Elődök földje

Egy igencsak különleges túlvilág, ahova generációnként egy személy kerül. A hely a sötétségben létezik, semmilyen képesség (egyik fajnak sem) nem működik erre. Azok a helyek, amik a rendes világban sötétek itt fénylő fehérek, és amik ott világosak, itt fekete színűek. Egyedül az ideérkező élők őrzik meg rendes alakjukat, minden más fekete-fehérben pompázik.

előzmény itt: London

~Vera Slyen~
Megérkeztünk a toronyhoz, ahol a Valkűr várt minket. Bekísért minket a többiekhez, akik olyan dolgokat mondtak el, ami számomra igencsak érdekesnek hatott.
~ Teljes sötétség? Elődök földje? Ez elég érdekes lesz.
Jegyeztem magamban, majd tovább hallgattam az ismertetést és persze próbáltam megjegyezni minden információmorzsát.

Elérkezett az időpont. A napfogyatkozás napja. Már mind készültünk erre a napra. A veszélytermi edzések meghozták az eredményt, és ez idő alatt már sikerült összeszokott csapattá válnunk. Bár mi voltunk az újoncok, de azért csak sikerült valamennyire beilleszkednünk. Bár kicsit sajnáltam, hogy Nera elment, de helyette jött hozzánk egy férfi, egy volt x-men fia. Így már hárman voltunk újoncok, de mindenki volt újonc egyszer. Ez is egy probléma amit le kellett küzdeni.
A nap is eljött. Izgatottam "vártam" a napfogyatkozást. Bár jobban örültem volna, ha erre nem kerül sor és nem kerül a világ veszélybe ezáltal. Legalábbis én erőteljesen gyengébbnek érezném magam a képességeim nélkül.
El is jött a pillanat, a világra teljes sötétség borult, majd mintha negatívban láttam volna a világot. Minden ami eddig sötét volt, most ragyogott és minden ami világos, most a sötét volt.
Tudtam, hogy mostantól már nem számíthatok a regenerációmra, így vigyáznom kellett magamra. Nem mintha eddig nem vigyáztam volna, de most még a szokásosnál is óvatosabbnak kellett lennem. Szerencsére mivel félig feline lennék, a karmaim nekem alapból voltak így legalább nekem volt önvédelmi fegyverem. Bár a tőröket és a bűvészdolgokat a veszélyteremben kitanultam, hogyan is használjam fegyverként.
Amint megváltozott a környezetünk, alapos megfigyelésbe kezdtem, nem akartam, hogy bármi is elkerülje a figyelmemet. A csapatra tekintettem, mivel a börtönt nem láttam. Tanácstalanul néztem a társaimra.
- Most merre? Akármerre is megyünk maradjunk együtt. A képességeink nélkül, csak magunkra és egymásra számíthatunk.
Mondtam, bár tudtam, hogy kissé béna felszólalás volt, de jelen pillanatban nem érdekelt.

Eljött az idő amire már sokat készültünk, sajnos sok tag egyéb okok miatt nincs itt, de jöttek helyettük újak akiknek felkészítésére igen sok időt szántunk, így már egységes csapatként tudunk dolgozni. Mikor a Hold elfoglalja a helyét és beáll a teljes sötétség átlépünk az Elődök Földjére, a fényviszonyok megváltoznak, ujjaimmal megdörzsölöm a szemeimet, ezután Davidhez hasonlóan én is ellenőrzöm a fizika törvényeit, majd amint ezzel végeztem a feladatra kezdek koncentrálni. A többiek már elkezdték felvetni az ötleteket, David szövegénél kínosan oldalra nézek és egy pontot figyelek, nem szoktam meg tőle ezt a stílust, pont az újak előtt, lehet direkt csinálja, hogy oldja a hangulatot. Mindenesetre váratlanul ért.
- Kévésbe vidáman megfogalmazva induljunk el és próbáljuk meg kitalálni merre lehet a börtön. Egyetértetek?
Ha igen akkor elindulok egy jónak tűnő irányba. És közben gondolkozom, hova zárnék egy szörnyet ami veszélyt jelent az istenekre is.

