Random

Miközben arról beszél, hogy miért is nézett ki úgy ahogy, én lényegében csak "okosan" bólogatok, mert értem, de különösebben nem tudok mit hozzászólni, közben pedig természetesen összeszedem azt amim a földön volt és úgy igazán csak most tűnik fel, hogy eléggé magas ez a bizonyos... Nos, tollas alak, amit eddig nem is nagyon vettem figyelembe, szóval akkor tényleg nem csak én lehetek ilyen fura szerzet. Mindenesetre is kérdezett, amire illene válaszolnom.
- Ami azt illeti... Magam sem vagyok teljesen biztos benne, a közeli kocsmában tértem magamhoz ahova a pultos szerint pár barátommal érkeztem de semmire sem emlékszem... Igazából másra sem, ha nem említi még a nevemet sem tudnám és az sincs meg hogy a gyerekkorom milyen lehetett. - Kissé zavaró tény, hogy lényegében bármiféle konkrét emlék nélkül bolyongok, valahogy kiszolgáltatottnak érzem magam. Mindenesetre is beszéd közben még egyszer átnézem a táskám tartalmát, hogy biztosra vehessem, hogy minden megvan, majd pedig az alakra tekintek és így folytatom.
- Azt mondták hogy a többiek északra indultak, így jobbnak láttam ha utánuk megyek és most itt vagyunk. Mellesleg ha kérhetem a nevét és hogy tegeződjünk.... - Kellemes így felszabadultabban beszélgetni, van egy olyan érzésem, hogy alap esetben nem nagyon engedném meg magamnak, hogy ennyit beszéljek a velem történtekről, de mint már említettem, kivételes eset és kivételes személy, mert mégiscsak segített, plusz talán ebben is tud segíteni, habár erre nem sok esélyt látok, de sosem lehet tudni.

Nem nyalizásból mondtam, amit mondtam, de elégedett. Hát persze, mert tényleg baró ez a kis falu. Azt hittem, őr itt, ezért viseli annyira szívén a fal sorsát. Habár lehet, hogy most mindenki segít, ahol tud. Ki varr, ki épít, meg ki tudja, mit csinálnak még.
- Á, akkor ez családi vonás nálatok? Kitti is jól ért az ilyesmihez, láttam a vásárlókkal. Beszéltünk róla, hogy később is hozok neki majd bőröket. A krokinak örülne nagyon, úgyhogy kéne egyet szereznem, hogy meglepjem vele. Majd a vízesésnél talán lesz. De te jól meg tudod védeni magadat meg az árut ezekkel az indákkal, nem? Mi volt a legdurvább afférod az utazásokon?
Közben kihozzák az ebédet és már italt is kínálnak.
- Hát ha nem csak nimfáknak való, akkor én is kérek egy ilyen Dáldzsy-t. Ez miből készül?

( bocs de elfelejtetted leírni, hogy mi van a tarisznyámban de amúgy itt a poszt )

A barlang falának támaszkodva lassan haladok a kijárat felé és mikor kilépnék a barlangból akkor hirtelen le is zuhanok a - ÁÁÁÁÁÁÁÁ... -
de ebben a pillanatban már egy kiégett/kiszáradt fa ágkoronájában találom magam.- Mi a fa** történt - ezzel felnézek oda ahonnan leestem
és halkan megjegyzem - Hogy a francba kerültem fel oda! Egyáltalán, hogy kötöttem ki ezen a fán? Várjunk csak én repültem egy rövid idedeig de
azt meg hogy a francba csináltam? - sóhajtok egyet~ Legalább megúsztam csak karcolásokkal ~ óvatosan körebe nézek és
megpróbálom eldönteni, hogy merre induljak majd el. Ezután megpróbálok lemászni a a fáról lehetőleg úgy, hogy több sérülést ne szerezzek, pont elegek a
karcolások és horzsolódások.

