Metró

- Üzleted is van? - kapta fel a fejét Dean, amikor megtudta, hogy Jenna fegyverkereskedelemmel foglalkozik. Remek, úgy is szüksége volt még egyre. - Ha ezt túléljük, akkor szívesen megnézném. A nyilakat kicsit körülményesen tudom beszerezni, és van néhány olyan ötletem, amihez egy kicsit kreatívabb neppere lenne szükségem. A mostani csak szimplán megbízható, korrekt munkát végez. Hiányzik belőle a szenvedély. – magyarázta Jenna-nak. Alighogy ismertette a tervét az ideiglenesen összeállt csapattagjainak, olyan dolog történt, amire álmaiban sem gondolt volna: két társa egymásnak esett. Jobban mondva, Michael ugrott neki Jedak-nak, és bár a kirohanásának jogszerűségét nehéz lett volna elvitatni tőle, az eljárás, amit választott, már bőven hagyott kívánni valót maga után. Dean ettől kicsit úgy érezte magát, mintha nem is egy holtestekkel teleszórt metróalagútban, hanem egy pláza gyermekmegőrzőjében lenne. A széthúzás és a folytonos acsarkodás nem vezet semmi jóra, ezért Dean tudatosan kivonta magát a Jedak és Michael között kialakult konfliktusból. Nem volt sem kedve, sem ereje békítő papot játszani, és mivel Jenna-t leszámítva a társaság nem igazán szeretett volna közösen tervet kovácsolni, ezért megadóan felhagyott a dologgal. Az alagút falának támaszkodva, karba font kézzel figyelte társai szappanoperába illő veszekedését. Meg volt róla győződve, hogy minden percet, amit hasztalan vitatkozásra és öncélú provokálásra fordítanak, csak hátráltató és demotiváló hatással bír. De amíg ők öten nem hajlandóak a saját képességük által „felturbózott” egójukat félretenni - ebben rejlik talán a mutánstársadalom legnagyobb gyengesége -, addig aligha fognak egyről a kettőre jutni.
A végtelenül örvénylő gondolataiból egy pisztolydörrenés rántotta vissza a valóságba. Egy pillanatra a földbe is gyökerezett a lába, mert a veszekedés Jedak és Michael között olyannyira elmérgesedett, hogy utóbbi fegyvert rántott. A fegyverropogást az alagút kivételesen jó akusztikája ezerszeres hangerővel verte vissza. Dean úgy érezte, mintha valaki egy késsel felvagdosta volna a dobhártyáját. Reflexszerűen a füléhez kapva - a külvilág zaját tompán és végtelenül messzire érezve - a földön fekvő Jedak-hoz botorkált. Leguggolt mellé. Kitapintotta a pulzusát és meghallgatta a légzését. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Bármennyire is forrófejű és hirtelen haragú volt, egy percig sem kívánta a halálát. Bár nem volt orvosi diplomája, azt azonban sikerült megállapítania, hogy nem volt rajta halálos kimenetelű golyó ütötte seb a férfi testén. Bizonyára a földre érkezéskor üthette úgy be a fejét, amitől elveszítette az eszméletét. Felnézett Michael-re. Lett volna hozzá néhány keresetlen szava, ám a rövidéletű és az igencsak törékeny szövetségük érdekében inkább lenyelte a keserű pirulát. Nem itt és nem most volt az ideje az alapos fejmosásnak. A történet akkor vált még az eddiginél is szürreálisabbá, amikor a férfi váratlanul eldobta a fegyverét, majd a láthatatlan támadókhoz intézett egy rövid vallomást. Meg akarta adni magát. A kezdeményezéshez az újonnan érkező Richard is csatlakozott. Mielőtt Dean megszólalhatott volna, ismét felgyorsultak az események körülötte. Újabb lövés dörrent, ám ezúttal végre az arctalan ólomlövedék mellé végre egy hang is párosult. A lövedéket - talán büntetés gyanánt - Michael-nek címezték. Bizonyára átláttak a tervén. Ezek nem egyszerű terroristák lehetettek. Náluk a szokásos tervek és bravúrkodások nem fognak célra vezetni, de nem fog újra ódákat zengeni az egységes és együttműködő csapat erényeiről.
Viszont arra mégis csak jó volt az újabb támadás, hogy Dean a hallását lassan visszakapva sikeresen beazonosíthatta a hangforrását. Ha ez így történt, akkor nem sokat hezitált: azonnal eleresztett egy nyilat oda, ahonnan pár pillanattal korábban egy fegyvert markoló kéz emelkedett a levegőbe és vette célba Michael-t. Biztos volt benne, hogy nem lesz eredménye a rögtönzött támadásának, de arra talán jó lehet, hogy jelezze: nem hátrálnak meg semmitől.
A visszatámadás után feltérképezte a menekülési útvonalat. Felmerült Dean-ben a gondolat, hogy talán angolosan kéne távoznia arra, amerre a túlélők is kirohantak. Maga mögött tudná ezt a sok vért, halált és szenvedést. Egyelőre nem érezte hasznosnak magát, az életét meg nem igazán akarta arra a két fickóra bízni, akik olyan magas lovon ültek, amit anno Trójánál is megirigyeltek volna. Végül ismét az élet írta át a forgatókönyvet: abban a pillanatban, hogy rálépett volna a biztonságot jelentő ösvényre, hatalmas lángoszlopok emelkedtek a magasba. Forró nyelvükkel a betonalagút plafonját nyaldosták, elzárva a menekülő utat és magukba szívva az éltető oxigént.
Remek. Akkor nincs más választás.
Döbbenetéből felocsúdva visszafordult a többiek felé. Látta, hogy Jenna, akit jelenleg a csapat legjózanabb gondolkodású tagjának tartott, futásnak ered arra az ösvényre, amely az egyetlen továbbhaladási esélyüket jelentette. Már majdnem utána eredt, amikor az utolsó pillanatban sikerült megálljt parancsolnia a lábainál. Eszébe jutott az eszméletét vesztett társuk, Jedak, aki még mindig magatehetetlenül feküdt a poros és vértől mocskos földön. Biztonságba kellett helyeznie, hiszen ilyen állapotban ő a legkönnyebb célpont. Arra nincs lehetőségük, hogy minden hová magukkal cipeljék.
Dean körbenézett. A hozzá legközelebbi metrószerelvény gyomra most már „üresen korgott”. Ideális átmeneti ispotály lehet addig, amíg magához nem tér vagy amíg fentről segítség nem érkezik, ugyanis térerő még továbbra sem volt. Hogyha van lehetősége bevinnie, akkor hátára veszi Jedak-ot és a szerelvény egyik műbor üléssorára fekteti. Ha nem használható erre a célra, akkor egy kicsit lejjebb húzza az útból és amennyire csak tudja, a törmelékek közé „rejti”. Ha ezzel meg van, akkor Jenna után rohan. A metrószerelvény és a fal közötti részen egy parkour mozdulattal próbálkozik: lendületből a keresztben álló metrokocsi hátuljáról a falnak ugrik, ahonnan a lábával azonnal ellökve magát egy hátra szaltóval próbál a szerelvény tetején landolni. Ha sikerül abszolválnia a mozdulatsort – van akkor beltér, hogy ezt kivitelezni tudja -, akkor kiránt egy íjat a tegezből és a húrra fekteti. Magaslatból jobban tudja kémlelni a messzeséget és adott esetben hatékonyabban tudja fedezni Jennát és a többieket is.
Ha nem sikerül, akkor felgyorsítva a lépteit és ugyanazon az útvonalon halad tovább, amerre a lány is szaladt.