Such főleg lelkileg készült erre a küldetésre, de igen sok időt töltött Szeráffal együtt edzésen, fontos, hogy formában tartsa magát. Ez a küldetés más mint a Seattle-i nem egy egyszerű leszámolás, egy másik síkra kell átlépni és ott kell kiszabadítani egy lényt. Végiggondolta már a lehetőségeket alaposan, lehetséges, hogy ő is veszélyben van, ha kiszabadul a lény, ezért figyelni kell, hogy a megfelelő alkalmat találhassa meg. Mikor a napfogyatkozás bekövetkezik és minden megváltozik körülötte első dolga, hogy felmérje a környezetet és megszokja a jelenlegi viszonyokat, ezután a másikra tekint.
- Merre kezdjük? Tudtommal nincs útmutatás, nekünk kell megtalálnunk a börtön helyét.
Türelmesen megvárja Szeráf válaszát, van ideje még nem kell sietnie

Laura:
Hatalmas hír volt a teljes napfogyatkozás, oly annyira hatalmas, hogy a mi figyelmünket sem kerülte el, bármennyire is élünk elszeparálva az eberektől... Szerintem nem annyira vészesen vagyunk elválasztva és sokszor még most sem értem teljesen az indokokat, de valószínűleg nem vagyok teljesen tisztában a viszonyokkal. Természetesen egy ilyen eseményre fel kellett jönnünk, vagy szöknünk, az egyetlen probléma az, hogy a Föld másik oldalán vagyunk és itt éjszaka van, pedig annyira szívesen megnézném élőben... Sajnos nem tudok teleportálni, így kénytelenek vagyunk beszökni az egyik tehetősebbeknek kitalált szórakóhelyre és onnan szemmel követni az eseményeket, így képernyőn keresztül viszont valahogy... Nem is tudom, mintha annyira nem adná vissza a hangulatot. Mindenesetre is érdekes, jobb mint a semmi, ez mindenképpen egy tény. A hold szép lassan felmászik a naphoz, majd pedig eltakarja és...

... Pillanatok alatt megváltozik a környezet, minden fehérre vált, zavaróan vakító fehérre, na meg persze ott vannak a fekete foltok is. Értetlenül nézek körbe, ahogyna pedig a változásokat vizsgálom, véletlenszerűen felfedezek egy ismerős és egyben kellemes arcot a láthatáron.
- TANK! - Kiáltok felé barátságos, majd pedig a lehető leggyorsabban ahogyan tudok, avagy ha lehetséges akkor futva odasietek hozzá és lényegében nekiugrok, teljes mértékben ölelési szándékkal... Valahogy éreztem korábban, hogy nem utoljára láttam, bár...
- Már azt hittem, hogy itt hagytad Madripoort. - Mosolygok rá, majd pedig kör benézek.
- Van valami sejtésed arról, hogy mi történt? - Fel sem tűnik, hogy külsőleg megváltoztam, nem látom magam és az észrevétel hiányában hirtelen az érzékelhető különbségek sem tűnnek fel, például a selypítés hiánya.

Nathaniel:
Az élet... Nem fenékig tejfel, egyértelműen, ez egy olyan igazság amelyet még kiskorában mindenkivel elfogadtat a sorsa, az élete… Számomra viszont az élet most kifejezetten kegyetlen, először azok a hamis pillanatok még az állatkertben, amelyekben megéreztem a halál közelségét, mint mondtam, hamisan, majd pedig az azt követő szégyen, hiszen a ruháim elégtek… Habár ezeken nem volt különösebben nehéz túltennem magam, de sajnos egy értékes könyvem is velük égett, amelyet azóta sem tudtam beszerezni, mindez egyben pedig a problémák könnyedebb része. A nővérem, akit Madripoorba küldtek nemes egyszerűséggel eltűnt és azóta halottnak nyilvánították… Ezt nem vagyok hajlandó elfogadni, egyszerűen… Nem, nem tudom, ha megtenném az elfogadás hibáját akkor annyi kapaszkodóm sem lenne a reménybe ezen a téren, hogy legalább a dolog bizonytalanságában bízhatok… Tehát reménykedhetek, így legalább nem éget annyira belülről… Ezért a hatóságokat igenis „cseszegetem”, hogy így mondjam, a keresés folytatásának érdekében, sajnos sikertelenül. Kénytelen leszek magam odamenni és szétnézni, kutakodni, addig viszont tehetetlenségemben kénytelen vagyok mélyebben beleásni a könyvek viszonylag elterelő világába… Apámat természetesen tájékoztattam e felől, nincs vele rossz kapcsolatom, még ha nem is helyesli azt, hogy az öreg fémhajlítót és az ő nézeteit követem.