Felsóhajtok azon, hogy ez az alak is a piára hagyatkozik, vagyis arra fogja, hogy elfelejtettem mindent, MINDENT! Csak én nem tudom megérteni, hogy miért?
- Lehetséges egyáltalán, hogy valaki az alkoholtól mindent elfelejtsen? Úgy értem az egész életét? - Kissé aggódva kérdem, de szerintem a válasz bőven a "nem" kategóriába esik, bár nem vagyok tudós... Vagy... Az lennék? Nem tudom, őszintén szólva fogalmam sincs, még mindig nem emlékszem semmire és még csak foszlányok sincsenek, csak teljes sötétség és némaság. Mindenesetre is átnézem a felszerelésemet és szerencsére megvan minden, plusz az iránytű sem tört össze, aminek kifejezetten örülök, mert legalább tudom majd, hogy pontosan merre is kell majd mennem, hogy északnak tartsak, bár talán a nap mozgása alapján is be tudnám lőni, hogy merre kéne mennem észak felé, de iránytűvel egyszerűbb, a térkép meg mivel papír amiatt nem aggódon, ha elszakad is össze lehet legalább rakni a két külön felét, plusz annak igazából annyi értelme, hogy a városokat előre tudom, hogy melyik fog útba esni és hogy nagyjából milyen területre fogok érkezni az adott irányba, de azon is azt, hogy hol járhatok rajta, ha csak nincs valami külön jelzés amit fel tudok ismerni, úgysem tudnám megállapítani, csak megsaccolni. Mindenesetre is bemutatkozik, amire nekem is illene, ha már alapból én kíváncsiskodtam a nevével kapcsolatban.
- Anastasia... És... Lényegében ennyit tudok jelenleg magamról. - Még a teljes nevemet sem tudom, hacsak nem ez a teljes nevem, de nem hiszem, vagy de? Öh... Kellemetlen.
- Minél hamarabb utol kéne érnem őket, vagy legalább megpróbálni, jobb ötletem nincs azzal kapcsolatban, hogy mi mást tehetnék akár így az éjszaka közepén. - Félig tényközlés, félig hangos gondolkodás, ténylegesen eléggé tanácstalan vagyok a jelen pillanatban, mert nem vagyok benne biztos, hogy ezután az eset után szeretnék továbbmenni.

A mocsár, na az hol lehet? Én simán elmegyek krokodilbőrért. Elvileg megfulladni se tudok, ha összeharapdál, azt is túlélem. Bár Kittinek a végén rámmegy az összes cérnája... De legalább egyet biztos viszek neki. Bakura gnómokról beszél. Ez megint valami olyan, amit elfelejtettem, hogy mi, ha tudtam is. Ezek szerint valami testőrfélék, bár a nevük nem úgy hangzik. A farkasember már ismerősebb, tegnap estéről.
- Hú, tegnap minket is betalált egy farkasember. Az volt a durva, hogy a kezében egy tincset tartott Kitti hajából és még néven is szólította.  Iszonyat nagy dög volt! A nővéred persze ügyesen megoldotta, csinált valami alagutat a tóhoz és megúsztuk. Azt mondta, berághattak, amiért farkasbőröket is szerzett magának.

A pincérnő meglepődik, de hozza a piát. Hmm, jól néz ki! Nimfaöcskös figyelmeztet, de belekortyolok. Kíváncsi vagyok. Nagyon finom, de... Hub...meg! Mintha savat ittam volna! Marja a torkomat, mint állat, a könnyeim már folynak ki a szememből és pirosodik az arcom is. De azt is érzem, hogy elmúlt a fáradtság. Bakura rendel egy tejet is és ez olyan, mint ha eloltanák a tüzet a torkomban. Ő meg simán megissza a Dáldzsy-ját.
- Hát...ez nem volt semmi! Tényleg kiégette a belőlem a fáradtságot. Látom, te már hozzászoktál.
Jól elbeszélgetünk itt. Jó a pia is. Egy pillanatra azon gondolkodom, hogy ha minden emlékem visszatért, akkor mi lesz. Ha tudom, hogy mit akartam régen, akkor is ennyire fogom komálni a nimfákat? Mert most azt mondanám, hogy itt akarok élni. Nem csak Kitti miatt. Jó fejek, befogadtak és olyan trükköket tudnak, hogy beszarok. De tudom, hogy egy idő után szembe kell néznem a múltammal. És nekik is azzal, hogy mi voltam én ezelőtt. Lehet, hogy ez nehéz lesz...

