Washington

Cletusnak hirtelen pattan ki a szeme és tudatosul benne, hogy hol is van és miért. A gondolat teljesen felvillanyozza, és azonnal kipattan a vaságyból.
- Vérgőzös jóreggelt mindenkinek! -rikkantja, majd Kameshez fordul.
- Mit csinálunk ma, főnökúr? - kérdezi. - Megeszünk reggelire egy busznyi kisiskolást? Vagy talán maradjunk inkább egy kis áruházi vérengzésnél? Hmm... Én az utóbbira szavazok. Kicsit berozsdásodtam a tizennégy év alatt, és kell nekem a tér, hogy kicsit szintre hozzam magam. Na meg a plázákban mindig akad hölgytársaság! Ember... Nagyon jó lesz végre nőt látni, mármint olyat ami nem csak papírról mereszti rám a csinos kis szemeit. Azokban nincsen semmi izgalmas... El tudjátok képzelni mennyire kevéssé kielégítő széttépni egy pornóújságot?! Hát nagyon! És egy hónap után, már ahhoz a pszichológusnőhöz sem engedtek be!
Itt elmorzsol egy krokodilkönnycseppet.
- Hát tehettem én róla?! Amikor az ember szembetalálja magát azokkal a mellekkel, csak természetes, hogy látni akarja, mi van mögöttük, nem?! És nem elég, hogy a nőcskét nem bánthattam, még azt se szerették, amikor egypár rabtárson gyakoroltam. Inkább hálásak kellettek volna legyenek, hogy eltakarítottam egy-két bajkeverőt, de nem! Inkább belémtömtek mindenféle gyógyszereket, amiktől alig voltam önmagam. Szomorú állapotban voltam, meghasadt volna a szívetek, ha látjátok! Na de fenébe a múlttal,  most végre újra élek, és kicsattanok az egészségtől! Viszket a tenyerem, végre vért akarok! Mikor indulunk? A sorozatgyilkos és hű társa, a fekete takony szolgálatra jelentkezik!
~ Fekete takony? - hallja a szimbionta hangját a fejében. ~  A nevem Komédiás.
- Áhh, csak felébredtél te is. Örvendek a szerencsének. - válaszol fennhangon. - Nem tetszik a fekete takony? Miért kaptad a neved, hogyha semmi humorod nincs? Ja, és remélem, hogy VÉRSZOMJAS fekete takony vagy, különben nem leszünk jóban!
~ Ha az lennék nem lennék itt, te idióta! Az a dolgom, hogy használhatóvá tegyelek, amikor éppen úgy döntenél, hogy a feladat teljesítése helyett mészárolni akarsz.
- Rémes a hozzáállásod! Abban mi a móka? Na de majd ráérzel a vér ízére, hidd el nekem! Sokat fogunk mi még mészárolni együtt! Igazi komédia lesz! Na mutasd, hogy állsz nekem?
A szimbionta lassan, szótlanul elkezdi beborítani a testét, és hamarosan konstatálja is, hogy a lény a várttal ellentétben vörös, nem fekete.
- Hé, nem ez volt a reklámban! Az vagy te, akit megvettem? Vissza a pénzemet!
~ Én sem értem. Mielőtt összekapcsolódtunk, még fekete voltam. Nem is hallottam még ilyesmiről.
- Na mindegy, talán így is megtartalak.
~ Mintha lenne választásod...
Ismét Kameshez fordulva teszi fel a kérdést:
- Van valahol egy tükör?

