Erdei út

Az erdőn átfutó erdei út, ami érinti a nagyobb tisztásokat is. A környéken nem járatas személyeknek nem ajánlatos letérni innen, mert könnyen eltévedhetnek.

16+
- Biztos, hogy jófele megyünk? - Kissé bizalmatlan az erdei túrával kapcsolatban, ami nagyban köszönhető annak, hogy egyedül maradt a neoval. Közel, s távol egy lelket sem látni, az ösvény paraszinten csendes, csak a madarak kárörvendő, valójában meg turbékoló csivitelése bolygatja a szőke nyugalmát. Fekete, kissé kopott farmert visel, a kellemes tavaszias időre való tekintettel a már megszokott, magas szárú tornacsukát, fekete pólót és világosabb borszínű, vékony bőrdzsekit könyékig feltűrve. A derekán öv helyett fekete, lapos övtáska az oldalára húzva, benne filc, töltő- és golyóstoll, többféle ceruza, radír. Minden, ami egy jó rajzolós naphoz kell. Hasonló színű kis hátizsákja szegényes cuccmennyiséget sejtetve függ a hátán, a lazán hagyott pántok leengedik a derekáig.
Egyáltalán nem biztos benne, hogy ez egy jó ötlet. Már Felix. Egy dolog a suliban kettesben maradni vele, de mostanra nettó egymilliomodszorra emlékeztette rá a fejében zúgó vészharang, mit csinált utoljára a maffiakölyök. Álmodott is vele. Kurvára kínos és zavarbaejtő volt az egész, de aztán csak elfajult odáig a helyzet, hogy merő kíváncsiságból (ő ártatlan kutatási célnak titulálta), rákeresett a meleg pornóra. Annyira ciki volt az egész, hogy fél perc után inkább sietősen kikapcsolta a dolgot. Mi a franc. Miért csinálnak emberek ilyet egymással? Tök gáz. Ultragáz. Mit keres ő itt?!
Méghogy kurvaiskola! Nagyon csúnyán nézett rá, amikor leesett neki, hogy valószínűleg szívatják, valahol az "előképzős" rendszernél világosult meg. Hülye neo.
Azóta Felix valóban felbukkant lőgyakorlaton. Igen, szedett már szét fegyvert, nagyjából ez az első dolog, amit egy felelős oktató megtanít. Anélkül, hogy tudnák mivel van dolguk, nagyon nehéz megfelelően funkcionálni és nem is épp életbiztosítás. Sokan nyilván csak lövöldözni szeretnek, Antont viszont lényegesen jobban érdekli a dolgok működése. Mondhatni álomdiák. Leszámítva azt, amikor erdőkbe mászkál robbantgatni. Innen legalább már nem látja az Őrszemeket, pedig korábban komolyan elgondolkodott azon, hogy visszafordul. Hhh. Már biztos nem engedné. Amúgy sem nyusziból van, még ha annak idején a Húsvét a születésnapjára is esett.
- Nem tévedtünk el... ugye? - Elég jó a memóriája, de itt minden csak... fa. Hogyan kellene megjegyeznie merre haladnak, ilyen környezetben? Iránytűt mondjuk bármikor tud rajzolni. - Áh! - Akkor lélegez fel, amikor végre kiérnek a tisztásra. Van isten. Nem, imádkozni már mégsem fog, de jó tudni, hogy van rá lehetősége.

16+

Felhorkan, erre úgy nagyjából teljesen méltóságán aluli válaszolni, még akkor is, hogyha alapvetően nem sokat ad az ilyen méltóság cuccokra, főleg nem másokéra. Ismerős errefelé, ezt már mondta a szöszinek is, csak abban reménykedik, hogy mások, aki szintén ismerősek errefelé nem akarják használni a jól megszokott praktikus kis tisztást, ami valahol ott várja őket a fákon túl, néhány ösvénykanyarulatnyira, dombról fel és dombról le.
- Értem én, hogy be vagy gazolva, de mondtam, hogy várj meg a sarkon - tehet ő arról, hogy New York beli kis pajtása, a félig kifolyt szemű csaj hozta el a cuccot? Para az a lány, gyakorlatilag odakövült az arcára a cucc, de hát neoból van, kemény, mint az azbeszt, nőtt rá bőr, oszt jól van, őt nem zavarja, hogy csúnya, mindenki másnak meg nyasgem. Odaadta neki a súlyos táskát, ő meg súgott neki valamit, Antonnak meg a pélóért kellett megnéznie azt a nem éppen elbájoló pofit? Aztán megint nem tud aludni, és megint ő lesz a hibás, és megint el kell kapni, és megint basztatja őket a fémpicsa, és megint szívás lesz, és aztán meg ki tudja.
Igazából csak zavarja a napsütés. Jobban örülne, ha borult lenne. Nem kell esnie az esőnek, de úgy lógjon a lába. Amúgy nem járnak sokan az erdőbe, de olyankor meg egyáltalán nem, szóval senkinek semmi parája nem lehetne, ha mégsem sikerül a kísérlet, és bedurrantanak egy kicsit az erdei madaraknak.
Hogy Anton miatta vág ilyen aggodalmas pofát, teljesen nonszensz. Eszébe se jut. Amúgy is a kabátját irigyli. Ő nagyjából egy évezredes kapucnis pulóvert hord, ami elöl cipzáras és két óriási zsebe van oldalt. Azok is teli vannak, de mégiscsak a hátán a zsák a legnehezebb, amit azonban teljesen ki fog majd üríteni, még mielőtt visszatérnének a suliba.
- Nefossámán - vigyorodik el, új becenévvel ruházva fel az instant parapajtást, ha lennének még indiánok biztos forognának a rezervátumaikban.
- Jah, na, mozgás oda a vízmosás felé - mutat az úttól távolabbi, hangulatosan bokros részre. - Aztán óvatosan, mert ott van egy kis földszakadék, ha kitöröd a bokád ölben viszlek vissza - igen, ez egy fenyegetés. A bokros rész jól takar az útról, télen is zöld tiszafa, meg kopaszágú akármicsodák hangulatosítják a fák alját, a tisztán szélén ott egy ideiglenes patak földbe vájt árka, most éppen csörgedezik valami. Egy fölé hajló fa alacsonyabb ágára ugrik fel a neo letéve a hátizsákot, felhúzza magát, felkúszik a lombjukat vesztett ágakon sűrűn anyázva kapaszkodik a hideg kéregbe, a túlparton álló törzs ellentétes oldalán egy üregből laposüveget piszkál elő. Aztán visszamászik, és lehuppan a mutánspajtás mellé.
- Nah. Üdv itt.

16+
Méltatlankodva felnyög. - Mondtam már, hogy nem érdekel a csaj feje. - Tökre nem attól van begazolva. Megmondta már, hogy nem érdekli, mennyire kusza a képe, nem lesznek para éjszakái a látványtól, amikor álmodhat sokkal nagyobb borzalmakról is. - Mitől ilyen egyáltalán? - Azért csak megkérdezi, mert nem minden nap lát ilyesmit az ember fia. Talán unalmas perceiben meg is rajzolja alkalomadtán, simán elfér a lapokra rótt szörnyei között. Ha nem tud aludni, bizonyosan nem Felixet fogja zaklatni vele, bármily meglepő is, Ő képes tanulni a saját hibáiból és általában igyekszik őket nem elkövetni újra és újra.
Sajnos az időjárás már csak ilyen. Ott basz ki az emberrel, ahol tud, bár a komor és fagyos téli elmúláshónapok után akár magára is vehetné a neo elégedetlenségét, s Nappal, szép kék éggel, kellemes hűvös szellővel együtt összekaphatná magát és sértetten lesétálhatna az égről. Nos. Ez még nagyon odébb van.
A kabátja a nagybátyjától van. Egészen pontosan pedig egyszerűen csak ráhagyományozták minden kamaszcuccát a srácnak, akit soha nem ismert és immár nem is fog, mert az információk szerint nagyon halott. Eltűnt valamikor a démontámadások idején, a teste pedig sosem került elő. Állítottak neki egy jelképes sírt az udvarban, a nagyi pedig minden nap ebéd és mosogatást követően kimegy, leül a sír melletti kis padra és beszámol elhunyt gyermekének az aznapi történésekről. Egyszer, még a legelején, nem ismerte a menetrendet. Egy közeli kis bokor alatt rajzolgatott, az idős asszony pedig nem látta a szőke kölyköt. Nem akart hallgatózni, de nem kívánta megzavarni sem a gyászolót, így kénytelen volt végighallgatni a bizalmas beszélgetést. Fájdalmasan egyoldalú volt. Fogalma sincs, miért örökítette meg.
Bárhogy is, megkapta a cuccokat, minthogy otthonról nem sok mindent hozhatott magával. Mázli, hogy egyezik a méretük. Elég komolyan hasonlít is a srácra. Furcsa módon sokkal inkább, mint a saját anyjára. Nos... nem csoda, ha a nagyszülei bölcsebbnek tartották elküldeni a fiút. Néha megérti.
Szemforgat, a neo szóösszetételei még mindig horribilisek. Égnek áll a haja, mint a macskáknak szokás, amikor valami orbitális nagy baromsággal találják szembe magukat.
- Kizárt dolog. - Jelenti ki, ő aztán biztos nem fog megesett (a szó, amit keres, az "elesett") hercegnőset játszani. Ügyesen mozgolódik egyébként, egyrészt kölyökből van, másrészt kifejezetten jó a súlyelosztása, plusz a rengeteg harcközpontú felvett órától ruganyosodik, nem okoz neki különösebb gondot az erdei haladás. A tisztáson aztán ledobja a táskáját Felixé mellé és körbenézve elégedetten kinyújtózik. Kellemes kis hely.
- Micsi? - A tarkóján kulcsolja össze ujjait, felpislog a makiüzemmódba lépett neora. Türelmesen végigvárja a mászkálás eredményét, széles mosoly rándul a képére.
- Ahah, király. Nem csalódtam. - Elveszi a laposüveget, ha megkínálják, meghúzza a piát. Bármi is az, épp itt az ideje, hogy valami végigégesse a torkát. - Remélem a cigit is itt rejtegeted valahol. - Mert azt már elég rég megígérte. És korábban konkrétan rá volt szokva, így mostanra kifejezetten erős hiányérzete van.
- Sokan járnak ide? - Körbepillant. Elég jó búvóhelynek tűnik. Se egy Őrszem, se Veszély. Remélhetőleg a madárváltó mutánsgyerek sem erre laposrepüli unalmas perceit. Igazából a többség jelenleg valószínűleg a tegnapi bálozás után takarítja az épületet. Egy élmény volt az is.

