Club London

A helységbe egy szűk kis lépcső vezet lefelé. Két oldalt boxok foglalnak helyet a falaknál, ütött kopott asztalokkal, és ülőhelyekkel, illetve távolabb több kör formájú asztallal, székekkel. Amit legelsőre megpillant az ember az a bárpult, mely hosszan nyúlik el, az egész helységben, erősen kivilágítva a polcokat. Ha bármire megszomjazol, itt megtalálod biztosan. A kiszolgálás minőségi, még ha a hely nem is tűnik 5 csillagosnak. Nem hígítják fel a piád, és a pultok mögül átlagos, nem mogorva, udvarias emberek szolgálnak ki, többnyire férfiak. A terem egyik végében áll egy zenegép, amibe aprót juttatva már is kérheted kedvenc számaid.
A padló fekete márványkő, ami az évek alatt megfakult már, a falak pedig a szép időkben még fehéren vakítottak, mostanra már beszürkültek.
A világítás kissé gyérnek mondható, de nem is olyan sötét, füstös, hogy ne láss az orrod helyéig. Alapjában véve egy nagyon is hangulatos hely, ahova behúzódhatsz a nyári melegből, záporból, vagy a fagyos téli időből.

A bár füstös és zajos, de Damien újdonsült ügyei gyanúsan ide vezették. Ez a hely több eltűnt fiatal utolsó ismert helye volt. Miután itt jártak egyszerűen eltűntek semmi nyomuk nem maradt. A rendőrség feltúrta a helyett és az összes dolgozó lakását, de semmit sem találtak, most Knighton a sor.
A bárban rengeteg fiatal van, soknál erősen kétli, hogy nagykorúak lennének. A zene valamikor jó szám lehetett, amit mára annyira remixeltek, hogy szinte csak pár szóból ismerte fel az eredeti művet. A pultosnak már így kora este olyan tekintette volt, mint aki bárkibe tudna bárdot állítani.

Nem mondhatnám, hogy szeretem az eltűnt emberekről szóló eseteket. Egyrészt egy New York méretű városban nem nehéz eltűnni, sok esetben örökre, másrészt amennyi őrült rohangál, rengeteg eltűnt már halottként kerül elő, és ezért aztán minden nyomozást a lehető leggyorsabban kell lefolytatni. A gyors munkának azonban hátránya is van, az ember könyebben elsiklik valami felett, amit aztán már nem lehet helyre hozni. Csak remélhettem, hogy ez az ügy nem a megoldatlanok sorát fogja szaporítani, bár a rendőrség már lemondott az itt eltűntekről, ezért fordultak az aggódó szülők hozzám.
Nyílvánvalóan én az idősebb korosztályt fogom erősíteni ezen a helyen, nagy szó egy huszonnégy éves embertől. Jó pár vendégnél erősen rezgett a léc, hogy egyáltalán fogyaszthatnának –e alkoholt, de nem az én tisztem volt, hogy ellenőrizzem a személyiket, és a kiskorúakat haza zavarjam aggódó szüleikhez. Talán a farkas énem berzenkedett a kiskorúak elrablása ellen, bár ahogy tudom, vadon élő „fajtársaim” is felfalják a kölkeiket, ha úgy hozza a szükség, mégis mindig rosszat jelent, amikor egy gyerek tűnik el.
A tulaj és a dolgozók nem voltak boldogok a nemrég lezajlott rendőrségi vizsgálat miatt, ahogy hallottam mindenkit tetőtől talpig átvilágítottak, mégsem akadtak az eltűntek nyomára. Persze nem volt száz százalék, hogy innen tűntek el, de itt jártak utoljára. Nekem ugyan volt néhány elméletem, de bizonyítékok híjján egyelőre egyiket sem hangoztattam, nehogy lejárassam magam.
Némi apróért cserébe kaptam egy sört, és kezdetnek felmértem a helységet. Kíváncsi voltam, hogy használnak –e kamerákat, hol vannak a hátsó kijáratok, van –e valamilyen hátsó szoba, ahová csak bemennek az emberek, de nem jönnek ki...

