Washington

Végig Judas és Halál mellett álltam, mint egy jó katona, gondolom ez alapvető elvárás ha én lennék Háború. A kamerák elé is kiálltam, mert miért ne? Ki ismerhetne fel? A mocskos niggerek a gettóból? Volt osztálytársaim... Jeff mint olyan megszűnt létezni amikor Fehér Amerika Kapitánnyá lettem, s most mikor Háborúként tevékenykedem, szinte ez is olyan semmiségnek tűnik. Vállaltam tehát arcomat, sőt az exelnök koponyáját kezembe kaptam, majd Hamletet mimikálva magam elé tartottam, majd egy könnyed mozdulattal porrá törtem a volt államfő fejének vázát.
Mikor Judas eltűnt, a portál meg fel, sőt egy vita is kialakulóban volt, kicsit megszeppentem, vagy mi, de miután látom, hogy közvetlen főnököm elindult a portál felé, egy pillanatot sem haboztam. Egy kicsit kacarásztam is magamban, elképzelve a "Hősök" csapatát ahogy megnézik a közvetítést Fájdalom "bemutatkozásáról", majd a bázisukon megjelenik egy kisebb hadsereg gonosz. Én mint Fehér Amerika Kapi... Jah nem, mint HÁBORÚ berontok és elpusztítom őket... Jah és ha már témánál vagyunk, sokkal egyszerűbb lenne, ha az igazi kapitány nem lenne... így a fehér előszóval közel sem olyan frappáns a nevem, de ha helyette én viselném a pajzsát, mint Apokalipszis lovasa, egészen biztos nagy császár lehetnék...

Érdekesen alakulnak a dolgok, a kérdésemre senki sem reagál, amit nemnek veszek, s kicsit sértődötten hátrébb is állok.
~ De legalább gazdag vagyok, még egyenlőre. ~ Örvendezek magamban, majd kiderül hogy meddig is tarthat ez az öröm, hiszen a csapat eléggé... Szétszóródik. Nem nagyon értem hogy mi folyik itt, de megnyílik egy portál és páran elég gyorsan eltűnnek benne, jómagam még maradok, kicsit fel akarok készülni a dolgokra. Najó talán az is rájátszik a maradásomra hogy itt egy kicsit érdekesebbek a dolgok, páran fellázadnak a főnök ellen, azon bizonyosok akiknek már nagy hatalma van és nos nem akarják átadni a következő generációnak a dolgokat, legalább is nekem ennyi jön le belőle. Oda állok a falhoz és mosolyogva figyelek, igazán kíváncsi vagyok hogy ebből mi fog kisülni.

