérkezettnek látta az időt, hogy műsort csináljon. Kibújt a fedezékből és elkezdett táncolni. A szemeit meresztgete és kacsintgatott velük, a szája pedig széles mosolyra húzódott. Csípőre tett kézzel ugrálva dobta ki a lábait hol jobbra, hol balra és közben egy dalt énekelt.

Levi legyőzte a bolondot,
A Bohóc kapta meg a porondot
Gaia, a vidám kislány
Nevet a plüssmackó láttán

A gyerekek szeretni szokták az ilyen kis rigmusokat, Peter pedig szerette szórakoztatni őket. Igazából mindenkit szeretett mulattatni, de a gyerekek voltak erre a legfogékonyabbak.

/Ezermesterrel nem írok, vegyük úgy, hogy elájult./

A Bohóc nézi, ahogy Lev megteremti a tróntermet.
~Ez tényleg egy isten!
Már zene is van és Peter Faraday felveszi a ritmust. Modern táncot kezd táncolni, mint amit a diszkókban is nyomnak az elektronikus zenére. Pörög, ugrik, kalimpál, mindent csinál. Az oroszlánoktól egy kicsit távolabb húzódik. Nyugodtak és láncon is vannak, de jobb velük vigyázni. A cirkuszban sem játszott más az idomár állataival, csak a gazdájuk. Nem biztos, hogy örülnének, ha Peter pont az orruk előtt szambázna.
Amíg a királyt kényezteti egy feline lány, a Bohóc a táncot megunva az asztalokhoz megy. Eszméletlenül jól érzi most magát és nem tudja, miért, de csak úgy nyakalja a bort, a sört és amit még talál. Ezután összeeszik mindent és úgy táncol, néha dülöngél és az éneklésből már gajdolás lesz és a szöveget sem lehet érteni. Amíg Lev élvezkedik a trónon és az Ezermester fejét belevágja néha a karfába, a műsornak addig is mennie kell. A Bohóc pedig fáradhatatlanul szórakoztatja a közönséget.

A fegyveremet készenlétben tartva szállok ki a helikopterből, amikor földet érünk. Ekkorra már rendes káosz alakult ki a bázison, így kicsit nehezemre esik felvenni a fonalat. Végginézek az ittlevőkön, és ismerős arcokat keresek. Nagyon fura ez az egész, és gőzöm nincs, hogy ki kicsoda, de egy dologra rájövök. Itt tényleg űrlények vannak! A suliban futólag találkoztam már párral, de ilyeneket még nem láttam. Furcsa rovaremberek, vörös és szürke színű bőrrel, több százan. Azt mondták, hogy lesznek itt idegenek, de azt nem, hogy ennyi! Remélem ezek velünk vannak... Nem messze tőlünk egy hatalmas sárga kapuszerűség látszik, amihez közeledve megpillantom a mutánsokat is, akiket keresünk. ők is rengetegen vannak, bár nem annyian, mint az űrlények. Egy hatalmas, szőke fickó vezeti őket kifelé a táborból. Gunny közben sólyomalakban már meg is támadja a vöröshajú, öltönyös férfit. Akkor ő lesz az a Hellstorm. Ijesztő neve van, az biztos, remélem Gunny elbír vele.
- Itt már nem lesz beavatkozásmentes megfigyelés.... - mondom ki, inkább csak magamnak az egyértelműt. Amikor a szőke férfi közelebb ér, Amelia is akcióba lép, bár ő még csak szavakkal. Nem úgy néz ki a forma, mint aki majd ennyitől megadja magát, de gondolom ez így szokás. Viszont amikor Amelia kimondja a nevét, rájövök, hogy róla már hallottam. Victor Creed, azaz Kardfog! Ez a szemétláda kínozta meg Serenát! Erősebben kezdem szorítani a botomat, de még ne támadok. Még nem tudom, hogy kit és mikor érdemes megtámadnom. Remélem, azért valaki majd megmondja... Legalább ennyit igazán elárulhatnának. Amíg el nem kezdődik a harc, gyorsan Szehmethez fordulok, mert ő az egyetlen aki nem szájkaratézik és még aránylag jól is van. Neki teszem fel a kérdést:
- Egyébként kik ezek és mit akarnak?
Kardfogról is kifújt a tudásom, a többiek kilétéről pedig még ennyi elképzelésem sincs, úgyhogy jó lenne valami infó, mielőtt egymásnak esünk. Legalább, hogy tudjam, hogy ki ellen van esélyem...

