Törzsek Földje (Valamikori USA)

Jonah és Kane tárgyalásra készülnek. Jó ideje tervezték a szövetséget, ami csak addig kellene ameddig az energia alapú mutánsokra támadnak. Jonah serege képes őket erőtlenné tenni és a kiborgok szétmarcangolni őket.
Jonah kilép a háreméből, a kaptártudatba összekényszerített mutánsok mind üres tekintettel várják őt. Johanne a főágyasa és egyik legerősebb elméje az Overmindnak. Kint a felvértezett telepaták készen állnak a találkozóra, de amikor Jonah mondana valamit csepegést hall. A padlóra vér folyik. Az orrából. Mintha egy sikoltást hallana, amit eddig fel sem fogott. A hang egyre erősebb. Társai egyesével buknak el. Majd ő is térdre esik.
Kane készületei sem járnak jobban. A kijelzők megőrülnek. Mint egy újabb Apokalipszis-Galactus összecsapást élne át. A jelzésektől a kibernetikus érzékekkel bíró tagjai a törzseknek őrültként sikoltanak a fájdalomtól. Az energia a hatás.. túl durva, túl nagy.
Náhkôhá'e végre elment egy kicsit futni. Az üres sivatagos úton minden erejét beleadja száguldásba. A törzsvezetése sok felelősség és munka. Sokszor már nem érzi a fenevadságot, de így az estéhez közeledve... újra állatként járhat. Már órák óta csak rohan, amikor meglát az égen egy űrhajót.
Miután a halemberek és a vikingek, akik istennek hiszik magukat fogadkoztak, hogy ez a világ nem fejletlen, elmondták, hogy még mindig királyságban élnek és fémfegyverekkel vívnak. Az egyik kontinensüket egy varázslónő és szárnyas kardforgatói uralják és egy másikon mutánsok törzsekbe gyűlve háborúznak. Kalóz kiakadt. Hiába a sok új helyes nő, olyan volt, mint egy ősembert elcsábítani. Bűnösen vonzó élvezet. Leakart lépni egy kicsit így elvitt egy űrhajót és elhajtott vele. Pár órája húzott el és már kapott pár fenyegetőt üzenetet legalább is a kommunikáció kijelzőjének zöld kislámpáján a két számjegyű jel erősen erre utal. Itt a semmi közepén még valami emlős fenevadat is látott futni.
Szürke Eminenciást maga Pusztulás küldte az államokba felfedezésre. Mivel a varázslónő visszatértéig az úrnő helyettese tudni akarta mit is csinálnak a törzsek. A törzs, amit megtalált macska és farkasszerű fenevadakból állt, legtöbbjük vonyítva, morogva ordítva énekelt a lassan láthatóvá váló teli holdhoz. Úgy érezte ez egy rituálé, de kicsit más is. Ő maga is fáradt volt és gyenge. A mágiája szinte megtört. Valami történt. Valami új és szokatlan...

A Nagy Atya igyekezett kondiban maradni, hiszen ebben az erőalapú társadalomban, az állatias mutánsok között ez elengedhetetlen volt a vezetőnek. Náhkôhá'e várta, hogy az alárendeltjei mit tudnak intézni a tervek megvalósításában. A telepatákat akarta kijátszani az energiaalapúak ellen rémhírek terjesztésével és egy bizonyos csapással, amivel néhány törzstag lett megbízva. Ő nyilván nem mehetett velük, hiszen fenn kellett tartani a rendet itt a Colorado-ban. Egész jól berendezkedtek és nem volt gond velük - csak a szokásos, ami az uralkodással járt, de ez is elég nagy teher volt. A szervezetét rendesen megdolgoztatta ezen az estén is, mikor meglátta azt az űrhajót.
Mikor legutóbb ilyet láttak, akkor jöttek a skrull kalózok végigrabolni a Földet még Galactus előtt és aztán a nagy lila is megjelent. Az a nap emlékezetes volt bizonyára az egész Föld lakossága számára, Náhkôhá'e pedig ott is volt a dolgok közepében. Próbálta végiggondolni, hogy az űrben mi maradhatott a Nagyúr pusztítása után. Lehet, hogy megneszelték Apokalipszis halálát és most eljönnek bosszút állni? A dolgot mindenképp a maga hasznára akarta fordítani. Ha lehet tárgyalni az érkezőkkel, akkor az ellenségre kell uszítani őket, gondolta.
Megállt és óriási üvöltést hallatott, amivel össze szokta gyűjteni a törzstagokat. Most képzett, tudós mutánsok kellenek, akik ki tudják számítani, hol száll le a hajó és esetleg beszélik kozmikus fajok nyelvét vagy van fordítójuk. Egyelőre várt, hogy jönnek-e ilyen tagok. Ha nem és a hajó utasai pont vele lépnek kapcsolatba, akkor egyedül kell tárgyalnia. Lélekben készült erre is, de jobban örült volna egy pár tanult törzstársának.

