Titkos város

Kimért, óvatos, de gyors léptekkel haladok az ajtó felé, közben pedig figyelek, hogy hátha felbukkan az a Mordred, vagy az egyik pribékje, de egyenlőre senki. A kis társulat gondolom ellesz nélkülem is, majd amikor jön az ellenség, akkor majd a sárkány elkezd majd pofázni és mindenki kap egy baltát a fejébe. Ekkor azonban, mint emlegetett szamár, felbukkan az a sárkány, a kezét a vállamra teszi és súgni kezdi.
- Na, figyelj. Együtt megyünk és semmi magánakció. Vili magányos farkast játszani óhajtó úr? Mert a te kis stalkerkodásoddal nem megyünk semmire se. És szerintem itt többen nem akarnak még arra is figyelni, hogy te mi a fenével akarod a többiek életét is bajba keverni, jó? - súgja. Na, jó most lett elegem! Kezd nagyon az idegeimre menni ez az idióta, és még a lányok keresésében is megakadályoz. A kezét lesöpröm magamról, majd már eléggé ingerülten felé fordulok.
- Na, figyelj! Te nem parancsol nekem! Vili? Senki nem nevez téged főnök, én főleg nem. Nem kértem, hogy figyelj rám, szóval fogd be a pikkelyes szád! - mondom neki angolul, majd elindulok a tervezett irányba, de még visszaszólok. - És ha még egyszer te hozzám nyúl, levágom a karod.
Reményeim szerint be fogja fogni a pofáját, és én végre be tudok menni a kijelölt helyre. Remélem, hogy megtalálom ezt a Mordredet és akkor majd személyesen fogom megkínozni.

//Előre szólok, mert esélytelen, hogy mindenki írjon ma, meg többen jelezték, hogy nem tudnak, hogy így nem tudok ma kört váltani, révén nem fogom tudni mindenkinél, hogy ki merre akar menni. Pénteken fogtok kört kapni, addig remélem mindenki ír majd.//

Aashirya sokáig csak csendben lépkedett a többiek mellett és végig azzal a csoporttal tartott amelyikkel Svarog is. A terepet elnézve örült annak, hogy nem magassarkúban ment a konferenciára, bár nem számított középkori, avaloni, egyáltalán erdei vagy akárhol legyenek. Csak a rágását és a nyelését lehetett hallani, de ha ezt bevallaná önmagának elpirulna. Hiszen ezek a hangok cseppet sem voltak nőiesek. Amikor végzett, egy kecses és alig észrevehető mozdulattal ejtette a földre az almát, lehetőleg még a természet lágy ölén. Ha már bent jártak az épületben, akkor nézett magának egy asztalt, lépcsőt, oszlopot, akármit. De nem távolodott el a többiektől. Nem arról volt szó, hogy félt. Illetve nem csak arról volt szó. Egyszerűen így tartotta biztonságosnak a közlekedést. Ezért zavarta a férfi aki rendre máshogy viselkedik, mint ahogy a csoportdinamikának szüksége lett volna rá. Most, hogy újra feleselt a sárkányemberrel, Aashiryánál betelt a pohár. Gyorsan a táskájába nyúlt és kikotort a körömvágó ollóját. Baljával gyorsan a jobb hüvelykujjába szúrt, hogy vér serkenjen. Aztán óvatosan Malacus mögé szökell s reméli sikeresen a férfi tarkójára tudja nyomni az ujját, majd hátra sasszézik párat.
- Ēka kaṭhaputalī kaṭhaputalī bana jātē haiṁ. - hadarja gyorsan a parancsot vérének, miközben bepirosítja jobb ujjait. Szabad fordításban annyit tesz a mondata, hogy "Légy marionett bábú". A mondat befejeztével és az ujjbegyei bevérezésével, kitárja a tenyerét és erősen koncentrál a saját vérére. Reméli, hogy sikeresen manipulálni tudja a férfi idegrendszerét és annak végtagjait valódi marionettbábúként tudja irányítani. Legalább egy időre, amíg megállítja és észhez téríti. Ha nem, akkor bizony épp nagyon hülyén fest és furán integet a levegőben. Arról nem is beszélve, hogy nagyon furcsa nyelven beszél...