16+

- Akkor meg nem értem, hogy mik ezek a para fejek, szóval ne csináld. Teljesen jók vagyunk, irányban vagyunk, ha valami gáz van ne aggódj, megvédem a cerkád - nem erre gondolt, de ha már így alakult kénytelen elvigyorodni, rásandít Antonra, egy kicsit frivolan és rosszindulatúan, mielőtt hozzátenné - na meg a tollaid, papírjaid, és a képed is. Nem lesz gáz. Ez nem az irigység erdeje - pofa alapállás.
Miért ilyen ideges? Mégis miért? Mi baja van a kis orosz srácnak, hm, hm, hm? Többet kéne tudnia róla, mielőtt a háta mögé engedi egy erdei ösvényen, az ilyen cukifejű mitugrászok szoktak kiakadni és lemészárolni maguk körül mindenkit. De úgy tényleg, mindenkit, amíg meg nem fékezik őket, mondjuk egy jól irányzott fejletépéssel.
Nem akarja letépni a fejét.
- Kinyomták neki. Megfutamodott az őrállásából - vonja meg a vállát. Az ilyesmi előfordul. Legszívesebben ő is elfutott volna néha. Gyakran. Mondjuk úgy mindig, de már elmúlt a késztetés, mint a tél kemény fagyossága. Örülhetne neki, de hát a vérében van az elégedetlenség.
Valószínűleg nem lázadna fel a kis vérfertőző fattyún, el tudja képzelni, hogy az ilyen kis akcentusos kölykök amúgy mind azok lehetnének, nem rontana a szemében semmit a másikon.
- Márpedig ha nem vigyázol, ez lesz - közli ellentmondást nem tűrően. Csak a miheztartás végett. Igazából... hm. Körülnéz, zöld mezők, sehol a figyelő szemek, hamarosan ital, cigi és robbanás. Inkább mászik, mintsem arra gondoljon, hogy mennyire unja már amúgy a kúriabeli szűzkisasszony létet. Mégis hogy gondolkodjon, ha közben azon jár az esze, hogy mit csinálna legszívesebben a farkával, mert a reggeli merevedések lehet, hogy spontán jönnek, de hogy nem mindig akarnak elmúlni spontán, az is biztos.
Egy nagy fa minden körülmények között alkalmas arra, hogy elterelje a gondolatait, válasz helyett megmutatja mit hozott, kihúzza a fogával a szálkát a tenyeréből, amikor Anton jó orosz szokás szerint államosítja az üvegét.
- Óvatosan, azért nem vodka, vagy valami jó whisky, hanem időjárásálló német gyümölcszesz. Állítólag pálinkának is hívják - szar, de szesz. Melegít, szívdobogást okoz, megbódítja a fejeket, szebbnek rajzolja a világot, és edzi a torkot. Fertőtlenít. Voltaképpen olyan multifunkciós, hogy attól már kifejezetten jó. Amikor végzett az operációval elveszi az üveget és ő is belekortyol, mert már nagyon kellett.
- Azt most hoztuk a zsákban, a múltkor kifogytam - bontja ki a hátit, gyújtó, cigi, minden mi jó akad vízhatlanítható csomagolásban. Rágyújt, rágyújtatja Antont, tényleg már csak meg kéne dugnia ahhoz, hogy elmondhassa, ő mindent megadott neki, cigi, pia, szex.
- Az túlzás, hogy sokan, de elég sokan kijárnak, de nem pont ide. Van egy tisztás arra, ahol van egy rendes patak, arra meg vannak kisebb barlangok, üregek. Régi turistaútvonalat, meg van egy elhagyatott vadászház valahol, a nagyobbak már elmásznak addig is. Főleg mondjuk akik át tudnak alakulni, vagy elég gyorsak hozzá. A másik irányba is szeretnek menni, van egy kövesebb rész, ott k-rva jól el lehet bújni. Bár azért csak okosan, k-rva könnyű eltévedni is, aztán elkezdenek keresni a suliban, megtalálnak, aztán biztonsági okokból lebetonozzák az egész erdőt, a többiek pedig meglincselnek téged.

16+
Pillantása találkozik a neoéval. Oroszból van, kell az a pár másodperc, míg leesik neki, hogy valami nincs rendben ezzel a szóhasználattal. Tisztán kivehető, amikor összesakkozza a rohadék arckfejezést a szó többjelenthetőségével, aztán... rohadt amcsik, meg a hülye neoik! Mi a franc? - Irigység erdeje? Jézusom már, össze-vissza beszélsz. - Kicsit mintha indulatosabb lenne ez a pár szó, ki tudja, mit leplez vele. Mondjuk azt, hogy pillanatokon belül bekattan és instant mészárlást rendez a neon? Nos.
Összevonja szemöldökeit.
- A háborúban? - Hol máshol lenne őrállás? Azért kérdez vissza, mert akkor a csajnak is rohadt fiatalnak kellett lennie még. Hogy büntethették ilyen korán azzal, hogy kinyomják a szemét?! Mindenki ilyen undorítóan elmebeteg ezen a bolygón?
- Hhh... - Nem ellenkezik, inkább odafigyel hova tappancsol, nagyon ultra abszolút kurvára kizárt, hogy őt nem fogják ölben cipelni. Az ciki. Úgy tényleg. Persze az ember jellemzően pont ilyenkor szokott megcsúszni és kitörni a bokáját, de nincs Twilightból, vagy valami új agyatlan szarságból, hogy leányregényesen belealéljon a neo karjába. Jó ég.
Instant megbánás is lehetne a vége, ahogy meghúzza a pálinkát, de ennél azért jóval keményebb fából faragták. Köhög párat, ahogy végigmarja a folyékony sav, aztán megrázza magát. A gyomra megmártózik a folyékony tűzben és pillanatok múlva kifejezetten sokkal melegebbnek tűnik a tavaszi időjárás. Megköszörüli a torkát, ahogy visszaadja a zsákmányt. Méghogy szívdobogást okoz? Sosem értette az ilyen hülye tájékoztatókat a gyógyszereken. Az élet. Na AZ okoz szívdobogást...
- Durva cucc. - Igazából már hiányzott, bár fogalma sincs, miért jó neki, ha az otthonra emlékezteti magát. Valószínűleg ez amolyan civilizációs érzelmi berögződés. Nosztalgikus érzést kölcsönöz.
- Mielőtt ide jöttem volna, suli után mindig füstöltem. Csak akkor még volt honnan beszerezzem. Kösz. - Az utolsó szót szinte dorombolja, ahogy ráhajol a tűzre. Elégedetten szívja tüdőre az első slukkot és leseggel a táskák mellé, mielőtt beszédülhetne tőle. Hetek óta nem jutott nikotin a szervezetébe, egy élmény hogy végre átmossa a tüdejét. Nekidönti a hátát a fának, bal lábát felhúzza, a térdén támasztja ki a csuklóját, pár pillanatig némán, füstfüggönyön át figyeli a környezetet.
- Le kell rajzolnom a tisztást, hogy radírozni tudjak belőle. Normál esetben elég lenne egy kisebb részlete, de asszem ezzel a részével ráérek kísérletezni. - Szóval el fog tartani egy darabig, amíg papíron életre kelti a festői vászonverzióját a helynek.
Felpillant a neora.
- Miért kell hozzá gyorsnak lenni? Annyira messze van? - Már a vadászház. Ha reggel kimennek és délután jönnek vissza, minek sietni? Már hacsak nincs valami veszély - robot, vagy tényleges - útközben. Mosolyra rándul a szája a lebetonozott erdő képre. Nyilván nem tennék meg, de azért már mégis.
- Értettem, nyugi. - Fél kézzel kicipzározza a táskáját. Megrendelte a városban azokat a cuccokat, amikre szüksége van a rajzfüzethez, de mivel raktáron nem volt minden elérhető, így azt majd később egyben szállítják, valamikor a jövőhéten. A mostani bőrborítású ellenben megvan, úgyhogy azt kihúzgálja a táskából. fellapozza valahol a végefelé. Így első kipörgetésre rohadt sok rajz van már benne.

16+

Ez a fajta tekintete egyáltalán nem ártatlan, elvigyorodik, jót mulat azon, ahogy a másiknak lassan esnek le a dolgok. Sokkal jobb lenne, ha azonnal értene mindent, mert amúgy tudna angolul így fullba, de azért ez sem rossz.
- Mivan? Ne legyél kultúrparaszt. Az egy... vers - talán. Valami ilyesmi. Valakitől hallotta, még kicsi volt. Talán a ködben? Talán a fronton? Mit tudja ő?
- Aham, a háborúban. A harmadikban - teszi hozzá, hátha Anton valami másikra gondol, Oroszország folyton háborúzik, biztos tud egy rakás háborúról, amiről ő nem is hallott és nem is érdekli. A másik kérdésre csak a vállát vonná. Nem kell ahhoz nagy bűn, hogy az egyik ember megnyomorítsa a másikat, testileg vagy lelkileg. Még csak rendkívüli állapotok sem. Ez sima, mezei emberi jellemző, mint megcsúszni a legrosszabb pillanatban, bár azért nem forszírozza ezt. Nem akarja kiskanállal hazavinni a srácot, nem azért, mert neki kínos volna, vagy Antonnak volna kínos, hanem mert haza kéne menni.
- Egészségedre - bólint egészen megejtő komolysággal. Nem köpte ki a szöszi amit a szájába adott, egy lépéssel közelebb került ahhoz, amit a neo a szívének nevezhetne, ha éppen nevesíteni akarná valahogy az agyának azt a részét, ami szigorú sorrendű elektromos impulzusokkal az érzelmeit gerjeszti.
- Hehhhe, meg tudom érteni - lezökken ő is, mi több, rögtön kényelmesen hátradől a könyökére, a lábát kinyújtja a szakadékocska fölé, messze még a víz, de azért vagány, a bokor így teljesen eltakarja, mélyet szív, olyan hévvel, mintha az életet lélegezné be a gondosan kikevert, parázsvéggel égő méreggel. - Nekem kvázi a leszokókúrám a kibaszott házszabály, előtte nagyon sokat szívtam, mindenféle értelemben, de ez valahogy elmaradt, a többi megmaradt - költőre szívta magát néhány füstkorttyal, meg egy igazival, bár utánaenged még egyet, mert a szesz szereti a társakat, aztán adja oda a srácocskának az üveget újra.
- Jesszus, sokáig fog tartana? - mert akkor ugye semmi idő nem drága, ha őt kell lerajzolni, de hogy egy tisztást? Pazarlás, mindenféle értelemben, színtiszta nettó pazarlás.
- Annyira nincs, de akik oda mennek, azoknak elég konkrét tervei vannak, szóval nem árt sietni, hogy mindenre jusson idő. Érted te a lincselést, gyakran megveretted magad úgy amúgy? - vigyorodik el, bár nem annyira kajánul, mint inkább érdeklődőn. A hemperedése is érdeklődő, rutinosan kúszik a füves talajon, a könyökein óvakodik közelebb, hogy jól belebámuljon abba a misztikus rajzfüzetbe, amiben a fiú elmondása szerint mindenféle hasznos dolog van, amit képességfejlesztés órán eddig rajzolgattak vele. Nosza lássák.

