Washington

Yusuf fejében már-már az utazás mikéntjének kérdése fogalmazódik meg, amikor fehér fény veszi őket körbe...ami egy egészen más, már-már elpusztult világként tetszelgő környezetbe röpíti őket. Yusuf helyzetfelismerő készsége nagyon jó volt. Most viszont zavarba jött egy csöppet...
...kezei ellenben automatikusan végezték a feladatukat. Egy mozdulattal kapta elő a hátára erősített tokból íját, amit ugyanazzal a lendülettel rántott tűz kész állapotba. Keze már a húzza is elő oldalára szíjazott tegezéből egyik halált hozó vesszejét, amit már tol is stabilizátor sörtéi közé. Egyelőre kivár, megfigyeli, hogy kire támad a többi társa...

Meglepetten pillantottam a kis szajhára, miután még neki állt feljebb, hogy „segíteni” óhajtok. Hát ennek fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok? Nagyon úgy tűnt, a másik kettő legalább szó nélkül tette, mit tennie kellett. A két férfinak legalább volt némi esze, ha teszek s mondok valamit, akkor nem emelik azt szóvá.
- Hallgass! – mondtam ridegen.
Koncentrálni kezdtem, s ezt tettem végig, még láttam, hogy a Hydra fejeit a fivérem védi. Hát Fájdalom ellen mindenkinek isteni segítségre volt szüksége, hogy túlélje ezt a napot. Mikor a robbanás odaért hozzánk éreztem, hogy többet kivesz belőlem a pajzsom fenntartása, mint eddig szinte bármi. Mágikus kifáradás, nevetséges! Eddig egyszer voltam oly ostoba életemben, hogy mindezt hagyjam, mikor a Bukás során atyám megosztotta hatalmát velem s őt védtem, illetve a szimbiontát támadtam meg. kissé megtántorodtam, de mindvégig a pajzs fenntartására összpontosítottam. Fémes, édeskés ízért éreztem az ajkaimon, s melegséget az orrom körül a saját vérem. Mikor a robbanás maradványai is megszűntek a pajzsom is eltűnt s levegő után kapkodva rogytam a földre. Oldalra pillantva a fivérem sem volt már ott, Fájdalomra emeltem a tekintetem, miközben a vért letöröltem az arcomról. Ez erősebb volt, mint Zacharias. Ő nem volt képes ennyi erőt felhalmozni s haltba vetni, mikor egymás oldalán harcoltunk. Ha megint támadni készül, akkor menekülni kell, mert még egyszer erre nem leszek képes. Villanás, fiatalok, ezek nem azok, kikre vártam s kiket küldhettek volna Jonathan-ék. Nem a SHIELD. Egy robbanás s a Hydra fejek mellénk esnek. Már nyúltam a kardomért, mikor egy hang szólt mellettem. Dühösen néztem rá.
< - Vannak, s ne merd a fiaimat szádra venni még egyszer, légy bárki is gyermek! – vicsorogtam furcsa csillogással a szemeimben az ismeretlen felé. >
A kardra révedt a tekintetem, a Skymningen, s ekkor még a Fagymarkot is megláttam egy leánynál. Miközben próbáltam felkelni egy „pubi” is halhangzott a helységben. A két gyermeket figyeltem, nem a mi jövőnkből valók, akkor mit mondott nem tette volna. A vonások félreismerhetetlenek, a saját véreim.
< - Épp a támogatásra várok atyátok s szövetségesei révén, kik jó ideje késnek! – feleltem még mindig kissé zihálva. – Mely világból s jövőből származtok? Hisz e világból nem, révén két fiam van, ikrek. >
Közben a hozzám legközelebb levő Hydra fejet próbálom leütni a kardom markolatával, lehet, hogy varázsolni nem vagyok most képes, de a fizikai erőm még megvan.