Ez a megadás-dolog eleve kétesélyes volt. Lőnek, szerencsére nem rá, de valószínűleg rá is fognak, ha a zöldhajú egyszer holtan fekszik mellette. Szóval nem jött be.
Kellemetlen. Igen kellemetlen…
A vöröske elzúg az előtérben és ledönti a lábáról… térdéről a punkot, a golyó pedig ártalmatlanul becsapódik mögöttük. Gyors a kicsike, de nem sokat érne ezzel, ha egyszerűen tovább tüzelnének rájuk – de valamiért nem teszik. Hogy miért nem dördül több lövés, talán megrémültek a bundástól, fene tudja, mindenesetre valószínűleg ez menti meg az életét. Ugyan a hang csak azokkal üvöltözött a talpon maradottak közül, akik a legjobb sansszal nem-emberek, de a lemészárolt civilek látványa után bajosan nevezne itt bárkit is mutánsellenes terroristának.
Szóval… Kösz, vöröske.
A lövés után mindenki megered a maga útján, ő pedig kicsit ott marad zavarodottan, végtére is az eszméletlen karmost leszámítva ő a leglassabb a társaságban, és nem is valami kis darab célpont célba lövéshez. Végül annak a nyomában rohan el görnyedt tartásban, akivel lépést tud tartani: a karmost cipelő íjásszal, bemászik a nyomában a kocsiba, meglapul az ájult „sebesültjük” mellett, és onnan kipislogva figyeli a vöröske futását. Még mindig nem szólal meg egyetlen fegyver sem, mi több, az önjelölt Robin Hood is úgy dönt, hogy a lány után megy, így ő is kimászik egy halk sóhaj kíséretében a vagonból, sorsára hagyva az ájult pasast. Ugyanarra rohan, amerre a másik férfi, menet közben előhúzva és kibiztosítva a Glockot, ha esetleg valahonnan felbukkanna egy támadó; végül jó eséllyel lemaradva, harmadikként érkezik meg a réshez.
- Na, merre? – a kérdés a lánynak szól, aki mintha szaglászna, talán még érez is valamit, ami segíthet. És ha igen, akkor követi és próbál nem lemaradni, két kézzel markolja a fegyverét, pásztázza a környezetét, közben pedig próbál profinak látszani. Nagyon izzad a tenyere, de azért próbálkozik.

//Upsz… Pardon, előre nem látható okokból nem jutottam nethez a hétvégén. Eggyel kevesebb reag.//

Láttam hogy az ijjásznak rögtön csillant a szeme amint meg tudta hogy van egy boltom, igazából nem akartam felvágni csak kicsúszott az infó, ezért örülök hogy plusz egy vevő ha jól megy minden. Különleges nyilak, hát egyenlőre erre nem válaszolok, lehet hogy van olyan üzlet fél aki szívesen kapna a lehetőségen, szóval csak mosolyogva húzok ki egy névjegyet a belső zsebemből és nyújtom át Dean-nek.
-Rendben van, várlak és majd ott beszélünk erről, most nem tudok biztosat mondani.
Ha elfogadta szinte minden elérhetőséget és a nyitva tartást is megtalálja rajta, ez után a kis nyugalom után pörögtek fel az események és kerültem célkeresztbe és alkottam meg túlélő stratégiám. Na akkor találgassunk közben.
Iiiigen, tuti bunker de hol és mikor is? Ne súgjatok, rájövök, nem tartozott a csapatunkhoz az is biztos hmmm halvány emlék....basszus neki nem halottnak kéne lennie?! Sejtettem hogy biztosra kellett volna menni, de késő bánat, a büdös francba, na nem baj, most kicsit önző leszek és kimenekülök, nincs kedvem most ehhez. Örömmel nyugtázom hogy bejött a tervem,a réshez jutottam épségben és csak az ellenség szagát találtam ott. Ó van itt hely még táncolni is és meg is van honnan jött az emberünk  akkor ahol bejött ott én simán távozok ugyanolyan észre vétlen ahogy ő tette. Ekkor veszem észre hogy követtek a többiek is, már mint a nagy rész, na most én lettem a falka vezér, ezt az egyik férfi kérdése is alátámasztja és most akkor rajtam múlik a túlélők sorsa aztaaa mekkora felelősség...fenét, max az utat mutatom úgy vigyáz mindenki magára ahogy akar innentől. Bökök a fejemmel a csatorna felé és indulok meg, egyenlőre csak bele nézek és közben persze szemmel/füllel tartom a környezetet is. Ha úgy látom minden rendben és semmi nyilvánvaló veszély nem fenyeget leugrok ill lemászok a csatornába, attól függően van e valami létra szerű dolog ami segít lejutni. Ez után egy újabb gyors terep szemle, nos merre is kéne menni. Ha a csatorna szag engedi akkor az ellenséges férfi szagvonalát érezzem azt követem, elvégre csak bejutott valahogy ide, maximum érdekes dologra bukkanunk. Az biztos hogy én célba veszem a szabadságot és diktálom a tempót, aki tud velem tart, aki lassú lemorzsolódik, ilyen kegyetlen dolog ez a természetes kiválasztódás. Na hajrá fiúk, nehogy már egy lány lehagyjon titeket!

