Parkok és terek

-/// Dylan James O'neill - Taz ///

A műsor befejezte után én is távoztam a tömeggel együtt. De ismét a fő sátor körül kezdtem szimatolni. Szó szerint végig szimatoltam, hogy leljek valamit. A hirtelen alakult kis három muskétást elhagytam nem tudom hová lettek. Elindultam egyedül. A kis nyomozásomat folytatván a mutatványos sátor felé vettem az irányt, hátha többre jutok ottan. Nézelődtem szimatoltam a levegőben, kerestem az ismerős illatokat.
A mutatványosok sátránál is szimatoltam. De vigyáznom kellet ne vegyenek észre. Gondoltam meg próbálok Bestiánál is jutni valamire. De jobbnak láttam ha egy szőrös bestia lány társalog bestiával. Nem egy ember. A holmimat eltettem a táskámba miután át alakultam. A lehető legkisebb feltűnéssel átalakult formában igyekeztem el érni Bestiát. Annak érdekében, hogy beszéljek vele.

~Sona~

A férfi motyogott valamit amiben voltak történelmi cuccok is de mivel én és Vudu nem ebbe a realitásba születtünk le így néhol dunsztom nem volt miről beszél.
~ Nem is nagyon érdekel se a tanulás se a történelem, de örülnék, ha nem kéne sokáig várnom a válaszokra.
A válaszok aztán meg is érkeznek, de valami nem stimmelt. Még az ujjaimat is bevontam a számolásba, és még úgy se jött ki sehogy az igazgató igazi kora. Meg ennyi idősen ilyen formában lenn az is furcsa.
- Hűha 53 évesen így véghezvinni ezeket a mutatványokat nem semmi.
Közben oldalba böktem Vudut a könyökömmel, nem túl feltűnően, hogy jelezzem ő is kérdezhetne, mert én erre most nem tudok semmi többet mondani anélkül, hogy ne legyek gyanús.

~Tina~

Bestiát lefoglalták a gyerekek és láthatóan ő neki is átmosták az agyát, így megpróbáltam eljutni zaphire-hez, remélve, hogy vele mivel közelebb álltam hozzá többre jutok majd.
Zaphire és a Harcimadárra hasonlító nő, a kerítsen ültek és néhány gyerkőcöt figyelmeztettek, hogy ne próbálják otthon leutánozni őket. Mive egyedül maradtak, ezért odasétáltam hozzájuk és egyenlőre, mint idegen próbáltam informálódni tőlük.
- Remek előadás volt. Mióta dolgoztok ennél a cirkusznál, hogy ennyire jól ment nektek a produkció?
Kérdem a két nőt. Ha pedig ők is úgy felelnek, mint két agymosott, akkor a hátam mögé megteremtem a kis fülemülémet, aki ezek után Zaphire vállára száll.
- Milyen barátságos kis madárka, úgy ül ott olyan bizalommal, mintha már ismernétek egymást korábbról.
Mondom mosolyogva és remélem, hogyha viszontlátja a kis fülemülém, akit az első találkozásunkkor mutattam be neki, akkor visszatér néhány "igazi" emlékfoszlánya, akár rólam is.

~KataKira~

Az igazgató szavai közül sok zavaros a két lány számára, lévén ők nem élték át az itteni történelem töredékét se még. Igaz, Kira már olvasgatott, de neki is sok újdonság volt még, többek között ezek az események is.
Unokatestvére kérdésére válasz érkezik, mire felrémlik neki valami a legutóbbi találkozásukból.
~ Nem 35 körüli volt az igazgató véletlenül?
Gondolkodott el magában, majd Sona könyökének találkozása a bordáival magához térítette a gondolataiból.
- Valóban nem semmi, de ezek az előadások nagyon kidolgozottak. Körülbelül mennyi idő összeállítani és betanulni egy teljesen új előadást?
Kérdezte Kata mivel jobb ötlete nem volt most jelen pillanatban a kérdések terén.

