"Rezervátum"

Tina/Aaron
Örömmel nyugtáztam, hogy Tina nem értette félre a mutánsviccet.
A további beszélgetést már a szállásomra érkezve folytattunk, ahol is éppen rendet raktam.
- Igen, ahogy mondod – helyeseltem, mikor azt mondta, hogy ne merítsük ki az erőnket a későbbiek miatt. – Ilyen körülmények közt mindennel tartalékosan kell bánni. Egy biztos: a súlyfelesleg itt mindenkiről le fog párologni egy kettőre. Ingyen fogyókúra, ha pozitívan állunk hozzá!
- Oké – mondtam, mert a lány nagyon meg akart győzni a felől, hogy az, amit most pakolok, nem számít rendetlenségnek. Még a laptopra böktem, mielőtt az is az ágy alá csúsztattam volna: - Nagyon függök ám a nővéredtől, és attól, amiben most ügyeskedik! – persze nem valami komoly hangon mondom ezt, inkább szórakozottan.
- Kényelmes az ágy? – érdeklődök Tinától, hogy megfelel-e neki ülőalkalmatosságként. – Mert még nem volt időm ráülni se.

>Aaron<
Mikor az energiabeosztásról és az ingen fogyókúráról beszélt kuncogtam egy kicsit, de moderáltam magam. Elvégre nem volt a legjobb poén, de nekem tetszett.
- Jó hogy hoztam magammal övet, majd mérni is tudom az eredményt a továbbiakban.
Mondtam viccelődve a srácnak.
- Nekem nem lesz gond a laptopommal amíg süt a nap. Ugyanis nap elemes. Ha szeretnéd kölcsön adhatom majd.
- Igen kényelmes, bár az enyémet még én se teszteltem le. Remélem nem lesz olyan mint a beton.
- A legjobban te is gy tudod csak letesztelni ha ráülsz.
Mondtam, miközben kicsit megpaskoltam az ágyat mellettem, jelezve, hogy nyugodtan üljön le mellém.

Tina/Aaron
Az, hogy a kis rögtönzött vicceimen jót szórakozott Tina, engem is jobb kedvre derített.
- Majd értesíts a fejleményekről! – igyekeztem felülmúlni az öves megjegyzését, és még egy halvány mosolyt is hozzátettem. Bár, ahogy így elnézem a lány alakját, így pont tökéletes, nem kéne fogynia.
- Köszönöm, de legalább így nem fogok annyit kockulni – utasítottam vissza az ajánlatát a számítógéppel kapcsolatban. – Hát itt jobb energiaforrás nincs is a napnál! De ha a géped már kezdene felforrni ebben a rekkenő hőségben, akkor állok szolgálatodra – mondtam hősies hangnemben.
- Köszi – így, mikor jelzett, hogy huppanjak le mellé. De… minek is köszönöm meg a saját szállásomon, hogy leülhetek az ágyamra? Jó, ez a köszönöm lehet bután hangzott.
Tényleg nem volt kőkemény az ágy, hanem kényelmes.
- Meglep, hogy ilyen odafigyeléssel intézték még ezt is – próbálgattam, hátha találok egy rugót, ami kényelmetlenné tenné a rajta ülést vagy fekvést, de semmi kifogásom nem lehetett ellene.

>Aaron<
Örömmel töltött el, hogy ismét mosolyt tudtam csalni a srác arcára.
- Feltétlenül.
Mondtam neki mosolyogva. Bár nem voltam valami nagy darab, de legalább most lejönnek rólam a pluszkilók.
A kockulása csökkentésére csak tovább mosolyogtam és élismerőén bólintottam.
- Köszönöm, talán majd élek vele. Apropó gépek, ha már egy kicsit enyhébb lesz az idő, megtennéd, hogy odajössz velem Tináékhoz? Mert így talán gyorsabban tudnak, majd haladni a szerelésben főleg, ha nem kapnak hő butát.
Az ágya komfortja témához nem sokat tudtam hozzászólni.
- Tényleg az.

