Elődök földje

//Bocs a kimaradásért.//
- Nekem sem ismerős.
Válaszoltam Viktóriának, majd közös megegyezés alapján a szivárvány felé vettük az irányt. Ahogy repültünk egyre több furcsaságot véltem felfedezni.
Kisállatokat láttam, de azok mind hófehérek voltak.
~ Oké, hogy létezik fehér nyúl, de nem hiszem, hogy a rágcsálók és a madarak is mind hozzá igazítanák a színüket. Biztos a másik síkon maradtak.
Jegyeztem meg magamban. Ahogy tovább haladtunk észrevettem, hogy a szivárvány az egyik közeli domb mögött ér véget. A völgyből, ahol haladtunk legalábbis így látszott.
A távolban megpillantottunk egy ötfős társaságot, akik hozzánk hasonlóan színesek voltak.
~ Ők is ezen a síkon vannak. De akkor biztosan az ellenség hívei. Vagy mégsem?
A csapat megegyezett abban. hogy kémkedni fogunk, így közelebb lopakodtunk. Viktória mielőtt megindulnék, már húz is maga után, hogy mi se látszódjunk ki a fedezékből.
Vagy harminc métert haladtunk takarásban, mire elég közel értünk az idegenekhez. Mivel én elég hátul álltam így nem hallgathattam ki a társaság beszédét.
~ Milyen jó, hogy közel húsz centis fülekkel mászkálok és még egy beszélgetést sem tudok kihallgatni.
Gondoltam szomorúan, de azért ez még nem tudott eltántorítani attól, hogy legalább a szememet nyitva tartsam, elvégre nem árt felkészülni mindenre.

Laura:
Egy tovább áll, egy úgyszintén odafordul hozzánk és a sátán lányáról kezd beszélni, bár lényegében csak azt jelenti be, hogy őt keresik, amire csak felvonom az egyik szemöldökömet.
- Oké sok sikert hozzá... - Nem igazán érdekel, hogy ki lehet az vagy hogy miért, valahogy a keresztény túlvilágos dolgok nem nagyon tudnak lefoglalni, vagy legalább is oké, egy picit érdekesnek hangzik hogy a sátán lánya, de amíg nincs valami köze a világ megmentéséhez addig nem nagyon fog érdekelni. A harmadik alak aki először keltette fel a figyelmem pedig Madripoorról beszél és arról, hogy már a rendőrség is feladta a keresésem, amire kissé hitetlenkedve oldalra biccentem a fejemet.
- Szerintem tényleg összekeversz valakivel... Tényleg Madripoorból jöttem de én ott éltem le az egész életemet és nem rémlik, hogy lenne testvérem. - Bár így belegondolva... Nem igazán volt családom, úgy értem nem találkoztam olyan személyekkel a mi kis közösségünkben, akik a szüleimnek nevezték volna magukat, vagy a testvéremnek, vannak barátaim és ismerem őket de rokonság nem rémlik senkivel, ami egy kicsit furcsa így végiggondolva, de ennél több alátámasztást igazából nem tudok az egész mellett mondani, mármint amit a srác mond, bár még mindig kétes az a baleset amiről senki sem tud semmit pedig ott voltak a barátaim is... Nem, akkor is úgy lesz, ahogyan a doki mondta, de... Akkor sem, nem. Tankhoz fordulok a szavaira, enyhén ismét elmosolyogva.
- Ebben biztos vagyok. - Lassan pedig lehet, hogy folytatni kéne az utunkat a szivárványhoz, vagyis a lábához, szóval ha csak nincs más akkor én a részemről elindulok arra, persze figyelve az ismeretlenekre, nem akarom hogy valaki hátba támadjon mert ki tudja.