Vettem magamnak vatta cukrot és a maradék centjeimet a zsebembe tömtem. Átsétáltam az állatokhoz miközben csipegettem az édességemet, mikor odaértem a tömegben láttam az egyik iskolához tartozót. Tina volt az, egy ideig merengtem, bámultam nagyban és ettem közben a vatta cukromat egész addig amíg a lány végül nem ment el valamerre másfelé.
Nekidőlök az állatsimogató kerítésének és egy ideig a Doktort nézem, Bestiát ahogyan az emberekkel beszél és magyaráz de lassanként megfeletkezve az egészről a tekintetem átvándorol az állatsimogatóban játszadozó gyerekekre meg a családokra. Így, nagyjából a tömegre inkább körülöttem. Abba hagyom a cukor evését és csak leengedem a kezemet és egyre keseredettem arckifejezéssel nézem a tömeget, a jól mulató családokat.
Sóhajhoz hasonlót eresztek ki a számon és tekintetem átvándorol a vattacukorra amit magam melett tartok.
~ Ha tényleg az igazi tanárok ezek és valaki kicserélte az emlékeiket nekem is nyújthatna egy jobbot... Szivesen megszabadulnék a sajátjaimtól...~
Össze szorítom a fogaimat ahogy eszembe jut a dolog és rámarkolok a vatta cukrot tartó kezemre a másikkal.

-/// Doku  Lawliet - law - Lawi//-

                                                 Kis sétám végén Bestiánál kötöttem ki. Ahol a tömeg látványa fogadott. A "kis tömeg" akik Bestiával beszélgetnek, nem vettek észre. De meg láttam Akermant is aki őket nézte, így nem vett észre engem. Kicsit később egy szőrös izét is meg pillantottam, de nála láttam, hogy észre vet engem, hogy én is észre vettem őt. Óvatosan a bokkenért nyúltam. Figyelve arra, hogy ne keltsek feltűnést, és ha szükséges azonnal elő rántsam vész esetén. Az emberek figyelmét nem akarom fel kelteni. De Akerman felé indultam, hogy beszéljek vele. Közben folyamatosan figyeltem azt a szőrös lényt. Ha elérem Akermant köszönök neki.
-Szia, minden rendben?
Kérdeném, de a kezem folyamatosan a markolaton lenne. Nem lehet meg bízni senkiben se. A környezetemre folyamatosan ügyeltem, hogy ne érhessék semmi váratlan. Tinát is kerestem a szemeimmel folyamatosan.

~Sona~

A válasz megérkezik, mégse nagyon tudok hozzá mit hozzátenni, vagy kérdezni vele kapcsolatban.
~ Az igazgató túlságosan is beleéli magát a szerepébe, elég alapos munkát végezhettek ezzel az agymosással, hogyha tényleg ennyire szívvel és lélekkel elhiszi a szerepét.
Ahogy kattogtam az agyam egyszer csak mégis eszembe jutott még egy kérdés, amit talán kicsit indiszkréten is fel feletette venni, de az a cél, hogy minél több mindent megtudjunk most, hátha rést találunk az emlékek közt, egy hibás láncszemet.
- De ezek a mozdulatok nagy része nagyon nehéz. Még ha kis kora óta is tanulja az ember, akkor is, elég fájdalmas lehet elérni azt a hajlékonyságot, ami kell az egyes produkciókhoz, főleg egy férfinak. Vagy talán tévedek?
tettem fel a kérdést, és kíváncsian vártam a választ.

-/// Dylan James O'neill - Taz ///

Ezt benéztem, az átalakulás nem volt jó ötlet. Az érzékeny szaglásomnak köszönhetően teljesen kikészültem az állatok ürüléke szagaitól. Kész kínzás ezt elviselni. Bestiától nem messze észre veszem Akermant, de hot ziher, hogy nem tudok mozdulni ettől a bűztől. Időközben egy másik srácot is észreveszek, de ahogy elnézem ö is engem. De nem igazán akarok oda menni, nem mintha tudnék. Inkább úgy döntök, hogy arrébb megyek, és vissza alakulok emberi alakomba, de a bűzt nem tudom kiszedni az oromból. Elmentem arrébb vissza alakulni emberi formámba. De alig léptem ki a tömegbe a cirkuszi dolgozok egyből ki tessékeltek. Kedves volt tülök de ez is igazolja, hogy titkolnak valamit. De hagytam magam ki kísérni, így találkozhatok a többiekkel. Legalább ennyi előnye volt. Bár nem tudtam beszélni Bestiával, de találkoztam egyszerre mindenkivel aki elköt, így nagyobb esélyünk volt vissza jutni erővel.