Tina/Aaron
- Örömmel! Szívesen tenném magam hasznossá – felelem, mikor Tina arra kér, hogy majd segítsek a nővérének a munkájukban. – Legalább addig is fejlesztem az erőmet, szóval mindenki jól járna vele.
Eztán elhallgatok, mert semmilyen téma nem jut az eszembe, amit ki tudnánk vesézni Tinával. Végül csak eszembe jut valami. Mivel azt mondta a Tina, hogy imádja a bioszt - mármint, gondolom, mert azt mondta, hogy az állatokért meg növényekért odavan -, ebbe az irányba próbálom terelgetni a társalgást, hogy számára hazai pályán folyjon tovább a beszélgetés:
- Nem tudod, itt Mexióban milyen teremtmények élnek? Nem vagyok valami jártas állattanból, de gondolom te otthon vagy benne.

>Aaron<
Örültem, mikor láttam a srác reakcióját a kérésemre. Jó volt látni, mennyire tetszik neki, ha hasznossá teheti magát.
Csak mosolyogtam továbbra is, de ez őszinte volt, mióta idekerültem, nem nagyon csináltam semmi hasznosat, de jó érzés, hogy másnak megadtam ezt a lehetőséget.
- Örülök a lelkesedésednek.
Mikor a sivatag élővilágáról kérdezett, felcsillant a szemem, hiszen nem sok embert érdekel, hogy milyen a föld élővilága.
- Elég sok állat él a sivatagban, már ha nem radioaktív éppen a hely. Vannak egzotikus madarak, nagymacskák, kígyók. Miegymás. Volt régen egy mese, nem tudom ismered -e. A kengyelfutó gyalogkakukk és a prérifarkas meséjét. Nos mert az a két állat is a mexikói sivatag lakója.

David/Maria
Mikor a fiú közli, hogy víz bizonyára sok van, megnyugszom valamelyest, szomjan halni szóval nem fogunk, ami azért megnyugtató. De ezt a nyugalmat nyomban elűzi az, amikor meghallom, hogy szerinte alig kétnapnyi élelmünk van mindösszesen. Mégis, hogy képzelték, hogy ennyivel kitesznek bennünket a semmi közepére?
- Akkor talán mégis meg kell próbálni azt a fotoszintézist – mondom, és a korábbi szégyenlősség már nem érződik a hangomon, annál inkább az aggodalom. Valahogy reménytelennek tűnik az, hogy sokáig kihúzzuk. Ennek ellenére a fiú nem veszítette el a fejét. Továbbra is olyan nyugodt. Én úgy látom, mintha még kicsit szórakozott is volna, egyáltalán nem ejti kétségbe a helyzet.
Mielőtt azonban erőt venne rajtam a kétségbeesés, és az éhhalálról kezdenék gondolkodni, David megkérdezi, hogy mivel foglalkoztam, mielőtt ide kerültünk volna. Ez kihúz a negatív érzelmek áradatából.
Azt nem mondhatom, hogy rabszolgaként tartottak egy háznál, és amit eddig mondtam, hogy a szüleim ők, kiderülne, hogy hazugság. Szóval tovább kell füllentenem, ami ellen felszólal a lelkiismeretem is, de elnyomom azt. Azért igyekszek valami valóságalapra fektetni azt, amit mondok, csak néhol belecsavarni a dolgokba.
- Szegények voltunk, és én… hát, lógtam a suliból, hogy dolgozhassam, és valamit én is beadjak a közös perselybe. Mostam, takarítottam másoknál, meg ilyesmik… nem a legjobb foglalkozás, de ezt hozták az események – remélem, hogy nem tűnik föl neki semmi, amiből kikövetkeztetné a hazugságom. Bízom benne, hogy a korábbi, élelemhiánnyal kapcsolatos kétségbeesésnek tudja be a kicsit bizonytalan hangomat.

