"Rezervátum"

Nem csak én nem fogadom el azt, ahogy Lobo viselkedik, és ennek örülök, de az, hogy nem is foglalkozik velem, csak egy lekezelő mosollyal reagál, feldühít. Kinek képzeli ez magát? Majd meglátjuk mit kezd velem, ha harcra kerül sor! Lehet tőlem akármekkora, hozzám se fog tudni érni! Remélem kötekszik még egy kicsit, biztos nem én lennék egyedül, aki szívesen kiosztana neki egy párat. Csak azért nem szólok vissza neki támadóbb hangon, mert Serena megelőz. Meglepődöm a határozottságán, és ez kizökkent a harciasságomból. Azért szavaztam rá, mert tudtam, hogy van tapasztalata az irányításban, de nem gondoltam, hogy egy ekkora dögöt ilyen határozottan leteremt. Örülök neki, hogy így van. Nem akarom ismételgetni, amit mások már elmondtak, így nem szólok végül, csak Állok Serena mellett, nem épp barátságos tekintettel. Ahhoz képest, hogy tegnap én harcoltam az új érkező befogadásáért, eléggé ellenségessé váltam, de nem hiszem, hogy lenne itt bárki, aki nem érti meg. Az a nagy gond, hogy szerintem nem lesz képes együttműködni. Akkor viszont az lenne a legjobb, ha elmenne, mert nagyon megnehezíti a dolgunkat, ha itt marad. De kitaszíthatjuk őt, ha nem megy el önként? Még ő sem élné túl a sivatagban egyedül.

Kira kontrázott egyetértve velem, ahogyan a húga is, nem kellett volna továbbfeszíteni a húrt annál, amilyen volt ebben a pillanatban. Így örültem, hogy Danny nem szólt semmit sem. Még mindig Lobo-t figyeltem, aki most már ténylegesen rám fordította a figyelmét.
- Egyáltalán nem így van – vágtam a szavába. – Nem is ismersz!
Még ha nem is hagyta abba a beszédét én akkor is elmondtam ezt. Én voltam az első, aki berohant a szimbionták által lemészárolt épületbe a bombák után, hogy Jackie-t kihozzam. Lehet, hogy félős vagyok, igen, nem tagadhattam, de akkor is túléltem mindent, és nem volt mindig mások segítsége ott. Sokszor egyedül voltam, egyedül maradtam és úgy kellett boldogulnom. Most örültem volna annak, ha itt lett volna Amelia, hogy ő tegye helyre Lobo-t, neki sokkal jobban mentek az efféle dolgok, mint nekem. A következő szavai, amik az alfahímkedés közepette eljutottak hozzám, hogy miért is ne öljön meg engem. Mielőtt azonban én cselekedhettem volna, lefagytam egy pillanatra Adia csápjait láttam meg, ahogyan már el is érték Lobo-t, a karmait, amik közeledtek és a hatalmas farkasember plüssként esett Kira-ra. A lábaim megremegtek és kicsúsztak alólam, a térdeimre érkeztem a kemény talajra. Sűrűn kapkodtam a levegőt és falfehér arccal néztem a plüssre.
~ Köszönöm Adia ~ gondoltam. ~
- Ezt… ezt ne mondjátok Charlie-nak, mert kitekeri a nyakamat – ziháltam.
Kellett jó néhány másodperc, hogy megnyugodjak, de még mindig teljes testemből remegtem.
- Lobo-val mi legyen? Nem tudom örökké így tartani – mondtam.

