Random

Kissé forog velem a világ, ahogyan szépen lassan magamhoz térek valahol egy kocsmában, ezt képes vagyok leszűrni a hangokból, de... Fogalmam sincs, hogy hol... Most pedig, hogy így lassanként az agyam egyre jobban kezd funkcionálni és fokozatosan felpörögnek a képzeletbeli motorok, az is eléggé hamar egyértelművé válik, hogy arról sincs fogalmam, hogy jómagam ki vagyok, ami aggasztó. Egy nagyobb sóhajjal emelem fel a fejem, majd pedig hosszas szemdörzsölgetéssel törlöm ki a fáradtság nagyobb részét és az összegyűlt, úgymond természetes könnyeket a szememből, hogy lássak is valamit. Minden bizonnyal egy bárszéken ülök és nincsenek mások a közelemben, ez pedig így tökéletesen rendben is van, nincs kedvem most mások társaságához, bár mehetnékem van, magam sem tudom, hogy hová de mozognom kéne, ám ahogyan megpróbálok leszállni a székről realizálom, hogy nem széken vagyok, hanem állok, ami már magában furcsa, mert valahogy szokatlan magasságból látom a világot, plusz kopogást is hallok, ami arra ösztönöz, hogy lenézzek és elkerekedett szemekkel nézzek végig a... Ló... Felemen... Ami felettébb kellemetlen és hirtelen inkább szégyenlősebben takargatnám magam, de aztán rá kell döbbennem, hogy erre sincs mód és valószínűleg senki sem látja a legérzékenyebb részemet... Remélem legalább is mert ez esetben jelenleg nem tudok mit tenni, de szereznem kell majd valami... Állj, mi? A pultosra nézek és eltűnik az arcomról a meglepettség, legalább is leplezem.
- Nem tudom... Hogy mi történik, nem rémlik hogy... Ilyen lennék. - Nézek magamra aggodalmasan kissé, talán valaki szórakozik velem? erről lehet szó?... Nem, valóságosnak érződik, de vajon tudok lépkedni? Megpróbálok pár lépést tenni hátrafelé, majd pedig előre, remélem hogy menni fog és nem csuklok le a padlóra... Mindenesetre is a második megszólalásomnál már a hangomban is leplezem az aggodalmat.
- Mióta vagyok itt és hogyan kerültem ide? - A kérdések talán kissé nyersre sikerülnek, de közben legalább intek egyet a kezemmel, hogy jöhet még egy kör, amíg az emberek békén hagynak addig rendben vagyok és talán most segítene hirtelen tisztábban gondolkodni, bármennyire is mondják hogy az alkohol tompít, egy kis mennyiségben segít, igaz lehet nem kéne, de... Az alfelem egy lóé... Erre kell valami hogy értelmesen felfoghassam és kellő módon lereagálhassam.

Jól bemutatkoztam Kitti öccsének. Most biztos nem érti, milyen félnótást engedett az ágyába a tesója. Megpróbálom menteni a helyzetet:
- Annyit már tudunk, hogy a vízesésen estem le, azért szállt el minden a fejemből. Jó, mi?
Az ám, jó... Fogalma se lehet, milyen ez, ahogy nekem se volt előtte. De ebben sem lehetek biztos. A gyógyító trükkje nagyon bejön. Megfogja az indákat a falon és összehúzódik a sebe. Lehet, hogy Kitti így fürdött le tegnap este? Kivonta a vizet a falból? Imádom a nimfákat, egyre jobban.
A leányzó nem zavartatja magát, csókkal indul a nap. Bakura egy kicsit furán érzi magát közben. Vakarózik, mint aki nem tudja hova tenni a jelenetet vagy nem tud mit kezdeni magával. Aztán megszólal és nem túl rózsás a helyzet. Az a nagy dög, amit tegnap láttunk, a barátaival nekiment a falunak és be is tudtak törni. Szóval ezért tud Kitti emberi bőrt is varrni. Ilyen támadások után szokott gyakorolni. Na, szegények.
- Persze, segítek én. Tegnap is láttunk egy ilyet, de szerencsére az egyedül volt. Kittikém, utána még nézzek neked valami jóbőrű jószágot?