16+
Lassan megállapodhatnak abban, hogy a neonak abszolút semmilyen tekintete nem tekinthető ártatlannak az Antoni értékrendek szerint. Lapos pillantásából ítélve kifejezetten nem értékeli a kettős utalást, sem azt hogy az angoljával szívóznak, dehát ez van. Lassan kezd hozzászokni.
- Mi, elő van írva, hogy minden random verset ismernem kell, hm? - Ez eredetileg konkrétan egy magyar vers még ráadásul, úgyhogy abszolút semmi esélye a témában a kisorosznak. Bár jó vers. Talán ő is érzi, mert kiadja a lehetetlen küldetést: - Mondd el. - Mert ha már kultúrparaszt, akkor a neo előadásában még kíváncsi is rá.
- Mi értelme van a saját emberedet gyengíteni? Főleg, ha őrszem pozícióban volt... neoéknál csak a drasztikus büntetési módszereket ismerik? - Nos. Nem mintha oroszéknál nem a drasztikus lenne a divat, de arra apja mindig ügyelt, hogy maradandó torzulást ne okozzon saját kölykének. Mégiscsak az örököse volt.
- Kösz. - Nem köp. Főleg nem akkor, amikor köztudottan nyelnie kell, de annyira azért messze nem rossz a cucc, hogy pazaroljon. Sőt. Ki tudja, mikor van lehetősége újabb kortyra, ha egyáltalán? A tiltás pszichológiája. Ugye. A kamaszoknak is megvan a maguk szertartásossága, neki pedig nem áll szándékában megtörni azt. Mindennek megvan a maga helye és ideje.
- Elég gáz lehetett így az első néhány hét. - Sandít a lelazulóra, ha lightosabb verzióban is, de át tudja érezni a problémát. Ennek fényében különösebben nem is meglepő, ha a rajzos szinte állandóan irritált. Elvonási tünetek. Más kérdés, hogy az alapvető jellemen ez mit sem segít és erre amúgy is igencsak kiterjedt affinitása van.
A költőiség elég fülbemászó ahhoz, hogy elmosolyodjon, bár erős a gyanúja, hogy a ki mit szív témakört nem szívesen merítené ki kettejük között. A szeszkészlettel már nem áll ugyanez a helyzet, elveszi a felé nyújtott üveget.
- Óh, igen. - Utánaküld egy kortyot az első slukknak, aztán rá is szívja a következőt. A hangja ellenállón belefeszül a kettős gyilokba, szinte nevethetnékje támad tőle. Visszanyújtja az üveget. - Miért, van más dolgod? - Ugyan, miért is lenne pazarlás, nem kell bent seggelnie az iskolában, senki nem figyel és akár ejtőzhet is. Az a sok idő meg így első ránézésre max egy óra. Őszintén szólva örülhet, hogy nem egy kezdő fotoreállal van dolga, mert nekik átlag 3-4 óra, míg teljes képet alkotnak a környezetről.
- Áh. Világos. - Szóval az elhagyatott vadászház a szerelmi fészek errefelé. Dióhéjban. Megvonja a vállát a kérdésre, ha volt is kajánság benne, annak pengeéle lecsúszik jelenleg a szőke mentálpajzsáról.
- Nem. Jobb szerettek elkerülni, apám miatt. Ő meg vert eleget, szóval nincs hiányérzetem, ha lincselésről van szó. - Tény, hogy másfajta, de ő úgy döntött, hogy ennyi éppenséggel bőven elég volt. Hagyja közelebb mászni Felixet, rutinosan ellapoz onnan, amit nem feltétlenül kell látnia a firkálmányai közül. Tényleg rengeteg rajza van és az átlag rajzossal ellentétben mindegyik élesen felismerhető. Rajzoltattak vele kötelet, alap szintű mászófelszerelést, különböző típusú késeket, horgot, damilt, dróthuzat, konkrét tábortüzet, mellette gyufák, öngyújtó, nagyító, kézi ásó, csákány, fejsze, iránytű. A legtöbből kiadták neki, hogy rajzoljon többet is, ki tudja alapon. Kézifegyverből például elég sok van, illetve tervezett már bicskát is. Az utolsó oldalak mechanikára szakosodtak, egy teljesen átlagos katonai marokfegyver szétszerelt szerkezeti elemeit rajzolta meg. Saját korábbi bevallása szerint a megfelelő eszközök nélkül ennél összeszedettebben egyelőre nem megy.
Aztán persze van vagy másfél tucatnyi oldal a kúria épületéről, jól felismerhető részek átjárókkal, amik valójában jelenleg nem léteznek, a saját szobája, lyukkal a padlóban... apróságok.
- Mekkora lesz a bomba hatótávja? - Csak úgy a miheztartás végett. Hacsak nem volt más a neoközkívánat, úgy elhajt egy még tiszta, fehér oldalra és a cigit a szájában felejtve megszerzi az övtáskából a töltőtollat. Egész nyugodtan rajzolhatja egyelőre a szerkezet nélkül, a középső területet bőven ráér befejezni.

16+

- Nem mindet, csak azt, amelyiket én mondok - ez igazából elég nevetségesen hangzik, még ő is elvigyorodik, mintha csak egy vicc lenne, pedig rohadtul nem az, ezzel jó, ha Anton is tisztában van, de mosolyogni azért szabad.
- Jó, de ne készülj nagy durranásra, egy bolond katona mondogatta ott, ahol szolgáltam, félig szét volt operálva a csávó és szerintem valami baj volt a fejében, tudod, itt - kocogtatja meg a saját halántékát jelzésértékűen. - Amikor kiment az állásból és megkérdezték, hogy hova megy mindig azt mondta, hogy az irigység erdejébe, és ha megkérdezték, hogy mi a péló van, mert tényleg, mi a péló van, akkor ezt mondta: - megköszörüli a torkát. Nem egy nagy szavalómester, mert hát valljuk be, ez igencsak távol esik az érdeklődési körétől. - "Hiába, ez a törvény, ez az irigység erdeje, élj, küszködj s ne törődj vele, hogy élsz és halj meg és ne törődj vele" szóval úgy nagyjából nettó tízmilliószor hallottam ezt tőle. Mindenkit idegesített - őt is. Akarja folytatni, de elég hiteltelen lenne akkor, hogy miért jegyezte meg. Felhúzza az orrát, és inkább a nyomorult csajra gondol.
- Nem tudom mi az elképzelésed, de ott nem úgy működik a dolog, hogy az történik, aminek értelme van. Jelka, így hívják a csajt egy kis szaros volt akkoriban. Ott volt, mert ott volt a klán. Beosztották, de nem volt igazán hasznos. Amúgy nem a klánból vonták felelősségre, hanem azok, akik alá tartoztunk. A mi klánunk ilyen nyomi klán - vonja meg a vállát. Rablás, erőszak, bűnözés. Persze, ezek fun dolgok is lehetnének, de valahogy pitik. Vagy lehet csak azért látja így, mert egy túlművelt, agyoniskolázott gyökér a Xavier suliban.
- Jah, szar volt. Szereztem néhány mély emlékezetű barátságot akkor - gondol lupinékra. Miért ne azokba kötött volna bele nikotin után sóvárogva, akik sokkal nagyobbak és erősebbek nála?
- Bleh, akkor hozhattam volna kispárnát. Nincs igazából, de most komolyan, miért kell sok idő arra, hogy lerajzolj egy rakás gyökeret, meg tuskót? - néz körbe. Gyökerek, tuskók, elrohadt fű, bokrok, föld. Víz. Föld. Víz. Erdő. Néhány pálcikával meg lehetne oldani a egészet.
- Áááh, kis maffiagyerek - bólint értőn. Az apja a keresztapa. Tiszta sor. A keresztapa gyerekét a keresztapa veri. - Azért a lincselésnek mégiscsak más a hangulata... úúú, menj vissza, menj vissza, menj vissza - odamancsol a füzethez, persze égő cigarettával a kezében, visszalapoz néhányat, ha nem ügyes Anton még meg is gyűri a lap szélét nagy buzgalmában, a marokfegyverig megy vissza. Jól megbámulja.
- Király, egy-egy darabot is le tudsz rajzolni, és az rendes fémből lesz? Mondjuk egy tár golyót? Elfogy a lőszer, kilövöm, oké, eltűnik hamarosan, de addig kilyuggat valakit, hm? - hmhmhmhmhm?
- Több félét kértem. Van egy levélbombánk, az tíz méteren belül halálos, ha kibontják, van egy repeszgránátunk, öt méteren belül halálos, 15 méteren belül sebez. Régi típusú cuccok, nem kell tőlük félni. Ha, mert van pár hang-fény gránátunk, ha esetleg gazolnál a robbanástól. Azok csak bepukkadnak, ha nem vagy ügyes, aztán vakulnak a verebek.

16+
- Zsarnok. - Nagyon egyszerű egyszavas válasszal elintézi a kérdést, ráhunyorog arra a vigyorra. Nem tartja viccnek. Nem mert amúgy ne lenne humorérzéke jobb perceiben, hanem mert nagyon jól megtapasztalta már, milyen az, ha a másik valamit akar és azzal ő szembemegy. Nincs kétsége arról, hogy ha egy rajzból, akkor egy versből éppúgy lehet Veszélyheccelős "játékot" csinálni.
- Okéoké. - Feltartott kezekkel jelzi, hogy feladja a hűdenagy elvárásait, amik igazából nem voltak túl mélyrehatóak eleddig, de a szétszabdalt, zavart katona igencsak véresre sikeredett képével a fejében kifejezetten kezdi megütni az ingerküszöbét a dolog. Felvonja szemöldökét, túl sok a péló errefelé. Némán hallgatja végig a neo előadását, aztán elgondolkodva hümmög.
- A "szarj le mindent" versbe szedve. Nekem való~ - Mosolyra rándul a szája, ugyan melyik kölyök nem akarja bedobni a leszarom tablettát néhanapján? Egy időben volt egy doboz ilyenje. Cukorka volt benne, de néha működött a placebo hatás, aminek nem is kéne, ha egyszer tudja, hogy az, de... nem mindegy? Használt. - Csak ennyi van? - Sandít oldalra. Őszintén szólva annyira nem meglepő, ha mindent megjegyzett, ha egyszer tízmilliószor hallotta, de az sem lepné meg, ha ennyi lenne a vers összesen. Költők...
- Sosem voltam még háborúban, szóval maximum nagyságrendi elképzeléseim vannak a dologról, de valahogy mérhetetlenül ellenhatékonynak tűnik saját embert csonkítani hadiállapotok között. - Egy kiadós verés is éppúgy megnevelte volna véleménye szerint. Áh. Szánalmas, már ő is a verésben hisz? Nagyon gyorsan el kell felejtenie az ilyen kártékony hazai elveket. Felpillant a nyomi klán jelzésre, de nem teszi szóvá. Mostanra már elég alaposan sikerült megfigyelnie, hogy a neo selejtnek tartja magát, szarnak a klánját, az életet és hiába van jövőképe, az a közeljövő nagyjából 80-90%-kos aránnyal halálban végződik. Felix sokkal rosszabb állapotban van pszichológiailag, mint ő. Benne pedig sokkal nagyobb a túlélőösztön, semmint hogy ezt szóvá is tegye.
- Képzelem. - Nem, egyáltalán nincs meglepve. Felix stílusa még egy teljes év ittanyázás után is képes kinyitni bárki zsebében a bicskát. Ő nem hord bicskát. Lehet kéne.
- Nyilván fogsz találni kényelmes fekvőhelyet. - Sztoikus nyugalommal válaszol és becsületére szóljon, megállja az újabb szemforgatást. - Mondanám, hogy rajzolok egyet, de csak tíz percig tart. Használhatod a táskámat. - Meglapogatja a fekete tatyót maga mellett, bár az sem lesz különösebben kényelmesebb, mint a föld, de senki ne mondja, hogy nem volt előzékeny.
- Pont azért, mert egy rakás van belőlük. Ne aggódj, nekem is nagyobb élvezet nettó bármi mást rajzolni, mint valami idilli tájképet. - Világ életében utált tájakat rajzolni. Már feltéve, hogy azok nem városképek voltak és szabhatta meg a saját ízlése szerint. Mint a falai is mutatják.
- Nem tűnt fel, hogy az lennék... - A hangja egészen halk, szinte érdektelen. Már teljesen mindegy mi volt, meg mi nem volt, főleg ha azt mutogatja, most micsoda. - Hmh? Wowowo... - Sürgősen elemeli a mancsait a füzettől, mielőtt a saját kezébe akadva szakadna meg a füzet.
- Áh. - Gondolhatta volna, mi érdekli. - Aha, elvileg működik, csak szerkezetileg meg kell rajzolnom. Jobban sikerül, ha több rétegben csinálom. - Rásimít egy rajzolt lövedékre, szemeiben fekete villanás az erő sötétje. A srác kezébe adja a pisztolygolyót. Teljesen korrekt fizikai kiterjedéssel rendelkező kreálmány. - Ha minden igaz, igen. Az eddigiek alapján csak a rajzolt dolog tűnik el, a hatás megmarad. Mint amikor fejbe vágott a fal. - Tán nem kéne rá emlékeztetni, de pillanatnyilag ez a legjobb közös példájuk. - Hiába tűnt el a makett, a sérülés megmaradt. Bár gyorsan gyógyulsz. - Ez már elismerő.
Nagy szemeket mereszt a felsorolást hallva.
- Van bármi, amit nem tudsz beszerezni? - Még gránátot is maximum képről, meg filmekben látott eddig, szóval ez neki tényleg amolyan kuriózumszerű dolog.
- Én kértem a bombázást, elég gáz lenne, ha nem bírná el a pici lelkem. Nem vagyok elég gyors egyébként, hogy reptében rajzoljam a környezetbe és ki is radírozzam a gránátot. Hacsak nem rákötjük valami madzagra és "távvezérlés".

