Parkok és terek

A parkok és terek tele vannak fákkal, növényekkel, virágokkal. Igazán kellemes és idillikus helyszín minden korosztálynak.

Az utóbbi hónapokban nem volt olyan sok kedvem panaszkodni, még tanultam a szavakat mikor szükségét éreztem volna és közben arra is rájöttem, hogy kinőttem már az ilyenből. Ennek a világnak többre van szüksége, az én panaszkodásom sokaknak nem fog segíteni. De talán tehetek többet, ha már képes vagyok rá. Elhatároztam, hogy teszek valamit a birka népért.  Lehet nem én leszek a kocsirádiókon kommunikáló következő maszkos skizó aki azt hiszi fontosat cselekszik, viszont vannak használhatóbb ötleteim. Előbb viszont a barátomon kell segítsek, mit ér a küldetés tudat ha még egy embert se tudok rendbe tenni.
Az utóbbi hónapokban egészen egymásra voltunk utalva, a Murderwolrd óta sokan megváltoztunk, néha örülök, hogy akkor elájultam, még ha soha nem is felejtem a gyógyulás hónapjait. A tehetetlenséget, még csak ki se tudtam mondani mi a bajom. Most is ott fekszenek az általános iskolás angol könyveim az ágy alatt.
Egy keveset még otthon is voltam, hogy a szüleimet megnyugtassam, de még időben visszatértem...
Minden megtörténik újra, amint eltűntek a tanárok utána néztem a lehetséges védelmi lehetőségeknek. Papírra vetettem a terveimet a kúriával és neki láttam összeszedni a felszerelésemet. Ha már eljártam az órákra talán elkezdhetném hasznosítani amit tudok, múltkor nem sikerült, erőtlenek voltunk. Az utóbbi közel egy év pedig egy rémálom, de többet nem érnek ilyen váratlanul. Sajnos arra nem volt időm, hogy Tonyt kizökkentsem a melankóliából, de néha láttam a folyosókon. A szemében viszont láttam azt a valamit ami arra ösztönzött, hogy a kémia terem és műhely között csak futva közlekedjek. Nem volt sok időm, befutott a plakát és kiderült hova lettek a tanárok.
A pontos ostrom tervemnek sok hasznát nem fogjuk venni, de még van időm talán....
Rövid gondolat, látom a barátomat céltudatosan a szobája felé menetelni a szórólapoktól. Az idióta meg sem szólal, de számítottam rá, hogy magányos farkast fog játszani és mennyit gondolkoztam, rajta, hogy miként közöljem vele: nincs az az isten, hogy egyedül menjen. Arra jutok, hogy megpróbálok finom lenni vele.
Átkapcsolom a számot mielőtt a lendületemmel, kezemben a sporttáskával belököm az ajtaját.
- Már a montázs zenénél elcsúsznál nélkülem... - Próbálok enyhén komoly arcot felvenni, bár kicsit többet játszok rá arra, hogy igazából vicces kedvemben vagyok. Pedig tudom, hogy mind a kettőnk hangulata a béka segge alatt. Ellenben én céltudatos vagyok és remélem ő sem csak az öngyilkosságot tartotta szem előtt.
Ledobom az ágyára a sporttáskámat a felszereléssel, kicibzározom és már kezdek is átpakolni ezt az a háti zsákomba, vagy éppen magamra venni.
- Szolgáld ki magad! Ha viszel a pingpong labdából vagy a babkonzervből akkor vigyél gyújtót is.

Felszerelés:

Spoiler:

//Lehet még az elején több kört írni szabadjáték gyanánt, azaz egy kérésem van, hogy maximum a pénztárig jussatok el, be ne menjetek még a cirkusz/karnevál területére.//

Még sikerül elkapnom Tony-t, kicsit féltem, hogy lecsúszok róla, de a Dj részre elmosolyodok. Nem vagyunk még teljesen használhatatlanok, csak épp most ismerjük meg milyen groteszk is a világunk. Két tinédzser indul neki valami hatalmas genetikai hazardírozás szadista végtermékének, mint valami rossz tv film. Pláne ha bele gondolok miket pakolok magamra, Dennis a komisz elbaszott feka kistestvére vagyok...
De szerencse barátom egészen beszédes lett zavarában, kicsit megnyugtat a tény és én sem hagyom szó nélkül:
- Soha Tony, soha többet ne hasonlíts ahhoz a Zs kategóriás punkhoz. Annyi igazolt hiányzást használok el a veszélytermi órákra amennyi a lehetséges. Mióta valaki a kezébe adta azt a... - A végét elharapom, igazából nem is tudom mit akartam ezzel mondani. Csak jól esik valami másra gondolni, majd még egyszer próbálkozik ez a szerencsétlen.
- Egyedül úgy se bírnád a sok felszerelést... - Közlöm egy szelíd mosollyal, miközben átvetem a vállamon az oldaltáskát. Mikor még hozzá teszi a vizet én is töltök, illetve elteszek még egy gyújtót a bombákhoz. Kifele menet még benyitok magamhoz, hogy felrakjam a post it-et az ajtómra.
"NE VÁRJATOK ELMENTÜNK MEGMENTENI A VILÁGOT."
Komolyan senki nem fogja venni, de azt senki nem mondhatja, hogy szó nélkül eltűntünk. Ennek ellenére kifele kerülöm a feltűnést, az ajtón kilépve vetem csak oda bajtársamnak.
- Hihetetlen, hogy ennyi baromság után még itt vagyunk... - Kicsit megcsóválom a fejem, majd mind kettőnk telóján megszólal a kivonuló számunk. Elég hangosan, hogy akkor is halljuk a lényeget ha csak a nyakunkban lóg a füles.