Dean hálás mosollyal süllyesztette a kabátja zsebébe Jenna névjegykártyáját. Az első adandó alkalommal, feltéve, ha épp bőrrel megússza ezt a kis kalandot, akkor fel fogja keresni a megadott címet. Ha minden jól megy, akkor ezzel egy nagyobb teher lekerülhet végre a válláról. Nincs is rizikósabb dolog, mint illegálisan dolgozó fegyverkereskedőkkel üzletelni. Ráadásul Dean esetét még az sem segíti, hogy a könyvei révén ismertebb a neve. Ennél fogva egy esetleges lebukás nem csak a személyét illetően lenne kellemetlen, de még a biztos egzisztenciája is kaphat egy mélyütést. Jenna bátorságáról pedig bőven volt lehetősége és ideje megbizonyosodni, ugyanis férfiakat megszégyenítő módon vette célba a merénylőt, aki több alkalommal is rálőtt a morálisan instabil, széthúzó csapatukra. Szó nélkül követte őt, ehhez bizony igencsak szaporáznia kellett a lépteit, mert Jenna egy olimpiai rekorder rövidtávfutó sebességével „falta” a métereket.
Időközben az egyik társuk, Richard felzárkózott hozzájuk. Ha éppen nem úgy beszél vele, mint egy kisiskolással, akkor Dean meglátása szerint nagyon hasznos tagja lehet a csapatnak, bár egyelőre fogalma sem volt arról, hogy milyen erővel rendelkezik. De talán a puszta jelenléte is elegendőnek bizonyulhat majd a későbbiekben ahhoz, hogy ráhozza a frászt a gyengébb idegzetű ellenségekre.
Amikor Jenna megállt, Dean is megtorpant. Felemelt íjjal követte a lány fej mozdulatát a metróvonal alatt futó, szerteágazó csatornarendszer egyik lejárójára. Ha a vezetőjük különleges szaglása nem téved, akkor remek kis bújócska lesz odalent. Csak győzze munícióval. Lassú léptekkel odasétált a beugró pereméhez, és belenézett. A „lyukból” áradó szag alapján akár dögkút is lehetne. Még jó, hogy nem a kedvenc cipőjét vette ma fel.
Az íját szigorúan maga előtt tartva, óvatosan belenézett. El akarta kerülni a nem várt meglepetéseket. És ezalatt azt kell érteni, hogy nem szeretett volna ideje korán ólmot kapni a szemei közé.
- Úgy látom, hogy minden tiszta. Már ami az ellenséget illeti. A többit pedig bizonyára érzitek. - húzta el a száját az orrcsavaró szagtól. Ettől függetlenül Dean hezitálás nélkül követte Jennát, továbbra is felkészülve arra, hogyha kell, akkor azonnal nyilat repítsen a rájuk leselkedők szívébe.

Miközben a földön vagyok, újra ránk lőnek, vagyis inkább rám. Nem teljes értem a logikájukat, először figyelmeztetnek minket, amikor simán lelőhetnének, aztán egyből rátámadnak a védtelenre, akinek a megölésében semmi szórakozás nincs. Tehát ha játszadozni akarnak, szarul csinálják. Ha meg akarnak ölni, akkor hülyék, hogy nem tették meg első alkalommal. Ha viszont két külön csapatról beszélünk, akkor kezd értelmet nyerni a dolog. Mármint... ha valaki olyan pontos és jó lövész, hogy sikerült mindannyiunkat felületesen eltaláljon a golyóval, úgy, hogy mozogtunk közben, akkor az nem fogja hagyni, hogy simán kitérjünk a golyó elől. Két golyóból le kéne tudjon szednie egy embert, maximum - egy ami elől kitérünk, és egy amivel ez után eltalál a mozdulat közben. Kész pont, nincs tovább, a játékos időnek vége. Na mindegy, most nem állok neki elmagyarázni Jennának, hogy mekkora egy primitív picsa, amiért azt hiszi csak szájhősködöm, inkább a fegyvereim felé nyúlok, miközben ellök a golyó útjából. Hálás is lehetnék neki, meg minden, de most leköti a figyelmemet a veszély meg az, hogy próbáljak rájönni mi van. Még szerencse, hogy nem dobtam el a fegyvereim, csak elraktam őket. Miután valamennyire elhárul a veszély - nem hagyom magam átbaszni, egyre inkább arra gondolok, hogy többen vannak akiket nem látunk, mint egy ember, legalább egy lövész kell még legyen, ezért továbbra is éberen figyelem a környezetet - megvakarom a tarkómat a pisztoly csövével, és biccentek a csajnak.
- Kössz. Érdekelt mit lépnek ha meghúzom a váratlant, amúgy szerintem megoldottam volna önerőből is, de aranyos vagy hogy segítettél. Pirospont, vagy napocska, amit akarsz. Nem tudom ki hogy van vele, de miután rámlőtt az a buzi, new york állam törvényei alapján önvédelemnek számít, ha legközelebb meglátom, és fejbe lövöm. És én nagyon nem szeretem, ha rám lődöznek. Ki tart velem? - rövid kis szónoki beszéd, egész vegyes érzéseket hagy maga után, még bennem is.

Michael végül megköszöni a gyors mentést a maga módján és kimagyarázza a helyzetet, érdekel is engem miért csinálta és mellékesen közli hogy megoldotta volna önerőből, helyes, ez úgyis egyszeri alkalom volt, csupán valami rossz reflex, innentől mindenki magára. Miközben beszél csak vissza nézek egy semleges pillantással, amihez társul a szokásos gyors végigmérés is.
-Remek, boldog vagyok hogy meg volt a napi jó cselekedetem és még pont is jár érte, aztaaa.... na inkább a lábad szedd vagy nem lesz lehetőséged a bosszúdra.- inkább fordulok is irányba megcélozva a csatornát.
Dean megállapítja nekem az egyértelműt hogy tiszta a terep és mehetünk, ezt én is láttam és kedvem lett volna valamit hangosan megjegyezni de nem, felesleges, ráadásul ő viszonylag normálisnak tűnik a csapatból.
A csatornába való lejutás lazán ment de ez a bűz...megpróbálom elnyomni és nem erre, hanem a bunkis barátunk szagára fókuszálni hogy követhessem, nem futok de elég gyorsan szedem a lábaim hogy esetleg a lassabbaknak kocogniuk kelljen, tempó van!
-Ez van egy modern nagyváros alatt, undorító! -bosszankodok, ilyenkor már minden bajom van úgyhogy ha szép tiszta folyosó lenne abban is találnék valami kivetni valót.
Aztán a legjobb valami idegen anyag állja el az utunkat, a fickó készítette, érzem rajta a mintát de én ehhez hozzá nem nyúlok, kivéve ha nagyon muszáj és senki nem vállalja a feladatot vagy nincs másik út. Ha a torlasz probléma megoldódott haladok is tovább, végül valami csarnokban kötünk ki, hát ez nem egészen tetszik nekem, itt le is lassítok és maximális figyelmet szentelek a környezetemnek, hogy a saját trappolásom se zavarjon lábujj hegyen lépkedek lassan párat. A többieknek hátraintek hogy álljanak meg, hallgatózok hátha valami idegen hangot hallok, az tuti hogy minden kis neszre már kapom is oda a fejem, remélem nem steppelnek mögöttem a fiúk és zavarnak, ha mégis oldalra fordítom a fejem és a vállam fölött hátra szólok halkan.
-Légyszíves, egy kicsit bírjatok már magatokkal és figyeljetek ti is!
Ezután folytatom a kémlelést, lassan én is a dzsekim alá nyúlok a kis glock-om ért, ha minden tiszta akkor intek a többieknek is hogy mehetünk tovább és diktálom újra a kemény tempót. Ha ki szúrok valakit kapom is fel a pisztolyt rá szegezve, de míg nem vagyok biztos benne hogy ki az, nem szólok és nem is lövök, ha ártatlan elő dugja a képét, ha ezzel próbálkozik be az emberünk és előadja az ártatlan eltévedt túlélőt, nagy dörzsöltséget kell csináljon hogy megtévessze az orrom. Az egész művelet alatt azért szemlélődtem hova tudnék gyorsan menedékbe ugrani ha tűzet nyitna esetleg nyitnának ha előkerülnek társak is az oldalán. Majd futás hangját hallottam, egy gyors hátra pillantás hogy csapatunkból szalad e valaki, ha nem akkor becéloztam a futó lábát, igaz nem valami jók a fények de látom, ha nem más hallom és abból is ki tudom úgy következtetni a dolgokat hogy a golyó az illető lábát találja el hogy elkapjuk és remélem hasznos infóval szolgál nekünk. Ha talált a golyó és elzúg a fickó, az első dolga az lehet hogy vissza lő felénk, úgyhogy fedezékbe is húzódok már ha van, ha nincs akkor csak a szerencse marad.