16+

És büszke rá, bár ezt csak egy vigyorral tudatja, nem lát a saját zsarnokságában semmi kivetnivalót, vagy helytelent. Ha már ereje van, arra használja, hogy zsarnokoskodjon vele. Ettől felnőttes, tudja jól.
- A franc tudja, hogy mit jelent, szerintem elég ijesztő az a halálos rész. Vagy inkább nyomasztó. Amit le kell szarni, az felszabadít. Már csak a leszarás miatt is - meg amúgy is, kevéssé szofisztikált salakanyageltávolítási gondolatművelet motívum. Egy kicsit elgondolkodik, aztán megvonja a vállát. Leszarni valamit jó, de ez a vers para. Nem szereti. Utálja. Mégis citálja, valahogy ott van a koponyájában, nem tud megszabadulni tőle, mint az az ipse, és végül ő is olyan lesz, mint az. Teljesen bolond.
- Nem, de egyszer valaki megkérdezte tőle, hogy mégis hogyan van az egész vers, meg mi ez az erdő katyvasz. Azt mondta, hogy vannak még versszakok, de ő azokat nem tudja, aztán elfordult, és dúdolt valamit valami százlábúról. Mondom, teljesen süsü volt. Lehet, hogy nem is igazi vers, hanem ő találta ki - és neki mégis mi a fene baja van, hogy versekről beszélget egy maffiagyerekkel? Mégis mi bajuk van? Besugározza a földet valami űr-szeretetszolgálat, és mostantól kezdve mindenki köcsög verseket olvasgat, és virágot tűz a füle mögé? Megőrült ez a világ is.
- Majdnem annyi értelme van azt feszegetni, hogy miért értelme van megnyomorítani, és remélhetőleg halálra ítélni ezzel valakit, aki feleslegesen pusztítja az amúgy is szűkös készleteket a háborúban, mint magának a háborúnak az értelmét firtatni - vonja meg a vállát újra. Színlelt a közönye, egyetlen porcikájában sem valódi, de túlmutat rajta a kérdés megválaszolása. Ő se érti. De megszokta, így semmi kivetnivalót nem talált benne soha. Nem érzett haragot Jelka szeme miatt, pedig a lány a barátja volt. Elfutott. Megbüntették. Jogosnak mondták, tehát az is volt. Persze lehet, hogy valójában nem, de a jog mindig azé, aki az erősebb. Valakinek így kellett levezetnie a felgyülemlett harctéri feszültséget. Őszintén szólva ezt teljesen meg tudja érteni. Egyszerűen csak jó kárt tenni valakinek az élő húsában, megmerítkezni a fájdalmában.
Megrázkódik, elvigyorodik. Képzeljék együtt.
- Annyira nem rossz, próbáld majd ki -veregeti meg maga mellett egy bokor komforgyökerét, miért dugta ki a földből, ki tudja, lehet mangrovének képzeli magát. Salem, ahol még a flóra is tudathasadásos. Egyelőre nem kanalazza el a másik táskáját, lekötik a figyelmét.
- Pazarlod a tehetségedre fákra meg bokrokra - sóhajt beletörődőn, de valahogy elfogadón is. Ő maga is kiválóan tud robbanni, de nem örülne, ha kiradíroznák, szóval most nem őt kellene rajzolgatni. Ügyet sem vet a pánikhangokra, sietősen lapozgat, csillogó szemekkel mered a fegyverábrázolásra, aztán a feketékbe, hümmentve veszi el a lövedéket.
- EZ elég... hm... hasznos - mintha fájna beismerni, hogy amit a másik csinál az nem csak szép, hanem hasznos is, értőn bólintgat, miközben a töltényt tanulmányozza, súlyra, formára, megtapogatja a végét, a csúcsát, a fogai közé véve megpróbálja összenyomni, de minden szempontból valóságosnak érzi. Csak azt sajnálja, hogy nincs nála fegyver, hogy kipróbálja. - Ahha, igaz-igaz. Tehát ha rajzolsz egy pohár vizet, azt megiszom, nem halok szomjan? Vagy a víz az élőlény és akciófigura víz lesz belőle? - a víz élőlény. Nos. Atlantisz óta ő már nem lepődik meg azon, ha ez így van.
- Hízelegsz, bejön - vigyorodik el - Ezek nagyon alap cuccok. Ráadásul nem is korszerűek, ne aggódj, olyan fegyvereket nem tudnék ilyen könnyen és olcsón megszerezni, amik azok, de jók a kapcsolataim New Yorkban. Jelka például egy csempész nője. Három hónapja született meg az első gyerekük, szóval babacuccnak is tudják már álcázni a cuccost. Van egy pelenka is - ütögeti meg a táska oldalát - de azt farkaspofának szánom - nagyon komoly arc.
- Megoldom a madzagolást, hol szeretnél robbantani? - tápászkodik fel, addi ő ügyesen úgy feszíti ki a spagócát, hogy takarásban legyenek. A bombust még nem vesz elő.

16+
- Nem csoda hogy nyomaszt, ha aláfestővers volt neked a háború alatt. - Számára messze nem olyan nyomasztó. Van benne valamiféle életbölcsesség, amit igazából túl fiatal még valóban átérezni, avagy megérteni, de érzi a jelentőségét. Talán egy napon majd a magáénak érzi igazán. Amikor teljességgel kiábrándult lesz.
- Százlábú, huh? - Elvigyorodik, lehet tényleg csak kitaláció az egész. Annyira nem lenne meglepő. Abba már bele sem gondol, hogy az erdőben andalogva Felix verseket duruzsol neki. Lol. Nem-nem, ezt a horribilis felismerést meghagyja a neonak.
- Na igen. - Ha már a háború értelme kerül terítékre, igazán nem marad a szöszinek mivel érvelnie. A legtöbb véleménye szerint éppúgy értelmetlen, mint a rengeteg erőszak, ami viszont mégiscsak valahol a másik alapjait alkotja. Egészen szürreális módon keveredik a felvilágosultság, az értelem és a kifacsarodott, akaratos, erőszakos életszemlélet a másikban. Valahol egészen biztos benne, hogy az előbbiek nem eredhetnek kizárólag az elmúlt egy évből. Nos, ezen a ponton persze még nem olvasta ki az élő húsban és fájdalomban való megmerítkezési gondolatfolyamot. Akkor egyszerűen csak démoninak nyilvánítaná.
- Mindenképp. - Sandít a gyökérre, messze nem támadnak ilyen szofisztikált mindenőrült gondolatai róla. A gyökereknek szokása kimászni a föld alól. Kimossa őket az eső, a magas talajvíz, franc tudja. Nem ért hozz, viszont egészen megihleti a másik látványa. Gyönyörűen szenvedő, elvadult horrorisztikus képet tudna rajzolni róla a gyökerek fogságában... pillantása ténylegesen is elsötétedik, ahogy latolgatja a robbanáselodázó lehetőséget, hogy mégiscsak előbb a neot veti papírra. A pazarló emlékeztetőre megrebbennek az aranyszín pillák, megköszörüli a torkát, ahogy szétfoszlik szemeiben a sötétség. Kibaszott neomúzsa. Hhh. Ez a gondolat totál nincs rendben.
A beismeréstől egészen vidám mosolyra kunkorodik a szája. Ritka boldog fajta. De legalábbis tőle egészen biztosan az.
- Szuper, akkor tied lesz a nemes feladat, hogy kipróbáld az első pisztolyomat. - Bizonyára sokkal egyszerűbb dolgokkal kellene kezdenie, de ég a vágytól, hogy valami menőt hozzon létre. - Én elég szarul lövök. - Teszi hozzá beismerésként. Nem feltétlenül ő a legjobb tesztalany a lőpróbára, szóval...
- Nos... - Elgondolkodik a kérdésen. Abszolút semmi fogalma nincs róla. - Nem tudom. Ezt még nem próbáltam, de... hogyan határozzam meg, hogy a pohárban víz van? Nem tudom ez hogy működik, vagy működne-e egyáltalán. - Semmibe nem kerülne kipróbálni, de őszintén szólva nem feltétlenül inna meg valamit, amit rajzolt, következésképpen a neoval sem itatná meg. Elővigyázatosság is létezik a világon. Ha nagyon a szomjhalál kerülgetné, kipróbálná minden mindegy alapon.
- Pft. - Ellentétet állít a komoly fejnek a vigyorral. - Mégis mit csinálsz, ha egyszer nagyon kihúzod náluk a gyufát és elkapnak valahol csapatosan? - Mert lássuk be őszintén, erre viszonylag igen nagy az esély. A farkasbanda amúgy is elég hajmeresztő.
Áthajt az üres oldalra, elgondolkodva pillant végig a környezeten.
- Rád bízom, jobban értesz hozzá. - Elnyomja a szűrőig szívott cigit maga mellett a földön, a hangja elnehezül a visszatartott füsttől. - A lényeg, hogy tisztes távolságból még rálássak a robbanás előtt. - Az utolsó szavaknál fújja el a mérgező ájert, szemeiben pedig kiömlik a tinta, a papíron megindulnak az első vonalak. Ha nem kezdi el, ítéletnapig itt fognak ülni.

16+

- Ilyen szó nincs is, hogy aláfestővers - mordul, hogy lerázza magáról a háború után jellemző kínzó szentimentalizmust. Nem jó róla beszélni. nem szeret rá gondolni. Azt meg még kevésbé szereti, amikor megemlékezést tartanak az elesetteknek. Mégis mi értelme van annak? A halottak nem fájnak, nem félnek, nem pánikolnak. A halottak nem áldozatok. A halottak csak halottak.
- Százlábú, kígyó, meg valami virág. Ja, teljesen csöki volt - bólint egy nagyot, hogy önmagát is megerősítse és messzire űzze a múlt démonát, a verselő katonát. Akár rá is mosolyoghatna Antonra, amiért egyetért vele a háborúértelem kérdésének értelmetlenségének ügyében, de nehéz egy ilyen témában mosolyogni. Nincs benne semmi mosolyogtató, mert az emberi faj már csak olyan, hogy akkor is háborúzik, hogyha százszorta is bebizonyította magának, hogy nincs értelme. A fajtájuk erőszakra és pusztítása született.
- Ne becsüld alá a gyökereket - vigyorog tisztán, és száz-százalékosan, ahogy a másik szemei elsötétednek nemigen tudja mire vélni. Ellentmondásosak az érzései az ilyen bámulással szemben, a fekete aggasztó és nyomasztó, de a művészeti érték, ami aztán követni szokta ezt a tekintetet kifejezetten megnyugtató és kellemes. Mint Anton öröme. Fúj már, hogy lehet ilyen teli szájjal derülni? Mintha lenne bármi oka arra, hogy örömködjön! Meg kéne vernie, de úgy rendesen, nem csak olyan puhányan, mint a múltkor, hogy ne örüljön már neki.
Bár itt az erdő mélyén azért aggasztó lenne, ha félne tőle. A félelem indukálja a brutalitást, az pedig nem biztos, hogy jót tenne neki.
- Alig várom - blö, mi nyál már ilyeneket mondani, lapossá válik a pillantása, de végül is... tényeg ki akar próbálni egy nem gyártott pisztolyt. A semmiből teremt anyagot. Vagyis hát tintából. Alkímia. Varázslat. Ez királyság. - Kár lenne pazarolni a rajzolt lőszert, ha szarul lősz - vigyorog. Nem utolsó szempont, ha egy próbába nem hal bele senkit.
- Hogy határozod meg, hogy egy acélban milyen arányban keverednek a fémek és adalékanyagok a rajzon? - neki csak ennyire tűnik bonyolultnak a vízkérdés, de hát nem ért hozzá, így nem is mondja túl sok agresszióval a hangjában.
- Mit csinálnék? Megverem őket, aztán hozom rájuk a vizes lepedőt, hogy borogassák a sebeiket - kincstári a mosolya a válaszához jár, attól elválaszthatatlan, mondhatni a szavak helyett mondja el azt, hogy az egy roppant aggasztó helyzet lesz. De nem eléggé aggasztó ahhoz, hogy visszafogja magát.
- Jól van. Akkor maradj itt fenn, én meg csinálok azon a földpadkán ott egy jó kis helyet. Így mélyebben lesz a robbanás, szóval ha nem is húzod vissza a fejed időben, akkor sem viszi le teljesen - bár csak ijesztget, valószínűleg semmi bajuk nem lesz. A patakba pöccinti a maga csikkét, iszik egy kortyot, de a célzóvizet fennhagyja a művészkének, mert azok úgyis vedelnek, mint a gödény, aztán a saját tatyóját fogva leszökken az árkocskába. Ügyesen mozog, nagyobb köveket szed, a vízfolyás mellett leveri az árokoldalt, kialakít egy kis teraszt, alákövezi, aztán ágakkal, halott levelekkel, végül sárral borítja be vastagon, nem akar repeszeket gyártani. Nem fél bepiszkolni a kezét, de hát az egész lényét nem kell félteni. Mocskos kis teremtmény.