~Mentális sík, Lev Hudson~

Mindegy úgy megy, ahogy terveztem, a Bohóc például máris belevetette magát az élvezetekbe, pár percig figyelem majd látom, hogy nagyon elemében van. Jogarommal hanyagul intek és közben koncentrálok, hogy a Bohóc köré egy kör alakú asztalra mindenféle jóságot teremtsek, a sima fűtől egészen a jeffrey szintű koktélokig, bármit, amitől elszállhat. Minden drog mellé még egy táblát is rakok, hogy milyen hatása van, ha akar simán beszívhat, vagy flash-elhet majd akármit. Igazából még egy nő kellene neki a teljes hangulathoz, így egy csinos, hozzá hasonló arcfestéses, igen lengén öltözött hölgyet is küldök mellé. Ez az én birodalmam, és aki felveszi a ritmust az nagyon jól jár. Közben a kiscsaj odajön hozzám és teljesen úgy köszönt mint egy uralkodót. Ezaz! Király vagyok.
~ Okos, rögtön a lényegre tér, nem hagyja, hogy csak úgy eltereljem a figyelmét. De nekik is joguk van tudni, fontos dolgokról van szó. Íme a kegytelen valóság.
Intek a kezemmel és most az egyik falra egy nagy méretű, kristálytiszta képű képernyőt teremtek, amin kivetítve a látszik, amit én most a medve által láthatok.
- Ez a helyzet. Nem túl hangulatos, hiába próbáltam feldobni, de legalább a zene ott is jó. Egyébként fogalmam sincs, hogy kik azok ott, a szövegük jó és menők, de ennyi, csak csillogás semmi más. Ezermester kellene, fegyverekkel, de én az ő kezébe még egyszer hatalmat nem adok, még ha halhatatlan és istenek felett álló vagyok, szétcs.szne mindent a mészárlásával. Maradok annál, hogy... -kicsit elhessegetem a cicust mellőlem, mert rossz helyre tévedt, már így is feszít a nadrág, nem kell még jobban- - szóval szólok Kofynak, hogy tegyen rendet. Ha van ötleted hallgatom.

~Fizakai sík~

Mindenki nagyon el van magával foglalva, a megérkező helikopter, a teleport, a több száz idegen forma, Kardfog, vagy ki. Rendben, kezdenek komolyra fordulni a dolgok értem én.
~ Csókolom nekem a legutolsó ügyeim sima orosz fegyverkereskedőkről szóltak és félbe is hagytam a nyomozást, mert minden szál el volt varrva, persze előttem nem, de más előtt igen és teljesítettem a halandók kérését. De idegenekről, mutánsokról, szuperhumánokról soha nem volt szó. Nehogy még szétverjék az egész helyet, nem az én partymon.
Intek az egyik Connornak, hogy jöjjön közelebb, most nem foglalkozok senkivel, a két mellettem lévő bombázón kívül, csak a sráccal. Laza stílusban, a gondolataimban lévő enyhe aggodalom nélkül adom ki a parancsokat.
- Figyelj Connor, szólj a többieknek, hogy rakjanak rendet. Se az idegeneket, se a Testvériség tagjaival ne kezdjetek, az nem stíl, meg a lányokkal se szórakozzatok, csak ott szedjétek szét a feleket, ahol húzós a helyzet. Használjatok bármit, ha gondoljátok ki is gyúrhatjátok magatok.
A parancsok után elküldöm. Rásegítek képeségemmel amennyire tudok, a fegyverekhez nem értek, de ha kell nekik plussz izomzat, jó kétajtós szekrénnyé formázom a testalkatukat. Ha egy meghal, bedobok helyette még egyet. A zene lehet még hangosabb...

~Gaia~

Lev király, kérésemre egy nagy képernyőt teremt, amin megmutatja mi is van odakint.
Kissé zavaro számomra. túl sokan vannak odakint és annyiféle.
~ Lev  Király szerint fegyver kell. íde ki ellen? Annyian vannak odakint. Emberek, madáremberek, rabok és már fel sem fogom kik. Teljesen összezavarodtam.
- Ez jó nagy ugrás. utoljára én még a laborból törtem ki és néztem farkas szemet egy tankkal. Kikkel kell harcolni? A tűz elég hatásos fegyver tudna lenni, akárki ellen. Én pedig épp azt tartom az ellenőrzésem alatt. De nem tudom ki az ellenség. Több csoportnyi embert és lényt is látok odakint.
Mondom Levinek kissé tanácstalanul, elvégre ő mégiscsak jobban képben van, mint én.