A helyszínen rengetegen vannak, egyeztetném óráinkat, de rájövök, hogy karórát se pakoltam. Szégyellhetném magam, de csak arra gondolok egy nagy levegővel, hogy mi eljöttünk. Arra, hogy nagyobb barom vagyok mint azt valaha gondoltam volna, és hogy vannak barátaim akikért ezt meg kell tennem. Csak biccentem az oldalamon lépdelőnek, ő most a mi hősünk. Én pedig megteszek mindent, hogy sikerrel járjon.
Ha bárki kérdezi: Alex Wilder voltam büszke és nem bunkó...


Felszerelés:

Spoiler:

// Fiúk remélem nem baj ha beszállok  //

Csak fél napig nem voltam az iskolában, de máris kezdődnek a furcsaságok megint. Ahogy beléptem, mintha az őrültek házába kerültem volna, ugyanis a diákok teljesen elburjánztak. Hamar rá is jöttem az okára, mikor kiderült, hogy majdnem minden tanár eltűnt. Persze akik meg maradtak azok csak a velem egykorúak voltak és nem az idősebbek akik fegyelmezni szoktak. Esélyem se lett volna, ha megpróbálok egyedül fegyelmezni, így inkább hagytam a dolgot és inkább átváltottam megfigyelésre.
Nem is kellett soká várnom míg valami furcsát tapasztalok, Antoine érzelemmentes arccal sietett a szobájába, valami papírt a kezében fogva, majd a kis barátja Alex is követte őt. Na már  itt sejtettem, hogy valamiből kimaradtam, de mikor kijöttek egy egy hátizsákkal, akkor már biztos voltam a dologban.
Miután elmentek odamentem a szoba ajtajához és beléptem rajta, ha zárva volt akkor a zárat átalakítottam nyitott állapotára, hogy be tudjak lépni. Az ágyon meglátom a papírt amit korábban Antoine szorongatott, majd amikor megláttam mi is van rajta eléggé meglepődtem.
~ Ó, fiúk. remélem nem arra készültök amire gondolok. mert marha nagy bajba kerülhettek.
Kiléptem az ajtón, majd azt visszazártam magam után. Ha kellett vissza alakítottam kulcsra zárt állapotra.
Majd gyors léptekkel indultam el a cirkusz felé, nem volt nálam sok cucc, csak ami alapból a zsebemben volt, meg rajtam.(felszerelés: hajgumi, hajtű, toll, 20 dolcsi)

Csak sikerült beérnem a fiúkat még mielőtt beértek volna a cirkuszba. Még így is messzebb voltam tőlük, így teremtettem a kezembe egy cikeszt és elküldtem, hogy körözzön párat a fiúk előtt, majd mikor kellően felkeltette a figyelmüket, akkor eltűnt és csak a belsejében lévő kis üzenet lebeghetett előttük, melyen ez állt:
" MEGŐRÜLTETEK? Nem foglak titeket megállítani, de ha hülyeségre készültök, legalább nekem szólhatnátok, főleg mivel a plakát szerint rám nem igazán számítanak"
Ha mindketten elolvasták az üzenetet a cetli eltűnik, és valószínűleg addigra én is beértem már őket.
- Van valami konkrét terv fiúk? Mielőtt Wright-ék is találnak egy posztert és idejönnek? Vagy csak spontán terveztetek mindent, mert az valószínű bukó lesz.

