Üresség (Börtöndimenzió)

Az Üresség, a Nagy Evolúcionista börtön dimenziója, ezen a helyen nincs lényegében semmi, csak a végtelen űr, de lélegezhető levegővel. Itt ebben a dimenzióban tartja a legértéksebb kincseit és fogjait, többek közt a húgát, Tyranis-t, és a Rákuniverzum urát, Lord Aian-t is.

Nate:

Könnyű kiszámítani a megfelelő útvonalat, melyre a haladáshoz szükség lesz, de haladni mégis képtelenek vagyok, nem csak én, mind a ketten. Tűz gyúl a távolban, egyértelmű, hogy kinek a munkája, de ahogyan szemügyre veszem úgy tűnik, hogy már nem valami hatékon, nem is igazán vártam mást, alkalmazkodtak, így pedig ez a módszer ki is van húzva a listáról, talán véglegesen, igazából még nem tudom, hogy az alkalmazkodásuk átmeneti vagy végleges-e, ezt még ki kell derítenem. A probléma ott van, hogy a tűz mellett megjelenik még egy fényforrás, nem tudom bemérni, hogy honnan, de semmiképpen sem természetes, pofátlanul egyértelmű megállapítás, ami pedig ezt követi, hogy mire kinyitom a szemeimet egy másik helyen találom magam.
~ Úgy tűnik az elmúlt években szokás lett a bejelentés nélküli teleportáció. ~ Jegyzem meg ahogyan végignézek az összegyűlt társaságon itt a... Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, úgy néz ki mint a negatív zóna, űrben vagyunk és a messzeségben csillagok, ellenben nem fuldoklik senki sem, tehát igen, így első ránézésre pontosan olyan mint a negatív zóna, csupán fekete-fehérben. Az első dolgom az lenne, hogy elhúzódom a többitől, mivel egyik oldal nézeteit sem képviselem és nyíltan ellenségesnek tekintem őket, igaz amíg nem lépnek fel agresszíven, addig magam sem támadok bár háborúban állunk, fölöslegesnek tekintem, valahol még mindig a tudomány áll mindenek felett, a haladás, ha leállok háborúzni, akkor nincs időm a kísérleteimre, hiszen nem bízhatom minden háború lebonyolítását választottamra, ezt most a kezébe adtam, mert muszáj leszek kikísérletezni valami megoldást a helyzetre, mint mondtam, minden az alkalmazkodásban rejlik, de nehezebb megtalálni azt a gént mint az ember gondolná. Mindenesetre is megfordulok a hang irányába, ahol két alak fogad, egy viszonylag ismeretlen, kiről inkább csak hírek formájában hallottam, másik realitásból származik, a másik pedig természetesen ismerősebb alak, Tyranis, akiről senki sem tudta, hogy hova tűnt, úgy néz ki, hogy megvan a válasz, bár továbbra sem tudjuk, hogy hol vagyunk. Apokalipszis beszél, de különösebben nem foglalkozom vele, miatta vannak itt, nem miattam, az viszont nincs garantálva, hogy ha vele végeznek nem mi leszünk a következők, ettől függetlenül azonban hátrébb húzódom, s egy esetleges támadás elől kitérek, már ha érzékelnek az álcázó ellenére, ami nem is biztos hogy még nálam van.

Laura:

Kissé tanácstalanul követném a férjemet, továbbra is, bár én magam nem vagyok oly biztos az útvonalban, bár valamennyire látható számomra is. Ahogyan felizzanak a lángok természetesen oda terelődik a figyelmem, de a fényeken kívül igazán mást nem látok, inkább azért, mert lusta vagyok megerőltetni a szemeimet ennek érdekében, s inkább takarom azokat, egészen addig amíg a fény oly vakítóvá nem válik, hogy kénytelen vagyok becsukni azokat. Mikor úgy érzékelem, hogy a megvakulás problémája nélkül szétnézhetek, akkor nyitom csak ki azokat újra, s meglepve kell tapasztalnom, hogy át teleportáltak minket látszólag az űrbe, vagyis egy ahhoz hasonló helyre, mivel legjobb emlékeim szerint az űrben is vannak színek, s itt képes vagyok lélegezni, annak ténye viszont, hogy nincs talaj a lábam alatt számomra eléggé szokatlanul hat, s furcsa, pókszerű lábmozgással próbálom magam koordinálni a levegőben, egésze addig a pontig amíg mögöttünk valaki meg nem szólal. Meglepetten tekintek hátra s pillantom meg a két alakot akikről már oly sokat hallottam, bár inkább csak az egyik ismerős. Felkészülök a legrosszabbra, bár egyértelműnek tűnik, hogy nem én leszek az elsődleges célpont, de mindkettő olyan alak, akik ha elintézik apokalipszist akkor nem lesz okuk arra, hogy minket ne támadjanak meg, ahogyan most sincs. Ettől függetlenül a háttérben maradok egyenlőre és reménykedem benne, hogy nem kell hirtelen kitérni valami elől, mert így is próbálom szokni az itteni mozgást.

