"Rezervátum"

A helyszín neve ez marad ameddig nem adnak új nevet nekik a mutánsok.

Egy hajnalon Tankok és helikopterek kíséretében érkeznek a mutánsok páncélos rabszállítókon Utáhba. Egy volt. Kiléptetve őket Serenával aláíratnak egy papírt, Miszerint mától ők egy külön mikroállam Amerika területén Jogilag a kettő között nincs kapcsolat, de mivel Amerika veszi körbe az megígéri, hogy nem támadja meg az országot és megvédi más államoktól. Ellenben mindenféle támadást az államtól kegyetlen megtorlással intézz el. A papírból egy példányt Serena kezébe nyomnak és északra mutatnak a merre a leendő otthonuk lesz.


Egy félórás séta után pillantják meg a helyett:

13 lakó"ház". Kilenc egy ágyas és négy két emelet ágyas. Két autó amennyiben pont annyi benzin van, hogy ne érjék el az amerikai határt.

A dobozok felszereltek víztartályokkal, amiknek hála van bojler és folyóvíz, igaz állandóan fel kell tölteni azt. Székek, asztalok (házanként 2 szék egy asztal). Egy elektromos lámpa és egy tucat gyertya. Evőeszközök és elektromos sütőlapok.

A házak mellett van az egyetlen vízforrás. Néha beragad, de amúgy működik.


Külön köszönet Cardasnak a képekért!

"Egy újabb nap nélküled drága fiam. Csak abban reménykedem, hogy egyszer valamikor olvasni fogod ezeket a leveleket. Életem legnehezebb napja volt, amikor búcsúznunk kellett, amikor odaadtalak apádnak és „másik anyának”, a királynak és a királynőnek, hogy ezentúl ők neveljenek tovább és ők vigyázzanak rád. Nem választhattam azt, hogy idehozzalak, te a tenger gyermeke vagy, ez a sivatag. Tudom, bizonyára elmondják neked, hogy felajánlották a királyék, hogy költözzem veled Attilanra, hogy ott továbbra is én neveljelek fel, de ez olyan helyzet volt, hogy félre kellett tennem a személyes érzéseimet és azt, hogy a hiányod mennyire fájdalmas lesz. Remélem egyszer megérted, hercegként megfogod, hogy a népemet kellett választanom, hogy őket fogom óvni és vigyázom rájuk. Legalább addig, amíg meg nem erősödnek és nem képesek maguktól itt élni, utána ha lesz lehetőségem visszatérek hozzád kisfiam, hogy lássalak felnőni, ott lehessek életed minden fontos lépésekor. Remélem tudod, hogy anya mindig gondol rád és soha sem felejt el téged. Csókol és ölel, anya."

Könnyes szemmel csuktam le a laptopot tettem bele a táskába. Kinéztem a rabszállító rácsos ablakán, már a sivatag környékén voltunk. A szemeimmel arra néztem, amerre a keleti partot sejtettem, hogy lehet. A hangulatomon az sem segített, hogy nem tudtam semmit arról, hogy mi lehet Jamesszel. Aggódtam érte is, amióta Osborn kiadta a parancsot semmit sem lehetett tudni semmiről. Csak reméltem, hogy életben van és egyszer ő is idetalál, vagy ha sikerült elhagynia az országot, többé nem tér vissza. Nem is tudtam, hogy melyik lett volna a jobb lehetőség. A táskámat felvettem, amikor mondták, majd ahogyan leszálltam egy papírt toltak elém. Miért én? Én csupán az X-men vezetője és az iskola igazgatóhelyettese voltam. Gyorsan végigfutottam a papírt, más esetben ügyvéddel is megnézettem volna, de nem voltunk abban a helyzetben. Nehéz szívvel írtam alá a papírt, majd vettem át a másolatot. A megfelelő irányba néztem, majd ha mindenki megvolt, akkor indultam el én is. jó fél óra séta múlva már látszott a kis települést, ami várt minket. Több hely volt, mint ahányan voltunk, igaz még lehet, hogy érkeznek mások is, és akkor már kevés lesz. Ahogyan ezt a helyet figyeltem, még jó, hogy olyan plüssöket hoztam, amiket, szükség lesz rájuk. Úgy éreztem, hogy mondanom kellene nekik valamit, az itt levőknek, de képtelen voltam arra, hogy megszólaljak. Bíztatnom kellett volna a csapatot, hogy pihenjünk, holnaptól kezdve nagy munka vár ránk, megismerni egymást, beosztani, hogy ki mit tegyen, megkezdeni az új életünket. Most kezdtem megérteni, hogy Ko-Rel miért volt olyan rosszul és maga alatt, amikor Zam-et elrabolták, mintha a részemet vitték volna el, még úgyis, hogy nem én szültem meg őt. A fiamat akartam visszakapni. Charlie-ra pillantottam, ő volt, akit a legjobban ismertem innen és most azt hiszem, hogy a legidősebb is itt.
- Vajon, ha Osborn-t leváltják hazamehetünk majd? – kérdeztem halkan, hogy csak ő hallja.