Nathaniel:
A többiekkel még mindig nem foglalkozok, a családom sokkal fontosabb bármi másnál, Laura viszont hülyeségeket beszél, ez a másik alak aki vele jött pedig még mindig nem szimpatikus, rajta tartom a szemeimet, főleg hogy kés is van nála, nincs szükségem arra, hogy valaki egy váratlan pillanatban hátba szúrjon akár engem, akár őt, vagy ezt a másik kettőt a csapatból, bár ők érdekelnek a legkevésbé, Magneto pártiak ide vagy oda, nem tartoznak azon emberek közé akiket kedvelek és az állandó, szimbiotikus egymáson nyáladzásuk egy idő után irritál... Mindez a negatív véleményem azért lehet főképpen, mert nem szeretem az idegeneket, akárkik is legyenek azok és pont ezért vannak csak olyan közeli ismerőseim, akik valóban méltóak is arra, mert komolyan gondolják a dolgokat és ez teljes mértékben így helyes, DE... Elkalandoztam, még mindig Laura a legfontosabb.
- Ne beszélj hülyeségeket. - Az első nehézség nélküli mondat...
- Tudod mith? Hha ezzel az egésszhel végeztünk, beszélekh Emilyvel, ő majhd kideríthi a dolgokhat. - Azért nagy megnyugvás, hogy tényleg életben tudhatom és nem csak tarthatom a reményt, hanem ténylegesen tudhatom is, ez a kellemetlenség pedig ami abból ered, hogy nem tudja miről beszélek már mellékes, annak a kiderítése már csak a probléma jelentősen kisebb része. Mindenesetre is a vele érkezőn tartom a szemem és úgy indulok meg magam is tovább.

A páros nem válaszolt a kérdésre, hogy mit csinálnak itt. Pókot meg Laura-t épp annyira érdekelte az isteni hatalmak harca, mint Szeráfot a testvérek egymásra találása. Azaz szinte egyáltalán nem. Azt látta, hogy ezek nem ellenfelek, inkább olyan véletlenül idetévedt szerencsétleneknek tűntek. Hallgatta még egy kis ideig, ahogy vitatkoztak. A lány emlékei törlődtek és semmit nem értett abból, amit Nathaniel mondott neki. A másik idegen meg csak nézett kezében a késsel.
~ K...a izgalmas... - gondolta magában.

Szeráf otthagyta a számára unalmas családi csevellyé váló beszélgetést és ő is ellebegett a sziklafalhoz. Hiába nézte eddig a tájat, a környéket, senkit nem látott. Biztos volt benne, hogy az ellenállók átjöttek, de talán másfelé járnak. Mindenesetre készen állt arra, hogy bármikor előbukkanhatnak.  Ha odaért, megnézte, hol végződött a szivárvány. Ha ugyanazt látta, mint a társa, akkor szemügyre vette a barlangokat. Közel lebegett hozzájuk és mindegyikbe benézett keresve valami különbséget. Nem turistaparadicsom volt ez, hogy mindet végigjárják. Ki akart választani egyet, amibe bemegy majd. Közben nézte, hogy Such jutott-e valamire és fentről a sziklafalról még egyszer körbenézett a tájon. Hátha magasabbról már kiszúrja a csoportot, ami talán már ideérhetett.
Szeráf már tényleg azon gondolkodott, hogy ezt a kis ördögcsajt kell megtalálni és rávenni, hogy szóljon a papának meg az Istennek, aztán csinálják ki végre ezt a lényt, ami szítja a háborúkat és most ki akarja szabadíttatni magát. Ha ez sikerül, talán nem jön el az a világ, amit láttak a jövőben. De ettől persze el fogja mondani az ellenállóknak. A fiúban kezdett kibontakozni a tehetség az információkkal való játszadozásra, az emberek összezavarására és ez tetszett is neki. Nem annyira, mint megölni egy ócska embert az alacsonyabb rendű fajból, de ezzel is valahogy többnek érezte magát. Ha már úgy alakult, hogy szeretni nem tudott és úgy érezte, őt se szeretik (amiért elég sokat tett, még ha nem is mindig tudatosan), maradt a gyűlölet és a rosszindulat meg az intrikák.

A többiek közül is van, aki előre jön, hogy hallgatózzon, így legalább ha valamelyikünk nem hall tisztán valamit, a többiek még mindig kivehetik a fontos információt. Természetesen én is a lehető legjobban koncentrálok az ismeretlenek beszélgetésére.
~ Az már biztos, hogy van két lány aki egymással beszél, valamilyen régi eltűnéses ügy, Madripoor, távol kelet, elvileg testvérek de az egyik nem ismeri fel a másikat. Zavaros az egész. Szóval ők is látták a jeleket a falon, van velük két fiatal férfi, velünk egy idősek lehetnek, elvileg a sátán lányát keresik, nem a lényt. Nem tetszik ez, olyan mintha nem is az ellenállás emberei lennének. Az egyikük elmegy... elment. Lehet, hogy az egész csak elterelés? Nem, hiszen nem tudhatják, hogy lehallgatják őket, még akkor sem ha van velük telepata... Ki kell deríteni, hova ment az egyikük.
Még kicsit tétovázok, hogy én menjek magam, vagy szóljak valakinek de úgy végül döntök és odaszólok az egyik mögöttem lévőnek, persze csak visszafogott hangerőn, nehogy lelepleződjünk.
- Az egyikük elment, hogy körülnézzen, valaki menjen utána és tartsa szemmel. Még fontos lehet.
Ezután folytatom tovább a hallgatózást, remélem valaki azért hallgat rám és utána néz a dolgoknak, nem lenne jó bedőlni egy elterelésnek.