K:
Lobo reakciója nem hatott meg, csak egy megvető pillantással válaszoltam neki. Ezek után a vérfarkas Serena felé fordult és olyanokat mondott, amitől majd felforrt az agyvizem.
~ Ez nem normális, csalfa, egoista, agresszív és erkölcstelen. Ez egy beteg állat. Jaj elnézést, ne sértsük meg az állatokat.
Amikor Lobo megindul Serena felé, már éppen védőpajzsot akartam létrehozni vezeőnk köré, de erre végül nem volt szükség. Serena testéből csápok nyúltak ki a farkas felé, és mire észbe kaptam, már egy nagy plüssfarkas landolt az ölembe.
~ Ennek aztán van súlya.
A történtek után Serenát néztem, aki csak szabadkozott a tettéért. Vagyis pontosabban a benne élő szimbionta tettéért.
- Szép volt Serena. Most legalább nyugton lesz.
Mondom, majd lehet furán hangzik, de beszélgetni kezdtem a kezemben lévű plüssel.
- Látod Lobó? Kellett itt neked az alfahímet játszani. Láthatod mit értél el vele, remélem tanulsz a leckéből és próbálsz végre egy kicsit hallgatni a benned lévő emberre, vagy pedig nagy valószínűséggel távoznod kell innen.
Mondom komolyan a plüssnek. Nem tudom, hogy hallotta -e amit mondtam, de jelen pillanatban ez nem is érdekelt nagyon, ami a szívemen volt az a számon.
Ezek után pedig odafordultam Serenához.
- Nekem nincs sok ötletem. Vagyis van egy, de az nem biztos, hogy tetszene mindenkinek. Szerintem hagyjuk kint a napon, Ha egy két óra alatt visszaváltozik, akkor is eléggé melege lesz már, és talán tanul a leckéből. Bár ha van más ötletetek, akkor mondjátok nyugodtan, Bár ha visszaváltozik és megint csinálja a balhét, akkor én nagyon szívesen segítek kitenni a szűrét.
Válaszolom a vezetőnknek.

T:
Csak bámulom az eseményeket amik nagyon nem tetszenek. Főleg Lobó beszéde volt az ami dühített.
~Kiveszett belőle minden emberség.
Amikor megindult, hogy megölje Serenát, hirtelen felindulásból egy 9mm-est teremtettem a kezeim közé, de lőni esélyem se lett volna, mert a nő előbb változtatta plüssé a vérfarkast. Bár valószínű, a ravaszt nem húztam volna meg, csak fenyegetőztem volna azzal, hogyha nem állítja le magát akkor lelövöm, de örülök, hogy végül erre nem volt szükség így el is tüntettem a kezemből a fegyvert szinte azonnal.
Serena kérdésére pedig válaszoltam is.
-Nekem nincs ötletem.
Kira velem ellentétben előáll eggyel, de valóban nem tetszik nekem az ötlet.
- Nem elég büntetés neki, hogy plüssé változott? Kínozni is kell?
Teszem fel a kérdést, mint Kirának, mint a többieknek.

K:.
- Ha vízbe áztatod az szerintem csak rosszabbat tesz neki. Nem hiszem, hogy próbáltál már sütőből nedves ronggyal kivenni valamit, de csak mondom, nekem szétfőtt majdnem a kezem. A szárat kendőnél pedig nem. Bár itt nem a vizes dologban lenne hanem ő maga lenne vizes. Mit gondolsz Serena? Jó ez a büntetési mód, vagy neked más terveid vannak?
Kérdezem a vezetőnket.

T:
Miközben hallgattam David és Kira párbeszédét csak csóváltam a fejemet. Nem voltam az az ember aki bárkinek is rosszat akart volna, épp ezért maradtam ki inkább a beszélgetésből és vártam meg, hogy mi sül ki a dologból.