Busz robogása kísérte utunkat, közben pedig végig a húgomat próbáltam vigasztalni, mivel nemrég elmesélte, mennyi mindenen ment keresztül az elmúlt évek alatt.
Beszélgetésünk közben Tina végül elaludt a vállamon, olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felébreszteni. inkább hagytam, hogy aludjon csak nyugodtan. Közben, kitekintettem a rabszállító ablakán és néztem a végtelen sivatagot. A sivatagot, melynek közepében lakni fogunk.
Mikor megérkeztünk, már Tina is felébredt, felkaptuk a sporttáskáinkat és megindultunk a sivatagban. Nem voltunk egyedül, volt velünk még egy kisebb csapatnyi mutáns is, se valamiért nem volt kedvem velük beszélgetni, még nem.
Mikor beértünk a leendő lakóhelyünkre csak egy rövidke mondat jutott az eszembe:
~A fenébe.
A házak vagyis inkább konténerlakások láttán nem lett túlzottan jó kedvem, tudtam mi jön ezután: szobafoglalás.
Ha megindulnak az első emberek szobát foglalni akkor én is elindulok, hogy lefoglaljam az egyik két ágyas konténert kettőnknek, persze Tina végig követett.
Lepakoltam a táskámat a felső ágyra, majd leültem az egyik székre, mely a kis asztal mellett állt.
- Most hogyan tovább Kira?
- Tedd csak le a táskádat az ágyra, aztán menjünk vissza a többiekhez. Innen nem igen fognak lopni, vagy ha igen, elég hamar ki fog derülni.
Visszamentünk, hát a többiekhez és vártunk, pontosabban figyeltünk. Én személy szerint a terepjárókat és a technikai felszereltségünket figyeltem.
Tina pedig az embereket figyelte, és az érzelmeket az arcukon. A bizonytalanságot, ami az ő lelkében is ott ült, de neki legalább volt egy biztos pont az életében:a Nővére.

Charliera néztem a szavai után, direkt csinálod ezt velem, hogy tőlem vársz választ erre a kérdésre? Ez nem az X-men, nekik nem én vagyok a vezetőjük. Nem is tudom, hogy szerettem volna az lenni, de hiszen ezért érkeztem ide, hogy segítsek nekik és… régen voltam ennyire összezavarodva, régen volt, hogy ennyire nem találtam a helyemet mutánsok között. Talán akkor volt így, amikor Szehmet kitett az utcára és nem fogadott be az X-menhez, hogy ott maradjak, hanem kiküldött újra az AIM karmai közé. Végignézve a társaságon, ijesztő volt, hogy az egyik legidősebbnek tűntek itt, mennyi fiatal volt. végül is egy új nemzet létrehozásához tökéletes. Charlie szavai a szívembe martak, hogy mindenkinek kényelmesebb így, hol volt az, hogy egyenjogúság van hosszú idő után? Miért is Osborn lett megválasztva? Én Mr. Eastwood-ra szavaztam, így ez az egész különösen fájdalmas és rossz volt. Végül megköszörültem a torkomat, valamit mégiscsak mondanom kellett.
- Üdvözlök mindenkit, valószínűleg a legtöbben már ismernek, ismertek, ha máshonnan nem a médiából. A nevem Dr. Serena Davidson, korábban évekig az X-men vezetője voltam és a mutáns gimnázium igazgatóhelyettese.
Ekkor kivártam néhány másodpercet, amíg mindenki rám figyelt és utána folytattam.
- A legtöbben nem ismerjük egymást, kezdjük úgy a napot, hogy mindenki választ magának szállást, aztán mindenki bemutatkozik és elmondja, hogy mihez is ért és mivel tudna itt foglalkozni. Utána meg kellene beszélni, hogy mihez is szeretnénk itt kezdeni, mire van szükségünk és azt hogyan tudnánk felépíteni, vagy létrehozni itt.
A beszerezni szót nem használtam, kételkedtem benne, hogy az USA kereskedne velünk és nem is volt még szinte semmink. Egyelőre ezt vetettem fel és vártam, hogy a többiek beleegyeznek-e, vagy mit tesznek még hozzá, hogy mit is kéne most rögtön tennünk.