-Angyal?-
Kérdezem kicsit félve, mikor két farkas lép elő és körbe vesznek már ha ketten körbe tudnak. Úgy döntöttem inkább maradok, aligha nem kicsit gyorsabbak nálam és a szárnyaimra...jah tényleg így már van valami alapja az angyal dolognak...és egyenlőre nem akarnak széttépni. Remélem a későbbiekben sem.
-Én...hát nem igazán tudtam, hogy ez a ti területeket. Nem akartam betolakodni ide...én csak kissé eltévedtem, és nem is igazán tudtam, hogy merre vagyok, nem igazán emlékszem arra hogy ki is vagyok pontosan...-
Azt hiszem, jobb ha megjegyzem magamnak, ha félek akkor kissé szószátyár leszek. Várakozóan és kicsit félve pillantgatok rájuk. Vajon most fognak széttépni vagy esetleg később.
-Tényleg nem akarok bajt...csak szeretnék átjutni az erdőn...-

Ezek szerint jól sejtettem, valami más lehet... Talán... Beütöttem a fejem, talán, reménykedem benne, hogy ennyire egyszerű a megoldás az egész problémára és hogy igaza van és az idő majd megoldja a problémát, mást nem igazán tehetek, vagyis úgy tűnik, hogy lenne még valami, de...
- Nimfa? Az micsoda? - Kérdem érdeklődve, mert nem igazán mond így hirtelen bármit is, a kentaur jött ösztönből, de maga a nimfa nem rémlik, mint ahogyan azt sem igazán tudom, hogy ez a bizonyos tollas mi akar lenni, de nem teszem fel a kérdést, nem akarom megbántani, eddig sem akartam, de megtettem volna ha a szükség úgy hozza, most viszont kicsit fordult a kocka e téren, így inkább nem hozom fel. A nevemre tett megjegyzésen kicsit elcsodálkozok, majd pedig amint realizálom, hogy mit is hallottam, enyhén elpirulva fordítom picit oldalra a fejem.
-... Köszönöm.... - Jegyzem meg kissé szégyenlősen, a felvidítási kísérletére pedig lényegében ugyan ebben a helyzetben bólintok és még ha nem is igazán látszik egyből, de azért volt értelme és haszna a próbálkozásának. Mindenesetre is ahogyan előjön a következő téma, avagy a haladással kapcsolatos, úgy sikerül megemberelnem magam és leküzdeni a gyorsan jött szégyenlősségemet és rendesen beszélni tovább, főleg a téma mivolta miatt, mert kissé hirtelen ért, hogy.. Mit is mondott? Vérfarkasok és manók? Hát nem hangzik valami bizalomgerjesztő társaságnak, ő pedig fel is vet kapásból két megoldást, az elsőre pedig hátratekintek arra a helyre, amerről jöttem, enyhe "hmm"-ögés keretében, végül pedig elhatározom magam.
- Akkor ebben az esetben inkább bemennék az Örsre, ha tényleg nem probléma. - Nincs az-az isten, hogy még egyszer eltűrjem azt a csapost.

Nem kell ezen mit szégyellni, spontán teleraktam a nadrágomat, ezektől a lényektől. Ami furcsa, hogy meg sem lepődök, hogy ilyen vérfarkasok vagy mik létezhetnek, én meg egy angyal vagyok. Egy félős angyal....
-Öhm, hát van nálam némi arany, ha gondoljátok és fedezi az áthaladásomat....-
Ahogy kimondom már meg is bánom, hisz nem nagyon hiszem, hogy ezeknek szükségük van aranyra. Az erdő közepén ugyan mire költhetnék el. A idegesítő mosolyuktól meg borsódzik a hátam. Remélem nem egy darabot kérnek belőlem cserébe az áthaladásért. Igaz még mindig ott a lehetőség, hogy szimplán elrepülök.
-Vagy esetleg segíthetnék ha kell valamiben, amihez kell plusz még egy ember, vagy valami feladat...-
Kérdezem, felkészülve, arra hogy ha kell akkor valahogy kitörjek kettejük közül, mielőtt a mosoly átmenne vicsorgásba és szeretnének megkóstolni. Könnyebb lenne ha emlékeznék arra, hogy milyennek is ezek a lények, akkor tudnám mit kéne csinálni, hogy kiszabaduljak ebből a szorongató helyzetből. Ezeken kívül nem sok mindent tudok felajánlani, hát a testemen kívül, de azt jobb szeretem ha egyben van. Feszülten várom a választ, attól függ majd a következő cselekedetem, közben próbálok arrébb lépni - mintha csak az elgémberedett lábamat mozgatnám meg - hogy szemmel tudjam tartani a mögöttem lévő farkast, ha netán nekem támadnának.