Sok reaggal lejjebb után a folytatás itt: Tian

Jó volt a röpke csend, míg a tekintet a lentieken függött. Tiszta, romlatlan, és fájdalmak nélküli tapasztalás. Már nem volt kérdéses, hogy amint ennek vége, visszatér a Piramisba, és hagyja a csapatot, hogy a maguk játékát játsszák. Próbált bizonyítani, próbált tenni azért, hogy újra befogadják, hogy egyáltalán értsék amit mondani, tenni, képviselni akar, de ott, ahol csak felesleges koloncként, és bolondként bánnak vele, nincs keresnivalója. Úgy tűnt, mindaz, ami valaha a közösséget jellemezte, elveszett. Úgy tűnt, hogy amíg szó nélkül azt teszi, amit ők akarnak, megtűrik, de amint remélne egy kevés megértést, falakba ütközik. S persze ki mást okolhatna, mint önmagát? S mi mást is történhetne, minthogy tükörként visszavetítve rájuk ezt, túl szélsőségessé válik? Ez utóbbit szerette volna elkerülni, de nem volt jobb módszere, minthogy nem tesz semmit, pont mikor lehetetlen volt, hogy ne tegyen semmit. Ördögi körbe került, és nem látta a kiutat csak azt a ködös reményt, hogy ennek hamarosan vége.
Leszálltak a számtalan különös idegen között. A levegőbe szimatolt. Nem ismerte őket, de meg akarta ismerni. Minél több dolgot akart tudni, mielőtt szükség lenne a tudásra. De az illatokba valami fájdalmasan ismerős vegyült, s értelmezhetetlenül lebegett ott közöttük, hiszen már nem élt. Nem élhetett. Szehmet végül a tekintetét is felé fordította, s szíve összeszorult a látványra. Ott volt, mint régen, mit sem változva, holott a saját karmai közt érezte a végét. A karmok között, melyek minden alkalommal hűen szolgálták, s most megbújtak az álca hamis csillogása alatt.
-Hogyan? -Farka kiszabadult és ideges ívet írt le. A benne gyűlt feszültség ezek szerint meglazította a kötést.
-KARDFOG! Hogyan lehetsz te még életben?!- dühösen, hidegen csattant a hangja, s a viszontlátása miatt érzett újfajta zűrzavar felülírta az előbbit. Mit sem törődött azzal, hogy visszatérése az X-ekhez bekebelezte az erejét, és kiszipolyozta lelkének örömeit, szüksége volt a válaszra, még ha talán nem is állhat meg ezúttal a férfi ellen. Sok különös dolgot látott már, de azt hitte, a Kardfog-dolgot, a véres nászt, s az otthon pusztulását már régen lezárhatta.
Egy kérdés üti meg a fülét, melyre lassan Danny felé fordul. Egy pillanatig dühösnek és távolinak tűnik, talán mégsem volt jó ötlet neki feltenni a kérdést. Aztán lassan kinyitja a száját, a bűvölet elillan, s megszólal.
-Az ott.. Kardfog. Többször is megkísérelte elpusztítania az iskolát, és volt, amikor sikerrel járt.. De legutóbb megállítottam őt. Én magam .. én voltam aki.. -tekintete visszavándorol a férfire, akinek a puszta jelenléte is édes-bús kínt jelent.
-Megállítottam, és bevégeztem. -szinte csak lehelte. Lágyan, ahogy egy szerető nevét suttogja az ember. Holott kényszerből megtett gyilkosságról mesélt, ami igenis megviselte a szívét.
-A többiek.. nem tudom. Mutánsok, akiket megmentenek vagy újabb rabszolgaságba visznek.- nekik, velük szemben, megvolt az erejük ahhoz, hogy kimenekítsék a mutánsokat. Nekik megvolt a technológiájuk, és nem kellett törődniük ostoba szabályokkal, nyugodtan felrúghatták azt a békének nevezett valamit, ami a világot uralta, és megengedte hogy rabszolgaságban sínylődjenek százezrek. De ahol Victor ott volt... ott lehetetlen volt, hogy ne legyen a megmentésnél több indok.
-Ezek a néma menetelők talán a Testvériség új katonái lesznek, talán egy más rendszeréi, s miért ne lennének? Reménytelenek, megkeseredettek. Az emberektől.. nem kaptak mást csak megvetést és börtönt. És az X-Men elitje itt hagyta volna őket... - a mutáns lét fájdalmas világa élesen a szívébe mart.
-A többieket-utalt a bogarakra, vörösökre, szürkékre
-nem ismerem.-csak egy pillantást engedélyezett rájuk magának. Az események, amik Kardfog körül voltak kibontakozóban, érdekesebbek voltak, pillantása ismét rátévedt,majd tovább a menetelőkre. Szíve szerint meggátolta volna, hogy a kapun bárki is átkelhessen. Nem azért, mert a menekülés ellen volt, sokkal inkább, mert tartott attól, hogy ugyanolyan kiszolgáltatottak és kihasználtak lesznek ott is, ahová mennek.
-Elveszett százezrek.... És nem tudom, hogyan mentsük meg őket. Ha a kaput újra is programozhatnánk, hová vihetnénk őket? Amerikába? Lehetetlen... Egy ország sem fogadna be ekkora tömeget. Annak idején a békéről álmodtunk, hittünk benne, hogy lehetséges, de ami most van, csupán szemfényvesztés. Nem irigyellek titeket fiatal X-Men tagokat- fordult a fiú felé
-Nekünk sokkal könnyebb volt kiállni az eszméért. Sokkal tisztábban látszott a jó és rossz közötti határ. -szerette volna bátorítani, de nem voltak szavai rá, és a szívében kavargó érzések nem is hagyták, hogy szavak után keresgéljen. Itt volt a kölyök. Itt az idegenek, a kapu és a menekültek.. Kardfog. Túl sok impulzus egyszerre, s egy minduntalan figyelmet követelt magának, aki nem lehetne itt, mégis hamarosan talán összecsap a Shield nevében fegyvert ragadóval.
-Kardfog....

