Washington

A gyermekre pillantottam a szemem sarkából, a lányról nem tűnt úgy, mintha kívülálló lenne, s mi igaz az ottani énemről, minden bizonnyal az atyja nyakába borul elsőként. Így mikor a halandók is mind elindultak megismerni e világi őseiket a hátrahúzódó fiú után léptem, hogy én is takarásban legyek s őt se lássák meg. A szolgája Bard nevet említette, érdekes, vajon miért nem Fonn, vagy Asvald, mint minek itt neveztük el a fiainkat?
< - Már vége a küzdelemnek Bard – szóltam. – Most engeded végre, hogy megismerhesselek? – érdeklődtem. >

Halla-t kerestem, de már megint eltűnt valahova, mikor indulhattam volna megkeresni egy fiú lépett elém. Zavartan néztem rá, hegyes fülek, furcsa külső. Atyám nevére, ugye nem valaki más az anyja, mint a kedvesem, ha igen, nem akartam végighallgatni a vitatkozást, hogy mással feküdtem össze s megszegtem az egyezségünket. Némileg megkönnyebbültem, mikor Laaksonen-t nevezte atyjának.
< - Nem vagyok felség – mondtam. – Csupán fél évig uralkodtam atyám helyett, még csak herceg vagyok. Sajnálom gyermek, de az atyád ebben a világban száműzetésben halt meg… >
Egy fiatal leány lépett oda még hozzám mosolyogva ekkor.
< - Atyám, Freydis vagyok, az idősebbik gyermeketek. >
Közben a katonákra pillantott, akik lassan körbevették őket.

Victoria a földön nyekkent miután visszaváltozott galambból emberré. Felvette a földről a pajzsát és a jelmezének sisak részét is lehajtotta. Körbenézett, az apját nem látta, de a kedvenc nagybátyját és az anyját igen. Még Rogers-t is, meglepődött, hogy itt már ennyire korán felébresztették. A két Maximoff felé igyekezett, kissé kínosan, amikor Stephanie Smith-t is meglátta. Itt nem tudta, hogy az apja felesége, de azt tudta, hogy kicsoda. Az apja sokat mesélt róla, akkor ez a találkozás lehet, hogy kínos lesz.
- Sziasztok – köszönt az anyjáéknak, amikor megállt előttük. – Victoria vagyok, Victoria Miller, a lányod a saját világomban, te pedig Pietro a kedvenc nagybátyám vagy…
A számára megszokott látvány fogadta ekkor, a SHIELD ügynökök, neki megszokott, hiszen közöttük nőtt fel.

Bard levéve a sisakot felfedte arcát és anyjára pillantott.
< - Eljő annak is az ideje. Most a nővéremmel foglalkozz, szüksége van rád. Jobban, mint bárkinek... én... tudok várni még egy kicsit. >
Mondta arcán egy kis gonosz mosollyal, ami anyai ágán oly jellemző volt.Majd fütyült egyet, de a nő hangot nem hallott. Mégis a Madárijesztő nevű halandó odajött hozzá.
< - Tessék egy csoki, a kedvencem. Ízleni fog - adja oda a nőnek. - Ne félj, megtaláljuk egymást. >
Ezzel a kard teremtette ködben eltűnik a romok árnyékában hűséges társával.

Kapitány már kérdezne Madártól amikor meghallja Zyro eredetét és akaratlanul is újra Árnykapitányá változik.
- Ko-rel és te?
Kérdezi Taot, mikor a kreet meghallja ösztönösen ránéz.
- Itt csak én kérdezhetek fia... Zam?
Még jobban meglepődik.
- A kis Zam! - csattan fel örömtelien. - Anyád olyan büszke lesz, ha... hol van a fiam?
Kérdi, de Madárijesztő már eltűnt addigra.

Lyron látva a fiát örömtelien átkarolja.
- Namor! Fiam!
Arcán ritkán látott boldogság jelenik meg.
- Micsoda erő. Fiam... haza kell jönnöd velem!

- Mind hazajöttök.
Mondja a Kapitány.
- Először beviszünk titeket a shieldhez és ellátjuk a sérüléseiteket aztán kérésetek szerint elviszünk titeket a szüleitekhez.