Felszerelés:

~Ralf Shaw~

Odabent tanácstalanul álldogálunk kicsit, többen is a mágiához fordulnak segítségért, csak éppen szarra se mennek vele. Megvonom a vállam, és lazán nekidőlök az egyik falnak, hagyom, hogy a felnőttek dolgozzanak, gondolkodjanak. Én már le lettem ugatva, hogy csak egy kölyök vagyok, úgyhogy úgy is fogok viselkedni, csak szépen követem mamit és papit. A sárkánykoma mellém lép, és válaszol arra, amit kijelentettem, mire megvonom a vállam.
- Az élet ilyen, nem egy játék, ahol úgy írták meg az ellenségeket, hogy le tudjuk őket verni. Van, amikor túl erős az ellenfél, és könnyebb félreállni az útjából, elkerülni azt. Nem minden harc végződhet győzelemmel. - válaszolok egy tibeti bölcs tudásával. Ez után elsiet a kardos gyerek után, aki már menne a halálába. Én hagynám, aki ennyire hülye, az megérdemli hogy megöljék. Nem mennék utána, ennyi ésszel csak hátráltat minket, mint most is, de ezt a vezetőnk biztos jobban tudja, úgyhogy nem látom értelmét kifejezni a nemtetszésem. Inkább figyelem a furcsa külföldi nőt, aki elég érdekesen viselkedik. Nem értem, kritérium volt hogy mindenkio gyépés legyen?

A területen nem érzek gonoszt. Ez viszont csak a nagyobb és univerzálisabb bűnöket érzékelem. Szóval nincs gyilkos a közelben. Mármint leszámítva a csapattársaimat. De nem gondolom, hogy bármi rosszat is akarnának. Vagy ha igen, akkor nagyon gyorsan megoldom. Nem tetszik a csend. Van egy érzésem, hogy az orrunk alatt vannak, de sehogy sem látjuk. Svarog látnoki képességei is cserben hagynak minket. Lángoló fejű démonként nyitottnak kell a mágia minden fajtájára, úgy hogy nem kérdőjelezem meg. Közben megy tovább a csapaton belüli dráma, ami nem nagyon hat meg. Úgyis abbahagyják akkor, amikor megjelennek az ellenségek. Addig meg úgysem. Csak remélem senki sem öl meg senkit. Mivel a mágikus módok kudarcot vallottak, itt az ideje a régimódi eszközöknek. Gyorsan felmérem, hogy ki hol van. Nos, ez minden ami kellett. Megidézem a motoromat. Egyet bőgetek rajta hangosan. Ha még most sem jött elő senki, akkor elindulok a csapat céljának irányába, közben folyamatosan figyelve, nehogy valami hátba támadjon engem, vagy a többieket. Természetesen előre is figyelek és felkészülök az esetleges támadásokra.