/hoppá, a kép alatti részről kicsit elfeledkeztem :'D/

Sajgó fejfájással térek magamhoz, mindent homály borít és fekvő helyzetben vagyok. Lassan a fejem hátsó feléhez nyúlok és mivel ott csak egy kisebb sebet érzek, nem pánikolok. Vajon a metróút csak egy álom volt és most ébredek fel? Sajnos nem, mert a kezemmel a hideg padlót tapintok ki, majd a félrecsúszott szemüvegemet a helyére csúsztatva rájövök, hogy egy metrószerelvényben vagyok. Legalább is ezt vettem ki, mert a lövéstől a szemüvegem bal lencséje darabokra tört. Igen, tisztán emlékszek egy lövésre, tehát valaki rám lőtt. De ki, hiszen Dean-nél íj van, Jenna biztos nem lőtt volna rám és ha az esetleges kisiklató lőtt volna, azt nem éltem volna túl. De akkor ki....a kékhajú. Az a bunkó kékhajú, aki még a nevét se mondta meg! Biztos ő lőtt rám, hiszen már az első perctől kezdve ellenszenvesnek tűnt.Kirontok a szerelvényből, a karmaimat előrántok, hogy majd lekaszaboljam az alattomost, de kiérve furcsa meglepetés fogad.  Nincs kint senki se a hullákon kívül. Tehát itt hagytak, lelőttek és itt hagytak. Gondolom a többiek a kékhajút próbálják elkapni és ha sikerül nekik, akkor remélem hogy fájdalmas halála lesz. Elindulok az első lövések irányába, majd egy kellemetlen résen átpréselve magamat, meglátok egy alagutat a jobb oldalamon. Biztos hogy a régi szervízalagutakhoz tartozhat, de mivel más út nincs, elindulok arra. Befordulva erős bűz fogad, majd zajokat hallok magam előtt.
- Dean? Jenna? - kérdezem, majd a karmaimat harcra készítve újból szólok.
- Esetleg te vagy az kékhajú? Mert akkor beszélnünk kell és garantálom hogy nem fog jól esni. - majd hirtelen a földre csapok. A rövid, de éles visításból következtetve kinyírtam egy patkányt. Felemelem a karom, majd mondom
- Te is valahogy így fogsz járni. - majd felnevetek. Az is lehet hogy adom a hülyét és már réges-rég elmentek innen. Ezután befordulok az alagútba és jöjjön aminek jönnie kell.


///bocsi a gyenge újrakezdésért, de egy időre kimaradtam///

Továbbra is a kis csapattal tartok, nem vagyok hülye, nem akarom én vezetni a csoportot, ezért nem is megyek előre, de hátul se szívesen lennék - próbálok középen elhelyezkedni. Tekintve, hogy lineárisan mozgunk, a csoport eleje és vége a legkönnyebben támadható - szóval jó nekem középen. Jenna válaszával nem igazán törődtem, hirtleen nem tudtam mit kitalálni rá, ezért maradtam inkább csöndben. A fegyvereim készenlétben tartom, és próbálok figyelni arra, hogy milyen furcsa hangokat, zajokat hallok, amik nem igazán illenek a mi helyzetváltoztatásunkhoz, és ezekre reagálni ha kell. Ha bármilyen támadás éri a kis csoportunkat, azonnal visszatámadok, és ha nem tudok fedezékbe vetődni, akkor az előttem/mögöttem lévőt - attól függ honnan támadnak - használom emberi pajzsként- ha kell. Nem vagyok én lovagias, dehát nem is élünk a középkorban... A tágas teremben, ha addig nem szakította meg senki a koncentrációmat, és van rá lehetőségem - nem érdekel, hogy Jenna is ezt csinálja - megpróbálom behatárolni a lépések forrását, és arra lőni, bár nem várok sok sikert. Hiába vagyok jó lövész, förtelmesek a viszonyok, ettől függetlenül minden tudásomat próbálom felhasználni a lövéshez.

Amennyiben hallottam Jedak hangját, nem igazán érdekelt, és csak arra gondoltam, hogy kár volt nem megölni. Ha ezek után meglátom, azonnal lövök rá, nincs még egy lehetőség - életveszélyesen megfenyegetett, és már korábban éreztem, hogy valami nem kóser nála, a viselkedése, és beszédstílusa is erre utalt. Továbbra is úgy, hogy az egyik golyóval a fejét célzom, a másikkal próbálom azt a pontot eltalálni, ahova a fejét mozdíthatja a golyó útjából. Ha nem sikerül két golyóból kiszedni, folytatom a lövéseket, mindig próbálva egyet a lehetséges irányba lőni, amíg el nem találom. Ha ilyenkor rám támadnak a társaim, akkor kénytelen vagyok felfüggeszteni a kis lövészklubbom, és velük is foglalkozni, mindig a legnagyobb veszélyforrással kezdve, és úgy haladva. Ha a pisztolyokkal lőni nem is tudok ilyenkor - vagy ha kifogyok - akkor közelharcra váltok, és a fegyvert ütésre használva sújtok le, nem törődve azzal, hogy ez mennyire halálos az én erőmmel. Jenna nem kéne gondot jelentsen, a lövés elég hangos hogy bántsa a fülét és összezavarja, főleg zárt térben. Az íjász már nagyobb gondnak tűnik, a skinheadről pedig még semmit sem tudok, ezért velük különösen óvatos vagyok. Jedakot nem tartom többre, mint egy csótányt, így övé a legkevesebb figyelem, ha többen támadnak rám.

