Elhagyatott Kabin New Jersey erdőiben

A kabin évek óta elhagyatott. Sok ilyen nagyobb vadászlak van a rengetegben így ez nem meglepő. Két emeletes ház sok nagyobb szobával.

Kira felébred. Az utolsó emléke, hogy valaki egy kendőt nyoma szájához. Valami erős szagot érez és elájul. Mikor felébred a kezei hátra vannak kötözve. Ő maga egy székhez is hozzá van kötve. A tűzhelynél látja az egyik barátját, egy vele egykorú fiút, aki véresre vertek. Egyike azoknak, akik tudták, hogy Kira mutáns. A házban dühös és türelmetlen férfiak vannak fegyverekkel és furcsa kinézettel.

A tűzhelynél egy békésen hümmögő öltönyös, őszhajú férfi guggol és a tűzrakásban forgat egy vasat. Kira szája nincsen kikötve.

Békésen sétálgatok az utcán, mikor egyszer csak valaki valami büdös kendőt szorít az orromra. Én meg válaszként jól gyomorszájba is könyököltem a mögöttem állót, de ennél többet nem tudtam reagálni, mert ezek után minden elsötétült előttem.
Nehéz és sajgó fejjel kezdtem ébredezni.
~ Mi a fene történt? Hol vagyok.
A látásom még nem volt túl éles, meg akartam dörzsölni a szemem, de aztán feltűnt, hogy valamiért nem mozdul a kezem. Odanéztem rá, amennyire láttam, és észrevehettem, hogy nemcsak az nem mozdul, hanem én magam sem, mivel egy székhez vagyok kötözve, a kezeim pedig a hátam mögé.
~ Mibe keveredtem?
Kérdem magamtól, majd körbenézek a szobában. Mindenütt dühös, fegyveres, fura egyenruhás emberek.
~ Na ide se vendégszeretetből hívtak.
A szobában megpillantok egy kandallót, amelynél egy öltönyös férfi van és épp a tüzet élesztgeti. A kandalló mellett pedig az egyik barátom ült egy széken, véresre verve.
- Mit csináltak vele? Kik maguk, hol vagyunk és mit akarnak tőlem?
Bár kissé közhelyesre sikerült a kérdéssorom, de ez jelen pillanatban nem érdekelt válaszokat akartam. És elhúzni innen.
Ha pedig be volt kötve a szám(nem volt egyértelmű) akkor pedig idegesen hümmögök, és próbálom az állam alá csúsztatni a kendőt, majd aztán feltenni a kérdéseket.(Ha ragasztották a szám, akkor ez persze nem lényeg, mert akkor csak hümmögni tudok.

Mivel csak a kezei és a lábai voltak a székhez kötve így a szája szabad és tud szólni a társasághoz. A kérdésekre a csapat vezetőjének a szeme remegni kezdett majd egy hatalmas pofont adott a lánynak, A szája vérezni kezdett és az arca hihetetlenül fájt.
- Csendes szajha!
Üvöltötte le a lányt idegesen.
- Te és a mutáns imádó áruló kis barátod ma megfizettek mindenért!
A fekete kesztyűt emelte Kira felé a férfi, amiről még a friss vér folyt le.
- Ez! Ezért vagy itt! A mocskos véred miatt! Te egy sértés vagy isten szemében!
Újra megpofozta a lányt. Még a könnyei is kicsordultak a csattanó bőrkesztyű okozta vörösen izzó ütésnyomtól.