Steven feje még mindig hasogatott az elmúlt hetek történései miatt. A nanitok eltávolítása, majd pedig az új képességének erőszakkal történő aktiválása, rendkívül fájdalmas eljárás volt. Mindazonáltal még ezek után is úgy érezte megérte mindez, csak azért hogy láthassa a börtönőrök arcát, mikor kiengedték a Raft-ból. A nanitokat végül is saját célokra elkobozták, de Steven-t ez nem zavarta. Akik képesek megérteni a technológiát, azok maguktól is létre tudták volna már hozni és komoly változtatások nélkül, maximum csak egy Steven-höz hasonló mutánsba ültetve tudnák használni, legalább is Sam szerint. A gyógyszeres kezelés már viszont kevésbé tetszett neki. Nem örült a gondolatnak, hogy kicsit is befolyásolják a kontrollját Steven felett, azonban ebbe bele kellett menni. Bár a nanitok elvételét nagy veszteségnek tartotta Steven, a kísérletek folytán kialakított másodlagos mutációja kárpótolta ezért. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy ezt még nem volt ideje teljesen kipróbálni, azonban egyelőre úgy tűnt hogy képes lesz uralni.
Kames ébresztése egyáltalán nem zavarta, hozzászokott már ehhez az X-fegyer ideje alatt, és annak rendje és módja szerint, azonnal fel is kelt az ágyból. Azonban Cletus szájmenése igen csak zavarta.
~ Neked aztán fölöslegesek voltak a gyógyszerek. Komolyan nem tudtak volna egy kicsit csendesebb sorozat gyilkost találni a Raft-ban?
~ Legalább tudhatjuk, hogy ki fogja a figyelem elterelő szerepét eljátszani.~ Válaszolta Sam, és ekkora Steven be is fejezte az öltözködést (már ha volt valami ruhájuk) és vigyázba állt Kames felé.
- Uram! – Szólalt meg a végén jelezve hogy elkészült. Nem ismerte különösebben a férfit, de tudta róla hogy valószínűleg ő lesz a csapat vezére, így hát úgy kezelte őt, mint ha a felettese lenne.

Ébresztő van.... Valamilyen szinten természetes ébresztő egy kevés kéretlen kommentárral, amire semmit sem reagálok, egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Nyugodt tempót diktálva ülök fel és szállok ki az ágyból, majd pedig veszem fel a ruháimat, már ha itt vannak a ruháim. Közben nagyrészt figyelmen kívül hagyom azt a folyamatosan beszélő alakot, igaz nem egyszerű, de nem akarom, hogy ilyesmi féreg miatt ismételten elkövessek valamiféle hülyeséget, mert a pár héttel ez előtt történteknek hála nehéz néha visszafogni magam... Bár sok fájdalmat megéltem már, lassan égtem szénné egy atomrobbanás kategóriájú robbanásban és mentálisan is megkínoztak, de még ennek ellenére is képes voltam megélni olyan fájdalmat, ami visszatérő problémát okoz már... Valamiért úgy érzem, hogy rezzenéstelen arccal ülném végig azt, ha egy fűrésszel szépen lassan vágnák le az egyik kezemet, az egyetlen amitől elájulnék valószínűleg a vérveszteség lenne. És hogy vállalnám-e még egyszer az egészet még több hatalomért?... Nincs mit vesztenem, szóval igen, probléma nélkül, de ezzel is tökéletesen boldog vagyok Mindenesetre is kezd egyre jobban fogyni a türelmem ahogyan annak a szerencsétlennek be nem áll a szája és végül mégsem bírom tovább.
- Hallgass... HALLGASS VAGY MEGFOJTALAK! - Csattanok fel a féreg irányába, de végül kapcsolok és veszek pár mély levegőt, hogy így eresszem ki a hirtelen felgyülemlett gőzt, igaz először ez ideges levegőkapkodás, de végül lehunyom a szemeimet és így már működik a dolog. Meg kell őriznem a nyugalmam, nem veszíthetem el a magam feletti kontrollomat, ennek érdekében készen vagyok éppen bármit megtenni... Szükségem lesz egy csésze teára, de nem hiszem hogy ez az elkövetkezőkben lehetséges lenne.