Slade egyik embere távozott miközben beszéltem, majd a másik is. S én ezekkel akartam szövetségre lépni a Hydra ellen. Micsoda pazarlás lett volna, hiszen máris kiderült, hogy a lovasokra nem lehet számítani, miként az Akkaba Klánra sem. Úgy tűnik teljesen feleslegesen küldtem oda Sakura-t, hogy épüljön be közéjük. Noha, információforrásnak még megfelelő lesz. Leon nem mozdult, egyedül a Kőszív volt az, ki mellém lépett. Bízhatok benne, alig észrevehetően biccentettem felé. S a Hydra sem mozdult, nos akkor ez egy igencsak rövid küzdelem lesz. Nem féltem, mikor senki sem lépett elő a szavaira, csupán csalódottságot éreztem, hogy bármit is reméltem a halandóktól s attól az asgarditól ki az árnyakban rejtőzött. A féreg kacagni kezdett s egyre-egyre hangosabban. Az arcom s a szemeim sem rezzentek a kacarászása közben, nem féltem tőle, egy pillanatra sem hihette. Még mindig nem mozdult senki, nyomorult férgek. A kérdésére viszont már egy ismerős hang válaszolt Asgardi nyelven. A hang hallatán gúnyosan s magabiztosan mosolyodtam el, noha tagadni nem lehetett, hogy meglepett az, hogy ő van itt. A Hydra egy szánalmas s nevetséges társaság, nem vettek be, mert túlságosan atyám leánya vagyok az ő manipulatív csapatukba, erre a legidősebb fivérem az, kit befogadnak maguk közé. Így hát megint Loki vérei fognak hadakozni az Asgard feletti uralomért.
< - Fivérem! – biccentettem Jörmungand felé. >
S mintha a többi is csak erre várt volna, végre megpillanthattam a Hydra többi fejét is. Némelyik meglepetés volt, s nem hallottam róluk, de volt, kit ismertem s láttam már. Fivérem támadása sikertelen, eközben néhány rúnát rajzoltam fel magam elé, mágikus védelem a fagy s a tűz ellen, a tűzben biztos voltam, hogy birtokolja Fájdalom s úgy tudtam, hogy a jéggel is képes harcolni, így ez sem ártott. Az idős férfi földre küldte az ellenfelünket s végigfuttattam a tekintetem az itt levőkön. A vigyorgó szajha állt az egyik falnál s figyelt, nem szándékozott beavatkozni, ő élvezte, hogy mit kaphat Fájdalomtól. A halandó féregre emeltem a tekintetem, ki a sarokban állt mosolyogva. Gúnyosan mosolyodtam el miközben egy újabb rúnát rajzoltam a levegőbe, mért hihette, hogy kimaradhat ebből?.
- Öld meg! – adtam ki a parancsot elemi erejű mentálmágiával. – Addig harcolsz, míg meg nem halsz vagy ő! – uszítottam Fájalomra.
A mi körünk jött, mindezt tudtam volna anélkül is, hogy Vörös Koponya felhívja rá a figyelmem. Érzéketlen arccal fordultam felé.
- Nem vagyok az atyám, hogy gyáván megfutamodjam, ha a segítségüket kértem Koponya! – feleltem ridegen a férfi szavaira. – A fivérem alátámaszthatja mindezt!
S végül ekkor még Leon is az oldalunkra állt s támadott, ahogyan ezt tette újabb rúnákat rajzoltam a levegőbe s varázsszavakat suttogtam, figyelve a Kőszívre, ha esetlegesen támadni készülne, hogy őt a támadásom elkerülje. A Fájdalom alatti padlónak fémszerkezetét próbáltam manipulálni s a talajból először a fekvő mágusra bilincsként olvadjanak, tekerjék át a karjait s lábait rá s tartsák lefogva a padlón, majd alóla dárdák tőrjenek elő s szúrják át a halandó férget a teljes testén végig.


Aktív mágia: tűz- és jégimmunitás, alakformálás (lándzsák)
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs, mentális parancs Sarah-nak

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység

Érdekes látvány volt, hogy a jelenlévő emberek teljesen más kaliberűek, mint akikkel eddig találkoztam. Pontosabban fogalmazva már nagyon eltávolodtak a halandó élettől. Közéjük kerülve elégedetlenség fogta el Fornesht magával szemben, amire eddig jutott, és amit eddig elért. Hozzájuk képest nem tud semmit letenni arra a bizonyos asztalra, amit oly sokszor szeretnek emlegetni az emberek némi összeszólalkozás alkalmával. Nem akart arra gondolni, de be kellett látnia, ez az egyetlen válasz a helyzetre, golyófogónak éri csak meg tartani őt a jelenlegi szituációban. Remélhetőleg nem kerül erre sor.
Egy kapu nyílik, melyen lassan páran már át is mennek. Egy érdekes beszédet is végighallgathatott, de a döntést sajnos nem áll jogában meghozni. Épp készült volna pár határozatlan lépést tenni felé, de a nemsokkal ezelőtt tisztázódott valódi főnöke megálljt parancsolt.
~Ezek szerint még látnunk kell valamit.~
Próbált főnöke előtt, vagy legalább mellett megállni, hátha sor kerülne egy feléjük intézett támadásra, melyet hátrány nélkül tudjon hárítani. Felpörögtek az események, az egyik pillanatban idegesítő kacagás, aztán újabb személyek lépnek színre, és máris mennek a csapások. Nem gondolta volna, de az összecsapásnak hamar vége lett. Illetve csak úgy nézett ki, de tévedett, hisz most az imént beszédet intéző istennő fel fordul, és már fenyegette is.