Such elindult, hogy körülnézzen, nem látott senkit rajtuk kívül, ezért a sziklafal felé vette az irányt, ahol hét darab fényes pontot, barlangot látott meg. Első dolga, hogy közelebb repül a fénylő barlangokhoz, próbálja megállapítani, hogy kirajzolnak-e egy mintát vagy valamilyen motívumot, ami a segítségére lehet. Ha nem talál semmit akkor közelebb megy és mindegyik járatot egyesével megvizsgálja, hogy talál-e valami támpontot. Egész végig figyeli a környezetét, hogy fel tűnik-e még valaki, nehogy hátba támadják, ő annál magabiztosabb és felkészültebb.  Hátra nézve még látja Szeráfot közeledni, ez egy gúnyos mosolyt facsar az arcára, ő sem bírta már Pók családi tragédiáját és a két megszeppent idegen komédiáját, helyette eljött. Talán egyre jobban kezd rá hasonlítani, az időutazás nyilván megváltoztatta, legalább Such ösztönei ezt súgják, eddig se bízott Szeráfban, de mostantól még jobban fog rá figyelni, nehogy a sarkára lépjen. Egyelőre csak nyugodtan folytatja a nyomok keresését.

Amikor megérkezünk a megbeszélt helyre, teljes üresség fogad. Nem csak az X-men, de a torony is eltűnt. Egy halvány, keserű mosollyal nyugtázom a helyzetet. Vagy itthagytak minket, vagy meghaltak. Ennyit a nagy találkozásról... Megindulunk a fényessé irányába és hamarosan elérkezünk a forrásához, egy hatalmas kráterhez a tengerben. Leereszkedem Sam nyomában, majd követem őt a kiválasztott alagútba.
- Vagy meghaltak. Ha egyáltalán meg lehet halni itt. - felelem csendesen.
Egy szó nélkül haladok végig a folyosón, a képekből olvasva a világunk teremtésének történetét. Isten és Mephisto nem idegen számomra, legalább hallomás szintjén, még ha sok közöm nem is volt egyikükhöz sem. A harmadik lény azonban félelmet kelt bennem, mivel nem tudom, hogy mi is valójában, mégis valamiképpen szembe kell szállnunk vele. De nem mutatom ki az érzéseimet, csak akkor nézek rá Samre, amikor az elágazáshoz érünk. Most nincs vele a szerencséje, így nem tudunk a véletlennél többre hagyatkozni. A vöröslő folyosó felé bökök a fejemmel, és ha Samnek nincs ellenvetése, határozott léptekkel elindulok arra.

Mivel több mint a fél csapat nem írt és én sem vagyok a legjobban, így a hiányzóknak szerencséjük volt, és kapnak 3 napot a pótlásra, vasárnapig.

Szerencsére nem szúrtak ki minket rejtekünkből. Öten voltak, sosem láttuk még őket. De azt sem tudhattuk, hogy baráti szándékúak, vagy pedig ellenségesek.
~ Megőrjít ez a várakozás. Még azt se hallom mit beszélnek, de ha közelebb lopódzom meghallhatnak. Várjunk csak, mégse. Hiszen nem is állok a szilárd talajon, így a falevelek sem recseghetnek a talpam alatt.
Rá is beszéltem magam, hogy közelebb lopakodjak, oda, ahol a másik három társam már hallgatózott. Persze vigyáztam, hogy ne csapjak zajt és, hogy ne látszódjak ki. Direkt lefelé is kunkorítottam a farkam, már ha még megvan. Ki tudja, hiszen a karmaim eltűntek, talán a farkincám is.
Ha közel értem én is fülelek, hátha hallok valamit, közben pedig egy pillantást vetek a hátam mögé, hogy láthassam, vagy épp ne láthassam a farkincám.
Ha pedig megtalálom, akkor örömmel konstatálom a tényt, ha pedig nincs meg, akkor csalódottam hajtom le a füleimet egy pillanatra.