/Mindenkinek ott folytatódik, ahol szeretné, aki akarja a részleteket még megtervezni vagy kijátszani az írjon a shieldhez és írja a reagja végébe külön, hogy km-re vár./

Apára nézve megláttam azt az arckifejezést, amit olyan ritkán lehet nála látni, és amit általában csak valóban a családja lát tőle. Összeszorult a szívem, hogy nekem pedig még mindig el kell hallgatom, hogy ki vagyok valójában, miközben egy másik világból érkezett bátyám pedig… Felsóhajtottam, vajon engem is így fogadna, ha megtudná, hogy ki vagyok? Elfordítottam a fejemet, mielőtt, még valakinek feltűnik, hogy miként figyelem őket és még valami olyasmire gondol, amire nem kellene. Így inkább a levegőbe emelkedtem és a tengerig meg sem álltam, gyorsabban érek haza, mint a repülőkkel és egy kis magány amúgy sem ártott meg.

//Folytatás: Szirén lakása > Pegazus főépület//

Már éppen szólt volna vissza a Novának, hogy ilyen hangon vele nem beszélhet, mert rangban jócskán felette áll és a másik, hogy egy majomtól amúgy sem elfogadható ez a hangnem, amikor úgy tűnt, hogy a Nova felismerte. A kicsi Zam? Ez meglehetősen úgy hangzott a Vádló számára, mintha a férfi ismerte volna. 2023 környékén voltak ezen a világon, akkor ő még jócskán kisgyerek volt. Az anyja csaknem elhozta erre a világra?
- Ezek szerint ismeri az anyámat – bólintott. – Örülnék, ha el tudna vinni hozzá.
Kivételesen nem parancsolva mondta, azaz próbálta visszafogni magát, hogy megszokásból ne vegye át itt a parancsnokságot.

//Folytatás: SHIELD főépület//

Gorgon meglepetten nézett a sógorára, majd pedig a megjelent felnőtt férfira. A fiú határozottan nem úgy nézett ki, mintha félig embertelen lett volna, valahogyan a férfi hiányolta belőle a saját húga lágy vonásait. Meg túl idős is volt ahhoz, hogy kettejüké legyen.
- Remélem rokon ez nem azt akarja jelenteni, hogy itt ebben a világban is van egy fiad, akiről senki sem tud? – kérdezte a megszokott mély morgó hangján.
És közben megnyomva a senki szót, leginkább Melissa-ra utalva vele.

Namor örömmel viszonozta az apja ölelését, régen látta már, és amikor a saját világában Lyron meghalt, még csak elbúcsúzni sem volt ideje a királytól. Személyesen legalább is, hiszen saját maga az X-mennel volt, amikor a király egy csatában elesett. A rokon szónál Lord Gorgonra sandított, ezek szerint itt nemcsakhogy korábban ébredtek fel az embertelenek legalább negyed évszázaddal, de akkor az apja feleségül is vette a szerelmét, ami odahaza soha sem történhetett meg. Eléggé más világ volt ez, mint amiből érkezett.
- Nem óhajtok galibát okozni a megjelenésemmel. A saját világomban ekkor még nem volt tisztázott a kilétem és nem tudtak a létezésemről, nemhogy elfogadott volna a Vének tanácsa jogos trónörökösnek – egy pillanatra újra Lord Gorgonra nézett. – Ezek szerint ön és Lady Melissa összeházasodtak?

//Folytatás: Tárgyalók//



És bocs, hogy Gorgonnal itt írtam, de ide jobban passzolt. Ó, és lehet, hogy úgy vesszük, hogy most kapja Lyron az üzit, hogy menjen vissza a SHIELD-hez, mert egy Örök Birodalmi ügyük van (Kalli a tárgyalókban). Akár Namor-t is viheti, vagy hazaviszik őt Gorgon-ék… így rád bízom, hogy merre menjünk. És megvárom magamnál, hogy Te írj a másik helyszínre előbb. ^^