Krang mérgesen nézi az eseményeket majd megrázza a fejét.
< - Nem. Hibát követek el. Ez méltatlan Atlantisz és Lemúria nevéhez. >
Ezzel átsétál a térkapun.

A mezőn nem képes áthatolni Leon támadása, a föld lassan tényleg rámászik Fájdalomra Thorhalla varázslata miatt. Fájdalom testére ekkor épül rág egy furcsa vasember páncél, aminek több részén misztikus fény árad ki és főmágusok köpenye borul rá.
- Elég volt a játékból.
Jelenti be a férfi érzéketlenül, gépiesé torzult hanggal.
- A hálátlanságot halállal bűntettem.
A mező megszűnik, de mire Kőszív mozdulhatna - vagy bárki más - addigra A vét közepén a fény vakító lesz és és a férfi testéből hatalmas robbanás szabadul el. Ez a minden elsöprő energia katarzis nem tűz nyers sugárzás, bármivel végez.

/Thorhalla, Sarah, Kőszív, Leon, Fornesh, Mysterio, Vészmanó, Matsumoto, Jordmungand, Fájdalomra, Zémó, Spartan, Wolfgang Von Strucker és Vörös Koponya/

Végtelen Háború világa:
Az öreg Zacharias Morsus botjára támaszkodva sétál be az újoncokhoz, akik a varázslótornya egyik várótermében vannak éppen.
- Köszönöm, hogy eljöttetek. Meg kell értenetek ez egy speciális helyzet. Nem Miller vagy Einar kéri a segítségeteket és ez nem is a programotok része. Én kérem. Van egy alternatív realitás ahol én Apokalipszis jobb keze lettem, de idővel erőm és hatalomvágyam megvakított. Ez a Zacharias Morsus egyszer már majdnem a realitások vesztét okozta. Arra kérlek titeket, hogy állítsátok meg őt. Jelenleg egy másik világban van, aminek a neve "Reneszánsz", majdnem huszonegy évvel korábban van ott, mint itt és abban a világban szüleitek sose ragadtak a csata világban így készüljetek fel rá, hogy egészen másként alakult sokak élete. Tudom ez zavaró lesz, talán még sokkoló is, de ti próbáljatok arra koncentrálni, ami a lényeg: Fájdalom legyőzésére. Megértettétek?

/Freydis Einardottir (Thorhalla-Einar), Victoria Miller (Wanda-Miller), Lorna Howlett (Serena-Logan), Zam-Rel (Ko-rel), Namor McKenzie (Lyron), David Ethan (Sarah-Árny), Hjuchia Algernon (Saku-Ismeretlen), Remus (Lorna-Prof), Andrew Ramirez, Yusuf, Eric Morsus (Amora-Michael), Skaar (Thena-Skurge), Judy Huniver-Frost(Dr. Huniver - Emma Frost), Blackmail, Alex (Svarog), Rachel (Constantine), Zyro (Tao-Ko), Manó (Tyler-Ko), Freyr (Laaksonen)/