Amikor Lobo beszélni kezd, tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. Feszülten figyelem minden mozdulatát, és készülök a támadásra. Most már bánom, hogy nem hoztam magammal a botomat, ezt a hibát máskor nem szabad elkövetnem. Pedig nem akartam fegyverrel járkálni a rezervátumban, de amíg ez a dög itt van, nem lesz béke. Amikor felemeli a karját, rögtön ugrom is, de mire elérném Lobót, már nincs ott semmi, így kissé meglepődve landolok. Hátrafordulva meglátom a plüss farkast. Tehát Serena bevetette a képességét. Hallgatom a többiek ötleteit, de nem értek egyet velük.
- Egy kis napsütés nem fogja megbékíteni. Nem tudom, lehet, hogy be kéne zárni valahova. Legalább akkor kénytelen lesz normálisan beszélni, és nem árthat senkinek. Aztán ha képes együttműködni, kiengedhetjük. Vagy ez túlzás szerinted?
Kérdően nézek Serenára, hiszen a végső döntést úgyis ő hozza meg. Én sajnos nehezen tudom hinni, hogy jobb lesz, amíg Lobo itt van. Persze az is eszembe jut, hogy meg kéne ölni, de ezt nem tehetjük meg, ha van más lehetőségünk. Félek tőle, hogy tönkretesz mindent. De ezt nem fogom hagyni. Akármi is lesz, figyelni fogom minden lépését, és ha valamire készül, megállítom!

Hálásan fogadtam el David kezét, amikor felsegített a földről, biccentettem is neki, de még megszólalni nem nagyon tudtam. Még mindig szinte egész testemből remegtem.
- Nem marad így órákig – mondtam. – Ez csak másodlagos mutáció, percek kérdése az, hogy visszaváltozzon.
Mindenki elégedett volt, csak nekem volt bűntudatom amiatt, hogy ezt tettem. Az egy jó kérdés, hogy így tudatánál van-e az illető, erre nem tudtam mit felelni, eddig ezelőtt egyetlen egy személyen próbáltam ki mindezt és az Svarog volt. Nála pedig nem volt alkalmam megkérdezni, hogy milyen élmény volt. bár az állatok, amik így jártak elmenekültek az élmény után, így talán…
- Azt hiszem, hogy mindent felfog, ami körülötte van, de nem vagyok benne biztos – feleltem.
Még mindig ott volt a kérdés, hogy mit kéne tenni vele.
- Kínzásról hallani sem akarok, semmilyen körülmények között! – mondtam. – Senkinél! Lehet, hogy nem tetszik nektek, de a Genfi egyezmények itt is élnek és élni is fognak.
Mennyire könnyen döntöttek volna erről, vajon, ha ők is ott lettek volna a Rafton és látták volna, átélték volna, amit mások, akkor is így döntenek? Nem, eleget szenvedtek a mutánsok már, saját fajtánk bélit pedig nem… Danny-re néztem. Az ő ötlete volt a legjobb eddig.
- Nem tudom, hogy meddig tudná a fal bezárva tartani őt. Nem lehet, hogy erősebb, mint mi a mutációjából kiindulva? – kérdeztem. – De én is hasonlóra gondoltam, vagy ha lenne telepatánk, az lenyugtathatná… kétlem, hogy egyéb eszközökkel rátudnánk venni a csapatmunkára és arra, hogy beilleszkedjen.

Egyelőre nem tudtam továbbra sem, hogy mit kellene, lehetne tenni. Hacsak nem Adia-t küldöm rá, hogy tartsa irányítás alatt és így neveljük meg. De nem szívesen tettem volna ki Adia-t ennek. Ki tudja, hogy milyen emlékeket látna és nem szerettem volna belehajszolni egy efféle akaratlan jellemváltozásba, jellemtorzulásba. Igyekeztem nem megremegni, ahogyan felüvöltött.
- Nem csak a plüssöket tudom élővé tenni – mutattam a mellettem levő tigrisre. – De az állatias vonásokkal levő mutánsokat is plüssé. Ez történt veled.
Nem tudtam, hogy ki lehet ez az alak, de a viselkedése egyre inkább azt tükrözte, hogy egy bűnözőről van szó. Ilyen magatartás mellett nem tudtam elképzelni, hogy bárhol az USA-ban szabadon lehetett volna. megcsóváltam a fejemet, megint csak az erőszak. Mindig ide jutunk, ez vajon a mutációja hibája, vagy csak azé, hogy az USA-ban mindenki így reagál a másikra?
- Tévedsz, és rajtad áll, hogy beilleszkedsz-e, vagy pedig a következő heteidet, hónapjaidat plüssként töltöd, esetleg távozol innen – feleltem bánatosan. – Ez egy közösség, akik élni szeretnének és te pedig jelen formában ide nem illő elem vagy. Mit választasz?
Figyeltem, de úgyis tudtam, hogy a támadást fogja választani. Így amennyiben ismét támadna felém, akkor vagy Adia, vagy pedig én próbáljuk ismét plüssé változtatni őt, miközben kitérünk a támadása elől. Ha mindez bekövetkezik nagyon, de nagyon hamar kell valami más megoldást találni, amivel kezelni tudjuk Lobo-t.

