Olympia
2 / 4 oldal • Megosztás
2 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Re: Olympia
:: Kree invázió 4 – Az ősi város szellemei
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
- Felszerelés / egyéb:
- ruha:: edzőcipő, farmer, fekete rövid ujjú testhezálló póló, pulóver Saki kése oldalán tokban, övtáska benne két külön dobozban gyógyszerei(Antidepresszáns, nyugtató) 300ml víz
::fegyver::Saki (egy katonai kés, saját modifikációkkal sokkolási funkcióval kiegészítve)::
Elég nagy a tér így míg sétálok is el a többiektől sem kerülök ki a látótávolságból nekik vagy takarásba, másik terembe egyenlőre. Persze érdekes dolgot sem találok még de csak most indultam el. Atkinson úr szavaira megálltam és a vállam felett hátra néztem rá.
- Persze.
Mondtam majd fojtattam a felfedezést is. Próbálok keresni is valami érdekeset, ha már neki indultam a felfedezésnek mert eddig nem sok minden volt a félbetört szobron és az épp működő panelen kívül. Remélem, hogy találok is valamit ha már nekiindulok, és rajta is vagyok. Persze nem kell csak így elmennem a többiektől és megvárhatnám, hogy ők mit fognak találni de az elég unalmasnak hangzik.. Azért megpróbálok nem elveszni az épületben sem vagy túlságosan is messzire kerülni a többiektől. De elnézve a nagy teret amiben vagyunk elég messze tudok menni a többiektől anélkül, hogy el is tűnnék előlük szóval annyira nem aggódok hanem a keresgéléssel foglalkozok.
Ha Lord Vanath már járt itt csak van valami nyoma annak, remélem, hogy lesz is valami nyomunk amit megtudunk majd találni és hasznos is lesz mert eddig semmit sem sikerült találni vagy haladni sem. Csak "követni" valamennyire a nyomait, hogy épp honnan szerzett magának erőt, hogy olyan erős legyen mint régen. Vissza gondolva arra az időre mikor a múltban harcoltunk vele. Ott csak azért volt egyáltalán állásunk ellene mert az őseinknek nagyon jó képességei voltak. Nehéz kiverni a fejemből azt a démon kapuk nyitását meg a démon szolgákat amiket ki tudtam húzni a saját világukból. Ahhoz képest, hogy csak tárgyakat tudok teleportálni semminek tűnik. Mintha szövetséget kötött volna a démonokkal és mágiát használt volna, hogy csak előjöjjenek. Vajon ez nekem is menne? Vagy ez valami speciálisabb dolog volt. Brahe talán tudja majd, hiszen az ő telepátiája is egy mágia vagy mi. Majd megkérdezem, hátha tud valamit erről. Biztos neki is jól fog esni, hogy valaki a segítségét keresi és nem csak idegenvezetésre. Eléggé maga alatt lehet még mindig.
_________________
Akerman- 2. szint - 6 kredit
-
Hozzászólások száma : 159
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 30.
Karakteradatok
Főkarakter: Akerman
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz
Re: Olympia
//Okokat lásd inaktiv, hétfőn lesz új kör.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Olympia
Brahe elmondása alapján tehát ez a szobor ábrázolta a város vezetőjét, mondhatjuk, a főjófiút. Logikus, hogy Vanath dühös volt rá, valószínűleg volt köze ahhoz, ami Vanathtal történt. A sugárzásmérő itt sem pittyeg, nem tudom, milyen képességet használhatott, de nem kellett túl sokat az erejéből felhasználnia, hogy ezt a monumentális szobrot elpusztítsa.
Amikor beindul a konzol, odafordulok, mert Brahe nem érti, mit ír ki a gép.
-Hát ez meg... Miért angolul beszél ez a gép?! Talán érzékeli a tudatunkon, hogy ezt értjük a legtöbben? Vagy valaki már volt itt korábban, aki átprogramozta? Talán Vanath tudta, hogy idejövünk, és üzenetet akart hagyni nekünk...
Akármelyik is a helyes megfejtés, most itt a lehetőség, hogy a Örökkévalók számítógépében turkáljak, és megismerjem, mi alapján működik. Odalépek a géphez, és gyorsan átfutom, hogy mit ír ki. Először próbálom felmérni, hogy milyen rendszer szerint működik a gép. Menüpontok közül kell választanom, mint egy telefonon; vagy parancsokat kell kiadnom, mint egy dos-os felületen, esetleg valami kifinomultabb, felhasználóbarát élménnyel találkozom. Ha nagyjából megbarátkozom a rendszerrel, akkor megpróbálom megnézni, hogy milyen adatokat tárol a számítógép. Van-e esetleg valamilyen könyvtár struktúra, és milyen módon kerülhetnek adatok a gépbe - azaz össze van-e kötve valamilyen külső rendszerrel, pl. kamerával, ami adatokat küld a gépre, vagy csak "begépelt" fájlok lesznek. Mindennek a célja persze az, hogy valami infót találjak arról, hogy van-e nyoma annak, hogy itt járt Vanath.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Olympia
//Mivel lassan úgyis mindenki megy szilveszterezni és nem írtak a többiek, így a óév vége miatt pénteken lesz új kör, de addig tessék írni mindenkinek //
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Olympia
"You're going to make a difference.
A lot of times it won't be huge, it won't be visible even.
But it will matter just the same."
- A deviánsok is nyerhettek, nem feltétlenül csak Voldemort. - tettem hozzá Godlaw szavaihoz. Mindezek után pedig jóformán csak bámészkodtam. Azt úgysem engedték volna meg, hogy elkóboroljak felfedezés céljával, az aligazgató még Rainra is rászólt, hogy ne menjen túl messze, engem valószínűleg még pórázra is kötött volna, habár nincs kizárva az sem, hogy ezt még megteheti.
- Persze, majd pont Vanath könnyíti meg a dolgunkat, mi? - teszem fel a kérdést ironikusan Godlaw számára, majd azután azt kezdem el figyelni, hogy mégis mit csinál a terminálon. Én nem vagyok valami nagy tech zseni, általában csak az internetet böngészem, vagy az öcsémmel videojátékozom közbe-közbe, úgyhogy az én tudásommal sokra nem mennénk ilyen téren, de most tanulhatok egy-két dolgot, bár nem hiszem, hogy az Amazonon vagy az Ebay-en tudnék örökkévaló technológiával működő laptopot vagy számítógépet venni. Pedig milyen menő lenne.
- Képesség:
- Mutáció: Teleportáció. Egy maximum 5 méter távolságra levő, vele egy súlyú vagy +/- 5 kg-ú személlyel tud helyet cserélni. Látnia kell azt a személyt.