Hellstorm békésen megáll, amikor látja, hogy Gunny nem támad.
- Morsus korcs!
Köszön vissza békésen.
- Figyelj szivi: tudom, hogy azt hiszed van valami vérbosszú-háború a családjaink között, de nekem csak Zackie-boy feje kell. Te és a többi hasonmás-klón-párhuzamos világ alternatív jövőjéből érkezett unokatestvérek... nem érdekeltek. Szívesen teszek keresztbe a kis szemétládának, de ő halott, de ameddig élt se számítottál neki.
Ezzel vállat von.
- Most bocsáss meg, de meg kell mentenem egy csomó ártatlant.
Victor elkezd röhögni Amelia szavain.
- Szépségem, ez nem shield fennhatóság. A jelvényed és a jogod mit sem ér - meglátja Szehmetet és elgondolkodik. - találkoztunk már?
Xorn visszafordul a shi'arhoz és az oda érkezett mutánsokhoz.
- Íme a SHIELD és az X-men. Vérszomjas gyilkosok, testvéreik árulói. gyertek Tián-ra, az első mutáns országba. Új lehetőséget, új országot kínálunk nektek.
Hood remegve fejét fogva megfogja Danny kezét.
- Ne... szavakkal. Próbálj beszélni a mutánsokkal és az idegenekkel.
Lar’syee telepatikus körbe nyúl. A mutánsok, akik érkeztek reménykedő rabok. Fogas egy valódi állat, Hellstorm agyát erős mágia teszi érinthetetlené, Omega csak, azért van itt, hogy segítsen a főnökének. Légió lenyűgözően kaotikus. Bárd, Hood és Danny zavartak különböző okokból. Xorn és Amelia pedig segíteni akarnak.
Xorn pedig Légiónak és a mutánsoknak mutat a kapura.
- Csak tessék.
Ha Légió átmegy követik a mutánsoknak egy része. Ha a shi'ar megindul követi őket az összes idegen lény. A távolban bombázó drone-ok közelednek. Kevés idő maradt.

Mentális sík:
Minden zajlik tovább ameddig beszélgetnek.