~Tina~

Mivel agymosott választ kaptam, megteremtettem a hátam mögött a madárkát, aki a terv szerint le is szállt volna Zaphire vállára, de épphogy elérte azt mikor a két nő felpattant és én már csak annyit éreztem, hogy erősen arcon és mellhason vágnak. Pár méterrel arrébb feküdtem a földön vérző orral és szájjal. Ami nem mellesleg rettenetesen fájt.
Arcomról megpróbáltam letörölni a vért, miközben a fejemhez vágták, hogy ne merjem még egyszer ezt tenni.
- Nem fogom, bár a madár szinte mindig velem van, de ha zavar visszahívom.
A Madár szavaimra hozzám is száll és én pedig igyekszem feltápászkodni, mire az igazgató is megérkezik és felszólít hogy távozzak, vagy kikísértet.
- Megyek én magamtól is, nem kell kikísértetnie.
Mondom és és megindultam kifelé, a madár pedig szállt utánam, majd beérve engem a tenyerembe szállt és ott vált semmivé ismét, ahogy általában el szokott tűnni.

~ KataKira~

MIvel sona kérdésekkel bombázta a porondmestert, agy Katának meg sem kellett szólalnia, csak itta az új információkat és közben csodálkozott, hogy ilyen jó munkát végeztek a férfivel való agymosás során. Mielőtt Sona folytathatta volna a kikérdezést a cirkusz egyik dolgozója jött oda hozzánk,akit nem láttam a fellépők közt, hogy el kell hagynia a cirkuszt, mindenkinek aki a suliba jár. Sona kissé ellenkezett, de kira inkább rászólt.
- Hagyd Sona, gyere inkább. Nem Akarhatsz bajt.
Kissé puffogott, de csak elköszönt a porondmestertől, ahogy kira is majd kijöttek együtt a cirkuszból.
Kint a többieket is meglátták, mind itt voltak akit bent látott az előadáson.
Ahogy a dolgozók visszamentek a cirkuszba a lány a többiekhez fordult kérdésével.
- Ti nektek sikerült elérni? Olyan mintha minden tanár agyát átmosták volna.

~Sona~

Épp feltenném az újabb kérdéseimet, mikor egyszer csak megjelenik a cirkusz egy újabb dolgozója. Akit határozottan emlékszem, hogy nem vett részt az előadásban. Bár ő inkább tűnt kidobóembernek, mint artistának. Majd egyszer csak megkért minket, hogy távozzunk a cirkuszi dolgozók biztonsága érdekében.
- Mintha tőlünk, annyira félni kellene, a kettőnk ereje egyenlő a nullával. legalább megvárhatjuk a válaszokat?
Mutatok az unokatestvéremre, aki azonban csitítani próbál és győzköd, hogy menjünk. Puffogok persze, de nincs kedvem ahhoz, hogy az őr kirugdossa a csinos kis popómat, így inkább sóhajtok egy nagyot.
- Viszont látásra...igazgató úr.
Köszönök el az artisták vezérétől, majd megindulok kifele Vudu mellett. Kint a többiek már vártak ránk. Vudu felteszi az engem is érdeklő kérdést, de eddig nem válaszolt senki, csak Tina rázta a fejét válaszként.
~ Hát ez így marha jó lessz.

Teljesen elmerültem a saját gondolataim között amikor odalépett valaki hozzám. Felriadtam rá, felkaptam a fejemet közben egy erősebbet szorítva a kezemre rá. Az egyik iskolatárs volt az. Hátrább akartam lépni tőle, legalább egy kicsit is ha tudok de a kerítés volt mögöttem már aminek eddig is támaszkodtam. Válaszra nem nyitom ki a számat de oda is lép egy dolgozó, biztonsági őr és határozottan kiutasít minket a cirkuszból. Remek! Biztos megint valamelyik zseni produkálta magát mint a másik is.
Dühösebb leszek egyre csak. Mi a fenének kell nekem elmennem innen ha más a hibás!?. Cöhhentek egyet de elindulok kifelé ahogy a diáktárs is aki ideléppett épp hogy hozzám.
Kifele sétálás közben a zsebembe túrkálok, hogy a gyógyszeres dobozkám elő vegyem. De csak megfogom azt és nem veszem ki a zsebemből végül. Most, hogy ki lettünk zavarva letehetek arról, hogy szerzek vizet magamnak vagy bármit amivel be tudom venni.
A kapun kívül már vannak páran és mi is mellettük landolunk.
- Engem inkább az érdekelne, hogy meik baromnak sikerült kirakatnia mindanyiónkat? Rohadt hálás vagyok érte.