Lobo hamar visszaváltozik plüssből farkassá és persze dühös mint állat. Mit is várhatott volna tőle akárki is.
T:
Mikor Lobo megint támadni készül a kezem közé teremtek egy 9mm-est és a vérfarkasra fogom.
- Válassz egyet Serena felvetései közül vagy ha támadsz pórul jársz.
Mondom, bár kissé bátortalanul. Iszonyatosan féltem a farkastól, de nem hagyott más választást. Igaz a fegyveremben nincs lövedék, de ezt ő nem tudhatja.
Ha pedig kiszagolná a félelmemet, akkor a fegyvert Kirának dobom. Mivel tudom: ő nem félne meghúzni a ravaszt.

K:
Már fel is készülök arra, hogy egy telekinetikus csapással ellökjem a benga állatot Serena közeléből, de a húgom megelőz és tőle egészen szokatlan viselkedést mutat.
~ Nem merné megtenni.
Amikor a fegyver az én kezemben landol elmosolyodom, majd Lobo felé fordulunk.
- Szóval tárgyalsz, elmész vagy harcolsz. és tudd én nem félek meghúzni a ravaszt.
Mondom elszántan.

Lobo túl hamar változik vissza, nincs időnk kitalálni, hogy mit kezdjünk vele. Hörögve fenyegetőzni kezd, így felkészülök egy újabb támadásra. Már készen állok arra, hogy a farkasemberre vessem magam, amikor Tina pisztolyt teremt. Kicsit megilletődöm, nem  gondoltam bele, hogy ilyet is tud. Ez a kiscsaj nagyon veszélyes tud lenni, ha akar. Serena határozottan kiáll Loboval szemben, de nem tudom, hogy ezzel mennyit fog érni, ha az a ronda dög nekiugrik. Gőzöm sincs mennyit kell pihennie, mielőtt újra plüssé változtathatná. Ezért hát készen állok arra, hogy ha Lobo támadni készülne, nekiugorva még időben eltéríthessem, és ha itt az idő, nem is késlekedem egy pillanatra sem. Közben gondolkozom, hogy mit tehetnénk vele, de nem igazán tudom. Nem tudom honnan tudnánk olyan telemicsodát szerezni, szóval gondolom az kiesik. Még egy olyan ötlet jut az eszembe, hogy valakinek szemtől szemben meg kéne verekednie vele, és ha legyőzi, akkor talán megmutathatná ki a főnök. Persze ha Lobo győz, akkor meg mindennek vége, onnantól kezdve tényleg kiskirálynak fogja érezni magát. A legjobb az lenne, ha Serena győzné le, de ha ez a plüssé változtatás nem nevelte meg, akkor csak a bunyó marad, abban meg nem hiszem, hogy lenne esélye a nőnek. Igazából ha csak ez marad, rajtam kívül talán a ma érkezett fekete arc néz ki olyannak, akinek esélye van, de könnyen lehet, hogy ez a szemét bármelyikünket fél kézzel elintézné. Persze tudom, hogy ha odáig jutunk meg kell próbálnom, de azért remélem nem lesz szükség erre.