~Mentális sík, Lev Hudson~

A csajnak igaza van, ez így nagyon nem lesz jó. Az egész helyzet követhetetlen és kaotikus, mindenki mindenkit ismer, egy részük ősellenség, egy részük szövetséges, vannak ellenségek és barátok, valakik ketten egyben. Nem lehet megkülönböztetni, hogy most ki kicsoda és egyébként is teljesen oda lett a kezdeti hangulat is, pedig nagyon laza volt az idegenekkel együtt kitörni a szépen körülöttem darabokra hulló börtönből. Gyorsan teremtek magamnak valamilyen erős cigit a kezembe és meg is gyújtom. Az első slukkot jó mélyre szívom és csak lassan engedem ki, miközben oldalt letörlöm halántékomról az izzadtságot.
~ Semmi gond, te vagy a helyzet ura, nem lehet olyan szituáció amit ne láthatnál át és oldhatnál meg, te vagy a hatalmas Lev Hudson, a nép ura, az istenek királya. Most is ott van a korona a fejeden, alattad hever megtört ellenséged teteme és egy valódi vadmacska várja csak azt, hogy este leápolhasson. Egy csapat idegen-mutáns csapat nem állíthat meg téged.
Elnyomom a szálat, majd hanyagul eldobom, majd jelzek Gaiának és Bohócnak, hogy fontos lenne valamiről beszélnük.
- Igazad van, ez így túl átláthatatlan és bonyolult. Nem tudom mi a jó megoldás, de szerintem ti se vagytok azért annyira képben. Azt javaslom, hogy döntsünk véletlenszerűen és majd később még módosíthatunk, ha valami nem jön össze. Nem olyan nagy dolog.
Teremtek magamnak egy érmét, szépen a kezemre fektetem, felpattintom a levegőbe, majd menőn pörgés közben elkapom. Ha a saját arcomat látom viszont és fej, akkor a mutánsokkal együtt a SHIED és X-Men erői követem, ha nagybetűvel kiírt LEVI feliratot látom, akkor írás és szó nélkül átmegyek a kapun.

~Fizikai sík~

Utasítom az embereimet, gyakorlatilag a fivéreimet, hogy tegyenek rendet, de meg se mozdulnak. Ettől elég feszült leszek, nem tudom, hogy képzelik, hogy nem engedelmeskednek nekem, egy félistennek kinéző istennek. Idegesen félre tolom mellőlem a két leányzót, majd ahogy mentális síkon is teremtek magamnak egy cigit és elszívom, miközben eltüntetem Connort, az összeset. Legalábbis megpróbálom, remélem nem hagy el a hatalmam. Az érmedobás eredménye szerint vagy elindulok át a kapun, vagy úgy döntök, hogy ezúttal a "jófiúknak" lehet igaza, de azért még megvárom az idegen csaj hívását. Lehet mond valamit, ami segít, eddig is jól kijöttünk. Most ahogy nézem... kár hogy csőre van, tollak még nem zavarnának, de így azért már más. Nagyon feszült lettem, felkészülök rá, hogy esetleg valamilyen támadás is ér, akkor ismét megidézem Connort, hogy saját magát feláldozva védjen meg. Időközben ha tudom még feljebb tekerem a zenét is.