Magnetó Genoshára hivatott, eléggé egyértelmű okokból, itt pedig össze kellett ismerkednem két arccal… Such és Szeráf, bár Szeráf nem annyira idegen, vagy ismeretlen, láttam már a képét valahol, csak valamiért hirtelen nem ugrik be, hogy hol. Mindenesetre is megtiszteltetésnek veszem, a feladatot, főleg, hogy a korábbi sikertelenség ellenére is megbíznak még bennem ennyire, én pedig természetesen minden telhetőt meg fogok tenni, mint ahogyan eddig is… Amúgy érdekes volt összeszokni ezzel a kettővel harc terén, különösebben nem tudom őket kommentálni, meg vagyok velük elégedve, nem mintha az én elégedettségem számítana velük kapcsolatban… Nagyjából az volt az elmúlt néhány hét ennyi röviden összefoglalva, most pedig… Napfogyatkozás és a világ megváltozik körülöttünk, nem feltétlenül a jó értelemben, de ezennel a feladatunk kezdetét vette. Az első ami pedig feltűnik, hogy valami kifejezetten hiányzik, a látóterem mintha szűkebb lenne és nem érzem a kezeimet… Kissé riadtan kapok az oldalamhoz és a homlokomhoz… A kezeim valóban eltűntek, megszűntek létezni és… Van szám…
- VHegr… Vheghre… Thudhok… Bhesélnhi.. - Oly régen nem volt már szükség a hangszálaimra, eltart egy ideig amíg bemelegednek, a használatuktól pedig kényszeresen krákognom kell, egy ideig ez vonja el a figyelmem, mivel eléggé gazdagok vagyunk idő terén és úgysem tudjuk, hogy merre kell keresni.

Szeráf eléggé egyedül érezte magát a világon, amióta a jövőből visszajött. A sugárfertőzésből kikezelték, de egy kicsit megritkult a tollazata, a haját pedig leborotváltatta, mert egy része kihullott és nem akart úgy mutatkozni. De nem is a fizikai állapot zavarta, mert az rendbe jött. Az aggasztotta, amit megtudott a Hentestől és amit Such mesélt neki. Neki mondták el az ellenállók, hogy alakult ki az a világ és úgy már megértett mindent, amire Rozsomák és a Hentes csak utalgattak. Magneto-nak is elmondtak mindent, de nem sok változást látott. Pár év és összeomlik a telepatikus mező, így az új mutánsok kikerülnek a Mester irányítása alól. Az ellenállás eltűnt vezetője elborult elmével és tökéletesített sereggel tér majd vissza és elsöpör mindent, amiért Szeráf és társai eddig küzdöttek.

Eddig is eléggé önfejű volt, bár tetszett neki, hogy Magneto mellett az erősebb faj uralmához csatlakozhatott. A jövőből okulva viszont látta, hogy van ennél is erősebb faj. Az embereket még mindig utálta, semminek nézte őket. A mutánsokra nem tudott így nézni, mert ő is közéjük tartozott, de látta, hogy milyen hülyeségekért képesek harcolni. Magneto-t nem rázta meg a hír, hogy a világa össze fog omlani és folytatódott tovább, amit csinált, ezért Szeráf őt se tisztelte már. Társaival nem sokat foglalkozott, bár néhányan együtt edzettek. Such segített neki hazajutni és meggyógyulni, de azt nem felejtette el, hogy mennyi információt kiadott annak az Ellennek és nem bízott benne. Olyasmi lehetett ő is, mint amilyenné Szeráf vált. Úgy gondolta, egyelőre nyitva hagyja a lehetőségeket, végzi a feladatokat a jelenlegi uralkodó csapat oldalán és ha eljön az erősebb és át kell állni, akkor át fog állni valahogy.