Mágia:
- Alapképesség: Koncentrációval érzékeli a mágikus tárgyakat, személyeket.
- Tűzgömb: Egy maximum kézilabda méretű gömb megidézése varázsszavak használatával.
Sugárzás:Az Örök város c. kalandon való játék közben Alethea szervezete sokáig volt kitéve erőteljes sugárzásnak - több fajtának - aminek következtében nem képes többé egyetlen szimbionta sem megszállni őt, ha megpróbálja a test immunrendszere kilöki az szimbiontát és megöli.
- Felszerelés:
Re: Olympia
Kree Invázió 4 – Az ősi város szellemei
Résztvevők: Brahe Elaine McKenzie, Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw
és Rain Akerman
Következő körváltás: 2018. január 9. (kedd)
” A csodák nem arra valók, hogy kényelmessé, hanem hogy lehetővé tegyék az életet.”
- Vajda Mihály
- Vajda Mihály
Brahe Elaine McKenzie
Időutazó, X-diák, mágiahasználó
Játékostárs(ak) neve: Rain Akerman, Alethea Faust, Cody Atkinson és Jackson Godlaw
~ Helyszín: Olympia ~
- kép:
Godlaw nekilátott annak, hogy megismerje a rendszert, valóban parancsot kellett kiadni, de nem volt szükséges az, hogy betáplálja ezeket, mert a gép mintha a gondolatában olvasott volna. Szinte azonnal megjelent a város térképe, ami a kép alapján hatalmas volt és több részből állt össze.
A térkép azt is mutatta, hogy a társaság jelenleg az északkeleti részen volt és ezen felül még négy másik része – három nagyjából ekkora és egy sokkalta nagyobb – volt a városnak. Ahogyan Godlaw biztonsági rendszerekre, vagy kamerákra gondolt azok is megjelentek, bár nem volt túl sok belőlük. Kamera rendszer nem volt, a nagy testvér itt nem figyelt, a védelmi rendszerek is csupán pajzsgenerátorok voltak, amik elrejtették a várost a kíváncsiskodó szemek elől, ezek még mindig működtek. Ha a férfi, vagy bárki a csapatból életjelek után akart volna nézni, akkor ehhez a funkcióhoz már azonosító kellett, így ezt a funkciót nem érhették el. És olyan adatok sem voltak elérhetőek, hogy ki mikor lépett a városba, vagy járt-e itt idegen. Úgy tűnt, hogy a személyes adatok védelmét komolyan vették.
Közben Algernon gondolkodás és nézelődés közepette haladt tovább, nyomok továbbra sem voltak, de egy idő után már ellátott kissé távolabb, ahol egy híd szerűséget láthatott és homályba vesző magas épületeket, de mivel az eddigiek alapján itt jó pár km volt a látótáv amit látott is ilyen messze lehetett még.
//A stadium feliratú résznél vagytok és a feliratok nincsenek ott a térképen.//
- felszerelés/egyebek:
_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Olympia
Cody megnézte magának a szobrot és a magyarázat hallatán, azt is megtudta kit ábrázol. Az pedig biztos, hogy egy Vanath-féle alak nagyon rühellhette őt. Főleg ha a börtönbe kerüléséért is felelős. Godlaw ismét elméleteket gyártott. Úgy látszik ő így dolgozza fel ezeket a helyzeteket. Végül is nem rossz csak nehogy túlságosan is ragaszkodjon hozzájuk. Cody inkább az a fajta, aki a környezete megfigyelésére összpontosít és megfelelő bizonyítékok után tesz megállapításokat. Őt kevésbe zavarta a bizonytalanság. Azt, hogy Vanath tényleg segítségeket akart volna nekik adni ő sem hitte volna. Inkább, azt nézné ki abból a fickóból, hogy csapdát állít. Rain sétálni indult amit Cody a feltételeivel meg is engedett neki. Rain már nem diák, de diák korában is a megbízhatóbbak közé tartozott. Az igazgatóhelyettes nem hiszi róla, hogy magánakciókba kezdene. Megáll Godlaw mögött és nézi mit csinál. Rábízza a dolgot hisz tudja, hogy Godlaw a szakértő ezekben a dolgokban. Be is hoz valami térképet.
-Oda középre kell menni?
Csak onnan sejti, hogy az a legnagyobb rész és középen van. Az lehet a városközpont. Mondjuk, azt nem tudja, hogy mit is keresnek csak nézelődnek jelenleg.
-Oda középre kell menni?
Csak onnan sejti, hogy az a legnagyobb rész és középen van. Az lehet a városközpont. Mondjuk, azt nem tudja, hogy mit is keresnek csak nézelődnek jelenleg.
Cody Atkinson- Csoportvezető
- Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 12
Join date : 2016. Mar. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
Re: Olympia
//Szombaton lesz új kör.//
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Olympia
A számítógép azonnal reagál a gondolataimra, és ez megmagyarázza azt is, hogy miért angolul ír ki dolgokat a gép. A térkép hamar megjelenik, és megtudom azt is, hogy sem biztonsági rendszerekhez, sem kamerákhoz, sem naplófájlokhoz nem férek hozzá.
-Ha itt járt Vanath, arról a gépben nem fogunk feljegyzést találni, csak egyszerűbb adatokhoz férünk hozzá. De ha idejött, nem hiába tette. Radioaktív sugárzás itt nem hiszem, hogy volt, tehát nem táplálkozni jött. Talán keresett valami feljegyzést, vagy egy fontos tárgyat, valami ereklyét. Az viszont akárhol lehetett, a térkép nem ad sok infót arról, hogy mi micsoda itt.
Megpróbálok arról infót szerezni a gépből, hogy a város egyes részei mi alapján vannak felosztva, hol milyen fontosabb épület található, nagyobb közintézményeket vagy kulturális, tudományos, gazdasági központi épületeket keresek elsősorban. Aztán persze akár találok ilyet, akár nem, el kell indulnunk, mert innen csak egy út vezet.
-De lényegében igen, oda középre kell menni, innen csak oda vezet út. Aztán ha azt a részt megnézegettük, eldönthetjük, hova tovább.