Gyors ellenőrzés, létszám meg van de aztán eszembe jut a plusz egy ember aki kifeküdt és otthagytuk. Talán lehet hogy ő az de mi van ha még sem, mert érzem hogy a futó alakon van itt még valaki vagy valakik és figyeli/k minden lépésünk. Kicsit hezitálok de nincs más választás lőnöm kell, kicsit becsukom a szemem mivel látni nem nagyon látok, kb bemérem a távot a hang alapján, próbálom valahol a lábát eltalálni bár így elég nehéz de tudom hogy menni fog és meghúzom a ravaszt. Mordulok egyet amikor a dobhártyám majdnem megadja magát a durranástól, de megérte a fájdalmat, a puffanás alapján eltaláltam a menekülőt amire viszonylag szélesre húzódik a szám.
-Talált süllyedt!-majd reflexből tenném el a fegyvert de inkább megállítom a mozdulatot és továbbra is a kezemben tartom a kis glock-ot, kissé elkomolyodva és halkan jegyzem meg - De a kérdés hogy a megfelelő ember kapta e...
Nem sokkal ezután hallom meg Jedak hangját, akkor nem őt lőttem le, de a "fenyegetésére" csak unottan elhúzom a szám, közben körbenézek de nem hiszem hogy sok mindent látok így feladom a terepszemlét. Várok egy kicsit hogy a meglőtt emberünk reagál e valamit vagy a lába helyett fejre kapta a találatot és azonnal kimúlt. Amíg várok valami reakciót hátrafordulok a fiúkhoz, konkrétan Michael-hez.
-A srác felkelt és kicsit szívére vette azt a bizonyos lövést, ha nekem el kezdtek itt boxolni nem szólok bele de itt hagylak titeket a francba...-visszafordulok az eredeti irányba-...és lehet hogy gonoszul hangzik de jobb lett volna ha inkább fejbe lövöd, látszik rajta hogy valami nem stimmel vele, így meg lett 2 hentesünk, mert szerintem ha belejön a vérengzésbe nem fog megállni egy embernél.
Halk léptekkel haladok óvatosan előre, igazából most veszem észre mekkora is a szint különbség, úgy 2 méter, simán leugranám de túl nagy zajt csapnék vele így a rúdon szépen leeresztem magam, persze ha megfelelően biztonságosnak találom a körülményeket. Remélem az eltalált emberünk nem élénkül fel hogy meglőjön mert ha bármi nyomát észre veszem rendeznem kell egy kis futó bajnokságot egészen egy menedékig. Ha ez nem történik meg és az emberünk tényleg olyan találatot kapott hogy mozdulni sem tud esetleg halott oda megyek a testhez hogy ellenőrizzem, majd keresek nála valami iratot is hogyha nem más telefonnal világítva ellenőrizzem, de tudom hogy figyelnek és nem akarom lelövetni magam lehet hogy nem lenne jó ötlet. Így jobban átgondolva a dolgot, lehet hogy célszerűbb lenne ha először szag alapján próbálnám beazonosítani a fickót hogy az e aki után megindultam és ha nem egyezik a szagminta, rá jönni hogy csak csali volt és hatalmas sz@rba ugrottam majd a lehető legelőnyösebb módon kikerülni a csapdából, ha nincs más egy újabb maratont futva az első szabad útvonal felé. Rá kell jönnöm hogy nem egészen megy a tiszta fejjel való gondolkodás, meg kell állnom valahol és rendesen lehiggadni hogy ne rázzon az adrenalin mint egy vadat aki érzi a vesztét.

Fáj a fejem, sötét van szóval minden remek! Már-már visszaszívnám az előbbi kirohanásomat, mert akár még egy golyót is kaphatok valakitől. Lassan haladok, amikor egy fülsüketítő robaj kis híján szétszaggatja a dobhártyám.
- Na jó, ki volt ez??! - mondom, de ne nem a szokásos fenyegető hangommal, hanem mintha ez egy poénos vasárnap este lenne és valaki mogyorót dobott volna a sörömbe. Már ha járnék kocsmákba, vagy innák vagy egyáltalán lennének barátaim. Az évek során nem egy barátra tehettem volna szert, de a gyógyszerek elhitették velem, hogy ők húznák a rövidebbet. Jenna hangját hallom amint elégtétellel nyugtáz egy lövést, csak reménykedhetek hogy a kékhajú az. A megfelelő ember ő lenne, vagy az aki miatt az történt. Amint a szemem elé tűnik az ismerős íjász Dean csak biccentek neki, mintha a egy régi ismerősöm lenne, Jennát meglátva kisebb nyugodtság tölt el, így neki egy "Szia" köszönéssel jelzek. Fogalmam sincs hogy miért vagyok nyugodt, mert ilyenkor már rég megöltem volna valakit. Észreveszek egy kopasz fegyverest is, de mivel eddig nem lőtt rám így köszönök neki.
- Üdv! Kevin vagyok, de megteszi a Jedak is. - majd a kézfogás biztos elmaradásával, mert nem vagdosnám szét a kezét, akár válaszol akár nem odamegyek egy bizonyos lyukhoz, ahol a puffanásból ítélve valaki odaesett. A létrát ilyen kezekkel meg se próbálom, de az ugrás se tűnik a jobb ötletek közé mindenesetre nem is szándékozom lejutni oda, nem úgy mint Jenna, aki elegánsan leereszkedik a rúdon. Elfordulok és hirtelen kitör belőlem a dühroham: a kékhajú a szemem elé kerül.
- TE! - kiáltom, majd odarohanok hozzá és megpróbálok egy erős karmolást bevinni az arcára, majd találattól függetlenül mögé ugrok és a biztos sebzés reményében a hátát próbálom megkarmolni. Ha szerencsém van, egy sebzett vaddal fogok szemben állni, de ha nem akkor csak még jobban felhúztam. Itt csak két dolog biztos: nem fogom hagyni magam, és Jennának igaza van, fejbe kellett volna lőni amíg volt rá lehetőség, mert elszabadultam. Elszabadultam és kész vagyok ölni.