Bár volt egy kis ellenérzés Steven-ben, amiért ismét az elnöknek fog dolgozni, pláne hogy bizonyos értelemben ugyan annak, akinek már korábban is, még is valahogy megnyugtatónak is tartotta a dolgot. Az öltözéke mindenesetre tetszett neki. Egyszerű volt, de hatékony.
~ Vicces is lett volna, ha azonnal jól kijövünk egymással.~ Gondolta Steven Árny kirohanása következtében.
- Minden csapatban kell, hogy legyen egy feketebárány. – Jegyezte meg Kames megjegyzése után, majd követte a társaságot a folyosóra aztán pedig ki a porondra. A kinti hangzavar hírtelen egy pillanatra igen csak felerősítette Steven migrénjét, de ennek nem adta jelét.
~ Gondoltam, hogy miután elvesztjük a nanitokat sokat leszünk másnaposak, de örültem volna ha az ilyen alkalmakat egy alapos berúgás előzte volna meg.
~ Az itteni Osborn azért nem semmi alak. Egy bűnözőkből verbudált csapatott ilyen magaslatokba emelni a nép szeme előtt azért elég szép teljesítmény.
~ Na csak várjuk ki a végét. Azért annak meg volt az előnye, hogy az X-fegyver titokban működött. ~ Miközben Steven Sammel társalgott a fejében, nem igazán tudta hogy mit tegyen. Nem erre számított mikor jelentkezett a feladatra. Persze azt tudta, hogy nem titokban fognak dolgozni, de úgy gondolta hogy egy ideig még elfog tartani, mire megkedvelik őket az emberek, ha egyáltalán megkedvelik.

Amikor Árny rákiált, Cletus megjátszott ijedtséggel mentegetőzni kezd.
- Hé, nyugi, haver! Nincs semmi gond. Majd megszoksz.
Amikor megkapja a tükröt, elégedetten méri végig magát.
- Így még jobb is! Takony, meg vagy véve!
~ Most megnyugodtam. - feleli a szimbionta szarkasztikusan.
Nagyon feldobva, szinte szökdécselve indul el, amikor eljön a csapat bemutatásának ideje. Amikor kilépnek a szabadba, és megpillantja a hatalmas tömeget, ami őket ünnepli, szélesen elmosolyodik a "maszk" alatt.
- A mindenit, sose gondoltam volna, hogy egyszer ennyire szeretni fognak az emberek! Ezek szerint mégis csak megjött az eszük, és felismerték munkásságom értékét, amíg börtönben voltam? Ne várassuk őket, mutassunk nekik belőle egy kicsit!
Ezzel már vetné is előre magát, be a tömegbe, de a teste nem mozdul.
~ Itt maradsz szépen, és integetsz!
Keze ekkor felemelkedik és integetni kezd. Beszélni akar, de nem tud megszólalni, így csak gondolatban szólhat Komédiáshoz.
~ Mit csinálsz, te sz*r? Azt hittem, barátok vagyunk! Hát nem látod, hogy mennyi ártatlan ember vár arra, hogy megöljem őket?!
~ Már mondtam, az a dolgom, hogy ezt ne hagyjam! Ha nem tetszik, mehetsz vissza a börtönbe a rengeteg gyógyszeredhez.
~ Elrontasz minden bulit... - feleli gondolatban Cletus kicsit duzzogva, de lassan magától is integetni kezd.
~ Csak várjatok, fogok én még vért ontani!

Ösztönösen próbálkoztam a felállással és... Most realizálom, hogy sikerült is, s valamilyen emlékek is derengenek beültetésekről... Remek, gépet csináltak belőlem, nos, most már nincs mit tenni, egyszer mágiával helyre fogom tenni és ki fogom szedni a magam gerincéből azt a keveset amit helyre raktak, hogy természetes állapotba lehessen visszaállítani, de az nem most lesz, nagyon nem most. Mindenesetre is felveszem a... Vörös... Jelmezt... Nos, ezzel kapcsolatban nem lehet okom panaszra, így magamra öltöm, majd pedig Kames megjegyzésére rá tekintek, pár másodpercig elgondolkodva azon, hogy megéri-e egyáltalán rá válaszolni, vagy sem.
- Nekem más volt szánva az életben, de néhány dolgot figyelembe véve magam sem igazán értem. - Nem, én börtön helyett kétszer éltem meg a halált, mindkét alkalommal a semmiből lettem összeszedve és végül nem maradt semmi, inkább vállaltam volna a börtönt, de ez már megtörtént, én pedig egyenlőre lezártnak tekintem, mint ahogyan a múltam bármely másik részét. Ez is csak egy olyan tényező, amely erősebbé tett. Kicsit nehézkesen lépkedek, mivel néha görcsöl a hátam, de nem mutatom jelét, elenyésző fájdalom a "tanuláshoz" képest, vagy az élve elégéshez képest, így lényegében rezzenéstelen arccal viselem, majd pedig kiérve a tömeg elé összefűzöm a karjaimat és úgy nézek végig komoly arccal az összegyűlt népen. Őszinte leszek, nem számítottam rá, hogy az emberek csak így a semmiből ünnepelni fognak úgy, hogy azt sem tudják, hogy kik vagyunk, de emberekről beszélünk, szóval mit is vártam? Nos, nem sokkal többet, de ennél értelmesebbet.