Bár a látott plakátok és a vándorcirkuszról folytatott beszélgetések a diákok körében felkeltette az érdeklődésemet, én mégsem tartottam a többiekkel, amikor elindultak a cirkuszt megnézni. Nem tudom, hogy pontosan mi volt az oka, egyszerűen úgy voltam vele, hogy kihagynám. Végül, lévén, hogy kaptam korábban némi pénzt a szüleimtől, úgy döntöttem, hogy a többiek után megyek. Biztos megfogom kapni, hogy végre kibújtam a csigaházamból és hajlandó voltam a titokzatos cirkuszba, a többiek után menni. Mivel szép volt az idő és élveztem a sétát, nem volt számomra kérdéses, hogy gyalog fogok elsétálni. Pedig mehettem volna biciklivel is, elvégre a sulinak van egy pár jópofa járgánya. Vörösre festett hajamat összefogtam, így láthatóvá vált a tetoválásom, ami az Ókori Egyiptom talán egyik leghatalmasabb szimbóluma volt. Nem más virított bőrömön, mint Egyiptom védőistenének, Hórusz istennek a stilizált szeme. Bárki, aki egy kicsit is ismer tudja, hogy nem véletlen a választás, apám komoly beosztásban dolgozik a Kairói Egyetemen, másrészt, magam is Egyiptom mániás vagyok. Fekete pólót vettem fel és farmernadrágot, ezenkívül magammal vittem még egy kis táskát is, amibe jóformán apróságok voltak. Mint például, mobiltelefon, tízes kiszerelésű papír zsebkendő, csomag ragtapasz, egy csomag rágó, néhány hajtű, a tárcám némi pénzzel, amit a szüleimtől kaptam csekken, kézkrém, félliteres kristályvíz. Nem mintha bármelyikre is szükségem lenne egy cirkuszi előadás közepette, ez alól kivétel a pénz, de a női táska elengedhetetlen kellékei ezek. Már amennyiben tizenöt évesen, az ember nőnek mondhatja magát, elvégre lány vagyok. Amikor oda érek a cirkuszhoz, meg is pillantom a társaimat, akik egy kis csoportot alkotva elkülönülnek a sortól. ~ Hogy akarnak ezek bejutni, ha még csak nem is a pénztárnál állnak sorban? ~ Teszem fel magamban a kérdést, amikor meghallom az egyik idősebb tagunk hangját. Aki aztán meglepő dolgokat mond. Ami alapján, számomra az jön le, hogy valaki valamit csinálhatott, mert kipaterolták őket, mint Bastet istennő szent állatát elvégezni a dolgát. Persze megtehetném, hogy én meg beállok a sorba és bemegyek a cirkuszba, ezeket meg egye a fene, hogy lemaradnak, de ekkor megpillantom az egyikünket, akinek véres az arca.
- Isis ezer könnyére! Veletek meg mi a csoda történt? - kérdezem meglepetten, miközben a táskámból előveszem a papírzsepit és a sérült Tina felé nyújtom. Közben Akerman szavai alapján, lassan összeáll a kép, elvégre azt mondta, hogy valakinek sikerült kirakatnia őket.
- Csak nem a Cirkuszban történt?

~Tina~

Akerman hangot ad rosszkedvének, míg a többiek csak hallgatnak, bár valószínű ők is csalódottak. A kék hajó csaj kérdésére, mi szerint, sikerült e valamit elérnünk, csak megráztam a fejem, bár igazából csak azt érte el, hogy szétverték az arcom, amit azért nem tartottam pozitív irányú eredménynek. A srácnak válaszolok is, kicsit bővebben, mint ahogy a lánynak csak bólintottam korábban.
- Én voltam a második oka, hogy kietettek minket. Charles felidegesítette őket, hogy nekiállt kilyukasztani a lufiárus lufijait és felfordulást okozott. Én pedig azzal, hogy a házi kedvencem, túl közel repült a késdobáló csajszikhoz. A kis kolibrim, aki követni szokott. És a késdobálóktól pedig kaptam egy emléket az arcomra és a mellkasomra.
Időközben megérkezett egy lány is a suliból, aki meglepődött a sebem láttán, majd zsebkendőt nyújtott felém, amit el is fogadtam.
- Köszönöm.
A kérdésére pedig csak bólintottam, elvégre ilyen távolságból hallhatta az egész történetet.