Captain Price
Ahogy közelebb értem végre halhattam a beszédet amiről az a öt emberke beszélgetett az egyik már tovább is állt mire oda kúsztam így elsőnek azt vettem szemügyre mielőtt még távolabb érne. Ezt követően bele hallgattam a párbeszédbe amely igen információ hiányos volt számomra és unalmas. Elkezdtem óvatosan kinézve szemügyre venni a többi személyt is amiből főképp egy késes fickó szúrta ki a szememet akin egy mesterlövész puska is volt és késével éppen harcra készülne?
Egyenlőre csak a bokorban figyeltem és a késemet vettem elő ha kiszúrnának minket akkor előjövök és én is felállok hasonló védekező pozícióba ha támadnak akkor vissza támadásra készülnék fel hisz legjobb védekezés a támadás. De amíg a mellettem kúszó társak nem lépnek addig én se csinálok semmit csak figyelek, hogy mi fog ebből kisülni.


Tank009
Egy kis idő hallgatás után míg valami teljesen értelmetlen zagyvaságot hallgattam az engem körülvevőktől és kezdtem ráébredni, hogy itt sok minden lesz de értelmes párbeszéd vagy harc nem így kissé megvontam a vállamat. A mellettem lévő nő aki magát Laurának hívja egy idegig kommunikált velük aztán mikor nem jutottak semmire indulásra bökdösött. Erre szép lassan elindulok vele de előtte jó alaposan körül nézek milyen messze jutott az a lebegő fickó a szivárványhoz illetve van e még valaki aki figyel e minket. Ha nem látok extra figyelőket akkor elindulok figyelve az embereket mögöttem esélyt se adva nekik egy hátba támadásra.
Laura utolsó szavaira a még vissza térősre igen csak elgondolkoztam.
~ Tudja ez a lány, hogy miből élek ?!
Majd ennek kissé hangot is adok bár nem ennyire nyers formában.
- És Laura mit tudsz rólam pontosan ? Már mint azon kívül, hogy Madridpoolban voltam.

Laura:
Még mindig nem értem, hogy miről beszél az amúgy is furcsán beszélő srác... De a szavai alapján úgy veszem, hogy akkor végül is ezt a félreértést végre annyiban hagyhatjuk és végre haladhatunk tovább, szóval megböködöm Tankot és megyünk is, persze két szemem rajta azokon akikkel most összekeveredtünk mert annyira egyik sem szimpatikus és egy ilyen után szerintem nem is mind beszámítható, vagy... Jó ki tudja, hogy most mi hogyan van, túlzottan zavaros már a helyzet és mindenki furcsán viselkedik ma, hát, nem mindenki, de Tank is... Meg ezek az alakok is... Na nem számít. Tank kérdését először nem realizálom, egyszerűen annyira szokatlan nekem a Laurázás, csak pár másodperc után fogom fel, hogy hozzám beszél.
- Utoljára mondom el, hogy a nevem Suzuka és nem Laura... Amúgy meg mit tudok?... Ömm... Hát, a beceneved, mert kizárt hogy tényleg Tanknak hívjanak, de nekem így mutatkoztál be, aztán... Ömm, nem sokkal többet, csak amennyit találkoztunk, meg akartad ölni a dokinkat de végül nem tetted... Ez kicsit ködös és megmentettél, nekem ez számít a legjobban. - A végére mégiscsak elmosolyodok, legyen bármennyire is zavaros a helyzet, ennek a ténye mégis képes mosolyt csalni az arcomra. Mindenesetre is sikerült hosszan felvázolnom azt a kevés semmit amit tudok róla, mert lényegében semmit sem tudok róla, de ettől függetlenül tett érte hogy felettébb szimpatikus legyen, csak az elmúlt pár percben... Nos, oké kicsit előtte, de eléggé játszott a türelmemmel és még mindig nem értem, hogy mi van körülöttem, hogy miért ilyen furcsa mindenki... Vagy... Én vagyok furcsa? Nem, én eddig is ilyen voltam és másoknak sem volt problémája szóval nem igazán értem, ez pedig kicsit idegesít.