Lerois eljött a tengerentúlra, hogy kémkedjen a birodalomnak, ami a Varázslónő után maradt Új-Valhallában. Nem a legdíszesebb köpenyében jött, hanem egy barna kabátban, ami alatt a viking láncing ott volt és az alatt egy fekete pulóver. A fegyvereit hozta, nála volt a kard, a kés és a kozmikus erejű, Celestial tech szigony is. Az első csoport, amit megtalált, valószínűleg a korábbi főpap, az indián származású medveember törzséhez tartozott. Olyan is volt a viselkedésük, mintha valami törzsi rituálét, indián szertartást végeznének a Holdnak. Emlékezett rá, hogy az állattá változó ősöktől eredeztették magukat. Kisebb szinten neki is volt ilyen képessége vámpírként. Élőholt szervezetének nagyon sok mindent ki kellett volna bírnia, de most gyengének érezte magát. Nem tudhatta, hogy a lupinok, felinek is így éreznek-e, úgyhogy nem akart feltűnést kelteni. Távolról szaglászott, hallgatózott, hogy kivegyen valamit, hátha szó esik a törzs terveiről, védelméről, bármiről, ami hasznos lehet.

/ AoA-n nem mágiahasználó, csak vámpír:) /

Miután felállítottam a védelmi vonalaimat Chicagoban, majd a rendelkezésemre álló technológiával és a szabad kézzel, amit Apokalipszistől soha sem kaptam meg, létre tudtam hozni a kiborgizált hadseregem. Ezután én is jelentős féllé váltam a törzsek közötti nevetséges háborúkban. Amíg mi itt a pozíciókért harcolunk, más államok könnyen megerősödhetnek a hátunk mögött, de ez is az evolúció része, csak a legerősebb fog életben maradni. Akik jelenleg még szerintem is a telepaták a legnagyobb eséllyel. Miután megerősödtem indokolttá vált velük egy szövetség az oszd meg és uralkodj elv használatához. Mindent gondosan előkészítettem már, csak meg kell kötni a szövetséget és az energiaalapú mutánsok ellen vonulhatunk, sikeresen. A sípoló hangokra magam elé tekintek, felrévedve gondolataimból és őrült mód nézek végig a képernyőkön.
~ Fogalmam sincs mi lehet ez... de én is érzem. Legalább olyan erős mint Apokalipszis és Galactus volt együtt. Ezek nem a telepaták lesznek.
A képességemre koncentrálok elsőként és azonnal minden testemben lévő fémet kivetek magamból. Most csak az számít, hogy ne sértsenek meg létfontosságú szervet vagy eret, és a lehető leggyorsabban lökődjenek ki. Ha ez megvan és hallom a fémdarabokat kopogni magam alatt, nem vesztegetem tovább az időm és nekilátok üvöltve kiosztani a parancsokat.
- Mindent lekapcsolni! Azonnal! A kiborgok is, kapcsolják le a gép részeiket! Mindent, mielőtt károsodik!
Ha kell és van működő vezérlő én magam is megteszem, lekapcsolom amit kell. A védvonalak meg fognak szűnni és a kiborgok és össze fognak esni, de legalább megmaradnak. Később újra lehet őket indítani, most nem számít, csak hogy megmaradjanak. Akár villámoktól szikrázó öklömmel a zárt hálózatú kapcsolóba is belecsapok. hogy véget vessek az őrületnek. Egyre számítok titokban és akkor nem is teszek semmilyen elhamarkodott lépést, abban az esetben ha a hatás olyan gyorsan múlik el mint jött, türelmesen várok és nem kapcsolok le semmit, de nem ez az elsődleges tervem.