Tina/Aaron
Látom, hogy jó irányba terelgettem a beszélgetést, mikor az állatokról kérdezősködtem. Láthatóan Tina megörült neki, és már bele is kezd. Figyelmesen hallgatom, és tényleg érdekel az, amit mond.
Mikor felemlegeti a mesét, bólintok.
- Ismerem, igen – mondom, mosolyogva.
- Szóval nem is annyira kihalt ez a hely, mint amilyennek első látásra tűnik? Már ha, igen, a radioaktivitás nem hatna. És akkor itt inkább ilyen ragadozók élnek, ugye? Mondjuk, ez elég logikus, mert nem sok növényt látok, hogy más étrendjük lehessen…
Nagyon örülök, hogy ilyen jó beszélgetőpartnerem van. Különben most egyedül ücsörögnék, annál unalmasabb elfoglaltságot pedig nem is igazán tudnék elképzelni.
- A növényről jut eszembe, van valami fa kinézetű lány is velünk... Amúgy, mit gondolsz a többiekről, így első benyomásra? Van pár fura arc köztük!

>Aaron<
A srác érdeklődve hallgatta a mondandómat, legalábbis én ezt tudtam leolvasni az arcáról. A mosolyt pedig sikeresen meg tudtam őrizni a fiú arcán, ami sikerélmény volt számomra. nem is tudom miért, engem boldoggá tett, ha fel tudtam vidítani valakit. És a mostani helyzetünkben ez nem volt a legegyszerűbb, de csak sikerült.
örömmel konstatáltam, hogy ismeri a mesét és, hogy még hozzá is fűzi a saját gondolatait a mondandómhoz.
+Ez jó jel. Nem unatkozik. Ami csak előrébb viheti a beszélgetést.
- Valóban ritka a növényzet a sivatagokban, de meglepődnél, ha tudnád, néhány madárfajnak egy kaktusz is otthont tud adni. A Ragadozók pedig mindig jelen vannak, de emiatt itt nem kell aggódnunk.
Amikor az első benyomásokról kérdezett, egy pillanatra elgondolkodtam, majd őszintén válaszoltam a srácnak, még ha ehhez össze is kellett szednem a gondolataimat.
- Én próbálkozom nem ránézésre elkönyvelni az embereket. Bár a legtöbbször az ember megjelenése sok mindent elárul, de vannak üdítő kivételek és persze rosszak is. Már találkoztam egy teljesen metál kinézetű lánnyal az életemben és mikor közelebbről megismertem kiderült róla, hogy a rideg külső alatt meleg szív lapult és ugyanezt tapasztaltam fordított esetben is. Szóval, előbb kicsit beszélgetek az emberrel, vagy figyelem a viselkedését és csak azután könyvelem el.
- Első benyomásra pár dolgot tudtam csak megállapítani. Például a növény nőről az jutott eszembe, hogy lesz vele közös témám. Az exshieldes fickóról azonban csak a titokzatosságot tudtam leolvasni, meg hogy nem tűnt túl elesettnek. De többet még nem tudnék mondani. Mindig voltak fura arcok és lesznek is, de ha nem lennének unalmas is lenne a világ.
Mondtam a srácnak, miközben rámosolyogtam.

/Kira-Danny/
15 évesen összerakott roncsokból egy motort?! Az igen! Nem is gondoltam, hogy ez lehetséges, nagyon tehetséges lehet akkor. Ezek szerint ő nem az utcán töltötte az elmúlt éveket, igazából szerencséjére. Egy ilyen fiatal lány sokkal nehezebben tudott volna megmaradni ilyen körülmények között. Engem legalább megerőszakolni nem nagyon akartak.
A húgával kapcsolatos bűntudata szerintem nem jogos, és ezt nem is tartom magamban.
- Szerintem nem kell bűntudatod legyen miatta. Nem tehettél mást. De egyébként sem hiszem, hogy sokáig tartott volna, hogy idehozzanak, ha nem jössz önként. Vagy egyébként lemondtál volna a képességedről? Nekem ez eszembe sem jutott.
A következő téma kapcsán kicsit kevésbé vagyok derűlátó, mint Kira.
- Remélem nem is lesznek buta harcok, de még csak a legelején vagyunk. Attól félek, hogy ennél később sokkal nehezebb lesz.