~KataKira~

Az egyik fiú felháborodott, ahogy korábban Sona is. A kérdésére pedig nem mástól, mint az x-mentől kap magyarázatot. Ami kissé meglepett.
- Mondjuk, tényleg furcsa az a madár ebben a környezetben.
Jegyezte meg Kira halkan, miután türelmesen végighallgatta a történetet.
Ezek után pedig Sona vette magához a szót és igazából nem volt hozzáfűznivalóm a dologhoz, max csak ez az egy mondat.
- Főleg, hogy most ha akarnánk se sétálhatnánk csak úgy be a pénztáraknál.

Résztvevők: Dylan James O'Neill, Tina Leia Sign, Rain Akerman, Doku Lawliet, Kata Kira Sign, Gena Sign és Alicia Juliet Silberson
Következő körváltás: 2015. május 11. (hétfő)

14:40

A következő percekben semmi sem történt, a diákok beszélgettek és érezhették a városiak szúrós tekintetét magukon, láthatóan nem tetszett egyiknek sem, hogy itt maradtak és nem tűntek el végre.

//Elnézést, de a semmire többet nem tudok írni.//

// Bocsi, de tegnap ledöntött éjszaka a betegség a lábamról, így Sonával már nem volt erőm írni. Viszon csak vele fogok írni most mert nem akarok magammal ötletelni.//

~ Sona~

Ahogy kiértünk többen szomorkodtak, mivel én is csalódott voltam együtt éreztem velük kissé. Mikor Akerman felszólal már majdnem nekiállok az ő pártját fogni, mikor meghallom, hogy az e világi másom volt az oka és milyen aprósággal.
- Úgy nem nehéz felidegesíteni magukat, ha Charles már egyszer megpiszkálta a kedélyeket, elvégre ő elég alaposan szokta ezt tenni.
Mondom, az eddigi tapasztalataim alapján, majd mikor a jelenet véget ér és csöndbe maradnak mind én veszem magamhoz a szót. A kör közepére álok és olyan hangerővel kezdek el beszélni, hogy a suliból mindenki hallja, de az ingerült lakosság, kiknek a szemeinek kereszttüzében égtünk ne hallhassa.
- Figyeljetek ide! Most tettek ki minket, mi viszont többen azért jöttünk, hogy visszavigyük a tanárainkat, ha jól hiszem. Igaz ez az én számból furcsán hangozhat, de most két választásunk van: Vagy hazamegyünk a suliba és belenyugszunk, hogy a tanáraink bohócok és torászok lettek, vagy előállunk egy ütőképes tervvel, valahogy visszahozzuk az emlékeiket és kihozzuk őket. Ki tart velem a második alternatívánál?
Kérdezem halál komolyan és ha a többség velem van akkor fojtatom csak a beszédem, mert ha feladták, akkor semmi értelme az egésznek.
- Valakinek esetleg ötlete? Vagy van valami ereje ami segíthet rajtunk ebben a helyzetben? Új vagyok így nem tudom még nagyon ki mire képes a jelenlévők közül, de abból kell építkeznünk amink van.

Úgy tűnik, hogy az incidenssel, a kis társaság hangulata is megült. Mondjuk, abszolút megértem, elvégre kinek ne menne el a kedve a cirkusz meglátogatásától, ahol beverik az ember képét. Egyikünk el is kezd ötletelni, amiből nekem az jön le, hogy társaim azt hiszik, hogy a tanáraink vannak rabszolgásítva, hogy szórakoztassák az embereket. Ő pedig már a kiszabadításukon töri a fejét, ami valljuk be, elég kockázatos ötlet, elvégre pusztán azért beverték egyikünk képét, mert ... tett, amit tett. Pár percig csendben próbálom feldolgozni a hallottakat. Nekem legalábbis elég nehezen jön ez át. Szerintem, ha a tanárainkat, mindenféle szó nélkül képesek voltak "átprogramozni", akkor nekünk még kevesebb esélyünk van itt eljárni.
- Hogy akarsz bejutni, amikor most raktak ki benneteket? Van valamelyikőtöknél mobiltelefon?
Kérdezem s ha valamelyik közli, hogy van nála, annak megadom a számomat. Sonára kacsintok és remélem érteni fogja a gesztust. Ezután elindulok a pénztár felé, miközben fennhangon megszólalok a kis csoporttól távolodva.
- Menjetek inkább haza!
Amikor a pénztárhoz lépek, puffogva, jól hallhatóan beszélek.
- Ide hívják az embert, közben meg csinálják a balhét, nekem erre nincs szükségem. Kérnék egy jegyet.
Mondom a pénztárosnak, majd várom, hogy beengedjenek. Ja kérem, nekem semmi közöm a kis csoportosulás balhéjához, ott se voltam. A pénz pedig beszél, a kutya cirkuszos meg hallgat. Legalábbis ez a terv. S bár láttak a csoportosulással, a látványos és hangos elhatárolódás, talán eltereli a pénztáros figyelmét. Ha pedig bejutottam, nos, az x-diák akciócsoportnak máris van egy belső embere. Aztán meg kíváncsi vagyok én is a cirkusz előadására, a végén talán még hagyom is a tanáraimat ugrálni a balettben.