Döbbenten fordultam a hang irányába és láttam meg, hogy mit szorongat, hogy mit idézett meg. Te jó ég! Mi fogja most, vagy később őket meggátolni abban, hogy ne mészároljanak le mindenkit álmukban, ha éppen olyan dolog történik, ami nem tetszik neki? Szörnyű volt belegondolni főleg abba, hogy az a lány 16, maximum 17 éves volt csupán. Rendben van, nem, egyáltalán nincs rendben, hogy Amerikában nőttünk fel, én is ott, és ebben az életben még a gumilövedékes fegyveremet sem használtam, amit a másik élet miatt tudtam, nemhogy éles lőszerű fegyvert! A fegyver láttán igazából fel sem fogtam, hogy Lobo mit mondott, rá jelenleg Adia figyelt és készült fellépni, ha szükséges. Végül, ahogyan odament a testvérpárhoz lett elég az egészből.
- Elég legyen! – csattantam fel. – Kira, most menjetek és neveld meg a húgodat és magadat is szedd rendbe. Nem akarok még egyszer fegyvert látni ezen a helyen! Itt senki sem fog megölni senkit! Csalódtam bennetek… - feleltem keserűen.
Képes lenne meghúzni? Elvenni egy életet?! És utána képes lenne együtt élni azzal, amit tett? Ezzel pontosan ugyanarra a szintre süllyedtek, mint Lobo, aki pontosan ezt akarta elérni, amit megtett és már ezzel ő győzött. És amit Lobo mondott, neki is olyan szintű regenerációja lenne, mint James-nek? Ami pedig még rosszabbá az egész helyzetet.
- Danny, ha szükséges, kérlek menj velük – pillantottam a fiúra.
Mindezek után néztem Lobo-ra, aki végre megint csak a száját jártatta, de nem támadott.
- Egy fokkal jobb, de még mindig javítani kell rajta, de van időnk itt, hogy rendesen megnevelődj.
Továbbra is szemmel tartottam arra az esetre, ha támadna. Mivel akkor ismételten megpróbálnám én, vagy Adia plüssé változtatni.

K:
 Ahogy Lobo felszólított, hogy tegyem meg, nem engedtem neki. Mázlija, hogy nem vagyok olyan az ösztönlény mint ő.
Sejtettem, hogy a fegyvert csak fenyegetés vagy pedig sakkban tartás céljából készítette a húgom.
Mikor Lobo az ígéreteit sorolta arról, hogy mit tenne velem és a húgommal, a harag egy pillanatban felgyúlt a szememben, de mikor a farkasember Serenához fordult nyilvánvalóvá vált, hogy kissé lehiggadt és csak engem akart provokál.
A szememben ugyan még ott lobogott az elszántság, de a fegyvert a földhöz vágtam, mivel nem volt kiélesítve ezért nem is lőhetett senkire sem. A fegyver a földet érésekor eltűnt.
- Ezek szerint képes vagy a csapatmorál szerint élni? Mert ha igen, akkor nem kell tőlem tartanod. Többre tartom az életet.
Mondom, de még szinte be sem fejezem a mondatot mikor Serenától elég nagy lecseszést kapok.
- Ki mondta, hogy megölöm? Életemben nem öltem senkit és nem is most akarom elkezdeni. De a fenyegetés néha hatásos nevelési módszer.
Az utolsó mondatot már csak olyan hangerővel mondtam, hogy csak ő hallja, majd engedelmeskedve neki, elindultam a társalgókonténer felé repülve. Hiszen ott várt még egy beszerelésre váró propeller, ami kisebb légkondiként funkcionál majd.

