Grind Stone kávézó

A város egyik legnépszerűbb kávézója, híres a süteményeiről és különböző kávé különlegességeiről is. Egészen olcsó hely a belvárosban.

Ritkán fordul elő, hogy kimerészkedjek az iskola óvó falain kívülre. Most mégis megtörtént, hiszen szükségem van pár cuccra. Tollak, füzetem kezdtek el fogyatkozni a készleteimből. Így hát felbaktattam Salembe.
A keresett tárgyak lassan találtak rám. Több utcát végig kellett járnom, mire egy kicsi, olcsó írószerbolt kínálatában ráakadtam mindenre. A vásárlás rész már könnyen ment. Mivel a sok cirkulálás kifárasztott, úgy döntöttem, meglátogatok egy kényelmesnek látszó kávézót.
Most egy kellemes, napjára helyen ücsörgök egy presszókávé és egy könyv társaságában. Ugyan elhoztam néhány tankönyvet, nincs kedvem tanulni. Inkább egy iskolai könyvtárból származó, kopottas kötetet szorongatok. A tüzes mutánsokról szól, egész jó leírások vannak benne az önuralomról, az erő kordában tartásáról és használatáról. Persze mindez olvasva sokkal egyszerűbb. Segítség is jól jönne hozzá, de kitől is várnám? Ugyan...

Mikor látom, hogy egy lány megindul felém, pár kétségbeejtő pillanatot élek át. Lepereg előttem rövid, satnya életem nagy része. Végül -nem mellesleg: kedvesen- annyit kérdez, csatlakozhat-e. Kissé feszült, zavart mosolyt csiholok ajkaimra, a velem szemben lévő szék felé biccentek.
- Persze, gyere csak! -amennyiben leül, folytatom- Én még a ritkánál is ritkábban merészkedem ki a kollégium biztos falai közül...
Memóriámban lassan összekapcsolódik arca egy folyosón látott ködös személlyel. Eszembe ötlik, lehet, hogy többet kéne nyitnom mások felé. Itt vagyok már néhány hónapja, és jóformán egy-két emberrel beszéltem, velük is futólag. Annyira igyekszem vigyázni, hogy ne rontsam el még egyszer, hogy fel sem tűnt eddigi struccpoltikám. Vagy antiszociális viselkedésem. Mindegy, hogy ragozzuk. Bár tény és való, az ember nem válhat az egyik napról a másikra utcakölyökből mintatanulóvá. De azért lazítanom kellene a belső szabályaimon.
Elmélkedés közben fel sem tűnik, hogy a kezemben maradt a könyv. Gyorsan becsapom, visszatuszkolom táskámba, nem szeretnék tudatlannak tűnni.

Mosolyogni próbálok, valamennyire sikerül is. Bemutatkozására bólintok, kezet rázok vele. Valamikor, réges-régen még nekem is tanítottak illemet... Vagyis próbálkozott vele egy elszánt tanár, de nem ment velem sokra.
- Hát, engem hívj inkább Trouble-nak. Egész zöldfülű, idén érkezett tizedikes vagyok.
Ugyan még mindig zavarban vagyok, próbálom nem mutatni. Talán ha sokáig így csinálok, egy idő után elmúlik. Enyhe pír ég arcomon, nem vagyok végzősök társaságához szokva. Kiejtése alapján ő is Philadelphia szülöttje lehet, magamban örülök egy kicsit. Ugyan nincs túl messze, de itt, a suliban nem túl sok olyannal találkoztam, aki hasonlóan beszélt volna.
Tanulást feltételez buzgó olvasásom mögött. Úgy határozom, őszinte leszek. Végülis, mért piszkálna? Egy végzős lányt kevéssé érdekelhetnek az én kis pitiáner dolgaim.
- Igazából nem. Jobban mondva nem tudok róla. Csak jobban szerettem volna megismerni a... Az extrámat. Néha nem egészen tudok bánni a tűzzel.
A mutáció szó nem akar a nyelvemre jönni. Úgy gondolom, olyan a hangzása, mint valami rossz betegségnek. És szeretném elhinni, hogy ez nem az. Hogy nincs igaza a szüleimnek.