~ VH világa ~
Mindenki itt volt, még olyanok is, akikre egyáltalán nem számított, hiszen az ellenállásból sem nagyon vették ki a részüket, vagy a Földön sem jártak. Namor letámasztotta a szigonyát, maga mellé és a falnak dőlve hallgatta, amit kvázi az apja kért tőlük. Ebben a világban Zack és Hannah nevelték fel, így igazából bármit megtett a férfinak, ha az kért tőle valamit. Még akkor is, ha az egy ilyen kérés volt, hogy addig adják fel a saját világuk védelmét. Egy másik világ, ő és Zam abban már éltek, amikor a hősök eltűntek. Gyerekek lehettek mostanság. Tovább nem foglalkozott a különbségekkel, az egyetlen fontos az volt, hogy Zack az ellenfelük, vagyis egy másik, aki valószínűleg hatalmasabb, mint az, amelyikkel most álltak szemben. Az egyik Bosszú Angyal már bele is ment az egészbe.
- Namor is velük tart, Zack ti tartsátok fel Magneto-t, amíg távol vagyunk – mondta Namor mintegy beleegyezve abba, hogy induljanak.

Zam egyelőre elképzelni sem tudta, hogy miért hívatták őt le a Kék Körzetből New York szívébe. Noha szinte folyamatos kapcsolatban volt az itteniekkel, most mégsem volt ötlete sem arra, hogy mi lehet a kérés. Ahogyan megérkezett mindenkinek biccentett, majd az idős Zack is megérkezett, aki elő is adta a mai megbeszélés célját. Szóval egy másik világ, vissza a múltba, egy másik múltba. Ő nem úgy látta a vészt valószínűleg, mint a többiek, ő úgy látta, hogy ez rájuk is komoly fenyegetés lehet, ha Fájdalom továbbjut arról a világról. Az idősebbik öccse már el is fogadta a csapatuk nevében a felkérést, hogy menjenek. A másikra, Manóra nézett, hallotta, hogy mi történt a közelmúltban, hogy mind meghaltak, az anyjuk igencsak nehezen fogadta és viselte. Most még rájuk is vigyázhat.
- Legyen varázsló – mondta Zam. – Segítek!

~ Csapda! ~ Ez volt Yusuf első gondolata, amikor visszahívták a toronyba. Ezt látta az egyetlen oknak, ami miatt ilyen hamar hívhatták vissza a központba. Kétségek közt őrlődött és több lehetőséget is számba vett, mielőtt döntést hozott volna. Úgy vélte, hogy jobb belesétálni a látható csapdába, mint tartani egy váratlantól. Ellenben csalatkoznia kellett. Ezidáig. Hiszen a csapat nagy része jelen volt. Az öreg mágus pedig a tőle megszokott módon hadovált. Yusuf nem igazán értette. Realitások, másik életek...hiába nem fogta fel ép eszével, elgondolkodott. ~ Talán egy másik világban, az életem egészen másképp alakul. Talán nem válok árulójává barátomnak? Talán a barátom sem szúrja hátba önnön apját? Talán én vagyok máshol az egyetlen áruló, a nevető harmadik...talán halott vagyok. ~ Kettő dologban volt azonban egészen biztos. Abban, hogy soha nem tudhat a másik dimenzióban élő énje a látogatásáról. Illetve, hogy nem hagyja cserben társait.
- J'ai un mauvais pressentiment...de megyek.

A szövetségesem támadása mit sem ért, végül is mi mást vártam, hisz halandó. Az enyém ellenben sikeres volt s a talaj kezdte belepni. Akkor már csak a dárdák hiányoztak, mikor ő lépett ellentámadásba. Szóval most indult a tényleges küzdelem, már kezdtem aggódni, hogy ily könnyű lesz az egész. Felkacagtam gúnyosan a szavaira, a hálátlanságot illetően.
- Hálátlanságot drágám? – kérdeztem. – Hisz nem volt semmi, mit tőled kértem volna! S ha megteszem sem lett volna annyi hatalmad, hogy megtedd mi szívem óhaja.
Abban a pillanatban, hogy a páncél közepe izzani kezdett varázsolni kezdtem, védőpajzsot magam köré, hogy még a két szövetségesem is beférjen. Elteleportálhattam volna s vissza a támadás után, de az gyengeség lett volna s megfutamodás.
- Mögém! – parancsoltam Kőszívnek s Leonnak.
A mosolygós kis szajhára néztem, már vele is voltak ötleteim, hogy mit lehetne vele tenni, ha az enyém lenne. Még talán nagy hasznot is húzhatok belőle, kezdő, de még lehet belőle valaki.
- Ha idejössz attól kezdve az életeddel nekem tartozol, bármit mondok megteszed – mondtam érzéketlenül. – Ha próbálsz szökni, vagy átverni engem, halott vagy s még a pokolból is kihozlak s tovább kínozlak…
A kezeimet felemeltem s magam elé nyújtottam miközben csukott szemmel koncentráltam teljes erőmből. Korábban próbáltuk Einar-ral, a Mjölnir-t képes voltam néhány másodpercig feltartóztatni, ha teljes erőből csapott a férjem. Ez ellen is elégnek kell lennie, minden erőmmel erre koncentráltam s a varázsszavakat is halkan suttogtam magam elé, hogy megvédjen a robbanástól.