T:
Félelemmel a szívemben figyeltem az eseményeket. Mikor Lobo megfenyegetett minket, én ijedtemben Danny mögé bújtam.
Közben pedig onnan figyeltem az eseményeket.
Mikor Kira elment én is oda mentem Serenához és csak egy mondatot mondtam neki.
- Direkt nem volt megtöltve.
Mondtam, majd elvonultam a szobakonténerembe.
Az események annyira megráztak, hogy egyedül akartam maradni, bár a gondolataim társaságában csak a sírás tört rám és vált egyetlen társammá.
- Miért kell itt lennem. Csuda vinné el Osbornt. Haza akarok menni.
Fakadtam ki miközben kiengedtem a bennem lapuló feszültséget.

Fogcsikorgatva hallgatom Lobo fenyegetőzését, és minden akaraterőmre szükségem van ahhoz, hogy ne ugorjak rögtön neki. Nagyon szeretném egyszerűen rávetni magam és addig ütni, amíg szűkölve nem kezd menekülni, de tudom, hogy többet ártanák, mint használnék azzal, ha nekimennék, ameddig ő nem támad. Legalábbis Serena terveinek biztosan, és most még tartom magam hozzájuk.
Közben Serena jól le is teremti Tináékat a pisztoly miatt. Értem, hogy mi a baja, de komolyan, mit tehetett volna szegény lány? Ez így nagyon nem jó, Lobo most látja, hogy csak üres fenyegetés volt az egész, és még inkább fölényben érzi magát. És azt meg végképp nem értem, hogy miért kéne nekem fegyelmeznem a lányokat? Mégis mit csináljak velük? Úgy döntök, hogy nincs szükség rá, hogy velük menjek, és maradok a helyemen. Nem fogom itthagyni Serenát Loboval, az teljesen biztos. Mégis hogy gondolta ezt? Továbbra is támadásra készen figyelem a farkasembert. Serena nagyon türelmes vele, de én nem látom, hogybármi esély lenne rá, hogy jobb belátásra tér. Ez egy vadállat, nem tudom, hogy mit kéne vele tennünk. Annyi biztos, hogy nem akarom, hogy itt maradjon.

Mit gondolhattam volna, Amerikaiak vagyunk, ebben az országban senki sem fog fegyvert úgy másra, ha nem gondolja komolyan, hogy megtenné. Mert tudja, hogy a másik megölhetné. Nincs megtöltve? Akkor pedig ez akár a halálos ítétele is lehetett volna, ha Lobo támad. Nekem itt volt Adia, aki miatt a reflexeim jobbak voltak, sokkal, mint másoknak. De ők ketten nem mondhatták el magukról és bármikor máskor is teremthetett fegyvert, ami meg van töltve. Lobo szavaira nem feleltem, én megtanultam használni, kemény és fájdalmas évek során a képességeimet. Közel sem voltam gyerek már, csak ő ezt nem látta még. Aggódva pillantottam a megérkező Charlie felé, aki még össze is „szólalkozott” Lobo-val.
- Az egyik új mutáns – mondtam. – Talán kez…
- Egyáltalán nem kezelhető – szólalt meg Adia talán először az ittlétük alatt. – Ha nem vagyok és nem figyelek már átvágta volna Serena torkát. Ő akar lenni a vezető, mert neki megvan az ereje hozzá, hogy az legyen. Egy alfahím.
Néhány pillanatra leszegtem a fejemet, majd felnéztem.
- Ez most nem fontos, a testvérek is gondot okozhatnak – mondtam úgy, hogy Danny is hallja. – Még ha igaz is, hogy töltetlenül idézett fegyvert, amit itt Amerikában igazából kétlek, mi akadályozza meg abban, hogy máskor ne tegye és esetleg ne támadjanak valakire, ha olyat tesznek, ami nem tetszik nekik? És igen Lobo is ott van még… nincsenek megfelelő eszközeink, hogy bezárjuk, ha megint bomlasztja a közösséget. Neked valami ötleted van Danny?