William Shakespeare - Hamlet írta:Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől - a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó - le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni?

Kane gépei szikráznak majd több hullámban felrobban. A hálózat leáll. Az égen látni lehetett, hogy valami dél-nyugatra egy fényesen zuhanó dolgot pillant meg. A működő érzékelői haloványan jelzik, hogy ez egy kozmikus eredetű energia csóva.

Az Overmind pajzsa során a mutánsok egyesével ájulnak el egészen ameddig egy villanást nem látnak majd nyugatra egy csóva száguld a föld felé. Nincs tudat mi után nyúlhatna, de mégis ez fontosnak tűnik.

Lerois fáradt és gyenge. Mintha megküzdött volna a világgal. Most egy villanás vakítja el még picit meg is sebzi a bőrét majd egy csóvát lát nyugatra száguldani. Már nincs benne élet. A farkasok egy vonyítás után elindultak el a törzstől egyenesen ki a falúból.

Kalóz féktelen száguldásában az se gátolta meg, hogy a farkas mutáns rávonyított csak ment tovább. Miközben őt figyelte a férfi. Ám a Nagy Atyát hirtelen egy villanás vakította el és meglátott egy csóvát közeledni maga felé. Kalóz látott benne valamit és már fel is ismerte, de a hajója még mindig elfele repült.

Franken Castle a lemészárolt útonálló mutánsok tetemei között sétál el. Látja a villanást és a csóvát, ami tőle északra tart.

Fáklya békésen repül az égen amikor egy villanás megvakítja és egy száguldó csóva repül el mellette. A csóva mint egy lángoló kődarab zuhan alá. Fáklya még követni is alig bírja a csóvát.

Amazon egy tóban húzta meg magát amikor egy villanás szinte fejbe vágja és lát egy csóvát keletre közeledni.

Norrin és Nova órák óta keresik Kalózt. Szinte elvesztek a küldetésben. Egy villanást látnak meg és a két repülő kozmikus lény lát egy csóvát. Automatikusan arra gondolnak, hogy ez vagy Kalóz vagy ő okozta...

Náhkôhá'e 
A medveformájú mutáns várta a törzstagokat, de közben igyekezett ő maga is közelebb kerülni a zuhanó űrhajó felé. A napi futás ma egy kicsit máshogy alakul, más lett a célja. A sportolás befejező részeként arrafelé indult, hogy megközelítse. Közben egy villanás elvakította hirtelen és utána azt látta, hogy felé közeledik egy csóva. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy ez elől elugorjon, mert még az ő erejének is sok lehet egy becsapódó meteor vagy űrhajó, ha telibe találja. Ha sikerült kitérnie és meglátnia a krátert vagy a hajót, akkor azért nem mászott rá egyből, csak kicsit távolabbról figyelt, hogy ki vagy mi bújik elő. A tudós törzstagok még mindig jól jöttek volna neki.

Franken-Castle
A kiborgnak nem volt újdonság, hogy hullák között sétáljon. A világ más lett, megváltozott, de így is maradtak olyanok, akiket le kellett állítani. Az egykori Megtorlónak már erősebb teste volt hozzá, de egyben torz is lett. A sebeket régebben csak elviselte, most viszont már annyira tele volt velük, hogy rettenet rondának érezte magát. Érzéketlenebb volt, mint valaha, a bűnözőket kegyetlenül igyekezett irtani. Nem tudta, mi jön az égből, de az a nap jutott eszébe, mikor felkelt a halálból. Nehéz volt beletörődni, hogy részben Fájdalomnak köszönheti az új életét, hiszen a gyűlölt Lovas kezdte el a kísérletet. Amikor kalózok érkeztek az égből, majd Galactus, akkor is nagy változások történtek. Talán most is ez lesz? Fegyverét kézben tartva kezdett rohanni a zuhanó csóva irányába.