//Előzmény: Kúria: Főbejárat//

Azokat a szerencsétleneket már hazaküldtem, még éppen időben mielőtt bármelyik is cseveghetett volna arról, hogy hazaengedtem a szupergonoszok egy részét Washingtonból. Csak az hiányzott volna, hogyha elfecsegik mindezt. Utána otthonról figyeltem tovább, hogy mi is történik a világban, s csak egyszer kell néhány napra lankadnia a figyelmemnek s a káosz elszabadul Midgardon. S dühítő, mert nem a saját káoszom, hanem azé, ki magát istennek meri nevezni, de arra képtelen, hogy a saját háza táján rendet tartson. Lehetséges, hogy újfent el kéne látogatnom En Sabah Nur-hoz s elbeszélgetnem vele. Azt mondotta, hogy ő uralja Midgardot s mégis két másik Apokalipszis keletkezett igencsak rövid időn belül. Szánalmas! Arra képtelen, hogy megoldja a saját gondját s újabb „istenek” teremnek mellette, kik ellene törnek. Vajh hogy volt képes mindeddig trónon maradni? Igazán remek kérdések voltak. Férjem már tudta, hogy ki is a leány, ki megérkezett s nagybátyáimnak is bemutatkozott. Szóval egy másik világban Michael s én s képes voltam férjemnek tett eskümet megszegni csak azért, hogy gyermekkel ajándékozzam meg őt. Letagadhattam volna s senki meg nem mondta volna, hogy nem Fenrir s Thena gyermeke, leszámítva, hogy nem farkasnak nézett ki. Fivéremet továbbra is szemmel tartottam, hiszen nem lehetett nem szemet hunyni a tény felett, hogy a Hydra szövetségese, kik engem nem vesznek be soraikba, mert átverném őket, de fivéremet igen. Mintha nem Loki vére lenne ő maga is! S nem az első szülötte! Hamarosan, csak tudjam meg, hogy azok a halandó férgek merre rejtőznek s a haragomat fogják megismerni s bánni fogják a napot is mind, hogy megszülettek! Uralkodók voltak a felmenőim, mindkét ágról s magam is az voltam, nem pedig egy kígyó, mint a semmirekellő fivérem! Majd csak rájön, hogy mennyire átverik s kihasználják, de nem lesz kegyelem számára, ezért az árulásáért az életével fizet, mint az a csótány atyánk is tette. S már tudtam is, hogy miként óhajtom megtenni azt, hogy a Hydra elbukjon. Az illúziókat figyeltem a tróntermemben s a tervem végre összeállni látszott. A Kőszív nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgy vélem, hogy ideje lesz kiiktatni a telepatáját s rajta keresztül tényleg irányítani őt s a klubját. Csak bábok a sakktáblán, de ezúttal tényleg azzá vállnak végérvényestül. Újra ugyanabba a csapdába esik, mibe évekkel korábban is. még mindig naiv s semmirekellő, ki nem ismeri fel, hogy mikor használják ki. Azonban új játékosok is feltűntek, kikben már sokkal több lehetőség volt s ezt ki kellett használni. Matsumoto, s kezdetnek még ott volt az USA új vezetője is, Norman Osborn. Hirtelen tűnt fel a semmiből s valószínűleg rendelkezik oly háttérrel, mire szükségem van. Így ideje volt végre felkeresni őt s megkörnyékezni, most, hogy minden bizonnyal remekül érzi magát az elnöki trónusán.

Washington, ismételten újraépült mióta utoljára itt voltam. Meglepő s roppant szórakoztató, hogy hány halandó féreg hal meg ezen a helyen minden egyes alkalommal, mikor erre járok. Gúnyos mosolyra húztam ajakaimat, atyám legyőzése s a szakadás a téridőben. Majd Obama halála s az a lény, s végül Fájdalom. Vajon mi fog ezen a napon történni? Mert teljesen nyugodtan nem fog semmi sem, ebben biztos lehettem. Felvettem a halandó alakomat, melyet üzleti tárgyalásokkor szoktam használni, a milliomosok s gazdagok, előkelők körében mozgó Wiedler-t, ebben a testben egyszerű lesz hozzá bejutni s beszélni vele. Nyugodtan sétáltam be az épületbe. Ismert személy, így gyanút sem kelthetett, néhány ügyes s egyszerű trükkel jutottam el egészen a titkárnőig, kinek az elméjében nem volt nehéz elültetni, hogy mára már megbeszéltük telefonon a tárgyalást s csak ő volt oly naiv s buta, hogy elfelejtette. S ettől kezdve immáron szabad utam volt az irodába. Mint régen, most is úgy nézett ki a hely, mint mielőtt lerombolták. Halandók… mintha nem lett volna kellően baljóslatú ezen hely, de ők minden alkalommal ugyanúgy építették újra. Mikor már eben voltam s a titkárnő távozott s egyedül maradtam bent elindultam Osborn felé.
- Üdvözlöm Mr. Osborn – mondtam. – Barbara Wiedler vagyok, már igen sokat hallottam önről. A megbízóm küldött, hogy beszéljek önnel s kezdjek tárgyalásokat önnel egy esetleg kölcsönös együttműködésről s megállapodásról kettejük között…

Az éppen használt test:

Az ablaknál állt s mikor megfordult az a beteges s őrült tekintet igazán szimpatikus volt, mit láttam. Kérdőn vontam fel a szemöldökömet, mikor a nevemen s rangomon nevezetett, noha az arcomon semmilyen jelét nem adtam a meglepődésemnek. Valószínűleg csak ráhibádzott minderre, vagy pedig már számított a jelenlétemre, s arra, hogy felkeresem.
- Honnan? – kérdeztem.
Közben közelebb sétáltam s leültem a székre, figyeltem minden mozdulatát s szavát. Ajkaimat mosolyra húztam, hát igaz volt minden róla, mit sikerült megszereznem információt. Intelligens s ügyel a részletekre. Nos igen, igaza van, ha akartam volna átverhetném, de nem az volt a célom, hogy kijátsszam s a végtelenségig átverjem, nem, ezúttal nem az volt. Ezúttal üzleti okokból érkeztem hozzá s ehhez nem volt szükség a túl hosszú ideig tartó átverés, addig kellett csak, hogy beérjek idáig.
- Roppant figyelmes Mr. Osborn – feleltem. – Valóban ő vagyok, s remélem elnézi nekem, hogy nem valódi alakomban érkeztem önhöz, de azt mégsem tehettem meg.
Körbenéztem az irodában s a kérdésére egyelőre nem feleltem egyből.
- Ez a negyedik alkalom, hogy ebben az épületben járok – mondtam. – Először, mikor atyám egy klónja nevezte ki mindezt a palotájának s változtatta át. Az épület jelentős része romokban végezte azután a nap után. Másodjára, mikor Mr. Obama elhunyt, akkor is romokba dőlt, s végül Fájdalom eljövetelekor, s akkor is tudjuk, hogy mi lett a vége. Bízom benne, hogy most egyben marad az épület. Egy pohár bor is megteszi, köszönöm.
Osborn-ra emeltem a tekintetemet s mélyen a szemébe néztem.
- Ön úgy tűnt számomra, hogy nem igazán kedveli s nem szereti, ha mások mondják meg, hogy mit tegyen. S nem követné szívesen mások parancsát, kik megszabnák, hogy miként vezesse az USA-t. S ezen személyek nem szívlelik az oly jellemű s akaratú személyeket, mint mi is vagyunk. Az érdekeink s ellenségeink közösek Mr. Osborn, ebből bizonyára már ön is sejti, hogy miért is kerestem fel ezen a napon – húztam gonosz mosolyra ajkaimat az utolsó szó után.

Halványan elmosolyodtam s kissé oldalra biccentettem a fejemet, szóval futjuk még a megszokott köröket, miket elvárnak tőlünk. Végül felsóhajtottam s hátradőltem a székben, miben ültem. Még engem is elgondolkodtatott, mit kérdezett. Igazából nem tartott mindez sokáig csak ha ő húzta az időt, nekem is megkellett tennem, mintha meggondolnám, hogy mit is mondott valójában. Pedig már igencsak régen tudtam, hogy mit is fogok felelni.
- Legyen mindhárom, Mr. Osborn, de fordított sorrendben – feleltem. – Segítség igen, s cserébe én is segítek, révén ellenségeink jelentős része közös. Figyelmeztetés, ó igen, van egy oly érzésem, hogy jócskán többet tudok magánál – húztam ajkaimat gúnyos mosolyra. – S jelentős részét az információimnak igencsak örömmel fogadná, hogy ez az épület s az ön széke is még nagyon sokáig meg maradjon. S szövetség az előző kettő pont, ha tényleg segítünk egymásnak már igencsak alapot ad erre, ön nem így véli?
S eljött az ideje annak, hogy egy roppant kellemetlen tényezőtől megszabaduljak, nem szokásom sokáig tűrni, hogy valaki annak tartja magát, ami én vagyok. S Apokalipszis ily személy volt.
- A legnagyobb gondja önnek jelenleg úgy vélem, hogy Apokalipszis – mondtam unottan. – Mit tud arról, hogy jelenleg milyen terveket szövöget, merre van a bázisa s kikkel, mikkel veszi körbe magát?