A sivatagi séta fizikailag nem izzasztotta meg különösebben Steven-t, a nanitjainak jóval nagyobb távokat is képes lett volna megtenni különösebb erőfeszítés nélkül és egyelőre a meleg se zavarta túlságosan, bár ha felhúzná a páncélzatot, akkor jóval ellenállóbb lenne a teste a melegre. Ennek ellenére viszont maga a tudat, hogy egy sivatagban volt éppen és kilátása sem volt arra, hogy a közeljövőben elkerüljön innét, már elégé lehangolta. Régen még odahaza mikor hajléktalan volt, mindig is jobban kedvelte az erdős területeket, hisz ott sokkal egyszerűbb volt elbújni és vadászni is. Itt viszont mégis honnét szereznek majd élelmet? Az utat a kettő plusz egy társa sem egyszerűsítette, főleg a nem létező idegesítette komolyabban.
~ Ugyan már, miért nem ölted meg őket idefele jövet? Elvehetted volna a felszerelésüket és még élelmet is szerezhettél volna. Igaz a kannibalizmus nem épp a legegészségesebb táplálkozási módszer, de hát akinek nincs választéka az ne panaszkodjon. ~ Hangoztak el a szavak Sam-től aki az utóbbi időben folyamatosan hasonló ötletekkel látta el Steven-t. Sam alig egy héttel az elfogása előtt jelent meg ismét Steven előtt, majd némi mentális megpróbáltatás után Steven-nek sikerült uralma alá hajtani a képzelgéseit. Továbbra is fel-fel bukkant még, de ha nagyon zavarta őt, akkor koncentrációval sikerült eltüntetnie egy időre és már nem érezte a vágyat, hogy rá hallgasson. Ez az eset sem volt kivétel ez alól.
~ Pofa be vagy visszazavarlak ismét az agyam egyik eltemetett bugyrába, aztán majd siránkozhatsz ott egyedül amíg végül vissza nem fogsz tudni térni.
~ Nyugi, nyugi, mit kell így felkapni a vizet egy kis egészséges kannibalizmus miatt.
- Ahogy látom lassan megérkezünk. – Szólt a két társának mivel a távolban már látott néhány alakot mozogni. Ahogy közelebb értek Steven-nek még sikerült elfognia az egyik páros beszélgetésének a végét.
- „…megfelelő eszközeink, hogy bezárjuk, ha megint bomlasztja a közösséget. Neked valami ötleted van Danny?”
~ Remek még alig egy napja kezdték el kitelepíteni ide a mutánsokat, de már egy börtönt akarnak építeni.
~ Amint megtudják hogy ki vagy, téged is oda akarnak majd bedugni, akár csak mindenki más. Meg kell előznöd, hogy ez megtörténjen. Neked kell először támadnod. Amint oda értél szúrd át..
~ Mit mondtam az előbb?!
Mivel Steven Sam-et egy létező személyként látta, így nem tudta megállni, hogy a mentális beszélgetésüknek jelei ne látszódjanak meg az arcán, de mindenki más csak azt láthatta, hogy mereven a távolba tekint összehúzott szemöldökkel.
Azonban amint odaértek a társasághoz mosolyt erőltet az arcára, majd köszönt nekik miközben a kezét nyújtotta a legközelebb állónak.
- Üdvözletem. Gondolom ez lesz a mutánsok új hazája. Steven vagyok. - A jelenlevők között volt egy fiú, aki ismerősnek tűnt Steven számára, de nem jött rá hogy végül is honnét.