A barlang falának dőlve lassan ébredezek: - Mmmmm... a fejem. - morgom halkan és már reflex szerűen nyitom a vodkás üveget
és húzom meg. Egy pár korty után viszont gyorsan be is csukom az üveget ugyanis ekkorra jut el az agyamig, hogy elég rendesen másnapos
vagyok és nem kéne még ráinni legalábbis egy kis ideig. ~Nem kéne most még inni majd ha elmúlt a fejfájás, mennyi idő lehet az
egy talán két óra... -Egyáltalán hol vagyok és várjunk csak mi is a nevem? Áh biztos csak a másnaposság majd elmúlik.
Hmm mi ez itt? és a tarisznyához nyúlok majd kinyitom és átkutatom miután végeztem fogom a vodkás üveget és beleteszem a tarisznyába
és visszaveszem a vállamra ezután a barlang falát támasztva elindulok a barlang kijárata felé, hogy kint is körbenézzek.

A hajó felé repülök és elragadom az első áldozatom, aki meglepetésemre egy nő, egy kalóznő, először még nem foglalkozom vele, csak elengedem, ekkor történik a második váratlan fordulat, a nő utánam repül. Főnix alakban, a következő manővernél már másik hat is csatlakozik hozzá. Egy idieig még megpróbálok nagy ívekben manőverezni, hogy minél több időt nyerhessek magamnak.
~ Jobbak nálam, gyorsabbak nálam és többen vannak, egyetlen esélyem, ha közvetlen közel érek és a fizikai erőmet, illetve karmaim használom fel.
Következő fordulatnál horizontális irányból átváltok vertikálisba és nyíl egyenesen elkezdek az ég felé repülni, ameddig csak tudok, nem érnek túl közel a főnixek vagy nem ér támadás. Ha már elég magasan vagyok akkor hirtelen átváltok zuhanórepülésbe és karmaim előre szegezve próbálom elkapni az egyik nőt. A sebességgel és lendülettel együtt szinte átszakítani a testét, vagy súlyos sérüléseket okozni neki és magammal rántani a mélybe. Jó pár méterrel a víz felett emelkedik csak fel újból. Természetesen ha támadás ér megpróbálok manőverezéssel kitérni.

Beszél, talán kissé túl sokat, nekem pedig dacolnom kell az érzéssel, hogy legszívesebben bemosnék neki egyet, de ez még ráér egyenlőre. Állítja, hogy így érkeztem ide... A tény hallatán lényegében már az egész beszélgetés elején rákönyökölök a pultra és az egyik kezemmel kissé gondterhesen dörzsölöm meg a szemeimet. Nem igazán tudok elgondolkodni azon, hogy mi történhetett, egyenlőre az egyetlen amit tehetek az-az, hogy hiszek ennek az alaknak, bár nagyon nem tetszik, de... Mi mást tehetnék ebben a helyzetben? Mindenesetre is ad egy jó tanácsot, szóval belenézek a táskámba és ha van benne elegendő pénz, akkor fizetem az italt, majd pedig ugyan így könyökölve fogyasztom is azt ami vélhetőleg sör... Amennyiben nincs rá pénzem, nos akkor kénytelen vagyok mégiscsak félre tolni, bármennyire is jól esne ez most jelen helyzetben, nem mintha segítene bármit is, de legalább lenne valami amibe kicsit belefojthatnám az idegességemet és nemértésemet, nos, az idegességemet mindenképpen, mert továbbra is nehezemre esik elhinni ezt az egészet, de nem álmodok, akkor már felkeltem volna... Vagy álmodok? Megcsípem egyszer magam, de nem, nem álmodok.
- Azok a bizonyos haverjaim, merre mentek? - Kérdem még egyenlőre türelmesen, ha pedig normálisan ad választ akkor lényegében megpróbálok távozni, már ha nem állít meg valami miatt vagy nem akar még valamit, bár az első pár lépés talán nehéz lehet, de van egy olyan érzésem, hogy ha valóban... Ez vagyok, akkor talán ösztönösen jönni fog, hogy miként is kell használni a lő felemet.

