Random

Látom Dina reakcióján, hogy tökéletesen értette mire gondolok. Később majd tisztáznom kell a helyzetem, de most muszáj a feladatra koncentrálnom. A célpont tönkretétele másodpercek alatt végrehajtásra kerül. Ezután a lehető leggyorsabban kezdünk menekülni. Mivel a célszemély halad magától is így nem érek hozzá, de figyelem a mozgását. A lehető legtöbb lehetőséggel számoltam, de az, hogy a doktor és Dina egyszerre kerül földre, mielőtt a megfelelő ponthoz érnénk váratlanul ér. Nem én hibáztam, nem is tudok mit tenni. Reflex szerűen fordulok meg azonnal, hogy szembenézzek a négy ellenséggel. Őrülten elmosolyodom ahogy beszélnek, és egyenesen a szemeikbe nézek. Végignézek magamon és ellenőrzöm, hogy a képességblokkoló fémtárgy hatása rám is hatással van-e. Minden esetben néhány másodperc kivárás után mozdulok meg, először csak oldalra biccentve a fejem. A távolból dob szót hallok, először idegen a ritmus, de utána valamiért mégis ráismerek.
~ Én kockáztatok és nem játszom tisztán. Ez a módszerem.
Lábam először a ritmusra kezdem mozgatni, majd alig észrevehetően próbálom hátrébb tolni. El akarom vágni óvatosan a lábamon lévő karmaimmal Dina kötelét. A következő pillanatban hirtelen mozdulok, de nem a kalózok felé. A célszemélyt ragadom meg a vállánál és oldalánál, felemelem majd egyszerűen a négy ellenség közé hajítom.
- And the rain will kill us all...
Kezdem énekelni a sorokat, ahogy eszembe jutnak. Arra számítok, hogy a saját foglyukra nem nyitnak tüzet, ezért az, hogy őt használom fegyverként meglepetést okoz, nem fognak azonnal támadni és így időt nyerek. Figyelek a dobásnál, hogy ne okozzak túl nagy sérülést a doktornak. Amint földet ért azonnal lendülök és ugrok is az ellenség közé.
- Throw ourselves against the wall
Oldal irányból, kezem élével indítok ütést, majd nagy lendülettel fordulok körbe. Ezzel a mozdulattal igyekszem mind a négy körülöttem lévőt nyakon vagy torkon ütni. Nem számít, ha közben sérüléseket szerzek, a fájdalmat most kiélvezem. Ha már nincsenek meg az állatias vonásaim, akkor ugyanezt teszem, csak karmok helyett a kezemet használom. Nem változtatok alapjában a terven. Az egyetlen ami elől kitérek, ha lőfegyverrel tüzelnek rám, vagy esetleg a kapitány kezében lévő másik elfogófegyverrel indít támadást. Akkor a lehető legnagyobb ívben próbálok arrébb vetődni. Most kockáztatok, a tervem közel sem tökéletes, de nem is az a cél. Egyszerűen kizökkenti akarom az ellenfeleket, kijátszva az egyedi módszereim. Nem hiszem, hogy találkoztak volna hozzám hasonló őrülttel.

Nos, úgy fest a dolog, hogy mászni kell, de felfele mert sehol egy barlang féle ezenkívűl. Én is felállok, és a táskámat magamhoz veszem majd követem barátnőmet felfelé és meg próbálok ott fogást találni, ahol éptalálok. Felfelé mászás közben egy kérdés fogalmazódik meg bennem, amit fel is teszek.
- Tényleg, Akali azt mondtam neked, hogy milyért is keresem azt a bizonyos kincset? - Kérdem, bár nem biztos, hogy tényleg akarom e tudni, föleg ha kiderülne, hogy utam csupán egy kabzsi meg gazdagodás reményében teszem. Mielött, bármit is mondana, meg előzöm őt.
- Tudod mit? Inkáb még sem akarom tudni, Talán jóbb ha nem tudom. - Mondom neki, és közben mászok tovább utánna. Ha esetleg fel érünk, és fel húztuk magunkat a csapó ajtón, körbenézzek ott is. Bár ettől függetlenül, szerintem jó kis kalandban van részünk.