~ A francba, ezek az emberek őrültebbek, mint én! Tudják, hogy kik vagyunk, és mégis ünnepelnek!
~ Ezzel nem tudok vitatkozni...
Cletus vigyorogva lép a mikrofonhoz, bár arckifejezését az emberek nem láthatják, mert a szimbionta továbbra is takarja az arcát. Megszólal, de a szavak nem azok, amiket mondani akart.
- Amerikai polgártársaim, köszönöm ezt a bizalmat, és szeretetet! Jó útra tértem, és mostantól azon leszek, hogy titeket védjelek minden veszélytől! Isten áldja Amerikát!
Ezzel el is lép, hogy átadja a helyét a következő Angyalnak.
~ Hé, ez nagyon nyálas volt! Ha szabadon lenne a szám, most hánynék!
~ Értsd már meg, hogy csak így maradhatsz szabadon! Kezd nagyon fárasztani a nyavajgásod. Ha az emberek nem hiszik azt, hogy tényleg nem vagy rájuk veszélyes, az elnöknek le kell téged cserélnie. Nagyon fontos, hogy a közvélemény mellette legyen, ehhez pedig az kell, hogy a nép bízzon az Angyalaiban.

Osborn megjelenése bár előrelátható volt, még is kissé meglepetésként érte Steven-t. A helyzet túlságosan is új volt neki, nem volt hozzászokva ehhez hasonló népszerűségi versenyekhez. Az elnöknek viszont ez nyilvánvalóan nem volt probléma, bár ha nem is lett volna jó benne valószínűleg nem is lett volna elnök. Mikor elkezdte bemutatni a csapat tagjait, Steven már kezdett attól tartani, hogy valamiféle rövid beszédet is kellesz tartania. Mikor a kódnevét említették Kames-hez hasonlóan ő is integet a tömegnek, miközben folyamatosan komoly arcot vágott.
~ Egy „Megtorló” fedőnevű fickó még sem lehet csupa vidámság.~ Gondolta közben. Rossz előérzete végül bebizonyosodott és Komédiás után ő következett a mikrofonnál.
- Embertársaim. Biztosíthatom magukat, hogy a bizalmukat nem fektették belénk hiába. A bűnözőkkel szembeni finomkodás időszaka a mai naptól kezdve lejárt. Mától minden törvénytisztelő polgár nyugodt szívvel aludhat, és akik ezt megpróbálják meggátolni azokkal kímélet nélkül fogunk szembenézni.
~ Nem gondolod, hogy ez talán egy kicsit túl nyálas és erőszakos?
~ Nyálas? Lehet, sőt esélyes. Még is mit vártak tőlem, soha életembe nem kellett random kampányszöveget kitalálnom. Bár kétlem, hogy nagyon eltudnám rontani a hangulatot, Osborn kézben tartja a helyzetet. Erőszakos? Van egy olyan érzésem, hogy Megtorló ként nem a kíméletességről kéne híresnek lennem.~ Közben vissza lépet Steven a mikrofontól, és figyelte ahogy az előadás tovább zajlik.