Szürke Eminenciás
A vámpír rendellenesen gyengének érezte magát. Nem volt ott a Galactus elleni csatában, de most arra gondolt, hogy annak a résztvevői fáradhattak ki ennyire, mint ő most. De miért, mitől? Nem tudta megmondani, mi szívta ki belőle az erőt. Villanást látott és valami sugárzásra, energiakitörésre gyanakodott, mert ártani tudott neki a jelenség. Nem volt nagy a sebe, de megérezte. A csóva irányát meg tudta állapítani, ahogy valószínűleg a farkasok is, de még egy nagy állathangot is hallott, ami után a falu népe elindult. Lerois egyelőre tartotta magát az eredeti tervhez. Ha fogy a falu népessége, akkor ő nagyobb eséllyel tud körülnézni. Ilyen ismeretlen csóvákkal pedig ráér utána foglalkozni. Úgy érezte, az űrből érkező valamiben amúgy sincs már élet. Érzékeit élesen tartva indult a falu felé úgy, hogy ha lehet, ne vegyék észre. Tudta, hogy itt szinte mindegyik tagnak legalább olyan jók az érzékei, mint neki, tehát nagyon óvatosnak kellett lennie.

A lopott űrhajó semmilyen módon nem jelezte, hogy gondja lenne új gazdájával. Ezért szerettem az űrhajókat. Nem nyivákolnak, nem húzzák a szájukat, és ok nélkül nem is szólnak az emberhez. Nem úgy, mint egy nő. Vagy egy gyerek. A nőkkel legalább lehetett szórakozni, de a gyerekek csak simán idegesítőek. Tehát itt voltam, ennek a bolygónak a légkörében. Ez a visszamaradott, elfajzott, folyton háborúzó faj sárgolyójának közelében. Természetesen a nők miatt jöttem, de hajtott az is, hogy ezt mennyien ellenezték. Ha valamire azt mondták, hogy nem szabad, akkor csak még jobban akartam, még inkább megtettem érte bármit. Ránéztem a kommunikációs kijelzőre, és egy szép kétjegyű számot láttam villogni. Tehát ezt most nagyon akartam. Ahogy zuhanásra hasonlító közeledésem közben kinéztem, láttam valamit, ami a pusztán fut, majd rám vonyít. Mivel nem tűnt úgy, hogy szép formás mellei lennének aranyos popsival, nem érdekelt. Tovább fordítottam hát a tekintetem, miközben egy másik csóvát szúrtam ki. Úgy tűnt, gyorsabban közeledik a felszínhez, mint én, és nem láttam nyomát annak, hogy lassítani próbálna. Egy ilyen becsapódás érdekes tud lenni, ezért változtattam a hajó irányán, hogy közelebb kerülhessek. Érdekelt, hogy vajon lassítani fog, vagy egyszerűen becsapódik. És hogy mekkora krátert hagy maga után.

Nova

Van, akivel mindig csak a baj van, és a legbosszantóbb, hogy mindig másnak kell utána takarítani, kihúzni belőle, vagy egészen egyszerűen csak megkeresni valami jelentéktelen bolygón a semmi közepén. Lassan sikerül teljesen elveszi, de a Kalóznak még mindig nyoma sincs. Ez már az a pont, amikor Nova eldöntené, hogy részéről elég, Norin keresse csak tovább, ha akarja, de ő inkább arra próbálna meg rájönni, mennyire, vagy hova keveredtek el. A bosszankodást az a csóva szakítja félbe, ami váratlanul tűnik fel és igen határozottan halad egy bizonyos irányba.
- Ezt még nézzük meg, de utána részemről vége.
Kalóz majd hazatalál ha akar. A változatosság kedvéért most kihúzhatná magát abból, amibe belekeverte, bármi is legyen az. Hogy miért döntött úgy Nova, hogy megnézi mi okozta ezt a jelenséget amit mindenki láthatott közel és távol? Talán neki is kezd elmenni az esze. Egészen biztosan nem csak ők ketten Norinnal szeretnének majd kicsit körülnézni ott, ahol ez csóva földet ér.