Miután beadtam a kegyelemdöfést, látom, hogy végre leszállnak rólam, így elindulhatok a lányok keresésére. Talán jobb ötlet lenne, ha nem egyedül mennék, mondjuk a bölcsesség nem tartozik a figyelemre méltó képességeim közé, de most már mindegy. Eltökélten elindulok a bal második ajtó felé, de ekkor valaki hozzáér a nyakamhoz és furcsa szavakat mormol. Nem is figyelek rá, bár a szavak furán csengenek. Varázsolt valaki, méghozzá rám. Bár, lehet, hogy nem igazán erre kéne mennem. Talán jobb lenne, ha...frászt, megyek tovább. A mozgás minden egyes megtett lépés után egyre nehezebb, és úgy érzem, mintha a lábaim ólomból lennének. Alig bírok mozdulni. Megállok, majd megfordulok, és észre veszem az indiai nőt, akinek véres az ujja. Biztosan ő tette. Ezért megfizet. A mesterem sokat mondta, hogy próbáljak csapatjátékos lenni, viszont ha valaki átveszi a testem fölött az irányítást, az halott ember.
- Te mocskos szajha! - kiáltom felé, majd a csuklómat a megfelelő pozícióba fordítom és elmondom a villámvarázslatom igéjét. Ha a banya varázslata erre nem terjedt ki, akkor sikerül pár villámot megidéznem és azzal majd jól odapörkölök neki. Remélhetőleg ha eltalálom, akkor a varázslat véget ér, és ha ez sikerül, akkor azonnal támadó állásba állok a kardommal, majd a bal második ajtó felé hátrálok. - Ő hibája, de ha valaki próbálkozik, akkor őt is kiütöm! - mondom, de ha nem sikerül kiütnöm a csajt, akkor csak egy mozdulatlan bábú leszek, aki irtó dühös.

Azon nem lepődik meg, hogy működik a varázslata. Azon már inkább, hogy nem egyből. Komoly koncentrációjába telt, hogy megállítsa és nincs benne szemernyi kétség, hogy a fenntartásába is legalább ugyanannyi energiát kell majd áldoznia. Ezért kezét fenntartva, néha ellentartva a férfi mozgásának, még a szavak erejéhez is fordul.
- Maiṁ hātha aura paira calā rahē haiṁ. - folytatja hindi nyelven körülbelül úgy, hogy Én vezetem a kezed és a lábad. Közben kezeivel ellentart. Látja és talán ujjain azt is érzi, hogy a Malacus fordulna. Ő azonban ezt nem akarja engedni. Ellen tart amíg lehet. Aztán angolul folytatja. - Kérem nyugodjon meg. Maradjunk együtt. Hallgassunk a sárkányra. Mindenkinek jobb lesz. Maradjunk együtt. Amíg ebbe nem egyezik bele, nem akarom elengedni. Mert meghal vagy megöl valakit a meggondolatlansága miatt. - Elég elszántnak tűnik és magában is megerősíti elhatározását. Ha kell saját véréből "éget" még egy keveset, hogy még egy percig, csak míg lenyugszik, fogságban tartsa a férfit.

Felszerelés:

//Kétlem, hogy a kövi 3 órában írna midnenki és én is hulla vagyok, az államvizsga is túlságosan elhúzódott, átkozottul későn értem haza és kb 3 napja nem aludtam az idegességtől, így most nem kaptok kört. Szombatig van időtök írni, és remélem addig Emily is tud majd írni. Elnézést érte.//

Valami érdekes. Az előbb egyedül akartam menni, de most valahogy elbizonytalanodtam és mintha a lábaim se akarnának arra menni. Talán jobb lenne a többiekkel menni. Úgy bizony, csapatban kell menni, úgy ám. Nem lenne bölcs dolog egyedül császkálni, még a végén meghalnék. Amúgy se voltam biztos abban, hogy arra kell menni, és még most se vagyok az. Abban vagyok biztos, hogy nekem velük kell mennem. Úgy sokkal jobb lesz, de nem a sárkánykrapek miatt döntöttem így. De akkor miért? Miért...nem értem, de nem vagyok biztos sok mindenben, tehát jobb, ha csapattal mozgok.
- Azt hiszem magukkal megyek....egy időre. - mondom a hölgynek, miközben megfordulok. Valami azonban furcsa, de nem értem hogy mi, de nem nagyon érdekel. Nem vagyok biztos magamban. Pedig általában eltökélt és biztos vagyok a dolgomban, de most valamiért bizonytalan. Furcsa. Ezek után egy köhögési roham jön rám, amitől az átlagnál jobban begörnyedek, de már megszoktam.
- Csak... - köhögés - ...egy... - köhögés - ...pillanat. ...- három hosszasabb köhögés - Egy pill... - egy hosszú köhögéssorozat - ...lanat. - majd végre fellélegzem és kiegyenesedem. Letörlöm a nyálat a szám széléről, majd teljes bizonysággal a többiek után megyek.