Nathaniel:
Választ nem kapok, de a hallgatást beleegyezésnek veszem, így egyenlőre lezártnak tekintem a témát, bármennyire is idegesít, így mint ahogyan előzőleg is említettem már, követem a többieket, de figyelemmel kísérem hogy mit csinál a késes alak, még mindig nincs szükségem rá, hogy valaki kést vágjon a hátamba, főleg úgy, hogy a társaim is ugyan úgy képesek lennének rá, kézenfekvő, számomra megbízhatatlanok. Még mindig elgondolkodom néha, hogy miért pont őket kellett kiválasztania Magnetonak, bár a döntését nem akarom megkérdőjelezni, nem az én dolgom, nos... Megtehetem, de minek? A magam véleménye semmin sem fog változtatni, én tudós vagyok akit az apja kiképzett a harc művészetére, nem pedig vezető, vagy uralkodó, hogy bármit is érjenek a szavaim. Mindenesetre is attól függetlenül, hogy egy percig sem bízom bennük a több hetes készülés ellenére sem, próbálok minél hamarabb felzárkózni a többiekhez, mert nem lenne jó, ha az esetleg semmiből felbukkanó ellenségeink így elszeparálva lepnének meg, bár feltételezem, hogy ha a közelben lennének már észrevettük volna őket, így ennek a tudata, legalább is a valószínűségének a gondolata nyugtat, de... Mindig van valamennyi esély ennek a teljes ellentétére, ezért próbálok ilyesmi kellemetlen meglepetések elkerülésére is figyelni.

Miután Szeráf otthagyta az Orrin testvéreket meg a késest, ellebegett a barlangokig. Már majdnem ott volt, amikor villanást látott. Egyből tudta, hogy újabb látogatójuk van. Hátra is nézett és két alakot látott meg. A maszkost nem ismerte, de baseball sapkás figurát igen. Renegát volt, egyenesen a körözöttek listájáról, az az Arzenál nevezetű. Hát megérkeztek az ellenállás emberei. Nem lett volna értelme egyből nekik esni, mint ahogy alapesetben tette volna a bajkeverőkkel, akik csak megkeserítették az életét. Végre eljött egy világ, ahol a mutánsok nyugodtan élhetnének, sőt uralkodhatnának. De nem, ez egy csomó fajtársának nem volt jó, ők harcoltak az "elnyomó" ellen. Szeráf meg odaállt, ahova tartozott. Mostanra már kissé megváltozott a véleménye, mivel Magneto nem igazán úgy gondolkodott, mint aki a mutánsokat tartaná szem előtt. Lehet, hogy erről is a pusztító tehetett.

A fiú nem foglalkozott az érkezőkkel. Majd ha beleavatkoznak valamibe, akkor elbeszélget velük. Lebegett tovább a barlangokhoz és már közelebbről látta őket. Voltak kisebb barlangok, meg egy nagyobb cseppkőbarlang. A középső volt a kakukktojás. Ez egy csarnok kapuja volt, de ezt csak innen lehetett látni. Messziről olyan volt, mint egy sima barlang. Szeráf benézett és látta a szobrokat a Sátánról és Istenről. Egy lezárt ajtó pedig a hegybe vezetett.

Talán itt rejtőzött a világon dúló háborúkat keltő lény. Azon gondolkodott, minek a többi barlang? Álcázásnak jó, de ha valaki közel jön, mint ők most, akkor egyből kiszúrja a különbséget. Talán azokban valami őrök lennének elrejtve, hogy hátba támadják a középsőbe igyekvőket? Úgy döntött, hogy először megnéz egy kisebb barlangot. Ha semmi érdekes nem volt benne, akkor a negyedik barlangba lebegett. Jobban körülnézett, hogy a szobrokon lát-e bármi különöset, jeleket, egyebet és megnézte a falakat, minden mást. Ha itt sem volt semmi szokatlan (egy túlvilághoz képest szokatlan), akkor az ajtót vette szemügyre. Nézte, hogy van-e valami csapda elrejtve, ami a zárszerkezethez kapcsolódna és ha nem látott ilyet, akkor a kinyitással próbálkozott.