Kittinek nem kell farkasbőr. Úgy látszik, tényleg azt torolják meg a farkasemberek. Mindegy, akkor majd valamit levágok neki. Egész jó biznisz lehet még ebből. Az én kis drágám elindul lefelé a lépcsőn. Nekem meg eszembe jut, hogy milyen érdekes ez, ami történt. Elfelejtettem az egész életemet, aztán megismertem őt és szinte el is feledkeztem arról, hogy mennyi mindent nem tudok még magamról. Mert mellett jól megvagyok, még úgy is, hogy nemtom ki vagyok. Bakura elém vág. Asszem, még mindig nem bízik bennem. Meg is értem. Ki bízna olyanban, aki azt se tudja magáról, hogy kicsoda? Például Kitti, ő bízik bennem, de ez más. A magyarázatára csak ennyit mondok elmosolyodva:
- Jól van na, hát még mindig új nekem ez a sok nimfatrükk.
Mikor elbúcsúzik tőlem, sóvárogva nézek utána. Aztán az öccse már sürget is, hogy menjünk a dolgunkra. Megyek is, hiszen jobb dolgom nincs. Kitti családjának pedig szívesen segítek. Kivéve azt az átkozott kalóz nővérét. Bakura már kíváncsiskodik is, hogy hogy kerültem én ide.
- A vízesést valahogy túléltem és ott ébredtem fel. Aztán eljöttem az erődbe és bőrárust kerestem. Megtámadott egy párduc, arról nyúztam le. Így találtam meg Kittit, aki segített, többet is, mint vártam volna. Fantasztikus csaj a nővéred, hallod-e?
Ha megérkezünk a falhoz, megnézem, mit tudok segíteni és ha megmondják, akkor már csinálom is.

-Szóval Carl...Carl Morrow....hát cseppet sem hangzik ismerősnek....-
Morgom a fa tövében ahová letettem magam, nem bírva tovább, nah meg pihenés és kutakodás címén. Egyáltalán nem hangzik a név ismerősnek, de nyilván így hívnak. Ha feltételezzük, hogy enyém ez a napló. Gyorsan átlapozom, és az utolsó bejegyzést olvasom el.
-Nimfa Dóra...ez meg ki a fene lehet...-
Morgom, egy térkép is van, nah meg némi arany. Találkozóm volt vele, még hozzá ma. Megvakarom a fejem, persze hogy erre sem emlékszek, de ha vissza akarom kapni a memóriámat, talán jobb lesz ha találkozok vele. Gondosan visszarakom a táskába cuccokat, majd tanulmányozom a térképet, hogy nagyjából tudjam merre is kell menni erre a találkozóra.
Elrakom a térképet is, majd óvatosan, de alaposan átmozgatom magam, hogy valamennyire felmelegedjek. Körbe pillantok és elindulok a megfelelőnek tűnő irányba a térkép alapján. Talán ha kiérek valami síkabb, és nem hóviharos területre akkor esetleg megpróbálok repülni, gyorsabban haladnék, persze ha menne a repülés. Bár semmire nem emlékszek, azért ezek a titkok, ki lehetek, miért van szárnyam, kivel is volt találkozóm és persze miért, ad egy kisebb energia löketet, és szinte már vidáman vágok neki az útnak.


tnak.

Megint nem érti. Megint bizonyítom, hogy félnótás vagyok. Na jó, egy kicsit össze kell szednem magam, hogy töviről hegyire mindent elmagyarázzak egy idegen fülnek.
- Hát igazából csak akartam valami helyet, ahol emberek élnek. Aztán tök véletlenül jött a párduc és meg tudtam nyúzni. Mikor megtaláltam az erődöt, gondoltam, hogy eladom a bőrt és veszek valami kaját, mert pokolian éhes voltam. Hát így találtam rá Kittire.
Az öcsike aszongya, nem gyakori az, hogy Kitti hazahoz valakit, akit pátyolgatni kell. Hát ez most megbizsergette a kis lelkemet. Kijelölt figyelmet kaptam a csajtól és tényleg bír engem. Egy elégedett mosollyal nyugtázom Bakura szavait.