Szehmet elmondja ugyan, amit tud, de csak még zavarosabb lesz az egész a fejemben. Azt mondja, hogy amikor Kardfog legutóbb megtámadta az iskolát, megölte. Meglep, hogy csak most tudta meg, hogy életben van, hiszen ezt még én is tudtam, pedig én aztán tényleg nem rég óta vagyok benne a témában. Valami fura van abban, ahogy Kardfogról beszél, de nem igazán értem, hogy mi járhat a fejében. Az szinte biztos, hogy nem csak egyszer harcoltak, de hogy ezen túl mi lehetett, arról gőzöm sincs. De nem úgy tűnik, mintha egyszerűen egy visszatérő ellenség lenne. A többiekről még Szehmet se tud semmit. Tényleg itt akartuk hagyni őket? Volt rá esély, hogy az ENSZ tesz bármit? Vagy elmondjuk, és mint aki jól végezte dolgát, hagyjuk, hogy elnyálazzák a dolgot? Ekkor szólal meg a maszkos alak. Egy új mutáns ország? Oda vinnék őket? Hogy voltak képesek saját országot alapítani? Lehet ilyet? De végülis miért ne? Hova lehetne vinni ennyi mutánst és űrlényt? Lehet hogy így lenne a legjobb mindenkinek?
Ekkor ragadja meg a kezemet Hood. Még mindig rémesen néz ki, és láthatóan szenved, de néhány szót kinyög. "Beszélj a mutánsokkal és az idegenekkel!" Micsoda? Miért pont én, amikor magam sem tudom, hogy mit akarok, és mi lenne a jó? Még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a jó oldalon állok! Épp azon gondolkoztam, hogy hagyni kéne lemenni ezeket a szerencsétlen foglyokat, most meg én győzzem meg őket, hogy maradjanak? Mindenki más nagyon le van foglalva a harccal, hát persze, de mégis. A távolban meglátom a bombázókat. Egy pillanat alatt jövök rá, hogy mennyi minden áll rajtam, és egy másodpercig úgy érzem, hogy sírva fakadok, ahogy megérzem a terhet. Aztán mégis a menekültek felé fordulok. Akik az előbb azt hallották, hogy vérszomjas gyilkosok és árulók vagyunk. És talán tényleg. Végülis nem egy halottat hagytunk magunk mögött a nap folyamán. Viszont a másik oldalon ott van Kardfog. Láttam, milyen állapotban van Serena, az nem lehet hazugság! Ez az ember tényleg, egy kegyetlen szörnyeteg. Az a Hellstorm nevű figura és a maszkos sem valami bizalomgerjesztő, de nem tudok róluk semmit. Mit mondhatnék? Ki vagyok én, hogy bármit is mondhassak nekik? Aztán végül csak megszólalok. Elkiáltom magam, bár a hangom néha megcsuklik.
- Hé! Mutánsok... és idegenek! Kérlek, figyeljetek rám egy kicsit! Ne csak őket hallgassátok meg, ennyit igazán megtehettek, mielőtt eldöntenétek, hogy mit tesztek. Azért jöttünk, hogy segítsünk! Nem így terveztük a dolgot... nem akartunk csatát. De nem hagyunk magatokra titeket! Senkit! Tudom, hogy mit mondtak rólunk, de hazudtak! Nem vagyunk gyilkosok és árulók. Csak nem akarunk háborút.... Úgy akartunk segíteni, hogy ne kelljen senkinek se ártanunk. Ők viszont nem ilyenek! Kardfog, aki most megmentőt játszik, rengetegszer a sajátjaira támadt. A mutánsokra, egy iskolára, ahol gyerekek vannak. Ő egy szörnyeteg. Nem menjetek vele... Ki tudja, hogy hova visz titeket, és mi vár ott rátok! Kérlek... Bízzatok bennünk...
Az utolsó szavakra már legördül egy könnycsepp az arcomon. Túl nagy ez a felelősség. Nem tudok teljesen megbízni a SHIELD-ben, de azt tudom, hogy Amelia és a többiek jót akarnak. Nem tökéletesek, de azért harcolnak, amiben hisznek. A mutánsokért. Csak annyira... mások mint vártam, annyival nehezebb velük dolgozni. Valójában elég gyermeteg dolog volt azt várni, hogy itt majd mindenki Amerika Kapitány lesz, de mégse könnyű beletörődni. De mégis, ezerszer inkább bíznám rájuk ártatlanok életét, mint Kardfogra. Ebben már biztos vagyok. És azt is tudom, hogyha velünk jönnek, és a SHIELD, vagy a csapat bármelyik tagja miatt nem teljesülhet az, amit ígérünk nekik, én addig fogok küzdeni értük, amíg csak állok a lábamon.
- Biztonságba viszünk titeket, oda ahol nem tartanak rabságban titeket, és ahol nem várnak el viszonzást azért, hogy befogadtak. Megígérem!
Hova jutottam? Néhány hete még az utcán éltem, most meg ilyen ígéreteket teszek. De végülis ezt akartam, segíteni azokon, akiknek szüksége van rám. Nagyapa is ezt akarta. De vajon elég vagyok ehhez?

A Bohóc már eléggé felöntött a garatra, de még így is nyomja. Már kezd tántorogni, amikor észreveszi, hogy valami újdonság jelent meg az asztalokon. Ahogy odamegy, hogy megnézze, miket talál, egy ledér bohóclány szegődik mellé. Peterben eddigre már kitolódtak a határok és belecsíp a nő fenekébe, majd szájon is csókolja. A kirakott anyagokból az LSD-t kóstolja meg először, de sorban jön az összes többi is. A végén a heroinos papírt már úgy veszi a kezébe, hogy azt hiszi, az egy csiga. Az orra elé veszi, de a bohóclány csatlakozik és ketten, két irányból szívják fel a port.
Mikor Lev király kivetíti a külső világ képét, Peter azon már egész mást lát, mint ami van. Kifejezi tiszteletét a királynak, aki olyan dolgokkal ajándékozta most meg, amikhez még nem sokszor volt szerencséje. Féltérdre akar ereszkedni, de abból hasraesés lesz. Gaia és a király szavait hallja, de csak átsuhannak a fején. Ámulva, félig nyitott szemekkel nézi, ami kint történik. Átöleli a bohóccsajt és csak ennyit tud kinyögni:
- Szabadítsátok ki a királylányt! A piros kamionok! Azokban van a hagyma!
Ezzel úgy, ahogy van, hanyattesik és már nem tud magáról, csak soha nem látott képek száguldanak a szemei előtt.