Ha nincs más infó, amit a városról kérnének, akkor egyelőre nem merülnék bele a gép böngészésébe, hanem akár útnak is indulhatunk.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Olympia
:: Kree invázió 4 – Az ősi város szellemei
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
- Felszerelés / egyéb:
- ruha:: edzőcipő, farmer, fekete rövid ujjú testhezálló póló, pulóver Saki kése oldalán tokban, övtáska benne két külön dobozban gyógyszerei(Antidepresszáns, nyugtató) 300ml víz
::fegyver::Saki (egy katonai kés, saját modifikációkkal sokkolási funkcióval kiegészítve)::
Még egy kicsit mentem, pár métert csak miután megláttam a hosszú hidat ami akár a semmibe is vezethetne olyan hosszú. Egy biztos, itt senki nem sietett sehová ekkora távolságokkal két épület között. Szememet mintha csak napfénytől takarnám meg nézelődök az út irányába hátha meglátok valami érdekeset de egyenlőre tovább még nem megyek, már így is rám szólt Atkinson úr, nem szeretném magamra haragítani is így inkább bevárom míg befejezik a konzolnak az olvasását vagy amit csinálnak még visszafelé. Elnézve úgy is erre kell majd jönniük szóval nem is aggódok, hogy nemsokára jönnek-e. Mert fognak. Azért remélem is, nem akarok vissza sétálni hozzájuk ha már eljöttem idáig. Aztán, elég hamar ráunva, hogy álljak csak ott, lassan elkezdek sétálni a hídon, de csak annyira hogy elnézelődjek rajta, meg lenézzek a híd két szélén is.
Ha tényleg erre jöttek el akkor, miután odaértek hozzám feléjük fordulva kérdezek.
- Volt valami?
Gondolom, hogy találtak valamit, remélem inkább. Mert egyenlőre sok iránymutatónk nincsen. Viszont ha nem erre jönnek a többiek el, és nem is bukkan elő senki, hogy szóljon nekem, gyanúsan sok idő kezd el eltelni, hogy esetleg itt hagytak akkor azért elindulok vissza ahol utoljára láttam őket. Már ha nem látok rájuk.
_________________
Akerman- 2. szint - 6 kredit
-
Hozzászólások száma : 159
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 30.
Karakteradatok
Főkarakter: Akerman
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz
Re: Olympia
Kree Invázió 4 – Az ősi város szellemei
Résztvevők: Brahe Elaine McKenzie, Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw
és Rain Akerman
Következő körváltás: 2018. január 17. (szerda)
” Egy gyerekben minden csodát felfedezhetsz.”
- Szikora Róbert
- Szikora Róbert
Brahe Elaine McKenzie
Időutazó, X-diák, mágiahasználó
Játékostárs(ak) neve: Rain Akerman, Alethea Faust, Cody Atkinson és Jackson Godlaw
~ Helyszín: Olympia ~
- kép:
~ Vagy pusztán technológiáért ~ „mondta” Brahe. ~ A Celestial technológia a legfejeltebb az univerzumban, ezt még mi is tudtuk. Ilyennel pedig csak a Celestialok, az Örökkévalók, a Végsők és amennyire sikerült utána olvasnom Apokalipszis rendelkezik. Ő csak minimálisan. A Végsők városát nem támadhatta meg a nevelőapám, így maradt ez a város. És sajnos ő képes arra, hogy meg is javítsa ezt. ~
Godlaw nézte tovább, hogy mi merre lehet. Nem volt semmi arról, hogy miért így épült fel a város. Nem voltak külön kulturális helyek, nagy zöld parkos részek igen, sok szobor, „emlékműszerűség”. Nem voltak kifejezetten közintézmények, a déli részen (university felirattal) voltak megfigyelő központok és laborok. A központi részen voltak ilyenek, hogy állatkert, koncerttermek, sportközpont és persze lakóhelyek is. A keleti részen csak lakórészek, míg a nyugatira technológiai központ volt írva. Amit még látott és le tudott szűrni, hogy nem volt gazdaság, mindenkinek mindene megvolt, nem létezett bürokrácia sem itt, sem kormányzat, mindenki teljesen egyenjogú, demokrácia, bár ha a népük fogadott valakit, akkor ez az Ikaris és előtte az ő családja volt, akit úgymond vezetőnek fogadtak el a helyiek, de ez semmilyen kiváltsággal nem járt.
Ezen felül más nem nagyon volt, így a csapat tovább is indult és hamarosan csatlakoztak Rain-hoz, akivel együtt haladtak tovább. A séta letudása után el is érkeztek a saját kis „szigetük” szélére, amit egy impozáns ultrmodern híd kötött össze a központi résszel, aminél sok minden össze volt dőlve, roncsolódott, de azért még így is gyönyörű látványt nyújtott.
//Képzeljétek úgy a képet, hogy a dómok sok helyen beszakadtak, némelyik torony ledőlt, az út is sérült stb., de azért úgy 75%-ban egyben van a hely, de sok minden életveszélyes.//
- felszerelés/egyebek:
_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Olympia
-Igen, ez is lehet... - Válaszolom Brahenak, és tovább nézegetem a térképet. Végül sikerül megtudnom néhány városrészről, hogy milyen funkciókat látnak el, és ez talán adhat némi kapaszkodót ahhoz, hogy merre induljunk el a városban.
-Találtunk egy működő számítógépet, és rajta egy térképet - mesélem Rainnek. - Arra jutottunk, hogy Vanath talán azért jött ide, hogy magával vigyen valamit, például Celestial technológiát, vagy valami hasonlóan fontos tárgyat. Brahe szerint képes lehet meg is javítani ilyen technológiával működő holmikat, ami nem túl jó hír, mert ez fejlettebb mint nagyjából bármi, amivel az emberiség rendelkezik. Ha Vanath innen szerzett magának játékokat, azzal nem járunk jól.
Mikor a hídhoz érünk, kilátásunk nyílik az egész városra, pontosabban arra, ami megmaradt belőle. Csak elképzelni tudom, milyen lehetett ez a hely fénykorában, de olyasminek gondolnám, mint a régi sci-fi magazinok borítóján lévő "Marsi városok" illusztrációja. Vajon egy nap az emberiség is eléri ezt a fejlettséget?
-A térkép szerint a nyugati sziget a technológiai központ, én azt javaslom, folytassuk ott a nyomozást.
Elindulok a hídon, vigyázva, hogy az instabil, romosabb részeket elkerüljem. Ha valahol mégis muszáj ilyen részen átmenni, akkor nagyon óvatosan teszem ezt, és a többieket is figyelmeztetem erre. Ha nincs ellenvetés, akkor a hídon átérve a nyugati városrészhez veszem az irányt, hogy a tech központ felfedezésével bukkanjunk Vanath nyomára. Brahe ismerheti a legjobban a gondolkodását, szóval ha szerinte technológia kell Vanathnak, akkor ott érdemes először szétnézni.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Olympia
Ő is bólogat a lány mondataira. Logikus és ismeri eléggé, hogy jól meg is állapítsa mit tervezhet az a szociopata, istenkomplexusos, börtöntöltelék.