Még egy kicsit megyünk, aztán már látom is a falat. Jó erős, úgyhogy a farkaskomák is jó erőben lehettek, ha beb...ták. Mi az a gödör ott? Bejöttek és lyukat ástak? Tényleg, sokkal egyszerűbb lett volna aláásni az egészet. De lehet, hogy ezek nem valami észkombájn lények. Nameg a nimfák oda növesztenek földet meg fát, ahova akarnak, úgyhogy végképp nem értem, mi van. Mindegy, toldozunk-foldozunk.

Két ember már növeszti is a fákat. Most látom először az erejük korlátait. Ekkora bazi nagy fákat csak lassan tudnak megcsinálni. Akkor ki kell szedni a gödörbe dobált maradékot és valahogy odarakni, hogy haladjunk. Szerintem. De nem szólok bele, ők tudják, hogy akarják. Bakura úgy átugorja a gödröt, mintha csak egy kis tócsa lenne. Hát én nem leszek ilyen bátor. Ha felszúródok egy karóra, az k...ra fog fájni, aztán Kitti varrhat engem is...

- Inkább segíts, nem biztos, hogy át tudnám ugrani.
Ha átemel az indáival, akkor fentről is emgnézem a helyet. Fura dolog ez, de talán ilyeneket csináltam a hajón is. Nemtom, másztam-e árbócra, de ha igen, akkor még kötélen is lenghettem. A végén még itt is be fog ugrani valami és megint alakítok egy nagyot, hogy még dilinyósabbnak nézzen... Ha nincs gond, kakor viszont megfogok olyan darabokat, amiket ki tudok emelni és elkezdem azokat kifelé húzni.
- Nem tudsz növeszteni valami kiemelő szerkezetet? Ez a nimfaerő nagyon tetszik egyébként.

Nos, végül is szép számban van nálam pénz, amiből fizetek is és átveszem a visszajárót, természetesen, majd pedig jobban szemügyre veszem a többi felszerelésemet, egy térkép, amit tervezek átvizsgálni, csak még egyenlőre nem most, de igencsak a közeljövőben, egy iránytű és egy bicska, rendben van eléggé... Jó? Talán valamiféle kalandor vagyok? Megkapom a válaszomat s azután nézem át a sör mellett a térképet... Amit elnézve nem csodálnám, ha valóban kalandor lennék, eléggé szeretném megnézni ezeket a helyeket, igaz nem vagyok benne biztos, hogy hol is lehetek. Távozok végül, bár eleinte kissé bizonytalanul, de térképpel a kezemben végül összeszedve magam és viszonylag normálisan lépkedve kilépek a kocsmából, majd pedig az első dolgom, hogy alaposan körbenézek, hogy a térképen belőhessem, hogy melyik régióban lehetek, amint pedig ez megvan, az iránytűhöz nyúlok és azon lesem meg, hogy észak merre húzódik. Természetesen feltűnik a széken ücsörgő alak, aki egyáltalán nem bizalomgerjesztő, főleg nem így este, szóval ha nem szükséges akkor inkább nem megyek az irányába, azonban ha arra van észak, akkor kénytelen leszek, mert muszáj lesz elindulni és nem állhatok itt örökké. Ha szükséges akkor némán elsétálok előtte, vagy mellette, természetesnek tűnő hidegséggel és egy eléggé bizalmatlan, kissé csúnya nézéssel az arcomon, nem tudom, hogy miért pont így, de valahogy ez jön ösztönösen, nem igazán bízok az alakban, amúgy sem bíznék, semmi okom nincs rá de talán túlságosan is negatívan tekintek rá, talán, aztán remélhetőleg nem próbál majd egy kést vágni az oldalamba és pörköltet főzni belőlem, furcsa ebbe belegondolni és egyáltalán nem kellemes, szóval igen, némán figyelem ha arra vezet az utam, ha nem akkor pedig megúsztam a helyzetet.