Aktív mágia: védőpajzs (folyamatos koncentrálással)
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs, mentális parancs Sarah-nak

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység


~ VH ~
Freydis is, mint a többiek megjelent a hívásra, igencsak meglepődött, amikor végre viszontláthatta a fivérét is, akit több mint egy éve keresett már ekkor mindeddig eredménytelenül. Utoljára nem éppen a legkellemesebben váltak el egymástól, tett Bard felé néhány bizonytalan lépést, de biztosra vette, hogy a fiú nem akarja látni, így inkább Eric és Skaar mellé lépett. Zack-re figyelt, amikor az idős férfi belépett és elmondta a feladatot. Ott hazamentek a szüleik és egy másik élet. Vajon az anyjuk ott is ugyanolyan, mint itt, vagy ott más lehet? Ha minden igaz és márpedig a lány tudta magáról, hogy a nászéjszakán fogant, akkor talán abban a világban is életben volt. Ott hazajutottak és nem ragadtak ott, ahol élni sem akartak…
- Örömmel segítek – felelte.

Victoria-nak nem kellett túl sokat utaznia, úgyis itt lakott éppen a toronyban, így csak szinte le kellett sétálnia a megbeszélt csarnokba. Sok ismerős volt, Bard-ra mosolygott, úgyis egészen összemelegedtek a sráccal. Miközben Zack beszélt a lány még a cipőjét kötötte meg, és a kesztyűjét vette fel. A pajzsát meg elővette a táskából, amiben volt. A férfira mosolyogott, ahogyan befejezte az elmondását a feladatnak. Egy főmágust kell megállítani, aki igencsak hatalmas. Ilyen feladtuk még nem volt, de a legtöbben, sőt valószínűleg már mind találkoztak mágusokkal és harcoltak ilyenekkel is. A másik világban… lehet, hogy az anyja és az apja soha sem találkoztak. Érdekes lesz, ha találkoznak.
- Mehetünk – mondta.
Még felvette a maszkját és ettől a pillanattól kezdve készen volt az indulásra.

Fura ebben a toronyban az élet. Persze, mindig csak a tanulás! Meg a képesség fejlesztés. Judy mégis sokkal kellemesebb helynek érzi, mint otthonát. A változatosság mindig meghozza őszinte érdeklődését és kíváncsiságát. Ez apai vonás nála.
Nagygyűlés van az öreg varázslónál, akit bölcsnek kellene tartania. A gyűlés témája: Egy párhuzamos világ megmentése. Fantasztikus! Újabb utazás! Judy egyszerre örül és ijed meg a küldetéstől. Örül, mert mivel szeret utazni, világot látni, mi sem természetesebb, hogy egy másik világ számtalan érdekes látnivalóval szolgálhat. Különösen, hogy a jelek szerint időben le is vannak maradva mögöttük.
- 21 év! Akkor ott még biztosan nem létezem. - szomorkodik Judy kicsit, de tovább gondolja szavait. Talán lenne alkalma találkozni ifjúkori apjával és anyjával. Az jó móka lenne! Ha ő figyelhetné meg szüleit, hogy ismerkedtem meg, mikor vallottak egymásnak szerelmet. Sőt, még az esküvőre is benézne szívesen. Persze ez nem saját szülei életének eseményei lennének, mégis jó érzés lenne tudni, hogy valaha ők is voltak fiatalok, komolytalanok és szerelmesek.
Persze félnie is van mitől, mert megmenteni kell menni azt a másik világot, nem pedig turista nézegetésbe. De a világgal együtt ottani szüleit és leendő énjét is megmentheti.
- Én is megyek! - lép bátra Zyro mellé. Erősen titkolja, de tetszik neki a srác.