Már egy ideje az iskolában vagyok. Az erőmet még tanulgatom, hogy miként is tudnám használni. A tanárok nem csesztetnek, barátkozni meg még nem kezdtem, így nm volt problémám a hirtelen természetem miatt. A szünet miatt sokan haza utaztak a családjukhoz. Nekem nem volt hova utazni. Igazából nem is hiányzott a családom, jobb nekem nélkülük. Jól elvoltam az iskolában. Ha nem az órákon voltam akkor vagy a szobámban, vagy a kertben egy fán töltöttem a szabad időmet. Igyekeztem elfogadhatóbbá tenni a megújult életemet. A napjaim hasonlóan teltek, semmi átlagon felüli, már ha mondhatom ezt egy mutáns suliban. 
Az egyik reggel hatalmas zajongásra ébredtem. A folyóson rohangálás és nevetés hangja törte meg a csendet. Komásan néztem szét kicsit a suliban, hogy mi is történt. Az egyik osztály társam mondta, hogy eltűntek a tanárok. Előszór nem hittem el, így nekiláttam szétnézni a suliban hátha lelek valakit még is. De hamar meguntam, hogy sikertelenül keresgéltem. Végül az udvaron kötöttem ki egy fán, és csak vártam, a folytatást. 
Másnap még furább volt, hogy még mindig nincsenek meg a tanárok, és még csak üzenet sincs, arról, hogy hová mentek, a szagukat se éreztem. A többi diák is kezdet már idegeskedni, hogy eltűntek a tanárok. Igaz eleinte élvezték, hogy nincsenek szabályok, de már komolyabban látják a dolgokat. Én nem tudtam mit kéne csinálni ezért szokásomhoz híven elindultam a kertben lévő fához. Az útközben láttam meg pár osztály társamat, hogy valamit nagyon nézegetnek. A kíváncsiságom nagyobb volt, és oda mentem hozzájuk meg kérdezni mit néznek ennyire. Ekkor láttam meg a plakátokat. Az első plakát felvetette bennem a gyanút, hogy nagyon nem stimmel itt valami, a tanárok minek mennének egy cirkuszba? A második plakáton lévő srácokkal meg nem rég találkoztam, így nem igazán értettem miért szerepelnek rajta. 
A nagy kíváncsiságom hajtott, hogy saját szemmel nézzem meg magamnak azt a cirkuszt, és a tanárokat. Elvonultam a szobámba átöltözni, és össze pakolni egykét dolgot. Miután össze szedtem mindent elindultam a cirkusz felé, táskámba az egyik plakáttal. Az út félórás volt. Elég könnyen eljutottam a cirkuszhoz. Mikor megérkeztem enyhén felfordult a gyomrom a sok ember láttán. Nem kedvelem a nagy tömeget amiben az emberek vannak többségben. A sima embereket valamiért nagyon utálom. Kicsit szét néztem a cirkusz környékén, hogy lássam miket tettek ki a jó nép becsábítása céljából. Miután szétnéztem a reklám dekorációk közte meg láttam a bohócot. Hirtelen nem tudtam mire gondoljak, csak az jutott eszembe, hogy nagyon gagyi egy bohóc, és inkább rémisztő min vicces fillingje van. Majd elindultam, hogy meg vegyem a jegyemet.

Felszerelés:

A karakterhez fel rakót képen szereplő ruha, csak a kabátjának még csuklyája is van, egy oldaltálas táska. Melynek tartalma: a cirkusz plakátja, 2 l víz, 6 doboz, 250 ml energia ital, 25 dollár, egy bicska, egy öngyújtó:

X-BLOG BEJEGYZÉS - MURDERWORLD II #1 - 2026. tavasza

Jól olvastátok srácok, elérkezett a második felvonás ideje a Murderworld nevű csodában. Ne viselkedjetek úgy, mintha meglepődtetek volna. Tudtátok jól, ahogy én is, az előző sztori végén, hogy ennek a dolognak még korán sem volt vége. Arcade azóta is szabadon császkált és a műsor áttörő sikerét elnézve biztosra lehetett venni, hogy visszatér. Naná, hogy így lett. De ne szaladjunk ennyire előre. Több mint fél év telt el a salemi erdőben történtek óta. És meg kell mondjam, király volt, tényleg. Emlékeztek, múltkor azzal zártam a történetet, hogy az egyik nagyjából velem egy idős mutáns srác autogramot kért tőlem. És ez még csak a kezdet volt. Ez volt az első félévem az új mutáns sulimban, és mielőtt ez az egész káosz lezajlott, féltem tőle mennyire sikerül majd beilleszkednem. Furcsa mód ez az Arcade féle tortúra megoldotta ezt a problémámat. Nem túlzás azt állítani, hogy a műsor óriási siker volt. Persze a közhangulatba úgy került bele, hogy az egész megrendezett volt, de akár tudta valaki az igazságot, akár nem, rajongója lett annak, amit ott műveltünk. Pár hét alatt sikerült meglovagolni az újdonsült népszerűség hullámait. Egyre többen akartak megismerni a kollégiumban, mindenki részletes beszámolót akart az erdőben történtekről és ki voltam én, hogy megtagadjam tőlük ezt? Többen még azt is lelkesen elmesélték, hol voltak éppen, mikor először hallottak a műsorról. A legbüszkébbek azok voltak magukra, akik élőben nézték az egészet, igazi úttörőnek érezték magukat. És persze onnantól megmutatták a barátaiknak, azok is a sajátjaiknak és hamarosan az egész suli erről beszélt. Én pedig nem bántam. De úgy tűnt, én voltam az egyetlen. A srácok többsége, akikkel végigvészeltem az éjszakát, teljesen depis lett. Oké, nem tagadom, vacak egy este volt. De nem értettem miért nem lehetett élvezni, hogy túléltük, sőt, hősök lettünk a diákok között. Még csak köszönni se köszöntünk egymásnak, ha összefutottunk a folyosókon. Sőt, mintha minden találkozásnál egyre megvetőbben néztek volna rám. Nem mintha különösebben érdekeltek volna. Rengeteg új barátom, vagy rajongóm, vagy ismerősöm lett, nevezzük, ahogy akarjuk. Hívtak bulikba, társasági eseményekre, őrültködésekre, én pedig szinte mindenben benne voltam. Azért a sulival és foglalkoztam, de végre úgy éreztem, mintha élnék. Azt hittem a nyári szünet volt frankó, nos, azóta csak minden sokkal jobb lett. A tanulás és a szocializálódás közepette nem sok időm jutott bármire, de nem is kellett, teljesen jól megvoltam. És mire lecsengett volna ez az egész hős dolog, volt annyi eszem, hogy megfelelően kihasználjam a népszerűségemet, hogy ne is múljon el. Volt olyan, aki már azt se tudta miért akart velem barátkozni, hogy mi is volt az a Murderworld. Csak látták, hogy népszerű vagyok, lokális celeb, és amúgy baromi jófej, szóval naná hogy jóban akartak lenni velem. De volt mit bepótolnom, tekintve hogy a gimi előtt a szüleim kábé sehová sem engedtek el. Egyel több mindent köszönhettem a mutáns képességemnek, ami megjegyzem, szintén tarolt a diákok között, imádták a sugaraimat, persze közel sem annyira, mint én. És ha már itt tartunk, nem csak tanulással és bulizással ment az idő, hanem a veszélytermi és hasonló órákon a képességeimet is karbantartottam. Az új ismerőseimet nem feltétlenül kedveltem, jó volt a figyelem középpontjában lenni, de nem vagyok ostoba, tudtam, hogy csak a népszerűségemnek köszönhettem őket. Van, akit kedveltem, van, akit nem, de mindenkinek adtam legalább egy esélyt, így egész sok diákot sikerült megismernem rövid idő alatt. Az optikai sugaraimat viszont imádtam, mint a legféltettebb kincsemet és nem sajnáltam az időt a fejlesztésére. Ebben a nagy hajtásban még egyetlen egy apróságot csináltam, amiről senkinek nem meséltem, de itt megígértem, hogy mindent őszintén leírogatok, úgyhogy tessék. Mikor már teljes volt az őrület és már én se bírtam a nagy hajtást, előfordult, hogy elzárkóztam mindenki elől, majd észrevétlenül kiosontam az udvarra és megkerestem Krakoat. Ő volt ugyebár az kis kőlény, aki többször is megmentette az életünket az erdőben. Ő nem szerette a nagy felhajtást, a zajt, a bulikat, az ismerkedést, de nekem úgy tűnt, mindig örült. Azt hiszem Ralfi is kijárt hozzá, nem tudom biztosra, vele se nagyon beszéltem a történtek óta. Én minden esetre igyekeztem legalább hetente meglátogatni, még a legsűrűbb napjaimon is. Ő továbbra sem beszélt, csak nagy cuki szemekkel hallgatott, de mindent. Olyan volt, mint egy aranyos háziállat, aki bármilyen problémámat, örömömet, bánatomat, problémámat, ötletemet meghallgatta és a maga szűkös módján reagált is mindenre. Úgy szerettem volna, ha válaszolni is tud, megígérték, hogy egyszer készítenek neki valami fordító gépet, amivel én is megérthetem, de ez még váratott magára. Egyelőre csak a telepaták tudták megfejteni, mikre gondolt a kis cukorfalat. Szóval ő volt az én nyugim, a biztos pont a kavalkádban, nem lenne túlzás azt állítani, hogy az egyetlen igazi barátom a környéken. Így teltek tehát a napjaim, egészen addig, míg ismét elszabadult a cirkusz a környéken.