Az összes gép szikrázik és felrobban, talán későn cselekedtem vagy pont a rendszerleállítás okozta a végzetes eseményt, ami igen nagy károkat és veszteségeket jelent. Tudom, hogy nem csak nekem okozott ez erőveszteséget, másoknak is kellett, most is megmarad az egyensúly.
~ Még vannak ép rendszerek, van még mit használnom, nem veszett minden el. Még van lehetőség megmenteni valamit, hiszen minden csak egy próba, ami eldönti, hogy ki az erősebb.
Ellenőrzöm a megmaradt kijelzőkön az energiacsóva útját és ha tudom tudásommal kiszámolom, valószínűsíthetően hol érhet földet. Nem kételkedem benne, hogy fontos szerepet játszik a történésekben, akármi is legyen az valójában. Kiadom a parancsokat, ha még van használható, újraindítható kiborg akkor manuálisan aktiváltatom őket, ha nincs akkor összegyűjtöm a nem kiborgizált mutánsaim. Egy cél érdekében, hogy időben oda érjek és elemezhessem a kozmikus erőt. Nem kételkedem benne, hogy hatalmas előnyt jelenthet az evolúciónkban és nem fogom hagyni, hogy néhány vadállat szétmarcangolja, vagy Holocaust elnyelje energiaforrásként, ennek többnek kell lennie annál. Én magam a testembe építem a korábban kilökött fémeket, páncéldarabokat és pengéket. Ha összegyűjtöttem az erőim, bármilyen kevés is legyen vagy éppen zéró, azonnal a lehető leggyorsabb módon indulok el a csóva után. Jármű nélkül is ha kell, gyalog és futva, fém elemekkel megerősített lábakkal. Minél közelebb érek, annál nagyobb figyelmet fordítok a környezet elemzésére, kiszűrve az idegen, veszélyes elemeket.

Náhkôhá'e
A Nagy Atya először az érkezőkkel foglalkozott. Egykori Főpapok, akik társai voltak, most ellenségek, mivel a saját törzsüknek akarják a hatalmat. Biztosan annak akarják. Itt volt Kane, akit ki akart játszani a telepaták ellen egy árnytámadással. Úgy nézett ki, hogy nem csak ő szervezkedett a háttérben. Jonah túlságosan is barátságosan ment oda a Cyborghoz. Ha meg akarná támadni, nem számítana a távolság. Egy telepatának? Persze, hogy nem. Ha ezek szövetségre lépnek, az nem lesz jó, gondolta magában a medveszerű mutáns. Egyik se volt az a haverkodós, úgyhogy valami okát sejtette ennek a közeledésnek. Ezt a kettőt tartotta szem előtt leginkább, de a többire is vetett egy pillantást. Most a törzse nélkül volt itt, bár ők se voltak messze és ha valaki elérkezettnek látta az időt, hogy a Főpap "bűneit" megbosszulja, attól támadásra kellett számítani. A Nagy Atya készen állt, hogy egy támadás elől kitérjen és ha lehet, cserébe széttépje az illetőt. Vagy inkább Kane és Jonah ellen uszítsa, az jobb lenne. Persze ott voltak még Holocaust mutánsai, meg a Királyságok tagjai és a Varázslónő birodalmából megmaradtak, köztük a két ikerrel. A Nagy Atya tudta, hogy ott is vannak még erős ellenfelek, nem csak az itt megjelentek között. Ő maga egyedül nem akart itt támadást kezdeményezni, segítségre pedig nem számított egyik érkezőtől sem. Volt egy rakás idegen is és talán csak azt ismerte fel, akivel még Fájdalom kísérletezett, de sikertelenül. Mary Shelley általa nem nagyra értékelt műve alapján valami csak összejött ebből a szétvarrt bizarr lényből.
Miután végiggondolta, kitől mit várhat és készen állt, hogy reagáljon, ha kell, már foglalkozhatott Uatu-val. Nem kis erőt és hatalmat képviselt, ráadásul megtalálni se lehetett könnyű. Valakinek mégis sikerült, legyőzte és megölte. Aztán idedobta jelzésként, hogy más fogja figyelni a Földet. A Nagy Atya biztos volt abban, hogy Uatunak kijelölnek egy utódot. Hogy mi volt ezzel a cél, azt nem tudhatta. Az egész bolygóval akarhatott valamit az illető, ha az őrszemet belezte ki. Úgy érezte, jóban akar lenni azzal, aki ezt csinálta. Kozmikus, űrben lakó lényre gondolt. Szagolgatta a holttestet és ha érzett rajta valamit, próbált rájönni, hogy érzett-e már ilyet valamikor. Nem mondott semmit. A szárnyas nő már elkezdett beszélni és biztos lesz más szószátyár is, aki válaszol és kérdez. Ő csak figyelt és várta, hogy ideérjenek a faluból a többiek.