 K:
Miután Lobo elmegy, bár nem tudni hova, de ez jelen pillanatban nem is érdekelt. Miközben ment nekiütközött Hoodnak, aki errefelé tartott. mikor a férfi meglátta a pisztolyt tőle is csak megrovást kaptunk.
- hood, szerintem azok után amiket tegnap a fejemhez vágtál, ne mondj semmit.
Aida vázolta is a szitut, így igazolva tetteinket, bár én kissé kiegészítem azt.
- Aztán pedig újra fenyegetőzött mikor visszaváltozott és azt hittem mindjárt megindul Serena felé. Csak meg akartuk védeni, azzal, hogy megállásra kényszerítjük ezt a farkast. Remélem nem lesz egy ideig új vendégünk... már el is kiabáltam ott jönnek, ha megbocsájtotok inkább befejezem a ventilátor beüzemelését mielőtt ideérnek.
Azzal el is repülök vissza a társalgó konténerhez, hogy meghúzzam azt a pár csavart ahhoz ami hiányzott még ahhoz, hogy működjön a ventilátor a [url=https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1786p175-rezervatum#29102] régebbiekben leírtak alapján.[/url]
A munka kicsit lenyugtatott így mikor sikerült biztonságos működésre bírnom a ventilátort nagyon örültem a sikernek.
Mielőtt azonban visszamentem volna a többiekhez bekopogtam a Tinával közös konténerszobánk ajtaján.
- Tina engedj be.
- Menj innen. Senkit sem akarok látni.
Hallatszott belülről Tina sírástól elcsukló hangja. Majd miután még kétszer próbálkoztam és hasonló eredményt kaptam úgy döntöttem inkább visszarepültem a többiekhez, hogy meglesem az újoncokat.
Egyelőre csak figyeltem és próbáltam én is jó pofát vágni az érkezőkhöz, bár az most már könnyebben ment most, hogy kicsit lenyugodtam. Ha pedig valamelyikük felém fordul az újoncok küzül akkor köszönök neki és egyben válaszolok is a srác kérdésére.
- Üdv, a nevem Kira. Igen ez itt, jó helyen vagytok.

A napok unalmasan teltek a cellámban, az egyedüllét jól esett, nagyon, nem volt rajtam kívül más élőlény ami puszta jelenlétével, légzésével, szívverésével idegesíthetett volna. Kezdettől fogva edzéssel és saját gondolataimba való temetkezéssel töltöttem az időt. Már nem is emlékszem, hogy mikor zárt be a SHIELD, de nem lehetett olyan régen, emlékszem miután elvesztettem azt a fontos küldetést, de nem bánom minden jó játék börtönből indul. Nem sokkal ezután Osborn új törvénye miatt egyszerűen elengedtek és kitoloncoltak az országból, hogy egy új, csak mutánsok által lakott, most alakult országba küldjenek.
Most éppen két társammal a nevadai sivatagban sétálok, hátamon egy csomaggal, amiben minden felszerelésem van. A narancssárga rabruha van rajtam, nem akartam lecserélni, jobb ha ezt teszem tönkre a sivatagba és nem is nagyon szeretném leplezni kilétem mások előtt. Természetesen a szokásos arcfestésem is rajtam van. Csendben, türelmesen menetelek előre, nem törődve a hőséggel.
~ Érdekes, kezdetben teljesen beleéltem magam, hogy ez egy olyan RTS lesz mint a C&C szinte láttam magam előtt, hogy a villám gyorsan felhúzott hadiipar által  könyörtelen válasz csapást mér a sereg Washingtonra. Tetszett. De rá kellett jönnöm, hogy ez egy lassabb, békésebb, építkezős játék, mint a Stronghold. És nekem ehhez alkalmazkodnom kell. Éljen, élvezetes játék lesz, régen nem próbáltam már ezt a stílust. Talán ennek hatására majd az állatiasabb énem is visszatérhet... Remek.
Mikor elérjük az új állam határát követem az előttem gyalogló férfit, hogy én is a többiekhez jussak. Egyelőre csak várakozok, majd hirtelen amikor csend lesz megszólalok.
- Üdvözletem. Andrew Ramirez szolgálatára. Ha szabad kérdeznem, merre van a klánvezér? Szeretnék jelentkezni tgf-re.