Eljött a hétvége, kellemes, meleg idő, végre beköszöntött a tavasz. A tanári kar nagy része, sőt, a diákok közül is sokan elutaztak, továbbképzések, konferenciák, küldetések, rokonlátogatások, tudja a halál. Én azok közé tartoztam továbbra is, akinek nem volt hová mennie, így igyekeztem kiélvezni a váratlan nyugalmat. Nem tartott sokáig, szokás szerint. Délutánra ugyanis a teljes jelen lévő tanári kar eltűnt. Először mindenki gyanakvással fogadta a dolgot. Miféle trükk volt ez? Órák teltek el, mire a legőrültebb diákok elkezdték híresztelni, hogy bizony miénk a világ. Bevallom, egy kis időre én is beszálltam az ünnepi hangulatba. Itt-ott egy kis kupi, itt-itt egy kis vandálkodás, itt-ott egy kis tojás, WC papír, petárda, semmi komoly. Na jó, amikor a kis mutáns kölyköt, akinek indokolatlanul nagy trutyi termelés volt a képessége, rávették hogy árasszon el egy egész folyosót a suliba, akkor már kicsit soknak éreztem a dolgot. Végül is később úgyis nekünk kell mindent feltakarítani, de legalább mindenki kikapcsolt egy kicsit. Az éjszaka is végig tivornyával telt, én addigra már akármennyire is népszerű dívának számítottam, kiszálltam. Akármennyire is istenítettek néha, addigra már megértettem velük, ha valamihez nincs kedvem, akkor ahhoz nincs kedvem és nem erőltetik. Ki merne vitatkozni velem azok után, hogy látták, mire vagyok képes egy rossz pillantásommal? A tanároknak másnapra sem volt semmi nyoma, a diákok meg kicsit lehiggadtak. Bár a fél suli csatatérnek nézett ki, de eddigre már minden buliarcnak és partiállatnak megfordult a fejében, hogy valami nem stimmel. Ekkor akadt kezembe az egyik szeméttel teli folyosón a frissen érkezett vándorcirkusz plakátja. Csak ültem a szemét között, a falnak dőlve és bámultam a két képet. Az első elég egyértelmű volt, a hiányzó tanári kar volt rajta prezentálva, mint fellépő. Több mint gyanús. A második kép se volt kevésbé az, azon meg 4 olyan alak volt, akik elvileg a suli területén tartózkodtak. Fogalmam se volt, egyáltalán hogy történhetett meg az, hogy a tanárok ott kötöttek ki, de volt egy tippem. Egy rendkívül erős tippem, amit a cirkusz, a mutánsrablás és az egyéb részletek ültettek el a fejembe. Arcade.

Valamit tennem kellett. Először is, mert nem tudtam másnak mennyire akaródzik. Másodszor, mert nem tudtam, ha valakinek még meg is fordul a fejébe rajtam kívül, az árt vele, vagy használ. Harmadszor, mert vacakul éreztem volna magam, ha kimaradok a múltkori folytatásából. Ha valakinek volt esélye megoldani ezt az ügyet, az pont én voltam. De túl sok segítségre nem számíthattam. Telefonszámokat nem tudtunk, az irodák le voltak zárva, kódokat nem tudtunk, még a garázshoz se volt hozzáférésünk, így semmiféle felszerelést nem tudtam szerezni. Egy dolgot azonban megtehettem. Felkerekedtem és igyekeztem felkutatni azokat, akiket a plakáton láttam. Ha kell, a kis rajongóim segítségét is igénybe vettem, de mind a négyük derengett. Wright-ot természetesen mindenki ismerte. A cápalány Amy Watson, az afroamerikai csajszi René Arnolds, a szürke srác meg George Hamsley volt. Mindannyiukat ismertem, bár inkább csak futólag. Minden esetre igyekeztem megtalálni őket, hogy kiderítsem, mit kerestek ezen a plakáton és tudtak-e valamit a tanárok hollétéről. Ha megvoltam a kikérdezéssel, ha nem, előbb-utóbb el kellett indulnom, ha oda akartam érni a meghirdetett előadásra. Ácsorogtam a szobámban, a szekrényem előtt és mélyet sóhajtottam. Ott volt az X-Men szerkó és a vizor, amit az erdőben kaptam. Azóta át lettek futtatva mindenféle ellenőrzésen, kicsit át is lettek alakítva, kényelmesebbé és praktikusabbá lettek téve és megengedték, hogy megtartsam, sőt, a veszélytermi órákon használjam is őket. Élesben viszont még nem kellett felvennem a cuccokat az erdőn kívül. Itt volt az ideje. Eléggé testhezálló volt, így fölé simán fel tudtam venni egy rendes ruházatot is. Farmer, póló, sportcipő, bőrdzseki, így nem is látszódott már semmi az egyenruhából. A vizoromat a dzseki zsebébe süllyesztettem és továbbra is maradtam a szemüvegnél, legalábbis amíg inkognitóba toltam. A hajamat lófarokba fogtam, még egy baseball sapkát is felvettem hozzá, nem akartam, hogy bárki felismerjen, amíg nem muszáj. Tutira vettem, hogy nem én voltam az egyetlen, aki akciózni ment. Minden esetre senkitől nem kértem, hogy tartson velem, de azért jól esett volna némi segítség. Hagytam a szobámban egy üzenetet arról, hová is mentem, ha valaki ott keresett volna, zsebre dugtam némi pénzt, a telefonomat, a zsebkésemet és már indultam is megmenteni a világot. Vagyis a tanárokat.