Ahogy Jenna lőtt, nekem már nem kellett meghúznom a ravaszt, mert úgy tűnt eltalálta a lépések zajának forrását. Legalábbis ahogy elhalt a lövés hangja, így tűnt, és Jenna is ezt a következtetést vonta le. Viszont nem volt alkalmunk tüzetesebben megvizsgálni a dolgot, mivel Jedak - miután megjelent - elüvöltötte magát, és rám támadt. Még szerencse, hogy elordította magát, így volt időm felkészülni rá. A fejére célzok, egyik pisztollyal a homloka közepén célozva, másikkal a testét - ha a fejet nem találnám el, akkor majd a testét, az elég nagy célpont. Természetesen úgy akarok lőni, hogy minél biztosabb legyen a találat, illetve ha túl közel ér, akkor hajlamos vagyok oldalra vetődni, és fordulásból ismét lőni. Ezen kívül ha már elég közel ér, az egyik pisztolyt közelharcra használom, tehát ütni próbálok vele, míg a másikkal továbbra is az a cél, hogy le tudjam lőni - elég közel van, csak nem nehéz nekinyomni a bordáinak a pisztoly csövét, és meghúzni a ravaszt. Ha kell, hajlamos vagyok bekapni egy-két találatot is a karmaitól, amíg nem túl veszélyes és halálos, ha cserébe biztos az én lövésem. Ez esetben a fontosabb szervek eltalálása a célom, mint a tüdő, a szív, sőt, akár még tökön is hajlandó vagyok lőni, ha az esik kézre - jobban belegondolva, bármit találok el az jó, csak legyen biztos a találat, akár a karja, akár a combja. De ha minden jól megy, nem ér közel hozzám, már a felém indulása közben fejbe, vagy mellkason kéne lőjem.

Gyors reakció nem kell, sőt előretervezés se, mert a lényeg csak annyi hogy ha dühösen támadsz akkor biztos hogy kivégzed az ellenséged. Az utána járó vérző sebek mellékesek. Éppen a kékhajúnak ugrok, ő rám lő, de a golyó valahogy nem talál el. Aztán mintha valaki erősen pofán vág és én erősen a földre esem. Olyan mértékű fájdalmat érzek az arcomban, mintha eltört volna az állkapcsom. A földön fetrengve csak nyögni tudok, majd az arcomat megtapogatva rájövök hogy igenis eltört az állkapcsom.
- Hagynunk kellett volna, hogy egymást öljék meg, sokkal szórakoztatóbb lett volna - mondja egy férfi. Dean nem lehet, mert neki nem ilyen a hangja, viszont a kopasz se mondhatja, mert így a földön feküdve pont látom hogy nem mozog a szája.
- De nem az volt a feladatunk. - válaszolja egy nő, akinek a hangja cseppet sem hasonlít Jennáéra, így biztos hogy nem áruló. Ezt most úgy mondom, mintha barátok vagy csapattársak lennénk, pedig csak nemrég találkoztunk és amúgy is őrültnek tart jogosan.
- Igaz, bár ettől még kiélvezhettük volna - feleli egy harmadik, és így biztosra veszem hogy legalább hárman vannak. Lassan feltápászkodom, majd fenyegetőzve szólok
- Lrosz eblerrel ketzél ki, melrt mo.. - majd hirtelen a torkomon ragad a szó. Egyrészt azért, mert elég érdekesen beszélek kábé mint egy flúgos, a másik pedig az, hogy ezek nem kispisták és nem egyedül vannak. Aszongya egy barna hajú, kifestett arcú csaj, egy ninja meg egy behemót. Ne is beszéljünk a hátuk mögött álló, vörös ruhás ninjaszektáról.
- Piábla - próbálom mondani hogy picsába, de az értelmetlen gügyögésként hagyja el a számat.  Lassan hátrálok és remélem hogy ezt túlélem. A túlélésért még a kékhajúval is képes lennék szövetkezni, pedig az nagy szó.

Minden szép és jó, sikeresen leérek szépen a talpamra, akit lelőttem az volt akire eredetileg is vadásztam, már a szaga alapján. Az mondjuk nem épp előnyös hogy a hangok alapján a fiúk összebalhéztak, na mindegy én mondtam hogy nem szólok bele, majd akik fenn maradtak esetleg szét szedik őket. Amikor megteszem az első lépést a lelőtt fickó felé egy lövés dörrenése robbantja megint a fülem, elhúzom a szám majd néznék föl a hang felé de magam előtt hallom a puffanásokat, igen többes szám. Egy erőteljes vér szag de az azt hiszem pont azé aki lőni akart, le is nézek rájuk rögtön, Dean és a kopasz fekszik, nem tűnnek túl ébernek, Jedak fetreng de rajta nem látok durva sérülést, Michaelnek meg csontig vágták a kezét.
-Basszátok meg! -jegyzem meg viszonylag halkan közben ereszkedek térdre és tépem le körbe a toppom alját hogy bekössem/elszorítsam a vérző csuklót, a lényeg hogy ne vérezzen el egyenlőre a srác és reménykedjünk hogy nem kell majd leamputálni vagy hasonló, közben Jedakhoz szólok aki már beszélget, legalábbis próbál- eltört vagy vissza lehet tenni? már ha az állkapocs is úgy műkszik mint a váll....
Mind ezt gyorsan és hatásosan megcsinálni szinte remegőkezekkel nem volt egyszerű de azért remélem volt értelme szétszaggatni a kedvenc felsőm, de legalább a felírat megmaradt és az még tuti hogy nem maguktól érkeztek le ide, valahol most örülök hogy lejöttem szépen magamtól. Ekkor figyelek fel a hirtelen fényre és a prédám fájdalmas sikolyaira és meg jelenik előttünk 3 alak, 2 férfi és egy nő akik egy kedves párbeszédet is lefolytatnak mire újra ránk figyelnek, ez az egész színjáték akkora büdös csali volt mint a 2 hetes dög én meg totál bekajáltam, kínomban elhúzom fél mosolyra a szám és megrázom a fejem, legszívesebben még kuncognék is amit úgy ahogy sikerült visszafogni. Kicsit jobban megnézem az alakokat, zöld ruha, a nő arcán és az egyik pasi mellkasán tenyérszerű minta, a másik meg úgy fest mint egy ninja, és mielőtt elkezdenék agyalni hogy hova is tartozhatnak beugrik a kérdés-kit érdekel?- A csaj valami feladatot emlegetett és hogyha az a feladat hogy kinyírjanak minket akkor tök mindegy ha nem akkor remélhetőleg kifognak ha kiejtem ezt a kérdést de ez a helyzet számomra annyira röhej hirtelen hogy megkísérlem.
-Akkor mi volt a feladat?-tettem úgy mint aki hangosan gondolkodott, emelem az égő hulláról a nőre a tekintetem, tartva a faarcot és a hidegvér látványát, lehet hogy ezt nem kellett volna vagy épp ez fog megmenteni.