~Még csak az kéne annak a fickónak. Szinte legyőzhetetlen ereje van, halhatatlan és még az univerzum legjobb technológiáját is birtokolni akarja. Mégis minek neki? Mindegy. Az biztos, hogy túl veszélyes, hogy a kezébe kerüljön. Már ha még nem került oda. Nem mintha lenne ötletem, hogyan akarjuk megállítani őt. Mindegy.~
Sóhajt egyet. Végül elindulnak. Rain nem ment túl messzire ahogy mondta. Godlaw fel is világosítja, hogy mit találtak. Maga a hely lenyűgöző. Olyan mint valami régi nyolcvanas évekbeli utópia. Az igazgatóhelyettes nem is bírja ki megjegyzés nélkül.
-Hát ez hihetetlen. Tudod mi így képzeltük el a jövőt, de komolyan. Ez olyan mint a Jetson család. Emlékeztek a Jetson családra? Alethea te vagy a szakértő benned van a bizodalmam. Emlékszel a Jetson családra. Most, hogy ezt látom még a zenéjét is szinte hallom.
~De szörnyű béna zenét kapott. Hát még a dalszöveg.~
Ő is figyel a hídon. Ha bárki alatt be akarna szakadni akkor ő nem figyel oda a saját biztonságára és úgy kap az illető felé. Bár reméli, hogy ez a hihetetlen modern hófehér anyagból készült hidat nem viselték meg a századok.
~Még csak az kéne annak a fickónak. Szinte legyőzhetetlen ereje van, halhatatlan és még az univerzum legjobb technológiáját is birtokolni akarja. Mégis minek neki? Mindegy. Az biztos, hogy túl veszélyes, hogy a kezébe kerüljön. Már ha még nem került oda. Nem mintha lenne ötletem, hogyan akarjuk megállítani őt. Mindegy.~
Sóhajt egyet. Végül elindulnak. Rain nem ment túl messzire ahogy mondta. Godlaw fel is világosítja, hogy mit találtak. Maga a hely lenyűgöző. Olyan mint valami régi nyolcvanas évekbeli utópia. Az igazgatóhelyettes nem is bírja ki megjegyzés nélkül.
-Hát ez hihetetlen. Tudod mi így képzeltük el a jövőt, de komolyan. Ez olyan mint a Jetson család. Emlékeztek a Jetson családra? Alethea te vagy a szakértő benned van a bizodalmam. Emlékszel a Jetson családra. Most, hogy ezt látom még a zenéjét is szinte hallom.
~De szörnyű béna zenét kapott. Hát még a dalszöveg.~
Ő is figyel a hídon. Ha bárki alatt be akarna szakadni akkor ő nem figyel oda a saját biztonságára és úgy kap az illető felé. Bár reméli, hogy ez a hihetetlen modern hófehér anyagból készült hidat nem viselték meg a századok.
Cody Atkinson- Csoportvezető
- Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 12
Join date : 2016. Mar. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
Re: Olympia
:: Kree invázió 4 – Az ősi város szellemei
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
- Felszerelés / egyéb:
- ruha:: edzőcipő, farmer, fekete rövid ujjú testhezálló póló, pulóver Saki kése oldalán tokban, övtáska benne két külön dobozban gyógyszerei(Antidepresszáns, nyugtató) 300ml víz
::fegyver::Saki (egy katonai kés, saját modifikációkkal sokkolási funkcióval kiegészítve)::
Nem kellet olyan sokat várnom, alig tudtam elmerengeni a távolba mikor már jöttek is a többiek. Hamar beértek és a kérdésemre Godlaw úr válaszolt. Nem tudom elképzelni, hogy Lord Vanath az ilyen technológiára rászorulna bármikor is, eddig kétszeri találkozás egyik alkalmakor sem volt igazán szüksége semmilyen eszközre. Már a börtönében nem harcoltunk vele de a múlt emlékei között bőven kijutott a jóból és már ott sem mentünk végül sokra ellene. Ha még ilyen fejlett cuccot is szerez magának akkor nem tudom mit fogunk tudni tenni ellene.
- Hát ha más nem, majd szerzünk mi is magunknak ebből a tekkből.
Kissé lelkesen próbálom mondani, bármennyire is kelletlen érzés forog bennem a gondolattól, hogy egy ilyen szörnyeteggel kell majd hadakozni valahol nagyon is csikizi a kíváncsiságomat a Celestial technológia.
A táj maga persze varázsos, igazi futurisztikus. Szívesen megnézném milyen volt mikor még minden épségben és lakottan volt még. Biztos gyönyörű lehetett. Atkinson úr film emlegetésére pedig nem sokat tudtam mondani ha kérdezve lettem volna sem, csak kicsit eldöntöttem a fejemet egy pillanatra majd Alethea-ra néztem aki elvileg tudja miről mesél Atkinson úr, remélve, hogy valamivel több fény fog derülni erre.
Azért a beszélgetések hallgatása közben arra is ügyelek, hogy ne sétáljak le a hídról, és ha kell kapaszkodjak gyorsan az életemért ha megindulna valami alattam, vagy kapjak azért aki esetleg leesne.
_________________
Akerman- 2. szint - 6 kredit
-
Hozzászólások száma : 159
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 30.
Karakteradatok
Főkarakter: Akerman
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz
Re: Olympia
Kree Invázió 4 – Az ősi város szellemei
Résztvevők: Brahe Elaine McKenzie, Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw
és Rain Akerman
Következő körváltás: 2018. január 21. (vasárnap)
” Az Apokalipszis csupán az ember vége.”
- Vavyan Fable
- Vavyan Fable
Brahe Elaine McKenzie
Időutazó, X-diák, mágiahasználó
Játékostárs(ak) neve: Rain Akerman, Alethea Faust, Cody Atkinson és Jackson Godlaw
~ Helyszín: Olympia ~
- kép:
Amire a séta közben a társaság kezdett rájönni nagyon hamar, hogy szükségük lenne valamilyen járműre, mert a terület nagyon nagy és nem is biztos, hogy ma oda érnek, ahova akarnak. A méretek tovább is gigásziknak minősültek. Már csak maga a híd is jó két-két és fél kilométer hosszú volt és jó kétszáz méter széles. Ahogyan közelebb értek a másik részhez akkor tapasztalhatták, hogy az épületek is jócskán nagyobbak, mint messziről látszottak. Éppen ezért bőven volt olyan rész a hídon, ahol közlekedni lehetett.
Godlaw mondta is, hogy merre menjenek, így arra is vették az irányt, vagyis egyelőre csak a hídon át, közben pedig beszélgettek. Rain már azt kezdte tervezni, hogy miket kellene innen elvinni.