Kapok egy parancsot, attól a furcsa öntelt nőtől, aki talán kicsit kezd zavarni, nem nagyon szeretem az ilyen embereket. Valamiért azonban úgy érzem, hogy végre kell hajtanom amit mond, minden vágyam az hogy megöljem fájdalmat, de nem értem miért hiszen végül is semmi problémám vele.
~Sarah mi az istent csinálsz? Nem tudom, nem igazán uralom amit csinálok. Csináljatok valamit! ~ Adom ki a parancsot magamban s így szabad kezet adva minden tudatnak a testem felett próbálok mégiscsak kikeveredni valahogy ebből az eléggé öngólos helyzetből. Végül fájdalom magára von valamiféle páncélt, ami, mit ne mondjak, meglehetősen jól néz ki, ám lőni akar vele és van egy olyan érzésem hogy nem igazán fogom túlélni. Az utolsó kiutat a halálból, nos a parancsolgató nő pajzsa mögött látom, és hát ha így felajánlja akkor miért is ne? Egy gyors vetődéssel ugrok közelebb hozzájuk majd gurulok, és lehetőleg megállok a pajzson belül. Ha sikerül felnézek a nőre majd egy sóhaj mellett megszólalok.
- Tudod az is elég lenne ha annyit mondanál hogy " Innentől nekem dolgozol. "... Tisztességes munkás vagyok. - Majd felállok a földről és leporolom kicsit a ruháimat.
- Azért köszi. -

Az öreg összehívta a csapatot, úgy a csapatot hogy konkrétan mindenkit, szóval sokan vagyunk sokfélék, szóval a megérzéseim alapján nagy dolog van készülőben. Érdeklődve hallgatom hogy mit mond, és kicsit büszkén állapítom meg magamban hogy a megérzéseim helyesek, ám valószínűleg a nagy dolgos... Dolgot... Mindenki tudta rajtam kívül is, mert hát nem vér szőke nőkkel vagyok körülvéve.
- Pörköljünk oda neki. - Jelentem ki kicsit közömbösen, ignorálva a többiek beszélgetését egyenlőre, jobban érdekel a tény, hogy találkozhatok a szüleimmel, kíváncsi vagyok hogy milyenek voltak fiatal korukban, talán ha időm adja fel is keresem őket.

Csak figyelni tudja az események történését, nem kapott parancsot, melyik félnek segítsen, vagy tegyen e egyáltalán valamit. Természetesen, ha elfajulna a dolog, a főnök védelmezése természetes parancs, kérni se kell. Mélyen belül örül is, hogy nem kapott még parancsot, hisz amit lát, ahhoz hozzá szólni se tudna mit, nem hogy tenni. Az előtte lezajló csata olyannyira távol van tőle, hogy el se tudja képzelni, mi is történne, ha neki is az egyik félt meg kellene támadnia.
~Végem...~
Szinte szempillantás alatt meghalna, ha valamelyik hatalmasságot megtámadná. Lassan kezd benne felmerülni a menekülés lehetősége. Nem azért nézett körül óvatosan, nehogy lemaradjon bármiről is, mert gyáva, szimplán képzés okából kifolyólag szereti feltérképezni a környék adta lehetőséget, tehát fedezés, vagy bármi más. Nem arról van szó, hogy nem hűséges típus, de a tehetetlenség sok rossz döntést szül, és emberi lényként nem áll hatalmában, hogy ez alól kihúzza magát, így ő is beleesik az emberi ösztön hihetetlen, és már-már kiszámíthatatlan mivoltába. Reménykedik, hogy a főnöke, vagy annak alattvalója tartogat valamit a tarsolyában, ami miatt csak így nyíltan egy csata kellős közepén várakoznak.