(nem tudom, hogy van -e jelentősége, de mikor tűnt el az utolsó gyerek, kitől kaptam a megbízást, van valami minta az eltűnések között, akár időpont, akár kinézet alapján? : )

/A nyomozást magától kezdte hisz van megtalálói díj Komolyabb összefüggés nincsen, a gyerekek mind valamiben kiemelkedőek voltak (szépség, sport, művészet, stb) és nem sokkal fiatalabbak, mint Damien./

A bár csendes. Az emberek lassan jelenek meg mondhatni, hogy a biznisznek rosszat tettek a rendőrök, de nem igazán. A legtöbben fiatalok, akik azért jöttek be, mert a hely "balhés" lett. Az egyetlen, aki egy picit is feltűnik a nyomozónak egy vörös hajú lány, aki a sarokban ülve csendesen nézegeti a többieket. nem igazán foglalkozik semmivel csak méregeti a többieket.

Hiába próbáltam bármi gyanúsat felfedezni, egyelőre nem jártam sikerrel. Kora este révén, még nem sokan voltak, de az igazi ragadozók egyébként is jobban kedvelik az éjszakát. Az egyetlen, aki kissé elütött a többiektől, egy vörös hajú nő volt. Szemlátomást egyedül volt, ami meglepő, hiszen szórakozni általában csoportosan járnak a fiatalok, különösen, ha egy helynek olyan híre kel, mint a Londonnak. Hiába, a csoportba tartozás biztonságot is nyújt...
A lány azonban nem a buli kedvéért volt itt, és úgy tűnt, hogy ugyanazt csinálja, amit én, vizsgálódik. Emlékeimben kutatva nem rémlett, hogy ő is magánnyomozó lett volna, nem mintha lenne saját klubbunk, vagy teadélutánjaink, de sokan ismerik egymást a szakmából. A hölgy tehát vagy új volt, vagy csak a saját szakállára dolgozott. Némi képzavarom támadt a szakállnál....
Én igyekszem azért diszkrétebben szemügyre venni a közönséget, miközben időnként kortyolok az italomból. Talán az egyik eltűnt a rokona volt, vagy a barátja, más oka nem nagyon lehet a vizsgálódásnak. Ezzel a viselkedéssel, és egyébként ezzel a kinézettel előbb – utóbb szemet fog szúrni valakinek. Igaz, hogy nem túl rendes dolog, de igyekeztem azokat megtalálni, akik a lányra vethettek szemet, miközben figyelem a reakcióit, kiszúr –e engem, rájön vajon, hogy mit csinálok? Ha rajtam tartja a szemét, csak halványan elmosolyodok és biccentek felé...

Damien a vörös hajútól csak egy üres pillantást kap majd a az érzékeit megcsapja valami. Egyszerre vonzó és mégis taszító szag. Egy nő lépett be. Barna bőrű keleti szépség. Lila ajkakkal és ruhával.

/Így néz ki jelenleg és az arcáról egy szebb kép:/

Damien szinte kifordult tőle. A nő egyszerre volt az egyik legvonzóbb lény, akit látott és az egyik legveszedelmesebb dolog, amivel valaha találkozott. Melissa viszont más lát a lányban, felismeri a szobrok és festményeken ábrázolt nőt. A rejtélyes királynőt, istennőt és úrnőt.