>Danny<
A srác próbált lebeszélni a bűntudatról, amit az elmúlt években éreztem. Bárcsak ilyen könnyű lenne. De a múlt mindig is kísérti az embert, még ha nem is ártó szándékként. Én mindig is úgy véltem, hogy a múlt azért, van, hogy láthassuk honnan indultunk és mit is értünk el.
- Bár nehéz nem magamat hibáztatni. Senki sem örült volna ha elveszik tőle a testvérét évekig.
Mikor az erőről való lemondásról beszélt, szinte reflexből válaszoltam neki.
- Eszem ágában sem volt lemondani az erőmről. Csak eddig senki előtt sem fedtem fel a képességet. Nem játszottam szuperhőst, hogy lelepleződhettem volna, csak ha nem volt a műhelyben senki, akkor használtam, arra, hogy közelebb adjam magamhoz a szerszámokat, meg hasonló apróságokra. nem hinném, hogy így lelepleződtem volna.
A harcokról tett mondataira, hát eleinte nem tudtam mit feleljek, de végül csak kinyögtem valamit.
- Tényleg az elején járunk a dolgoknak, de később szerintem inkább könnyebb lesz mint nehezebb. A harcok miatt pedig addig ne aggódjunk, amíg nincsenek. Az egyetlen problémánk az élelem utánpótlás lehet. De nem is hinné az ember, hogy ha van vize, akkor meddig képes ellenni. De reménykedem benne, hogy Serena hozott magával olyan plüsst is, ami ellát miket élelemmel, mint a tej meg a tojás. A skorbut veszélye nem állhat fenn, mivel Tina bepakolt egy rakás vitamint indulás előtt.

Tina/Aaron
Meg akartam kérdezni, hogy pontosan miért is nem kell aggódnunk a vadállatok miatt, de inkább letettem róla, mert talán kissé tájékozatlannak nézne emiatt Tina. De lehet, hogy a radioaktív talaj pusztítására gondolt, vagy arra, hogy egy mutánstábornak aligha jelent fenyegetést pár ragadozó…
- Szerinted itt lehet találni valamilyen természetes élelmet? Mert ha nem rohangálnak marhacsordák sem, és nem is nőnek ehető növények, akkor el sem tudom képzelni, hogy miből készítsünk magunknak ennivalót…
Az első benyomást illetően, igen szép és hosszú beszédet kaptam tőle, de egyáltalán nem untam vagy ilyesmi, mert teljesen rendben volt minden, amit mondott, és én egyetértően bólintottam is rá, főleg, mikor a metál lány esetét hozta fel. Hasonló tapasztalataim nekem is voltak már korábbról, de mégis, az első ránézésre kialakított képtől nehéz később elvonatkoztatni.
- Ha az illető ráadásul mutáns is, akkor pedig még jobban el kell tekinteni az első benyomástól – teszem hozzá még a saját véleményemet. Mert végül is, ha egy lángoló kőszörny külsejű mutáns menne velem szembe, akaratlanul is megijednénk tőle, és elkönyvelném, mint „gonoszt” - ha ezt a kezdetleges véleményt el is vetném később.
Ha már én hoztam fel a témát, úgy vélem, nekem is illik elmondanom a saját véleményemet:
- Igen, szerintem is ők ketten a legfeltűnőbb jelenségek - gondolok itt a növénylányra a SHIELD-esre. - Legalábbis eddig. Lefogadom, hogy furcsább alakok is ide fognak még pottyanni az idők folyamán. De a legtöbben szerencsére szimpatikusnak tűnnek, és együttműködőnek, segítőkésznek.
Őszintén bevallom, majdnem azt is megkérdeztem Kirától, hogy rólam mi volt az első benyomásra, de erről inkább letettem. De biztos nem volt olyan rossz, ha odajött hozzám beszélgetni…