Ha eltörik az ember álla, akkor örülhet ha nem kell műteni, mondjuk ez jelenleg nem érdekel. Az viszont igen, hogy hogyan fogok kijutni innen élve, mert ahogy elnézem a helyzetünket nincs túl sok esély a túlélésre. A kékhajú sérülését Jenna rögtön beköti a pólójából letépett szövetdarabbal és még ha nem is kimondott orvos a csaj, elég jól ellátta a sérülését. Ami az én sérülésemet illeti, jelenleg semmit se lehet tenni ellene, mert ez nem olyan mint valami más törött végtag, de Jenna mégis megpróbál engem is ellátni. Miközben az államat felköti, csak az jár a fejemben, hogy miért? Miért segít nekem egy olyan személy, akit csak futólag úgy fél órája ismertem meg. Már jó hosszú ideje senki se törődött velem, de itt lent olyan érzés fog el, mintha barátaim lennének. Akármi fog itt történni, még ha a fél karomat is letépik én akkor is az összes erőmmel ezt a kis "csapatot" fogom védeni, mert most az egyszer valaki törődik velem. Ami a kékhajút illeti, talán újra megpróbálhatom vele az ismerkedést, tiszta lappal kezdeni.
Jenna orvosi ellátása után, csak biccentek neki egyet, mert ugye beszélni így végkép nem tudok, majd felállok.
- Szerintem úgyis tudod – mondta a kifestett fejű csaj Jenna kérdésére válaszolva – Senki sem élheti túl, aki ott volt a víz alatt.
Fogalmam sincs milyen vízről dumál a csaj, ugyanis én még életemben nem voltam víz alatt. Vagy mégis? Elvégre gyerekkoromban egy intézménybe hurcoltak és sok emlékem nincs onnan, szóval lehet hogy történt néhány éve valami. Nagy meglepetésemre a csaj Jenna irányába vetül, a ninja pedig Michael irányába. Egyikükön se lenne esélyem segíteni, mert a nagy, szőke melák nekem ugrik. Nő a nő ellen, ninja a stukkeres ellen, és egy behemót egy karmos krapek ellen. Ez egyáltalán nem fair.
Ha a melák a közelembe ér, akkor megpróbálom az arcát karmolni, majd mögé kerülve a hátát és a lábát próbálom szétkapni egy csontig hatoló karmolás-sorozattal. Ha ez sikerül, akkor a melákot harcképtelenné teszem, majd amíg szenved én Jenna segítségére sietek és megpróbálom a támadója lábát és nyakát támadni.
Remélhetőleg ez az eltervezett támadássor sikerül, de lehet hogy kapok a szőkétől egy újabb csonttörő pofont és azt nem biztos hogy kibírnám.

//Jenna beteg, megkért, hogy halasszam egy nappal a körváltást, hátha ma már lesz olyan állapotban, hogy írjon.//

Durva hogy ilyen helyzetben hogy beindul a "mentsünk meg mindenkit" ösztön és csodálkoznék is rajta ha nem az ellátásra kéne figyelnem. Miután Michael sebét elláttam, Jedak töröttnek ítélt álla jön, hülyeség volt az előbb megkérdezni hogy eltört e, beszélni alig tud, na mindegy. Magamról nem szándékozok több ruhadarabot letépni úgyhogy az ő pulcsijából szedek anyagot hogy felkössem az állát.
-Bocs a pulcsiért, azért remélem nincs harag.
Oda vetem ezt a kis mondatot a villámellátás után, de látok rajta egy kis döbbentséget és hálát úgyhogy gondolom nem haragszik. Pont végeztem a fiúk ellátásával amikor megérkezett az ellenség. A feltett kérdésemre a nő válaszolt, aki nem tűnik embernek és nem ismerem a képességeit így óvatosan kell vele bánnom nehogy én húzzam a rövidebbet. Ahogy befejezi a válaszát ugrik is nekem ami elől elsőként kitérni próbálok hogy mögé kerülhessek és egy rúgással a földre vigyem, ha ez nem sikerül marad a macska-egér játék, kerülnöm kell az ütéseit és akkor vissza támadni ha egy pillanatra is nem figyel, ha megmutatja az igazi erejét akkor tudok csak megfelelő ellentámadást kitalálni addig marad ez. Közben érzem hogy módosulnak a körmeim, karmokká, türemkednek a szemfogaim és hegyesednek a füleim, autómatikusan próbálom felvenni a félalakom amiben mintha valamivel kényelmesebben mozognék.



//tudom elég gyenge, de ezt sikerült egyenlőre kicsikarni magamból >.<//

A lövés elég jól indul, egy pillanatra, mint a filmekben, le is lassul körülöttem az idő, és látom a golyót, ahogy halad a bekattant csávó felé. Tökéletes lövés, tényleg jó vagyok ebben, azt hiszem valami lövészversenyre is mehetek lassan - persze az biztos unalmasabb, de talán nyerek valami díjat, amiből bérelhetek egy normálisabb kecót. Lehetne ez a másodállásom.
Viszont itt félbeszakadt a gondolatmenetem, ahogy valami zöldes izé suhant el előttem, majd rántott meg valami a csuklómnál fogva. Lassan visszaállt az idő menete is, miközben én a földre estem, és piszkosul fájt a jobb csuklóm. Ahogy ránéztem, láttam, hogy valami teljesen átvágta, hihetetlenül vérzett, és mozgatni se tudtam az ujjaimat. Férfias egy seb, Jenna már tépi is le magáról a ruhát, ahogy felizgatja őt a dolog - nem mutathatom ki, hogy fáj, inkább hagyom, hogy hozzám térdeljen. Akármilyen abszurd is a helyzet, férfi vagyok, bármikor kész vagyok egy kis szórakozásra - vagyis lennék, de ehelyett a karomat kezdi bekötözni - ja, igen, a vérzés. Szerencsére egész ügyesen bekötözi a sebet, és úgy tűnik, hogy megmaradok - egyelőre. Aztán odafent úgyis megnézetem valami orvossal, mielőtt elfertőződik meg ilyesmi. Egy percig se kételkedem benne, hogy túlélem, kemény legény vagyok. Na, ezek után mutatkozik meg végre az ellenség. Nagyon rövid, pár mondatos szóváltás után meg is indulnak támadólag, úgy tűnik az én ellenfelem a maszkos csávó lesz. Próbálom a pisztolyomat megtalálni, ha a közelben van, akkor magamhoz venni, igaz a jobb kezem most használhatatlan az ujjaim elhaltsága miatt, a bal azért még elég halálos lehet. Ha viszont nincs a közelben a fegyverem, akkor próbálok teret nyerni, és tartani valamennyi távolságot a támadóm és köztem, miközben a pisztoly felé oldalazok. Eközben már a fegyvert figyelem, hanem támadómat, próbálok a testéről olvasni, hogy merre, miként mozdulhat, és erre reagálni. Mivel a pisztoly nélkül, csupán bal kezemmel nem vagyok túl offenzív, ezért egyelőre a védekezés az elsődleges prioritás, amíg nem szerzek egy fegyvert. Ha végleg esélytelen a pisztoly visszaszerzése, akkor Jennának kiáltok.
- Jenna, te amúgy is mutáns vagy, nem adod ide a pisztolyod? Megköszönném...