- Ugyanezt mondta az a dög is, hogy egyszer elkapja. Tényleg, nem tudod, hogy a városban lehet-e valami jobb fegyvert venni? Van egy tőröm, amivel tudok is bánni, de jobb lenne valami masszívabb.

Bakura nem akar kiröhögni, de majdnem sikerül neki. Jóvanna, hát biztos vicces, ha valaki először szarakodik a piával. De tényleg új erőre kaptam. Most meg beszáll egy galamb és úgy látszik, a srác már ismeri. Emeli a kezét, a madár meg rászáll. Papírt hozott és a nimfaöcskös most nézi. Hát ez pont kapóra jött!

- Micsoda szerencse! Jól van, ha a falla végeztünk, veled tartok. Kitti örülni fog.
El is mosolyodok, hogy végre meghálálhatom valamivel a sok segítséget. Na, azért túl is kell élni... De az tegnap is sikerült, most meg egy nimfa is lesz velem.

- Így szoktak megbízni a munkával? Okos madár lehet, ha simán odatalál akárkihez.

Bakura elkezd arról beszélni, hogy ők mit használnak. Nézek rá, aztán végre válaszol arra is, amit kérdeztem, hogy a városban van-e más fegyver. Akkor majd körülnézek. Elkezdünk enni, aminek épp itt volt az ideje, csak olyan jól elbeszélgettünk.
Zöldséges csirke, finomnak tűnik. Majszolgatom én is és közben már azon jár az agyam, hogy a krokodilt majd hogy nyírjam ki. Hú, a halak... Abból megint baj lesz, ha én meglátom a halakat. Na, majd elmondom Bakurának, hogy mire figyeljen. Még azt se tudja, hogy kalóz voltam eddig. Útközben lesz időnk beszélgetni, majd szépen a tudtára adok mindent. Most befalom a csirkét, megiszom utána a maradék tejet. Egy kicsit még ülök, aztán felállok, ohgy induljunk vissza falat építeni.

Kapok egy magyarázatot a nimfákkal kapcsolatban, habár eléggé úgy hangzik, hogy orvosokról van szó, szóval mostantól ezt a kifejezést így értelmezem és így már valahogy nem hangzik annyira érdekesnek, de nem baj, amíg tud valamit javasolni az emlékeim visszaszerzésére, addig a részemről tökéletesen rendben van, panaszra pedig nem lehet okom, mert mégis miért lehetne? Talán ehhez lett volna még valami hozzáfűznivalóm... Igen, valóban, se ahogyan jött a gondolat, mármint amilyen hirtelen megjelent, úgy tovább is szállt és már nem tudom, hogy mi lett volna az, de nem is igazán töröm rajta magam, hogy most eszembe jusson, hiszen ha csak így jöttében elfelejtettem, akkor valószínűleg egy teljesen mellékes, felszínes valami volt. Ahogyan a Karját nyújtja, pár másodpercig kissé értetlenül nézek rá, de végül leesik, hogy mit is akarna ez... Jelképezni? Mondhatom ezt így? Mindenesetre is leesik, bár a részéről valószínűleg csak vezetés, vagy... Mégsem értem? Nem vagyok benne biztos, zavarban vagyok és így nehézkes a valószínűleg egyértelmű logikát kikeresni a tett mögött. Mindenesetre is ráveszem magam és elfogadom, s így megyünk nagyjából talán öt percen keresztül, az arcom pedig szinte végig pirosas színekben játszik.
~ Hogy történhetett ez ennyire gyorsan? ~ Fut át a gondolat a fejemen, nem is igazán realizálva, hogy közben beértünk az őrsre, s csak akkor térek úgy teljes mértékben magamhoz, amikor megszólal a három másik alak közül az egyik, vagyis elég hamar, de ha nem beszélnek akkor talán hirtelen észre sem vettem volna őket, bármennyire és néznek ki... Érdekesen.
- Ömm... Helló. - Köszönök kissé halkan egy szolid intés keretében.

