Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 28 Dec. 2014, 14:14

Az a kaland is párhuzamos, így mellette a diákok nyugodtan szabadjátékozhatnak, az X-ek pedig mehetnek rendes kalandokra is, ha akarnak. Ezek a kalandok is belefognak számítani abba a kötelező kettőbe, ami kell a diplomához és ahhoz, hogy a diákok teljes értékű njk-k legyenek majd.

Időben, mivel az oldalon is tél van a kaland tavasszal játszódik, úgyis párhuzamos, így nincs nagy jelentősége. Egy-két napot fog átölelni a kaland időben.
A kezdőesemény az, hogy a tanári kar igencsak korlátozott létszámban van jelen az iskolában, vagy környékén. Szinte mindenki valamiylen továbbképzésen, konferencián, vagy éppen küldetésen van. (Értsd: csak azok a tanárok vannak a suliban, akik így jönnek a kalandra) A tanárok, X-men tagok közül egyedül Jonah Wright és Tony Price van jelen. Veszély éppen kikapcsolva, éves karbantartást végez rajta Farahnaz. Az iskolában rajtuk és a diákokon kívül egyedül: Serena, Gabe, Zaphire, Harcimadár, Logan, Bestia, Mrs. Miller és egy másik X tag tartózkodott. Azonban azon a napon délután a tanári kar eltűnt, szőrén szálán a kúriából. A diákok végre valahára örülhettek annak, hogy övék a világ. A tanárok másnapra sem kerültek elő és egy előre nem bejelentett vándorcirkusz érkezett meg a városka határába, ahol állítólag szupererejű fellépők is lesznek, még idegen lények is. A cirkusz plakátja, amit az iskola területére bedobtak a következők voltak:
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) 2713142-murder_circus_1
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) 2713144-murder_circus_2

Játékszabályok:
Ez is olyan 3-5 naponta körváltós kaland lenne, hogy haladni lehessen, mint máshol, itt sincs sorrend, úgy írtok, ahogyan tudtok. Mindenki jöhet, akinek köze van az X-menhez, vagy diák, vagy X-men kari révén. Külsősök ebből is kimaradnak. A jelentkezéshez mindenki írja majd oda, hogy hány naponta legyen körváltás, hogy ezt tudjam figyelembe venni
A kaland majd előreláthatóan még januárban kezdődik, a másik kaland végeztével, ami már igencsak a végén jár, de addig is lehet jelentkezni, hogy tudjam hány főre számítsak Smile

A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 29 Dec. 2014, 15:41-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 29 Dec. 2014, 14:37

Zűrzavart hoznám, körváltás: 4

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 01 Jan. 2015, 01:46

Elfogadva.

Elfogadott játékosok:
Charles Dialin / Zűrzavar

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 08 Jan. 2015, 20:07

X-men tagok, diákok, tessék jönni bátran Smile

Témanyitás by Kyle Collins Csüt. 08 Jan. 2015, 20:27

Hoznám Dylan James O'neill, és 4 naponta jó lesz a körváltás. 

_________________
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) 2jb9kqr
"I'm the best there is at what I do, but what I do isn't very nice."

Kyle Collins/Gép Farkas = Caedes
Kyle Collins
Kyle Collins
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 183
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 26.
Age : 31
Tartózkodási hely : Hajdú Bihar megye

Karakteradatok
Főkarakter: Caedes
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Pént. 09 Jan. 2015, 10:24

Te is el vagy fogadva.

