Örök város

A telepjáróban idővel kellemes lett a hőmérséklet, így meleg okozta fulladásos haláltól nem kellett tartanunk. A legviccesebb az egész úton mégis Godlaw volt. Többször is megpróbálta elővenni a telefonját, feltehetőleg azért, hogy játszodjon valamit az idő elütésének szempontjából, de mindig rájött, hogy azt legombolták az ügynökök. Komolyan, olyan volt, mint egy tini, azoknál van a kényszeres mobilfüggőség. Ilyenkor úgy érzem, mintha egy másik generáció szülöttje lennék. Én is használom a mobilomat, de azért nem ennyit és ilyen kényszeresen.
- Wow. - csak ennyi csúszik ki a számon a búra láttán. Nem csoda, hogy oda nem láttak be, ez a cucc tök sötét. Godlaw megjegyzésére a technológiát illetően feltör belőlem némi kuncogás, pláne, hogy Savanyú Citrom ügynök is itt van a járműben, aki jelenleg pont, hogy az államot képviseli, akárhogy is nézem. nekem legalábbis ez jön le.
Még meg sem érkezünk, körül se tudok nézni, és máris kapom a fejmosást, hogy viselkedjek jól, ha nem akarom úgy végezni mint a fickó akit elkaptak. Köszönöm, ez a figyelmeztetés hiányzott a napomból, éreztem is, hogy valami plusz még kell.
- Igenis értettem, apuci! - vágtam haptákba magam és az utolsó szót jó erősen megnyomtam, melléje pedig nyelvet is öltöttem. Komolyan úgy csinál, mintha nem tizenhat hanem mondjuk nyolc éves lennék. Ráadásul biztos nem olvasta el az aktámat sem, hisz akkor tudná, hogy rendesen ki vagyok képezve és ismerem a határokat, még ha néha meg is próbálom őket áthágni, de csak annyira amennyire lehet anélkül, hogy bárkinek baja esne. Arról nem is beszélve, hogy teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy amíg itt vagyunk addig az ő felelősségére vagyunk bízva és ha bármi történik velünk akkor őt veszik elő. Egyelőre pedig nem akarom börtönbe küldeni, ahhoz túl jó fej. Már amikor nem játszik apucisat.
Végül azért, hogy ne mondja, hogy nem vagyok szófogadó, mellette téblábolok amíg érdeklődik Savanyú Citrom ügynöktől, hogy McCoy tanár úr merre leledzik. Igazán odavihettek volna direktbe, de hát ez már egy másik dolog, meg különben sem vagyunk VIP-k.

Há há! Elkaptam! Láttam, hogy forgatja a szemét, ezt már ő se tagadhatja le. Meg tudok nevelni egy felnöttet. Nagyon ász vagyok. Persze ez nem változtat szinte semmin, de azért még jó érzés. Feltehetőleg ezért is vigyorgok úgy, mint a tejbetök.
- Hahó! - integetek nagyon vidáman és energikusan, mintha nem lenne iszonyat hőség és nem fenyegetne minket az a veszély, hogy emberi fagylalt módjára elolvadunk. Remélhetőleg Dr. McCoy laborjában, vagy mije van itt, jobb lesz a levegő. Ha egy lakókocsiban összehozták, akkor ott miért ne lehetne? Ami a feladatunkat illeti, nem olyan érdekes, mint amit elképzeltem, de ha ez a feladat akkor ezt csináljuk. Fölöslegesen meg ha nem muszáj úgysem keverem magam bajba, legalábbis azt hiszem nem. De ha nem szándékos akkor ér, nem?
- De király! - élvezem a pajzs által generált fényhatást, vagy micsodát, miután felzárkózom Godlaw mellé, hisz ő mondta, hogy ne császkáljak el. Sajnos egy idő után a szemem elé kell tegyem a kezem, hogy az erős fénytől véletlenül se vakuljak meg. Viszont valahol hátul ott motoszkált a kérdés, hogy vajon ez mi lehet. Remélem nem valami veszélyes dolog... -

Az egész olyan gyorsan történt, ahogy McCoy tanár úr elsietett, a nagy fényesség, majd pedig a lökéshullám. Az ezt követő ébredés közel sem volt kellemes. Az egész testem és a fejem is olyan zsibbadt volt, hogy csak na. Bármi is történt velünk és bárhogy is kerültünk ide, nem hiszem hogy teleportáció lett volna, vagy legalábbis nem szokványos, hisz ahhoz már hozzászoktam, és annak különben sem ilyen utóhatásai szoktak lenni. A nap elől odébb kúszok, de a hozzám fűzött beszédre csak dünnyögni tudok valami "Aha" félét. Mikor már a szemem is kezd hozzászokni a környezethez, meg úgy mindenhez, akkor felnézve Godlawra, valami olyan elképzelés fut végig rajtam, hogy most milyen jó lenne, ha egyszerűen felkapaszkodnék rá, annyit mondanék, hogy "Vigyél." aztán benyomnám a szunyát. Az roppant kényelmes lenne, bár kétlem, hogy túlzottan támogatná ezt az ötletet.
- Szerintem, nem tudom. Én arra szavazok, hogy kövessük Apucit. - szólalok meg, bár lehet, hogy az agyam az információkat kicsit össze keverte helyenként. Mindenesetre előhalászom az inhalálót, hogy hátha az segít az állapotomon, bár inkább csak placebo jelen esetben, majd meglóbálom a hüvelykujjamat Godlaw irányába, hisz az előbb azt kérdezte, hogy mindenki oké-e. Igazából nem tudom, hogy mennyire lehet úgy jól érezni magad, hogy mindened zsibog és fogalmad sincs róla, hogy hol vagy, arról nem is beszélve, hogy nem is kéne itt lennünk, hisz csak minimális terepmunkára jöttünk ide, ráadásul a sok SHIELD-es ügynöknek és tudósnak sincs semmi nyoma, McCoy tanár úr sincs sehol.