Helyszín: Danu falu(a falu fogadójában)
Résztvevő: Aanal Nathrakh(Zield)

Kényelmesen elfogyasztjátok az ebédeteket, majd Bakura int a pincérnőnek, hogy kifizetné a számlát.
- Szerintem már nem sok cécó lesz a fallal, mire visszaérünk.
Mondja, majd a pincérnő kezébe nyom 10 aranyat. Bakura még egy kicsit vár a helyén, hagyja leülepedni az ételt. Közben pedig folytatja veled a beszélgetést.
- Amúgy azt a sebet, a párduccal való verekedésben szerezted?
Kérdi, majd ha választ kap, akkor feltápászkodik a székéről, megvárja míg te is felállsz és megindul kifele a kocsmából, a fal irányába.

Helyszín: Kanox városa(Keleti sivatag)
Résztvevő: Anastasia Brightmore(Sarah)

A kék bőrű nő odalép Carloshoz, majd megszólítja.
- Ha nem baj akkor mi lépnénk, csak még meg akartunk várni, hogy elmondjuk neked, mi is volt az akció közben. Lényegében, minden simán ment. A tervbe csak annyi baki csúszott, hogy a szállítmányt csak félórás késéssel tudtuk átadni, mert vérfarkasok területén kellett keresztülmenni.
Mondja a nő és nem zavarja, hogy nem is érted, miről beszélgetnek. Carlos a hallottakra csak bólint egyet.
- Szép munka. holnap délután gyertek megint az újabb feladatért.
- Rendben. Jó éjt Carlos, jó éjt Anastasia.
Köszön el a nő, majd a kisgyerek megfogja a szülei kezét és a következő pillanatban mindhárman eltűnnek egy füstfelhőben.
Carlos arcán látod, hogy ez számára megszokott, de neked ez még fura.
- Bocsáss meg a gnómok miatt, a munkatársaink. Ha gondolod megmutatok neked egy szobát, ahol kényelmesen alhatsz. De ha van még kérdésed vagy szükséged lenne valamire nyugodtan mondd csak..

Fú, jól bezabáltam. Még tudnék enni, de ha úgy van, ahogy Kitti mondta, akkor a világ minden kajája se lenne elég nekem. Ez a folyamatos éhezés az agyamra fog menni. Megint. Mert gondolom, egyszer már az agyamra ment, csak azt elfelejtettem. Bakura fizet és azt mondja, hogy már nem lesz sok meló. Csak nézek, mert eddig annyit csináltunk, hogy kiszedtük a rönköket. Visszanövesztik őket a helyükre? Kezdem érteni, hogy csinálják, de még mindig nem teljesen tiszta. Na, majd ha minden emlékem visszajön. Hátha ismertem a nimfákat is régebben.
- Kösz az ebédet, Bakura!
Üldögélünk még egy kicsit, hogy ne teli hassal kelljen pakolni. A sebekről kérdez. Na ja, jogosan akarja tudni, hogy kivel bunyóztam és hogy vajon újra megtenném-e. Félti a kis drágát, de én is.
- Ja, a párduc, meg utána még volt egy pár farkas. Tudod, van egy nagyon rossz szokásom, bár nemtommért. Ha halakat látok, fogni akarok és megenni. Ez volt a vízesésnél is. Lenyomtam a párducot és feleennyi sebem nem lenne, ha nem vártam volna meg a farkasokat. Odajöttek a szagra, de én meg már el voltam varázsolva a halaktól. Valami régi dolog ez, aminek az emléke még nem ugrott be...
Mikor kipihentük magunkat, mehetünk is vissza. Jó volt ez a csirke, csak kevés. De nekem mi nem kevés? Á, hagyjuk...