Biciklivel nem lett volna valami stílusos érkezni, de szerencsére a placc nem volt messze gyalog sem. Fél óra séta bőven belefért, amíg ráhangolódtam a dologra. Simán el tudtam képzelni, hogy az egész egy csapda volt, amivel Arcade még több diákot vonzott a karmai közé. Ha ez volt a terv, akkor szépen belesétálok. De ez van, valakinek utána kellett néznie, miért szerepeltek a tanárok azon a plakáton. Ha csak egy kicsit esély is volt rá, hogy tényleg elfogta őket, akkor meg kellett próbálkozni egy mentőakcióval. Egész jó kis helynek tűnt, kár, hogy valószínűleg Arcade egyik őrült játéka volt az egész. Jövőjóslás, óriáskerék, célba lövés, erőpróba, mutatványosok, légtornászok, késdobálók, tűzfújó, állatok, ígértek itt mindent. Mikor elértem a bejárat elé, egy bohóc fogadott, hatalmas lufikkal, amiket darabja 40 centért árult. Nagyon reklámozott, végül is ez volt a dolga és adott is hasznos információt. Az elfoglaltságok folyamatosak voltak, de az előadás egészkor kezdődött. A karórámra pillantottam nagyjából időben voltam, lassan buli volt. Ahogy ismét a bohócra néztem, eszembe jutott valami nagyon furcsa, ami nem is értem, eddig miért nem ugrott be. Sosem voltam még cirkuszban. Mindig csak hallottam, hogy mekkora jó móka, de a szüleim sose vittek el. Kár, hogy ezt is így kell kipróbálnom. Na mindegy, elindultam a pénztár felé, és közben nagyban kémleltem a terepet. Igyekeztem természetesen viselkedni, de azért sasoltam minden gyanús jelre. A bohóc már elég ijesztő volt, hogy tutira vegyem, valami itt nem stimmelt. Nem mintha eddig kétségeim lettek volna. Ismerős arcokat is kerestem, de ha találtam is, nem mentem oda rögtön. Egy picit most a magányos farkas szerepét öltöttem magamra, kíváncsi voltam, hogy boldogulok, ha éppen nem kell aranyos fiúkák fenekét kihúznom a bajból és koncentrálhatok a feladatomra. Eddig minden rendben zajlott, rendben megérkeztem, elindultam jegyet venni, de az érzékeim ki voltak hegyezve minden oda nem illő apróságra. A múltkori mókához képest már egy fokkal képzettebb voltam, hála a veszélytermi óráknak, de ez most teljesen más volt, ez megint élesben ment. De a kemény akció előtt mindenképpen az alapos felderítés volt a fő cél. Na persze a bejutás után. Bejutás, felderítés, mentőakció. Nagyjából ez volt a sorrend. Ez lett volna, ha minden rendben megy. De őszintén, mikor fordul ilyesmi elő? Hát Arcade ellen biztos nem. Tisztára hülye vagyok, hogy belerángattam magam ebbe, mintha a múltkori nem lett volna elég. De ezek szerint nem volt. Eljött a visszavágó ideje. Ideje volt ismét hőst játszani. Csak remélni tudtam, hogy nem a saját vesztembe sétáltam. Minden esetre volt egy sanda gyanúm, már az elején, hogy a cirkuszokból megélt első élményem nem lesz éppen felemelő.

Felszerelés:

Spoiler:

Próbálok hangolódni, fenntartani az elszántságomat a sorban. Tudom, hogy nem lesz kellemes ami ránk vár és kell egy kis önbizalom, kell minden morzsája az elszántságnak. Még szerencse, hogy ketten jöttünk, egyszerűbb dolgom van. Csak rá kell pillantanom Tony elszánt tekintetére, neki sokkal undorítóbb lehet a szemében ez a hely. Én szinte alig emlékszek a borzalmakra, de Alicia esete még él bennem sajnos. A kék tanárt már nehezebben tudom sajnálni, vegyül az érzésekkel az is, hogy megérdemelte. De most megpróbálok másképp gondolni rá, az is erőt ad.

A sorra kerülésünk környékén viszont felreppen egy szárnyas labda, elrántom a fejem, készülök a védekezésre és aztán egy üzenetet tár elénk...
Úgy tűnik mások nem vették észre csak Tony, zavartságomon ez sokat nem segít. De a zseni gyerek aki ezt kiötölte hamar fel is fedi magát. De jajj milyen rosszul tette, a tavalyi üdvöske. Ha barátom nem említeni nem is tudnám a szőke, sápadt liba nevét. De azt hiszem megbizonyosodhattam róla hamar, hogy egyikünk se akarja vele folytatni az utunkat. Gyorsan lehordja a kis francia hősünk, de mielőtt megszólalna a lány inkább befejezem a beszélgetést, mielőtt elkezdődhetne:
- Bocsásd meg barátom bárdolatlanságát. Azt akarta mondani, hogy nyasgem! - Nyugodt hangon mondom, határozottan a szemébe nézve.Nem tűrök ellent mondást, dolgunk van. Ha véletlen meg akar szólalni felemelem a mutató ujjam a számhoz:
- Pssszt! Inkább nézd meg az üzenetet. - Ahogy kimondom megszólal a telefonja.
Az üzenet tartalma: " Szőke lányok ülhetnek a tavaszi Mikulás ölébe a salemi pláza alagsorában!!!"