Nem nyugszom meg egyáltalán attól amit beszélnek körülöttem a többiek. Az, hogy mit tervezgetnek meg mit akarnak nem is akarom már magam bele ártani. Hülyeség hülyeség hátán biztos egyébként is. Közben még megjön egy másik diák lány is a suliból. Valamire készül, hogy bejusson. Teljesen megszállott az egész bagázs.
Cöhhentek egy hangosat majd bele kezdek.
- Paranoid és röhelyesek vagytok mind. Balhét csaptok semmi okkal aztán meg csodálkoztok, hogy ez a vége. - rájuk mutatok a vatta cukrommal - Gondolkozzatok is már azzal a csinos lufival a nyakatokon lányok.
Leengedem a kezemet és sarkon fordulok.
- Én aztán nem szállok be a paranoid hadjáratotokba. Inkább vissza kéreckedek.
És ezzel mondva, befejezve elkezdek elsétálni a bagázstól és nekiállok keresni egy cirkuszi dolgozó nőt. Szigorúan női alkalmazott... kizárt, hogy oda megyek egy hapekhoz kuncsorogni, hogy vissza engedjenek mégis.

Résztvevők: Dylan James O'Neill, Tina Leia Sign, Rain Akerman, Doku Lawliet, Kata Kira Sign, Gena Sign és Alicia Juliet Silberson
Következő körváltás: 2015. május 15. (péntek)

14:45

Sona próbált a többiekre hatni, Alicia pedig kitalálta, hogy márpedig ő bemegy. Akerman sajnos sehol sem látott női dolgozót, bizonyára mindannyian bent voltak, bár még ott sem nagyon látott effélét, de nem is nagyon keresett korábban. Alicia mit sem törődve azzal, hogy sor van megelőzve az abban álló jó húsz embert megérkezett a pénztárhoz. Ott egy fickó ült, aki felnézett.
- Nem engedek be a mutáns isk…
Nem tudta befejezni azt, amit mondani akart, bár eléggé egyértelmű volt a folytatás, de a következő pillanatban a lány megérezte, hogy valaki karon ragadja és elrántja a pénztártól olyan erősen és váratlanul, hogy a földön kötött ki.
- Rohadt korcs, azt hiszitek, hogy nektek mindent szabad azóta, hogy idejöttetek?! – kérdezte egy férfi. – Mintha különbek lennétek mindenkinél, nyomorult szajha!
Ezzel még le is köpte a lányt, valaki pedig a gombócos fagylaltját hajította neki. A bejáratnál két nagydarab biztonsági őr állt, akik közül az egyik közelebb lépett és megköszörülte a torkát.
- Most azonnal eltűntök innen úgy, hogy a vendégeink sem lássanak titeket vagy rátok is rendőrség lesz hívva és mentek a barátotok után!
A városiak közül többen már otthagyták a sort is és fenyegetően indultak el a csoport felé, igencsak lincshangulat alakult ki.