Hamarosan feltéved Osborn is, aki aktívan előadja a törődő elnök szerepét, ahogyan az elvárható volt tőle, engem pedig elfog a hányinger a látványától és a beszédétől, főleg amikor azt emlegeti, hogy felül fogjuk múlni a Bosszu Angyalait azért, mert ő ezt ígérte, mert ez a mi Amerikánk...
~ Csak én nem látom ebben az összefüggést? Plusz nem rémlik, hogy tömeggyilkos lennék, legalább is már nem, az még egy másik realitásban volt, de ezek az emberek meg... Most lett bejelentve, hogy a legtöbben gyilkosok voltunk, miért is ünnepelnek?  ~ Az undoromnak nem adom jelét, de aktívan jelen van, és lassan magához kerít az-az érzés, hogy legszívesebben letépném Osborn fejét, de végül nagy nehezen elvetem az ötletet, bármennyire is esne jól, vagy legalább is úgy érzem hirtelen, hogy jól esne, képes vagyok felfogni, hogy ennek a legfőbb oka az átmeneti nyomás és a békém apróbb felborulása lehet az oka, amire egy kevés meditáció és tea megoldás lehet. Ahogyan a nevem elhangzik, jómagam is intek egyet a nép számára, ha már köteles vagyok, mert ez még nem problémás, a vészes része igazából akkor következik, amikor oda kell állni a mikrofonhoz.
~ Remek, férget csinálok magamból is... Eladtam a semmimet azért, hogy parádézhassak, végül is nem veszíthettem semmit... ~ Suhan át ez a nem túl tartalmas, de legalább számomra sokat mondó gondolat a fejemen, ahogyan a többiek beszélnek, majd pedig ahogyan rám kerül a sor, magam is közelebb lépek a mikrofonhoz. Tekintetemre merném mondani, hogy erőt sugároz és hogy elszánt, így nézek végig beszéd közben a népeken.
- Honfitársaim! A mai nap egy különleges nap, nem csupán egy egyszerű... - Itt mondom a nap nevét. -... Nem, a mai napon ismét elért minket a változás szele, mely magával hozta a béke első jeleit. Ettől a szent perctől fogva, bármi is adódjék, mindenek előtti kötelességünknek tekintjük az önök állandó védelmét, hogy nyugodtan élhessék az életüket, ha szükséges ezért akár a sajátunkkal is hajlandóak vagyunk fizetni, hiszen számunkra önök, és az önök békéje illetve biztonsága a legfontosabb, ezt pedig őrizni fogjuk bármi áron, mert egy nemzet vagyunk! - Beszéd közben végig magabiztos hangnemben beszélek és kétlem, hogy többen közülünk képes lenne feláldozni az életét, magamból kiindulva megtenném, de én sem igazán a nép miatt, inkább csak mert a legtöbb amit veszíthetek az a jelenlegi hatalmam, más továbbra sincs, de ez is bőven több mint a semmi és... Ezzel bizonyítottam, hogy ilyen maszlagot én is össze tudok hordani, ha a nép képes ünnepelni egy csapat gyilkost, akkor ez is tetszeni fog nekik. Mindenesetre is befejezvén a maszlagot hátrébb állok, vissza a sorba és várom a folytatást... Nem hiszem el hogy lesüllyedtem erre a szintre.

//Átváltok E/1-be, nem megy az E/3//

Végül csak levezetnek minket a pódiumról, miközben az elnökúr veszi át a szót és kezdi szórni a bölcsességet. Minket visszavezetnek a főépületbe, azon belül pedig egy irodába. Amikor belépünk, valami öreg csóka vár minket. Katona lehet, alig látszik ki a kitüntetésekből. Én nem igazán zavartatom magam. Miközben elkezd beszélni, én keresek egy széket, és ha találok, kényelmesen levágódom rá. Ha tudok úgy helyezkedni, még az asztalra is felteszem a lábam. Elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy feladatot kapunk, de kicsit idegesít, hogy hosszú hatásszünetet tart, mielőtt kinyögné, hogy igazából mit is kéne csinálnunk. Teljesen fel vagyok csigázva, hogy mi lesz a dolgunk. Az eddigiek alapján kezdek attól félni, hogy nem lesz annyira véres a munka, mint szeretném, de még reménykedem.
- Minden tisztelettel, mondja már azt a rohadt feladatot! Végre ki akarok mozdulni és ölni egy kicsit!

Ez az idióta tényleg nem tudja, hol a helye. Na mindegy, nyilván a tábornok is tudja, hogy áll a helyzet vele, nem hiszem, hogy gond lenne. A legsúlyosabb szankció, amire számítok a, hogy kicsit növelik a gyógyszeradagját, ami meg csak nekem könnyebbség... Ha valami komolyabb kerülne kilátásba, majd közbelépek, de most még fölösleges.