David/Maria
- Igen, megszabadulok ettől a tehertől – mondom Davidnek, de érzem, hogy ezzel a hazugsággal a helyett egy másik teher esett rám. De mégis mi mást mondhattam volna? Mivel erre a saját magamnak feltett kérdésre nem találok választ, valamelyest beletörődik a füllentésbe.
Kissé fura, mikor a fiú csak úgy lefekszik a padlóra. Egy aprányit úgy viselkedik, mintha a saját szállásán volna, de nem mondok semmit rá. Én leülök az ágyamra, mert állni már nincs értelme, főleg, hogy a másik is kényelembe helyezte magát.
A kérdésére, hogy mennyi az idő, felállok újra, és kikukkantok az ablakomon, fel az égre. Szinte függőlegesen küldi le a Nap a perzselő sugarait, ami miatt nyomban vissza is húzódom a fejemet.
- Szerintem dél körül járhat. Legalábbis, ha a Napot nézzük – csak eztán jövök rá, hogy lehet, nem is nekem szánta a kérdést David, csak hangosan gondolkodik, vagy ilyesmi.
Visszaülök az ágyamra.
- Amúgy, pontosan mit is dolgoztál? Mert nem annyira világos… – kérdezem tőle, mert nem igazán fejtette ki, hogy mi is volt, vagy csak én nem annyira vágtam a dolgot, de érdekelni érdekelt.

David/Maria
A kérdésemre láthatóan meglepődik, szerintem nem is kicsit. Igen, most tisztára ostobának néz, lefogadom. Kicsit szégyellem is magam, amiért ilyen, úgy tűnik, alapdolgokkal nem vagyok tisztában, de hát ez van, ha az ember el volt vágva a külvilágtól. Most mit tehetnék?
Persze ő ezt nem tudja, azért néz akkorát.
Mikor azt kérdezni, hogy tényleg nem világos-e, inkább nem válaszolok, nehogy még nagyobb hülyének tűnjek a szemében. Szerencsére ő elmagyarázza nekem, miről is van szó, és meg is értem. Gyors ki akarok találni valami mentegetőzést, és sikerül is némileg kiötölnöm egy magyarázatot:
- Mármint, arra voltam kíváncsi, hogy azon belül… gondolom, vannak különböző csoportok, vagy hasonlók. Vagyishogy, nem mindenkinek ugyanaz a feladata a SHIELD-nél, nem? Hanem mindenkinek megvan a maga feladatköre… - remélem, ezzel sikerül kihúznom magam a helyzetből.
- Nem… nyugodtan – mondom beleegyezően, hogy nyugodtan fetrenghet tovább a padlón, ha így tartja kedve. Bár kicsit fura.

>Aaron<
+ Természetes élelem. Itt? Hú most aztán megfogtál.
- Jókat tudsz kérdezni. Bízom a szerencsénkben, meg persze Serenában. Azt mondta képes plüss állatokat életre hívni és azokból előhozni az adott élőlény tulajdonságait.
- Egyenlőre az élet semmi jelét sem tapasztaltam a talajban, ami azért nagyban fellendítené a túlélési esélyeinket. Ugyanis a sivatag mélyebb rétegeiben szoktak meghúzódni gyökerek. Bár egy radioaktív helyen ez nem valószínű. Egyenlőre bízzuk magunkat a szerencsére.
A benyomásos témával kapcsolatban tett hozzáfűzésre, csak szélesebbre kúszott a mosolyom.
- Van benne valami.
- Tényleg szimpatikus a társaság. Majd összekovácsolódik a csapat idővel. Hisz szükség lesz, majd az összetartásra. Ez minden közösség alapja.
Mondtam a srácnak.