Victoria is megérkezett, ő személy szerint mindenkit felismert a helységben, sőt Vörös Koponyáról nem is egy sztorit ismert Rogers révén. Gyorsan felmérte a helyzetet, néhányan foglalkoztak a Hydra fejeivel, a többiek pedig már neki is álltak annak, hogy Fájdalom ellen harcoljanak. Ő sem akart adósa maradni ennek, oldalra mozdult ki, az ellentétes oldalon, mint Lorna tette. Nem akart útban lenni senki számára. Mikor sikerült oldalra kiérnie, akkor elhajította a pajzsot Fájdalom feje felé. Nem torpant meg ekkor, hanem ment tovább a pajzs úgyis vissza fog jönni hozzá, ha eltalálta ellenfelét, ha nem. Ha ez megtörtént, akkor elkapta azt, majd, ha végül odaért az ellenfeléhez, akkor még pajzzsal igyekezett fejbe csapni Fájdalmat.

Átérve ő is azonnal megérezte az asgardi jelenlétet, sőt egy ismerőset. A saját anyjáét. Bard már ment is „segíteni” féltette a nőt tőle, hiszen odahaza a fivére meg akarta őt ölni s kinézte belőle, hogy itt is meg akarja tenni úgy, hogy ehhez a Thorhalla-hoz még csak közük sem volt. Az anyja válaszát halotta és volt valami furcsa a tekintetében. Ikrei voltak, szóval ők itt tényleg nem léteztek és valószínűleg nem is fognak. Nem ez volt a döbbenetes a lánynak, hanem, amit a nő szemében látott. A fájdalom szinte elemi volt, ami Freydis szívébe és lelkébe hatolt. Ez a nő… ez úgy védte láttátlanban is a gyermekeit, amit ő és Bard soha sem látott és élt át.
< - Anyám… úrnőm?! – nézett meglepetten Freydis Thorhalla-ra. – Úgy hiszem ez a világ jobban különbözik a mienktől, mint hittem… az anyánk aggódik a gyermekeiért. >
Motyogta szinte sokkosan, miközben ő a másik ismert kardot vette elő, a Fagymarkot, Einar fegyverét. A levegőbe emelkedett és koncentrálni kezdett viharokat, viharfelhőket összegyűjteni. A lány körül villámok kezdtek cikázni, amikor kellően sokat összegyűjtött, akkor kiáltott le.
- Félre! – kiáltotta.
Ha mindenki eltűnt Fájdalom mellől akkor küldi la a villámokat egyenesen bele próbálja Fájdalomba vezetni mindet.

Aktív mágia: viharidézés, villámok (Freydis mindkettő)
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs, (Halla-n és Freydisen) mentális parancs Sarah-nak

Fegyver: Skymningen..........Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység................Mágia: 50 egység

Nagy fényesség, majd a tajbunkó új főnököm földre rogyik, igazából végignézve a dolgokat nem hittem hogy bárki is túl fogja ezt élni közülünk, dehát az élet tele van meglepetésekkel.
- Lenyűgöző. - Jegyzem meg a nőnek. - Köszönöm. - Mondom még ki akaratlanul, és bár tudom hogy magam erejéből most valószínűleg egy füstölgő hamu kupac lennék, vagy annyi se, én nem köszöntem volna meg, talán csak azért nem mert az ilyesmi abszolult nem szokásom, lehet rá kell majd szoknom? Kétlem, de ki tudja. Be teleportál egy csapat " fiatal " a harcmezőre, nos ezzel nem tudok mit kezdeni, talán azért nem mert éppen próbálok kikecmeregni a rám zuhantak alól. Ha sikerül, nos kénytelen vagyok harcolni... Ám agy nélkül fájdalomnak rohanni öngyilkosság lenne, azt pedig nem szeretném.
- Elnézést, nekem még dolgom van. - Jegyzem meg vidáman, majd kicsit nevetgélve és oldalazva közelebb megyek a csatához, nem túl közel, csak olyan biztos lőtávolságba. Ha valahogy lehámozzák róla azt a high tech konzervdobozt, akkor... Nos lövök, ügyelve azért arra hogy a pillanatnyi szövetségeseket azért ne találjam el. Ha támadás jönne akkor próbálok kerülni, mást nem igazán tehetek az esetben.