Valahogy nem tudom elképzelni, mi lehet abban a menő, hogy egy nehezen irányítható, másokra sokszor káros erőt adtak a kezembe. Legtöbbször azt kívánom, bár csak ne lenne.
- A történetem nem túl szép. És olyan hű-de-nagyon-irigyelnivalónak se tartanám magam. Tudod, ezt nem igazán tudom irányítani. És sokszor másik emberek kárára sül el a dolog. Jobban örülnék valami nyugis képességnek, esetleg néha annak is, ha teljesen normális lennék. De mindegy is, már meg kell tanulnom élni ezzel...-arra gondolva, hogy elmondjam a történteket, elbizonytalanodom egy kicsit. Lehet, hogy valamennyire feldolgoztam már, de még mindig ott vannak a retinámba égett képek. Végül belekezdek.- Ami pedig a jelentkezést illeti... Hát, nem túl vidám mese. Úgy egy fél éve történt, hogy felgyújtottam a barátomat, mert megcsalt. Egyszerűen csak dühös voltam rá, jött a meleg, a lángok... Bele se merek gondolni, milyen sebeket okoztam neki.
Magam elé pillantok, nem merek rá nézni. Egy kicsit össze kell szednem magam. Az eltelt hónapok alatt az emlék a feledés homályába merült, s most újra itt van. Végül felemelem a tekintetem. Mosolygok.

Tökön rúgni, szupererővel? Hát, akkor a jövőbeli apaságánsak búcsút mondhatott volna... A gondolatra, hogy neonzöldhajú, punk exbarátom kiherélve láthattam volna, muszály elnevetnem magam. Szép oldás, ügyes a lány.
Képességének történetét kíváncsian, félrebillentett fejjel hallgatom. Elmosolyodom rajta. Biztos ijesztő volt, de ha belegondolok a helyzetbe, először viccesnek találom, ahogy ő is az enyémet. Kicsit elszégyellem magam, hiszen Wakanda neve ismerősen cseng, de hirtelen nem tudom mihez kötni. De a szafarizás, izgalmas apuka mesésen hangzik.
- Hát, már kezdtem örülni, hogy találkoztam egy philadelphiaival, de ezek szerint nem. Azért a nyelvészeti képesség is jó lehet. Bárkit megérthetsz, még az állatokat is... Mekkora mázlista vagy... Meg ilyen jó helyre születni, ahol rendes vadakat láthatsz nap mint nap! Én csak a betondzsungelt, meg a szünet nélküli nyüzsgést nézhettem. Az emberek tolakodtak és szidtak mindent, ami egy kicsit is különbözött tőlük. Aztán meg aggódhattam a következő napi fekhelyemért is...
Eléggé meglepődött magamon, főleg ezen az őszinte vallomáson. Eddig még magamnak sem mertem elmondani, nemhogy egy másik emberi lénynek. Kétkedve nézek rá, fogalmam sincs, milyen reakciókra számítsak.

Hát, ő sem tapasztalatlan az utca terén. Bár csapatosan menekülni egész más lehet. Nekem csak a rendőrök elől kellett meglépni.
Örülök a vidám témának, már amennyire az. Gondolkodom egy kicsit, mit is mondjak. "Megvagyok, köszi, eddig hat hónap alatt te vagy a harmadik, aki szóbaáll velem..." Vagy esetleg: "Elég antiszociális vagyok, ha nem órán unom magam, a szobámban gubbasztok, persze egyedül..." Na, jó. Össze kell szednem valami használhatót, ami nem hangzik olyan vészesen rosszul.
- Igazából a suli teljesen más, mint az azelőtti életem. Őszintén szólva anno nem sokat jártam be a gimibe. Meg aztán zsebtolvajkodás és napról napra életmód után nem egyszerű nyitottnak lenni. Nincs is túl sok barátom...
"...és olyan se, akivel beszélgetnék." De inkább elharapom a mondat végét, jobb a békesség. Még csak az kéne, hogy sajnálgasson. Nagy levegő után folytatom.
- De határozottan jobb lett minden. Jól érzem magam. És te? Végzősként már egyszerű lehet. Mindenki kitér az utadból, előreengednek, tisztelnek, meg ilyesmik.
A régi sulim belső rendszere szerint a végzős diákoké volt a világ, bármit megtehettek. Eléggé ki is használták ezt, velünk védtelen kicsikkel szemben.