Már-már tényleg vidáman és tettre készen sétálok az erdőben, annak dacára, hogy az előbb még eléggé féltem, hogy halálra fagyok vagy a szél alaposan elbánik velem. Próbálom nem erőltetni a memóriám, így inkább erre a találkozóra gondolok, az előttem álló kalandra.
Apropó kaland....megtorpanok, ahogy meghallom a morgást, méghozzá közel hozzám, közelebb mint szeretném. 
Elég nagy lehet ez az állat, vagy bármi is legyen. Azt teszem ami először az eszembe jut, óvatosan, lépésről-lépésre próbálok hátrálni. Lehet, hogy a területére tévedtem vagy ilyesmi. 
Egyenlőre valahogy megpróbálok elhátrálni, kikerülni, ha nekem támadna, nos felveszem a nyúl cipőt, mást nem igen tehetek, bár még el repülhetek, de azt nem kockáztatnám meg, hisz nem biztos, hogy menne.

Na, jól van, sikerült megmagyaráznom. Így már érti. A gödör fölött úgy emel át, mintha pehelysúlyú lennék. Még húsz éves se lehet, de óriási erő feszül benne. Aztán megcsinálja a szerkezetet is. Nem úgy, hogy simán kinöveszti magából, de az indákat átvezeti egy karikán, ezt fölrakja egy faágra és meg is van az emelőcsiga.
- Ügyes trükk.
Ahogy a fával bánik, indát növeszt belőle, mászik, irányítja, minden, olyan, mint ha ő maga is része lenne az egésznek. Tudom, hogy az is, mert Kitti mondta, de akkor is nehéz ezt felfogni. Jó fejek ez a nimfák. Elkezdjük kifelé húzni a beomlasztott dolgokat.
- Ááááá - ordítok, hogy minél erősebben tudjak húzni. Ezek szerintem sokkal bikábbak, mint én, de akkor is megmutatom.

Kihúzzuk a rönköt és most jövök rá, hogy ez volt a könnyebbik része. Aztán megint össze kell dolgozni úgy, hogy senkit ne csapjon agyon a faldarab, mikor földet ér. Bakura már kitalálta, mi legyen a jel.
- Oké, főnök!
Úgy is teszek, ahogy mondta és a nagy fa előttünk landol. Pont kiszámolta, ügyes. Elgörgetjük innen és folytatjuk a többivel. Kemény munka ez, jól kifáradunk benne. Meg a másik kettő is, akik fát növesztenek. Azt ugye nem tudom, ők mit élnek át, de szerintem olyan nehéz lehet ez is, mint nekünk az emelgetés meg a görgetés, csak máshogy.
- Azt köszönöm! Azt hiszem, jó lesz a csirke, bár nem emlékszem pontosan, hogy szeretem-e.
Fogalmam sincs, hogy amit Kitti tegnap adott, az milyen hús volt. Annyit tudok, hogy a halért odavagyok, de hogy a csirkét vagy a marhát szerettem eddig. Hát a franc se tudja. Én is megfogom a liánt és megpróbálok úgy átlendülni, ahogy Bakurától ellesem.

Bár eléggé bunkó módon hidegen nézek az öregre, az mégis a kalapját emeli, avagy köszön ahogyan elhaladok előtte és úgy néz ki, hogy nem igazán vette fel a dolgot, de vajon miért? Jó, nem is úgy szántam, hogy én most bárkit megsértsek vele, csak hogy maradjon távol tőlem mert egyáltalán nem bizalomgerjesztő, főleg, hogy ennyire figyelt, erre ő meg csak köszön... Kicsit rosszul érzem magam, de nincs mit tenni, megyek előre tovább, hamarosan pedig egy sikátor elé érek, ami úgy önmagában nem kelti fel különösebben a figyelmem, mert inkább hátrafelé nézelődök immáron kissé inkább kíváncsian, de továbbra sincs semmi változás az öreg részéről, ellenben hallok valamiféle kellemetlen feszülő hangot, mire pedig észbe kapok fordul a kép és sikeresen megfejelem a padlót egy nyekkenéssel megfűszerezve az egész helyzetet. Ez már magában is eléggé kellemetlen, mert nem igazán tudom, hogy miként tudnék lábra vergődni egy ló alféllel, habár talán van ötletem, de e mellé még az idő is sürget mert öt alak egyenesen felém tart... Kicsit pánikolva, kutatom elő a bicskámat ami van, nem mintha tudnám, hogy miként kell használni, de jobb eszközöm nincs most arra, hogy megvédjem magam, legalább is egyenlőre nem tudok rajta, plusz mellette még próbálom magam alá húzni a lábaimat, hogy hasra fordulva megpróbáljak felállni, mintha fekvésből állnék fel, vagy legalább is gondolom, hogy valahogy így feküdhetek alvás közben mert máshogy talán még csak kényelmes sem lenne... A lényeg, hogy próbálok gyorsan felállni és hátrálni a magam fegyverével, ezúttal arra is figyelve hogy még egy ilyen kellemetlen meglepetés ne érhessen.