Teleport, és már érkezünk is a nem sehogy leharcolt harcmezőre. Végignézek a társaságon csak úgy villámgyorsan, hogy kik is vannak jelenleg itt, ám oly nagyon senkit sem ismerek igazán, kivéve... Egy ismerős arcot látok és, hé az a muterom! Legszivesebben oda mennék hozzá, ám, tudom hogy a jelenlegi cél most fontosabb. Aktiválom az álcázó berendezést, majd kicsit eltávolodok a csapattól. Koncentrálni kezdek fájdalomra, hogy valami fejfájást okozhassak neki, mert jelenleg megnézve a páncélzatát, nem hiszem hogy a pengéimmel bármit árthatnék neki. Függetlenül attól hogy mennyire sikeres a fájdalom okozás fájdalomnak... Óh... Folyamatosan próbálkozok, mert azért hátha. Egyenlőre nem tervezek támadni, túl sokan vannak rajta, majd ha kitisztult a terep, és biztonságos megközelíteni, és esetleg még kárt is tudok benne tenni, na majd akkor indulok meg felé ahogy csak tudok, és ha a torka esetlegesen tiszta célpont, nos akkor egy ugrással, lehetőleg oldalról megpróbálom a földre vinni, bár masszívabbnak látszik ennél... És mindeközben a jobb kezemen lévő pengét próbálom majd a nyakába vágni, de mint mondtam, csak akkor ha már nincs állig felpáncélozva, és viszonylag biztonságos közel menni.

Végül bekövetkezett a robbanás. Fornesh tétlenül állt, egyenlőre egyszerű emberi lényként nem tudta mit is kezdjek ilyen erőkkel szemben. Az utolsó pillanatban főnöke másik embere védte meg őket. Testével védte mindkettejük.
~Hát ilyen az a ritkán látott hűség.~
Lassan lassan kezd felkelni, közben azt figyeli, mi történik, illetve mi történt. A rommá vált környezetet újabb emberek töltötték be. Az egyik első kijelentésében feltételezte, hogy nem jelentenek veszélyt, legalábbis egyenlőre. Hallja, ahogy az iménti megmentője főnökén próbálja jobb belátásra téríteni a figyelemmel kísérés helyett. Ám egy új ismeretlen hangot is hallani. Matsumoto habozás nélkül reagált a fenyegető hangra. Ám hiába a gyors reflex, meg lett tévesztve, és egy pillanatra rá már fejen is rúgták, remélhetőleg nem kiütve. Megpróbálta felmérni az új támadót, de csak egy madárijesztőt látott.
- Te se vagy épelméjű, mi? - Böki oda neki kissé flegmán, miközben minkét rövid kardját előhúzza. Válaszra sem várva, balra kezd futni, és így próbálja oldalba támadni az fenyegetést jelentő személyt. Remélhetőleg a keresztbe vágással vagy a karját, vagy a lábát meg tudja súlyosan sebesíteni.

Csak ezt a Fájdalmat kell legyőzni. Judy még mindig nem igazán rajong az ilyen akciókért. De bízik társaiban, hogy most is közös erővel megállják helyüket. Ha már a képességeink olyan hasznosak.
Eltűnik és feltűnik ő is egy új, ismeretlen helyen, ahol sok emberszerű lény van jelen. Judyt bár hajtja a kíváncsiság, most még sincs ideje nézelődni és turistát játszani. Tudja jól, hogy az ilyesmi könnyen az életébe kerülhet, hiába a gyémánt bőr.
Azt a Fájdalmat nem nehéz felismernie, elvégre a főmágus alteregója.
- Csináljuk ahogy szoktuk! Villantok, ti meg üssétek! - szól társainak, s közben kezdi összegyűjteni a helyiség fényét és Fájdalom szemeibe koncentrálni, hogy elvakíthassa, s így ne tudjon olyan könnyen védekezni a rá támadó társaira.