~ Nem vihetünk el innen semmit ~ üzente Brahe mindenkinek. ~ Egyrészt használni sem tudnánk, sem megérteni, mert annyival minden felett áll. Másrészt a Celestialok sem hagynák mindezt. ~
A hídon volt olyan hely is, ahol jó tíz-tizenkét méteres lyukak hiányoztak, így valóban több helyen kerülgetni kellett. Nagyjából egy órába telt mire a csapat átért a híd másik oldalára és megérkezett a hatalmas épületek aljába. Itt már látszottak utak, utcák is, szinte mind sétálóút volt, növényekkel, de ezek is romosak. Néhány jármű állt, vagy lebegett az út szélén, kerekük nem volt, egyértelműen repülésre alkalmasak.
Ami viszont kellemetlenebb volt, hogy hangos állatias üvöltés hallatszott az épületek felől és a kihaltság miatt nem lehetett tudni, hogy melyik irányból, vagy milyen távolból érkezett ez.
//Bocsánat a rövid reagért, csak nagyon pocsékul vagyok.//
- felszerelés/egyebek:
_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Olympia
-Látom, valakit elcsapott a nosztalgia-vonat - jegyzem meg elmosolyodva Atkinson szavaira, ahogy elindulunk a hídon. A rövid séta itt már korántsem olyan kellemetlen, mintha kint, a jeges hegycsúcson kéne mennünk, úgyhogy végülis egész lelkesen vágunk bele. Brahe figyelmeztetésére elgondolkodom.
-Akkor Vanath-nak sem hagyták? - Kérdezek vissza, és azon gondolkodom, mennyire fair dolog, hogy nem vihetünk el semmit, mert nem értenénk. Nyilván, ha elvinnénk, és tanulmányoznánk, lenne lehetőségünk megérteni, így viszont soha nem is fogjuk. Szándékosan tartanak minket a homályban.
A séta közben már látom, hogy nem csak a híd, de a város is jóval nagyobb, mint elsőre gondoltuk. Ha nem csipkedjük magunkat, akkor lesznek gondjaink az idővel, mert nem hoztunk magunkkal több napi élelmet. Szerencsére mikor közelebb érünk a városhoz, már látom, hogy vannak itt-ott repülő autóknak kinéző járművek. Egyértelmű, hogy működőképesek, hiszen néhány épp jelenleg is lebeg. Hát ez kifejezetten jó hír. Már csak azért is, mert itt úgy tűnik, nem vagyunk egészen egyedül.
-Nem tudom, ez mi lehetett, de biztonságosabb és gyorsabb is lenne, ha inkább egy ilyen siklóval mennénk - bökök rá a lebegő autóra. Ha nincs ellenvetés, akkor beszállok a többiekkel. Ha ez is hasonlóan működik, mint a korábbi számítógép, akkor nem lesz nehéz vezetni, és akár be is ülök a kormány mögé, hacsak Atkinson nem szeretne inkább vezetni. Ha viszont úgy néz ki, hogy nem alkalmazkodik hozzánk a gép, de Brahe ért az ilyesmihez, akkor természetesen átadom neki a terepet.
-Kár, hogy ezt sem vihetjük el, elég régóta álmodoznak az emberek a repülő autókról - jegyzem meg, és aztán remélhetőleg így vagy úgy elindulunk a lebegő autóval a nyugati városrész felé. Akár én vezetek, akár nem, nyitva tartom a szememet, hátha felbukkan az az állat, aminek a hangját hallottuk.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Olympia
:: Kree invázió 4 – Az ősi város szellemei
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
- Felszerelés / egyéb:
- ruha:: edzőcipő, farmer, fekete rövid ujjú testhezálló póló, pulóver Saki kése oldalán tokban, övtáska benne két külön dobozban gyógyszerei(Antidepresszáns, nyugtató) 300ml víz
::fegyver::Saki (egy katonai kés, saját modifikációkkal sokkolási funkcióval kiegészítve)::
Nem nagyon értettem, hogy miért mondja ezt Brahe, hogy nem vihetünk el semmit sem. Az hogy most még nem tudjuk használni a kütyüket csak azokat állítja meg akiket nem is érdekel, hogy hogyan működnek. Erről biztosíthatnám, hogy óh bizony engem érdekel nagyon is, hogy hogyan működnek ezek meg mit is tudnák vele kezdeni. Viszont még Godlaw úr is így van vele. A kérdést pedig amit meg feltesz az is egy nagyon jó. Azt tudom, hogy mik azok a Celestialok de azt mondani, hogy hülyék vagyunk hozzá és még nem is hagyják, hogy elvigyük, esetleg akkor még megértenénk... Ha ennyire akadályozni akarnak akkor remélem hogy Lord Vanathot is akadályozzák, sőt ha már úgyse hagyják akkor akár még el is intézhetnék nekünk. Sóhajtok egy nagyot.
- Egyet kell értenem Godlaw úrral. - bármennyire nincs hozzá kedvem - Remélem, hogy ...Vanathnak sem engedik, vagy engedték.
A séta hosszúra nyúlik a hídon át, és átérve pedig minden hatalmas, tér is és épületek is. Valakinek kisebbségi komplexusa volt az biztos ekkora térrel! A repülő kocsi persze az én érdeklődésemet is felkelti elég gyorsan viszont jobban érdekel, hogy mik adták ki a hangokat a távolban vagy éppen közelben. Az üres terek és a vízhangok nem igazán segítenek benne, hogy meg lehessen mondani, hogy merről is van.
Az ötletet pedig támogatom, hogy hamar teperjünk innen, ha működik a kocsi akkor azzal, bepattanva a hátsó ülésre gyorsan. Azért míg elválik, hogy megyünk-e ezzel és ki vezet, szóval amíg várunk mindekire addig figyelem a környezetet, az épületek felé, a tetők felé is elnézek hátha kiszúrok valamit. Remélem persze, hogy nem, mert nincsenek ilyen közel de ha már igen akkor már inkább szeretném észrevenni bármi is ez mielőtt még megkocogtatná a vállamat. Vagy ilyesmi.
_________________
Akerman- 2. szint - 6 kredit
-
Hozzászólások száma : 159
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 30.
Karakteradatok
Főkarakter: Akerman
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz
Re: Olympia
Kree Invázió 4 – Az ősi város szellemei
Résztvevők: Brahe Elaine McKenzie, Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw
és Rain Akerman
Következő körváltás: 2018. január 25. (csütörtök)
” A titkok olyanok, mint a kártyavár; előbb-utóbb összeomlanak.”