//Micsoda? Arany, napló meg egy térkép, ennyi volt a tatyóban //

-Izé...hát oké, végül is szívesen segítek, de csak akkor ha nem akartok felfordulást a városban. Ahhoz nem nyújtok segítő kezet...-
Mondom ki amit gondolok, mert bár elég vérszomjasnak néznek ki, azért nekik is elkelhet a segítség, persze ha csak balhézni akarnak a városban, jobb nem össze keveredni velük, mert a végén azt hiszik velük vagyok. Persze akár hazudhatnak is, nekem viszont be kell jutnom a városba, ráadásul ezek is oda mennek ahol a nimfával kéne találkoznom. Kettőt egy csapásra.
-Oké, benne vagyok...-
Harcolni nem akarok velük, ugyebár nem is emlékszek hogy tudok-e egyáltalán verekedni vagy ilyesmi. Jobb a békés megoldást választani amíg lehet.
-Nah akkor indulhatunk?-
Remélem mutatják az utat is, mert ugyebár arra sem emlékszem, idáig is csak a térkép alapján jutottam el. Mindenesetre azért próbálom szemmel tartani a farkasokat, nehogy csapdába csaljanak és én legyek a vacsorájuk. Egyáltalán a vérfarkasok szoktak angyalt enni?

Egy kissé érdekesnek hangzó, mégis számomra teljes mértékben érthetetlen párbeszédnek vagyok fültanúja, igaz, talán amennyire érthetetlen annyira lényegtelen is, hiszen valószínűleg engem semmilyen mértékben nem érint, vagy.. Mégis? Nem, kétlem, így pedig lényegtelennek vehetem, valakinek biztos fontos, de nekem ennél többet nem éri meg vele foglalkozni, hacsak nem kérdezek rá, végül is nem fájhat és annyira mégiscsak érdekel, avagy az előbb ezek szerint kicsit ferdítettem az igazságon, mert ha rákérdeznék akkor mégiscsak érdekelne, de csak egy kicsit. Mindenesetre is nem szólok közbe, csupán a távozásuk előtt fűzök hozzá annyit, hogy:
- Nektek is... - Majd pedig felvont szemöldökkel figyelem, ahogyan eltűnnek. Oké, ez már azért tényleg furcsa, még maga a párbeszéd annyira nem is volt, de ez igen és erre muszáj leszek rákérdezni, főleg azért, mert úgy tűnik, hogy Carlos számára ez teljesen megszokott, hétköznapi dolog. Nem is telik bele lényegében semmibe és máris megvan a tökéletes lehetőség a kérdezésre, az más dolog, hogy ha a srác nem is hozta volna ezt így fel, akkor is rátértem volna, mert egyszerűen nem tudom figyelmen kívül hagyni a történteket és így, hogy kevesebben vagyunk, avagy nincs itt három alak akikben nem bízom, könnyebb is beszélni.
- Az ilyesmi megszokott errefelé? Mármint hogy az emberek csak így eltűnnek, vagy... Gnómok... Plusz ők mit csinálnak, rendőrök? - A szobára egyenlőre nem reagálok, úgy vélem, hogy egyértelmű, hogy szükség lesz egyre, igaz nem tudom, hogy miféle szobában tudok aludni ömm... Így lóként, van erre vajon valamilyen külön ágyfajta, vagy a földön alszok? Nos, ez majd kiderül, egyenlőre jobban érdekelnek a válaszok a feltett kérdésekre.

A zuhanó manőver sikeres, az egyik főnix szárnyát eltöröm, aminek hatására harcképtelenül a vízbe esik, ahol visszaváltozik, közben Dina is végez és jön támogatásként. Most már csak négy főnixel állunk szemben, de ezeket már hajtja a bosszúvágy. Ezt próbálom ellenük felhasználni. Szembe repülök az egyikkel, ismét teljes sebeséggel, végig a szemébe nézek és figyelem a reakcióját, hogy mikor fog támadni.
- Ehehehehehehe.
Önkéntelenül is egy őrült kacaj hagyja el a torkom, először nem értem miért, de utána rájövök, hogy ez egy remek figyelemelterelés. Próbálok úgy repülni, hogy amikor látom a nőn, hogy támadni fog, hirtelen egy szárnycsapással még mielőtt a támadása elérhetne fölé kerüljek és utána én tudjak fentről lecsapni rá. Karmos lábaimmal a nyakát és a vállát igyekszem megragadni is kitörni. Az egész manőver alatt figyelek az időzítésre, most ez a legfontosabb.