Victoria úgy látta, mintha az idő lelassult volna körülöttük, az ellenfele pedig egyszerűen megfogta a pajzsát. A lány meglepetten kiáltott fel, már várta, hogy az visszajöjjön, de ez nem történt meg. A következő pillanatban, miután többiek a földre kerültek a pajzs visszajött valóban, de Fájdalom hajította az irányába, gyorsabban, mint ahogyan azt a lány hajította az előbb. Victoria-nak nem maradt sok ideje arra, hogy kitalálja mit is tegyen, így a legegyszerűbb módot választotta a kitérésnek, egyszerűen hasra vetette magát remélve, hogy ez kellően elég lesz, de a kezét is az arca, nyaka elé emelte, hogy így is védje magát. Ha sikerült kitérnie, akkor a Fájdalom felé visszafelé menő pajzsot igyekszik blokkolni, hogy visszatudja szerezni magának.

Freydis villámai nem úgy sikerültek, mint szerette volna. Ahelyett, hogy a férfiban kárt tettek volna, helyette inkább feltöltötték a páncélját. Erre nem számított, hogy ez fog megtörténni. A fivére pedig még mindig az „anyjukkal” van elfoglalva, miközben több társukat már kiütötték. Közelebb próbált repülni Fájdalomhoz, figyelve arra, hogy az támadni fog rá és az elől próbált kitérni, ha sikerült megérkeznie az ellenfeléhez a karddal próbálta hátulról keresztüldöfni a mágust.

Mikor megtorpant a fiú, akkor keltem fel a földről, noha még mindig remegett a lábam a korábbi erőkifejtéstől. A kardot támadásra emelte, most villant az elmémbe, hogy melyik világnak a tagja, hogy honnan érkezett. A szemeimben szánalom csillant, miközben az övéibe néztem.
- Menjetek! – szóltam ridegen a két halandónak. – Őt elintézem én, segítsetek Fájdalom ellen a többinek!
Közelebb léptem a „fiamhoz” s a kardért nyúltam, a pengét fogtam meg s húztam le a nyakamhoz, nem törődve vele, hogy el fogja vágni a tenyeremet. Végig a fiú szemébe néztem, az arcom rideg maszk, mint mindig, a félelemnek nyoma sem volt sem ott, sem a szemeimben, miben még mindig a szánalom látszott a gyermek irányába,
< - Nem érdekel, hogy mit hiszel gyermek. Tudom, hogy mely világból érkeztetek, s tudom, hogy ott az anyád orvgyilkosokat küldött utánad. Én nem vagyok az anyád, nem én hoztalak e világra, de a vérem vagy s nem óhajtok neked ártani. Hogy mért vagyok itt, nem tartozik rád, de mielőtt megölsz, akarom, hogy tudd, hogy más vagyok, mint az, kit holtan látnál! >
A szabad kezemmel megragadom az övét s közben néhány varázsszót suttogtam el, mire emlékeknek s érzéseknek kellett megrohannia őt. Az első a csatabolygóról való visszatérésünk utáni első este, a nászéjszakánk Einar-ral, mikor mondtam, hogyha kérte volna, maradtam volna vele kettesben azon a helyen. Váltás, Rémálommal való találkozás után a nagybátyám ölel át s rájövök, hogy nem tudom többé gyűlölni őt. Galactus eljövetele, mikor az a Thor ártott Michael-nek az érzések, s az, hogy miként bántam el Thor-ral, mert hozzáért a mostoha fiamhoz. A próbám min Helheimben estem át, ahogyan az anyámmal beszélek s mondja, hogy „nem az én hibám”, az érzések, miket akkor éreztem, a megtörésem, a képek, ahogyan a karjaiban zokogok. Ahogyan megölöm atyámat, de nem nyújt megnyugvást, csak nagyobb űrt hagy, mint egyébként, hogy nem kaphatja meg, mit kiérdemelt volna. A bocsánatkérés Fenrir irányába s a családom felé, amik igazak voltak s nem átverés. Anyai büszkeséggel figyeltem a gyermekeimet s az atyjukat, ahogyan játszanak, ahogyan én is foglalkozom velük s szeretem őket. Az érzések Michael Morsus irányába, hogy érte is aggódom s vigyázok rá, ahogyan a többi véremre is. S eljutunk a mához, hogy miként nem fogadtam el semmit Fájdalomtól, hogy miként kerestem fel a SHIELD-et s adtam ki ezeket, majd szálltam szembe Fájdalommal s fordítottam a Hydra-t ellenük, ahogyan Steve Rogers mondta mielőtt a mágiámat szétzúzták volna.
S ekkor elengedtem a karját.
< - Megérdemlem a halált, nem tagadom s nem tagadtam sosem – feleltem. – Ha meg akarod még mindig tenni, tedd. Nem fogok védekezni, de remélem már látod, hogy nem vagyok az, ki neked megkeserítette az éltedet. >
Büszkén felszegett állal s királynői tartással engedtem el a kardot is, s hagytam, hogy megtegye, mit akar.