Még mindig sehol senki, pedig már a motoromat is megbúgattam. Szinte biztos voltam benne, hogy erre reagálnak, de csend. Iszonyat irritáló. Közben végre megnyugodott az izgága fickó is. Ideje volt. Bár lehet, hogyha egyedül ment volna, akkor talál valamit. Bár ki tudja. Svarog kérdésére csak megrázom a fejem.
- Nem. Bűnösnek kell lennie. Ráadásul nem is akármilyen bűnösnek. Keresztény bűnösnek. Szóval itt Avalonban nem sok mindenkit érzékelek. Vagy mindenkit az eretnekség miatt és ezt letompítja a démon.- A valóságban egy fokkal hasznosabb volt ez a képesség, de összességében csalódtam benne. Na mindegy. Felértünk az emeletre ahol öt ajtó fogadott minket és se nyom, se semmi jel, hogy melyik lehet a helyes. Ó ezeket imádom. Az eddigi tapasztalatom szerint nem éri meg sokat agyalni rajta. Hacsak nincs semmilyen nyom, akkor ígyis-úgyis a szerencsére bízod magad. Ha fél órát állsz előtte nem lesz jobb. De nem kell félórát állnunk fölötte, mert úgy tűnik, hogy a helyiek meguntak minket. Kintről lilavillámok csapódtak be és pár pillanat múlva már ember nagyságú szörnyek jelentek meg. Egy részem örül, hogy végre történik valami, de a másik részem egy csapat ember nagyságú szörnyet lát, amik valószínűleg meg akarnak enni minket. Nem jó kilátások.
- Ó, de mellé fogtatok. - mondom a démonoknak címezve egy kis mosollyal. Ahogy jönnek be/felénk alattuk és előttük tűzkitörést hozok létre. Nem hiszem, hogy ilyen könnyen meg lehetne őket ölni, de ki tudja. Ha elég közel érnek a láncokhoz, akkor azokkal megpróbálom lefogni őket (legalábbis párat) és még több tüzet teszek alájuk és remélem, hogy fáj nekik.

Határozottan és biztosan érzem, hogy nekem a többiekkel kell mennem. Bár, nem értem miért, elvégre a kis "csapat" vezére az az idegesítő sárkány. Lehet, hogy azért, mert a csapatban nagyobb az esélyem? Nem tudom, de majd rájövök. Mindeközben a...te jó ég, egy lángoló démon, hogy ezt eddig miért nem vettem észre, beszélget a sárkánnyal. Nem tudom, szerintem a helyes ajtó megtalálásán kéne agyalni, mert itt rengeteg ajtó található, és ki tudja, hogy melyik mögött lapul egy démon, vagy éppen pár tucat felfegyverzett zsoldos. Mondjuk, az épületet elnézve, biztos, hogy ezt mágiával húzták fel, de nem értem, hogy minek ekkora és ennyi ajtó. Legalább pár táblát kitehettek volna.
Hirtelen kint lilás villámok csapkodnak össze-vissza, majd a bejárat felől eléggé kellemetlen hangokat lehet hallani. Éppen, hogy odanézek és kiszúrok pár tucat démont vagy akármilyen szörnyűséges teremtményt, amik kétlem, hogy jó napot jönnek kívánni. Harcba kellene velük szállnom, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne-e felhívni magunkra a figyelmet. Mondjuk, mivel a lángoló démon már támadásba lendült, így én se maradhatok ki a kalandból. Pozícióba megyek, hogy belássam őket, majd azután a csuklómat a megfelelő helyzetbe fordítom és elmondom a villámvarázslatom igéjét. Ha minden jól megy, akkor kapnak pár tucat villámot a testükbe, ami legalább egy picit megpörköli és megzavarja őket. Kétlem, hogy a kardommal olyan sokra megyek, de a biztonság kedvéért előhúzom, és felkészülök a támadásukra.


