Valahol, Mississippi

Az út lassan semmibe vész. A beton kígyók lassan homokká és utána egyszerűen erdővé alakulnak e tájon. Az októberi hűvös marja a levegőt. A göcsörtös eltorzul fák között baglyok huhognak és rajtuk oposszumok másznak. A nap lassan megy le és a sötét foltokban már pár tűzbogár fénye is láthatóvá válik.

Mind John Hilleyson, Emily Johanson és Adrian Sommerfield ugyanúgy járnak. Először a gps kezd furcsa irányokba vezetni. Mikor már homokos vagy inkább saras (mégiscsak lápvidék) autók által "kitaposott" utakon járnak akkor lemerül a gps-ük. Hiába indulnak vissza nem találnak újra a főútra. Órák óta köröznek és a telefonok nem fognak adást. Először John autója áll le. Egyszerűen nem indul el, mintha az aksi lemerült volna, de az lehetetlen. Pár perccel később Emily autója megy felé és olyan 3 méterrel előtte egyszerűen leáll az is. Adrian viszont szemből jön a másik kettő felé. Mikor lassít, hogy ezen az egy irányú útvesztőn ne menjen a két álló kocsinak az autója leáll.

Adrian épp egy haverhoz tartott Missisipi-be és kölcsön is kapott egy kocsit. Állítólag csak valami futármeló amiért fizetnek és nem is tűnik gyanúsnak az egész. És nem utolsó sorban rohadtul ráér. Annyi ideje van mint állat. Mióta meghalt azt sem tudja mi van. Még vezetni is megtanult valamennyire. Nem egy Scumacher és elég gáz is, de megy neki. Be is tesz valami jó kis ideillő Missisipi blues nótát és énekelve halad a cím felé. Az utat szépen felváltja az erdő viszont két kocsi állja el az utat. Így hát Adrian-nak is meg kell állnia. Kiszáll a kocsiból és odaszól laza hangvételben.
-Mi a helyzet valami gond van?
Nem megy közelebb megnézni. Talán nem lenne oka félni, de azok után amik a Ravencroft-ban történtek talán jogosan idegesítik az ilyen helyzetek.

felszerelés:

John kap egy küldetést. Rutin küldetés így nem aggódik. Betáplálja a gps-be a koordinátákat magához veszi a felszerelést és elindul. Beül az autóba bepakol majd szép komótos tempóba útnak ered. Sok sok kiló méter után rosszalkodik a gps így kikapcsolta és szag alapján próbálkozott tájékozódni . A forgalom eltűnik amit kicsit furcsának tart. Ahogy szép lassan halad a beton út elfogy és egy kis erdei utacska váltja fel.Ahogy halad az úton egyszer csak fényt lát szemből, ahogy közeledik látja hogy egy másik autó de hirtelen az ő autója is és a vele szembe lévő autó is leáll. John kiszáll az autóból és elindul a másik kocsi felé. Ekkor kiszáll a másik vezető aki egy nő. Ahogy megszólítaná egy másik autó közeledik akinek megörül hátha tud nekik segíteni. Amikor odaér az autó tőlük 3 méterre leáll az is. Kiszáll belőle a vezető ez most egy férfi. John elmosolyodik és csak annyit mond. Ezt nem hiszem el.

-Hát ez baromi.
Közli magával mikor a telefonja kikapcsol. Akkor pedig mikor meg kell állnia, kiszáll a kocsiból és a kérdésére nem reagálnak akkor cifrábbat is mondana, de inkább azt megtartja magának.
~Mi van ezekkel?~
-Figyeljetek engem nem érdekel mi van, de azt megtennétek, hogy félreálltok az útból és megmondanátok merre vagyok?
~Baromi jó.~

/Adrian legalább másfélszer ekkorra reagokat kérek tőled mostantól. Kalandot folytatjuk a többiek nélkül is. Nem várok tovább senkire, eleget húztam a te idődet is./

A másik kettőnek nincsen ideje válaszolni, mert a távolban megjelenik két békésen sétáló új alak. Ezek nagyon hasonló fekete hajú emberek, akik meglepő határozottsággal jönnek ebbe az irányba. Az ikrek megérkeznek és alig egy percen belül sötétes köd nyúl ki a fák közül. A szürkés sűrű fellegek lassú polipokat idéző mozgással közelednek, mintha a föld felett kinyúlva "csápjaikkal" húzódnak egyre közelebb és takarnak el mindent. Először a társaság bokáját fedik be majd egyre magasabbra emelkedik. Először Jack kezd szédülni a füsttől, majd mindenki érzi, hogy egy enyhe kénes szag terjeng a ködben. Fokozatosan mindenki meggyengül és a földre zuhan. Mielőtt a szemeiket becsuknák és álomba kerülnének még látnak furcsa alakokat a ködben közeledni. Pár még kacarászik is.

Adrian odaszól a két fickónak, de érzékel valami mozgást a távolban. Vámpírként sokkal élesebb érzékei vannak ezzel tisztában van. Így azokkal hamar felismeri, hogy az a két alak nagyon hasonlóak. Túlságosan is. Bizonyára testvérek állapítja meg Adrian. Viszont valahogy furcsák úgy gondolja. Lehetséges, hogy tényleg csak ő hülye, de akkor is így gondolja. És úgy látszik, hogy a megérzése most igaz is volt mert sötét csápok nyúlnak feléjük.
-Mi a f...
Mikor megérzi a furcsa szagot és elkezd szédülni akkor eszébe jut az mikor a Ravencroft-ban is hasonló történt csak az a füst színes volt és növényekből jött ki.
~Ezt a baromságot. Halott vagyok, de attól még ezek a vackok ugyan úgy hatnak rám. Ez tényleg kibaszás.~
Mielőtt még elájulna megpróbál denevérré változva kijutni a füstből. A kacagóktól pedig feláll a denevérhátán a szőr. Nem akarja megtudni, hogy mégis mi történik itt és most még a másik kettővel sem törődik.

Daniel

Miután összepakoltunk, elszállítanak minket egy repülőtérre, ahol egy látszólag álatokkal foglalatoskodó pilóta vár ránk. Az út hosszú, és fáradalmas, de elérkezünk Kaliforniába, ahol a pilóták egy köteg pénzt adnak át. Ezek után irány Missisipi államok, ahova elérkezve egy kisbusz visz minket félútig, ahol aztán kitesznek minket. A távolban autókat veszünk észre.
Magabiztosan megyek a kocsik felé, közben pedig azon a neven agyalok. Nem emlékszem arra a névre, nem tudom, hogy kit képviselünk. Remélem eszembe fog jutni, amikor az idő elérkezik, különben bajban leszünk. Miközben közeledek a kocsik felé, valami furcsa érzés fog el, a fák közül pedig furcsa füstből álló csápok közelednek felénk. A botot azonnal a kezembe kapom, de kezdek szédülni. Rövidesen pedig teljesen elálmosodom, és összecsuklom. Nem értem, mi lehet ez? A Mester egy csapdába küldött volna minket? Nem...lehet...

Elizabeth
Miután összepakoltunk, elszállítanak minket egy repülőtérre, ahol egy látszólag álatokkal foglalatoskodó pilóta vár ránk. Az út hosszú, és fáradalmas, de elérkezünk Kaliforniába, ahol a pilóták egy köteg pénzt adnak át. Ezek után irány Missisipi államok, ahova elérkezve egy kisbusz visz minket félútig, ahol aztán kitesznek minket. A távolban autókat veszünk észre.
Nyugodtan, a bátyám mellett haladok a kocsik felé, közben pedig azon a neven rágódom, amit a Mester mondott. Nem emlékszem rá és ez zavar, de remélem, Daniel nem felejtette el. A kocsikhoz érve, valami furcsa érzés fog el, majd észreveszek a fák közül kijönni pár fekete, polipszerű füstkart. Daniel már elő is kapta a fegyverét, viszont a karok elérnek minket és lassacskán elálmosodunk. Mégis mi folyik itt? Tényleg ide kellett jönnünk? Nem...értem

Ad' mikor még ki sem nyitotta a szemét már érezte, hogy valami borzasztó helyen vannak ahol nem akar lenni. Vámpírszaglása ugyanis az átlagosnál jobb és ezért jobban meg is szokta sínyleni a szagokat. Mikor kinyitja a szemét akkor kellemetlen meglepetés tárul elé. Az egész hely olyan mint valami horrorfilm forgatás helyszíne. Adrian még a Ravencroft-ban történteket sem heverte ki teljesen nem kell a háta közepére sem még egy fura hely fura fazonokkal. Pedig ez egy fura hely fura fazonokkal. És természetesen meg van kötözve. Van ötlete, hogy szabaduljon ki, de még nem akar. Sőt abban sem biztos, hogy jó ötlet az élőt játszani, de most inkább valami megérzésből dobogtatja a szívét mintha élne. A hosszú nyelvű kígyócucc szaglászására pedig legszívesebben orrba is vágná a dögöt.
-Mi a franc folyik itt? Ti meg mit akartok?
Nem épp a legértelmesebb kérdések mivel elég valószínű, hogy meg akarják ölni őket és feléleszteni a nagy kígyóistent aki örök kárhozatot hoz el az egész világra amilyen szerencséje van Adrian-nek, de azért megkérdezte, hátha csak valami nagyon erőszakos Jehova tanúival találkozott össze.

Elizabeth

Szédülve ébredek fel és rögtön megcsapja az orromat a fojtogató és büdös levegő. Lassan kinyitom a szememet, és észreveszem, hogy a kezem és a lábam össze van kötözve. Mégis mi folyik itt? Ahogy körbenézek, a helyzetemet egy fura mocsárba tehetem, ahol mindenfelé fura növények és lények vannak. Elsőnek észre sem veszem a falut, mert szinte pont olyan, mint ha a természet részét képezné. Az egész hely tele van fura lényekkel, akik látszólag nem törődnek velünk és alig lehet őket érteni. Kissé megrémülök, amikor az egyik fura lény a két méteres nyelvével a hajamba söpör.
- Felébredtek a kicsikéink. - mondja, én pedig kis híján felsikoltok. Mi ez az izé és mi mégis mit keresünk itt? A Mester ide küldött volna minket? Ez csak valami rossz vicc, el is futnák, de a kötelek nem engedik. Már majdnem úgy döntök, hogy sikítani kezdek, mikor meghallom a bátyám hangját.
- Hé! A Mesterünk küldött minket. Mi képviseljük a - majd azt a nevet mondja vagy próbálja kimondani, amit a Mester mondott.

Daniel

Kissé szédelegve kelek fel, és szinte azonnal megérzem a fojtogató, büdös levegőt. Mikor kinyitom a szememet észreveszem, hogy meg vagyok kötözve. Ezer ördög és pokol. Ha tényleg ide kellett jönnünk, akkor látszólag nem szólt előre. A hely, ahol vagyunk, nagyon hasonlít egy borzalmas mocsárra, és tele van mindenféle borzadállyal. Az egyik ilyen lény éppen a nyelvével a húgom hajában turkál, és mond valamit. Ha tényleg ide kellett jönni, akkor remélem minél előbb eszembe jut az a név.
- Hé! A Mesterünk küldött minket. Mi képviseljük a - mondom, majd megpróbálom kimondani azt a nevet, amit a Mester mondott. Ha viszont nem jut az eszembe, akkor itt valami nagyon nem lesz jó.

A páros szavát nem bírják befejezni, mert a stég meg-meg remegett. Egy gigantikus lény lépett eléjük.
- Gre?
Kérdezte a legalább három és fél méter magas hústorony és a lila bőrű társa kacagni kezdett.
- Ők bezony.
Az óriás lehajolt hozzájuk.


A lehelete fullasztó, még soha egy dögszag sem volt ilyen szörnyű. Az óriás a vállára kapta az ikreket és a másikra Adriant. A város mutánsokból állt. Torz furcsa lények sorából. A legtöbb a szája szélét nyalogatva figyelték a társaságot.

A sok szermű alak békésen üldögél és nézi őket.

A hatalmas zöldes férfi az egyik romos faviskót kalapálja ki.

Egy tucatnyi szőrös fenevadszerű lupin mutáns morogva és harapdálva ugatja meg az triót.

A furcsa barna ruhás nőci pedig a lila bőrű mellé ugrál és elkezdi az arcát nyalogatni.

Egy kövér kölök üldögél és nézi őket, de mikor levegőt vesz a torkánál egy hatalmas buborékban türemkedik ki a levegő, mint a békáknak.

Ez a gusztustalan alak, akinek a kitüremkedései szétrobbannak és újabb és újabb szentjánosbogarak repülnek ki belőlük. A csapat ott egy hatalmas faasztalra csapják le, ahol a városka még megannyi lakója nézi őket érdeklődve. Az asztal mellett egy dróton húsok vannak kilógatva. Csak közelebbről tűnik fel nekik, hogy ez emberi darabok, mert pár ép kézből áll. A sokszemű sétál békésen oda hozzájuk. Megannyi szemei pislogva méri fel a triót.

Rendben ez az a helyzet amit, ha Adrian nem látna akkor el sem hinne, hogy a valóságba megtörténhet. A hatalmas büdös óriás látványától először még az általában nagyszájú Adrian is elhallgat, de csak addig míg az fel nem kapja a hátára. Ilyen szagot Ad még soha az életben nem érzett mintha az amúgy is döglött csávót még több rothadó tetemmel tömték volna ki vagy akármi is, de Adrian-nak felfordul tőle a gyomra. Ezért is elkezd panaszkodni mert hát akkor talán nem hányja el magát és maga sem tudja, hogy ha hányna akkor mi jönne ki és azért is mert így is kiadja magából a félelmet.
-Tegyél már le te böhöm, bamba, melák! Dagadt hájpacni! Zsiradék! Rohadt állat!
De látva a falu lakóit maga is inkább elhallgat. Már nem olyan biztos benne, hogy innen olyan könnyű lesz kijutni. Mikor az asztalra kerülnek és meglátja az emberi darabokat ismét rossz érzése támad. A felé közeledőhöz már egy kis félelemmel a hangjában szól.
-M...mit akartok?
Felkészül, hogy bármilyen támadásra denevérré változzon és elrepüljön lehetőleg úgy, hogy minél távolabb legyen a szörnyszülöttektől

Daniel

A mondatomat nem bírom befejezni, mert a stég hirtelen megremeg, és egy hatalmas behemót szörnyeteg közelít felénk. Amikor a közelbe ér, akkor mond valamit, mintha valami Gre-ről motyogna, és ekkor a lila bőrű társa felnevet és azt mondja "Ők bezony". Ez most rólunk beszél? Fogalmam sincs mi folyik itt, de ha a Mester tényleg ideszánt minket, akkor itt valami nagy baj van. Ekkor a nagy behemót odahajol hozzánk és a lehelete bűzétől kis híján elhányom magam. Az viszont még jobban megzavar, hogy a melák felkap, és elkezd minket vinni valahová. A falucska lakói nagyon, de nagyon nem tetszenek nekem, az pedig még inkább zavar, amikor ledob minket egy asztalra aminek a közelében emberi húsdarabokat látok meg. Ez nem lesz jó, sehogy se. Készen kell álljak, hogy az erőmmel megbontsam a kötelet a kezemen, amire a húgom biztosan szerezne elég időt.

Elizabeth

A bátyó be se bírta fejezni a mondatát, mikor a stég meg-megremegett, majd egy hatalmas hústoronyt veszek észre. A melák mond valamit, de nem értem, és azt se, amit a társa mond, de a nevetése nem tetszik, nagyon nem tetszik. Ami viszont ennél jobban is meglep, hogy a bűzös szörnyeteg felkap minket, és elkezd valahova vinni. A falucska lakói kicsit sem bizalomgerjesztőek, már-már kezdem azt hinni, hogy a Mester rossz helyre küldött minket. Egy rövid séta után a melák letesz minket egy asztalra, és a lakosok ezt a szájukat nyalogatva nézik. A kép akkor áll össze, mikor meglátok pár emberi húsdarabot. Ha ezek meg akarnak minket enni, akkor jobb, ha gyorsan eltűzünk innen. Ha szerzek elég időt a bátyámnak a sikolyommal, akkor ő fel bírja bontani a köteleket és azután már le tudunk lépni. De előbb meg kell várnom a jelét.

Az asztalra puffantak. Adrian panaszaival nem törődtek és látszólag amúgy sem törődtek egyikükkel sem. Ad' kérdésére sem érkezett válasz. Hozták a következő fickót is és őt is levágták az asztalra. Viszont a dagadék ennyivel nem állt le. Egy klopfolót hozott és indult meg a fickó felé. Ha képes lett volna rá akkor Adrian ettől leizzadt volna. Így viszont csak az arcán látszott a félelem. Az első csapás eredményét látva Ad' gyorsan elkapta a tekintetét onnan. Undorító vágyakozás kezdett megint létrejönni a tudatában. Ezért is utálja a vámpír lényét. A következő csapásnak csak a hangját hallja.
~Elég. Ez nem lehet. El kell innen tűnnöm, de azonnal. Ezek mind őrültek. Ez nem lehet igaz.~
Az öregember megjelenése változást hoz ebbe az egészbe. Ad' rettegve néz arra. Nem érti ezt az egészet, csak azt, hogy el kell innen tűnni.

A helyzet kezd egyre rosszabb lenni. Már a tény, hogy el vagyunk fogva, és semmi utalás sincs arra, hogy tényleg ide kellett jönnünk, már eléggé borzalmas, de miután a szemem láttára kivégeznek egy random embert, nem javít ezen. A gyilkos, miután végzett a másikkal, elindul felém a kalapácsával, én pedig készen állok arra, hogy felrobbantsam az asztalt, majd a köteleimet, és érzem, hogy Liz is kész van egy eléggé hangos sikolyra. Ekkor azonban egy idős bácsika jelenik meg, és a többi izé reakciója alapján ő lehet itt a főnök. Rögtön elkezdek agyalni azon a neven, amit a Mester mondott, és megpróbálom kimondani, hogy "Mi képviseljük...." majd a nevet. Csak imádkozni tudok, hogy a Mester nem azért küldött ide minket, hogy meghaljunk. Nincs kedvem úgy végezni, mint az a szerencsétlen személy, akinek az agyveleje mindent beterít.

Ad' számára ez az egész helyzet tisztára zavaros. Mindenki teljesen furcsa szerzet és megakarják őt ölni és nem tudja, hogy hol van és már elege van abból, hogy mindig vele történnek hasonló dolgok. Mindemellett pedig az a ikerpár akikkel látszólag együtt lettek elfogva olyasmit mond amit hallva Ad még jobban összezavarodik.Főleg, hogy az említett fickó meg is jelenik. Ad valóban hallott már róla. Meg is verekedett egyszer egy hasonmásával. Tudja, hogy ez az alak valószínűleg őrült és minden amihez köze van úgy látszik ugyan olyan őrült mint ő. Ad most már kezd biztos lenni benne, hogy ő itt nagy valószínűséggel meg fog halni. És mikor az öreg bizarrul kedves hangját meghallja akkor teljesen biztos lesz benne és ezt tökéletes alkalomnak látja, hogy meglepje a helyieket és lelépjen. Átváltozik denevérré és úgy, hogy mindenkitől a lehető legtávolabb legyen megpróbál elrepülni minél messzebb ezektől az őrültektől.

A húgommal egyszerre mondjuk ki a varázsszót: "Mi képviseljük Apokalipszist!". Jó hír, hogy végre eszünkbe jutott a név, az viszont nem, hogy a mondat kimondása után egy nagy fény kíséretében meg is jelenik maga Apokalipszis. Teljesen elakad a lélegzetem a hatalmas titán láttán, egyben mámorító érzés látni az igazi Nagy Mestert, akitől még a Mester is fél, de viszont egyben nagyon rémisztő is. Ha ez nem illúzió és tényleg megjelent Ő, akkor nagy bajban vagyunk. A Mester már beszélt párszor Apokalipszisről, meg arról, hogy csak a legszükségesebb helyzetben szabad megidézni Őt, mi pedig lehet, hogy ezt tettük. Ez egy kicsit se tetszik, de az se, hogy itt fekszünk összekötözve egy asztalon, miközben maga Apokalipszis áll előttünk. Be kell neki bizonyítani, hogy nem véletlenül vagyunk a klán tagjai. A kezemet összekötöző kötélre ráteszem a kezemet, majd egy finom erőlökettel felbontom az egészet egy minimális szinten, hogy a könnyedén le tudjam magamról rázni. Ezután a lábamat is megpróbálom kiszabadítani, majd jön a húgom kötelei. Ezután kicsit hátrahúzódva, de térdre borulok a húgommal egyetemben Apokalipszis előtt, és reménykedem, hogy nem fog megölni. Viszont az öregember, aki még feleselni is mer Apokalipszissel, biztosan meg fog halni.

A közeledő nyelvek látványától Ad'-ben egy pillanatra megállt az ütő, de úgy látszik, hogy az emberfeletti reflexek nem csak az emberi alakjában hatásosak. Már el is hitte, hogy képes megúszni a dolgot mire az öregember ráparancsolt és egyszerűen lezuhant. Ilyen még sosem történt vele. Nem volt ura a saját testének. Az emberfeletti ereje már másodjára hagyja cserben. Múltkor Apokalipszis hasonmása ellen sem ért vele semmit. Az öreg pedig fölé magasodik és beképzelt beszédet mond. Ad' pedig őszintén retteg. Halálra van rémülve. Az előbb öltek meg egy embert, látta Apokalipszist és mindenféle szörnyű teremtmény veszi körbe. Ez adja az erőt, hogy azt tegye amit fog. Egy gyors fiatalos mozdulattal megpróbál felugrani és az öreg nyaka vagy koponyája felé kapni. Ha a teste egy sima öregemberé akkor akár egy szorításával meg is ölheti. Ha sikerült elkapnia akkor a minden bizonnyal felé meginduló szörnyekre ordít idegesen.
-Elég vagy megölöm és te se szórakozz. El akarok menni. És ők is velem jönnek.
A tekintete amiben a rettegés van meggyőzheti az ott lévőket, hogy ő képes őrültségre. Ha nem sikerül elkapni mert valami történik akkor teljesen összezavarodik és nem tudja mit tegyen.

/Timo inaktív addig megyünk nélküle /

Ad villámgyorsan ugrik Papus mögé és átkarolja majd túszként tartja, pont, ahogy várta a tömeg azonnal megindul aggódva, de a parancsára megtorpannak. Csak az öreg nem rémült meg.
- Nyughass kicsinyeim. Nyughass.
Mondja és emeli a kezét így még az se kezd támadni, akik amúgy nem álltak volna meg.
- Mégis mi lészen törvöd döglött pióca? Hová szököl tőlünk? Asse tudod merre vagy.
Az öreg arcán kaján mosoly jelenik meg.

Azok az átkozott vámpírképességek amiket Ad' szívesen odaadna azért, hogy olyan életet élhessen mint régen és lehessenek céljai menti meg a helyzetet. Gyorsan az öreg mögé kerül és megragadja. A tömeget pedig sikerül sakkban tartania az öreggel aki megpróbálja a helyzetet lehetetlenné tenni. Ad' pedig tudja, hogy valóban az a helyzet, de ha ezt elhiszi akkor vége most egyedül a menekülésre kell fókuszálnia és nem aggódhat azért, hogy mi lesz majd ez után.
-Nem is kell tudnom. Hazatalálok oszt kész. Ti pedig elengedtek engem. Értve vagyok?
Szorongatja meg egy kicsit az öreget, hogy bizonyságot adjon a szavainak. Talán már nem él, de akkor sem akar úgy járni mint ahogy az a fickó járt.
~Valahogy a szagomról majd gondoskodnom kell. Azok a farkasok elkaphatnak. De talán, ha az öreggel majd valahogy elterelem őket akkor szerzek egy kis időt. Ami majd kell is, hisz nappal nem haladhatok. Ezek az Apokalipszis szektások meg nem megbízhatók. Nappal majd valahol mindig el kell rejtőznöm. Segítséget kell találnom.~

Az öreg tűrte Ad szorongatását és végig intet a gyermekeinek, hogy ne támadjanak.
- Haggyátok. Haggy menjen ez az ostoba porhüvely.
Az öreg rémes akcentussal parancsol és a legtöbben megállnak.
- Fuss, röpülj, vagy ússzá minköt nem érdekel. Mönj míg jó kedvem találsz.
Az öreg szavai kevésbé egy elfogott túsz ajánlata és inkább egy parancs, mit amiket a fiainak adott eddig. Mégis őgy tűnik komolyan gondolja és a tömeg lassan szétnyílik utat engedve a vámpírnak. Persze még mindig vicsorognak és nagyon dühösek, de engedik a vérszívót hátrálni az öreggel. Egészen a fapalánkos romváros széléig. Itt látja meg, hogy a házak legtöbbje régi lezuhant repülők testéből és kocsikból áll. Főleg kamionok utánfutóiból. A széléhez érve Papus lenézően a fiúhoz fordult.
- Nu... mi lészen pióca?

/Túl sok élvezetet nyújt nekem a déli akcentus írása /