A kérdésemre a válasz egy hatalmas saller, ami nagyon nem hiányzott.
- Sssz.
Az ütés nagyon fájdalmas, és még a szám is vérezni kezd tőle. Sőt ezek után még le is ordítja a fejem.
~ Téged se várhat odahaza szerető feleség haver.
Jegyzem meg, inkább csak magamban, mert nem hiányzik még egy pofon attól a bőrkesztyűtől.
A szavai nem túl biztatóak, kissé rasszista egy társaságba keveredtünk.
A férfi a képem elé tolja a fekete bőrkesztyűjét, amin még látszik a friss vérem. Majd újabb rasszista mondat után lekever még egyet, ezek után már a könnyem is kicsordul, az arcom pedig ég az ütés helyén.
- Sssz.
Az eszem azt mondaná kussoljak, de én nem ilyen vagyok így nem bírom ki, hogy ne válaszoljak a sértéseire.
- Szerinted én akartam ilyen lenni?! Tehet bárki is arról, hogy minek születik? Mit ártottam én nektek?
Kérdem, de többet nem szólok, és már lélekben felkészülök a következő bőrkesztyűs pofonra.

A férfi megragadja Kira arcát és így befogja a száját.
- Eleget szóltál ördög - mondta halkabban. - Kígyónyelveddel próbálod elhitetni velünk, hogy ember vagy. Istent sértő mit teszel.
A szavai halkak voltak. Félelmetesek. A férfi szemein látszik, hogy nem viccelt. Komolyan gondolta. Úgy nézte Kírát, mintha valami torz szörnyeteg lenne. Gyűlölet és undor volt a tekintetében.
- Cletus?
A férfi hátra pillant a tűzhelyhez. Ott a vagy tucatnyi alak között egy térdel a tűznél egy piszkavassal.
- Jó lesz ez.
Cletus hangja recsegős volt, farmer ember akcentusát nem bírtam volna elrejteni. A hosszú bajszát simította végig majd kiemelte a darab fémet a tűzből. A végén izzott a vas, ami egy formába volt kovácsolva. Kira most fogta fel: ez egy billog. A kopaszodó öltönyös arcán büszke mosoly jelent meg, ahogy a élénk vörösen fényló vasat hozták közelebb. Mivel a tűzhely volt az egyetlen fényforrás, most az a billog szinte bevilágította Cletust, akinek arca karmazsinban úszott tőle.
- Fogja le atyám ezt a fattyút, ne izegjék-mozogjék. Csak egyször akarom rá égetni a jelét.
A fehéres fényben izzó M betű a bot végén elfelejthetetlen látvány volt. Nem lehet megmagyarázni, de Kira már akkor érezte az égető forróságát, amikor először meglátta. Az M sistergő hangon füstölgött, ahogy egyre közelebb hozták.

Alig szólaltam meg, a férfi aki eddig pofozott, gyorsan befogta a számat. Ahogy halkabban beszélt és amilyen stílusban, komolyan nehezeknek sikerült elérni, de elkezdtem félni. Félni attól, ami várt rám, attól, hogy mit is akarnak ezek a rasszista barmok. Talán halálra akarnak kínozni? Nem tudhatom még, de már felmerült bennem a gyanú.
A férfi a tűznél kaparászó férfihez szól aki kiemeli a forró piszkavasat a tűzből, amint kiemeli  fém végét látom csak meg, hogy az nem piszkavas hanem egy billog.
- Hmmm, hmmm m-m-mh.
~ Én nem vagyok állat amit meg kellene bélyegezni. engedjetek el rasszista barmok!
Hümmögök visítva a befogott számmal, miközben a másik férfi próbál a kötelek ellenére lefogni, persze én megpróbálok rúgkapálni a lábammal, ha az nincs lekötve és izegni mozogni ahogy bírok. Ahogy látom a billoggal közeledő Cletust, a félelem kezd eluralkodni rajtam. Az izzó M-betű fényénél az arca karmazsinban úszott tőle és azzal a vigyorral az arcán, maga az ördög jutott róla eszembe. A betű még hozzám sem ért, de már égetett.
Telekintekusan nem ránthattam ki a kezéből, mert végén még a tucat fegyveres lelőtt volna, ahhoz meg nem volt elég erőm, hogy a fegyvereket egyszerre emeljem fel és használhatatlanságig verjem őket a plafonhoz, ahhoz túl sok volt.
Ahogy a fegyverekre tévedt tekintetem beugrott valami mentő ötlet.
~ A csapszegek!
Megpróbáltam telekinetikus erőmmel kirántani a csapszegeket a helyükről és a tűzbe hajítani azokat, így a fegyverek használhatatlanná válnak majd ezután, ha sikerül. Ha mindez sikerült, akkor a billogot a magasba emelem az ürge kezéből és ezzel egy időben megpróbálom magamról lelökni a pofozós pasast, hogy aztán a magasba emelem magamat is, úgy hogy ne érhessenek el és óvatosan a billoggal megpróbálom megégetni a kötelet úgy, hogy azt szét bírjam tépni. Aztán a túsztárs mellé repülni, távol a férfiaktól és a túszt felkapva tele kinetikusan rohanni kifelé a helyiségből és az épületből.
Remek terv lenne, de nem biztos, hogy kivitelezni tudom. Hiába nem vagyok egy nagy hívő, most mégis imádkozom, hogy tervem sikeresen végre tudjam hajtani.