Mikor megérkeztünk, csak egy személy szólalt fel, egy bizonyos Serena, aki a jelek szerinte nagyon fontos személy lehetett, ha vezette akárcsak egy időre is az x-men-t. Mikor mondta, hogy mit kellene tennünk, mi ketten lefoglaltuk a saját szobánk(lásd előző hozzászólás.) majd visszabaktattunk az "udvarra".

A tömeg lassan ismét össze állt, mikor már mindenki jelen volt, megtörtem a csendet, azzal, hogy eleget tettem Serena kérésének és bemutatkoztam, majd elregéltem az erősségeimet.
~Valakinek úgyis el kell kezdenie a bemutatkozást.
- A nevem: Kira Sign. Az erősségem a szerelés és értek a technológiai fejlesztésekhez is, de ennek nem veszem sok hasznát, ha nincs miből fejleszteni, ezen felül telekinetikus képességeim vannak, amik segíthetnek a fejlesztésekkor.
- Szerintem először az alapvető szükségletek kielégítésére kéne koncentrálni. Mint például az élelem szerzése, ami a sivatag közepén nem lesz könnyű. De ha már ezeket megoldottuk, akkor jöhetnek az egyéb fejlesztések, mint például az elektromos áram előállítása, ami lehet akár nap vagy szél energia is. Csak az egyikhez nap elemeket kéne kiépíteni, a másikhoz, pedig szélturbinát. Aztán pedig ki kellene építeni csatornázást is, de megint ugyanaz a kérdés? Van miből?

Mikor kiértünk az "udvarra", figyelemmel kísértem a jelen lévőket, legjobban egy növény szerű mutánson akadt meg a tekintetem.
~Vele szerintem hamar lesz közös témám, gondolom ő is szereti a növényeket, elvégre maga is az.
Kira bemutatkozása után, kis bátorságot merítettem a szónoklatomhoz.
~Ha neki ment hát nekem is, ez csak egy szónoklat, mi baj történhetne.
- A nevem Tina Leia Sign. Én a biológiához értek, de itt a sivatag közepén nem hiszem, hogy hasznunkra válna. A képességem az ideiglenes teremtés és transzformáció, sajnos csak kb. 10 percig vagyok képes bármit is teremteni, de senki se tudhatja előre mikor lesz még hasznunkra.
- Szerintem is először az életben maradáshoz szükséges tényezők kérdését kellene megoldanunk.

Ahogy kiszállok a rabszállítóból és körülnézek, majdnem eluralkodik rajtam a kétségbeesés. Eddig sem éltem luxusban sőt, de ez a sivatag sokkal lehangolóbb, mint New York utcái. Annak ellenére, hogy sokkal stabilabb körülmények között fogok élni, a szabadságomért nem érte meg. Ha nincs ennyire rémes balszerencsém, még sokáig bujkálhattam volna, mielőtt kitelepítenek, de pont rosszkor voltam rossz helyen, így már az első szállítmánnyal elhoztak ide a világ végére. Ahogy a társaság gyülekezni kezd a fehér hajú nő körül, aki aláírta a papírokat, végignézek a konténereken, amikben lakni fogunk, majd csatlakozom a többiekhez. Az említett nő Serena Davidsonként mutatkozik be. Az X-men egykori vezetője, aki úgy tűnik valami okból itt is vezetőnek van kikiáltva. Igazából engem nem zavar, talán több tapasztalata van a dologban, mint a többségnek, és jó ha van valaki, aki összefog minket. Én személy szerint adnék neki egy esélyt, aztán meglátjuk. Utána két lány következik, majd miután ők végeztek, én szólalok meg:
- A nevem Danny Long. Nem vagyok szakember, de a testi erőmnek és ügyességemnek hasznát vehetjük.
Ennél általában bőbeszédűbb szoktam lenni, de most valahogy nincs hangulatom a hosszú szónokláshoz. Azt meg, hogy az, amihez a legjobban értek, az a tolvajlás, nem szeretném elmondani nekik. Annak ellenére, hogy itt nem áll szándékomban a többieket meglopni, nem jó irányba változna ettől a megítélésem.