Tovább folytatjuk a megfigyelést, ketten már elindultak, hogy a másik csapat szétvált tagjait kövessék. Szerencsére még nem vettek észre minket, így nagy előnyben vagyunk az ellenséggel szemben, ennek kifejezetten örülök.
~ Most nem számít, hogy mennyi időnk van, ha megtalálják a helyet ahol a lény be van zárva, akkor Heka vagy David szól és rajtuk tudunk ütni, még mielőtt kiszabadíthatnák a lényt. Egyszerűen most előnyben vagyunk velük szemben, többen vagyunk ők pedig szétváltak.
De persze minden nem mehet terv szerint, egy villanás után még két alak érkezik meg ide, rögtön felismerem őket, nem voltak ott a toronynál időben. Nem veszíthettünk több időt, el kellett indulnunk, nyilván ők is ugyanarra jöttek és megtalálták az utat, csak pont rosszkor értek a kapuig. Elhúzom a szám, majd határozottan kilebegek a fák közül, egészen közel hozzájuk. Alaposaa körülnézek, hogy kik és merre vannak tőlem, hogy észrevegyem ha kiszúrtak. Intek az újaknak és közelebb repülök hozzájuk.
- Üdvözletem, Andrew Ramirez. Nem voltak a toronynál időben, el kellett indulnunk, Gondolom megértik. De most jobb, ha fedezékbe húzódunk és majd onnan lépünk.
Ezzel elkezdem őket visszavezetni oda ahonnan jöttünk. Ha szerencsém van nem szúrnak ki rögtön és még van egy kis időnk.

Such alaposan végigmérte a barlangokat és végül megtalálta azt, amit kerestek. Egy egész terem, díszes ábrázolásokkal szobrok Istenről és Mephistorol, valamint egy hatalmas lezárt ajtó. Néhány másodpercig csak elemzi a helyet, csapdára utaló jelet keres, ha nem talál akkor lassan belép és körülnéz. Közben azon gondolkozik merre lehet már az ellenállás, nem lehetnek olyan képzetlenek, hogy ne találják meg ezt a helyet, akkor nem élték volna túl az eddig történteket. Ahogy lassan körülnéz a teremben, ismét jeleket kezd el keresni, a falakon, a padlón, a szobrokon és magán a kapun is, hátha talál valamit. Továbbra sem szól vagy tesz semmi szinte semmit csak nézelődik és kutakodik, inkább mentálisan készül arra, ha mégis előkerülnének az ellenfelek. Nem lesz egyszerű megfelelő megoldást találni, ő és Szeráf meg tudják oldani a dolgot, de ott van még Pók is...

Captain Price
Price egy ideig figyelte az eseményeket a bokorból egészen addig amíg már semmi hasznosat nem tudott kifigyelni a dolgokból ekkor már inkább előjött a bokorból és megunta a várakozást hisz rájött a párbeszédből, hogy a vele szembe álló felek sem tudják igazából mi a halált kéne csinálni ők is csak belecseppentek ebbe az egészbe. Kése a kezében hisz úgy tudja csak ez működik ebben a világban. Amint kimegy egy férfi rögtön felfigyel rá.
Tank009
Tank elindult a fény felé majdnem, hogy kézen fogva hisz a lány azóta is mellette akart lenni minden pillanatban.
- Bocs valamiért bennem volt ez a név.
Feleltem a nőnek mikor véletlenül Laurának szólítottam meg mikor őt Suzukának hívják. Épp, hogy csak elindultunk mikor egy férfi kimászott a bokorból késsel a kezében katonai ruhában. Ekkor megint elszakadtam a lánytól és tekintetemet a férfire szegeztem.
Tank és Price.
A két férfi egymással szemben áll felmérik egymást majd egy kis idő múlva éberségük harci kedvük lankad valószínűleg az egyetlen dolog amiért nem estek egymásnak az csak a hely sivársága és értelmetlensége miatt volt. Mind két férfi jobb kezéből áttette a kést bal kezébe majd bemutatkoztak egymásnak. Ezt követően megjelent a színen Arzenál meg egy fény amely bevilágította az egész területet. Tekintetük Arzenálra szegeződőt. Elsőként tank reagált rá mikor felismerte a férfit.
Tank. ~ Te itt ...
Tank csak legyintett majd megszólalt.
- Bele se kezdj nem érdekel.
Mondta Arzenálnak. Mikor meglátta itt végképp nem érdekelte hisz pont elege volt ebből a helyből erre még ez a fickó is megjelenik majdnem, hogy lesz*rta nem is érdekelte csak szemét tartották rajta nehogy valami hülyeségen járjon az esze. Price annyira ügyet sem vettet rá, hogy még a legyintésre se volt hajlandó inkább próbálkozott meggyújtani a szivarját remélve, hogy még az öngyújtó működik.
A két férfi egymás mellett állt figyelve a terepre és semmi mással nem foglalkoztak csak ha valami gond van akkor elugorjanak. Egyikőjüket sem érdekelte a világ vagy a küldetés jelen pillanatban.