Egyik pillanatban még a vár falának peremén mászó bogarakon ugrálok, hogy a rúgásommal visszaküldjem őket a társaikhoz, a másikban pedig egy éles villanás homályosítja el a tekintetem.  Már felkészülök lélekben, hogy megint le fogok zuhanni a várfalról, de nem így lett. Mikor újra kinyitottam a szemem egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam, ami fekete fehér volt és nem volt gravitáció sem.
~ Mi a fene? Egy továbbfejlesztett elődök földje?
Ahogy körbenézek néhány ismerős ellenséges arcot is felfedezek, aminek őszintén szólva nem örülök. Elvégre Apokalipszis  és a bandája nem hiányzott mos nekünk.
Mielőtt azonban kinyilváníthatnám a véleményemet, egy hang szól a hátunk mögül. A hang irányába nézek és nem örülök annak amit látok.
~ Tyrannys, Lord Aian? Jól nézünk ki.

Megkezdődik egyenlőre csak a szócsata, de Daniel felkészült és máris védelmező varázst küld ránk. Igazság szerint a vélemnyem  Apokalipszisról a társam már elmondták így egyenlőre csak figyelek és várok.  Kissé zavaros nekem ez az egész.

Egyik pillanatban még a megdöglött bogarakat szórom ki a könyvemből, a következőben, pedig egy fehér villanás egy ismeretlen helyre repít minket. A hely számomra teljesen ismeretlen volt, de ami még ennél is furcsább volt, az-az, hogy a hely fekete fehér volt, lebegtünk mint az űrben,  és még több csapat is hozzánk hasonlóan ide került.  Mielőtt reagálhatnék a hátunk mögül egy hangot hallok, az irányába fordulok és két ismerős személyt látok meg, kiknek legkevésbé sem örülök. önkénytelenül is megszorítom a könyvemet ha az még nálam van,mert nem mindegy. Először átfut az agyamon, hogy miért nem küldöm egyszerűen a két ellenséget a könyvbe, de eszembe jut, hogy ezzel elvenném a nagy evolucionista örömét.
A másik csapat kinyilvánítja, hogy mennyire nem kedvelik Apokalipszist, ami azért nekem is csípi a fülem.
-  A véleményeteket tartsátok meg magatoknak, ha jót akartok. Vagy meg ismeritek az igazi hatalmat. (Az utóbbit csak akkor mondom, ha a könyv még nálam van.)
Aztán Apokalipszis szinte kiadja a parancsot a támadásra, így ha még nálam van a könyv akkor megkísérelem a két személyt beleszippantani, a lehető leggyorsabban, ha pedig nincs akkor a védekező állásba állok és ha rám céloznának akkor megpróbálok egy hirtelen mozdulattal kitérni a támadás útjából, elvégre az űrben ami megindul az sokáig mozgásban is marad.

Nate:
Csak tőlem megszokott némasággal figyelem a közjátékot, ahogyan az lassanként kibontakozik, majd pedig egy bizonyos oldal képviselőin mind fájdalmat vélek felfedezni, s ahogyan elnézem nem csak én, valószínűleg telepatikus támadás, vagy ellentámadás lehetett, valahogy nem vagyok meglepve hogy ez volt az első lépés, s logikus is, tekintve hogy hallottam a Főnixet a tudatomban. Kellemes társaság, ha lehetek cinikus, a halál avatárja, egy másik világból való megszálló és még a főnix is, igencsak egyoldalú küzdelem lesz ez, hiszen még én is a megfelelő felszerelés hiányában állok, hiszen az egyetlen ami nálam van az-az álcázó, nem harcra készülve indultunk utunknak, a saját erőm pedig bőven kevés lenne ahhoz hogy bármiféle kárt okozhassak. Tyrannis szavai számomra megkérdőjelezendőek, noha tény, hogy a logika vezérli őt úgy, ahogyan engem a tudomány s az az által diktált logika, de sokszor logikusabb hazudni, mintsem kiteríteni a lapjainkat, ezt a lépést ostobaság lenne megtenni s hagyni az ellenségnek időt arra, hogy felkészülhessen, így igenis logikus hogy hazudhat, noha jelen helyzetben már oly szinten lényegtelen ez, hogy kicsi rá az esély, hogy a szavak ferdítésnek felelnének meg. A következő pillanatban lángok lobbannak fel, mindenhol, finoman szólva nem kellemes ahogyan azok egyből perzselni kezdők a bőrömet. Reakcióként karján ragadom királynőmet s magammal rántom távolabb, hátha maguk a lángok nem a láthatárig terjednek, csupán csak egy darabig, s az álcázót is aktiválom, bár kétlem, hogy nem lennének képesek észlelni minket, de egy próbát megér, ez jelenleg a legjobb esély a túlélésre.
~ Miért nem fejlesztettem még ki a teleportálások elleni készüléket? ~