Szótlanul figyeltem, hogy ki mihez ért, technológia, biológia, Charlie-t tudtam, hogy mihez ért, egy katona, a fiú, aki maga sem tudta, hogy mihez ért. Még mindig voltak ketten legalább, akik nem mondtak semmit sem. De Max-et tudtam, őt ismertem, a növénynek kinéző lányt azonban nem.
- Pontosítok, ahogyan Charlie… nektek Hood nálam is a doktori cím az orvosi, így ha bárkinek valami gondja van, akkor hozzánk forduljon. Ezzel kapcsolatban szeretnék mindenkit megkérni, ha hozott bármilyen gyógyszert, orvosi csomagot, azt adja majd le az orvosi szobában. Én csak egy elsősegélycsomagot tudtam hozni, ami nem biztos, hogy sokáig kitart. Így jó lenne, ha ilyen szerekből is lenne tartalékunk, hiszen ki tudja, hogy mikor tudunk szerezni utánpótlást.
Bólintottam arra, amit a többiek mondtak, hogy ki mihez ért. Charlie szavaira megráztam a fejemet, volt más vizünk is, szerencsére gondoskodtam róla, hogy legyen, egy olyan lényt muszáj volt eltennem, amikor meghallottam, hogy hova jövünk.
- Nekem a képességem plüssök élesztése élő álatokká – feleltem. – Elég széles skálán hoztam el ide mindenféle lényt. Az elektromos áram kérdésére is gondoltam, lehet, hogy kissé bugyután fog hangzani, de hoztam két elektromos áramot termelő állatkát is. A víz kérdésre is gondoltam, van egy jégsárkányunk, ami fagyot lehel, ezt begyűjtve mindig lesz vizünk és neki hála esőt is tudunk generálni, ha fagyot lehelve repked felettünk, mire a jégdara leér már eső lesz belőle. Vannak házőrzőink, málhás állatok, lovak a felderítéshez. És legvégső védelemként, ha mégis megtámadna minket valaki, akkor van egy Hulk-unk is.
Körbenéztem a konténerek között a földszinten levőkre, hogy melyik lehetne az orvosi részleg és szoba. Végül sikerült megtalálni azt, amelyik ideális lenne.
- Az a hosszú narancssárga a kocsi mellett megfelelő lehet – néztem Charlie-ra. – Kellően nagy ágyaknak esetleg, és arra, hogyha többen betegek, vagy sérültek, akkor ott lehessen őket tartani.
Alapvető szükségletek, azaz élelemszerzés.
- Ki ért itt a vadászathoz? – érdeklődtem. – Illetve hozott valaki magvakat, amiket elültethetünk termeléshez?
A növénynek kinéző lányra pillantottam.
- Esetleg te valamit képes vagy előállítani, teremteni? – kérdeztem.

K: Érdeklődve hallgattam, hogy ki mihez ért, közben pedig bólogattam néhányat.
~Bundás mutáns, Ex SHIELD ügynök, két orvos. Remek, eddig jól állunk.
Csak a bólogatás közepette vettem észre, hogy mennyire nem bírja a szemem ezt a verőfényes napsütést. Hogy megszüntessem a problémát, felvettem a napszemüvegemet, ami eddig a fejem tetején pihent. Tina már régen felvette, de én nem akartam felvenni rögtön, azt hittem jobb megszokni a napfényt, hát úgy látszik tévedtem.
Mikor Serena közölte, hogy mihez ért a szemeim elkerekedtek, bár ez alig látszódott a napszemüveg miatt.
~ Ilyen képességről se halottam még. Áramot termelő állatka. Jó, de nem szabad mindig Serena képességire hagyatkoznunk. Jégsárkányok. Legalább kicsit kellemesebb lesz a klíma. Hulk? Body guardnak, vagy minek? Nem hinném, hogy háborúzni is fogunk.
Megkérdezte ki ért a vadászathoz amin elgondolkodtam, bár tudtam, hogy nekem nincs sok lövésem hozzá mégis foglalkoztatott a túlélésünk miatt.
~ Mozgó dolgot még nem nagyon próbáltam felemelni, de talán sikerül felemelnem egy állatot a levegőbe, hogy megakadályozzam a futásban, persze sokkal könnyebb, ha nem fut épp az állat csak épp áll, vagy táplálkozik. Majd meglátjuk.
Majd Serena néhány mondatott idézett egy számomra idegen nőhöz, ha a nő válaszolt akkor én is felszólalok ismét.
- A vadászathoz nem értek, de a felderítéshez inkább. Szerintem én elindulok és körbenézek, hogy mit találok, hogy miből lehet javítani az életkörülményeken. Tudom Serena, hogy hoztál elektromosságot termelő állatot, de nem támaszkodhatunk mindig a képességedre ezért jobb lesz mihamarabb megoldani az áram ellátást, bár este kibírjuk fény nélkül is, de azért jobb fejleszteni az infrastruktúrát.
Ha nem szól senki hozzám akkor elindulok, hogy felderítsem a lakó"házakat" és környéküket, ha pedig kérdeznek akkor a válaszadás után indulok csak el. Miután végeztem a felderítéssel visszatérek a csoporthoz, hogy közöljem az eredményt.