16+
- Bocs? - Szerinte ha van aláfestőzene, akkor lehet aláfestővers is, de feleslegesen nem akadékoskodik. Hümmög valamit a százlábúkígyvirágra. Pont elég információt kapott, hogy rákeressen a neten és tisztába kerüljön a dolgokkal, bár nem valószínű, hogy a neot is beavatja majd a végeredménybe. Nem szívesen emlékeztetné arra ami szar, ha egyszer épp elég szarság van most is, ami démonként ülhet meg a vállain.
- Mernék én olyat tenni? - Ártatlan fejet vág és botrányosan annak is néz ki, holott nyilvánvalóan nevet hátul egy kósza kis gondolat. Nem magyarázza a pillanatnyi sötétedést, a vizionált kép az ő titka marad, illetve... unalmas perceiben egészen biztosan meg fogja rajzolni. Sem az ereje, sem ő nem szereti, ha valami megragadja a fantáziáját és aztán nem él a lehetőséggel. Állandó, bosszantó kis tüske marad a koponyájában. Rendkívül frusztráló érzés tud lenni.
Miért kellene megverni ezért? Hülye kérdés. Az apja is mindig talált okot rá, különösebben meg sem lepné, ha a másik random ütlegbe kezdene. Nem feltétlenül a félelem az, amit sikerülne vele kiváltania belőle, de egészen biztosan gyorsan levakarhatná magáról a szöszit. Igazából meg... nem igazán ő az kettejük közül, aki keresi az alkalmakat. Egészen kristálytisztán él benne legalábbis, hogy az esetek többségében meglépett volna előle, ha hagyják.
Nem tudja összerakni a srác reakcióit. Nem lát a fejébe, így az arckifejezések és a szövegek valamiféle furcsa, ellentmondásos egyveleget alkotnak. Lenne ideje bogozgatni a pszichológiai gócot amin Felix neve díszeleg, de az erdő közepén valahogy nem tűnik túl biztonságosnak. Amúgy sem ezzel foglalkozik most.
- Mnh. A lövészklubban is ezt mondták. - Szemforgat, ez van. Senki ne várja, hogy kemény három alkalom után vérprofi lesz a témában. Nem mintha nem ő ragaszkodott volna hozzá, hogy kipróbálhassa legalább (kutatási célokból, természetesen), de hát na. Valahogy minimum elvárásnak tűnik, hogy elsüssön egy fegyvert, mielőtt egyáltalán rajzolni kezd.
- Hmmm... - Elgondolkodik a kérdésen, de őszintén szólva egyszerűen csak... zsigerből jönnek egyes dolgok. - Nem vagyok biztos benne. Talán azért tartanak ki ilyen rövid ideig a dolgok, mert nem köti őket elég fizikai logika a valóságba. - Ez nem is tűnik hülyeségnek. Anyagismeretet is kellene tanulnia... már csak az a kérdés, mégis mikor.
- Aha. - Így a mosollyal karöltve egyáltalán nem tartja meggyőzőnek a dolgot, de bölcsen hallgat.
- Okké. - Szereti a fejét. Szeretné megtartani, totál időben vissza fogja húzni. Remélhetőleg. Azért egy pillanatra átsuhan az arcán a gondolat, hogy itt fog fetrengeni a hullájuk az idők végezetéig... rajzba fojtja a szívdobbanásnyi gondterheltséget.
Nem hazudott, a rajzos sok mindenre figyel egyszerre. A neo mozgására, a környezetre gyakorolt hatására, a fényviszonyokra, a légmozgásra, az erdő hangjaira, a hangulatára. Egészen belemerül az alkotásba és hagyja a másikat is csendben dolgozni. Nem tévedett az egy órával sem, bár arra messze nem számított, hogy a neo miatt nehezedik saját dolga. Nem Felix hibája. Egyszerűen csak túl sok figyelmét emészti fel, hogy megossza azt közte és a környezet között. Rendkívül frusztráló, hogy nem rajzolhatja oda, de őszintén szólva tart attól, akaratlanul is mit okozna vele egy ilyen kísérletnél. Nem pazarol időt ivásra, meg úgy semmi másra sem. Belekerül háromnegyed órába, míg konkrét képet kap a helyről, majd újabb fél, amíg a bombafészek végső kialakítását is helyre pofozza képileg. A tintaszerű pillantás ezúttal nem múlik könnyen, megmarad akkor is, amikor Felix elé tolja a rajzkönyvet.
- Szerinted? - Elsősorban a fészekre kérdez, a környezet a már megszokott minőséget hozza, ha mégoly pazarlás is a tájat papírra vakolni. A bombát első ránézésre alapos részletességgel belőtte. A kérdés, hogy elég lesz-e.

16+

Nincs bocsánat, de ezt már sokszor tisztázták, a szemét a fiúra villantja ennek nyomatékosításának kedvéért, tanuljon meg angolul, és ne gyártson szavakat. Arra itt van ő. És elég jó csinálja. És egyáltalán.
- Hát... k-rva sok mindent mersz, ahhoz képest, hogy mennyire kis nyünyürc vagy - lásd szavak, amiknek semmi értelmük sincs, bár ezt nem ő találta ki, hanem hallotta valahol, és tökéletesen szabatos a jelen helyzetre szerinte, úgyhogy ennek megfelelően felcímkézi vele a roppant ártatlannak látszó szőkét. Tudják, hogy nem ártatlan. Bizony. Látja a sötét szemében tintamélyén, hogy minden, csak nem ártatlan. Reméli, hogy pornográf a dolog. Nayon erősen akar pornográf dolgokat, de hát azok alapvető jellemzője, hogy nagyon erősen akarnivalóak, szóval ő egyáltalán nem csodálkozik saját magán.
A szavainak és arcának ellentmondásosságának se csodálkozik, nem érti, hogy Anton miért nem érti. Olyan dolgokról filozofálnak, amik nem is kellene, hogy érdekeljék őket, mégis többet beszéltek róla, mint arról, hogy amúgy mi lesz ma a vacsora, ami egy nagyon fontos, és az életbenmaradásukhoz amúgy feltétlenül szükséges információ.
- Ott ne mondjanak ilyet. Az egy klub. Kuss nekik - csóválja meg a fejét, a nem ellenségének ellenségeivel ellenségesebb, mint Antonnal, aki ebben az esetben a nem-ellensége.
- Ahha, metafizikai hablaty. Mondtad már ezt valami tanárnak is, Nem mintha feltétlenül értenének hozzá, de biztos nem te vagy az egyetlen ilyen képességekkel, már a nagy számok törvénye alapján sem, szóval jah. Tudom, csak két hete vagy itt - inti el a problémát, neki amúgy is földmunkákat kell végeznie, nem pedig okos dolgokat mondania, úgyhogy megy, és azt teszi, amihez ért. És elég jól ért. Hamarabb végez mint ahogy a rajz elkészülne, úgyhogy megcsinálja a madzagolást is, úgy vezeti el a zsinórt, hogy Anton mellett meg tudja húzni, és akkor már jók legyenek, de egyelőre nem köti rá a levélbombát. Az az egyszerűbb, úgyhogy úgy dönt, azzal kezdenek, na meg nem fogja maga alatt teljesen szétbarmolni a földpadot, hogy aztán újra kelljen csinálnia, meg olyan doboz forma. Mint egy cipősdoboz, ártatlanul kuksol, akár egy kitömött macska az ablakban. Még dob egy sárgát a csalitosban, aztán lepakolja magát Anton mellé újra, a telefonon snakelve üti el az időt, ha már modellkednie sajnos nem kell.
- Wow, para a szemed... hát ez meg uncsi, de... - felnéz, aztán újra a rajzra, megint fel, aztán a rajzra. - Szerintem korrekt, megkötöm a zsinórt - leszalad a dobozhoz, felköti, aztán visszakapaszkodik, ügyesen mozog, nem okoz földcsuszamlást a saját művén, Anton mellett veszi kézbe a póráz másik végét.
- Mehet? Nagyjából 5 másodperced lesz kiradírozni.

16+
- Ezt a szót most találtad ki. - Nyünyürc. Tuti nincs is ilyen, de azért tökéletesen tudja társítani hozzá a lényeget. Szóval szerinte nem az, de nem akarásnak nyögés a vége és sem a helyet, sem az időt, sem a nemi megoszlást nem érzi alkalmasnak erre. Mint általában. Ez a baj a magafajtákkal. Nem néz ki ártatlannak, de technikailag az, úgyhogy viszonylag zárt keretrendszerben mozog benne a pornográf fantazmagóriák tapasztalatlan tárháza. Nem mintha nem lenne fantáziája hozzá, pusztán... kamasz, vagy sem, általában nem erre irányul a gondolkodásmódja. Nyilván valami baj van vele. Ha nem lenne, nem filozofálna olyan dolgokról sem, amelyekre még gondolnia sem lenne szabad még egy pár évig, amikor is már egyetlen vigasza az életben, hogy szidhatja azt vég és megkötés nélkül. Szép kilátások.
Elmosolyodik a klubra adott reakción. Valahogy helye van a dolognak függetlenül attól, hogy erős kettős mércét enged feltételezni. Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Ugye.
- Három. - Javítja ki a miheztartás végett, merthát azért mégiscsak telik az idő, amíg egymást boldogítják. - Nem még. Most először fogalmazódott meg ebben a formában a dolog. Majd megkérdezem. - Talán nem a neo dolga okosságokat mondani, valahogy mégiscsak sikerül neki. Elég sok mindenre kénytelen volt rájönni miatta saját képességével kapcsolatban. Sok kérdést vetnek fel az interakcióik, melyeknek aztán nem tud nem utánajárni. Valószínűleg hálásnak kellene lennie, de Felix egyes módszerei, nos... hagynak maguk után némi kívánnivalót. Már úgy szó szerint is.
Nem állhatja meg, időnként oldalra pillant arra, amit a neo csinál még azután is, hogy kitömöttmacska pózba rendezkedett mellette. Nem mintha ne lenne dolga, de néha jól esik másra is nézni. A snake meg valami lenyűgözően egyszerű és ódivatú cucc. Néha a legegyszerűbb dolgok a legzseniálisabbak.
- Tedd túl magad rajta, majd rajzollak téged is. - Eddig minden találkozásuk valahogy belebonyolódott a neo rajzra vetett példányába, szóval nyilván ez sem lesz máshogy. Legrosszabb esetben... hm. Hah. Igen, ez nem is olyan rossz ötlet, bár nyilvánvalóan az elvetemültebb fajta. Na, majd éjszaka.
- Oké. - Eddig nem izgult különösebben, most azonban kezd szétáradni az adrenalin a tagjaiban és ettől valahogy élénkebb lesz, a jelenléte sistergőbb, a pillantása sötétségtől fertőzötten is fényesebb. Hasra fekszik a földön, nem mert ne bízna a neo képességeiben, hanem mert életösztön is van a világon. Megemeli kicsit a csípőjét, amíg előszedi a radírt az övtáskából, lefekteti maga elé a könyvet, keze megáll a rajz bombával kiegészített pontja felett. Pillantása felrebben Felix arcára, aztán le a fészekbe, fixálódik a kérdéses ponton. Megnyalja a száját.
- Csináld.
Megvárja a pillanatot, amíg a fiú megrántja a pórázt, hagy eltelni egy másodpercet, mielőtt megindulna keze a lapon. Jobb kézzel rajzol, de ballal radíroz, s ez utóbbi messze gyorsabb, mint az előbbi. Pusztítani mindig könnyebb, mint alkotni.
Nem nevezhető normális radírozásnak, amit csinál. Legfőképp azért, mert ilyen nyomtalanul beivódott tintát nincs radír, ami képes lenne eltávolítani, főként nem ennyi idő alatt. A bomba maximum két másodperc alatt tűnik el a képről, ugyanennyi, amíg a keze a papírra ér és...
Nincs hanghatás, előzmény, vagy ráutaló jelek. Az egyik pillanatban a szerkezet még ott van, a következőben pedig mintha soha nem is lett volna, pusztán a kialakított terület árulkodik egykori létezéséről. Anton lelapulva, feszülten fixíroz pár pillanatig. Egy fél percig. Percig.
Nincs jele annak, hogy akár a bomba, akár a robbanás vissza óhajtana térni.