Kirát egy hófehér aura öleli körbe, ahogy a fegyverekből a csapszegek kiemelkednek és berepülnek a tűzbe. Mikor a fényt és a mozgást észre veszi a férfi, aki eddig Kirát verte dühösen ököllel megcsapja őt. A lány orra azonnal eltörik és a székkel együtt borul oldalra. Kettőt lát és könny gyűlik a szemébe a fájdalomtól.
- Mocskos sátán szajhája!
Mondja a férfi és gyomron rúgja Kirát, aki akaratlanul is vért köp fel.
- Te k-rva!
Üvölti és újra megrúgja. A kötél felhasítja a csuklóját, ahogy próbál a kezével előre kapni ösztönösen.
- Boszor...
Az újabb rúgásnál az egyik társa hátra húzza.
- Várj testvérem - szól neki a másik. - Ne öld meg... még.
Kira nem kap levegőt, nem bír beszélni a fájdalomtól és még megkötözve is remeg és remegteti a széket, amin ül. A férfi leguggol hozzá és hajánál fogva megemeli a fejét. A lány érzi, hogy tövestől szakad ki a haja, ahogy arra nehezedik a teste és szék súlya is.
- Még egyszer használni mered szentségtelen hatalmaidat te céda és azt is megbánod, hogy kimásztál anyádból!
Üvölti majd elengedi a haját és a lány vissza esik a vállára, fájdalmasan koppanva.

A csapszeges mutatvány sikerült, de magam felemelni már nem maradt időm, mert az engem eddig pofozó férfi ököllel vág orrba, aminek erejétől eldőlök oldalra és úgy érzem az orrom is eltört.
- Áááu.
Kiáltok fel az ütés hatására, majd eldőlök a lökettől. A könny is a szemembe gyűlik a fájdalomtól. Aztán ha ez nem elég a férfi sátán kurvának nevez és gyomrom térdel, mire én vért kezdek kis híján hányni.
Aztán újabb "bók" és újabb rúgás következik, a kezemet vágja a kötél ahogy ösztönösen előre kapnám, hogy védjem magam.
Már lélekben felkészülök a következő rúgásra és becsukom a szemem, mikor az valamiért nem érkezik meg, kinyitom a szemem. A társa megállítja és méri, hogy még ne öljön meg.
~ MÉG ne öljön meg, biztató.  Ez egy valóra vált rémálom. Ahogy az állapotom is. tudtam, hogy a bátorságom visz majd egyszer a sírba, meg a mutáns létem, de nem így képzeltem a végem. tudom, hogy még nem ölnek meg, de azt nem tudom miért. Ébren kell tartanom magam, hogy megtudjam miért... hogy megtudjam mié...
Ekkor a vérveszteségtől, az ütésektől, a fájdalomtól, a félelemtől és ezek keverékétől, az ájulás szélére kerültem, és végül elhomályosodott minden.