//Mivel csak Danny írt, nem sok értelme van kört váltanom... kövi körváltás, okt 9, szerda.//

A beszédeket úgy tűnik értékelte a tömeg, bár Stevennek volt egy olyan érzése, hogy jelenleg bármit is mondtak volna, annak örültek volna. Kames volt az egyetlen, aki az emberekkel megosztott némi információt magáról és így a csapat többi tagjával is, bár Steven már eddig is úgy kezelte, mintha egy tiszt lett volna, így nagyon nem lepte meg a dolog. Ezután ismét az elnökhöz került a szó, és közben jeleztek is, hogy a csapat menjen vissza az épületbe. Mielőtt még vissza bementek volna, Steven felnéztem az épületre, hogy lássa még is hol is van, így még sikerült elolvasnia az Oscorp kiírást. Az épületben egy irodához vezették őket, ahol egy katonai tiszt várt rájuk egy megbízással. Steven amint beljebb jött a helységbe, vigyázba állt tisztelgés nélkül. Cletus persze most se bírta megállni, hogy ne legyen rendkívül idegesítő. Ha Steven a régi formájában lett volna, és azt tehetne amit akar, valószínűleg az első dolga lenne Cletus nyakát kitörni, de jelenleg nem volt abban a helyzetben, hogy ennek az álomnak eleget tegyen. Komolyan nincs 10 perce, hogy egy légteret szív a férfival, és már képes felcseszni az agyát. Örömmel fogja nézni, ahogy ez a mániákus szociopata elvérzik a harcterepen. Mindezek ellenére, ezúttal annyiban egyet értett vele Steven, hogy nem egy ilyen jött ment katonával kellene most beszélniük. Az elnökkel ellentétben ennek a fickónak szemrebbenés nélkül vágná át a torkát, ha tehetné. Egyáltalán nem nyerte el a tetszését a férfi kisugárzása.
- Mi lenne a feladat Uram?

Ahogyan mindenki végzett, ismételten Osborn veszi magához a szót, amit nem bánok, igaz továbbra is kitekerném a legszívesebben a nyakát, de nem baj, intenek oldalról, így már hála a jó égnek nem kell tovább hallgatni azt az álszent és értelmetlen szennyt amit beszél, a nép pedig ostobán el is hiszi minden szavát.
~ Hogy az istenbe tudott ez a faj eddig fennmaradni? ~ Úgy érzem, hogy a kérdés jogos, az emberek egyszerűen manipulálhatóak, olyanok mint a csordában vonuló állatok, van egy vezér, az pedig bármit is mondjon, számukra, legalább is nagy többségüknek vakon követendő és elfogadott, ezért is nem lehetnek jobbak holmi férgeknél, legalább is ez az egyik oka ennek, a másik pedig magából az ember lényéből árad, ami sajnos bennem is bennem van, de igyekszem fölül kerekedni azon, hiszen nem lehetek teljes mértékben ember, eredetemből adódóan kizártnak tekintem, bár erről többször is változott már a véleményem, de nem, nem lehetek ugyan az ezekkel a lényekkel, legalább is nem egészen, egy részem mindenképpen az, s ez próbálja fertőzni azt ami még tiszta, de ezt nem hagyom, egyszer meg fogom magam tisztítani ettől a rontástól és az leszek, amiből teremtettem... Mágia.

Bevezetnek minket végül egy terembe, ahol egy katona vár minket, aki sikeresen húzza az időt a drámai szünettel, aminek nem látom értelmét a helyzetben, hiszen miért nem lehet egyszerűen közölni, hogy mit is akar? Akárhogyan is, jómagam nem szólalok meg, nem látom értelmét, hiszen már többen is feltették ugyan azt a kérdést, de más esetben sem igazán hiszem, hogy másként tennék, legyen a beszélés mások dolga, legalább is a külső felekkel szemben, nekem pedig had kelljen csak akkor, ha nagyon muszáj, vagy ha kénytelen vagyok valamit hozzáfűzni a helyzethez, ami inkább valószínű, de nem most, inkább csak figyelek a magam barátságtalan arckifejezésével, amennyiben pedig módomban áll, egy közeli ablakon keresztül figyelem a várost, összefont karokkal, mert egy irodában csak van ablak.