~ De furcsa érzés ismét emberinek lenni.
Jegyeztem meg magamban, miután leellenőriztem, hogy a farkincám meg van -e még.
~ Mire is számíthattam volna, a karmaim eltűnnek, de a farkam megmarad, hogy is gondolhattam egyáltalán ilyesmire.
Gondolatvilágomból azonban az ránt ki, hogy körülöttem a társak szervezkedni kezdenek, mikor megjelenik két ellenálló, akik nem voltak a toronynál.
Az egyik férfi, már ki is "ment" értük. Már azt hittem megkönnyebbülhetek, de ekkor Price eléggé váratlan lépést tett és előmerészkedett a rejtekhelyünkről.
~ Ez meg milyen .......... .......... készül?
Káromkodom magamban, miközben csendben figyelem a csapat reakcióját, így ha kell visszarántom Pricet ha bajba kerülne.

Laura:
Haladunk végre tovább, legalább is úgy néz ki pár másodpercig, amíg meg nem akadályoz minket egy furcsa fény és két megjelenő alak, két olyan alak akik nekem semmit sem mondanak, teljesen idegenek és nem valami szimpatikusak... És itt olyan fordulatot vesznek a dolgok, hogy nekem teljes képzavart okoznak. Mintha lemaradtam volna valamiről és teljes mértékben kívülálló lennék, ami lényegében igaz is, nem is értem hogy miért ilyen furcsa ez... Hmm, mindenesetre is megállapodok Tank mellett továbbra is, nélküle nem igazán szeretnék tovább menni, de a figyelmem rajta tartom az új érkezőkön és ha bármivel próbálkoznak ellene vagy ellenem akkor készen vagyok arra, hogy drasztikusabban beavatkozzak, fontosabb szervekre mért gyors támadásokkal. Persze ha nem szükséges akkor inkább megmaradok egy helyben, de akkor is, nagyon nem tetszik ami itt van, főleg hogy nem tudom, hogy kitől mire számíthatok, ki mennyire ellenséges, így is eléggé pocsék volt már a dolgok nagy része... Szóval figyelem a maximumon. Van egy olyan érzésem, hogy ha valaha ide vissza fogok térni, az nem lesz valami szívesen... Szóval jah, remélem hogy ha ennek vége akkor soha többet nem kell ide visszatolnom a képemet.

Nathaniel:
Indulok a többiek után, de ismételten meg kell állnom, mert ugyebár felkelti a figyelmem az a fény, amely több mint valószínűleg teleportálásra utal... S valóban, ismerős személyek jelennek meg, legalább is az egyik ismerős, a vérdíjlista egyik főszereplője, remek, ha pedig már az egyik itt van, akkor itt lesz a többi is, mint a férgek nagy részének esetében. Ettől függetlenül ameddig nem szükséges, nem fogok foglalkozni velük, továbbra is azon vagyok, hogy felzárkózzak a többiekhez. Mindez a passzívság pedig annak köszönhető, hogy nem vagyok biztos a helyzetben, ami tőlem szokatlan, de végig kell gondolnom néhány apróságot... Nos... Idézőjelben apróságot, mert fontos témák ezek, persze nem biztos, hogy erre lesz idő, a lényeg most az, hogy eljussak a többiekhez, majd kiderül hogy mi miként lesz és hogyan, ha lesz konfrontáció, HA lesz, egyenlőre annak a tudata is elég, hogy biztos lehetek az ellenség ittlétében. Nem szeretem, ha ennyire képlékenyek a dolgok, nagyon nem, de továbbra sem tudok mit mondani, csak hogy majd kiderül. Van egy olyan érzésem, hogy minden attól függ, hogy mennyire vagyunk kulturáltak és mennyire, valamint miként vagyunk képesek felfogni a dolgokat, többes szám alatt pedig mindkét csapatot értem.