Nincs lova. Tényleg hülyeséget kérdeztem. De érdekes, amit mond. Jól jönne egy ilyen haver, főleg, hogy nekem nem árthat akkor sem, ha akar. Bakurát megszívatta, ahogy megmentette, de azért csak megmentette. És ő maga vállalta be az átkot. Nem bánta meg. Lehet, hogy én sem bánnám, ha tudnám az egész sztorit. Amit tudok belőle, az alapján tényleg nem bánom, bár az én szitum más egy kicsit. Tényleg, vajon ki mondta rá az átkot a holtak kincsére? Nem hiszem, hogy az ördög. Nem is Apóphisz. Akkor ki? Ezt ki kell majd derítenem.
Bakura kérdésére értetlenül nézek.
- El hát! Itt van a hátamon az egész dög. Ha aprópénzt adnak, akkor azt, de eladjuk. Megdolgoztunk érte rendesen, haver!
Noel meg nem mond semmit. Egyre gyanúsabb nekem ez a pali. És azt se értem, hogy most merre megyünk? Tony-val kígyót bizniszelni? Vagy ebbe a Sunorine-be?
- Akkor merre? És mi ez a Sunorine, hogy így titokzatoskodtok?

Terv szerint unortodox módon támadásba lendülök. Talán csak a fejemben dübörgő zene vonja el arról a figyelmem, hogy az egyik kalóz stílusa leginkább egy középiskolai csínytevőéhez hasonlít. Azonban túlságosan el vagyok foglalva a saját mozdulataimmal azon, hogy ezzel foglalkozzak. De meglepő módon minden úgy történik, ahogy elterveztem. A doktor közéjük hajítása megzavarja a kalózokat és én ki tudom használni ezt. Beugrom közéjük és támadást mérek mindannyiukra. Néhány másodperc múlva, azonban érkezik az ellentámadás, amire már ugyanúgy felkészültem. Ki tudok térni, közvetlen közelről a lövéseik elől.
~ Nem számoltam azzal, hogy erre képes vagyok. Tehát régen tényleg kaphattam képzést. Ezek a mozdulatok egészen természetesek, reflex szerűek. Tetszik.
Azonban a végtelenségig nem tudok mindig kitérni és egy-egy kisebb támadással kizökkenteni az ellenséget. Csak azt érzékelem, hogy eldőlök, majd az egyik elfogó fegyver rám tekeredik. Még megpróbálom mozgatni a szárnyaim, de érzem, hogy felesleges. Valami másra van szükségem. Mire bármit is tehetnék, az egyik fegyver rám szegeződik és a kalóz lő. Reflex szerűen hunyom be ekkor a szemem és fordulok oldalra, szinte azonnal. Jobb oldalra fordulok, mivel azaz ellenség szemszögéből bal oldal és ha jobb kézzel tartja a fegyvert, jobb oldalra könnyebben korrigál. A célom, hogy ne tudja olyan gyorsan utánam kapni a csövet, és ezzel növeljem az esélyeim. Mást egyelőre nem tudok tenni, a kötél miatt. Ha sikerül túlélnem a lövést és még eszméletemnél vagyok, tovább folytatom a gurulást. El akarok érni egy más földön lévő kalózig, majd csuklóból próbálom mozgatni a karom és igyekszem elvenni a fegyverét. Amint megvan a fegyver, ellövöm a kötelet, vagy ha tudok vele pontosan célozni, akkor a támadó ellenséget veszem célba és tüzelek.

Aha, aha! Szóval az valami szent város lenne? Vagy ilyesmi? Hűha! A varázslók, elfek, akik olyan maguknak valók, ezt még vágom. És k...va jó íjászok, asszem. Aztán szegény Kitti toldozhatna-foldozhatna.
- Hát akkor a lehető legrosszabb ötlet nekem is odamennem, nem? Nem kéne inkább a kapun kívül maradnom?
Aszongya, megvéd, csak maradjak csöndben. Na, ez az! Nem igazán tudok én kussolni. Tuti, hogy kérdezek vagy mondok valamit, aztán ha kiszagolják, mi vagyok... Na, mindegy, erre még visszatérünk. Noel lelép, én meg cipelhetem a húst.
Megyünk, megyünk, aztán megint két gyökér bikafejű. Ekkora fejben hogy lehet olyan kevés ész? Ez valami csoda! Nem bírom ki, hogy ne menjek be, akármit is válaszoltak a srácok. Bakura megmondta, hogy megvéd, meg amúgy is kíváncsi vagyok az oroszlán barlangjára. Mert ez az a számomra. Angyalok, gótok és olyanból is van egy csomó, mint Anthony. Amindenit! Meglátom a halat és egyből muszáj lecsapnom rá.
- De szép halak. Mennyi darabja? Hússal tudok fizetni, jó kis kígyóhússal!
A p...ba! Elfeledkeztem magamról. Tudtam, hogy ez lesz. Még ha halakra nem is számítottam. Ki kell derítenem, miért dobok el mindent, mikor pikkelyest látok és miért muszáj megzabálnom vagy elkapnom. Most kicsit meghúzom magam, mert nemtom, mi jön. Francba, hogy nem tudom tartani a számat!