Kira eszméletlenségbe menekül a kínok elől. Nem tudja meddig volt kiütve csak haloványan emlékszik az égető fájdalomra.
Az égő hús szagára.
Kacagásra.
Vörös fényre.
Zsákra.
Bűzre.
Rázkódásra.
Hogy valamire lesett és nagyon fájt.
Mikor újra kinyitja a szemét a hajnali fények kellemetlen tőrökként hatolnak be a szemgolyón. Az arca jobb része hihetetlenül fáj. A füvön fekszik oldalra döntve. A kezei és lábai összekötve, mint egy darab sonka. Nehéz néznie, de a figurák lassan kitisztulnak. Még mindig a rasszista csoport és a barátja, akinek bekötötték a száját és letördeltették pár méterre tőle.
- Ébredezz boszorkány. Nem akarsz erről lemaradni.
Mondja az egyik fickó büszkén. A véres fiú nyakában egy tábla lóg, a szöveg homályos. Lassan tisztul csak ki: Mutáns szerető. Mire a lány felfogja mit olvas meghallja a sörétes puska koppanását. A fegyvert élesítették. Már a fiú fejéhez emelték és az könnyezve próbál valamit üvölteni, de már késő. A lövés eldörren és a fiú feje dinnyeként robban szét, beterítve a pázsitot. Valaki hátulról a hajánál rángatja fel Kirát és a tekintetét a kocsira irányítja, amivel idehozták. Abból egy keresztet egy kanna benzint hoznak ki a többiek.

Az érzékeim eltompultak, a sötétség körül ölelt. Végül elájultam, de néhány emlékfoszlány mégis maradt ebből az időszakból. Éreztem az égető fájdalmat az arcomon, az égő húsom szagára, a rasszisták kacajára, és a billog vörös fényére. Valami, zsákra, bűzre, rázkódásra, mintha cipeltek volna valahová, majd ledobtak volna valami keményre. Ennél több emlékfoszlány nem maradt meg, de szerintem ez minden esemény leírására elég volt.
Nem tudtam meddig voltam kiütve, de az ébredés is fájdalmas volt. A nap vakítóan sütött a szememre, még csukott szemhéjon át is erős volt. Ezen felül a jobb orcám hihetetlenül fájt. Mikor odakapnám a kezemet, érzem, hogy az nem mozdul, sőt nemcsak az, a lábam se mozdulnak, azok is egymáshoz vannak kötözve.
~ Mi a...?
A látásom lassan tisztul és megláthatom azt, amit nemrég csak egy rossz rémálomnak véltem, de sajnos el kellett fogadnom, hogy valóság volt, hiába is akarom annyira az ellenkezőjét hinni.
A rasszista csoport még mindig itt volt a közelemben, és a fiú pár méterre tőlem a fűben térdelve, a nyakában az alábbi felirattal: Mutáns szerető.
Ezek után szemem láttára robbantották szét a fiú fejét egy sörétes puskával.
A szemeimbe könnyek szöktek, a következő pillanatban pedig a haragtól és a dühtől kezdtem el remegni, nem is a sírás miatt igazán. 
Az egyik rasszista a hajamnál fogva rángat fel, én pedig mikor már kellő szögben vagyok, vagy felülök, vagy térdre emelkedem, ha tudok. A férfi fejem a kocsi felé fordította amivel valószínű idehoztak, melyből néhány rasszista egy keresztet és benzint hoztak kannástul.
Ekkor esett le, miért is nem akartak MÉG végezni velem.
~ Ezek el akarnak égetni, mint egy boszorkányt.
A dühöt, kis meglepettség szakította ezzel félbe, ami végül erősebben tért vissza szívembe és felerősítette az életösztönt, ami ismét előtört.
- Gyilkosok!!!
Kiáltom miközben egy hatalmas telekinetikus lökéshullámmal készülök mindenkit kibillenteni az egyensúlyából, különösen a fegyveresekre koncentrálva, hogy a hullám kilökje a fegyvert a kezükből. Ezzel egy időben, ha a férfi még nem engedte volna el a hajam, akkor arra a részre koncentráltam a hajamnak, amit már nem fog, és így vágtam azt le, hogy megszabaduljak.
Amint ez megtörtént, mind az 50km/h-mal repülök fel cikázva a megzavart rasszisták közül, miközben védőpajzsot vonok magam köré, de azt csak pár másodpercig tartom fenn, míg biztosabb távolságba érek. Mivel nem akarom, hogy elhasználjam az összes erőt, amit az ájulás alatt töltöttem újra.
próbáltam cikázva a lombok takarásában repülni, persze közben figyelve arra, hogy a lövedékeket és a lombokat is kikerüljem.
A célom a legközelebbi lakóövezetek elérése volt, ahonnan már észrevétlenül el tudtam tűnni repülve.

