Harlem utcái

A filmekből jól ismert gettónegyeden nem kellett sokat torzítani Hollywoodban, hogy egy füstös, sötét, patkányjárta városrész húzza meg magát New York szívében. A sikátorok tömkelegében senkinek nem ajánlott egyedül sétálgatnia, sok mutáns húzza meg itt magát, de az emberlakosok sem túl bizalomgerjesztőek. Nem arról van szó, hogy idetelepítik a bűnözőket, inkább az a helyzet, hogy itt senki sem akadályozza meg őket kedvenc szórakozásaik közben. A labirintusszerű utcahálózatban könnyen el lehet tévedni egy sötét éjszakán - ha valaki így jár, akkor semmi értelme segítségért kiáltania...


Az eredeti topic.

//Előzmény: Bűnök csarnoka//

Egy raktárépület előtt jelentünk meg az egyik sikátorban, az az valami még mindig itt lakott s még mindig a szajháját kereste. Most visszakapja, de nem úgy, mint akarta. Odakint felvettem egy követ a földről, majd néhány halk varázsszó után egy pisztoly jelent meg a kezemben, a korcsokra pillantottam, majd nemes egyszerűséggel berúgtam a raktár ajtaját. A halandó odabent volt, emeletem a pisztolyt, majd unottan engedtem bele az egész tárat, mire holtan dőlt el a földön. hátranéztem a kettőre.
- Befelé! – parancsoltam. – Mondj búcsút az utolsó személynek, ki még szeretett s aggódott érted ezen a világon. Az volt az – böktem a halottra. – Eltűnteted, a következő néhány napban itt maradsz, majd valaki érted jön s neki dolgozol. A feléd tett ígéretemnek ezennel vége, egyenlítettem mindent. Rám nem fogsz emlékezni és az a valami velem jön, hogy garantálva legyen, hogy annak dolgozol, akinek kell… Ha nem teszed a dolgod, ez a valami meghal s nem látod többé.
Ezzel megragadom a fattyú grabancát és kitépem az anyja kezéből, ha ellenkezik kap egy újabb akkora pofont, hogy ezúttal a fal adja a másikat neki, s nem kímélem. Elsuttogtam néhány szót, majd egy villanás után tűntem el a helyről. Ahogyan eltűntem Shadow már nem is fog rám emlékezni csak arra, hogy öltönyös alakok elviszik a gyermekét s őt otthagyják teljesen egyedül. S a gyermek pedig arra emlékszik, hogy az anyját ölik s támadják, ő kiabál vele, hogy fusson s meneküljön, majd én mentettem meg s vittem el egy biztos helyre.

//Folytatás: Kúria – Főbejárat//

Egy másik világban vagyunk ahogy átértünk de minden oly idegen... de mégis ismerős... az új gazdámra nézek, majd azt ahogy berúgja az ajtót és hidegvérrel végez a bent lévővel aztán beparancsol minket... engedelmesen követem és hallgatom a szavait... a halottra nézek, s nem értek semmit... mi közöm lehetett hozzá és mikor? Majd magamhoz ölelem gyermekem félve, rettegve...
- Neeeee... kérlem... Megteszek bármit csak ne vigye el...- nyögöm és próbálom a lányom magamnál tartani, de egy nagy pofont kapok és a túlsó faltól megkapom a másikat ahogy laffanok rajta... könnyes szemekkel nézek az ajtó felé ahol eltűnik a lányom, s az úrnőm... majd emlékeimből szertefoszlik a nő alakja... csak öltönyösökre emlékszek akik elrabolták a lányom tőlem, s a parancsra... a hullára nézek, majd magam elé... Fájdalmamba félelem és gyűlölet vegyül. Visszaakarom kapni a lányomat... élve... sértetlenül...könnyeim folynak végig az arcomon...

Egy idegen világban vagyok anyám és a nő oldalán... nem tudom mi lehet ez a hely... De azt látom ahogy a nő kioltja az épületben lévő életét... anyámat ölelve nézem, hogy mi történik... a nő beszél, szavait nem értem teljesen, csak azt, ami engem is nagyon érint... kitép anyám kezeiből, majd egy pofonnal repíti át anyámat a túlsó falhoz... felsikítok, próbálok ellenkezni, de semmi esélyem...felnézek a nőre, majd anyámra, s szabadulnék, míg... anyám támadják... menekülök... futok míg édesanyám elkeseredetten küzd, hogy nekem esélyt adjon elmenekülni, majd a nőbe botlok aki segít elszöknöm.