Időben mozdulok, elég gyors vagyok és oldalra ki tudok térni a lövés elől. Még éppen időben, a lövedék a fejem mellett csapódna a padlózatba. De erre nincs szükség, Dina időben cselekszik. Már számítottam rá, annyi időt nyerten neki, amennyit csak tudtam és azalatt könnyen ki tudott szabadulni az elvágott kötélből. Érdekes, teljesen megőriztem a hidegvérem, a szívverésem is csak annyival gyorsabb, amennyi a harc közben normális. Kinyújtom az ujjaim és még egy fegyvert is sikerül elérnem. Eközben egy enyhe mosoly jelenik meg az arcomon, majd biccentek Dinának. Kissé unott tekintettel mérem végig az utolsó két kalózt.
~ A földön vagyok, de még nem vagyok harcképtelen. Figyelmen kívül hagyni a jelenlétem végzetes hiba... Is this what you want? I'm not the only one!
Valamiért ismét eszembe jut a zene és a gondolataim is már csak abban fejeződnek be. Különös érzés fog el. Megpróbálom minden erőmmel kiszabadítani azt a kezem, amelyben a fegyver van. Ha kell akkor a csővel próbálom feszegetni, de nem lövök. Még szükségem van a töltényekre egy támadáshoz. Amint a kezem szabad nem foglalkozok tovább a kötéllel, a pisztolyt használva támadok. Elsősorban ágyékra, nemi szerv körüli részre, vagy végbélnyílás környékére célzok. Bárhol, ami kifejezetten nagy fájdalmat okozhat és megalázó lehet. Igyekszem pontosan bemérni az egyik kalózt, aki Dinára támad, majd hangosan odakiáltok neki.
- Hé nagyfiú, ezt kapd el!
Ha az egyiket sikerül a földre vinnem, a következőt már ketten likvidálni tudjuk. Emiatt nem aggódom. Ha nem tudom kiszabadítani a kezem anélkül, hogy ellőjem a kötelet, akkor megteszem. Azonban utána azonnal támadok, ugyanolyan módszerrel, csak kevesebb célzási idővel, nehogy az ellenség lőjön vissza előbb. Viszont mindenképpen támadok, legalábbis próbálok. Nem akarom végignézni, ahogy kivégzik a társam, nem is fogom.

Figyelmesen hallgatom az ereklyékről szóló mondatait. Elég érdekesen hangzik, közben egyre magabiztosabban használom a szárnyaimat, de megunva és kicsit elfáradva a földre huppanok mellé, és gyalog folytatom az utat kényelmesen sétálva.
-Igazán érdekesen hangzik...nem akartak még elrabolni vagy ilyesmi, hogy kisajátítsák az ereklyéidet? Végül is elég sok erőt kapna az akinek lenne vagy egy tucat belőle...és meg lehet tanulni ezt az ereklye készítést vagy veleszületett tehetség kell hozzá...-
Kérdezgettem vidáman, közben rájövök, hogy fütyülni is tudok és azt próbálgatva sétálok mellette.
-Tényleg van egy testvérem? Öcs, vagy báty esetleg ikertestvér? Tényleg nem meséltem róluk? Neked van családod? Ők is értenek az ereklyékhez vagy csak te és tényleg mik azok a Főnixek?-
Kérdezgettem vidáman már-már elfelejtkezve arról, hogy azt sem tudom ki vagyok pontosan.