FrankenCastle
A torz lény látott egy valkűrszerű nőt, aki nagyjából vele együtt érkezett meg. A fegyvere a kezében volt, de még nem lőtt. Pontosan akarta tudni, hány ellenfél van és mit várjon tőlük. A valkűrökről megvolt a véleménye, bűnözőknek tartotta őket még akkor is, ha csak a Varázslónőt szolgálták. Ő még a mutánslázadáskor halt meg, de mióta életre kelt, igyekezett megtudni mindent az eltelt időszakról. Így hát tudta, hogy a Varázslónő lefeküdt Apokalipszisnek és az egykori lázadóból a világ ellensége lett a kiborg Megtorló számára. A szolgáit ugyanígy gonosznak tartotta, bűnösöknek, kivégzendőknek. Volt még három régi Főpap is és számtalan ismeretlen, akik talán csak kíváncsiskodni jöttek a hullócsillag miatt. FrankenCastle nem ismerte fel ezt a valamit, ami leesett az égből. Élve jobban érdekelte volna, így már csak azt figyelte, hordoz-e bármilyen energiát, amit ő el tud szívni. Utálta ezt az új külsejét, mert már nem volt emberi, sokkal kevésbé volt az, mint előtte, de erősebb lett. Ha sikerült energiát elszívnia, akkor megtette. Ha nem, akkor az egykori Főpapokra nyitott tüzet, kezdve a telepatával. Fel volt készülve egy visszatámadásra is, hogy elugorjon, lehetőleg egy másik Főpap mögé, hogy véletlenül azt érje a találat.

Szürke Eminenciás
Philippe látta, hogy a törzsből a legerősebbek elfutnak valahova. Gyanította, hogy a csóva után mennek. A vámpírképességek között is akadt olyan, amelyikkel állattá lehetett változni, a legerősebbek még misztikus lényekké is tudtak alakulni, de a vallon ezeket az állatias mutánsokat nem tartotta sokra. Ösztönlényeknek találta őket, akik most is úgy viselkedtek, mint etetéskor. Be lett dobva egy hullócsillag és ész nélkül rohantak. Ő viszont körülnézhetett. Azt vette ki, hogy vége a szertartásnak. Egy kicsit féltek a hullócsillagtól, nem voltak támadó hangulatban. A Nagy Atya említésére a Szürke Eminenciás arra gondolt, hogy a törzsfőnök, nyilvánvalóan az egykori Főpap olyan társadalmat szervezhetett meg itt, mint Új-Valhallában Stephanie, csak sokkal primitívebb formában. Neki ez őskorinak számított. Mivel az itteniektől nem sok mindent tudott meg, megpróbált messzebbre menni. Ha már megoldás nem volt, akkor az elrohant erősek után ment, de ha a falu más részén hallott vagy érzett valami fontosat, akkor azt akarta megvizsgálni. Neki az információgyűjtés volt a feladata és nem hullócsillagok kergetése. Mindezt pedig igyekezett észrevétenül csinálni.