Úgy látszik, ő is kezdi megszokni az amnéziámat. Már csak mosolyog, mikor megint kiderült, hogy nem emlékszem valamire. Kitti azért sokkal szebben mosolyog, de hasonlóan csinálják. Meglepődök, mikor megdícsér, hogy hogy átlendültem. Nem volt ez egy nagy kunszt. Vagy mégis? És én ilyen ügyes lennék? Na a végén újabb információmorzsa bukkan fel a múltamból. Nem ártana, de a körülmények... Mindegy, már nagyjából tudják, hogy ez itt egy zavarosfejű valaki.
Az ebéd a helyi kocsmában lesz. Hát ennek még szívesebben állok elébe. Valahogy vonz az a nyüzsgés. Biztos a hajón is ez volt és ha én más hajókat fosztottam ki, akkor nem lehettem egy unalmas alak, aki csak ül nyugodtan. Benyitunk és egy igazi fogadót látok. Söröznek, esznek, dumálnak, ez tetszik nekem!
Mikor Bakura leadja, hogy mit kérünk, akkor leülünk az asztalhoz. Már kezd is tovább kérdezősködni. Mikor Kittiről beszél, elvigyorodom és arra a szép szempárra meg a bájos arcra gondolok.
- Hát úgy van, ahogy mondod. Másokkal még nagyon nem beszéltem. Tegnap este jöttünk és épp táncmulatság volt, de annak is a vége. A falu amúgy k...va jó hely meg ezek a nimfatrükkök nagyon tetszenek. Kitti is mutatott egy párat, meg ma te is. Őr vagy itt egyébként? Vagy mással foglalkozol?

A kést könnyedén elő tudom keríteni, ugyanakkor nem sokra megyek vele mert lényegében az első pillanatban elvesztem, valamint a földről való felállás sem megy annyira könnyedén mint ahogyan szerettem volna, hiszen elég hamar rám vetik magukat és próbálnak lefogni, amivel azt érik el, hogy a táskám, ami alattam van, nos, már csak ezen problémából adódóan is nehezebben elérhető, ellenben én is hiába próbálok kapálózni, semmi értelme sincs, ami egy picit meglepő, de nem én vagyok az első akinél ezzel próbálkoznak egyértelműen. Szóra nyitnám a számat, hogy legalább valamiféle sértést hozzájuk vághassak, de hamarabb kezdenek el menekülni mint ahogyan én azt megtehetném, elvileg pedig a rendőrök elől, de magam mögé pillantva nem látok senkit sem közeledni, azonban hamar felkelti a figyelmem az a pár égen lévő madár, amelyekből az egyik le is száll mellém és a kezét nyújtja. Eleinte tartózkodom tőle, hogy elfogadjam, de végül meg is szólal mellé és valahogy... Kellemessé és elfogadhatóvá válik a társasága, valószínűleg pontosan a hangjának köszönhetően ami érthetetlen módon biztonságot sugároz, amitől egy kissé elpirulok és pár másodpercig félre is nézek, de végül csak elfogadom a kezét és a segítségével felállok a földről.
- Köszönöm, minden rendben van. - Feltűnt, hogy időközben eltűnt az öreg és lassan eléggé egyértelművé válik, hogy talán túlzottan is gyorsan ítéltem, főleg a kinézet alapján.
- Az előbbi... Nos, nem túlzottan barátságos kifejezés miatt elnézésed kérem, tudod így a sötétben abban a kabátban nem nyújtottál valami bizalomgerjesztő látványt. - Beszéd közben összeszedem a bicskámat is és elrakom a táskámban, átlagban pedig az előbbiért nem kérnék elnézést de most egy olyan személlyel beszélek aki éppen megmentett, ez pedig ad rá elég okot, hogy lentebb adjak a bunkó megjelenésből.