Tina/Aaron
- Nagy szerencsénk, hogy itt van. Ő fogja össze az egész brigádot. Vagy ha még nem is, akkor majd a későbbiekben ő fogja – mondom, mikor Serenát megemlíti Tina. – Meg a képessége is nyom a lantba.
- Igen, most szó szerint a szerencsétől függünk – mondom. – Meg attól, hogy majd mit lépnek az emberek erre az egész helyzetre. Remélem, hogy fognak valami támogatást küldeni, csomagokat, vagy efféléket. Ha engedélyezik egyáltalán ezt.
- Összefogni még az elején nem is lesz nehéz, mert van közös cél, amit egymás nélkül nem igazán tudnánk teljesíteni. Mármint, a túlélésre gondolok. Csak ha már könnyebb lesz a helyzetünk… - mondom, és közben gondolkodom, hogy hova akarok kilyukadni, de nem látom előre, ahogy beszélek, úgy jönnek egymás után a következtetések. - …ha esetleg sikerülne egy szép kis virágzó helyet csinálnunk ebből a sivatagból, akkor már nem lesz olyan nehéz dolgunk. És akkor az összetartó erő is gyengülni kezdhet az itt élők közt, mert nem lesz annyira létfontosságú összefogni, tudod, jön az elkényelmesedés… á, jobb ha befejezem a gondolkodást, mert abból sosem jön ki jól az ember! – mondom, mikor észreveszem, hogy milyen borúlátó következtetéseket lehet levonni ebből az egészből.

David/Maria
Biztos a szerelmére utal, mikor a csillagokról beszél, bár nem tudom, hogy ezt most pontosan miért mondta, vagy mire akart utalni vele. Aztán a legkézenfekvőbb megoldást választom, miszerint megint hangosan gondolkozik, így nem is fűzök hozzá semmit.
A magyarázatnak az első felét a SHIELD-ről még értem, de a második kicsit már zavaros. Mágia ügyi részleg, meg pegazus részleg… jó, azt hiszem ehhez a témához nem igazán tudok hozzáfűzni akármit is, ahhoz tájékozottabbnak kéne lennem. Szóval csak szerényen ennyit mondok:
- Értem – igyekszem ezt úgy mondani, mintha mindent sikerült volna megértenem, amit hallottam. Azért annyi leesett, hogy még egy SHIELD ügynökkel sem kivételeztek, őt is tétovázás nélkül ide száműzték.
Ezután nem jut eszembe semmi érdemleges, amiről beszélhetnék, viszont kényelmetlenül érezném magam, ha csak síri csendben itt üldögélnék, David pedig a padlót nyomná. Szóval valamit mégis igyekszem mondani.
- Akkor, gondolom sok izgalmas akcióban volt részed, ugye?

>Aaron<
- Valóban a képessége is fontos, de a vezetői készség is hasznos. Mert ha van egy jó vezető a csapatban, akkor az már fél siker tud lenni. Főleg egy ilyen helyzetben. Mert ha nincs vezető akkor egy idő után úgyis lennének jelentkezők a posztra és az csak ellenségességet szülne.
- Az összefogás valóban az elején biztos, de gondolom, utána sem csökkenne túlzottan, hacsak nincs néhány forrófejű aki irányítani akarna.
Mikor a srác szabadkozott, hogy borús gondolatokat mond el. Nem hibáztattam, mivel én is kezdtem kissé borúlátóbb leni egy kicsit.
- Semmi baj. Talán akkor váltsunk témát. Elvégre, minek az ellenségességről beszélni, mikor nincs is. Talán visszatérhetnénk valamelyik előző témánkhoz, mint mondjuk a képességek. számodra volt olyan mutáns aki a példaképed lett volna. Akár a képességei, akár a tettei miatt?
Kérdeztem a sráctól, igyekeztem eltávolodni az előző témától.