16+

- Ultimate nope, hallottam valahol - rázza meg a fejét, bár a teljességhez hozzátartozik az is, hogy tényleg úgy hangzik, mint amit most találtak ki, annak ellenére, hogy tudja jól, hogy nem az, de tökéletesen illeszkedik a kölyökre. Tökkkéletesen, még ha a kis tökfej egyáltalán nem is tökéletes, és olyan dologtól parázik, amit nem is ismer, mégis miben jobb ez, mint az emberiség azon része, akik csak úgy paráznak a mutánsoktól, mert furán néznek ki, vgay fura dogokat tudnak, akkor is, hogyha az életben nem ártottak még nekik. Szóval Anton nyugodtan rácuppanhat a faroktémára, ez még neki nem ártott annyit, mint bármi más, mondjuk a szülői jóakarat, és a többi, és a többi, és a többi, meg a blablablabla.
Felix indokolatlanul sokat gondol a kis tökéletlenre. Mindenféle értelemben.
- Wow, büszke három hetes, és még nem is volt semmiféle beavatásod, tiszta gáz - hümmög, nagyon szép ilyesmit el tudna képzelni neki. Mondjuk itt a bokrok alatt. Főleg itt a bokrok alatt, ha már máshol nem lehet. Biccent, hogy majd kérdezze csak Anton, kifejezetten imponál neki, hogy új dolgokat tudott mondani. Nem egy nagyon innovatív lélek és személyiség, de ha valamit neki lehet tulajdonítani, az igen nag megelégedéssel tölti el. Azok hiúságával, akik elloptak valamit, még ha ez nem is igaz, de nem a saját érdemeinek kijáró dicséretben részesül. Ez pedig mindenképpen királyság.
- Naa, ez most úgy hangzott, mintha féltékeny lennék arra, hogy nem engem firkálsz, de vedd tudomásol, hogy nem - húzza fel az orrát egy kicsit dühösen és finnyásan, el is veszti a kört a snake falai ellen, és frotnálisan ütközik a pixelhorizonttal. Mérgében nem is kezd új kört, dünnyög valamit az orra alatt, ami egykor talán azt jelenthette, hogy "leszaromhogylerajzszolszenemvagyokegylerajzolnivalómodellköcsöghogyhiányozzon", ami pedig ugye még mindig nem igaz, de hát a valóságnak annyi arca van!
És az egyiket most kurvára fel fogják robbantani. Megnyalja a száját, Anton válla mellett guggol, nem ereszkedik le hasalásba, mozgóképes marad, és például a szöszi fejét is bele tudja majd tunkolni az avarba, hogyha történnek valami vészterhes.
- Felkészülni Anton - mély, higgadt hangon mondja, türelmesen és ráérősen, nem úgy, ahogyan általában tenné az az idegbeteg, aki az ő bőrét hordja. A bombákkal lehet viccelni, csak nem érdemes, ezért ő nem is teszi. Megvárja, amíg a fiú előpakol, és csak akkor húzza meg a zsinórt, amikor arra jelet kap, semmivel sem előbb. A nyakán kidagadnak az erek, sűrűn lüktet bennük a bíbor vér, a szíve hajtja, készül az egész teste a durranásra, a darabokra, a felhasadó papír hangjára, roppanó kövek..
Semmi. Észre sem veszi, hogy visszatartja a lélegzetét, fél perc, egy perc, lassan fújja ki, de sokáig, nem egy hirtelen nyomással, nyögéssel, szusszanó szisszenéssel, hanem egyenletesen, megkönnyebbülten. Helyes vigyorra húzza a száját, egy szál cigit vesz elő, meggyújtja, gyújt egyet Antonnak is, a szájából adja a blázt, de hát nem koszosabb, mint bármi más. Visszahúzza a madzagját a végén a biztosítóval.
- Ejha.

16+
- Mhmhmhm. - Hát persze, a neo mindig mindent hall valahol, ez már olyan általánossá vált elv nála. Kezd egészen hozzászokni, bár a változatos jelzőkhöz aligha lehet. Ha már agyament módon becézgetünk valakit, akkor elkezdtük kiismerni. Na azt már mégsem.
Nem parázik tőle, hanem elkerüli. Mert egy kibaszott antiszociális létforma, aminek egyszerűen csak jobb elkerülni a dolgokat mert az sokkal kevesebb fájdalommal és kellemetlenséggel jár. Nem para, hanem elővigyázatosság, bár a két fogalom természetszerűleg egymásból ered. Csak annyira hibáztatható ezért, amennyire nem. Nagyon-nagyon távol állnak attól, hogy Anton bármire is rácuppanjon, amit Felix a szájába adna, feltéve hogy nem piáról, vagy cigiről van szó. A kivételek minden nyelvlecke alapjai.
Nehéz nem sokat gondolni valakire, akibe lépten-nyomon belebotlik az ember. Ugye.
- Én tökéletesen komfortos vagyok ezzel. - Már a beavatás hiányával. Abszolút semmibe nem kell beavatni, majd feltalálja magát szépen. Az már meg sem fordul a szőke fejben, hogy egyenesen a bokor alatt kéne megejteniük a gólyabál mocskosabb verzióját. Óh, hát. Hogy is mondta? "Ultimate nope"?
- Tudomásul véve. - Ártatlan fejet vág csak úgy jó szokás szerint, távol álljon tőle, hogy olyasmit akarjon belemagyarázni Felixbe, ami nem igaz, bár... most hazudja azt, hogy nem élvezi. Tudja, hogy élvezi. És őszintén szólva, ő is szereti rajzolni, bár ezt nem köti a másik orrára.
Nem zavarja, ha a másik mellette guggol, ő túlbiztosítja magát. Szeret életben maradni. Ez amolyan fura hobbivá vált nála az elmúlt majdnemtizenhat év alatt.
A neo higgadt hangja bekúszik a bőre alá, hűvös nyugalmat erőszakol a szőke alakjába. Egészen különös érzés. Még sosem tapasztalta, hogy két szóval valakit le lehet nyugtatni, legfőképpen nem Felixtől, aki általában pont az ellenkező hatásra játszik. Most nem gondolkodik ezen. Figyelme a feladatra összpontosul, jelet ad és radíroz. Szinte fülsiketítő a csend. Amikor az ember káoszra számít és pusztulásra, valahogy hiányérzetet hasít a térbe az elodázott végzetesség. Eltart egy darabig, amíg realizálja, hogy a bomba valóban nem robbant fel. Nagyobb része örül a dolognak, egy kisebb hányada pedig csalódott. Látni akarta a robbanást is... ami önmagában egy ilyen korú kölyöktől valószínűleg teljesen normális.
- Huh... - Végre leveszi pillantását a bomba hűlt helyéről és a papírra néz. Azon nem eltűnt egy foltban a terület, pusztán a szerkezet maga szűnt meg létezni rajta, a mögöttes tér úgy látszik, mintha megrajzolta volna, holott egészen biztosan nem ő firkálta oda a földes területet. Elsimít rajta. Milyen különös...
- Furcsa, hogy nem jelenik meg semmi. - Nem kellene? Legalább darabok? Vagy valami? Vagy most nem is tud már felrobbanni és ezért meg sem jelenik? Fogalma sincs, hogy működik ez, de legalább... hatékony.
Felemeli az állát ahogy nyújtják felé a cigit. Nem nyúl hozzá, biztonsági okokból kifolyólag mancsai a képen maradnak, a neo kezéből harap rá a füstszűrőre. Beleszív a cigibe és kissé fojtottan fújja ki a mérgezett levegőt. A feszültség egy része is varázslatosan távozik vele.
- Várjunk egy tíz percet azért. - Pillant a felhúzott madzag végén árválkodó biztosítószegre. - Annyi idő után szoktak megjelenni legkésőbb a dolgok. - Csak úgy a biztonság kedvéért. Ki tudja, nem robbannak e fel mégis?

16+

Utánozás, majomszokás, egyszerű tanulási módszer, a neonak bejön. Hallani és megjegyezni, ha arra érdemes, elraktározza az elme, ami sokkal többet is kihozhatna magából, mint amennyit Felix személyisége enged. Okosabbnak született, mint amennyire valaha is hajlandó lesz kihasználni a saját elméjét, de azért a geci kis kérdései valahol mélyen ott születnek meg, amik Anton ellentmondásait feszegetnék, és megkérdőjeleznék az antiszociális viselkedésének elvi alapjait.
Elvégre nem a szociális kapcsolatok bántották őt, hanem az apja. Csak és kizárólag. Csak és kizárólag. Csak és kizárólag. Bár ehhez még tényleg keveset tud, és amúgy is, kit érdekel, amikor bombázni is lehet.
- Dehogy van komfortos, csak még nem tudod, hogy nem vagy az - vigyorog. Rendes helyeken a beavatás hiányát torolják meg az újoncokon nem azt, hogyha valaki megpróbálja őket beavatni, de hát ez van. Nyomorult amerika. Nyomorult kúria. Nyomorult minden ezen a gyönyörű, napsütéses délelőttön, amikor a sulisok fele még bálkómában van, és ott elég jó nekik.
Önelégült kifejezés suhan át az arcán, mint a gazdáén, akinek frissen idomított kölyökkutyája végre elkezdte a feladatot csinálni a jutalomért, nem csak őrülten fúrta az orrával a kezét, meleg párát szuszogva a tenyerébe mindenestül. Nem azért, mert nem élvezné a rajzolást, azért fontos az, hogy ez ne legyen kérdéses pont, mert Antonról se tudni, hogy mit szeret azon kívül, hogy hagyják békén, ami viszont nagyon-nagyon uncsi, de így kifejezetten egyoldalú lenne köztük a kommunikáció.
Az is elég egyoldalú, ahogy nyugalmat csepegtet a srácba, de legalább hasznos. Nem mintha amúgy nagy bajuk lett volna abból, hogyha a kölyök ideges, legfeljebb felrobban a bomba, és úgy csinál, mint egy bomba. Nem haltak volna bele.
- Ez rohadtul szürreális látvány, vagy hogyan szokták mondani - mered az erdei panorámára, a vízfolyás vidám kis útjára, a sértetlen padkára. Megvakargatja az arcát, mintha egy zavaró, rossz érzés pókhálója telepedne meg rajtuk, odafordul a másikhoz, megnézi az önkiegészítő rajzát, közben lopva a hátuk mögé sandít. Ha egy ellenség eltűnik, az okvetlenül a hátuk mögött tűnik fel, ergo a bomba akár ott is lehetne valahol.
- Jah. Lassan szívjál, okosan - nem ám leégeti a srác a tüdejét, az elég égő volna. Megtapogatja a biztosítószeget, hümmög egyet. - Még csak nem is forró - nem mintha ezen annyira csodálkoznia kéne, de hiányzik bármiféle reakció a robbanóanyagok hiánytalan eltűnése miatt. Elmosolyodik, leteszi a térdét a másik mellett, kényelmesebb helyzetet vesz fel.
- Jó ötlet, bár... gondolom kisebb tárgyakat már radíroztál ki, azok se jelentek meg, nem? Vagy megjelentek? Nem csak az tűnik el, amit létrehozol? - a biztonság kedvéért egy maroknyi követ nagy pontossággal odahajít a földpadra. Ha ott lenne a bomba láthatatlanul rajta kellett volna koppannia, de ártatlanul gurul tovább a földön, aztán fordul le a padka mellett, kiékelődve egy gyökéren.
- Zsírkiri.