Felvontam a szemöldökömet a halandó szavaira, úgy tűnt, hát mégis megérte eljönnöm erre a helyre s erre a találkozóra, mert igencsak jövedelmezőnek tűnt. Mit sem számított, hogy drága istenkomplexusban tengődő En Sabah Nur-t éppen most döföm hátba, még mindig ott volt az oldalán az avatárom, kitől megtudhattam, mit tudni óhajtottam. Egy titkos szövetség, gúnyos mosolyra húztam ajkaimat, olybá tűnt, hogy Osborn igencsak jól elvégzett mindent, mit meg kellett tennie. Legalább valaki, ki elismeri, hogy mit is vittem végre s mire vagyok képes. Azonban volt még valami, mi nem hagyhatott nyugodni.
- Remek kezdet Mr. Osborn – mondtam. – De…
Igen, ott volt az a bizonyos, de. Mit muszáj volt feltenni s minek megválaszolása nélkül nem volt oly hatalom miért bármit is elárultam volna ennek. Nem ez volt az első titkos szövetség, miről hallottam s minek tagja voltam, mégsem működött semmi sem oly jól, mint a Hydra. S még egy semmirekellő társaságra nem volt igényem, nekem oly kellett, kikkel tényleg kezdeni is lehetett valamit.
- Mitől lenne ez különb s használhatóbb, mint a Pokoltűz Klub? – kérdeztem. – Elviekben Midgard legbefolyásosabb személyeivel van tele, mégis mind oly amatőr s hasznavehetetlen sakkbábú s kártyalap, hogyha rájuk fújnék elég lenne, hogy romokba dőljenek. Ha rendes indokot képes adni nekem Mr. Osborn, akkor megkapja az információkat s természetesen benne vagyok az ajánlatában is.

- Én a Belső kör hozzá nem értését említettem s nem a nyilvános részét – fűztem még hozzá. – S ön roppant szemtelen is Mr. Osborn.
A hangomban ezúttal nem volt lenézés sem neheztelés csak egyetlen dicséret volt. Régen érdemelte ki ezt bárki is tőlem, de ez a halandó igencsak megdolgozott ezért s roppantul tudta, hogy miként kell velem beszélni s mivel keltheti fel az érdeklődésemet. Felvontam a szemöldökömet, mikor kiejtette az ajkain, hogy miről is beszélt. Egy tárgy, mi gondolatok útján teljesíti, mit akarunk.
- Érdekes – állapítottam meg.
Két ily tárgyról volt tudomásom, a Végtelen gyémántok, mikhez szerencsém is volt s mint kiderült az egyik mindvégig ott volt karnyújtásnyira tőlem, de a férjem titkon őrizte, mint a többi társa is, mit végül a világ pusztulása előtt Thanos megszerzett magának. Mostanra eltűntek s nem volt azoknak tulajdonában, de ha erről lenne szó, akkor már a titán itt lihegne nyakunkban s nem lenne nyugtunk tőle. Így ezt kizártam, hogy erről lenne szó. Maradt hát…
- A Kozmikus kocka – mosolyodtam el gúnyosan. – Rendben van Mr. Osborn.
Az asztalára helyeztem a kezem s az egyik ujjam begyével egy rúnát rajzoltam fel rá s egy illúziótérkép jelent meg arról a helyről, hol Apokalipszis kastélya s a föld mélyén a városa leledzik.
- Ez Cape May – szóltam. – Egy felső kastély az álca, de alatta egy egész város terül el, hol Apokalipszis hívei élnek. Mára összegyűjtötte minden lovasát s ő maga is visszanyerte eredeti alakját s nem gyermek csupán. Manapság is úgy véli, hogy teljes Midgard az övé csak még nem szólt erről senkinek, naiv – tettem hozzá megvetően. – Minden mozgását s tettét nyomon tudom követni, van odabent egy emberem, ki tájékoztat mindenről, akár a saját tudtán kívül is.