Kezdetnek itt volt ez a túlvilági küldetés. Valami potenciális istengyilkos lényt kell kihozniuk egy börtönből, ahová az idők kezdetén elzárták. Terjedt a hír, hogy ezt nem is Magneto akarja, hanem az, akiről Szeráf már tudta, hogy Zyro testvére, őt kereste, mikor az új Apokalipszissé vált. Egy olyan valamit akarnak kihozni, ami bárkit képes megölni. Megtalálni sem lesz egyszerű, de aztán együttműködésre is kell bírni. Vagy legalább azt elérni, hogy őket ne ölje meg. A szándékait, a mozgatórugóit kell majd megismerni és azok szerint próbálni hatni rá. De először persze meg kell találni...

Eljött az időpont, amikor a Hold teljesen eltakarta a Napot. Megcserélődtek a fényviszonyok és Magneto 3 embere ott állt ebben a fordított világban, ahol a sötét világos lett és a világos sötét. Csak ők maradtak változatlanok külsőleg, de a képességeik nem működtek. Szeráf szárnyai eltűntek, már nem rendelkezett a sasszemhez hasonló élességű látással sem és nyilván tüzet sem fog gyújtani az akaratával. Felesleges lett volna bármilyen komolyabb fegyvert is hozni, mert úgysem működnének itt. Az eddig néma Pók egészen emberi formájú lett és kinyögött egy pár szót, aztán köhécselt, krákogott, Such pedig egyből a lényegre tért. Hol is kell keresni egy ismeretlen lényt, amit az istenek elrejtettek, hogy ne ölje meg őket?

- Nehéz kérdés... Annyi jut eszembe hirtelen, hogy sötét helyet kell keresnünk, abból pedig van itt bőven. Az Isten állítólag az égben van, a Sátán és Mephisto pedig a mélyben. Szerintem a lény nincs elásva, sem kilőve az űrbe, hanem a kettő között, itt a felszínen van elzárva valahol.

Szeráf körbefuttatta tekintetét, hogy a fényviszonyokon kívül lát-e bármilyen különbséget a valós Genosha és az Elődök Földje-beli megfelelője között, pl. oda nem illő épületeket vagy tárgyakat és persze azt is figyelte, hogy van-e itt más rajtuk kívül. Felnézett, hogy milyen itt az ég. Fürkészte, hogy hogy mozog a levegő, milyen a szélirány. Próbált társai hangján kívül arra is figyelni, hogy hall-e bármi mást.

Hekán látszott, hogy ez az egész nyomasztotta, igen valóban lehetséges, hogy mi idézünk elő valamit amit nem kellene és mi is csak a terv részei vagyunk, de ha nem így van, akkor hatalmas hibát követünk el, ha nem teszünk semmit. Victoria szavain elmosolyodtam a maszk alatt, egy pillanatra még megvillantottam a karmaim is.
- Igen meg vannak ezeknek az előnyei is. - de többet nem fűztem hozzá. Gyalog indulunk volna de ez nem volt lehetséges, lebegni, repülni kellet, nekem viszonylag könnyebben ment de a többieknek kellett pár perc, hogy megszokják a mozgást. Végül sikeresen felszálltunk a város felé, innen jól be lehetett látni a környéket, egy kis nézelődés után rögtön feltűnt a tenger felől áradó vörösség. Nem tudtam pontosan mi lehet az.
~ Érdekes, az óceán, tenger mélyén lenne, oda zárták volna? Vagy csak a víz ilyen különös ebben a világban?
- Ott az. -mutatok a megadott irányba- Szerintem arra kellene tovább haladnunk. Lehet nem az a jó irány, de jobb ötletem jelenleg nincs.
Gondolom a többiek is egyetértenek és ha ez így van megindulok a megadott irányba.

Szeráfnak sem volt semmi konkrét terve, de ez nem is lepi meg, nem lehet egy ilyen küldetésre pontosan felkészülni, felesleges. A harmadik személy, Pók, lassan visszaalakult emberré és valamit krákogott, így a kommunikáció is sokkal könnyebb lesz vele. Egyelőre nem bízik benne, de ő senkiben sem bízik, de most még a látszatát sem nyújtja. Such a mozgást percekig próbálgatta mire sikerült követnie a többieket. Amint ezzel megvolt felszállt a város fölé és körbetekintett, a tengerből különös vörösség támadt.
- Egyetértek, nem valószínű, hogy odalent vagy odafent lenne. Bár őszintén én úgy gondolom a kaput valahol belül kell keresni, mentális síkon, valahol ott ahol a képességet is irányítja. Arra vesszük az irányt?
Amint befejezi fejével az óceán felé biccent és várja a választ.