A jáde szemek Fogast figyelik, mintha csak várna valamit, valamit ami több, mint a válasz a kérdésre, hogy mégis hogyan lehet életben.. Igaz hogy valahol halványan érzékeli, hogy egyedül számára meglepetés, hogy itt van, de képtelen azzal törődni, míg a saját kérdéseire nem talál választ. És úgy tűnik, bár a férfi ad egy pillanatnyi esélyt a felismerésnek, mégsem jön rá, mi is ő. Fáj. Valahonnan mélyről jövőn.
-Nos..-mormolja. Miért nem ismeri fel? Semmit nem számított akkor? Vagy épp ő maga túl sokat adott fel önmagából egy nem létező küldetés kedvéért mikor ide jött? Szehmet fáradtan húzza le a kendőt a fejéről, hogy végre a fülei is szabadon legyenek, majd megtörli az arcát. Nincs mit bizonyítania. Mégis.. Még ha nem is igazán önmaga valahol mélyen talán mégis szeretné hogy a férfi lássa, mennyit áldozott. Aztán a mozdulat megmerevedik. Miért is próbálna bármi módon imponálni neki? Miért is kellene, hogy felismerje és esetleg elismerje? Azt a maréknyi szőrt sem érte áldozta, hanem azért a gyámoltalan tömegért, ami az új rabszolgaságba menetel. Mire a kendő földet ér, már valami furcsa félmosoly látszik az arcán.
-Azt hiszem, legutóbb egálba kerültünk mi ketten. De most. Más dolgom van.-hogy honnan volt elég erő kimondani ezeket a szavakat, nem tudta, de jöttek, és nem állt az útjukba. Kezét egy pillanatra a vívódó Danny vállára tette.
-Menni fog.- mondta melegen, biztatóan, s utat engedett neki. Itt volt az ideje, hogy az ifjú megérezze s megtapasztalja a saját erejét. Hogy érezze, milyen valóban X-Mennek lenni, s néhány pillanat alatt talán rá is ébredjen milyen helyet kíván betölteni a világban. Nem irigyelte tőle ezt a próbát, mikor látszólag egyedül kell az események útjába állnia, mégis úgy érezte, ez az amivel igazán segítségére lehet: hagyja hogy ő éljen a lehetőséggel. Miközben az új szabadságra ébredő rabokat figyeli, remélve meghallgatják ezt a szenvedélyes, zsenge szózatot.

Bárd koncentrál.
- Nem megy... valami zavarja az üzeneteket.
Kardfog a most már önmagát felfedő Szehmetre néz, de teljesen üres a tekintette. A Yetiket pár könnyedmozduattal átugorja és megindul a kapuk felé.
Xorn kitárja a karját.
- Egy békés országot kínálunk, ahol egyenlőként kezelnek titeket. Ők egyet, aminek lobogóján még mindig friss vér van a háború mocska után. Mi békét kínálunk, ők fegyverrel jöttek.
Kardfog egyszerűen széthasította a föld-yetiket, amik még utána eredtek volna. Közben Gunny Hellstormnak ugrott, aki már a levegőben elkapta az egyik csuklóját és brutális erővel vágta el a levegőbe. A lány ott métereket gurult a földön. Nem a horzsolások fájtak, inkább a tény, hogy ennyire erőtlen volt a férfival szemben.
- Édesem, te pár évtizedig jártál az űrbe bunyózni. Én egy végtelenséget töltöttem a pokolban.
A kapun pár mutáns megindul, de a legtöbb marad. Ám az idegenek közül a Sakaari rovarok elindulnak. Egy megáll csőri előtt.
< - Sajnálom, de ha választanunk kell, hogy újra szolgáik legyünk a vörös bőrűeknek vagy egyenlő feleik ezeknek a fajoknak, akkor azt választjuk. >
Mondja a kis bogár és megindul. Kardfog csatlakozik Hellstormhoz és a kettő megindul a térkapu felé.
- Ki volt az oroszlánbige? - kérdi Kardfogú Hellstormot, aki vállat von.
A szavak után Victor vállába fúródik egy pillangó kés. Vicsorítva keresi a tulaját. A távolban meglátja Hoodot, aki dobta a pengét. A kettő pár pillanatra farkasszemet néz. Majd Creed kihúzza a kést és lenyalja a pengéjét. Légió érméje Levi oldalára esik és a mutáns követi a többieket a térkapun. A rovarok és mutánsok távozása után Xorn és Omega is elindulnak.
- Sajnálom, a dolgot. Remélem következő találkozásunk békésebb lesz.
Mondja Xorn majd a kapu eltűnik.
- Kezdem érzékelni a shield adásait.
A távolban egy hatalmas hadsereg közeledik a pont felé. Bárd minden erejét beveti. Szemei kékesen szikráznak. Egy térkapu nyílik ki. A SHIELD ügynökök lépnek át és segítenek mindenkinek átkelni.
- Gyorsan! - kiáltják
Amikor a civilek és idegenek átmentek. A csapat látja, hogy Hood hátra maradt Bárddal. Mikor megszólítják Hoodot az éppen felsegíti Bárdot.
- Nem... nem megyek. Itt több szükség van rám. Túl hosszú ideje akarok megfelelni másoknak - Ameliára pillant. - Túl régóta definiálnak a körülöttem élők - Danny és Szehmetre néz. - Ideje felnőni.
A többieknek nincsen idejük válaszolni magyarázkodni. A tankok közelednek és a katonák átrángatják őket. A kapu bezárul. A hely hirtelen nagyon sötét lesz. Mire a helikopterek lámpái bevilágítják a két mutánsnak már nyoma sincs.