Szeretek ölni. Nem simán, hogy "egy golyót a fejbe" vagy "elmetszem a torkát", hanem a véres, szabdalós ölést. Nem véletlenül kell gyógyszereznem magam, de már megszoktam. Sajnos a jelenlegi helyzetemben ez a fajta ölés ki van zárva, ehelyett örülhetek ha túlélem. A szőke csávónak rontok, de az velem együtt mozog, így nem könnyű megsebezni. Elég furcsa, hogy valaki ilyen melákként ilyen gyors legyen, mert szerintem az ilyen hústornyok nem túl gyorsak, de itt tévedtem. Karmolok, célt téveszt, megint karmolok, megint mellé, és ez folyamatban így megy. Hiába terveztem előre, hogy majd elintézem a csávót, majd hősiesen még Jennát is megmentem(ezzel talán jobb kapcsolatba kerülhetnénk), ehelyett rögtönöznöm kell folyton folyvást. Az arcát célzom, mire ő azt elhúzza, de ugyanazzal a lendülettel erősen megkarmolom a karját. Siker!. Végre sikerült eltalálnom a melákot és már érzem is a meleg vérét a karmaimon. Furcsa, mert úgy érzem mintha égetne a vére. A karmaimra nézve meglátom, hogy valami sárgás izé égeti le őket, amit megpróbálok lerázni magamról. Felordítanák fájdalmamban ha nem lenne bekötve a fejem, ehelyett a bal kezemmel a jobb csuklómat szorongatva letérdelek a földre az égető fájdalommal együtt. Teljesen leégtek a karmaim, de eddig mindig visszanőttek, igaz hogy ez pár napba beletelelt és most nincs annyi időm. A melákra nézve látom hogy a karjából csöpög az a forró izé és nem úgy tartja a karját, mintha csontig vágtam volna. Csak egy kis felszíni sérülést okoztam neki.
A többiek se jártak jobban. Jennát a csaj leteperte és éppen készül rátaposni, remélem még időben kitér előle és megkarmolja a támadóját, mivel kiderült hogy félig fenevad lehet a csaj. A kékhajúnak a szénája se áll jobban, a ninja ugyanis készül lerúgni őt. Ami engem illet, a melák az immár sárgán izzó karjaival tart felém, majd behúz nekem egyet. Legalább is csak azt hitte, ugyanis még éppen időben sikerül félrevetődnöm, de a másik karjával egy pillanatra sikerül elkapnia a karomat. A pillanat elég volt ahhoz, hogy jól megsebezzen, így most már eléggé összetépett engem. Fogalmam sincs mit fog tenni, vagy hogy egyáltalán én mit fogok tenni, mert karmolni nem igazán tudok. A szemem ekkor a kifestett hajú csajon akad meg. Ő biztos nem tud égetni és ha elintézem, akkor talán Jenna tud nekem segíteni a melák ellen.
Felállok és a behemót felé rohanok, hogy megtévesszem, majd hirtelen a csaj irányába vetődöm és megpróbálom meglepetésszerűen átvágni a torkát a maradék karmaimmal. Ha sikerül, akkor egy gonddal kevesebb, de ha a tervem nem jön be és a melák nem dől be, akkor végem.

A tervem sikeresnek tűnt ügyesen kitértem a csaj elől és itt jött volna a talpasom ami díjnyertes, ha valaki kap egy ilyet beszorul a levegő az biztos. Eddig még nem volt olyan aki megúszta úgyhogy egy magabiztos kis mosollyal repítem a lábam amikor....kitér. Tudtam hogy itt valami szopacs lesz, felgyorsult a szuka és úgy slisszolt ki a talpam alól mintha ott se lett volna, közben hallok valami elmosódott óbégatást, tudom hogy a punktól jön de egy büdös szót nem értettem belőle, még ez is bezavar, kiáltanám neki hogy artikulálj haver ha nem váltanák egymást a vegyes érzelmek a kitérést illetően. De még mielőtt meglepődhettem volna vagy reagálhattam volna az eltorzult hangra már ki is kapták alólam a talajt, jobban mondva a lábam és zúgok a földre. Hogy a francba lehet ilyen gyors? Kezd felhúzni, egy állatias morgást hallatok miközben fordulnék hogy fölkeljek amikor meglátom az érkező talpat, gondolom vissza a feladónak címen, rögtön dobom is fel a karjaim hogy védjem az arcom. Valahogy fel kell kelljek innen, de előtte ahhoz hogy ne legyen ilyen fürge meg kell sebesítenem, tehát kihasználom a rúgását és talán hagyom betalálni annak reményében hogy az örömét kihasználva megplasztikázzam a lábát a karmaimmal, remélve hogy valami olyan szövetet szakítok fel amitől a lába használhatatlan lesz még ha ideiglenesen is, aztán fel kászálódni a földről messze kerülni vagy ténylegesen kiiktatni a ribit, ahogy a helyzet adja, majd a többieknek segíteni. Tudtam hogy nem lesz könnyű dolgom de azért a rohadt anyját hogy ilyen gyors és sajnos azt is tudom hogy ez a terv szép és jó de csak elméletben mert messze nem lesz ilyen könnyű megvalósítani de bedobok mindent és maxra tekerem a turbóm hátha mégis beérem a csajt és sikerül.....vagy legalább valami hasonló sül ki belőle. Nem tudom hogy haladnak a többiek, nem tudom őket is figyelni azért remélem tartják a frontot, főleg Mich, akárhol nézem ő szívta meg a legjobban hogy csak a fél keze maradt üzemben, úgy meg még védekezni is nehéz nemhogy visszatámadni....na de figyelek a saját bajomra, elég szívás így teljes épségben is ez az ellenfél.