Bólintottam a szavaira, igen En Sabah Nur-nak valóban pusztulnia kellett, bár előtte még fel óhajtottam használni őt s embereit a fivérem ellen. Arra tökéletes volt, hogy abba vesszenek, hogy egymást próbálják megölni. Felvontam a szemöldökömet a következő szavakra, szóval őt is holtan akarja látni, érdekes, bár jogos volt a részéről. Szóval felismerte, hogy Jonathan mily komoly fenyegetést jelent s mennyire veszélyes. De szinte biztosan alulbecsüli. Neki még én sem nagyon tudtam hazudni, pedig kevés halandó volt, kik átláttak rajtam, s ő egy volt közülük, hála Einar emlékeinek úgy ismert, mint kevesen. S ez hatalmas fegyver volt a kezében, mit nem egyszer már ki is használt.
- Ők tán nehezeb ellenfelek, mint Apokalipszis – mondtam. – Miller veszélyes, veszélyesebb, mint hinné, akárcsak a többiek, kiket az Angyalok közé sorolhatunk. Már az ön elődje is holtan kívánta őket, de tenni sem tudott ellenük semmit sem. Csal egy háborút ért el Asgard s a Szövetséges Államok között. S hazaárulónak bélyegezte meg őket, de a történelem s a nép őket igazolta, hogy Midgardért tették, mit tettek s nem kívánnak háborúzni... Egy ily háború kevés lesz ellenük Mr. Osborn.
Őket jómagam ismertem s én tudtam volna megölni könnyedén, bárki más a Kilenc Világon nem volt elég felkészült hozzá, s ez az az információ volt, mit soha sem adok ki a karmaim közül. Ez a tudás hatalom, s nem is apró. Lassan pedig itt végeztünk, már nem volt oly sok dolog hátra, mit a mai napon megbeszélhettünk volna, az első lépés a tényleges szövetség irányába. Keresztbe tettem lábaimat, miközben kényelmesen hátradőltem a székben. Nem csak ennyiről volt szó, mit mondott, hisz ez így túl kevés volt, túl apró, megszerezni a Kockát s uralni. Ehhez ketten kevesen voltunk s biztosra vettem, hogy ő maga is így gondolta. Hisz mely gonosz kezd bele úgy bármely munkába, hogy nem biztosítja mindazt? Mi sokkal, de sokkal többet veszthetünk egy-egy ily lépés során, mint, mit ellenlábasaink hisznek. S azok, kik ellenünk ténykednek.
- Most ön következik, várom a részleteket a szövetségről s arról, hogy kiket gondolt még tagoknak.

Osborn nem felel a Milleres dologra, de az arcán van egy önelégült mosoly, mint aki most kapott még pár új ötletet. Majd a szövetségre bólint egyet.
- Hát persze. Mindketten tudunk a hydráról és a pokoltűz klub mutánsairól. A két szervezet más célokkal, de ugyanazzal a módszerrel dolgozik. A gondjuk a befolyás. Ezek az emberek nem vezetők. Mi azok vagyunk. Ezek mind azt hiszik, hogy a világot elég pici lökésekkel operálni, olyan aprók lettek a hosszútávú terveik, hogy még ön se élné meg a siker napját. Én nagyobb méretekben gondolkozom, és nem vagyok Apokalipszis. Tudom, hogy egy ember nem tudja uralni az egész világot. De mit szólna mondjuk... négyhez.
Arcán gonosz mosoly jelenik meg.
- Ismerek két személy kelet Európában, akiket biztosan érdekelne a mi kis Cabal-unk.

/De a játékosok egy hamar nem tudják meg kik is azok /

A SHIELD-et s Jonathant érintő kérdéshez nem volt mit hozzáfűznöm már, az ajkain megjelenő mosolyból elég sok minden következett. S végre visszatértünk oda is, mi engem érdekelt. Bólintottam Osborn szavaira, ebben igaza volt, hogy azok mennyire lassú s tehetségtelen alakok voltak, nos igen. Még a Kőszív is magát vezetőnek tartotta, de még a saját háza táján sem volt képes rendet tartani s elérni azt, mit kellett volna. Ezért nem lett sosem a Pokoltűz klub belső köre hatalmi tényező, csak saját magát ingatta ezen elképzelésbe. S a HYDRA, ugyan, atyám sem volt vezető a legidősebb fivérem sem az. Hogy is lehetne, ha évezredeket töltött alvással a Marmora tenger mélyén? Gúnyos mosolyt engedtem meg magamnak a kijelentésére.
- Pedig még jó pár évezredig szándékozom életben lenni – jegyeztem meg gúnyosan.
S valóban úgy volt, miként Osborn is látta, hogy túlságosan lassúak s elkényelmesedtek, pedig nem voltak halhatatlanok, csak törékeny halandó férgek, míg mi, legalább is én valóban vezető s királynő. Felvontam a szemöldököm a számra s kissé közelebb hajoltam Osborn-hoz.
- Négy? – kérdeztem.
Ketten kevesen voltunk, ezt magam is beláttam s lettek volna ötleteim nekem is, hogy kiket lehetne még elcsábítani ezen szövetségbe. Kelet-Európa, érdekes, arrafelé bennem is felmerült egy személy.
- Kikre gondolt? – érdeklődtem s a válasz után ismét mosoly jelent meg az ajkaimon. – Nagyszerű választás Mr. Osborn. S akkor én távozok, hamarosan úgyis találkozunk.
Ezzel már fel is keltem a helyemről s kisétáltam az irodából, utána az épületből s egy villanás után már teljesen új helyre is értem.

//Folytatás: Akkaba Metroplisz//