A fiatal vörös szemlátomást fel sem vette kezdetleges üdvözlésemet, de én sem azért voltam itt, hogy barátokra tegyek szert.
Egyszerre magam sem tudtam megmagyarázni, hogy mit éreztem meg, de azonnal a bejárat felé fordultam. Szerencsére a farkasodás, megvédett a hirtelen és nem kíván nyakrándulástól, de ha valaki kifejezetten engem figyelt, annak feltűnhetett a mozdulat. Nos, a belépőről kár lett volna lemaradni. A barna bőrű nő fekete haja dús csigákban omlott a vállára, sötét szemében bárki egy éltre elveszhetett volna, öltözéke, megmutatott volna bármilyen hibát, de az alakja hibátlan volt. Egy pillanatra megrándultam, mintha el akarnék indulni feléje, akárcsak még néhány férfi a helységben, de lehet, hogy ezt csak beképzeltem magamnak, de hát hogy maradhatna egy ilyen nő belépője észrevétlen. Éreztem, hogy a vér hirtelen meglódul az ereimben, mintha harcra készülnék...
Aztán keserű íz gyűlt a számba, amint megéreztem valami mást is. Mint amikor egy kívánatos gyümölcsben megérzed a nyüzsgő férgeket. Kívülről minden tökéletesnek néz ki, de mégis megakadályoz,hogy beleharapj. A nőt szinte tapinthatóan körbe vette a veszély aurája, és nem az a fajta, ami felpezsdíti az ember vérét, hanem ami az életét követeli, és aztán valami kukában hagyva kizsigerelve.
Valamiért olyan érzésem volt, hogy a magányos vörös és az újonnan belépő kapcsolatban állnak, mivel mindkettő kitűnt ebből a környezetből. Félig háttal a pultra támaszkodva intettem közelebb pultost, megvillantva egy ötvendollárost.
- Ki ez a nő, főnök? Sokszor jár ide?
A pénzt nem tudja kivenni anélkül, hogy eltépné, egyértelmű, hogy a semmiért nem fizetek.

Közben, mintegy igazolva előző feltevésem, a vörös hajú szemmel látható izgatotsággal, amibe némi félsz is vegyült, megközelítette a nőt...

A pultos már nyúl a pénzért.
- A kis keleti gyémánt gyakran jár ide, de egy csendes lányka. A vöröskét most először látom.
Közben látják ahogy a vöröst megszagolja a lány és elmosolyodik.

A barna lányka odahajol Melissához és szippant párat. Arcán kaján, kihívó mosoly jelenik meg.
- Talán... Én mit kapok cserébe?
Kérdezi még mindig erősen flörtölős hangnemmel.

A pultos szavaival ellentétben a nő nem úgy viselkedett, mint egy csendes, visszafogott teremtés. A vörös hajút szemmel láthatóan megdöbbentette az üdvözlés ilyetén formája, de nem zavarta el a nőt, sőt olybá tűnt, mintha őmiatta lett volna itt ma este.
Az itallal a kezemben odébb lépek, egyrészt, hogy kikerüljek a pultos érdeklődési köréből, akinek így vissza kell majd térnie a többi vendéghez, másrészt hátha közelebb tudok jutni a furcsa pároshoz. A zsivajnak köszönhetően ugyan csak néhány szót kaphattam el a farkas érzékeimmel, de igazán nem akartam a vöröske képét látni az újságokban. Ugyan semmim sem volt, ami igazolhatná a gyanúmat, mégis a „keleti gyémánt” úgy vonzott, mint illatos virág a méheket. Csakhogy meggyőződésem volt, hogy ez a virág veszélyesebb, mint sok más ragadozó a földkerekségen.
Tisztes távolságot hagyva, iszogatva, és udvariatlanul megpróbáltam figyelemmel követni a beszélgetést, és szükség esetén követni őket, de úgy, hogy ne szaladjak bele semmilyen kellemetlen meglepetésbe...

Damien látta a párost végig, de nem hallotta mit mondanak így csak a mimikákból tippelhetett.

A barna bőrű nő finoman elmosolyodott. Hirtelen a lányt megcsapja valami, szinte mintha lázas lenne. A nő vonzóvá és csábítóvá válik.
- Mondjuk... elmondok neked mindent a lakásomban, a kanapémon egy üveg... bor társaságában.
A szavak oly csábítóak, mint valami andalító dal és a lehelete, mint az édes méz. A lány békés és kedves. Külsőre nem is látható rajta, hogy mennyire vonzza maga felé a másikat csak, mintha beszélgetne vele.