Mászás közben, csak annyit veszek észre, hogy Akali lemarad, így egy kicsit én is meg állok, hogy be tudjon érni. Érzem, hogy a tenyerem izzadt, és meg is kell törölnöm a ruhámba. Egyenlőre, csak az út felét teszükmeg, és ott van még a másik fele is. A szikla mászás másik felét, viszont lassan kell meg tenni, mert a sziklafalban va egy kiugró rész, ami miatt homorítva kell másznunk egy kis ideig.
- Térkép van ehez a kincshez? - Kérdezem, hiszen biztosan van hozzá, és talán annak a segítségével jutotunk el idáig. - Vagy esetleg csak, úgy elindultunk valamerre? És hol hallottunk erről a kincs ről, amit keresünk? Vagy, kitől? Csak azért kérdem, hogy tudjam, hogy kinek köszönjem meg a dolgot. - Mondom neki, és még néhány mászás után, ismét érzem, hogy csúszik a kezem az izzadságtól.

- Jó, jó, rendben! - mondom sietősen a kofának. Nem számít, hogy miket mond a kígyóhúsról. Nem bírok ellenállni a halnak. Bakura már jól leb..tt, hogy inkább maradjak kint, úgyhogy meg is kell próbálom elszakadni innen. De ezek a halak kellenek! Ha az árus odaadja, akkor én el is kezdem enni az egyiket úgy, ahogy van.
Közben pedig elindulok kifelé, a városkapun kívülre. Ott majd vidáman elfalatozgatok, amíg Bakura intézkedik. A hal, a hal, a hal! De hogy ez mitől van nálam, arról még nem volt látomásom. Pedig jó lenne tudni. És még jobb lenne megálljt parancsolni neki, mert már megint hülyeséget csináltam emiatt.

A választ, megkapom tőle, amitől el is mosolyodom. Kissé, mulatságos lehetett a dolog. de, most nem tudom meg nézni, hogy megvan e a térkép, vagy esetleg nem e esetki esésközben. Na, azlenne aztán a nagy poén, ha kiderülne, hogy mehetek vissza a térképért. Mikor, másodszorra is meg csúszik a kezem, érzem ahogy esem lefelé, de szerencsére nem sokáig. Valami megragad, és a falhoz visz. Felülről, barátnőm szól rám, mire én csak annyít tudok tenni, hogy elpirulok.
- Köszönöm. - Mondom neki. - Nem is tudom, hogy mihez is kezdenék én itt nélküled. - Folytatom a mondatomat, és közben ismét mászni kezdek. Felfelé, hogy megint mellette legyek.

/Most csak ennyít tudtam írni./

Sikerül kiszabadulnom a kötésből és leadok egy lövést ami talál is. Többre nem is számítottam, már egy elégedett mosoly húzódik a számra, és érzem, ahogy egy kéz értem nyúl és leránt a földre. Nem tudok ellene tenni semmit de nem is akarok. A földre kerülök, azonnal oldalra fordulok és a pisztolyt ragadom meg, magam elé szegezve, hogy célra tarthassak vele. Lőnék szinte azonnal, de meghallom a szavakat. Az arcomon lévő vigyor egészen szélesre és betegre változik, majd a fenyegetőző kalózra nézek. Még Dinára pillantok, hogy figyeljen, remélem egy pillantásból is megérti, hogy fedezzen ha gond lenne. Nála is van egy fegyver, nem fogja eldobni. Eddig bírom.
- Hahahahahahahahahahaha. - kacagok fel mániákus hangon. Nem teszek semmilyen támadó mozzanatot. Amikor ez csillapodik, egyenesen a kalóz szemeibe vetem tekintetem.
- Komolyan, komolyan azt hiszed érdekel, mivel fenyegetőzöl? Tételezzük fel, hogy lelövöd. Akkor mi történik? Hmmm... Semmi! Engem nem ölsz meg, sőt meg sem sebesítesz. Már csak a bosszúért is megöllek, ha megölöd őt. Lassan, felvágom a hasad és a torkod, úgy, hogy sokáig vérezz és a saját véredbe fulladj bele. Mielőtt meghalsz még kifeszítelek a falra és alulról beléd dugom az egyik pisztolyt. Élvezni fogom, ahogy üvöltesz és nem fog érdekelni a feladat. A kiontott beleidet széttaposom a padlón és lenyalom az ujjaimról a véred. Ennyi fog történni. Ha viszont elengeded őt, akkor még le is lőhetlek és gyors halálod lesz. Belátod, hogy nincs semmid ellenem? Semmid! Úgyis meg foglak ölni. A saját érdekedben... engedd el.
Teljesen beleélem magam. Minden szót komolyan gondolok. Ha lelövi akkor darabokra tépem, mindenképp megölöm, nem tudja megmenteni magát. Csak akkor teszek bármit is, ha látom, hogy már nem biztos magában a kalóz, vagy megremeg a keze vagy elengedi a fegyvert. Akkor egy gyors fejlövéssel próbálom kiiktatni, figyelve nehogy a doktort találjam el. De nem ez a fő terv. Figyelek és húzom az időt öntudatlanul is, elterelem a kalóz figyelmét, hogy Dinának legyen ideje oldalról vagy hátulról megtámadni ha rám figyel. Kíváncsi vagyok mi is lesz ebből, de nem hagyom magam sarokba szorítani, ez csak egy látszat, valójában nem jelent rám fenyegetést a kalóz, hiába mond akármit.