Tina/Aaron
- Igen, addig jó, amíg ő vezetőnk. Meg nem tudom, benne jobban bízok, mint másban tenném. És szerintem mindenki így van ezzel itt - mondom még a vezető témájához kapcsolatosan.
A kérdésre, hogy ki volna a példaképem, kicsit elgondolkodom:
- Igazából, mutáns példaképem nincs. De, persze ha úgy nézzük, akkor az x-suli valamennyi tanárát annak tekintem… de hogy konkrét, aki kiemelkedik közülük, olyanom nincs. Ez lehet kissé gáz, tekintve, hogy én is mutáns vagyok. De tudod, nem annyira szeretem a példaképeket, bevallom. - mivel úgy gondolom, hogy ez azért magyarázatra szolgál, folytatom:
- Az emberek azért választanak maguknak példaképet, mert valamiben azok jobbak, mint ők, és hasonlítani akarnak hozzájuk. De… - lehet, hogy túl sok „de”-t használok… - …ha valaki a példaképed, akkor teljesen hasonlítani akarsz hozzá, ami szerintem nem jó, mert nekik is vannak hibáik, meg rossz oldaluk, és akkor az ember azokat is felveszi a jó dolgaikkal együtt. Én így inkább nem embereket tekintek példaképnek, hanem azt, amit tesznek. – veszek egy nagy levegőt a hosszú eszmefuttatás után. – Huhh, szépen elkalandoztam. Bocsi…
- És neked, van példaképed? – miután elmondtam mindazt, amit a fejemben zakatolt, jó kis visszakérdezés ez!

David/Maria
Hú de sokat megélt már! Nem is hittem volna. Ki tudja, hány ember tapasztalatával rendelkezik már. Nem csoda, hogy nem aggódik az itteni körülmények miatt. Az, hogy egy ilyen „veterán” is akad a csapatban, valamelyest enyhíti bennem a magunkra utaltság veszélyének és a tehetetlenségnek az érzését.
Az a pokolban égés picit megijeszt, elképzelem, mire gondolhatott, de mielőtt túl messzire kalandoznék a fantáziám segítségével, gyors megnyugtat, hogy azért nem annyira durva a dolog.
- Szóval, akkor te is olyan hős féle vagy? - kérdezem, kicsit elbizonytalanodva, de kíváncsi vagyok, hogy mit válaszol, nem tudom miért.
A kérdése meglep. Nem merült még fel bennem ténylegesen a visszatérés lehetősége. Talán azért, mert az a hely sem éppen mennyország, ahova visszakerülnék.
- Hát… nem tudom, még nem gondolkoztam rajta… de lehet, hogy elmennék abba a mutáns iskolába. Az lenne szerintem a legjobb hely a számomra. Új életet kezdenék, nem folytatnám a régit. – aztán én kérdezem meg ugyanezt. - És te? Ahogy látom, mindenütt jól éreznéd magad…

>Aaron<
Érdeklődve hallgattam a fiú szavait, bár nem értettem vele mindenben egyet, de végighallgattam a mondandóját és csak azután fűztem hozzá a véleményemet.
- Kicsit kevered azt, hogy valakinek van példaképe és azt, hogy valaki rajongó. vannak akik fanatikusan olyanná akarnak válni, mint a példaképük. Vannak akik csak felnéznek egy-egy emberre az erejéért, szépségéért, vagy valamilyen szakterületen elért eredményeiért. Én az utóbbinak vallom magam. Például számos tudóst tisztelek a munkájáért, de az egész életem mégsem tudnám eltölteni egy laborban, annál én jobban szeretem a természet közelségét, hogy egy steril laborba zárjanak. Meg van még meg példaképem, mármint az x-meneken felül, mert őket a munkájuk miatt tisztelem. A nővérem, mert képes volt 15 évesen egyedül boldogulni, mikor a szüleink meghaltak.
Mondtam a srácnak, miközben szememen láthatta, hogy tényleg tiszteletből mondom ezt és nem a szomorúságból, ami miatt rákényszerült erre.