Sajnos nem sikerült olyan közel férkőznöm feltűnés nélkül, hogy halljam a szavaikat, és a barna bőrű sokkal jobban palástolta az érzelmeit. Felőle csak egy ártalmatlan beszélgetésnek tűnt az egész. A vörös hajú arcáról viszont sokkal többet le lehetett olvasni. Az arca céklavörösre vált, és egyszerre érezhette magát kellemetlenül, és találhatta a vele szemben állót ellenállhatatlanul vonzónak.
- A fenébe is... – esett le a negyeddolláros. – Hát persze.
Én is voltam fiatal, és én is bele voltam zúgva olyan lányokba a suliban, akiknél persze semmi esélyem sem volt, és én is valahogy úgy viselkedhettem, mint a vöröske éppen most. A másik viszont még nem küldte el, így talán volt valami esélye, bár amíg a róla el tudnám képzelni, hogy mindkét felén vajas a kenyér, addig a vörös inkább félénknek tűnt. Az egész valahogy mesterséges volt, így nem sokan viselkednek, hacsak, nincs valami különleges okuk rá. Bár lehet, hogy csak csapkod a képzeletem, és a nő kinézete az én eszemet is megzavarta.
Akármiről is beszélgettek, azt nemsokára nem itt fogják folytatni. Egyrészt a London nem olyan beszélgetős hely volt, másrészt a két nő nem rendelt semmit, sőt tulajdonképpen el sem mozdultak az ajtó közeléből.
Lehet, hogy teljesen vakvágányra futok, de a barna olyannak tűnt, aki ha hívna, akkor elmennék vele akárhová is. Ráadásul a viselkedése elég fura is volt, kicsit talán magamra emlékeztetett a szimatolással meg mindennel. Aztán meg nem most járt itt először, és szemmel láthatóan nem esett nehezére ráerőltetni az akaratát a kiszemeltjére. Most vagy ennyire kukkoló lettem, vagy csak nem csal a megérzésem, de követnem kell a párost, hogy el tudjam dönteni, hogy van – e közük a mostani esetemhez. És persze úgy, hogy ők erről ne tudjanak...

A lány finoman megsimította Melissa arcát, aki minden eddigi reakciója ellenére élvezte a nő érintését.
- Gyere drága.
Mondta a nő és megindult kifelé. Melissa szinte kényszeresen követte őt. Damienen múlik, hogy utánuk ered vagy sem.

Igazán blamázs lenne, ha vakvágányra futnék, arról nem is beszélve, hogy nem lennék más csak valami perverz, aki mások után leskelődik, remélve, hogy lesz valami kis akció. Mégis meg kellett bíznom az ösztöneimben, mert én nem tartóztathattam le valakit, csak azért mert gyanúsan viselkedik.
A páros szemlátomást nem vett rólam tudomást, és úgy tűnik indulni készültek. Örültem, hogy azért követni még tudok embereket, az elmúlt néhány ügyem ezt is megkövetelte, meg aki erre sem képes, az nem menjen magánhekusnak. De miért is kövessem őket? Talán az egész nem több, mint egy ártatlan flört, ami a vöröskét szemlátomást teljesen lehengerelte. Aztán láttam, ahogy a fiatal lány összerezzen a másik érintésétől. Ugyan már, ennyire nem hagyhatta el magát.
Akármi is volt az oka, most már a végére kellett járnom a dolognak, még ha cinkes is lesz a vége. A barnának szemlátomást meg volt minden „hatalma”, hogy első látásra magába bolondítsa az áldozatát. Láttam már vámpírokat is hasonló módszerrel dolgozni, és abból sem sült ki semmi jó.
Gondosan rendeztem az ital számlát, nem akartam, hogy bárki megállítson egy ilyen apróság miatt. Ha a madarak indulnak, én is ezt teszem, biztonságos távot tartva, hogy lehetőleg ne vegyenek észre. Kint az utcán már használhatom az orromat is, így minden érzékemet bevetem, hátha többet is kitalálhatok a női Don Juanról...