Nincs senki akit mozgósíthatnék, egyszerűen túl lassú lenne. Magam indulok útnak és a lábamnál rakétákat alakítok ki a bennem lévő alkatrészekből. Keresztülrepülök a pusztaságon, egészen a kráterig, ahol már mások is vannak, ahogy vártam. Biztos távolságban állok meg és nézek le a testre. A rakétákat hűtés után visszahúzom a testembe és újra használhatóvá teszem a testet.
~ Sokan gyűltek itt össze és a legtöbben tudják, hogy ez a lény a Föld Figyelője volt. Ez nem Apokalipszis visszatérését jelzi, más hatalom van jelen, ami az egész Földet árnyékban akarja tudni. Tehát akármit is tesz, az globális szintű lesz.
Kivárom, hogy mi fog történni, egyelőre nem mozdulok, csak felkészülök egy esetleges támadásra, ami felém irányul. Jó néhány személyt felismerek és ők is engem, de vannak idegenek is. Kétesélyes a helyzet. A telepaták vezére, Jonah is feltűnik a színen. Jól gondoltam, semmi köze nem volt a történtekhez. Ami itt történik sokkal nagyobb események kezdete. A telepatikus üzenet után meg se rezdülök, hagyom, hogy közel érjen, közben felmérem az érkezőket is.
~ Nem, egyáltalán nem hátráltat. Most még fontosabbá vált a szövetség. Mielőtt az ellenségeink léphetnének.
Szövetséget kötni egy telepatával nem a legbiztonságosabb lépés, mivel a tervek nem elrejthetőek előle, ellenben az összes megmaradt főpap közül ő az egyetlen akivel ez kivitelezhető. Az ellenséget meg kell osztani, ez nem kérdés. Néhány perc után a kezembe irányítok néhány pengét és egy speciális ollót képzek, ami Rozsomák karmaihoz hasonlóan tör elő az öklömből. Lassú léptekkel indulok el a tetem felé, hogy a fejéből kivághassak magamnak egy darab mintát, az agyi szövetekből. Eközben ha támadás ér, azonnal a test mögé vetődik. Ugrok vagy vetődök, de elsősorban nem a védekezés a célom, csupán a kitérés. Az első támadások kikerülése, amennyiben sikeres, az alkaromban alakítok egy egyszerű vetőszerkezetet. Ezt az ellenség fejér irányítom és kilövök vele két pengét, a szemeit célzom. Elsődleges az azonnali ellentámadás, mielőtt elszabadulna a pokol. Ha nincs elég időm, akkor egyszerűen az olló pengéit lövöm ki a szeme irányába. Erősebb vagyok nála, nem állhat az utamba, egy gyenge lény fegyverrel.

Fáklya

Alig ébredtem fel, de máris nyilván való, hogy mennyi minden változott. Ahogy itt a magasban végignézek a tájon, még rosszabbnak tűnik, mint ahogy a nácik nyertek volna. Hihetetlen, mennyire rosszra fordulhatnak a dolgok. Ha a Kapitány ezt látná összetörne a szíve. Nem tudom, talán ő is túlélte valahogy. Vagy akár a többiek is. Valószínűleg nem. Mindenki, akit ismertem, szerettem, halott. A harc, amit annyi időn át harcoltam, már senkinek sem számít. Minden, amit fontosnak tartottam elveszett az idő homályában. Igazából nem tudom, hogy miért foglalkozok egyáltalán ezekkel. Fölöslegesen élek, fölöslegesen repülök, fölöslegesen gondolkodok. Talán csak le kéne merülni az óceán mélyére. Egyszerűbb lenne, az biztos.
Hirtelen meglátok egy zuhanó testet. Felé veszem az irányt, talán ez a dolog végre eltereli a figyelmemet. Az biztos, hogy nem figyelek a repülésre eléggé. Elkap a csóva lendülete és becsapódok földbe. Amikor felkelek egy kisebb csoportot látok, mindenféle különleges formával. A fejemet simogatva megyek a másik kráter pereméhez. Gyanakodva megyek az emberek közé, már amelyik embernek néz ki. A kráterbe lepillantva meglátom a Figyelőt. Illetve a holt testét. Hogy képes bárki megölni őt? Fizikailag és lelkileg sem értem. Minek? Hogy? Ki? Hova süllyedt ez a világ? Talán az egészet fel kéne égetni, hogyha ilyen erkölcsi fertő lett. Nem. Hinnünk kell az emberek jóságában, még ha nagyon nehéz is. Nem tudom mi történhetett, de remélem valakinek lesz valami ötlete. Megnézem, hátha látok valaki ismerőst. Mármint olyat, aki emlékeztet valakire. Nem reménykedek. Ebben a világban az úgy tűnik már meghalt.