//Bocs Bio, nem írtad, hogy kivárod a sort, de így viccesebb lett. ^^ //

Nem láttam egy női dolgozót sem meg. Kiábrándító, bár bent sem láttam nagyon csak a fellépők között volt egy néhány. A kasszánál lévő ismételt felbujdulás miatt viszont arra néztem el és láttam meg, hogy megint valameikünk, méghozzá a legújabb  érkező lány került a figyelem középpontjába. A szitu leírja, hogy mibe kevertem volna bele magamat ha találok egy olyant akit kerestem. Veszett ügy ez már így itt. Senkinek sem tetszik a jelenlétünk... Elnézek a többiek felé, egy pillantást vetek rájuk.
~Jobb ha vissza megyek az intézetbe mielőtt még ezek beszállnak segíteni a lánynak..~
Gondolván ezt meg is gyorsítom a lépteimet és lehetőleg a tömeget ahogy bírom elkerülöm. Nem kell az, hogy még nekem is nekem essenek itt. A többiek is jobban teszik ha haza jönnek mielőtt még mindegyiket elviszi a rendőr.
Menet közben még az utamba ejtek egy kukát is, hogy kidobjam a vatta cukrom maradékát. Nem igen van már kedvem megenni. Otthon, a nyugodt szobám falai között majd szépen átgondolom ezt az egész napot. Mert azért szép napnak néztem elébe, ha ezek nem kezdenek el parádézni mint akik megbolodnultak. Meg ideje is van nemsokára bevennem a gyógyszereimet is, szóval jobb ha haza megyek inkább még időben. Mielőtt még belekeveredek én is a lincselésbe itt. Remélem a lány is kisomfordál belőle gyorsan mielőtt még felbőszül a tömeg eléggé, hogy komolyabb baj legyen mint némi fagyidobálás.

A tervem nem jött be. Ahelyett, hogy bejutottam volna, a városiak valamilyen különös csodánál fogva agy mosott, gyűlölködő állatok lettek, akik képesek lennének egy kislányt is bántani, csak azért, mert a Xavier suliba jár és mutáns. Amikor a földön találom magamat, amilyen gyorsan csak tudok fölpattanok és a lehető leggyorsabb úton igyekszem kikerülni a lincselni vágyó tömeg közeléből.
- Értek a szóból, már itt se vagyok.
Mondom az orrom alatt, miközben sírásra áll a szám, amelyet már csak társaim láthatnak, elvégre, hátat fordítottam a tömegnek. Soha senki nem nevezett még szajhának és nem köpött le, indokolatlanul. Ez számomra akkora sértés, hogy az egész nap hátralévő részétől elmegy a kedvem.
- Feltűnt nektek is, hogy milyen rohadékok lettek hirtelen az emberek? Pedig ... már rég nem gyűlölnek minket ... ezt mondta az igazgató is. Úgy tűnik, hogy ez itt nem igaz.  Menjünk haza ...
Mondom végezetül, majd elindulok vissza a suliba.
- Ha a tanáraink ilyen szánalmas hülyék, hogy inkább ugrabugrálnak ezeknek a rohadékoknak, akkor talán a suliba se érdemes maradnunk.

// Megjegyzés: ha valaki a csapatból megpróbálja motiválni Aliciát, akkor marad és segít, akár ötletel is. Ellenkező esetben hazamegy. Így Nefinek se kell találgatnia, hogy mit csinál pontosan a karakterem. //

// Mivel úgyis ugynaz a reakció körülbelül, így egybe írom most a reagot.//

A lányt hangtalanul figyelték mindhárman ahogy előretörtet a sor mellett, majd az egyik őr egy határozott mozdulattal földre küldte és leköpte.
~ Ez fájni fog holnap.(Sona)
~ Ez szerintem a lelkének jobban fájt mint a testének. (Tina)
~ Szegény lány, bár talán ha nem törtet előre akkor talán be is jutott volna.
 Aliciának alaposan ellátták a baját, nem is fizikailag sérül meg a lány, inkább a lelkiekben. A lány szavaival pedig egyetértett.

A lány kifakadását végighallgatva végül Sona szólal meg.
- De van értelme, mert más helyen úgyse lehet együtt a társaság az általánosítások és rosszalló tekintetek nélkül. És van akinek nincs máshova mennie.
Mondja a végén már kissé ingerülten, de amikor unokatesója rátette a vállára a kezét ő vette az adást, vett egy mély levegőt és próbálta kiereszteni a gőzt.
Tina intett a társaságnak, hogy induljanak, de azért még pár szót szólt.
- Én a részemről úgy vagyok vele, hogy ezt a csatát megnyerték de a háborút nem. Menjünk vissza az iskolába és ott majd kitalálunk valamit. Talán akik otthon maradtak, azoknak lesz valami használhatóbb ötletük.
Mondta biztatóul miközben Alicia felé ejtett meg egy kis mosolyt és remélte, hogy ez elég lessz, hogy a lánynak adjon egy kis hitet.
De a végeredmény végül is az lett, hogy mindhárman megindultak vissza az iskola felé, Aliciával.