Keserűen elmosolyodom. A kasztrendszer felsőbb tagjait igazi testközelből volt alkalmam megtapasztalni.
- Igazából az egész lényege nem olyan bonyolult. Az a menő, aki csinos, jó az alakja, az arcán kilónyi vakolat csillog, a haja mindig tökéletes és méregdrága ruhái vannak. Ebbe a körbe általánosan pompomlányok, leendő modellek és izomagyú sprtolók kerülnek bele. De nekem elhiheted, nem túl kellemes időtöltés velük lenni. A női verzióban tartozók minden szabadidejüket vásárlással, fodrásszal, manikűrössel meg miegyéb el töltik amellett hogy panaszkodnak, hogy milyen nehéz szépnek lenni. A hím egyedek meg kondiznak, és villognak a sportkocsijukkal. És a legfontosabb tulajdonságuk: mindenkinél felsőbbrendűnek érzik magukat. Én két ilyen testvérrel rendelkeztem a régmúltban.
Fintorgok egyet, eszembe jut a tökéletesen üresfejű, de remek idomokkal rendelkező nővérem, a hollywoodi mosolyú körülrajongott bátyám és társaik. Hányingerem van tőlük.
- Ja, és folyton megszégyenítik, kiröhögik az alacsonyabb kasztúakat és a kisebbeket. Mázlista vagy, ha sose tapasztaltad. Milyen suliba jártál ezelőtt?
Érdeklődöm, hol van olyan hely, ahol az elvek, amiket vállalnunk kéne, élnek még.
/Bocs a késésért/

Ugyan bármiféle vallásról sosem hallottam sokat, mindig is irigykedem a követőkre. Nekik legalább van valamijük, amire mindig számíthatnak, amibe kapaszkodhatnak. Én mindig csak magamra számíthattam. Bár az emberek nagybetűs Istenét elnézve nem szimpatizálok a keresztényekkel. Ítél, rombol és büntet. Brr...
- És mi a vallás nagyjáboli lényege? Ez a Bastet segít? Vagy védelmez? Tudom, elég műveletlen vagyok, de kérlek nézd el nekem... Nem túl sok emberrel van alkalmam beszélgetni.
Néha elgondolkozom rajta, mi lenne, ha másképp alakultak volna a dolgok. Például mi lett volna ha nem szököm meg. Vagy olyanná váltam volna, mint a nővérem. Vagy ne állt volna szóba velem Bea. Hónapok óta nem mondtam ennyi összefüggő értelmes mondatot egy másik emberi lénynek. Furcsa.
- Szerintem jó ötlet, hogy visszamenj. Elmondásod alapján Wakanda tisztább hely, mint az USA valaha volt. Az amerikaiak általában könnyen manipulálható, simán gonosszá váló emberek. Nem tudom, lehet, hogy ez máshol is így van. Én nem jártam még az Államok területén kívül.

Éva és Ally
Találkozás a kisértettel
Igaz, hogy már egy ideje annak, hogy ő már nem él, de még mindig érzek valamit iránta, és nem érdekel az hogy mások mit gondolnak. Bár, ő nem szeretné, de én mégis hibásnak érzek valaki, mert már nincs. Akit hibáztathatok, az itt én vagyok egyedűl, mert mert valahol megállhattam volna, hogy gondoskodjak a seb el szorításról, de mindegy mostmár. Vissza már nem mehetek, hogy ezt helyre hozzam. Az utobbi időben, rengeteg dolgom volt, és egésznap csak dolgozok, míg Éva egy úrnában vár, hogy haza menjek. Nincs kedvem egy üres lakásba hazamenni, ahol egy úrnányi hamu vár engem haza. Most, még Egyiptomban is szívesebben lennék, és múmiák után kutatnék, mint az üres otthonban lenni, ahol csak a emlékek vannak nekem. A sütit, ugyan megrendeltem, de azt is inkább csak birizgálom. Tekintetem, a sütire fokuszál, és végre eldöntöm, hogy eszem pár falatott. Közben, egy csapat csaj jönbe a kávézóba, és egy ismerős illat is megcsapja az orromat, egy illat, ami még egy nagyon friss emléket juttat az eszembe. Emléket valakiről, aki már nem él. A kis csoport egyik tagja, toló székben van, és nekem innen nézve, nagyon ismerős, de lehet tévedek. Míg, a toló székes, és az egyik csaj egy asztalhoz ül, addig a másik kettő, a pulthoz megy rendelni. Bekapok pár falatott, közben a asztalnál lévő páros egyikét figyelem, hisz nem csak be képzelem a dolgot, mert tényleg a megszólalásig hasonlít valakire. Ott nevetgélnek együt, amitől féltékenységet érzek, de vissza fogom magam. Semmit se értek, hisz ott voltam mikor elhamvasztották, mikor urnába helyezték, és most mégis itt van, de toló székben, és valaki mással van együt. Talán, oda kéne mennem, és kérdőre vonni őt, hogy mégis mi a fene történik itt. Közben, a másik kettő is oda megy, kettő-kettő itallal a kezükben. Megint eszek a sütimből, közben figyelem őket. Ez a egész, csak arra jó, hogy magamat kínozzam, a helyet, hogy oda mennék, és nyiltan rá kérdeznék. Aztán kitudja, jelenetet rendeznék amivel, csak magamat járatnámle. Még innen is jól hallom, hogy Évának hivják, mint az én szerelmemet, egykor.