//// pardon a hibás reaggért, látszik, hogy nem értek annyira a mágiához ///

Erős és sok ellenfél vs egy gyenge varázsló; ez nem az én napom. A villámaim még nem elég erősek, így meg kellett várjam, hogy a szörny közelebb érjen, de mikor ez megtörténik és megpörkölöm, akkor a lény csak megrázta magát és újból támadásba lendült.
A kardomat előhúzva állok és nézem az éppen nekem ugró lényt, amikor hirtelen a sárkány jelenik meg a semmiből és a szörny a földön fekszik vinnyogva. Ezt meg hogyan? Akárhogy is, a szörnyet látszólag nem hatja meg az egész különösebben, mert újra támadásba lendül, bár egy kicsit lomhábban. A sárkányt veszi célba, de az kitért előle és a lény meg utána iramodik. Na azt már nem, nem engedtem meg neki! A kardommal azonnal nekiugrok és megpróbálok a hátára ugrani és beledöfni a kardomat a testébe. Ha ez sikerül, akkor szúrások követnének szúrásokat és remélhetőleg a szörnyet meg tudom ölni. Ha ez sikerül, akkor a csuklómat a megfelelő helyzetbe fordítanám és elmondanám a villámvarázslat igéjét és az éppen ideérő szörnyeket pörkölném meg velük. Bár az is lehet, hogy a szörny levet a hátáról vagy elhajít és akkor viszont bajban leszek.

~Ralf Shaw~

Az egyik percben még tök jól elvoltam, hagytam hogy a felnőttek elszórakozzanak, csinálják a dolgukat, én meg csöndben nézelődtem, ahogy parancsolták. Chill volt, tenger vagyok, minden relax, gondolkodtam azon is, hogy lefekszem a földre. A másik pillanatban pokolkutyák. Mély sóhaj.
Én mondtam, baszod, hogy ne a főbejáraton jöjjünk be. Én mondtam baszod, hogy keressünk valami kevésbé egyértelmű-hogy-csapda-bejárat bejáratot. Én mondtam baszod, de nem, hagyjam a felnőttekre, ők értenek hozzá, ők majd megszakértik a helyzetet. És most pokolkutyák. De k-rva jó lehet érett, hozzáértő felnőttnek lenni. Vajon a wc-n eljutnak addig hogy kitöröljék a seggüket?
A támadás alatt próbáltam nem láb alatt lenni, és természetesen nem támadni. Nem vagyok én hülye, hogy puszta kézzel nekimenjek ezeknek az izéknek. Az iskolai tanítás, meg a színvonal, na az pont arra volt elég, hogy szart se érjek egy ilyen helyzetben. Persze a tekintetemmel próbálok valami fegyvernek használható dolgot keresni, hogyan használjuk az otthoni dolgokat fegyverként óra, két éve járok rád, most legyél hasznos. Ja, és persze próbálok túlélni. Nem akarok fenyegetést jelenteni ezekre az izékre, és helyezkedni is úgy próbálok, hogy legyen köztem, meg a dögök között mindig valaki más, akit megehetnek. Túl akarok élni, és nem érdekel hány ember hal meg emiatt. Go for Ralf! Die for Ralf! God is Ralf.