Kapva kapok az ajánlaton, akármit elém tehetnének, ha hal is van a fizetségben. El is kezdem enni és mennyei! Amíg nem jön megint egy flashelés. Nagyon unatkozom egy cellában. Hozzák a kaját, ami nemtommi. Egyszerűen nem lehet felismerni! Hús heti egyszer van, elég ócska. Aztán meg legyeznek. Mit legyeznek? Ja, vége van, ez Bakura.
- Ööö...Voltam valahol. Majd elmondom. Akkor kint megvárlak a kapu előtt, jó?
Megbeszéltük, hogy így lesz és be se kellett volna jönnöm a városba. Ha tudok, elindulok kifelé és közben nyammogok a hallal. Ezt a dögnehéz húsoszsákot lepasszoltam, király. De mi volt ez a látomás. Cella, be voltam zárva valahova. Az a heti egy az halhús volt? Ezért imádom annyira? És meghallgattattak az imáim, hogy pont akkor jött a látomás, mikor ezen elmélkedtem?

Hallom, hogy mond nekem valamit, amire nem tudom, hogy mit is mondjak, és indulok utánna, és a homorú részen inmáron simán túl jutok, aztán megemelem a fejemet felfelé, és meglátom a fényt. Miközben, felnézek azért mászom tovább, hogy azért haladjak is, hamár felfelé tartunk. Megszólalni most nincs kedvem, mert nem akarom őt megzavarni a mászásban.

/ bocs, ez is most rövíd lett./

Az őr szavaira oldalra biccentem a fejem, kissé élesebbre húzom a szemem és a nyelvem hegyét kidugom a számból, amire beteg módon ráharapok a szemfogammal. Na ez a kalóz nem fél a haláltól! Ez tetszik, ez nagyon tetszik! Próbál fordítani a helyzeten és engem sarokba szorítani, de sajnos ez nem fog sikerülni. Tekintetem hirtelen megenyhül és kissé furcsállóan nézek rá, majd elkezdem vakargatni a tarkóm.
- Hmmm. Nem rossz. De nem te vagy az egyetlen, aki nem fél a haláltól. Engem nem zavar ha egyikünk se éli túl.
Ekkor hirtelen egy kegyetlen vigyor húzódik a számra. Azonnal mozdulok, a lehető leggyorsabb módon. Nem, nem fogja rögtön szétlőni a hordót, annyira nem bátor, csak próbál sakkban tartani. Egy pontos és gyors lövést adok le, a fegyvert tartó kezét, csuklóját próbálom ellőni, hogy már ne húzhassa meg a ravaszt. Lehet, hogy megrándul de inak és izmok nélkül nem fogja elsütni a fegyvert, ha még, a lövés ereje löki arrébb a kezét. Most mindent egy lapra teszek fel. A második lövéssel már a fejét célzom, azt a részt, ami kilátszik a doktor mögül. Szinte élvezem a helyzet élességét és hogy mennyit veszíthetek. Ha meghalt a kalóz, megyek és összeszedem a célszemélyt, ellenőrzöm, hogy esett-e baja és már mehetünk is tovább.

A mászás közben, érzem, hogy fájnak az izmaim, de megpróbálok nem törödni vele, hisz már alig van pár mérter hátra. Lassan közeledünk felfelé, így érthető is a dolog. Hirtelen, elfogynak a kövek, és Akali is eltünik mire én követem őt, de ismét fel tünik, és felém nyújtja a kezét, amit én el is fogadok.
- Köszönöm. - Mondom neki, amint fel húz, és közben hunyorgok, mert bántja a szememet a fákja fénye. Pár perc múlva, viszont, már hozzá is szokik a szemem a fényhez, és körbe tudok nézzni. Csak, ekkor veszem észre, hogy egy barlang rendszerben vagyunk. Miután, megbizonyosodtam, afelől, hogy egy barlang rendszerben vagyunk, utánna a csapdát aktiváló kart, vagy ahoz hasonlót keresek. Ha, megvan a kar, akkor Akali felé fordulok, és megkérdem.
- Van nálad madzag, vagy valami, amivel meg tudnánk jelőlni a rossz kart? - Kérdem tőle, és megvárom, hogy mit is mond.