- Alice Hoffman
- Alice Hoffman
Brahe Elaine McKenzie
Időutazó, X-diák, mágiahasználó
Játékostárs(ak) neve: Rain Akerman, Alethea Faust, Cody Atkinson és Jackson Godlaw
~ Helyszín: Olympia ~
- kép:
~ A Végsők mintegy 65 millió éve használnak örökkévaló, azaz Celestial technológiát ~ válaszolt a lány. ~ Így tudtak titeket is lehibernálni ennyi időre úgy, hogy ne legyen semmilyen károsodásotok. Tanultam Végső történelmet, ott említették a látogatásotokat. Szóval a végsők hozzáférnek a technológiához és rendelkeznek vele, így őt sem állítanák meg semmilyen módon. De egyébként képes újraalkotni, ha akarja. Ennyi idő alatt nagyon, de nagyon sok mindent megfelelő alkatrészekből meg is tud építeni. Itt meg bármihez találni… bármit. ~
Godlaw vezetésével oda is ment a társaság az egyik járműhöz, ami szerencsére pontosan ugyanúgy reagált, mint korábban a terminál odakint. Azaz alkalmazkodott és gondolati úton lehetett vezérelni, így már pontosan tudta a gép, hogy hova is akar menni Godlaw és a csapat. A járműbe mindenki belefért, így az fel is emelkedett a levegőbe, majd nagyon gyorsan kezdett repülni az úti cél felé. A kivitelezése nagyon jó volt, semmit sem lehetett érezni a gyorsulásból, sem majd alig két perc múlva a lassulásból sem. Így a levegőből látszott, hogy van élet a városban, több helyen láttak mozgást is, bár a gép igencsak magasan repült, így kivenni nem lehetett, hogy kik, vagy mik mozognak odalent.
De végül kiértek ezen részről és ismét a nagyon mélyig húzódó szakadék felett repültek, olyan mély votl ez is, hogy nem látszott az alja. Itt nem volt híd sem erre a részre, így tényleg szükség is volt a repülő járműre. Végül megérkeztek a hatalmas városrészhez, ami a kutatórészlegé volt. A jármű az egyik leszállóegységen ereszkedett le és leszállás után ki is nyitott az ajtóit, mindenki kiszállhatott.
//Tao évek óta vannak repülő autók, csak épp kreditbe fájnak és nem dollárba //
//A piros pötty az, ahol a gép lerakott titeket.//
- felszerelés/egyebek:
_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Olympia
-Remek - mormogom magamban Brahe válaszára. Az persze világos, hogy érti a technológiát, és használta már korábban, de azért ennek nem kéne azt jelentenie, hogy el is viheti innen rögtön. De persze ezt csak azért mondom, mert tudom, hogy jól jön neki, nekünk meg nem szabad.
Beszállva a kocsiba, az elég hamar kezelhetővé válik. A számítógéphez hasonlóan ráhangolódik a gondolataimra, úgyhogy be is ülök a volná mögé, mert már van némi gyakorlatilag abban, hogy hogyan is kell működtetni ilyet.
-Alaposan megkönnyítené az életünket egy ilyen szerkezet, elég csak arra gondolnom, hová akarunk menni, és csinál mindent magától a kocsi. Mondjuk ellopni se lehet nehéz... Na ja, az utopisztikus világhoz először a tolvajoktól kéne megszabadulni, aztán majd jöhetnek a gondolatolvasó autók.
A kocsiba hamar felemelkedik, és gyorsan suhan át a városon. Így biztos, hogy nem lesz gondunk a lenti lényekkel, akármik is legyenek azok. Ránézésre csak abban lennék biztos, hogy nem tudnak repülni, az üvöltésük alapján pedig a jetitől a hegyimedvéig bármire tippelhetnék.
Az észak-nyugati részleghez közelítve feltűnik, hogy itt még híd sincs, jó kérdés, hogy soha nem is volt-e, vagy csak leomlott. Az autó landol, én pedig kiszállok belőle, hogy körülnézzek.
-Oké, tehát elképzelhető, hogy Vanath a celestial technológia miatt jött, hogy építsen valamit, vagy felhasználjon egy kész eszközt. Ha rájövünk, mit vitt el, lehet valami sejtésünk arról, hogy mire készül, igaz? Az eddigiek alapján Vanathot nem nagyon érdekli, hogy diszkrét legyen, ez látszik Fukushimán, vagy akár a ledőlt szobron is. Szóval talán itt sem finomkodott. Keressük az épületeken a behatolás egyértelmű nyomait, vagy azt, hogy valamit kihoztak onnan, esetleg valami nehezet, ami nem fért ki könnyen. Ha itt épített meg valamit, akkor használhatott hozzá rendszereket, számítógépeket, amiken lehet nyoma a munkájának. Nektek van még más ötletetek?
Körülnézek a sikló körül, és mozgást keresek, hátha itt is vannak élőlények, akik valahogy feljutottak a lebegő szigetre. Nem lenne jó eltávolodni az autótól anélkül, hogy megbizonyosodunk róla, hogy biztonságos a hely.
//Csórók vagyunk, nem futja repülő autót még látni se!//
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Olympia
-Igen. Itt a jövőben megcsapott a múlt szele. Hohó! Milyen szépen tudok fogalmazni oda nézz!
Nevet fel hisz ritkán, de tényleg tud.A technológiáról szóló társalgásba nem szól bele. Meg lett mondva, hogy nem vihetik el. Ez tényleg szomorú hisz minden bizonnyal örültek volna otthon ha hazavisznek pár hiper-szuper csodaszerkezetet, de ez van. Ezek után egy repülő autót találnak, ami ahogy az elvárható egy ilyen helyen működik. Kell is, hisz nem túl megnyugtató hangok hallatszódnak. Cody a levegőbe szagol hátha megérzi mi lehet az. A kocsiban Godlaw vezet. Szívesen kipróbálná magát Cody is. A megjegyzésre, hogy gondolattal működik érdeklődve nézi a műszerfalat.
-Ez nagyon király. Ha végeztünk és lesz még egy kis időnk, azt hiszem én is megpróbálom. Már ha nem szükségesek hozzá legalább olyan telepatikus képességek mint amivel te is rendelkezel. Amúgy a SHIELD tudtommal használ repülő autókat, de még nem volt szerencsém kipróbálni. Fent van a listámon.
Mikor megérkezünk akkor Godlaw megjegyzésére Cody is bólint és itt is a levegőbe szimatol és figyel a környezetére nehogy valami meglepje őket.
-Brahe te jobban ismered az itteni építészetet. Van ötleted, hogy hova ment bevásárolni Vanath?
Nevet fel hisz ritkán, de tényleg tud.A technológiáról szóló társalgásba nem szól bele. Meg lett mondva, hogy nem vihetik el. Ez tényleg szomorú hisz minden bizonnyal örültek volna otthon ha hazavisznek pár hiper-szuper csodaszerkezetet, de ez van. Ezek után egy repülő autót találnak, ami ahogy az elvárható egy ilyen helyen működik. Kell is, hisz nem túl megnyugtató hangok hallatszódnak. Cody a levegőbe szagol hátha megérzi mi lehet az. A kocsiban Godlaw vezet. Szívesen kipróbálná magát Cody is. A megjegyzésre, hogy gondolattal működik érdeklődve nézi a műszerfalat.