Az eszméletlenség nem sok erőt adott vissza a lánynak. A fájdalmai még mindig hatalmasok és a barátja elvesztése nagyobb trauma, bármi eddig. A sokktól elüvölti magát majd egy telenetikus lökéssel mindenkit elsöpör. Mikor mind földre kerülnek megpróbál talpra állni és menekülőre venni. Alig képes állni,d e a hajnali fény eltűnt és viharos ég gyűlt fel. A lincselők eszüket vesztve készülnek. Lemészárolni a lányt, aki nem képes még egy telenetikus csapásra, egyszerűen túl sok a fájdalom, hogy koncentráljon. A lány a mennydörgések között egy hatalmas sikolyt hall. Egy szörnyű hangot, ami közeledik. Az arcát vér borítja el már nem is tudja mitől. A fegyveresek lőni készülnek. Az élesítés roppanásait hallja. A lövések eldördülnek és egy villám bevilágítja a terepet.
A szörnyű sikoltás, ami olyan, mint a pokol legmélyebb bugyrából áradó fájdalom kísérte hang ekkor a lány fejében szólal meg. A köteleit elszakítja és szabadon áll fel. Az üvöltés már az övé is. Érzelmek veszik át az uralmat. Gyűlölet, düh, bosszú, vérszomj. Nem képes kizárni őket. A golyók a testébe csapódnak, de meg sem érzi őket, mintha kívülről látná a testét, ahogy az lángba borul. Már nem ura tetteinek és szavainak, mintha egy sötét fenevad, amit ezek az szörnyetegek alkottak benne elszabadult volna a béklyójából. Majd meglátja magát.

A lángok elhalnak a villámokkal teli viharos ég fényében a lángoló csontváz démon, ami most Kira helyén áll ridegen fordul a rasszista gyilkosok felé.
- Bűnösök.
Súgja világon túli hangján. Elfogói számára ez egy démon a pokolból, de Kirának ez a természetfeletti alak, olyan, mint egy angyal a bosszú angyala.