Aktív mágia: emlékek megosztása (halla, asztrál + mentál)
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs, (Halla-n és Freydisen) mentális parancs Sarah-nak

Fegyver: Skymningen..........Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység................Mágia: 50 egység

Yusuf kezdi felmérni a káoszt. Bár sok ellenfelet azonosít sikeresen, mégis egyet keres. Valójában kiemelkedik a tömegből Fájdalom. Bár nehezen ismeri fel, mégis ráismer az öreg vonásaira. Ha eddig nem is hitte, hogy bárki képes lehet "térben és időben" utazni vagy utaztatni, most már elhiszi.
Az első támadás sorozatban, amelyet az ismeretlen ismerős ellen intéztek, Yusuf nem vesz részt. Azonban ennek nem érzi valódi hátrányát. Ennyivel több nyílvesszeje marad. Ugyanis látja ahogy társai lövéseit, sőt magát egy másik kiadású Morsus-t is, könnyen földre kényszerít Fájdalom.
Yusuf megpróbál kitérni a visszaverődő támadások elől, majd missz Millert kezdi keresni s ha megtalálja, kérdőn néz rá és valami utasításra vár...

Hallotta a hangot a háta mögül ám mielőtt akárcsak felfoghatta volna, mit is mondott, a döbbenet nehézsége fogta el, mikor meglátta, hogy a támadása célt vétett, és a cél egy kardja végén áll. Súlyát nem érzi, talán a döbbenettől, talán a felhevült indulatok miatt.
~Mégis miféle lény ez?~
De nem is lényeg, a pillanatnyi kihagyás után azon karját mellyel azt a pengét fogja, amin ellensége áll lerántja, ezzel eltüntetve azt a minimális talajt is, ami alatta van, hátha ennek és a gravitációnak hála lefelé fog tartani, magyarul újra leesik a földre. Ezt feltételezve a szabadon maradt fegyverével vág egyet felé, remélhetőleg ezzel a támadással nem csak szalmaszálakat fog eltalálni. Ha mellécsap újra, továbbra is támadja, most már visszafogottság nélkül mindaddig, míg meg nem sebzi, vagy ő nem kap be egy karcolásnál mélyebb sebzést. A szituációnak csupán ezen kis szegletéről van tudomása, nem követi a történteket, hogy is alakul a harc a másik oldalon, avagy ki kivel van elfoglalva. Nem mintha tudna bármi értékelhetőt is tenni, hisz az erőkülönbség riasztóan nagy, és ha akarna se tudna részt venni benne, hisz egy dologra érdemes csak figyelni a siker érdekében, az pedig épp előtte van, és nem mögötte.