T: Figyelemmel kísértem, hogy mindenki bemutatkozott, persze mikor Serena elregélte miket is tud, én is meglepődtem akárcsak Kira, bár a szemén nem láthattam a meglepettséget, de az arcán igen.
~Mindenre gondolt.
Mikor arra kér, hogy a gyógyszeres ládákat adjuk le, akkor én is megszólaltam.
- Nálam vannak gyógyszerek és vitaminok. Nektek adjam oda, vagy rögtön tegyem be az orvosi szobának kihelyezett dobozba?
Ha Serena vagy Hood válaszolt a kérdésemre, akkor elindulok vissza a "szobámba" a csomagért, majd a válasznak megfelelően jártam el.(bár mielőtt ezt megtettem volna, zsebre vágtam egy kisebb adag vitamint.)
Ha letettem az orvosi szobában a csomagot, akkor azután visszatérek a csapathoz, ha csak át kell adnom nekik, akkor pedig hallgattam tovább a beszélgetést.
Mikor rákérdez a magvakra én ismét felszólaltam.
- Van nálam néhány fajta.
Mikor a testvérem elment felderítésre én ott maradtam, de a vadászos témához én se tudtam sokat hozzászólni.
- Vadászathoz nem értek én sem, de azt se tudjuk még hogy milyen állatokra tudunk itt vadászni.
~Ha tudnám pontosan hol vagyunk a sivatagban, talán többet tudnék mondani, de sajna átaludtam az idevezető út nagy részét.
- Bár lehet vannak a sivatag ezen részén kisebb emlősök, meg antilopok, de mérges kígyók is, melyeket jobb lenne elkerülni. Talán nem csak a tábor területét kéne felderíteni, hanem a lakókörnyezetünk közvetlen környezetét is.
Ezek után pedig vártam a kommentárokat türelmesen és azt, hogy Kira visszaérjen és közölje velünk az eredményt.

- Azért a nyaralástól messze vagyunk – néztem a katonára.
Bólintottam a lánynak, én sem szerettem volna a megszokott állatomtól eltérőt „életre” kelteni. Ő megszokott volt, hogy egy oroszlán mindig ott van mellettem, aki figyelmeztet a veszélyre Adián felül, aki természetesen most is itt volt velem, így legalább nem éreztem magam teljesen egyedül.
~ Mennyire lelkesek a lányok ~ üzente Adia. ~
Halványan elmosolyodtam és egyet kellett értenem vele.
- Nem is szeretném, ha csak arra támaszkodnánk – mondtam ki hangosan. – Bízom benne, hogy meg fogod tudni oldani, hogy legyen áramunk. Szélerőmű építéséhez értesz, vagy tudod, hogy milyen alapon működik? Itt a pusztában eléggé gyakran fújhat a szél, így ez is célszerű lenne.
A fiatalabb lány felé fordultam, örültem, hogy más is gondolt ilyesmikre nem csak én.
- Az orvosi szobába kérlek.
Mikor többen elindulnak felfedezni és körbenézni a környéken, akkor én is beviszem végre a táskámat az egyik egyágyas szobába, majd a táskából kivettem az orvosi csomagomat és azzal mentem ki vissza a szabadba. Ezt beviszem abba a helységbe, amit kinéztünk orvosi szobának és az egyik asztalra teszem le őket. Charlie szavaira jöttem ki.
- Semmi? – kérdeztem, nem akartam elhinni, hogy így van.
Előástam a papírt a zsebemből, amit adtak a határon, az iratokban térképet kerestem, vagy leírást arról, hogy mekkora a területünk, az államunk, hogy meddig mehetünk el felderíteni, élelemért és növényekért. Mikor gyorsan ott átfutottam az iratokat aláírás előtt ezt nem vettem észre, igaz nem is nagyon volt más lehetőségem, mintsem aláírni őket.