// *Csak a szülei elvesztése után. //

A düh egy lökéshullám formájában tört ki belőlem, ami a tervek szerint el is söpörte az ellenfeleimet, azonban kevesebb erőm maradt mint hittem, ami csak annyira volt elég, hogy talpra álljak. Nem tudtam koncentrálni, hogy elrepülhessek, az indulatok és a fájdalmak keveréke mint egy vihar tomboltak az elmémben és a lelkemben. de úgy tűnik az ég is érzi a lelki állapotom és azonosul vele, a pirkadati fényt a kavargó viharfelhők váltották fel.
A rasszisták hamar összekapták magukat é sorban hallhattam a fegyverek élesítésének hangját. Nem tehettem semmit, egyszerűen túl zavart volt az elmém, csak a düh és a bosszúvágy maradt.
Mikor a fegyverek eldördültek egy villám világította meg a helyszínt és ezzel egy időben halhattam a dörrenést és valami túlvilági sikolyt a fejemben, ami egyre elviselhetetlenebbé vált, míg végül magam is sikításban törtem ki.
A testembe záporként éreztek a golyók, de nem éreztem őket, az adrenalin elnyomta a fájdalmat, de valahogy még éltem, ne is érdekelt igazán hogy lehetséges ez. Az érzelmeim fel erősödtek és az életösztönt felváltotta a vérszomj.
Egy pillanat erejéig láttam a testem kívülről, ami lángokba borult. A külső démoni volt, de én inkább megváltásnak éreztem ezt, mintha esély kaptam volna az életre, hogy én lehessek a bosszú angyala.
A túlvilági hang ami előtört a számból kissé meglepett, de inkább azért mert ezzel egy időben én is felszólaltam, de a szavak a fejemben víz hangoztak így lehet a csapat meg se hallotta.
"- Ti neveztetek természet ellenes lénynek, most megtapasztalhatjátok, a BOSSZÚ ANGYALÁNAK HARAGJÁT."
Legszívesebben nekik ugrottam volna és addig ütöttem és karmoltam volna őket, míg élnek, hogy megfizessenek tetteikért, de nem tudtam, hogy a testem reagál -e majd minderre.

Egy férfi puskát emel a lovas fejéhez. Az a puska csőbe néz. A lövés eldördül. A tűz gyertyalángként táncol majd visszaáll. A szájából perzselő tűz árad ki és a férfi lelke ég el majd az üres test lassan ég szénné. Utána lassan elsétál a rá lövő bűnösökhöz. Az egyiket magához emeli és mikor a szemébe néz a férfit felemésztik a bűnei. Gyilkolás, erőszak, vérrontás, pedofília, hulla gyalázás. A lány elhányná magát, ah a testében lenne mikor látja miket tett ez a mocsok. Utána jön a barátja gyilkosa. A démon megragadja a puskacsövet, ami azonnal vörösen elkezd izzani majd a famarkolata kigyullad. Utána egyszerűen átnyomja a mutatóujját a homlokán. lassan minden bűne eléget a férfit miközben az ujj lobootomizálja örökre. Agy halott szerencsétlenséget ott hagyja, miközben az maga alá vizelve gügyög. Páran megdermedve nézik őt, a Szellemlovast vörös derengés veszi körbe, ahogy ötvözi mutáns és démon erejéét. A lángok nyílzáporban mészárolják le a bűnösöket. A lángoló testekből a füstként távoznak képeken a tetteik. Lopás, árulás, megcsalás, tétlenség, mohóság, irigység, gyávaság. Az utolsók a kocsiba másznak be, ami lassan megindul. A lovas békésen sétál utánuk. Az autó elhajt, de ő az egyik romos vacak motorhoz megy, amit otthagytak. Az kigyullad, majd átalakul egy új járgánnyá.