Eredmények:
- Lev Hudson (Bishop), Bohóc (Szürke E.), Gaia (Laura) megnyerték Légió karakterét. Jelenleg Bishop dönt felőle és a felől, hogy a karakter pontosan mit is tesz. Ameddig kalandban máshoz nem kerül a plüss.

VÉGE

Lar’syee legnagyobb meglepetése akkor következett be, amikor Gladiátor tényleg felelt a hívásra. A stontiai is meglepődött azon, hogy életben látja egykori beosztottját, akit már egy ideje el is temettek. Néhány mondatot beszéltek csak, de ezen idő alatt a shi’ar nő megtudta, hogy a Praetor tényleg ismerte azokat, akik értük jöttek, így nem is volt nagyon meglepő, hogy mit is felel majd nekik, hogy kikkel megy. A valóságba az zökkentette vissza, hogy meglátta azt, hogy a szürkék elindulnak.
< - Ne! – kérte. – Nem kell úgy élnetek, nem kell többé szolgának lennetek, de ne menjetek. >
Megakadályozni pedig már úgysem tudta, csak tehetetlenül nézni, ahogyan a védenceinek egyik fele távozik és csak a nemesség, azaz a vörös bőrűek maradnak ott vele. Hamarosan pedig eltűntek mindannyian, egy újabb kapu nyílt, a vele maradottakra nézett.
< - A Praetor azt mondta, hogy megbízhatunk bennük, menjünk – biccentett a vörösöknek. >
Igazából a katonák is már meglehetősen gyorsan biztonságban akarták tudni őket. A búcsúra nem figyelt, csak arra, hogy a védencei biztonságba jussanak, utána ment át ő maga is a térkapun.

//Folytatás: Bálterem//



A landolás, vagyis zuhanás után még a karmaim is kipattantak a helyükről, vicsorogva fordultam Hellstorm felé. Ez az esés és landolás a büszkeségemet sértette, ha nem lett volna ilyen, akkor esélye sem lett volna a rohadéknak és könnyedén kifilézem, de így? A harmadik találkozásra valamit ki kellett találnom erre.
- Úgy könnyű ezt mondani, hogy mágia érzékeny hozzád sem érhet – morogtam mély állatias hangon.
Azaz már születésem jogán sem tudtam vele mit tenni, ez dühített a lehető legjobban ezzel az izével szemben. Most, hogy az a féreg távozott volt időm megnézni, hogy mivel is állunk szemben, mármint kik az idegenek. Szürkék és vörösek? A Sakaar?! Mit kerestek azok itt Midgardon? Annihilus valószínűleg, de majd később lesz erre idő. Úgy tűnt, hogy a majmóca beszéde nem aratott épp osztatlan sikert, bár legalább a többség mégis is velünk jön. Már indultam volna, hogy Bárdot felsegítsem, de Hood ott volt, a térkapu pedig végre megnyílt, felmordultam, ahogyan konstatáltam azt, hogy mennyit is késtek valójában. Hood szavaira csak bólintottam, ha maradni akar, hát marad, a katonáknak nem kellett rángatniuk, még megvártam azt, hogy a többség átérjen, főleg, akikért jöttünk, majd utánuk zárásként megyek át mielőtt a tankok is megérkeznek.

//Folytatás: Botanika és kert// (itt volt Gunny utoljára)

Köszi a kalandot!