A mancsomra nézek és észreveszem, hogy valami nem klappol.
- Mi a franc?
Nézek a karomra és látom, hogy a megszokott karmaim helyett, már csak kis emberkörmeim vannak. Olyanok, mint 12 éves korom előtt. Megpróbáltam legalább megnöveszteni őket, de sajnos nem jött össze.
- Hát ez süti.
Jegyzem meg, majd érzem, hogy valami a lábamnál sem stimmel. Lenézek és látom, hogy bokáig besüppedtem a betonba. Ijedtemben szökkenni próbáltam, mire nemcsak a betontól, de a jó anyaföldtől is elszakadtam és lebegni/repülni kezdtem felfelé. Amint elfogyott az ugrás lendülete, kezdtem veszíteni a magasságból.
~ Ez meg? Durvább mint a veszélyteremben.
Megpróbálok koncentrálni és tudatosan irányítani a repülést. Először is meg akartam fogni, az egyik villanypóznát, hogy valami szilárdat is érjek, de a mancsom átsiklott a rúdon.
~ De fura.
Jegyzem meg, majd igyekszem visszafordítani a figyelmemet a repülésre(mert időközben megint vesztettem a magasságból) és megpróbáltam felröppenni, hogy onnan nézzek körbe. nem mondom, hogy ez volt a leghibátlanabb repülés, de legalább nem volt olyan vészes, mint hittem. Az akrobata évek alatt ugyan sokszor éltem át repülés közeli élményeket, de ténylegesen csak most éltem át.(Veszélytermi edzéseket leszámítva)
Amint felröppentem, rögtön a környezetemet kezdtem kémlelni. Nem akartam, hogy az ellenség ránk támadjon, mivel a magasból elég könnyű célpontot nyújtunk. Próbáltam végig mozgásban maradni, miközben felmértem a terepet. nem volt nehéz kivenni a furcsaságokat. Hamar megragadta a figyelmemet a vörösre festett víz.
Heka felvetésére pedig hamar reagálok.
- Jó ötlet, de ne maradjunk egy helyben. Mindig mozgásban kell lennünk, mert innen elég jó célpontot jelentünk.
Bár tudtam, hogy a lőfegyverek itt nem működnek, de a szúró vágó eszközök még igen, legalábbis azt hiszem. Mert nem örülnék annak, ha a nálam lévő pengék csak úgy átrepülnének az ellenfélen.

John Price:
Próbálta nem észre venni a nap fogyatkozást tudomást sem venni róla.
A csapattal tartok és csak csendben figyelem az eseményeket hisz ez egy hamarosan ötvenes éveit járó szinte már "öregembernek" aki bár remek katona és még mindig felveszi a versenyt a fiatalokkal sőt ! Attól még ezek a mágikus dolgot nem neki valók... Ez olyan mint a 2013-ban a számítógép volt az idősek már csak egy haszontalan ládának látták és csak szidták, hogy rontja a fiatalságot.
~ Ehhez kezdek már öreg lenni ... Gondolta a karakterem egy jó adag háborút maga mögött tudva.
A repülés igen szegényesen gyengén ment az elején. Örültem, hogy nem haltam meg kb. csak az tartotta meg a karit életben, hogy a fákba ha bele csapódott már pedig ő sokszor csinálta, hogy átment rajtuk.
Re, 1/e... Furcsa volt lebegni de percről percre egyre jobban ment még ha nem is tetszett túlságosan képességem haszna vehetetlen de attól még a sima gyógyítás amelyet talán a fiatalok nagy része nem is ismer már még működik... sebtapasz, kötözés stb.