- Értem, értem éééés értem... - Jegyzem meg miután befejezte a mondanivalóját a.. Mit is mondott? Ja igen, a gnómokkal kapcsolatban, majd pedig figyelem, ahogyan leakaszt valami, ami végül is eléggé egyértelműen kulcs, igaz nekem ez addig nem esik le, amíg nem tudom rendesen felmérni a tárgy mibenlétét, e mellé pedig párosul egy kérdés, amit először nem nagyon tudok hova rakni, vagyis...
~ Talán zavarom? Lehetséges, hogy mondtam valami rosszat és azért zárja ennyire gyorsan a dolgokat. ~ Vagy csak álmos, de az nem fordul meg a fejemben így hirtelen, magam sem tudom, hogy miért, szóval végül is egy kellemetlennek mondható tarkóvakargatás után válaszolok neki.
- Ömm, persze, oké, lássuk a szobát, amúgy valami sürgős dolgod lenne? - Ez még a másik tippen, továbbra sem az, hogy fáradt, vagy bármi egyszerűbb, nem, az meg sem fordul a fejemben a hirtelen jött zavaromban, nem is tudom miért, csak annyira furcsa, hogy... Úgy érzem, hogy le akarnak rázni, pont úgy, hogy kivételesen normálisan beszélek valakivel és nem esik valami jól, remélem ez csak egy pillanatnyi helyzet... Miért is ne lenne az? Állj, egyáltalán minek idegesít ez az egész engem? Ha innen egyszer tovább megyek akkor valószínűleg soha többet nem is fogom őt látni, esetleg ha valaha visszajövök, szóval miért gondolkodom én ezen? Ráadásul biztos, hogy tovább fogok menni, mert utol kell érnem a többieket. Szóval akkor nyugi van, nyugi... Lássuk azt a szobát, aztán majd reggel kiderül, hogy miként tovább, most meg az, hogy hogyan is tudok aludni, ágyon vajon, vagy földön.

Folt. Az. Egy nagy sötét folt. Csak az a baj, hogy a múltam nagyrésze ebbe tartozik bele. El is indulunk, nekem nem kell kétszer mondani. Felállok az asztaltól és mennék kifelé, de valami belehsít a fejembe. Áááá, megint az emlékek.
Kitti nővérével hatalmi harcot vívtunk és most már a nevét is tudom. Vivien lelőtte a kapitányomat és engem. Ha a hajó vezetője is átkozott (márpedig valószínű, hogyha együtt szereztük meg a holtak kincsét), akkor ő is túlélte. És ezután jött a harc a hajón. És ha ott látott minket Vivien, akkor tudja, hogy egy vízeséstől nem purcantunk ki. Keresni fog. És asszem ez rosszabb, mint a vérfarkasok. Pokoli fájdalmakat élek át újra.

Mikor magamhoz térek, Bakura épp engem pofoz.
- Jól van, na! Megint beugrott egy pár emlék. 

Kibogozom magamat az ingből és látom, hogy ott van a sebhely. Persze, mert ezt nem mondtam Kittinek, hogy összevarrja. Egész eddig nem is jutott az eszembe. Most itt fetrengek és bemutatkoztam a nimfáknak. A bolond, aki elvesztette az emlékeit és akire most rájött a roham. De itt még rosszabb dolgok is vannak. Felállok és Bakurához szólok, miközben gyors léptekkel elindulok kifelé.
- A nővéretek, Vivien... Sajnos már találkoztam vele. Most ugrott be megint egy jelenet. Figyelj, asszem jobb ha én elmegyek innen, amíg ez nincs lerendezve. A húgocskádat nem akarom veszélybe sodorni, de téged se. Kalóz főtsizt voltam. Kövezz meg, de az emlékekből ennyit már tudok. A nővéreddel összebalhéztunk és lelőtt egy kocsmában a kpitányommal együtt. Túléltük, mert átkozottak vagyunk, a holtak kincsének elrablói. Aztán a hajónkat megint megtámadta és harcoltunk. Biztos, hogy tudja. Tutira keresni fog és nem kéne titeket is megtalálnia. Egyedül kell szembenéznem vele. Ezt a drága lányt és a családját nem keverem bajba.