Elfogadott játékosok:
Charles Dialin / Zűrzavar (4 nap)
Dylan James O'neill (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 10 Jan. 2015, 10:17

Az előző kalandnak vége lett, így most már, ha meglesznek ide a jelentkező játékosok úgy legalább 4-6 fő minimum, akkor utána kezdünk is Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Jack Gammer Szomb. 10 Jan. 2015, 10:22

Rachel jól mulatott az első körben, szóval nagyon szívesen benevez a visszavágóra és neki is jó lesz a 4 napos körváltás, ha az a többség akarata. Very Happy

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
Jack Gammer
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Kira Sign Szomb. 10 Jan. 2015, 11:09

Ha lehet jönnék Tinával. 4 napos körváltással.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Sexymechanicbyparkleggy Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Girloffantasybymanofins Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Jinx_by_fazie69-d6o4rki Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Danny Long Szomb. 10 Jan. 2015, 13:36

Úgy terveztem, hogy nem, de meggondoltam magam, és hozom Tonyt. 4 napos váltás nekem is ok.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Zed is dead Szomb. 10 Jan. 2015, 17:32

Akkor csak elnéz Alex is.Very Happy
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 10 Jan. 2015, 21:52

Mindenki elfogadva.

Elfogadott játékosok:
Charles Dialin / Zűrzavar (4 nap)
Dylan James O'neill (4 nap)
Rachel Burrow (4 nap)
Tina Leia Sign (4 nap)
Antoine Alanian (4 nap)
Alex Wilder (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 11 Jan. 2015, 10:10

Szerdán fogom kezdeni ezt a kalandot, ez most olyan, hogy útközben is be lehet szállni, ha valaki később jönne, bár érthetően örülnék annak, ha mindneki jelentkezne szerdáig Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 14 Jan. 2015, 08:10

A kaland kezdődött, ne felejtsétek, még lehet jönni, aki szeretne Smile
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2368-parkok-es-terek#50478

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Akerman Hétf. 02 Feb. 2015, 08:58

Akerman jelen, jönne, nézné a muris cirkuszi előadásokat.

_________________
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Evilac12
Akerman
Akerman
2. szint - 6 kredit

Mutant
Hozzászólások száma : 159
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Akerman
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 02 Feb. 2015, 09:00

Elfogadva. Írhatsz is a kalandra.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Caedes Kedd 03 Feb. 2015, 14:03

Jöhet az új xdiákom is?

_________________
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Avangers_by_draghengfx-d3vy9rm
A halállal játszhatsz, fricskázhatod közelségét, ám ne feledd, mindig a halál győz.
                                         
CAEDES ~~ Kyle Collins
Caedes
Caedes
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 192
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 08.
Age : 31
Tartózkodási hely : Debrecen

Karakteradatok
Főkarakter: Caedes
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://demos13.deviantart.com/

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 03 Feb. 2015, 14:54

Jaja jöhetsz, de Te is csak addig írd, hogy éppen fizettél és beértél a cirkusz területére.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Bíbor Kísértet Szer. 04 Feb. 2015, 08:02

Vaszilij jöhet, vagy még él egyáltalán? Very Happy

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
Bannolt

Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 04 Feb. 2015, 08:06

Vaszilij is jöhet és rá is ugyanaz a szabály vonatkozik, a bejáratáig menjen csak a cirkusz területének, azaz írd le hogy miért ment oda stb Smile De ezt úgyis látod majd a legelső, kezdő reagban,mert a szerint kell megírni a kezdődet.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Fuchida Kenjirou Pént. 01 Május 2015, 18:27

Akkor itt is megejtem jelentkezésemet.

Név: Alicia Juliet Silberson
x-diák.
Körváltás: 4 naponta
Fuchida Kenjirou
Fuchida Kenjirou
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Pént. 01 Május 2015, 18:58

Elfogadva, vasárnap bemeséllek, amikor körváltás lesz.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 03 Május 2015, 08:52

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 14 Május 2015, 09:16

A kaland véget ért, a jelentkezést lezárom és a topic is átkerül a befejezett kalandok közé.
Hamarosan kiírok egy új diák kalandot, amit már nagyon régóta szeretnék lemesélni, a diákok Vadföldre mennek osztálykirándulásra. mrgreen

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos) Empty Re: Murderworld 2.: Cirkusz az egész világ (X kaland, párhuzamos)

Témanyitás by Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.