16+
Mondhatni autodidakta módon sajátítja el a dolgokat, ami még mindig a tanulás legtermészetesebb dolga. Normál esetben az iskolákban kellene irányított tudást szerezniük, de valahogy civilizációs betegséggé vált a nem megfelelő oktatási rendszer, ami az esetek többségében arról szól, hogyan neveljük ki a következő generációból a maguk természetes affinitásait és tegyük őket végtelenül bizonytalan, céltalan létformává. Lám Antonnal is pontosan ezt próbálták. Aztán ide került és végeredményben most... jobb.
Talán nem a szociális kapcsolatok bántották őt, de apja árnyéka és az alapvető elnyomás eredményezett egy olyan szociális státuszt, melyben pusztán önvédelmi és túlélési reflexből elfordultak tőle. Nem kapaszkodott beléjük. Az elején félt megtenni, aztán természetessé vált, hogy egyedül van a gondolataival, önnön szörnyeivel és démonaival, a világ gondjaival. Honnan is tudhatná bárki más, hogy mi lenne jó neki...
A másik vigyorog, neki viszont egészen komollyá válik a pillantása, ahogy a neo vonásait fürkészi.
- Miért jó az nekem, ha tudom, hogy nem vagyok az, ha most úgy érzem, hogy igen? - Nem gondol bele mélyebben a dologba és fogalma sincs róla miféle beavatásra gondol a másik. Az élet egyes területein túlságosan felnőtt gondolkodásmód jellemzi, másokban pedig végtelenül naiv tud lenni. Nem kötözködésből kérdez tehát, hanem mert nem érti, mire gondol a másik. Érthetné. Akkor nem lenne ilyen... kínos. Vagy lenne, de nem azért, mert fogalma sincs mivanmivanmivan.
Meghagyja neki az elégedettséget, akkor is, ha végtelenül irritáló összbenyomással jár a másik arcán. Nyilvánvaló a degradáló gondolat a háttérben, de engedi hogy éljen vele. Nem állat. Nevelni sem kell, abból már volt épp elég az elmúlt tizenöt évben és hát... nem igazán ismer más módszert azon kívül.
Nem egyoldalú. Számára legalábbis semmiképp, mert ő az, aki megtapasztalja és szinkronizálni képes tőle a másikra. Nincs neoból, hát nem sokra mennek vele, de azért elég indokolatlan és különös érzés.
- Az. - Ért egyet azok határozottságával, akik kivételesen teljes egészében egyet tudnak érteni az elhangzottakkal. Szürreális. Ez a legjobb szó rá.
Rászív a cigire és felsandít, egyik szemöldöke magasra szökken. - Nyugi van, tudom hogy kell szívni. - Nos. A nyelvi hátrányok néha nagyon nem várt többértelműséget tudnak eredményezni, ami neki még le sem esik. Óh hát. Megesik az ilyen.
- Hmh... - Kinyújtja a mancsát, franc tudja miért akarja megérinteni azt a biztosítószeget. Bizonyíték, hogy a bomba tényleg létezett és ettől még furcsábbnak hat, hogy csak úgy eltűnt. Hátborzongató. Kitámaszt a karjaival és feltolja magát a földről térdelésbe. Leporolja a pólójára vánszorgott leveleket és porokat.
- Dede. Megjelennek egy idő után. De olyan dolgokat radíroztam, amiknek amúgy létezniük kellett volna. A bomba önmagában a robbanás után megszűnt volna létezni, talán ezért... - Kissé előrébb hajol, lepillant az elguruló kövekre. Mosoly rándul a száján. Fogalma sincs, mi az a "zsírkiri", de a hanghordozásból ítélve nyilván nem valami szarság.
- Tök jó lenne, ha gyorsan tudnám csinálni és nem robbanna előbb egy bomba, minthogy kiradírozhatnám. - Merengő pillantása visszarebben a neora, elgondolkodva szemléli pár szívdobbanásig. - Eszembe jutott valami. - Kiveszi a szájából a cigit a hamuzás erejéig. - Tudom, hogy utálod a robotcsajt, de kétlem, hogy máshol irányított környezetben meg tudjuk oldani, szóval nincs kedved eljönni velem valamelyik képességfejlesztéses óra helyett a Veszélyterembe?

16+

Ettől megkímélte az élet a neot, amíg nem jött a Xavier suliba csak mutatóban bukkant fel az iskolában, és ő az a típus volt, aki idegösszeroppanást okoz a tanítóinak, nem pedig az, aki zokogva megy haza, mert egy alkalmatlan szakember letörte a kedvét, a lelkesedését, és egyáltalán, egy rosszabb embert csinált belőle, mint amilyen volt. Szerencsésnek mondhatja magát?
- Mert akkor nem fog pofáraesésként érni a műanyag komfortérzet megszűnése - utal vissza a bálos műanyag-gondolatra, még csak tegnap volt, aligha kopott el az emlékezetéből a látszat-dolgok ilyen megjelölése. Hello amerika, hello műanyagság, helló úgyis minden szar, úgyhogy ne próbáld meg magad csakazért is jól érezni magad vigyor. - Komolyra fordítva a szót, mi bajod lenne attól, hogyha a beavatottságtól lennél komfortos, hah? Tudván tudva, hogy körülötted mindenki más is komfortos ezzel. Te nem is antiszociális vagy, hanem mindenkivel rohadtul ellenséges, de amúgy nem para. Nincs beavatás, ez nem a hadsereg - "fel a fejjel", mondhatná a végére, de nem mondja. Egyáltalán nem mond ilyet, valahogy nem illene a szájába, miután lebaszta Antont. Nem mintha bármi joga vagy oka is lenne rá, de hogyha valakivel túl sokat foglalkozik, azt óhatatlanul is elkezdi regulázni. Nem azért, mert állat volna. De nevelni mindenkit kell. Még azokat is, akiket teljesen egyformának tart magával, nemhogy Antont, aki messze nem egyforma. elette lakik. Erre fogná rá az egészet. Csak ezért foglalkozik vele ennyit. Felette lakik. Még véletlenül sem érdekli az a nyomorult kis tehetséges lény.
- Ha neked is az, akkor jó - bólint, nem mondott nagy baromságot, néhanap nem árt a megerősítés erre.
- Mwahahhaha - kacag fel, az erdő csöndjében ez nagyobb visszhangot ver egyelőre, mint a bomba-biznisz, félrenyeli a füstöt, derűsen köhögi fel a kis pamacsokat.
- Ha még ha tényleg tudnád, hogy kell... nadenadena, több komolyságot - kuncog, odaadja a kis szegecset, le is veszi a madzag végéről, azt majd úgyis oda vissza kell tennie, ha akarnak még játszani.
- Ááh, tehát a bomba megváltozása, azaz robbanása szerinted olyan dolog, aminek a létrejöttét megakadályozod, tehát nem is tud visszatérni úgy, ahogyan akkor volt, amikor kiradíroztad? És ha egyszerűen csak megjelenik és akkor robban tíz perc múlva? Mondjuk ez sem balsiker, mert tíz perc alatt adott esetben k-rva messze el tudsz futni a közeléből - hümmög, és bólint is. Ez elég jól hangzik. Az se rossz mondjuk, hogyha csak a bombadarabok jelennek meg ott, ahova a robbanás szétvetette volna őket, de valódi durranás nélkül. Nem mennek át senkin, nem ölnek meg senkit. Ez is nevezhető sikernek.
- Hja, nem lenne hátrány, ha nem kéne lerajzolnod hozzá a fél erdőt, mezőt, stb. - lepillant a másikra, ahogy magán érzi a figyelmét, aztán újra a bomba kikörvonalazott helyét nézi, a biztonság kedvéért. Megfeszül a szája egy kissé, az állkapcsa kirajzolódik a füle alatt, a puha hús mintha megkeményedne, végül sóhajt.
- Komplett nem bírom a veszélytermet, de megpróbálhatjuk - nyilatkozik szűkszakvúan, de legalább őszintén és együttműködően.

16+
Gondterhelten ráncolódik homloka a műanyagozásra. Ennek mi köze van mindenhez? Mivan? Kifejezetten egyre kevésbé van róla fogalma, hogy miről is beszélnek és ugyanarról beszélnek-e egyáltalán.
- Attól függ, mit értesz konkrétan beavatottság alatt? - Félrebiccenti a fejét, úgy fixírozza a másik vonásait, mintha ugyan más szögből más képet is festene. Talán a rajzos számára úgy is van. Elfintorodik.
- Méghogy ellenséges? Veled sem vagyok ellenséges. Nem értem, mi a probléma. - Sok minden keveredik ebben a zavartságban. Az alapvető szociális kapcsolatok hiánya, az erre való, ámde kiölt igények, a nyelvi akadályok. Valahol érzi, hogy ez valami olyasmi, amire a pszichológusa is megpróbálta rávezetni, csak olyan nagyon ellenállt a próbálkozásnak. Ellenséges. Ezért? Lehet mégiscsak válaszolna kéne a dokinak.
Nem értékeli konkrét lebaszásnak. Illetve de, csak valahogy távol áll attól a fajtától is, mint mikor az elején az akcentusa miatt baszogatta és valahogy elkönyvelte már azt zavaró tényezőnek.
Vállat von végül és engedi a témát, legfőképp azért, mert már arra koncentrál, egészen pontosan miért is nem robbantak fel. Biccent, bár egyáltalán nem biztos benne, hogy a szürreális jó, de megvan a fejük és egyben van a testükkel, úgyhogy végülis az.
- Ha? - Felpillant a nevetésre. Nem érti mi van. Valami hülyeséget mondott, vagy mi? Kiveszi a szájából a cigit, megnézi mit szív. Szív? Hirtelen elvörösödik. - Mia... - A szemeire tapasztja a mancsát. - Hülyeneo //*You're a neo kind of stupid// - mindenségit, ez tök ciki. Ég a feje. Miafranc. Miért jutnak ennek az eszébe mindig ilyenek? Isten az égben...
Kissé durcás képpel fogja a markába a szeget. Vissza se adja. Mert csak. Szőke gyárkéményt játszva, egy darabig csak magában füstölög. Eltart egy darabig, amíg megembereli magát.
- Azt hiszem. Igazából nagyobb esélyét látom, hogy pár perc, visszajön és berobban. - Lepillant, mintha épp most lenne ideje eme csodás pillanatnak, ám hiába telnek a percek, csak nem történik semmi. Beletúr tarkónál a szőke tincsekbe. Valahogy nyugodtabb lett volna, ha visszatér és berobban a cucc. Most mivan, ha valamikor random jön vissza és valaki mást robbantanak fel? Jóég.
- Naja. - Most kifejezetten csak biztonsági okokból rajzolt meg mindent mondjuk. Biztosra akart menni, de valószínűleg ennél sokkal kevesebb is elég lenne. - Megpróbálhatjuk úgy is, hogy csak egy kis részlete van meg a rajznak. A bomba körüli. Azt pár perc elég megrajzolni. - A lehetőségek végtelen tárháza. Gyakorlatilag ítéletnapig próbálkozhatnának a különböző módszerekkel.
Igazából, ahogy a neot szemléli, valahol biztos benne, hogy el fogja utasítani. Tudja, hogy utálja a robotot. Látta a készülő pánikrohamot is, amikor az akcióba lépett, pedig csak egy lightos figyelmeztetés volt. Fogalma sincs, miért kéri egyáltalán, arról pedig még kevésbé van, hogy Felix miért megy bele. Főleg anélkül, hogy tudná, mit akar egyáltalán... megrebbennek a szőke pillák amint rájön, hogy túl régóta nézi. Megköszörüli a torkát.
- Kösz. Lerajzolhatlak, amíg várunk? Annyi idő már csak elég...