Egy ideig csak könnyeim áztatják a környezetem, majd felkelek és körbe nézek... egy hordóba tuszkolom bele a hullát amint minden használható dolgot elszedtem tőle, hogy aztán elrejthessem... teli pakolom a hordót éghető dolgokkal majd felgyújtom az egészet, s míg elhanvad addig a raktárban kutatok... vizet keresek, és valami rongyot, hogy a sebeim ellássam... találok egy tükröt és látom milyen siralmasan is nézek ki. Sebek, zúzódások... hegek... lassan kezem a nyakam körüli fémre csúszik mely odalent arra volt hivatott, hogy rabságom mutassa és ha gazdám azt akarta korlátozzon, de most egyszerűen kinyílik, mintha sosem lett volna lezárva... leveszem a nyakamról, de ott a nyoma... a hegek... talán idővel elmúlik... combomon a billog azonban nem halványabb... ugyan olyan.. s a tetoválásom is érzem meg meg mozdul... a tükörbe nézek és figyelem ahogy puszta akaratomtól változik meg a szemeim színe, majd vissza. Az erőm képes vagyok használni... furcsa érzés... hiszen odalent semmire se voltam képes... most itt szabadabb vagyok ilyen szempontból... de milyen áron? Milyen áron? Lányom bárhol lehet... míg ő nincs velem csupán csak látszólag vagyok szabad... érzéseim vernek még jobban rabláncra...
Visszatérek hordóhoz és a tűzhöz, majd vízzel eloltom és lezárom a hordót... ezután az egész megy a folyóba... én pedig várok... és aggódok... a raktár azon részében rejtőzök el a sötét, ami amúgy is lakásnak lett átalakítva, s próbálok megtudni információkat, hogy ki vagy kik éltek itt... És itt hogyan védhetem meg magam...

Sétálgatok a sikátorban, zsebre dugott kézzel. Egy üres konzervdobozt rugdosok magam előtt, és szinte megbabonázva hallgatom ahogy csörömpön a járda kövezetén. Egyszercsak megkordul a gyomrom, és rájövök, hogy megéheztem, ideje lenne valami élelem után néznem. Kimegyek az utcára, magam mögött hagyva a konzervdobozt, és elindulok jobbra. Két utcával arrébb ismerek egy sikátort egy étterem mellett, ahol a bőséges szeméthalomban biztos találok magamnak valami ételt.
Pár perc alatt oda is érek a dugig tömött kukához, és elkezdek kutakodni az elsőben. Kidobok belőle egy széttörött órát, és néhány tányérdarabot, amikor neszezésre leszek figyelmes. Lassan közelebb hajolok a második kukához, és óvatosan felemelem a tetjét. Egy patkánnyal nézek farkasszemet. Mielőtt elkaphatnám, az állat gyorsan elbújik a szemétben. Jobb kézfejemből egy tőrhegyet formázok, és nagyon gyors mozdulattal kiszúrok az állat felé. Amikor visszahúzom a kezem a patkánnyal együtt, az állat még mozog, és vergődik kínjában. Elmosolyodok.
- Megvagy.
Hogy az állatot megmentsem a szenvedéstől, leharapom a fejét, és kiköpöm. A patkány nem mozdul többet. Nekiállok, és nyersen elfogyasztom a maradékot. Gyermekkoromtól kezdve hozzá vagyok szokva ehhez, a nélkülözés közepette kénytelen voltam eldobni magamtól az olyan luxust, mint a finnyáskodás. Élni kell, nem számít milyen áron.
Miután nem maradt semmi a patkányból, máris jobban érzem magam, de még nem laktam jól. Kis kutakodás után találok egy fél penészes kenyeret. Eszek a kevésbé romlott részéből, majd félredobom, valami táplálóbb után kutatva. Végül egy fél adag spagettit találok az egyik szemeteszsákra öntve. Elfogyasztom, és érzem, hogy már jól laktam.
Visszasétálok az utcára, és körbenézek. Merre menjek, mit csináljak? Gyakorolnom kéne nemrég felfedezett képességem. Ehhez jólesne egy kis friss levegő. Elindulok egyik kedvenc helyem felé. Gyalog vágok neki az útnak Manhattan felé, és elsétálok a Manhattan-t, és Bronxot öszekötő hídig.