Éva és Ally
Beszélgetés a kisértettel
A dühöm, olyan gyorsan száll el, mint amilyen gyorsan érkezett. De, ez nem azt jelentette, hogy megbocsáltok, csak annyit, hogy el szállt. Közben, a sütim is el fogyott, amit rendeltem. A négy csaj is jól elvolt, hallom őket beszélgetni, és nevetgélni. Majd, miután végeztek, a három lány lelép, mert dolguk van. Így, Éva egyedűl van, ami nekem kedvez. Végre oda mehetek hozzá, hogy beszéljek vele. Nem tervezem, hogy megtépjem őt vagy bármi, csak egy szimpla kis beszélgetés, amit szeretnék. Így, fel is állok és megindulok egyenesen felé. Nincs ötletem, hogy mit is tegyek, de majd meglátom. Éva, észre veszi, hogy közeledem felé, és rám nézz. Úgyan az a bájos kedves tekintet nézz rám, mint multhéten a romantikus vacsinál, de ez most valahogy mégis más. Mert Éva most toló székben van.
- Szia, csatlakozhatom hozzád? - Kérdem, amint oda érek hozzá. De, megállok és várom a válaszát, ami kicsit sokáig tart kimondania, mert megleptem őt ezzel a kérdéssel.
- Őőő, szia, és persze csak nyugodtan. - Mondja nagy sokára, és tekintetéből világosan látni, hogy tart tőlem, révén mert idegen vagyok neki. Nem is csoda, hogy ozkodik tőlem, azthiszem én is ezt a reakciót adnám, hasonló helyzetben.
- A nevem, Szabó Éva. Benned, kit tisztelhetek? - Kérdi, de nem értem. Miért mutatkozikbe, és miért akarja tudni a nevem, ha már egyszer úgy is tudja. De, nem fogom meg kérdezni, inkább bele megyek Éva játékába, és bemutatkozom.
- Helló Éva, nagyon őrvendek a találkozásnak, én pedig Allison Carter vagyok, de a barátaimnak csak Ally. - Mondom, ha már szóba jött a dolog. Kicsit, nagyon azt érzem, hogy mindent elöről kezdenék vele, mármint ismerkedés terén. Talán, ha végig hallgatom, megtudok pár dolgot, hogy miért van itt, mikor ott voltam a hamvasztásán, és otthon van egy urnában. De, mégis itt is van, amit nem értek, de jó lenne tudni. Ez a Éva, mégse az a Éva akibe bele szerettem, de még is ugyan az a arc meg minden, de még is más.
- Ha jól értem, te nem helybéli vagy. - Mondom neki a következtetésemet, mire ő csak bólint.
- Igen, én magyar vagyok, de már itt élek egy ideje. Te, itt élsz? Már mint itt Salemben, úgy értem. - Kérdezi, közben félre söpri a rakoncátlan tincseit. Olyan édes mikor, ezt csinálja. Lábammal, megérintem a lábát, mire látom, hogy ugyan zavarba jön, de nem mond semmit. De, én se akarom túl fesziteni a húrt, így csak egy-két percig simogatom a lábát, majd abba is hagyom.
- Nem, én New York ban élek, Brooklyn ban. Ott lakom, most már egyedül. - Mondom, közben észre se veszem, és a lány már a kezemre teszi a kezét, amitől kellemes érzések lesznek bennem.
- Miért, mi lett a lakotársaddal vagy kiddel? Elköltözöt valaki máshoz? - Kérdi tőlem, amiről nem szívesen beszélek meg, még velese. Ez, most még csak egyedül rám tartozik.
- Bocs, de erről nem beszélnék. Remélem, hogy meg érted. - Mondom, mire Éva igenlően bólint a mondatomra, majd ennyibe is hadjuk a doolgot. Kedves tőle, hogy nem faggat, és hadja, hogy legyen valami titkom elötte. Majd a mobilom szólal meg, és mikor meg nézzem, csak privátot ír. Gyorsan felveszem, hisz akár fontos is lehet. A telefon másik végén, egy férfi az a gyám ügytől, hogy történt egy baleset a nagynénémmel, és az unokatesom az én gyámságom alávan helyezve, és mennem kell érte. A dolog, nagyon le döbbent, de azért megyek.
- Szia Éva, most mennem kell, de remélem még találkozunk. - Mondom, közben egy papír darabot keresek elő, hogy meg addjam neki a számomat. Éván látom, hogy még szívesen velem lenne, hogy még beszélgessünk, de engem már hív a kötelesség, vagy mi. Így, elfogadja, hogy nekem mennem kell.
- Szia, és vigyáz magadra. - Mondja, és el teszi a papír,be egy másikat is vesz elő, hogy ő is fel írja nekem a sajátját. A búcsut követően, Éva ki is gurul az ajton, de nekem még dolgom van. Még gyorsan rendezem a számlámat, aztán én is lelépek innen.