K: Mielőtt elindultam volna, még Serena feltette kérdését csak mosolyogni tudtam.
- Nem, még sosem építettem azelőtt ilyesmit, de a dolgok működési elvére tudok alapozni. Hidd el meg fogom oldani, egyszer hat roncs motorból építettem egy működőképeset, mindenféle előképzettség nélkül. Szerintem menni fog a dolog. Addig jó míg nem fúj túl erősen a szél, mert akkor abból homokvihar lesz. A szélnél csak a napenergia a biztosabb a sivatag közepén, de ahhoz találnunk kellene üveget, vagy valamit amivel tudunk 1600 celzius fokot produkálni, mert akkor tudnánk homokból is gyártani üveget. Inkább majd akkor sorolom tovább a lehetőségeket ha már tudom miből dolgozhatok. Na lássuk miből élünk.
Elindultam hát, és felderítettem egy lakóházat, de az eredmények megdöbbentettek.
~ Asztal, edények, fém tányérok, bögrék, evőeszközök (kanál, villa, vajazó kés), függönyök, ágyneműk és egy elektromos rezsó? Atyám, itt aztán lessz dolgom bőben, az egyetlen dolog ami elektromossághoz köthető az a rezsó, de az is egy kis akkumulátorról megy, ami nem fog a végtelenségig kitartani.
Majd felmértem a szobákat kicsit alaposabban és észrevettem, hogy legalább a víz be van vezetve.
~ Víztározók, bojler. Ez is valami, bár van mit fejleszteni, talán össze kéne kötnöm a legközelebb vízforrással amit találok.
Miután végeztem a szoba felderítésével kiléptem a "szobából és kicsit körülnéztem még, hogy mi hasznosat találhatok még a tábor területén. Megláttam a vízforrásunkat,ami első látásra nem volt túl biztató.
~ Megteszi, majd akkor ezzel fogom összekötni a víztartályokat.
~ Ne már. A végén még a korlátokból fogok vízvezetéket építeni, ha semmi mást nem találok.
Csak kicsit kellett tovább mennem, máris megtaláltam a reménysugarunkat, két járgány képében.
-Ez az.
Közben Hood is lemászott az egyik emeleti szállásból és kijelentette, hogy nem talált semmit.
- Növényzet terén semmi. De fejleszteni se lehet sok mindenből. van itt két járgány, meg víztároló, meg néhány akus villanyrezsó és ezzel ki is merültek a lehetőségeink. Bár megpróbálhatok a korlátokból kikupálni valamit, de szerintem a járgányok szétszerelésével többre mennénk. A szerszámokkal nem lessz gond, mert vannak nálam, néhány szereléshez szükséges apróság társaságában, mint például csavarok.
Remélem nem bánja a társaság ha kezdetnek felboncolom az egyik járgányt.

T: Az orvosi csomagot letettem az orvosi szobának kijelölt konténerbe, majd visszabaktattam a tömeghez. Mikor Hood és Kira visszatértek a felderítésből, csak csalódottan álltam.
~Hát ez nem sok.
Majd mielőtt még Kira elment volna, hogy belekezdjen a nagy fejlesztésben, hozzá intéztem pár szót.
- Kira, kérlek repülj fel egy kicsit, onnan fenntről látni fogod, hogy mi van a közvetlen környezetünkben. Ezetleg látsz -e valami kaktuszt, vagy élőlényt.

K: Ha Serena válaszolt a javaslataimra, akkor eleget teszek húgom kérésének és felröppenek, hogy láthassam mi a helyzet a táboron kívül.
Csak reménykedni tudtam, hogy a kopár homokdűnéken kívül látok -e mást.

Leginkább a vadászat lenne az, amiben hasznos lehetnék, így a katona után én is elvállalom a dolgot:
- Sosem próbáltam még, de az adottságaim megvannak hozzá. Ha lesz mit elkapni, rám is számíthattok.
Amíg a többiek körülnéznek, én is választok egy "házat", amit megvizsgálhatok. Nem sok minden van, de nem is vagyok túl igényes. Valójában az eddigi életkörülményeimnél még ez is sokkal jobb. Amikor visszatérek a csapathoz, csalódottan hallom, hogy a környéken semmi élő nincsen rajtunk kívül. Így nem lesz egyszerű vadászni... Ekkor már az is eszembe jut, hogy azért hoztak ki ide minket, hogy szép csendben meghaljunk. Mi más is lehetne a cél, ha nincs itt semmi, amit ehetnénk. De amíg nincs vége, nem adhatjuk fel.
- Szóljatok, ha emelni kell valamit! -mondom. - Nagyjából ötszáz kilóig megy.
Kicsit bűntudatom van, hogy olyan keveset tudok segíteni, pláne, hogy most vadászni sem kell. A többiek bezzeg már a szélerőműépítésnél tartanak.