A lángoló motor száguldva követi az autót. Egy láncot forgat meg az égben a Szellemlovas. Az a teherautó végébe csapódik. A láncon a tűz végig fut. A pokoltüze. A lángtól az autó felrobban és az egyetlen, aki kiesik az ablakon és nem ég halálra a járműben... az a férfi, aki kínozta őt. Az mászva a földön véresen próbál menekülni. A lán ismét megpereg és egy kampó pattan ki a végéből. A kampó a férfi bal combjába akad bele. Annál fogva kezdi el húzni őt a lovas. Végtelenségnek tűnik ameddig az erdőben hajtanak. Mikor megáll a férfi lábfejéig hasította végig a penge. A motoros leszáll. A lánc lassan semmivé válik. A férfi fegyvert emel. A lovas ismét vörösen dereng és ettől a pisztoly felhevül majd felrobban csonkká robbantva a karját. A másik kezével üt, ezért a démon rámarkol az öklére és lassan belevájja az ujjai hegyét. A tűz elkezdi égetni a férfit. megannyi szerencsétlen mutáns gyerek, akiket megkínzott, gyerekkora óta ártatlan kisállatokat kínzott. Tinédzserként elkapott egy kislányt és megerőszakolta. Sírt és könyörgött a lány, de ő megfenyegette, hogy mindenkinek elmondja, hogy ő kérte és mivel már nem szűz hinni fognak neki. Egészen felnőtt koráig élve nyúzott-kibelezett macskák és kutyák tisztárra főzött koponyáit tartotta otthon. Képes volt bárkit rávenni bármire. Mikor erre rájött rábeszélte egy barátját, hogy a saját húgával háljon. A kislány felakasztotta magát pár nappal később és a fiú örökre őrültek házába került. A társait is rávette, hogy verjenek meg mutánsokat. Kira lett volna a nagy pillanat. Nem csak verés. Üzenet. Napokig maszturbált a gondolatra, hogy milyen érzés lesz a béklyót ráégetni a lány húsára. Kicsit el is élvezet, amikor megtette. Ezt most mind átéli, erőszakok, megadás, verések, kínzások, élve főzés, belezés, stb. Mindent. Újra és újra.
- A pokolban már csak rosszabbat kapsz.
Mondja a Szellemlovas. A férfi még akkor is üvölt, amikor csak csontjai maradtak. A tűz kialvásával hallgat el örökre. A szellemlovas ismét motorra szál. Megindul az úton. Minden összemosódik.

Mire a lány felébred egy útszéli étteremben az asztalon pihenteti a fejét. Minden, mit átélt olyan, mint egy rémálom. A ruhája fekete és kicsit szakadt és kint egy rozoga motor áll. Az arca fáj, de nem lát magán sebeket.

Egy útszéli étteremben térek magamhoz, az asztalon feküdve.
A fejem fáj, elnehezült.
~ Hogy a fenébe kerültem ide?
Teszem fel magamban a költői kérdést. Amint kinézek az ablakon megpillantok egy rozoga motort és beugrik minden, amit rémálomnak hittem korábban. A lelki szemeim előtt újra látom az elmúlt órák eseményeit. Mégis az rázott meg igazán, mikor átváltoztam. Nem voltam ura a testemnek, és a túlélési ösztönömet felváltotta a vérszomj pedig én soha senkit sem öltem meg eddig, de most a közelmúltban, ami nem is tudom mennyi ideje lehetett egy csapat embert lemészároltam, még ha közvetetten is.
~ Miért van mégis bűntudatom, mikor csak igazságot szolgáltattam? Láttam a sok bűnt, és a sok kínt, amit ezek a rohadékok másoknak okoztak. Főleg az dühített fel, amit az engem kínzó lelkében láttam. Ő valóban egy szörnyeteg volt. Ha a többi halálát kicsit sajnálom, de az övét egyáltalán nem.
A gondolataimba merülve végül megegyeztem abban, hogy mivel nem közvetlenül én követtem el ezt a szörnyűséget, ezért nem is vagyok bűnös.
~ Csak aztán a zsaruk ezt az ügyet összefüggésbe ne hozzák velem, mert akkor ők ezt  a szöveget nem fogják megenni.
Végül erőt vettem magamon és úgy döntöttem hazamegyek és próbálom elfelejteni ezt a rémálmot, bár Pete miatt nem fogom tudni egykönnyen.
~ Mit mondok majd Gabinak? Ő még nem tudja a titkom, ezért biztonságban van, legalábbis remélem.
Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit hamar le is töröltem. Amint felálltam az asztaltól észrevettem, hogy a ruháim feketék lettek és kissé szakadtak. Bár kissé meglepett, de ezzel mit sem törődve kutattam át a zsebeimet, hátha találok benne pénzt, iratot, telefont, akármit, amivel hazajuthatok innen.
persze ez csak abban az esetben áll fenn, ha nem ismerem fel a környéket, és nem tudnék hamar hazasétálni.
~ Remélem sose kerülök többé olyan helyzetbe, hogy ennek a bosszú angyalnak elő kelljen törnie belőlem.