Mintha mi se történ volna belépek a karnevál területére és kinyitom a térképemet.
- Talált tárgyak? - Kérdezem érdeklődve barátomtól.

A két fiú láthatóan azonnal le akar pattintani. Elég látványosan méghozzá. Szóhoz se tudnak jutni. Még a telómra is küldtek egy üzenetet, amire úgy ítéltem meg, egy felhúzott szemöldökön kívül többet nem kéne reagálnom, elvégre nem vagyok eredeti szőke.
- Ez nem az eredeti hajszínem. Amúgy meg lehet nem tudom, milyen volt a murderworld, de azt tudom milyen rossz, ha az embert elrabolják, és a tanárok közt volt több barátom is, aki eltűnt. Ha ti nem láttok szívesen a csapatban, akkor majd megkeresem őket magam.
Utalok itt Zaphire-re és Bestiára, akikkel tényleg jóban lettem az elmúlt évek alatt. A két fiútól elváltam és egyedül indultam el befelé. A sornál is nagy volt a tömeg, akárcsak odabent. A Sorba állva így nem éreztem szükségét annak, hogy megbuheráljam a kamerák képét, lévén úgyis marha nehéz lenne kiszúrni egy szőke lányt a nagy tömegben. A sorban állás hosszú volt, de aztán mégiscsak bejutottam, sőt a belépőhöz, még egy térképet is kaptam, így az információs pultnál se kellett kérdezősködnöm. Az órára néztem, hogy megláthassam mennyi idő van még az előadásig, majd ha kiderül, hogy még bőven van időm, akkor hamar el is döntöttem, mi is lesz az úti célom, és megindultam a mutatványosok sátra felé.

Könnyedén meg érkeztem a cirkusz helyéhez nem rég. Eleinte nézelődtem, hátha látok ismerősöket, de végül félbe hagytam. Próbáltam jobban meg húzni magam, de a sok ember láttán csak nőt az undor érzetem. A sorban még feszengve éreztem magam, előttem, mögöttem emberek, nem tetszett ez a szituáció, de mit tegyek ha meg akarom venni a jegyet kikel bírnom.
Végül csak sikerült meg venni azt a jegyet. Ajándékba még egy térképet is kaptam. Ami elég hasznosnak tűnt. A cirkusz területén kicsit félre vonultam, és elő vettem az egyik energia italomat, és kibontottam hogy iszogatom amíg átnézem a térképet rendesen. A jegyen is meg pillantottam, hogy beváltható egyéb dolgokra. 
Igaz azért jöttem, hogy meg tudjam miért vannak itt a tanárok. De ez egy cirkusz akkor használjam is ki. Lassan meg indultam a jósda felé, hogy ki is használjam a jegyem ezen előnyét. Az információs pultnál lassabbra fogtam a tempót, hogy megtudjam figyelni az ittlévőket, és miket kérdeznek, hátha meghallok valamit ami később a hasznomra válhatna. A sokk ember a környezetemben csak bosszantott. Egyáltalán nem kedvelem az embereket. Az iskolából se láttam senkit se, így még inkább a háttérben akartam maradni, hogy ne legyen semmi probléma. Az italom is elfogyott, miután kilöktem a dobozát, meg is érkeztem a jósdához amihez be is készültem menni.

Ami sokakat megijesztett, az Charles számára felüdítő meglepetés volt. Se tanárok, se Veszély. Egész nap igyekezett annyi hülyeséget elkövetni, amennyit lehetett. Megpróbálta a hűtőt kihúzni, hogy leolvadjon és tócsa borítsa a konyhát, felszerelkezett evőeszközökkel, könnyen hozzáférhető tárgyakkal, hogy mindent, amit lehet, megbütyköljön, megpiszkáljon, összekenjen, lefújjon. A cirkusz is érdekelte, de neki az iskola most lett játszótér, így érezte. Mindenki elment és mivel most Veszély nem tiltotta le, a szülői engedély nélkül ő is útnak indult. Biciklivel ment, mint sokan mások is. A cirkuszba nem nézőként készült, hanem részt akart venni a műsorban, bele akart szólni. Bajt akart csinálni, összezavarni, megijeszteni az embereket és jókat nevetni ezen. Ez az ő napja volt, úgy érezte. A gonddal, a furcsasággal foglalkozzanak mások, ő szórakozni jött. Mikor nincs otthon a macska, cincognak az egerek. A parkban igyekezett csúzlinak való faágat szedni vagy törni és kisebb földlabdákat is gyűjtött. Ezeken kívül üdítősüvegek tetői, a recés szélű fajtájúak voltak nála és kezdetnek megpróbált egy jó helyet találni, ahonnan becélozta a bohóc egyik lufiját egy kupakkal. Ha tehette, hármat is lőtt, hogy jót nevessen a durranásokon és a bosszankodó áruson és vásárlókon.