Tank009
Álltam csendben nem törődve a napfogyatkozássá semmivel amely igen fura hisz katonai ösztöneim sosem szoktak lankadni amely néha zavar is de most megtörtént álltam szótlanul előre nézve meg sem mozdultam még arra sem készítettem fel magam ha ellenséget látnék futni elugorni a nap fogyatkozás szinte teljesen megbénított. Egyenesen a gondolataimba bénított engem amelyek ahhoz képest, hogy az egész testemet megállították elég szegényesek voltak.
~ Napfogyatkozás....... Heh ?.... ~agyam szinte kikapcsolt~ ..... Tank hol ?!... Ja én ...
Hirtelen a semmiből szinte a szívrohamot hozva rám megjelent a semmiből egy lány aki repülve karjait körém fogta.
~ Na jó ez volt az utolsó, hogy így el afk-káltam. ( Away from keyboard) akár meg is ölhettek volna te jó ég !
Kezem a mellvértem alatt rejtőző colt-ra tapad amelyet újonnan be kellett szereznem hisz az előzőt felette egy robbanás amikor a dokit öltem meg .... nem volt olcsó de leírhattam a jól elvégzett küldetés költségéből és jó vétel volt. Oly annyira be voltam lassulva a körülöttem lévő események miatt, hogy épp, hogy a mellvértemhez emeltem a kezemet amikor a lány már átölelt tehetetlen lettem volna ha megakart volna ölni. Mielőtt kitudtam volna mondani, hogy te kivagy ?! Vissza sikerült fognom magam és hagyni, hogy a lány beszéljen amint elengedett és kérdéseit feltette hátra léptem egy lépést mosolyogva. ( a mosolyom csak egy póker arc volt amellyel tükrözöm, hogy lila gőzöm nincs ki ez ...)
Miközben hátráltam megkezdtem a póker arc mellett a beszédet, hogy ne legyen neki feltűnő, hogy mire készülök.
~ Elhagytam madridpoolt honnan tud ilyeneket ha nem egy megbízó akkor kicsoda?
- Hello hát.... igen nos nem hagytam el és nem igen tudom. ( Mondom ezt hátrálva és mosolyogva )
A következő pillanatban már a coltomat rántottam elő kibiztosítva és fogtam a lányra.
- Oké akkor azt ajánlom gyorsan mond el ki vagy és honnan tudod a nevemet! Lehet, hogy megtalálsz ha bérgyilkost keresel de a képemet akkor sem ismernéd fel! Honnan tudod, hogy madridpoolba vagyok ?!

Ahogy Szeráf nézegetett körbe, észrevette, hogy egyre alacsonyabbról látja a környéket. Ezt furcsának találta, mert ő egy helyben állt végig. Lenézett és látta, hogy már térdig a földben van. Átsüllyedt a talajon, de ki tudta emelni a lábait. Elkezdett kalimpálni a karjaival, hogy ne süllyedjen újra vissza. Furcsa volt, ilyen lehetett az űrben a lebegés, amit eddig csak tévében látott. Megpróbált megfogni valami közelben lévő tárgyat, fát vagy bútort, de azokon is átcsúszott, mintha anyagtalanná vált volna. Ki kellett tapasztalni, hogy tud így mozogni, de egészen hamar sikerült. Kicsit gyorsabban hozzászokott, mint a többiek, mivel neki a levegő és a repülés is lételeme volt, igaz szárnyakkal.

Egyensúlyozott, hogy ne süllyedjen, csak lebegjen és így folytatta a nézelődést. Ki is szúrt valami vörös fényt kelet felé. Messze volt, de még így is látszott, hogy nagyon nagy területen helyezkedik el valahol az óceáni részek fölött. A fekete-fehér világ látási viszonyai között talán még másik kontinensről is lehetett látni és ha így volt, akkor bizonyára mások is észrevették. Szeráf ugyanis számított az ellenállás megjelenésére. Már az ideutazást is megpróbálták szabotálni Raziel elrablásával, de nem sikerült, mert Magneto emberei így is átjutottak. De minek...

- Na, az ott ugyan nem sötét, de rajtunk kívül az az egyetlen dolog, ami nem fekete és nem fehér. Jó ötlet a mentális sík, tartsuk éberen az elménket, de induljunk is a vörösség felé, mielőtt más ér oda előbb! - mondta és ha társai is egyetértettek elkezdte magát lebegve a cél felé hajtani.