Egyenlőre csak ácsorgok és nézek, és nézek... És még mindig csak nézek, mert elég sokan próbálkoznak az újak közül sok félével de nem úgy néz ki hogy ez bármit is érne a páncélos ellen. Mivel nem hámozták le eddig róla a konzervet, én se igazán tudok mit kezdeni vele, nem lőhetek rá mint egy idióta mert vagy kifogyok a töltényből, vagy vissza küldi a lövedékeket, vagy ki tudja. Oda se mehetek, mert hát az még jobban öngyilkosság, és ha esetleg ütlegelném mondjuk a fejét, nos úgy vélem hogy eléggé összetörne az öklöm, ő pedig nem érezne belőle semmit, és még aztán én járok rosszabbul. Eddig úgy tűnik hogy nem igazán foglalkozik velem, ami jó, egyenlőre jobb is ha így marad. Letérdelek a földre, és szokásomhoz hűen igyekszek megteremteni a két segítőmet, akikkel nem fogok sokra menni, de azért jó ha vannak. Számítok közben valamiféle be érkező támadásra, amit nem hiszem hogy el tudnék kerülni, de azért megpróbálom ha úgy adódik.

Nem jó a helyzet, a képességemmel nem érek ellene semmit, vagy legalább is nem látszik rajta a hatása, szóval ja, nuku hatás. Az idő mintha meglassulna, meglehetősen furcsa, ám nem tudom behatóbban megvizsgálni, mert kapok egy meglehetősen nagy és igencsak kellemetlen lökést... Vagy legalább is azt hiszem hogy lökés, a lényeg hogy az eredménye egy csúnya repülés. A nem saját szándékú mutatvány után elég nehéz levegőt venni, hogy ez minél hamarabb múljon, próbálok először csak sok kis apró levegőt venni, majd fokozatosan egyre többet és lassabban, és remélem hogy lessz hatása. Mind e mellé még próbálok felkecmeregni a földről, mert hát ennyi azért nehogy már véglegesen ki üssön, de van egy kérdésem... Minek is állok én fel a földről? Még mindig rajta van a páncélzata. Nem lényeg, nem kéne még egy ilyet kapni, bár jelen helyzetben nem hiszem hogy sokat tehetnék ellene, szóval ácsorgok és nézem a többieket, hátha végre valakinek sikerül kiszedni abból a micsodából.

A piszkos trükkök a legkellemetlenebbek és a leghatékonyabbak. Igaz, erejük igen csekély. Judy nem is kíván fellépni vakítós trükkjével egy cirkuszban sem. Nem lehet túlságosan büszke erre a képességére. Mert nem ért el vele sokat. Ezt mégsem érzi saját hibájának.
A mellkasát ért erőteljes csapás őt is hátrébb repíti. Bele is csapódik az egyik falba, már amennyi még maradhatott az épületből az eddig felszabadult erők nyomán. Megérzi a becsapódást, de a fájdalom koránt sem olyan erős és heves, mint Roy döfése. Így bőre sem sérül meg, csak a koppanás az ami fáj neki.
- Au! - nyög fel a becsapódás fájdalmától. Hosszú, szőke tincsei is össze-vissza lógnak, fél arcát eltakarva.
- Na szép! Még a hajgumim is elszakadt! - nem mintha ez lenne a legnagyobb probléma jelen pillanatban. Egyik gumikarkötőjét lekötözi kezéről azzal igyekszik újra összefogni haját, hogy ne zavarja a küzdelemben. Közben azon agyal hogyan is folytathatná a harcot. Fénnyel nem megy semmire, nem szívesen menne Fájdalom közelébe sem. Tehát távolról kellene csinálni valamit.
- Hogy ilyenkor nem jut az eszembe semmi sem! - rúg bele az egyik még megmaradt épületdarabba, ami már így is rendesen megrepedt, most még további darabokra hullik szét.
- Ez az! Kövek! - kap észbe.
- Nem nagy valami, de talán sok lúd disznót győz. Vagy mifene. - most megnézi, hogy társai épp mit csinálnak. Legtöbbjük támad, de az egyik srác, Ethan, mintha tétlenkedne.
- Hé, pajti! Ne henyélj! Legalább kővel dobáljuk meg! - kiált Ethannak és egy öklömnyi méretű követ oda is dob neki, ha éppen nem esne kezére. Judy is kinéz magának egy nagyobb darabot a valamikori épületből. Épp csak akkorát, amivel szerény 500 kg-os erejével meg tud emelni. Aztán egy kis pörgés saját tengelye körül és már hajítja is a jobb időket is megélt kődarabot, ha minden igaz Fájdalom felé.