16+

- Na igen, minden ettől függ - biccenti félre a fejét, de nem mondja meg a választ. Túl sok mindenre gondolt a beavatás alatt, egyszerűen csak bűn lenne akármelyiket kiemelni, miközben mindegyik fontos. Tényleg. Főleg neki. Rítusérték, vagy mi a szösz.
- Nadena, azért ne szépítsünk - horkant átélten, komolyan. - Kibaszottul, rohadtul, mocskosul ellenséges vagy velem, csak leszarom - ezért aztán Anton kénytelen másnak is lenni. Mert nem működött a neon az ellenséges taktika, ami normál esetben elhajtja a fiútól a zavaró környezeti elemeket, Felixen megbicsaklott. Az ellenségesség egy erős fal, de nincs olyan, hogy bevehetetlen bástya. Egy tengerhullám, de a neosrác világgyűlölő, életimádó utálatán megtörnek a rendezett Anton-haraghullámok, amikkel taszítja azokat a lényeket, akikben felmerülhetne az, hogy elvárják azt, hogy a barátságosságukat barátsággal fogadják. Hogy ezt Felix úgy nagyjából leszarja nagyban leegyszerűsítette a dolgokat közöttük. Már neki.
- Elképesztő vagy, csak beszélsz-beszélsz, és az ember azt hinné, hogy a pornódolgokat tanultad meg elsőre az angolból, de aztán kiderül, hogy mégsem. Kis szívómester - ez viszont nagyon pornósan hangzik, még a hangja is elmélyül hozzá, gömbölyű tónusú és puha lesz, mintha legalábbis helye volna neki is a telefonszex szakmában. Határozottan tetszik neki az új megnevezés, mély, reszelős hangon kuncog. Egy darabig még a levegőben a keze, ahogy várja vissza a biztosítószeget, de aztán legyint és nagyvonalúan Antonra hagyományozza. Vagy nem. Később még meggondolhatja magát és kiverheti belőle.
- Azért ne koncentrálj rá, hátha a kis varázserő a fejedben úgy találja, hogy ezt akarod, s akkor ez lesz - benne nincs bűntudat. Senki sem tudja bizonyítani, hogy ők hagyták itt a később felrobbant bombát.
- Okkké, de majd a fényhang-gránáttal. Az nem okoz bajt akkor sem, ha nem sikerül. Jahogy lehet ezzel kellett volna kezdeni - vigyorog, a zsákba nyúl, megmutatja a kis flakonszerű formájukat. Velük nem lesz baj. Teljesen ártalmatlanok, csak nem kell idiótának lenni velük sem, és akkor minden rendben van.
Nem gondolkodik a veszélytermen. Anton szeretné, neki meg nincs igazán jó kifogása az ellen, hogy miért ne. Mert ő nem szereti? Na és? Mert fél tőle? Na és? Mert utálja? Ne legyünk nevetségesek. Mert sokkolja, hogy látja akkor, amikor nem kellene látnia senkinek? Hát ez az ő baja. Ettől még odamehet gyakorolni, ahol tudja, hogy látni fogja, és olyat csinál, amit akár láthat is. Antonnak ez jól jöhet. Neki meg nem kerül semmibe, ugye.
- Ebben a roppant hősi, bámulom a bomba hűlt helyét, hátha visszajön és feltúrja a leveleket pózban? Csak nyugodtan - elveszi az üveget, belekortyol, nem híve annak, hogy csak józanul érdemes robbanóanyagokhoz nyúlni.

16+
Anton vár és vár és abszolút semmi nem történik. Pedig nagyon szuggerálja a neot, minden átkozott cseppnyi figyelme az övé, de nem. Trollnak kell lenni.
- Nemár. Mondd el. - Tesz magasról a rítusértékekre, csak tudni akarja, miről van szó, mert mostmár kezd furcsán túl komolyan hangzani az egész és kifejezetten kellemetlenül piszkálja a gondolat, hogy nem érti.
Megrebbennek a szőke pillák, mint akit rajtakaptak a hazugságon és hát... rendben, talán egy kicsit mégiscsak ellenséges volt vele. És minden nap az, amíg hozzá nem szokik aktuálisan a közelségéhez. Még sosem rótta fel neki senki.
- Tényleg leszarod, csak nem értem miért. - Halkan beszél, tekintete kutatón elemzi a másik vonásait. Nem azt nem érti, hogyan képes rá. Ilyen jellem. Azt nem érti miért jó ez neki. Egyszerűen csak túl sok energiabefektetéssel jár és fogalma sincsen miért nem működik Felixen az, ami mindenki máson viszont igen. Méghogy neki van baj a fejével?

- Na nem. - Tenyérrel fog rá a neo szájára, még mindig vörös fejjel mászik bele a másik arcába. - NE találj fel hülye szavakat és mi a halál ez a búgás, ha? Vállalhatatlan vagy. - Közli csak úgy a miheztartás végett arra a kuncogásra. Ég a feje és nagyon kéne, hogy elhallgattassa. Még csak nem is tud dühös lenni, egyszerűen csak pokolian zavarban van. Pedig dühöngenie kéne. Undorodnia. Meg ilyen apróságok, nem?
Totál esze ágában sincs visszaadni a szeget. Még akkor sem, amikor méltóztatik engedni, hogy a másik újra kinyissa a száját.
- Ah. Csak nem. - Azért viszonylag ritkán tapasztalta, hogy csak mert akarja, valami megtörténik rajzos háttér nélkül, de ebben az esetben talán mégiscsak biztonságosabb, ha lehetőleg nem is gondol rá... olyan ez, mint az elefántos téma. Ha azt mondják ne gondolj rózsaszín elefántra, holtbiztos, hogy csak arra tudsz majd gondolni.
- Jólvan. - Nem állhatja meg azt a szinkronvigyort. Hát persze, hogy a neo nem a biztonságosabbal kezdte. Az már mégiscsak túl felnőttes lett volna, nem igaz? Meglesi a flakonokat. Ha már így kéznél van, le is nyúl egyet és megvizsgálja közelebbről. Meglepő, hogy egy ilyen kicsi dolog, hogy tud akkora hatást elérni. Persze csak hang és fény, de akkor is.
Az emberek többsége mégiscsak nemet mondana ilyen felállások mellett, de Anton az emberek többségét nem is kéri ilyesmire. Fogalma sincs, hogyan jutottak odáig, hogy Felix önként lett a kísérleti patkánya, de őszintén szólva egyáltalán nem bánja. Nem is olyan rossz dolog valaki mással feszegetni képessége határait. Egész... szórakoztató.
- Nyugi. Elég sok pózt ismerek már tőled. - Hátrébb mászik, nekiveti a hátát a fának, felhúzza a térdeit és megtámasztja a könyvet a combjain. Az már le sem esik, hogy megint valami kétes értékűt mondott, pillantása elsötétedik.
- Azért ha meguntad a lesést, visszafeküdhetnél ide. - Mert a gyökér jól állt neki. És mert csak. Szerinte nem sok vizet zavar, hogy szuggerálják-e a megjelenés helyét, vagy sem.

16+

Érzi ő a szuggerálást, és még csak azt sem mondhatja, hogy nem szereti. Megingatja a fejét, mutatja is, hogy cipzárt húz a szája elé.
- Majd ha elég nagy leszel hozzá, akkor megmondom - úgy mondja, hogy érezhető legyen belőle, hogy itt valami olyan arcpirító dologról van szó, amiről lehet, hogy Anton inkább egyszerűen csak nem is akar tudni az eddigi tendenciáit alapul véve.
- Mert te is leszarod. Mindenkivel ellenséges vagy, ergo ebben semmi speciális dolog nincs irántam, ergo miért ne szarnám le a tucatellenségeskedést? Amit rutinból csinálsz, az lehet jól is csinálni, csak minek - állítja fel a nagyon bizonytalan lábakon mégis masszívan megálló új neoőrült elméletet, aminek se füle, se farka, mégsem érdekli senkinek az ilyen irányú véleménye, mert megteheti, hogy van sajátja.

- Mnah - mordul a másik tenyere mögött, a miheztartás végett az ajkai között kipréseli a nyelvét, végighúzza a hegyes végét a másik bőrén, nem aggódik, a rajzos csak nem piszkította össze annyira magát, mint ő az építkezésnél, egy kis főd meg amúgy sem ártott meg senkinek, érezni az arcán, hogy vigyorog. Ez egy jó kis búgás volt, bárki bármit is mondjon, a búgás menő, még ha nem is túl férfias, tetszik neki a hatást, amit kivált a másikból, mert hatással lenni másokra akkor is jó, hogyha tabu erről csevegni, meg zsarnokság, meg még ki tudja mennyi negatív vonzata lehet ennek a gondolatnak. Egészen hátborzongató.
- Ne is - ért egyet, ennek nem így kell megtörténnie, ha már kívánságműsorosat akar játszani az erő, akkor neki lesznek javaslatai, hogy mit csináljon inkább. Egyelőre inkább eltereli a kölyök figyelmét a bombavisszacsalogatásról, mondjuk más bombákkal, amiket nem életveszélyes fogdosni. Nem is nagyon figyeli, hogy mit csinál velük, annyira ügyetlen senki nem lehet, hogy véletlenül magára robbantsa, ugye? Ugye? Ugye?
Nem az emberek többsége. A nehézségekben a kihívást látja, a belső gonoszaiban a legyőzendő szörnyeket, a külső legyőzhetetlenekben meg valami olyasmit, aminek az arcába vicsoroghat, és ezt meg is teszi, mondhatni szívesen és örömmel, elszántan és elhivatottan.
És egyszerűen csak nem tud nem lecsapni az olyan kifejezésekre, amik koncként illegetik magukat őelőtte.
- Ó, és ha még tudnád, hogy mennyi pózom van raktáron, 69, kutya, macska, madár, raptor, scrull, misszionárius kree póz, fordított szimbionta póz - sorolja nekilelkesülten, és ha már visszaszólítják, egy kicsit visszahuppan, mert már rég unta a lesést és hívta a gyökér is, mert magányos volt a főgyökér nélkül, elnyúlik az oldalán, Anton zsákját magához karolja, arra támasztja az állát, egy kicsit hasra is fordul így, de elég kényelmesen ellapogatja a teste alatt a göröngyöket. Lehet, hogy azok kemények, de ő meg mégkeményebb. Hmmm.