Jókedvűen térek vissza. A mai nap elég sikeresnek mondható, már csak egy munkát kéne találni mára. Nehéz dolog lesz, mert nem tudom kinek lehet szüksége bérgyilkosra. És nincs jó ajánlólevelem se... Elindulok az utcán, hátha találok egy olyan helyzetet, amből tudok kamatoztatni valamit.

A hirtelen fénytől, és hangtól menekülési ösztöneim bekapcsolnak, és nekilódulok, rohanva az utcának. Csak ezután kezdek gondolkodni: nagyon komoly dolgot még nem követtem el. Nem öltem, és lopni is csak kisebb értékeket loptam, nincs mitől félnem, így amikor meghallom, hogy arra kérnek, álljak meg, nagy küzdelmekkel magamban, de megállok..
Hátrafordulok, megnézném kik ülnek az autóban, de a fényszórók elvakítják szemem, ezért bal karjommal védem szaruhártyám a fénytől, és hunyorgok.
- Mit akarnak biztos urak?

Papírokat akarnak? Minek? Értetlenkedve benyúlok a zsebembe, kihalászom onnan egy sztriptízbár reklámpapírját, és egy paprzsebkendőt, átnyújtva a rendőrnek.
- Tessék, csak ennyi van nálam. Szívesen segítettem.
Hátatfordítok nekik, hogy elinduljak. Az első alkalom, hogy egy rendőrrel beszéltem. Nem sikerült rosszul.

Igazolvány? Személyi? Nem értem miről beszélnek ezek. Zöld kártya... Egyszer találtam valami kártyát, amin voltaz zöld levelek, és a hátulja is zöld volt, de valami azt súgja nem arra gondolnak.
- Uraim, nem tudom miről beszélnek. Nekem nincsenek ilyenjeim... Hol lehet ilyet kapni?

Harold? Egyre kevesebbet értek ebből... De rendőrök, jobb ha azt teszem, amit mondanak. Kinyújtom magasra a kezemeimet. Ekkor az egyik rendőr elkezd tapogatni.
- Hé! Hagyjon békén! Ne tapogass te perverz állat!
Egyszerűen nem bírom, hogy tapogat, és mielőtt észbekapnék, az ösztöneim már megint cseleknek. Jobb kézfejemet egy vasököllé változtatom, és lesújtok vele a derekamnál járó tapogató rendőr tarkójára. Még be sem fejeztem a mozdulatot, bal öklömet szintén vassá formázva egy gyors jobb horgot küldök meg a másik rendőr felé, majd hátatfordítva nekik elfutok, megcélozva az 5 méterre jobbra lévő sikátort. Hátam bizsereg, hátam bőrét enyhén fémesítem, felkészülve, hogy ha lövés hallok, megkeményítsem, de így még ne akadályozzon a mozgásban.

Még nem menekültem meg. Itt van a nyomomban, ezért minél előbb át kell jutnom a rács túloldalára. Gyorsan körbenézek, hogy van-e másik járható út, de nem találok semmit. Odaérek a rácshoz, és jobb karomat fűrésszé változtatom. Illetve változtatnám, merthogy a hátam fél-fém állaga miatt nem vagyok rá képes. Elengedem a hátam, hogy kezemből fémfűrészt csináljak, de még így is csak kézfejem tudom átalakítani, és még teljesen védtelen is vagyok. Sietnem kell!
Eszembe jut egy gyorsabb ötlet. Kézfejemből szivacsok csinálok, és elkezdek átcsúszni a két rács között. Amikor csuklóm elakad, kétfejem végéből, csuklómból, és alkarom elejéből csinálok szivacsot, így arrébb tudok menni. Meglepően gyorsan haladok, viszont, amikor vállam átmegy, és jönne az oldalam, rájövök, hogy beragadtam. Nem vagyok képes egész testemet szivaccsá változtatni, ezért nem tudok így átmenni! Gyorsan elkezdem magam visszafelé húzni, de félek, hogy késő. Ha a rendőr elindult utánam futva, mostanra már biztos a sarkon van.

Úristen! Valaki robbantgat! Gyorsan kiszabadulok a rácsból, és egy pillanatra megállok. Jobb menekülni, vagy inkább nézzem meg mi történik? Végülis aki rendőrt öl, az nem jófiú, biztos nem az ellenségem. Az eszem azt súgja, meneküljek, de az ösztöneim vezetnek. Látni akarom, ki mentett meg.
Odalopakodok a sarokhoz, és arcomon a bőrt fémmé merevítem, egyedül szembogaram hagyom meg, hogy lássak. Óvatosan kidugom a fejem a fal mögül, és megnézem mi történt a rendőrökkel, és a rendőrautóval.