Úgy tűnik Mephisto korántsem olyan nagy hatalmú lény, mint amilyennek tűnik. A képességek amiket adott nem nagyon működnek erre felé. Nem érzékeltem senkit és a tűz sem nagyon hatotta meg őket. Legalább a láncot nem tudták széttépni. De ez nem jelenti azt, hogy le tudtam őket fogni. Az egyik már rohan felém a másik pedig még jobban rángatja a láncokat. Közben a kis akaratosnak ugrik az egyik démon. Éppen a motoromat megidézve akarom megmenteni, de nem kell. Svarog hirtelen mellé teleportált és leütötte a lényt. Nos, akkor az ütés működik. Megidézem a seggem alá a motoromat. Egy kicsit gyorsítok egy helyben azután elindulok és neki megyek amilyen gyorsan csak tudok. Ha minden jól megy, akkor ez eléggé fog fájni neki.
- Ahhoz előbb egyet meg kéne ölnünk egyet. - mondom a sárkánynak. Nem akarom kiábrándítani, de nem hiszem, hogy bármelyik beszélne. Vagy értelmes lenne. Talán a Vezeklő pillantás? Áh, ha a tűz nem fogott rajtuk, akkor az sem fog. Nem baj, majd biztos rájövünk valamire. De előbb túl kell élnünk.

Aashirya érezte ahogy a szívverése felgyorsult. Ahogy meglepődve tapasztalta a levegőt is kisebb adagokban és gyorsabban kapkodta. Pedig egész életében erre készült. A szentélye és rendje védelmében való, démonok elleni fellépésre. Most mégis egy drága, bár igazán stílusos, bőrtáskát magához szorítva bujkált egy sötét és szűk helyen, ahol csak pillanatnyilag nem fértek hozzá. Annyira dühös lett magára, hogy nagy levegővételekbe kezdett és dühösen arra kényszerítette magát, hogy lenyugtassa szervezetét. Közben a bal körmei sarkával a jobb ujjain korábban ejtett sebeket újra kifakasztotta. Így juttatva ismét vért a bőre felszínére. Ezt követően felkészült a varázslat. Vizionálta maga előtt az elhagyott termet, majd abban azt a lökéshullámot amit kelteni fog. Vörös sálként képzelte el, ami spirálszerűen fut végig az épület falai között és minden egyes démoni teremtényt megbénít. Egy fokkal rosszabb helyzet az ha lökéshullámmal kisöpri őket a helyiségből felszabadítva a többieket egy hosszabb lélegzetvételnyi időre a harc alól. A legrosszabb amit el tud képzelni, hogy csak néhány másodpercre zavarja meg a támadókat és csak pillanatokra jutnak előnyhöz a többiek. Határozottan kilépett a fedezékéből, majd előre tolta jobb karját.
- Saba kucha dānava, śakti kā rāstā nāśa! - Mondta miközben jobb kezével folyamatos körkörös mozgást végzett széttárt ujjakkal, így imitálva a spirális lökéshullám vonalát. - Saba kucha dānava, śakti kā rāstā nāśa! - Ismételte, ami szabad fordításban annyit tesz: Minden ami démoni, pusztuljatok hatalmam útjából!

Felszerelés:

Ahogy a mesterem mondta, a fél siker is egyfajta siker. Ez igaz, de jelen esetben ez nem segít rajtam. A lényt tökéletesen meg bírtam sebezni, de az levetett a hátáról és a padlón landoltam. A kőkemény márványpadlón, és ezért egy röpke ideig csillagokat látok, a fejem majd szét szakad és a villámokat sem bírom így megidézni. A kardomat sehol se találom és a lény pedig egyenesen rám tapos. Nem tudok kitérni, így a gyomromba tapos a karmos lábaival, amik sajnos elég mély sebeket tudnak okozni. Borzalmasan fáj, de ha meg akar ölni, akkor ahhoz előbb meg kell szenvednie. Az összes erőmet, dühömet, mindenemet összegyűjtöm, majd a csuklómat a megfelelő helyzetbe próbálom fordítani és elmondom a villámvarázslatom igéjét, de közben minden maradék erőmmel koncentrálok, hogy a lehető legerősebb villámokat küldjem bele. Ha meg nem tudom vele ölni, akkor is legalább meg tudom pörkölni és ha mázlim van, akkor lelép rólam, és akkor arrébb bírok kúszni a kardomig. Hogy azután mi lesz, nem tudom.