Tekintetem többször végig siklik az ott lévőkön, s lélektükreim lassan szemlélik a társadalom különböző képviselőit és korosztályát. Közben csak haladok előre lassan, az egyik kiszemelt sarokban lévő hely felé. Az idő eléggé kellemes, így ahogy oda érek jobban elkezdem széthúzni a kabárom és levenni a sálamat is, hogy ne melegedjek be annyira.
Tekintetem a körülöttem lévőkről lassan az itallapra siklik, mikor megszólít a pincér. Meglep, ahogy csak úgy felbukkan.
-Áhh... szia, nincs semmi baj, és... – végg pásztázom az itallapot. – Egy bögre forró csokit hozz légyszi. – mondom nyugodt hangon, majd el is mosolyodok, s leülök kényelmesen, ahogy tekintetem az ott lévőket pásztázza, hogy meglátom e a lányt, de nem látom. Nem tudom, hogy vajon ide jön e, vagy már járt itt. Ha más lenne a helyzet tuti fotó alapján kérdezősködnék, de az most talán nem lenne a legjobb ötlet, hiszen, ha hirtelen történik valami Ms Kellerrel, akkor utána tuti megemlítenék a rendőrségnek, hogy valaki érdeklődött utána, s ha nem is szűrik le, hogy mi is vagyok pontosan, még mutánsnak elkönyvelhetnek, és már megtalálnak, mert hát azt nem is túl nehéz. De aztán úgy gondolom egy próbát valami megérne és a pincér után szólok, mielőtt elmenne.
- Lehet egy kérdésem? – ha megáll és helyesel, akkor folytatom – Még új vagyok a környéken és egyenlőre magán tanuló, hogy felzárkózhassak az itt megkövetelt iskolai szinthez, így nem a legkönnyebb barátkozni, és hát, nem tudod mikor szoktak a korombeliek erre járni? – próbálok némileg játszani a szavakkal aranyosan mosolyogva kicsit nem túl határozottan. Nem akartam konkrétabban rákérdezni a közeli iskolából. Inkább akartam olyannak tűnni, mint egy új aki csak lehetőséget kere, hogy beilleszkedjen, mint olyannak aki konkrétan keres is valakit.
Figyelem, ha kapok rá választ, hogy mit is mond, majd várom a forrócsokit.

Felszerelések:

Spoiler:

Válaszol a pincér srác, s figyelek rá. kicsit elvörösödik a pofim a reakcióin és szavain, miközben csendben maradok egy kis ideig, majd mikor befejezi, akkor bólintok.
-Köszi, megfogadom a tanácsod – mondom csendesen, majd felpillantok az órára, végül magam elé. Szóval ha szerencsém van, akkor hamarosan megjelenik Ms. Keller és akkor talán jutok is valamire. De akkor valamit ki kellene találnom is, hogy mit fogok mondani nekik, hogy elnyerjem annyira a bizalmukat, hogy legalább beszélgetni tudjak velük egy kicsit. Vagy lehet csak csendesen meg kéne figyelnem őket és kész. Aztán követni csendesen, s megtenni. Nem tudom, melyik lenne a jobb, de még van egy kis időm ezen agyalni, főleg mert attól is függ, hogy hányan lesznek körülötte akkor. Hiszen a képek alapján egy népszerű leányzó, akinek sok barátja is van. Egyenlőre csak ültem és vártam, hogy megkapjam a forró csokim, majd pedig arra, hogy megjöjjenek a diákok. Még van időm, nem kell kapkodnom.

Felszerelések:

Spoiler: