Titkos város

Értelemszerűen újfent nem tudok kört váltani, pénteken lesz új kör, ha írtok, ha nem...

Gyorsulok, amennyire csak tudok. Úgy tűnik a démont nem nagyon hatja meg a felé rohamozó lángoló fejű lovas. Nem meglepő, hiszen egy démon. Valószínűleg nem nyújtok neki olyan nagyon érdekes látványt. Ez van. Ő is felém ugrik, és a levegőben találkozunk. Elég jól sikerül az ütközést. Repülünk vagy tíz vagy tizenöt métert. Egy pillanatra minden elsötétül, de gyorsan magamhoz térek. A lény nem mozgott, szóval az már valami volt. Sajnos én is alig tudtam felkelni, de éreztem, ahogy a csontjaim összeforrnak. Nem kellemes az érzés. Ahogy tudok, feltápászkodok. Elég limitált lehetőségeim vannak. Nem fogja őket a tűz, nem tudom őket megállítani a láncokkal és nehezen tudok akkorát ütni, hogy leszedjem őket. Kellett valami fegyver. Máskor mindenhova vinni fogom a shotgunomat. Nem érdekel, hogy nem szabad, nem biztonságos vagy akármilyen hülyeség. Előbb utóbb úgy is valami bajba kerülök, és oda kell. De mindegy is. Szétnézek, hátha találok valami kard vagy szúró fegyverszerű eszközt. Ha a közelben nincs, akkor a motorra ülök, és úgy kezdem keresni.

A rohadék még mindig rajtam tapos, de majd a mágiám megoldja. A tetves szennyzsák. A csuklómat a megfelelő pozícióba fordítom, majd elmondom a villámvarázslatom igéjét, és közben összpontosítok, hogy minél nagyobb, minél erősebb villámokat tudjak szórni. Az egész testemet átjárja a mágia és a lüktető fájdalom, de a mágia még inkább. Ez olyan nagyot fog szólni, hogy a lényből nem fog semmi sem maradni, ebben biztos vagyok. Ettől függetlenül annak tudnák örülni, hogy ha valaki azért megpróbálna egy picit is segíteni, ha már csapatban játszunk. Annak a sárkánynak azt hiszem, az életét mentettem, vagy legalább is segítettem neki, szóval egy kis kölcsönös hála azért jól esne, de látszik, hogy senkiben sem lehet bízni. A barát egy olyan ellenség, aki még nem támadott meg. A bizalom szót csak a hazugok használják. Nem számít, amint a villámok megpörkölik a szörnyet, szépen lelépek tőlük és kész. Már szinte szétpattan a mágia, olyannyira összpontosítok. Nem kell sok, nem kell sok...és minden elsötétedik. Elájultam.

~ Ez kevés lesz. ~ Jött számára a felismerés. Kellett neki néhány másodperc, elhangzott sikkantás és roppanó csont hangja. ~ Vagy éppen túl sok...túl nagy kérés. ~ A földre dobta táskáját, lehetőleg ügyelve arra, hogy nem ömöljön ki a tartalma. Bár ez már másodlagos szempont volt számára, szemben a gyorsasággal. Így felszabaduló kezével kicsit megmasszírozta jobb csuklóját, majd tenyerét, hogy újabb vércseppeket pumpáljon ujjbegyeire. Még több vért akart áldozni, mert részben az vált a meggyőződésévé, hogy keveset hozott felszínre. Bár már képes lenne a testében lévő vérrel bánni. Vagy épp más testében lévővel. De ez most nem az elmélkedések ideje volt. Újra cselekednie kellett, ha nem akarta hogy mind meghalljanak. Újra körkörös mozgásba kezdett, miközben koncentrált. Most nem a démonokra, hanem a számára jófiúnak tekinthető társaira.
- Viparīta paristhitiyōṁ mēṁ mērē sāthī, caṭṭānōṁ kabjē kī tākata. Mērē viparīta paristhitiyōṁ mēṁ sāthī, aura sampatti kī havā kī gati. - kezd bele halkan, majd egyre hangosabban a kántálásba. A két mondat végeztével újra kezdi. Szándéka szerint a vele érkezők erejét, de legalább ellenállását akarja megnövelni, valamint a testüket, a reakcióidejüket felgyorsítani. Erre szolgálnak a szabad fordításban így hangzó mondatok: Társaim a bajban, sziklák erejével bírtok. Társaim a bajban, a szél gyorsaságával bírtok.

Felszerelés:

//Nem fogok tudni kört váltani, Darren szólt, hogy nem tud írni, Svarog fogalmam sincs merre van...
Következő körváltás: 2015. november 21. (szombat) --> ekkor írok, ha ír Darren és Svarog, ha nem...//

Úgy tűnik, hogy a nagy pofájúnak nem jött össze. A démon felülkerekedett rajta és Svarog túl későn ért oda. Mire leszedte a célpontját, addigra ő maga is a földre került. Mostanra már a csontjaim is összeforrtak. A fehérhajú kölyök szerencsétlensége az én szerencsém. Elejtette a kardját. Éppen az amit kerestem. Ráadásul még nincs is annyira messze a kézitusázó sárkánypofától. Elkezdek rohanni és megpróbálom felemelni a kardot. Ha sikerül, akkor a szörnyek rontok és megpróbálom a hátába mélyeszteni a frissen megszerzett fegyveremet. Ha ez valamiért nem jelenti a végét, akkor addig folytatom a támadást, amíg él. Előbb utóbb ott kell hagynia Svarogot és velem kell majd foglalkozni és így ő is tud majd nekem segíteni. Ha sikerül végeznünk a szörnnyel, akkor a fenti helyzetet kell rendbe tennünk. Megidézem a motoromat, hogy gyorsabban felérjek. Fönt neki ugrok az első démonnak, akit észreveszek. Nincs időm felmérni, hogy kit milyen démon vett célba, ezzel majd ráérek később foglalkozni. Most elég, ha egyáltalán egy embert is meg tudok menteni.

Könnyedén elérek a pengéig és nagy meglepetésemre még könnyebben sikerült megölnöm a lényt. Tehát a láncok, tűz és motor után egy egyszerű kard a megoldás. Lehet, hogy a lényeknek van valami gyengesége a szúrásra vagy esetleg az acélra. Mintha lett volna valahol ilyen lény. Vagy csak egy film volt? Mindegy is. Működik, úgy hogy ideje van használni.
- Legalább a fényest eltaláltad.- Fölösleges megidéznem a motort, egy-két ugrásból fent vagyok az emeleten. Mindig elfelejtem, hogy a Szellemlovas fizikai erőt is ad. A motor túl menő. Ahogy fölérek, látom, hogy mennyire is rossz a helyzet. Sokan már ki vannak ütve és az egyik nőt széttépték. Úgy tűnik, hogy nem csak Ms. Moorenak kell segítséget találni majd. De most nincs idő gyászolni, hiszen még van darabolni való démon. El is kezdem és a legközelebbi démonnak levágom a kezét. Úgy tűnik szegénynek nem tetszett. Mindjárt megszakad a szívem. De még mielőtt kellően megsirathatnám, a másik két barátja nekem ugrik. Megpróbálok kiugrani előlük. Amint földet érnek idézek pár láncot. Nem hiszem, hogy sokáig tartanák őket, de talán épp elég zavarás lesz nekik, hogy gyorsan odajuthassak. Ha elérem az egyiket, akkor egy gyors vágással megpróbálom elválasztani a fejét a testétől. Ezután a még élővel is hasonló terveim vannak. Közben nem nagyon érdekelnek az ütéseik. Persze, fáj, de gyorsan gyógyulok és kétlem, hogy egy ütés lennék.

Lassacskán nyílik ki a szemem és borzalmas fájdalmat érzek. Te jó ég, már megint erős nyomot hagyott az edzés. Talán azt az utolsó üveg bort már nem kellett volna lenyelnem. A mesterem ki fog nyírni, az tuti. Lassan kinyílik a szemem és meglepődöm. Hol a pokolba vagyok? A mennyezet, ami visszabámul rám, cseppet sem ismerős, de a többi rész már igen. Kicsit körbenézek és meglátom a szörnyek hulláit és a többi velem érkezett illetőt. Tehát mégse álom volt ez a túra. A pokolba. Rögtön ránézek a hasamra és látom a rengeteg vért. Picsába, nincs elég erőm meggyógyítani magamat. Kénytelen leszek másokra támaszkodni.
- Valaki? Én megsérült! - nyögöm ki, de nem mozdulok. Csak egy kicsit kéne helyrerázódni, és már meg is oldanám magam, de most csak a többiekben bízhatom. Kicsit jobban körbenézve már látom a jelenlegi helyzetet. Tehát győztünk és ott van valami lángoló démon, akinél ott a kardom. - Győztünk?

//Mivel Darren és Paci is jelezték, hogy nem fognak tudni írni, így csütörtökön lesz új kör.//

A szavaimra hát persze, hogy a sárkány jelenik meg előttem, és elkezd pofázni.
- Ja, győztünk, még. És valaki gyógyítsa már meg Harry-t, meg a többieket is, mert rossz bőrben vannak. - mondja. Kire értette, hogy Harry? Lényegében lényegtelen, és szerencsére kapok egy kis ellátást is, de a sebem szerencsére nem túl komoly, így kissé lassan, de felállok, majd körbenézek. A kardomat sajnos elvesztettem, pedig azt a mesteremtől kaptam, de lényegtelen ez is. Csak egy egyszerű acéldarab. A kezemet ráteszem a sebemre, majd elkezdem mormolni a gyógyítóvarázslatom igéjét, hogy legalább a vérzés álljon el. Időközben a démonokat veszem szemügyre. Valaki tuti megtudta, hogy jövünk és ezért küldte őket. Na, vajon ki lehetett a tettes? Csak nem a híres Mordred fazon? Gondolom betojt, hogy megtaláljuk a lányokat és ezért inkább pár csicskását küldte maga helyett. Gyáva húzás, és szörnyen gyenge próbálkozás, a lányokat így is úgyis megtaláljuk. Ekkor azonban nagyon halkan, alig hallhatóan sírást hallok meg egy ajtó mögül, mintha valaki sírna.
- Halljátok? - kérdezem, majd felemelem a kezemet, hogy mindenki befogja és jobban meghallhassam a zajt. Talán az ikrek sírása? A forrását be tudom azonosítani, de lehet, hogy csapda az egész, de az is lehet, hogy nem. Ha a többiek elindulnak, akkor én is megyek, mert még mindig jobb, ha csapatban mozgunk.

Aashirya lelkesen kezd gyógyítani. A súlyosabb sérültekkel kezdi és úgy halad az egyre enyhébbek felé. Nem csak azt veszi figyelembe, hogy ki mennyire sebesült meg, hanem azt is hogy hogyan viselkedik. Tisztában van vele, hogy a belső sérülések olykor veszélyesebbek mint a külső. Ezért azok akik nehezen lélegeznek, fájdalmas arckifejezéssel mozgókat előre veszi. Majd egy órába telik, mire mindenkivel végez. Aztán végignéz a társaságon elégedett mosollyal. Majd ajkai transzformálódnak és elégedetlenül lebiggyeszti őket. ~ Azért egy "köszönőmtől" még senkinek nem esett le az aranygyűrű az ujjáról. ~ csóválja meg a fejét és megkeresi a korábban elhagyott táskáját, hogy az abban található sminktisztításra használt vattapamacsokkal megtörölje a kezét. Még talán fertőtlenítő gélt is talál. Úgy emlékszik elpakolt egy tubust.
- Uraim...biztos, hogy be akarunk sétálni a nyilvánvaló csapdába?

Az ajtó mögül érkező kislányhangok eléggé megkavarják a terveket. Rögtön felhívom rá mindenkinek a figyelmét, mikor a sárkányizé valami szirénről kezd beszélni, meg arról, hogy ez talán csapda. Ezután elkezd kopogni az ajtón, ami hangos recsegéssel adja meg magát.
- Szép volt sárkány. - mondom tapsolgatva, majd elindulok befelé, az ajtónyíláson. Bent egy eléggé nagy kertet találok tele növényekkel meg minden más hasonló tárggyal. Az egész hely olyan nyugalmasnak és békésnek tűnik és még veszélyt se érzek, szóval első látásra nem rossz.
- ÚÚ. nehogy megtámadjanak növények minket. - jegyzem meg gúnyosan, mikor meglátok egy lejáratot, ahonnan a sírás hallatszik ki. A sírás viszont egyre halkabb és fájdalmasabb, szóval nagy baj van. Nincs idő a hülye várakozásra meg a tervezésre, de azért nem árt a csapattal maradnom, mert.....úgy jobb, ez már bebizonyosodott. Azonban remélem követni fognak engem, mert én megállás nélkül lerohanok a lejáraton, hogy megtudjam, ki bántja a lányokat. Mégis ki képes ártatlan lányokat kínozni?

Jól sikerült a számításom. A démonok nagyon erősek és ellenállóak ám, a fő támadási módjuk a karmok és fogak. Egy lángoló csontvázként ez nem nagyon hat meg. Az egyszerű kard ellen esélyük sem volt, úgy szelte fel őket mint forró kés a vajat. Szinte a nyelvem hegyén van, hogy milyen kények lehettek, hiszen már hallottam ilyenekről. Na mindegy, majd ha kikerülünk akkor megnézem. Bevittek pár ütést, de összességében nem sokat számított. Bár a ruhámért kár. Nem tudom, hogy az miért nem tud regenerálódni. Közben az egyik mágusunk elkezdi gyógyítani a többieket. Ő volt az, aki előbb is furán beszélt, most már tudom, hogy miért. Láthatólag nem tetszik neki az égő koponya, szóval inkább felveszem az emberi alakomat. Minden sebesülésem begyógyult. Közben halk segélykérést hallani a középső ajtó mögül, amit Svarog gyorsan le is bont. Így kell ezt csinálni. Nem kell sokáig rágódni mindenen. Bent egy nyugalmas kert fogad minket.
- Át tudok változni egy lángoló csontvázzá. A növények ránk nézni sem mernek.- mondom az akcentusos fiúnak. Ő rögtön a hang irányába veti magát én meg követem. Egyrészt, együtt kell maradnunk. Másrészt ha kicsi esély is van rá, segíteni illik. Persze a figyelmem nem lankad.