Thorhalla:
Bard azonnal kardal csap Thorhalla keze felé amikor az megfogja az övét. A penge mielőtt célt érne megáll. Az asgardit megrohanják az emlékek és érzések. Megremeg és megtorpan. A kard még is is kicsit eléri az istennő kardját és felhasítja a bőrét, kiserkentve a vérét. A fiú az emlékek után Thorhallára néz. Arcán a megvetés változatlan. Kardját csapásra emeli.
< - Megérdemled a halált. >
A karddal hasít egyet és a nő hallja, ahogy valami csepeg. Bard így szedte le anyja vérét, ami most a földet mocskolta.
< - De nem véredért. >

Fornesh:
A férfi elkapja a kardot és mikor a maszkos leesik ő vágni kezd. A fiú minden vágás elől elugrál.
- Ölelés idő!
Mire a fickó hirtelen ráveti magát a ninjára és megöleli azt minden átmenet nélkül.
- Ha a barátod leszek kapok én is ilyen rucit?

Kőszív:
Mikor a bűnöző a náci felé megy az fel kell és a kesztyűs keze ökölbe szorul.
- Amerikai... a fajtád mindig is híres volt az árulásról.
Mondja megvetően a kopasz férfi.


Fájdalom:
Victoriát a saját pajzsa találja el és a becsapódás átkozottul fáj, de csak a földre viszi szerencsére. A bal karja kificamodott.
A lövések (és dobások) sorozata találja el Fájdalmat, amik nem okoznak kárt, de megzavarják ameddig a vádló hátulról fejbe nem találja. Többen egyszerre rántják ki a lábát és Namor elrepül Morsussal. A mágus a földre borul törött sisakkal. Skaar fölé emelkedik és készül megcsapni amikor Fájdalom egy misztikus lökés hullámmal mindenkit (Blacmailt és Ramirezt ki is üti) méterekre lök hátra és felemelkedik. Morsus kilöki magát Namor kezeiből.
- Tudom mi a megoldás! Rachel!
Eric visszanyeri az asgardi formáját és megérinti Rachel karját. A lány felriad és üvölt egyet majd fény árad a két fiatalból. Páran összeesnek és Fájdalom értetlenül áll, de amikor mágikus jeleket rajzol... nem képes rá...

/A VH csapat ketté oszlott. Egyik banda Fájdalom ellen, aki még vértben van és a másik az agyában, hogy megtörjék.

Fájdalom ellen: Freydis Einardottir, Victoria Miller, Zam-Rel , Namor, David Ethan, Ramirez, Skaar, Judy Huniver-Frost, Zyro, Freyr/
Fájdalom Tudatában: Rachel, Lorna, Hjuchia Algernon, Yusuf, Manó, Eric Morsus/

Fájdalom tudatában riad fel a csapat másik fele. Ez egy hatalmas erős folyosója, ami végig van ajtókkal, amiken feliratok vannak.