A nő hanyagul Melissára pillant.
- Követsz engem bárhová.
A nő nem tud ellent mondani. Minden józan gondolata nemet mond, de az ajkai és a teste igent. Damien szótlanul halad utánuk. Egészen egy hatalmas apartmanig, ahol a nő felvezeti a vörös szépséget. A kapuőr egy nagydarab kopasz férfi, aki szótlanul figyeli a két nőt. Knight közeledve felé érzi, hogy valami nem stimmel vele... furcsa a szaga.

Bent a liftben Melissához fordul a nő és közelebb hajolva megcsókolja. Szinte tehetetlen. Teste elgyengül, mintha azt mondaná ő is akarja. A haja enyhén ráfonódik pár ponton a nőre. Összetekeredik pár tincsük, a vállainál húzza közelebbre a vörös hajzuhatag őt. Melissa nem tud tisztán gondolkodni, mintha hihetetlenül erős feromonok hatása alatt lenne, csak a nőre tud gondolni és arra, hogy milyen vonzó. Úgy érzi magát, mint egy lepke, ami a tűz felé repül.

A heves csókot a lift csengése szakította félbe. Ahogy a lift megállt az ajtó kitárult Melissa feje egy kicsit tisztulni kezdett. még mindig követte a nő, de már volt annyi uralma, hogy szavaival ellenkezzen. Az üres folyosón nem volt kitől segítséget kérni. Az ajtaját kinyitotta a nő és belépet. Melissa haja finoman érintette az ajtókeretet és magát az ajtót. A vörös tincsek végül a kilincsre tekeredtek kapaszkodva. A nő békés nyugalommal fordult felé.
- Becsuknád édes?
A lány fejébe hatolt a kérés. Mintha valami mérget ivott volna. Megszédült. A teste ismételten ellene fordult még a haja is, ahogy bezárta maga mögött az ajtót. A vörös padló szőnyeges rezidencia hihetetlenül szép volt. Melissa hamar felismerte a könyveket és szobrokat. Antik értékes tárgyak, kincsek.
- Gyere ide.
Hívta magához a nőt a szoba közepéből.

A rémes képek és gondolatoktól a lány megakadt. A nő pedig meglepődött.
- Miért küzdesz?
Kérdezte finoman a fejét oldalra borítva. Olyan érzése volt Melissának, mint egy ragadozott látna a bokorban ugrásra készen.
- Erős vagy. Ez tetszik.
Majd megpillantotta a pár hajszálat, amik még a kilincsre akaszkodtak.
- Áhh... a hatalmad. Érdekes.
Lassan és magabiztosan sétált vissza a vörös nőhöz, mint egy tigris, ami a sarokba szorított vadat akarja végleg leteríteni.
- Olyan rég kóstoltam a fajtád. Nem foglak csak úgy hagyni elmenni.
Egyre közelebb jött, majd kezei végig simították a libabőrös felkarokat.
- Add meg magad, úgy kevésbé fog fájni - súgja finoman a fülébe. - Gyere. Az enyém vagy. Fogadd el.
Melissa érzi a lehelettét, ahogy a nyakához hajol a nő.

A fájdalom pont felriasztja, a haja képes eltaszítani a nőt és ő megindul a kijárat felé. Ám már a kilincsért nyúlva a haját megragadja és egyetlen kegyetlen rántásnak hátdobja maga felett pontosan rá a szobaközepén lévő asztalra, ami összetörik a haja által alkotott gyenge védelem alatt. Még így is érzi medúza a szörnyű becsapódás erejét. A nő arca kedvesen vonzóról torzan állatiassá vált. Szája hatalmasra nyitva, szemfogai kiemelkedve, szemei sárgásak és csillognak.
- Elég volt!
Üvölti türelmetlenül a szörnyeteg.