Emlékszem, naná. Baromi jó, akkor most folytatódik az amnézia. Ez most kiesett, pedig tényleg megbeszéltük. Leestem azon a vízesésen, ott kezdődött mindennek a baja. Egyet már tudok, engem bezártak és hallal etettek, de csak heti egyszer. Más húst nem is kaptam. Hol lehetett ez? Miken vagyok túl? Meg kell tudnom. Az előbb is koncentráltam és beugrott valami. Hátha lesz újabb fless. Most megyek nimfaöcskös mellett és nagyon nem vágom az utat. Bakurát lesem, hogy ő tudja-e, hol vagyunk.
- Ejj, de kanyargósak itt az utak. Nem mondod, hogy te ezt az egészet fejből vágod.
Mikor kinyitja a sziklát, már válaszolnia se kell. Tudta, hogy ide kell jönni. Szerintem érzi a bokrokat meg a földet vagy nemtom, de úgy eligazodik itt, mint senki más. Bemegyek vele és a falon túl még egy fal, k..va nagy kupolával. Kentaurok őrzik. Ezek egy fokkal értelmesebbek, mint a minótauruszok és kiba nagyokat rúgnak. Jó lesz nekem itt, amíg Bakura bemegy.
- Ok-ok, itt leszek. 
Nem szólok az őrökhöz se, pedig dumcsiznék velük, hogy mi van itt, milyen az élet. Nem szeretik a kalózokat, jobb, ha kussolok. Inkább próbálok emlékezni. Hal, hal. Hajó, kincs. Valami ugorjon már be.

A bűnös már meg van, csak épp egy gomb, amit még én aktiváltam, mikor hozzá döltem. Mikor, hozzá érnék, a kö a nyilásban vissza tér a helyére, és látom rajta a halálfejes jelet.
- Tehát, akkor ezt kell elkerülnünk. - Jegyzem meg, és nézek szét, hogy hátha van-e még ilyen jellel el látott kö, ha van akkor azokhoz sem kéne nyúlkálni. Illetve, még egy másik jelü követ is keresek, és szólok Akalinak is.
- Nézz körül Akali, hogy hátha látsz más jelü követ is. - Mondom neki, abban a remény ben, hogy több szem többet lát. Ha, talál valamit remélem fog szólni.

Az arcomra fagy a mosoly egy pillanatra, ez a kalóz tényleg nem blöfföl. Nem számítottam rá, hogy élőholt, csontváz kalózokkal lesz dolgom, erre nem is készülhettem fele, soha nem láttam ilyet ezelőtt.
~ Milyen kár, hogy már késő, szívesen megvizsgálnám belülről. Amennyire csak lehet belülről.
Megtörténik a lövés, amitől a robbanószer azonnal berobban, a detonáció azonnal elrepít és a hajó falának dob. Amennyire tudok még nevetek az izgalomtól, beteg módon. Nem hittem volna, hogy ma fogok meghalni. Mindig valami különlegesebbre gondoltam, de egy ilyen hiba is egész jónak mondható. Szeretek kockáztatni és nem csak azért mert nagyon nyerhetek vele, hanem mert mindent elveszíthetek, pont mint most. Tudatalattim egy része még bízik benne, hogy a robbanásnak valami köze kell, hogy legyen Dinához és talán akkor megmenekülhetek. Én nem látom így, realista vagyok, az fog történni, amire a nagyobb esély van. A fájdalmat még élvezem is, ha nem túl nagy. És itt jön a sötétség, akkor véget érnek a gondolatok mára. Félni nem félek, csak azt sajnálom, ha nincs túlvilág és egyszerűen olyan lesz, mintha elvágnák a filmet előttem. A sötétség oltalmazó, nyugodt, mint egy mélyálom, de örökre... unalmas. Vagy talán mégsem, ez a rossz az egészben, semmi nem biztos.