Végtelen Háború:
Zack felnéz Freyr kérdésére.
- Azért ti mentek, amiért a szüleitek alkalmatlanok erre. Olyan képességeitek vannak, amik együttesen képesek legyűrni Fájdalmat. Vigyázzatok, ő nem csak egy főmágus, de egy technorata is. A vértje az egyik legfejlettebb dolog az univerzumban. Csak vele foglalkozzatok. A többi személy nem fontos. Sok szerencsét.
Ezzel a mágus int és a csapat fénybe borul majd eltűnik.
- Szükségetek lesz rá.
Súgja az üres teremnek az öreg.

Reneszánsz, Utolsó Nap 17:32
A kozmikus erejű bomba robbanását Thorhalla fogja fel Leon, Kőszív és Sarah körül egy misztikus erőtérrel. Életében másodszor érzi, hogy ez a varázslat hatalmas erőt vesz ki belőle. Védencei azonnal észreveszik, hogy az istennőnek eleredt az orra vére. Matsumotot Vészmanó kapja felé és repül ki vele az épületből. A robbanás elkapja őket, de a szörnyeteg testével védi mesterét és Fornesht. A Hydra fölé újra ködként borul Midgard Kígyója, aki testéve óvja társait. Mysterio nem képes védekezni semmivel így a mindent elnyelő energia pillanatok alatt el hamvasztja.
A gomba felhőt szinte az egész államban lehet látni. Egy perc múlva tűnik el fénye és vastag füstjét egy erős szél fúja el. A zöld és arany vértes Fájdalom áll a bűnözőkkel szemben, Thorhalla térdre esik a gyengeségtől és fivéri is eltűnik a hydra fölül. Matsumotot leszedi magáról az eszméletlen testőrér és leporolja az öltönyét.
- Látom kicsit több kell ahhoz, hogy végezek veletek.
Szavai után saját kis csapat kezd megindulnia rossz fiúk felé, de két alak berobban a csapat közé és az egyik kezéből sárgás fényekkel a másik pedig puszta ököl csapásokkal kiüti a testőrséget. Misztikus fénnyel jelenek meg a Végtelen Háború gyermekei pontosan Fájdalom és a gonoszok közé.
- Emlékezzetek nekünk csak őt kell elintézni... mi is a neved? Nyafogás?
Kérdezte Eric mosolyogva. Fájdalom döbbenten nézte gyermekeket.
- Mi ez az arcátlanság?

Matsumoto értetlenül figyeli a dolgot és elkezdi Vészmanó lökdösni.
- Távoznunk kéne.
- Képzeld nem ártana mert... de ez titok... de minket példul pont azért küldtek, hogy lecsapkodjunk titeket ameddig a többiek bántják vértesbát. Juj! Még egy titok...
Mondja valaki a háta mögül és amikor Matsumoto a kardjával hátra hasít egyet ketté vág egy földbe döfött vasvillát.
- Hasbeszélő vagyok!
Üvölti Madárijesztő vidáman és fejbe rúgja Matsumotot. Így már csak Fornesh nézi a bábnak öltözött fiút. Mikor minden gonosz a furcsa jelmezesre néz a hydra tagok alatt a föld felrobban és azok rázuhannak Sarah, leon, Kőszív és Thorhallára. Miközben megpróbálnak felálni egy vértes férfit látnak meg, aki Halla által nagyon jól ismert kardot vesz elő.
- Remélem vannak gyermekeid, akik majd hálásak lehetnek ezért.
Mondja Bard Einarson....