Találkoztam már fura dolgokkal életemben, de ez megállítja bennem az ütőt. Visszahúzom a fejem az épület sarka mögé, és elengedem arcomat. Mit tegyek? Van-e félnivalóm ettől a lénytől? Ha itthagyom, a sikátor végén lévő rácsnál elmenekülhetek.
De nem! azért akarok bérgyilkos lenni, hogy az eddigi unalmas és szegény életből kitörjek, és valami izgalmasat tegyek. Itt az alkalom, hogy új életet kezdjek. Nem tudom, hogy fog fogadni. ha végem lenne, bocsáss meg Suzanne! És köszönök mindent...
Sóhajtok egy utolsót, majd határozott mozdulatokkal kilépek a sarok mögül, és ránézek. Ekkor lefagyok egy pillanatra. Mit mondjak neki? mindegy, akármit, csak szólaljak meg.
- Kaphatok belőlük egy kis darabot?
Micsoda?!? Kaphatnék-e belőlük egy darabot? Mért pont ezt kérdeztem? Bár, biztos finomabbak, mint a délutáni nyers patkány...

A hatalmas félmeztelen férfi alak kisétál a lángok közül. Fekete nadrágja néhol még ég,d e ezt ő észre sem veszi. Az alak narancssárga pikkelyszerű bőre itt-ott lángol. Vicsorogva ugrik a rendőrre majd a kezét a fejére teszi, amitől a haja meggyullad. A bőre lekezd vörösödni majd a szemek kipukkadnak, mint valami vérrel telített lufik. A bőr elkezd húsra égni és a szájból már csak füst jön ki. A szörnyeteg felpillant Murlockra.
- Mondtál valamit picur?

/Újdonsült barátod: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t748-veszmano/

Nyelek egy nagyot, és hangosat. Most már nincs visszaút, nem fordíthatok hátat neki. Hallottam már pletykákat róla a sikátorokban, de nem emlékszem a nevére. Jobb ha behódolok neki. Féltérdre ereszkedem, és fejemet lehajtom, a földet bámulom.
- Csak megkérdeztem, hogy ehetek-e belőlük én is, ha végzett.
Majd egy pillanatnyi gondolkodás után hozzáteszem:
- Uram.
Minek kérdeztem ilyen hülyeséget egyáltalán? Megkérdezhettem volna hogy telnek a napjai, de nem, nekem kérnem kellett a rendőrökből. Nekem itt lesz végem. Esélyem sincs, hogy megvédjem magam, ha úgy dönt, hogy megöl. Fejlehajtva, igyekezvén tiszteletet árasztva magamból, várom, hogy mit reagál.

Ez a hatalmas lény a Kéz egy katonája? Megvan! Eszembejutott ki ő! És én hülye még ide mertem állni a színe elé... Viszont fogalmam sincs, hogy ki ez a ballonkabátos fickó. És vajon rám gondol a "kölök" alatt? Biztos, mert nincs itt más. Bizonytalanul felegyenesedem, és jobban megnézem magamnak a fickót. Amikor Vészmanó keze lángokba borul, meghökkenek, és egy fél lépés hátra lépek. Nem tudom mi lesz itt, de ha csata, akkor én sem úszom már meg. Nem tudom ki a fickó, de az biztos, hogy Vészmanóval nem akarok rosszban lenni, így mivel ő "hadkészültségbe" állítja magát, gondolom jobb ha felkészülök. Nem tudom mi várható most, de biztos ami biztos alapon az ökleimből vasöklöket csinálok, és úgy lógatom magam mellett a karjaimat, feszülten várva, hogy mi fog most történni.

A ballonkabátos alak mögött tizenegy másik mutáns* jelenik meg.


Vészmanó egy lángot dob a csapat elé, akik félre ugranak.
- Az üzenetet átvettük. Ha a Kéz nem nekünk dolgozik akkor az ellenségeink.
Mondja a ballonkabátos és levéve a kabátot felfedi a külsejét.


/A Zodiákusok csapata új szereplők. Mutánsok, akiknek a képessége egyezik a zodiákus jellel. (PL: Leo, egy oroszlán ember) Kivéve a narancssárga jelmezes alak az ankhal, ő volt a ballonkabátos fickó a skorpió/