-Ez nagyon király. Ha végeztünk és lesz még egy kis időnk, azt hiszem én is megpróbálom. Már ha nem szükségesek hozzá legalább olyan telepatikus képességek mint amivel te is rendelkezel. Amúgy a SHIELD tudtommal használ repülő autókat, de még nem volt szerencsém kipróbálni. Fent van a listámon.
Mikor megérkezünk akkor Godlaw megjegyzésére Cody is bólint és itt is a levegőbe szimatol és figyel a környezetére nehogy valami meglepje őket.
-Brahe te jobban ismered az itteni építészetet. Van ötleted, hogy hova ment bevásárolni Vanath?
Cody Atkinson- Csoportvezető
- Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 12
Join date : 2016. Mar. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
Re: Olympia
Kree Invázió 4 – Az ősi város szellemei
Résztvevők: Brahe Elaine McKenzie, Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw
és Rain Akerman
Következő körváltás: 2018. január 29. (hétfő)
” The 1st rock thrown again
Welcome to hell, little Saint
Mother Gaia in slaughter
Welcome to paradise, Soldier”
- Nightwish – Planet hell
Welcome to hell, little Saint
Mother Gaia in slaughter
Welcome to paradise, Soldier”
- Nightwish – Planet hell
Brahe Elaine McKenzie
Időutazó, X-diák, mágiahasználó
Játékostárs(ak) neve: Rain Akerman, Alethea Faust, Cody Atkinson és Jackson Godlaw
~ Helyszín: Olympia ~
- kép:
~ Az örökkévalók telepatikusan tudnak egymással is társalogni ~ „mondta” Brahe. ~ Lényegében titkaik sincsenek egymás előtt. Egy-két őrültet leszámítva, mint amilyen úgy tudom, hogy Thanos is. Tyra mesélte. ~
A megérkezés után Godlaw vázolta az ötletét és még a többiek véleményét is kikérte. Cody-nak pedig Brahe-hoz is voltak szavai, bár a válasznak nem biztos, hogy örüli fog.
~ Félreértés ne essék nem ismerem az örökkévalókat, most vagyok először itt Vadföldön ~ mondta. ~ Csupán a háborúban ismertem néhányat közülük, amikor segítettek a deviánsok ellen, ennyi. Nem tudom, hogy mennyire egyezik a technológia a Végsőkével, de bizonyosan lesz eltérés. Annak fényében, amit mondtatok, hogy mire képes nem tudom… a legvalószínűbbnek talán azt tartanám, hogy nem is akar a bolygón maradni, de ki tudna teleportálni a mostani hatalmával… ~
A csapat mindazonáltal könnyedén betudott jutni az épületbe, itt széles és tág folyosók fogadták őket, itt is minden kellően romos volt, bár némi energia talán volt a rendszerekben. Egyre inkább kezdhetett a társaságban felmerülni és bizonyosságot nyerni, hogy nem biztos, hogy Vanath volt az, aki ezeket okozta, ezek, és így belegondolva a szobor sérülése is talán évekkel ezelőtti és nem friss. Kezdett nagyon úgy tűnni, hogy minden kár akkor érte a várost, amikor az örökkévalók eltűnhettek a realitásból.
A folyosó itt olyan 200-300 métert haladt előre, majd éles fordulóval ment balra. Azonban ahogyan a sarok közelébe értek a sarkon túlról halk hangokat hallhattak, amik határozottan élőlényektől eredtek.
- felszerelés/egyebek:
_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Olympia
//Pénteken lesz új kör.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Olympia
:: Kree invázió 4 – Az ősi város szellemei
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
:: Játékos társak: Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw, Brahe Elaine McKenzie
- Felszerelés / egyéb:
- ruha:: edzőcipő, farmer, fekete rövid ujjú testhezálló póló, pulóver Saki kése oldalán tokban, övtáska benne két külön dobozban gyógyszerei(Antidepresszáns, nyugtató) 300ml víz
::fegyver::Saki (egy katonai kés, saját modifikációkkal sokkolási funkcióval kiegészítve)::
Belegondolva, nem lennék örökkévaló. Nem szeretném, hogy minden gondolatomat meg mindent tudjanak. Elég ijesztő igazából, nem csoda, hogy megőrült egy kettő ahogy Brahe fogalmazott. Bár jobb ha ezt nem hangoztatom nekik mert akkor hallgathatom a fejmosást, hogy milyen csodásak igazából.
Az utazás alatt nézelődök és azon gondolkozok, hogy mik adhatták ki ezeket a hangokat amiktől most kerülünk el egyre messzebb. Persze lehet, hogy ott is lesznek ahova megyünk és leszállás után kiszállok a kocsiból és körbe nézek.
- Mi van ha azért tűntek el az itteniek mert a Deviánsok nyertek? És most is itt mászkálnak? Hallottátok azokat a hangokat, akár azok is lehetnek.
Bár remélem, hogy tévedek és csak a kihalt város vízhangzása miatt hangzik ennyire veszélyesnek egy maroknyi vörös seggű majomnak a hangja csak. Az idő úgy is már lelakta ennyire a helyet. Bár amekkora akár még könnyedén új várost lehetne létrehozni itt. Mekkora gizda lenne egy igazi hegyvidéki támaszpont. Bár előtte még majd rendes X-mennek is kéne majd válnom és nem csak betolakodónak a tanárok mellett. Legalább is még most így érzem szóval remélem, hogy a jövőben ez változni fog.
Viszont visszatérek a valóságba most és inkább a környezetemre figyelek. Ha pedig elindulunk valamerre akkor most már a többiekkel maradok és nem keveredek el mellőlük. Ki tudja, hogy itt majd mi fog várni ránk.
Ha pedig ezen a folyosón sétálunk le aminek a végén hangok vannak akkor a többiek felé fordulok, közben megállok, hogy lássam, ők is hallották-e.
_________________
Akerman- 2. szint - 6 kredit
-
Hozzászólások száma : 159
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 30.
Karakteradatok
Főkarakter: Akerman
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz
Re: Olympia
A gondolatra, hogy az örökkévalóknak nincsenek titkaik Cody szkeptikus.
-Ez elég hihetetlenül hangzik.