Felszerelés:

Az út közben semmi furcsát sem láttam, ezt jó előjelnek tekintettem.
~ Remélem hogy csak valami hülye vicc volt ez a plakát, hogy mindenkit az őrületbe kergessenek a suliban és ide jöjjenek és költsék a pénzüket.
A gondolat hamar el is illan, mikor a mutatványosok sátrához közeledve egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. A kordon ugyan mutatta, hogy meddig lehetett menni, de én látni akartam a hang tulajdonosát így közelebb mentem nem túl feltűnően, hogy beleshessek. Mikor megláttam a hang tulajdonosát kissé lesokkolt a dolog. Morsus igazgató volt az kissé elmaszkírozva, aki úgy irányította a többi mutatványost, mintha ezt csinálná évek óta.
Próbáltam a többieket is szemügyre venni, hogy hátha látok még odabent ismerős arcot, majd elkezdtem felmérni a környezetem, hogy figyelnek -e hogy miket használhatok és van -e gyanús lak a környezetemben. elvégre fő az óvatosság.

A csínyek kölcsönössé váltak, valószínűleg Jonah volt a "robbantó" mindkét esetben. A fiúnak komoly munkája volt a liszt kitakarításával és a szellőztetéssel, illatosítással a trükkök ellen. Ettől még nem mondta, hogy ez nem volt jó, a szabadság érzetét csak erősítette, hogy ezt meg lehetett tenni. Jonahot utálta amiatt, hogy a karácsonyi bálon elbánt vele, de példaképnek is tekintette a sorozatos csínytevések miatt. A cirkuszban a belépőt kifizetve is maradt még pénze, mert gazdag gyerekként hozott bőven. Nem akarta, hogy ez szabjon gátat az újabb vicceknek, amikre egy cirkuszban igenis volt lehetőség. A lufik kilövésével és a síró gyerekek hanjával, az ijedező felnőttekkel jól szórakozott.
~Kamerára kellett volna venni az egészet-gondolta magában.
Elkapták, mielőtt tehetett volna valamit ez ellen. Az alak nagyon jellegzetes volt, a beszéde még inkább, Charles rájött, hogy ki volt az.
- Logan, maga miért lett tanárból cirkuszi bohóc? Ehhez mit szól az igazgató? Nem a cirkuszi, hanem Morsus? - kérdezte a nagy szájú fiú.
Nem akart menni, de a férfi erejével nem tudott dacolni, rángatás lett belőle.

Ahogy körbetekintek látom, hogy nemcsak én vagyok az egyetlen leskelődő, aki kíváncsi az előadás előtti készülődésre. Ahogy körbenézek a fellépők között nem találok egy ismerőst sem sokáig, aztán megakad a szemem a tűzköpő srácon.
~ Az ott nem Andrew Barnes? A kisegítő x-men? Azt hittem ő is bevetésen volt, mivel a tanári környékén nem nagyon szoktam látni. De a jelek szerint őt is elvitték. Csak tudnám miért álltak be mind a cirkuszba.
Ahogy agyalok eszembe jut még két dolog.
~ De vajon merre lehetnek a többiek? Bestia talán az erőpróbás sátornál lehet, de merre lehet Zaphire? Hmmm... megvan. Talán a késdobálóknál. Uf egyik veszélyesebb mint a másik. Most mi a csudát csináljak? Nem úgy tűnnek mint akik nagyon rá vannak kényszerítve arra, hogy itt lépjenek fel.
Ahogy agyalok eszembe ötlik, hogy lehet nem is önszántukból vannak itt, hanem irányítják őket valahogy.
Körbenézek még egyszer gyorsan, hogy néz -e most engem kamera, vagy valaki aki furcsa lehet. És ha meggyőződtem róla, hogy nem, akkor a két kezem összeérintem és amikor a legközelebb kinyitom már egy légy méretű drón van a kezemben. Előveszem a mobilom és összehangolom a kis légykamerával, hogy miután beküldöm a kis zümit láthassam is, amit ő lát.
~ Meg kell őket vizsgálnom közelebbről, remélhetőleg feltűnésmentesen. Látnom kell, hogy valami van -e a fejükön, nyakukon. Mert ha nem telepatával irányítják őket, akkor valószínű valahol csak lesz valami furcsaság,
Beküldöm a zümit és először morsus felé reptetem, közben pedig nézem az élő képet a mobilomon, közben pedig reménykedem, hogy találok valamit.