A folyosó végére érünk, ahol újabb teleportálás vár. Amikor a fény elhalványul, az első amit megpillantok az a meglehetősen népessé vált csapat, akikhez a toronynál kellett volna csatlakoznunk. Az X-ek közül egy olyan sincs itt, akit ismernék, ami kissé fura. Nem mintha nagyon sajnálnám, hogy nem kell találkoznom velük, egyszerűen csak nem ezt vártam. A csapat tagjai teljesen ismeretlenek számomra. Csak biccentek a Ramirezként bemutatkozó férfinak válaszul. Nem sok értelme lenne fennakadni ilyen dolgokon, és nincs is semmi kedvem gyermeteg vitákhoz. Ezért rögtön rá is térek a tárgyra.
- Találtak valami fontosat, amíg nem voltunk itt? - kérdezem.
Közben egy katonának kinéző figura kisebb szóváltásba keveredik Sammel, de nem igazán zavartatom magam. Ismerem már Arzenált annyira, hogy tudjam, hogy működik ez nála. Inkább végignézek a csapaton, és próbálom minél jobban megfigyelni azokat a tagokat, akikkel eddig nem találkoztam. Jó lenne tudni, hogy mire képesek, bár ebben a helyzetben talán még ők sem tudják. A katonáknak talán hasznát vesszük, a többiekről ötletem sincs, hogy mire mennek képesség nélkül. Azt hiszem marad az, hogy majd meglátjuk... De nem szeretek erre építeni.

Szeráf látta, hogy a kis barlangban nincs semmi. Csak azért vájhatták ki a többivel együtt, hogy eltereljék a figyelmet a középsőről. Nagyon furcsa, mert eddig az összes álcázáson különösebb gond nélkül keresztüljutottak. A vörös fény messziről látható volt, az alagutak bejáratai meg amit bent láttak, egy kicsit ijesztőek lehettek, de azok se jelentettek túl nagy akadályt. Aztán a zárt ajtó előtt csak meg kellett állni és egyből ide kerültek, ahol a szivárvány a barlangokhoz vezette őket. És hiába volt belőlük hét, nem volt nehéz észrevenni, hogy a középsőben van a lényeg.

Ez viszont már keményebb dió, ha ki akarják nyitni. Maga a sziklába faragott barlang egészen szép csarnok volt. Szobrok Istenről, szobrok a Sátánról. Megegyeztek volna, hogy mindkettejüknek emléket kell itt állítani? A nyomorult emberek meg azt hiszik, hogy ezek szóba sem állnak egymással... A csarnok közepén az ajtó fémből volt, de Szeráf nem jött rá, hogy pontosan milyenből. Itt hiába álldogált társával együtt, nem működött a teleportáló trükk. Semmi jel nem mutatta, hogy mit kéne csinálni.

Eljött az a pillanat, amikor a Mutáns Testvériség tagjai az ellenállókkal találkoztak itt, a túlvilágon. Szeráf rájuk nézett és az arcán lehetett látni az undort. Végignézte a tagokat. Arra gondolt, mekkora jutalmat kapna, ha az itt bőségesen megjelent, körözött személyeket sikerülne megölnie. Képességek és fegyverek nélkül egyelőre nem ezzel próbálkozott. Ők itt ketten voltak, meg Pók, aki inkább a testvérével foglalkozott, mint bármi mással, úgyhogy vele nem számolt.
~Kezdődjön hát meg a párbeszéd, addig Such bajlódhat az ajtóval, ha akar.

Szeráf összeszedte a gondolatait és ahhoz szólt, akit a csapat vezetőjének tartott.
- Lám-lám, Victoria Miller. Merre jár Zyro, hogy neked kellett erre a "gyönyörű" világra jönni a sleppeddel? Azzal vádoltok minket, hogy a világ megrontói vagyunk, hogy tönkre tesszük azt. Még nem tudjátok, hogy ő mit fog művelni. Nem követnétek olyan vakon...
Itt tartott egy kis hatásszünetet.
- Egy robbanás a jövőbe vitt minket, láttuk, hogy mi lesz. A ti drágalátos vezetőtök talán épp most veszti el az eszét és alakul azzá, ami a világot valójában romba dönti. Nem csak félig, teljesen. Létrehoz egy tökéletes fajt, kree és örökkévaló génekből. Kiirtja az embereket, kiirtja a mutánsokat és technokrata uralom kezdődik. Szinte mind meghaltok és mi is. Aki megmarad, az injekciózza magát a sugárfertőzés ellen és meneküléssel tölti a napjait. Ezt várhatjátok Zyro-tól. Ugye, ilyenekről nem beszél nektek csak a "gonosz" Magneto-ról?
A végén egy elégedett vigyorral várja a csapat reakcióját.