Az emberi természethez hozzá tartozik a titkolózás. Legyenek komolyak vagy csak kicsik. Akár a szégyen miatt is képesek lehetünk titkolózni. Érdekes szokás amit talán csak egy pszichiáter tudna megmagyarázni mi az oka. Arra, hogy a lány sem tud sokat az örökkévalókról Cody kicsit tényleg csalódik, de annál amit ő is tud róluk a lány még így is szakértőnek számít. A gondolatra pedig, hogy egy őrült valami szerkezetet akar építeni egy olyan bolygón amiről a lánya szerint szíve szerint lelépne, de az gép nélkül is megy Cody hátán feláll a szőr. Ugyanis bele sem mer gondolni, hogy akkor mit akarhat azzal a géppel csinálni. Rain megjegyzésére Cody elgondolkozik. Úgy is lehet. Bementek egy épületbe és ott haladtak kicsit míg egy folyosó végén meg nem hallhatták a hangokat. Cody megálltt és a levegőbe szimatolt hátha valamit lépes leszűrni arról mik vagy kik lehetnek ott. Legrosszabb esetben valami vér vagy fegyverek szagát megérzi. Bár az energiafegyvereknek talán elsütésig nincs feltűnő szaga. Brahe-re néz.
-Ha gond van fedezz.
Ez nem egy olyan mondat amit szívesen mond egy diákjának, de a lánynak megvan a kellő tapasztalata és csak nála van olyan fegyver amivel megfelelően tudja fedezni. Rain kése veszélyes közelséget kíván, Alethea és Godlaw pedig fegyvertelenül jöttek. Ha úgy hallja, hogy a hangok közelednének akkor nem mozdul. Ellenkező esetben óvatosan közelít a forduló felé és igyekszik onnan kikukucskálni. Talán túl óvatos, de egy olyan helyen van ahonnan egy emberinél sokkal fejlettebb civilizáció élt és már nincs itt.
-Ez elég hihetetlenül hangzik.
Az emberi természethez hozzá tartozik a titkolózás. Legyenek komolyak vagy csak kicsik. Akár a szégyen miatt is képesek lehetünk titkolózni. Érdekes szokás amit talán csak egy pszichiáter tudna megmagyarázni mi az oka. Arra, hogy a lány sem tud sokat az örökkévalókról Cody kicsit tényleg csalódik, de annál amit ő is tud róluk a lány még így is szakértőnek számít. A gondolatra pedig, hogy egy őrült valami szerkezetet akar építeni egy olyan bolygón amiről a lánya szerint szíve szerint lelépne, de az gép nélkül is megy Cody hátán feláll a szőr. Ugyanis bele sem mer gondolni, hogy akkor mit akarhat azzal a géppel csinálni. Rain megjegyzésére Cody elgondolkozik. Úgy is lehet. Bementek egy épületbe és ott haladtak kicsit míg egy folyosó végén meg nem hallhatták a hangokat. Cody megálltt és a levegőbe szimatolt hátha valamit lépes leszűrni arról mik vagy kik lehetnek ott. Legrosszabb esetben valami vér vagy fegyverek szagát megérzi. Bár az energiafegyvereknek talán elsütésig nincs feltűnő szaga. Brahe-re néz.
-Ha gond van fedezz.
Ez nem egy olyan mondat amit szívesen mond egy diákjának, de a lánynak megvan a kellő tapasztalata és csak nála van olyan fegyver amivel megfelelően tudja fedezni. Rain kése veszélyes közelséget kíván, Alethea és Godlaw pedig fegyvertelenül jöttek. Ha úgy hallja, hogy a hangok közelednének akkor nem mozdul. Ellenkező esetben óvatosan közelít a forduló felé és igyekszik onnan kikukucskálni. Talán túl óvatos, de egy olyan helyen van ahonnan egy emberinél sokkal fejlettebb civilizáció élt és már nincs itt.
Cody Atkinson- Csoportvezető
- Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 12
Join date : 2016. Mar. 05.
Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
Re: Olympia
Kree Invázió 4 – Az ősi város szellemei
Résztvevők: Brahe Elaine McKenzie, Alethea Faust, Cody Atkinson, Jackson Godlaw
és Rain Akerman
Következő körváltás: 2018. február 6. (kedd)
” Ahhoz, hogy valaki győzzön, másnak veszíteni kell. Ahhoz, hogy valaki győzzön, kell az is, hogy korábban elveszítsen valamit.”
- Cecelia Ahern
- Cecelia Ahern
Brahe Elaine McKenzie
Időutazó, X-diák, mágiahasználó
Játékostárs(ak) neve: Rain Akerman, Alethea Faust, Cody Atkinson és Jackson Godlaw
~ Helyszín: Olympia ~
- kép:
Rain szavaira megrázta a fejét Brahe.
~ A Végsőktől tudom, tudjuk, hogy nem így volt. Olyasmit mondtak, hogy nagyjából hét éve volt egy esemény, amikor a realitás megbomlott, újraindult, jelentsen ez bármit is. Mikor a világ helyreállt az Örökkévalók néhány pillanatig voltak csak és eltűntek utána. Ekkor szabadultak ki a föld alól a deviánsok is. ~
A folyosón, ahogyan a beszélgetés hallható volt, vagyis a nyelv Brahe is elővette a kardját a kezébe és feszülten emelte maga elé. Cody két élőlény szagát érezte a sajátjukon felül, az egyik egy átlagos illat volt, a másik azonban furcsa, mintha agyag lett volna. Így neki is látott annak, hogy a sarokhoz osonjon és megnézze, hogy kik az ellenfelek. Mindezt megtudta tenni és így láthatta a két távolodó deviánst. Az egyik egy szinte teljesen humanoidnak tűnő alak volt, a másik pedig mintha teljes mértékben agyagból lett volna. Olyan jó hatvan méterre lehettek most, távolodtak és éppen befordultak a folyosóról egy sarkon.
Az ellenség szerencsére egyelőre nem vette őket észre, bár ha tényleg deviánsok vannak odakint, akkor már felhívták magukra a járművel a figyelmet. Mindazonáltal a folyosó, amit Cody kémlelt úgyszintén jó száz méter hosszú lehetett és nagyjából húsz méterenként volt a baloldali részen egy-egy leágazás. Így Cody és aki még oda megy leskelődni öt ilyet láthatott. A folyosó végén egyébként fal volt, a jobb oldali részen pedig hatalmas ablakok voltak, amiket időnként szakított csak meg egy-egy fémválasztó.
Ami talán szerencsés lehet, hogy az előbb látott pároson felül Cody senki másnak nem érezte az illatát sem, más nem volt itt.
- felszerelés/egyebek:
_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
2 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Similar topics
» Olympia (Antarktisz)
» Az Olympia társaság főépülete
» Olympia társaság és Olimposz Corporation
» Olympia társaság és Olimposz Corporation
» Az Olympia társaság főépülete
» Olympia társaság és Olimposz Corporation
» Olympia társaság és Olimposz Corporation
2 / 4 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|