Magas hőmérséklet és üveg, néhány pillanatig gondolkodtam, majd leesett, hogy tettem el ilyen lényt is.
- A kohó megoldható, vagyis olyan magas hőmérséklet – válaszoltam a lánynak kissé elpirulva. – Hoztam magammal egy tűzokádó sárkányt is, azt hiszem, hogy ő képes lesz olyan hőt generálni.
Figyeltem, ahogyan felrepül, majd a papírokba mélyedtem, amikor a súlyemelés merült fel, akkor a majomfiú képes súlyokat emelni, ahogyan mi is.
- A súlyemelés nekem is megy. Nem vagyok egyedül, a szimbiontám, Adia is itt van velem és neki hála képes vagyok úgy egy tonna súlyt megemelni és Adia a gyógyításban is tud segíteni, ha szükséges.
Mikor Charlie közelebb lépett, akkor úgy tartottam a papírt, hogy ő is lássa és bele tudjon olvasni. Mikor megláttam, hogy mi van benne elsápadtam. Nem fogunk itt semmit sem találni és még a növénytermesztéssel is gondjaink lesznek, ha sikerülne üvegházat építeni.
- Ennél az is egyszerűbb lett volna, ha főbe lövet minket, vagy még egy lakatlan szigettel az óceán közepén is jobban jártunk volna – mondtam keserűen.
Utah, az egykori atomkísérletek helye, Charlie pedig már hangosan ki is mondta, hogy mindenki hallhassa.
- Mi mást is várhattunk volna tőle – feleltem bánatosan. – Jó megérzés volt, hogy Luther Eastwood-ra szavaztam… meg kell vizsgálnunk, hogy a víz iható-e, és valahogyan kell majd nem radiokatív földet szereznünk, egy üvegház építéséhez. Más lehetőségek mellett nem fogunk tudni növényeket termelni.
Felsóhajtottam, majd Charile-ra néztem.
- Segítesz megvizsgálni a vizet? Szerintem neked is tanították az orvosi elején és szükségünk lesz jódra, ha a hely még sugárzó lenne és valaki megbetegszik.

K: - Remek akkor a kohó megoldva.
Miután a beszélgetést Tina félbeszakította, én eleget tettem a kérésének és felrepültem, de minél magasabbra repültem annál kétségbeesettebb lettem. Sokáig nem láttam az ég adta világon semmit, még egy nyavalyás kaktuszt sem, aztán megláttam valamit. Nem is akármit, a város határát, ami ami innen megközelítőleg 1 óra járásnyira lehetett.
~Mi ez az istenverte hely, hogy még egy nyavalyás kaktusz sincs? Ott a határ, a határ amit nem szabad átlépnünk.
Leereszkedtem hát és közöltem az eredményt a többiekkel is.
- Semmi. Se kaktusz, se kígyó, se semmi, csak a homok és az államunk határa.
Mikor Serena és Hood közölte velünk, hogy Utáhban vagyunk és hogy itt radioaktív kísérletek folytak, csak egy még visszafogott káromkodást tudtam kiadni a torkomon.
- Anyucikád jól van Osborn? Na jó. Akkor a föld használhatatlan, ahogy a homok is, a radioaktív homokot pedig nem volna túl jó ötlet bolygatni.
- Mutassuk meg Osbornnak, hogy túl tudjuk élni! Mikor két hét múlva ki jön ellenőrzésre, mert biztos meg akar majd győződni arról, hogy kimúltunk, alaposan meg fog lepődni.
- Serena remélem van plüssbaromfid is, mert az élelem ellást meg kellene valahogy oldani föld nélkül. Az elektromosságot bízzátok rám, az egyik autó szétszerelésével képes leszek szélenergiát felhasználni. Remélem senkinek nincs ellenvetése.
Mikor Serenáék elmentek megvizsgálni a vizet, én Dannyhez intéztem pár szót.
- Danny, segítenél nekem kanál alakóra hajtani 4 autóajtót? Meg esetleg nagyobb dolgok összeillesztésében?
Ha igent mondd, ha nem akkor is elindulok a szobámba, hogy felkapjam a szerszámos ládámat. Majd(ha igent mondott) visszabaktattam a nagyfiúhoz, vagy (ha nemet) egyenesen a kocsihoz baktattam
- Gyere nagyfiú! Sok dolgunk lesz még ma.
Vagy Dannyvel vagy egyedül, de ígyis-úgyis odamentem az egyik autóhoz és hozzákezdtem a bontásnak. Először a 4 ajtót szereltem le, hogy a melák meghajthassa, vagy, hogy később megkérhessem erre a feladatra Sertenát.
Majd a kocsi hátsótengelyét függőlegesen beállítottam a földbe, hogy az legyen az állvány. A tetejére feltettem az egyik kereket, hogy majd ahhoz csatlakoztatom a 4 kocsiajtót a későbbiekben. A másik kerék a hátsótengely közepén a kardántengely helyére kerül és ez a gumi hajtja az autó generátorát vagyis az autó aksiját. És az övemet használtam ékszíj gyanánt. A kocsi vezetékien keresztül pedig bevezetem az áramot a házakba. A munka végén, pedig felerősítettem/tük a négy meghajtott kocsiajtót az építmény tetejére. nagy örömünkre feltámadt a szél és belekapott a "szélkanalakba" melyek gyorsan kezdtek forogni.
Egész délutános munka volt, de megérte, mire elkezdett alkonyodni be is fejeztük/tem a munkát. Közben persze szünetet tartottam/tunk, hogy együnk pár falatot. (Ha pedig nem hozott volna Danny magával ennivalót, akkor megkínáltam a saját szendvicseimből)
Visszasétáltam/tunk a többiekhez és örömmel közölhettem a társasággal:
- Az áram ellátásunk megoldva, amíg van szél.
Ekkor kordult eggyet a gyomrom, nem csoda, hisz egész délután dolgoztunk és csak pár szendvics volt ösz-viss bennem.
- Nincs valakinél valami kaja?