Laura:
Magam is csendben várom a végeredményét a kialakult helyzetnek, ami nem valami jónak ígérkezik végül. Meglehetősen gyorsan eljutunk a semmitől lényegében odáig hogy mindenkit a lángok nyaldosnak, jómagamat is, a hirtelen kialakult helyzetben pedig nem igazán számít, hogy lerészletezem a helyzetet, vagy sem, mert minek tenném? Rajtam kívül senki sem hallja a gondolataimat, vagyis... A főnix valószínűleg, plusz egyéb telepaták ha vannak, de nem számít, jobban érdekel annak a ténye hogy éppen készülök szénné égni és oly hirtelen jött, hogy nem tudok rá értelmesen cselekedni a kapálózáson kívül, egészen addig amíg nem érzem királyom segítési szándékát, amit természetesen igyekszem nem hátráltatni és valahogy vele siklani a levegőben, noha nekem ez még mindig igencsak idegen. Jómagam is felfogtam, hogy nem sok esélyünk van, talán képes lennék valahogyan megbénítani az egyiket, ha a közelébe tudok férkőzni, de ahhoz az kell, hogy valaki vagy valakik eltereljék a figyelmüket, ezt pedig egyenlőre nem kockáztatom meg, ami pedig azt illeti, abban sem vagyok biztos hogy bármelyiknek át tudom ütni a bőrét, talán a másik dimenziós hódítónak, de jelen helyzetben erre sem vennék mérget.

A könyvem nem használ, a párost nem tudtam beszippantani, mondjuk mit is vártam? Túl könnyű lett volna a dolgunk akkor.
~ Vajon miért nem használt? Mondjuk, túl könnyű lett volna a dolgom.
Miközben agyalok észreveszem, hogy az emberi pondróknak valami bajuk van. Úgy vettem észre, hogy mindenek a feje fáj. Ami nem a legjobb jel, mert ez azt jelenti, hogy vagy Tyrannis vagy pedig a másik alak birtokol telepata képességeket, ami nem túl jó, legalábbis nekünk.
A következőpillanatban madárhangot hallok, miről máris levágom miről van szó.
~ B@szdmeg.
A következő pillanatban lángba borul minden és mindenki. Mondjuk én nem halhatok meg könnyen, de azért nem vagyok hajlandó tűrni, hogy atomjaimra égessenek. Megpróbálom működésre bírni a könyvet és ezúttal egy kisebb célpontot a mágikus tüzet (csak a főnixét) próbálom beszippantani a könyvbe, odabent pedig eloltani azt. Közben pedig figyelni arra, hogyha újra tűzbe borulna a hely, akkor a tűzzel együtt megpróbáljam az entitást is beszippantani. Bár ez sanszos, hogy már nagy falat a könyvnek.

Vera:
Nem tetszett az a mosoly a Tyrannis oldalán álló pasi képén. Nem is volt alaptalan a rossz érzés, ugyanis madár rikkantás hallatszik, és a következő pillanatban éles fájdalom hasít a fejembe. Látom, hogy a többiek is szenvednek, szóval nem rám volt koncentrálva a dolog. A telepatikus kapcsolat is valószínűleg ezzel megszakadt köztünk.
A fájdalom erős, de nem elviselhetetlen, én meg elég sok fájdalmat átéltem már életemben, hogy ne fájjon az ennyire.
A következő pillanatban lángba borul a helyiség és mi is. Már tudom, mi történt: ami megtámadott minket, az a Főnix entitás.
Nekirontanék a párosnak, de észreveszem, hogy mindenki őket támadja, így csak öngyilkos küldetés lenne a támadás. Más opció híján megpróbálok kiúszni a tűz hatásköréből, mivel én kirepülni nem tudok.