Nova

Hosszú ez az újabb értelmetlen kirándulás, és Kalóz nem csak bajt szokott keverni ezekkel a meggondolatlanságokkal, de mindenki mást is veszélybe sodor, akinek aztán rendet kell tenni utána. Egyszer már igazán felnőhetne...
Nova mérgelődése csak addig tart, amíg megérkeznek a csóva becsapódásának helyéhez, és kiderül, mi is volt ez a hullócsillag valójában. Uatu a figyelő holtteste. A hirtelen haragú lány indulata gyorsan párolognak el, hogy egyszerűen a szomorúság vegye át a helyüket. A figyelők békések, és sosem bántanak senkit. Felfoghatatlan, miért kellett egyiküknek ilyen véget érnie, hiszen ők sosem avatkoznak senki dolgába. Az ilyen megmagyarázhatatlan kegyetlenség, és gonoszság mindig mérhetetlen szomorúsággal töltötte el. Nova fajtáját is szinte teljesen kiirtották, csak ő maradt, csak azért, mert valakik úgy gondolták, hogy ők eleve veszélyesek.
Kalóz is megkerült végül. Norrin pillantását követve már el sem lehetett téveszteni a hajót. Míg Ezüst a kráterbe mászott le megvizsgálni Uatu testét, addig Nova ismét felemelkedett, egészen a fent lebegő hajóhoz, hogy valahogy felhívja magára Kalóz figyelmét, és megpróbálja jelezni neki, hogy ez a kirándulás bizony most csak eddig tartott.

A csóva lassítás nélkül zuhan a földbe, bár előtte még két darabra szakad – egy kicsi, és egy nagy. A nagyot követem, és landolási pontja felé állítom űrhajóm. Látom, hogy nem vagyok egyedül, elég népes csoport gyűlt össze, de most először a kényszerleszálló testet vizsgálom meg.
Szép nagy jószág, ezek a Figyelők mindig is szerettek nagyra nőni. Nem tudom, mivel etetik őket – mindegy is. Ránézésre elég halottnak tűnik, lógó belekkel, meg amúgy is csupa seb a teste. Feltűnik még, hogy hiányzik az egyik szandálja – nem mintha szükségem lenne ekkora méretű lábbelire, de mégis pazarlásnak tűnik. Nem hiszem, hogy sok cipőkészítő gyárt lábbeliket ekkora méretben. Ja igen, a Figyelő. Kár, hogy meghalt. Ő biztos tudta, hogy hol vannak a legszebb csajok. Tekintetem inkább az egyre növekvő tömegre fordítom, és meglátom csapattársaimat. Valószínűleg már ők is kiszúrtak. Shit. Nova már emelkedik is, valószínűleg azért, hogy felhívja magára a figyelmem. Erős a kísértés, hogy rükvercbe vágjam a verdát, és itt hagyjam őket a picsába, de nem tehetem. Ha hirtelen elpucolnék, csak gyanúba keverném önmagam, mintha a Figyelő haláláról akartam volna megbizonyosodni, aztán elpucolni. Nem mintha problémát jelentene ez a primitív faj, és a lerázásuk, de most nyugis kis kikapcsolódásra vágyom. Ha van erre alkalmas eszköz a hajón, akkor villantok kettőt Nova felé, majd megkezdem az ereszkedésem. Úgy tűnt van itt néhány jól kinéző bige, akik érdemesek lehetnek a társaságomra.