T: Mikor halottam, hogy Utáhban vagyunk, én is csak káromkodni tudtam volna, de én inkább magamban tettem ezt meg.
- Hogy az a ...
Mikor Serenáék elindultak leellenőrizni a víz minőséget, hozzájuk csapódtam, mivel tudtam, hogy Kirának, ha akarnék se tudnék segíteni a szerelésben.
- Serena, szerinted, van itt internet szolgáltatás? Csak mert van nálam egy napelemes laptop ami esetleg megkönnyítené az élelem és nem radioaktív föld beszerzését.
Miután elmondtam a mondandómat, csak némán vártam, hogy válaszoljon nekem.

Meglepetten álltam meg egy pillanatra, amikor Tina szólalt meg. Nem igen értettem ezekhez a dolgokhoz, de eléggé kint voltunk mindentől távol és pénzünk sem volt.
- Nem hiszem, hogy lenne itt internet, hacsak nem tudsz valamilyen katonai műholdat feltörni – feleltem. – Ezenfelül kinézem Osbornból, hogy embargót vezetett be az államra, így ha lenne is internet kételkedem benne, hogy bárki kihozna ide bármit is. okkal küldtek ide minket, teljesen magunkra vagyunk utalva. Ha bárki segíthetne, Jonathan és Stephanie Miller már megtették volna…
Ha a SHIELD igazgatója és a felesége sem tudott mit tenni, akkor senki sem fog tudni. Charlie-val már meg is töltöttünk utána egy pohár vizet, hogy ellenőrizzük. Mikor indultam volna vissza, hogy elvigyük ellenőrzésre azt a poharat megéreztem a kezét a hátamon. Az érintéstől kissé összerezzentem és hátranéztem. A kérdés a lelkem mélyéig hatolt, ha nem kint lennék és ha nem látott volna más, akkor sírva bújtam volna hozzá, de most próbáltam valami mosolyfélét az arcomra varázsolni, bár nem túl nagy sikerrel. Haza szerettem volna menni a fiamhoz és tudni szerettem volna, hogy mi van a többiekkel.
- Majdcsak leszek jobban is – válaszoltam, a hangom pedig már megremegett, hogy a sírás környékezett. – Te?
Mikor elindult követtem a frissen kinevezett orvosi szobába, ott már pakoltam is ki, hogy mire lesz szükség. Még szerencse, hogy az egyetemen tanultunk ilyesmit. Kell a vízből kenetet készíteni, ezt cink felületre felkenni, majd nagyító, vagy mikroszkóp, ha megsüti a fény, akkor világítania kell halványan a sugárzó részeknek.
- Charlie, ha már kint szétszedik a kocsit, hoznál onnan olyan részt belőle, amiben cink van, emlékeim szerint a lámpák ilyenek lehetnek – kértem, majd itt, ahol ketten voltunk őszintén is válaszoltam. – Nehezen viselem a tudatlanságot és a fiam hiányát, mintha a lelkem helyén egy mély űr tátongana csak…
Felsóhajtottam, ha elmegy és hozz, amit kértem, akkor nekilátok a vizsgálatnak.