Laura:
Ahogyan megindulnék, belesüpped a lábam az alattam lévő talajba. Egy kis gyors pánik után viszont hamar rá tudok jönni, hogy miként is kell kezelni a közlekedési problémákat és hamarosan...
~ LEBEGEK! ~ Ujjongás magamban, ahogyan képes vagyok ténylegesen realizálni ennek a tényét, majd pedig ahogyan ráérzek, már repülök is a srác felé és probléma nélkül ölelem meg, meg persze fűzöm hozzá a mondanivalómat. A válaszreakció várt, mosolygós része megvan, de valami nem stimmel, bár látszólag értelmes válaszokat kapok, valamiért mégis fegyvert ránt, bár ettől függetlenül nem kezdek pánikolni, csak felvonom az egyik szemöldökömet és elmosolyodom.
- Óh... Remélem, hogy csak szórakozol... - A mosoly pár hosszú, kellemetlen másodperc után átmenetileg eltűnik az arcomról.
- Te most komolyan elfelejtettél? Még csak évek sem teltek el!... Suzuka? Mond valamit a név? - Mutatok magamra.
- Megint le akarsz lőni? Egyszer már vállon lőttél, emlékszel? Pedig társak voltunk... Megpróbálhatod újra ha nagyon akarod. - Ismételten mosoly ül az arcomra, beszéd közben pedig színesen mutogatok, finoman hadonászok a levegőben és folytatnám is tovább, de egy idő után végre eljut az agyamig teljes egészében a kép amit látok és feltűnik, hogy valami nem stimmel, ez pedig megakaszt a beszédben. Döbbenten nézek a kezeimre, nincsenek pikkelyek, sem karmok... Végigtapogatom magamat és nem tudok mit mondani.
~ Miért nézek úgy ki, mint egy ember?... Ez magyarázhatja, hogy... ÓH... Vajon ez ettől a helytől van? Jobban szét kéne talán nézni... De Fontosabb dolgom van most ennél.. ~ Vissza nézek tankra, bár még mindig a karomat és egyéb ilyesmi, ruha által nem fedett részeimet vizsgálgatom.
- Ugye hiszel nekem? Még puszit is adtam mert megmentetted az életem. - Számomra ez mindenképpen fontos, mert oké, pár perc volt de bennem az ilyenek nagy nyomot tudnak hagyni és sajnos nem volt időm jobban megismerkedni vele, pedig szerettem volna, több téren is és igen, nem bánom, hogy rá zúdítom hirtelen ezt a sok információt, szükségesnek érzem így már, hogy tisztában vagyok a megmagyarázhatatlan... Átalakulásommal?

Nathaniel:
Sikerül túlesnem végre a köhögésen és krákogáson... Szinte érzem, ahogyan az összes por ami a hangszálaimra tapadt egyszerűen távozott a folyamat alatt, igaz jól tudom, hogy a hangszál nem porosodhat, mégis olyan érzést kelt mindez, megközelítőleg legalább is, feltételezem. A következő ami zavaró, hogy nem lehet ebben a közegben normálisan haladni, mert szimplán elsüllyedek, vagy elsüllyedünk a betonban, ellenben képesek vagyunk lebegni, repülni, igaz ez jó pár percbe beletelik, mire ki tudom tapasztalni, hogy hogyan s miként is működik mindez, mert hiszen volt már rengeteg szemem, képes voltam telepatikusan kommunikálni egy alvilágban, ahova soha többé nem tervezek visszatérni, maximum egy kevés megtorlást rendezni... Fölösleges lenne, természetesen, így foglalkozni a gondolattal is ugyan úgy fölösleges... A lényeg az, hogy repülésben, olyanban legalább is, amit én irányítok, még nem volt részem, így beletelik egy kis időbe, mire beletanulok, viszont ez az idő meglepően kevés, csupán pár perc és már viszonylag probléma nélkül tudok nagyjából célirányba haladni. A környezet alaposabb átvizsgálásával nem nehéz kiszúrni az egyetlen, ebből a környezetből kirívó dolgot, vagyis viszonylag erős, ismeretlen eredetű vörös fényt keletre. A fölösleges beszéd miatt a többiekre tekintek, számomra szavak vagy kérdések nélkül is egyértelműnek tűnik, illetve tűnne, hogy azt a pontot kéne megvizsgálni, mert feltűnően eltér ennek a világnak a többi részétől, mindenesetre is nem teszem szóvá, mert lényegtelen, csak a lebegésem irányát koordinálva próbálok el a célirányba elindulni.